Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-26 / 39. szám

,,IN Y t K V 1 D É K.' kérdést, hogy e család állítólagos első ismert őse, a Salamon magyar király idejében élt legnépszerűbb hős „Bátor Opos" vérrokonságban volt-é a Péter ll-ik ma­gyar király idejében hozzánk elszármazott svéd eredetű „Gutkeled" nemzetséggel, melyből a Báthoryak szár­maztak? Pedig érdekes volna tudni, hogy az a három sárkány-fog miként került a Báthoryak czimerébe? A legenda szerint ugyanis amaz „Opos" nevü vitéz ütötte ki s vette magához győzelmi jelvényül e fogakat. A Báthoryaknak teljesen biztos törzsatyjuk a „Gut­keled" nemzetségből származó András, a kinek íia Be­reczk (latinul Briccius) a sok háborúi viselt 4-ik, vagyis Kun-László királytól kapta hű szolgálatai jutalmául Bá­tort s innen kezdé magát Báthorynak nevezni. Ennek fiai az Árpád ház kihalta után Róbert Ká­roly király pártjára állottak s innen Bátorból indultak ki az ő érdekében harczolni bel és kül ellenségek ellen s résztvettek ezen jeles királyunknak összes hadjáratai­ban. És míg ők a király és haza érdekében távol har­czoltak, itthol hagyott jószágaikra bel-ellenségck támad­tak, különösen Bátorra. Hiteles okirataink vannak arról, hogy az itthon maradt szolgák és jobbágyok nem adták meg gyáván magukat, hanem vitézül ellenállottak s ez alkalommal közülök 53-an elestek. Hálás volt mindezekért a (cirály. Ennek bizonysá­gául pallos joggal ruházta fel a család tagjait utódaik­kal együtt, a lakosokat pedig örökre szabadokká tette s felmenté őket minden dézsma és közteher viselés terhe alól, kivévén természetesen a földesuraik zászlója alatt teljesítendő katonai szolgálatot, a minek hogy százado­kon át eleget tettek, világos bizonyítéka az, hogy a sok­nemü anyagi haszonnal is járó kiváltságokat egészen Il-ik Mátyásig majd minden királyunk megerősítette. Mélyen tisztelt közönség! Nékem úgy tetszik, hogy I-ső Károly király, mi­dőn a Báthory család hűségét és a bálhori szolgák és jobbágyok véráldozatát megjutalmazta, tulajdonképen egy — hogy úgy mondjam — vérszerződést erősített meg a család és az immár szabadokká lett polgárok között! Mert ha ott látjuk ecsedi Báthory Istvánt, a sze­rencsétlen kimenetelű várnai ütközetben, kezében a Szent György zászlójával a haza védelmében a király oldalán elesni, bizonyosan ott voltak a felszabadított szolgák és jobbágyok is. Ott látjuk a másik ecsedi Báthory Istvánt a ke­nyérmezei ütközetben, a mint megsebesülve térden is harezol a bősz török ellen s ezek a felszabadított szol­gák és jobbágyok saját testükkel fedezték és védték mindaddig, míg a nagyerejü Kinizsi Pál seregével segít­ségül nem érkezett, a mikor is egyesült erővel fényes győzelmet arattak. Álljunk meg itt kissé és szenteljünk pár perczet ezen Báthory István emlékének! Hiteles adataink szerint ugyanis e templomnak alapjait ő tette le s ő szándékozott felépíteni a kenyér­mezőn az ellenségtől elvett zsákmányból azon győzelem emlékére s itt kivánt ő maga is nyugodni, hogy e győ­zelem emléke és dicsősége még sírjába is kövesse! E templom teljes felépítését nem eszközölhette, de befejezték azt utódai, névszerint Báthory György királyi főlovászmester, Báthory István, akkor még az alsó ré­szek kapitánya és Báthory András, akit legelői kellett volna említenem, mert ő fejezte be az építést. E három névhez is nagy történelmi események emléke fűződik, különösen az Andráséhoz. Feltűnik lelki szemeim előtt a Báthory András alakja, a mint ő a mohácsi ütközetben az első had­renddel zúgó szélvészként rontott a törökre s ez meg­futamodván, Báthory erről örömmel tesz jelentést a királynak, a ki a harezba maga is belevegyül s ott leli A házmester elkomolyodott és halgatott. Kiss János újból kezdte: — Mit gondol, kérem, nem lehetue egy pár ágyat a konyhába tenni? — Nem tanácsolnám. Jobb lesz az urnák más felé kereskedni. — De azt a szép padlást sajnálnám. — Az a padlás az urnák nem szép. Talán bizony circast akarna belőle csinálni a 7 gyerekével? — Hit ha jónak véli, ez a szándékom. — Hit csak szándékoljon az ur másut; nekem 7 gyerekes lakó uem kell. Alászolgája! Kiss János több sikertelen próbálkozás után ki­mondta a sentencziát: — Itt hagyjuk Budapestet, anyjuk. — Hát a tüz, a melyhez oly közel jutottál? — Üsse az ég haragos tüze azt a tüzet! Mir itt a baj. Számunkra nincs lakás Budapesten. A kinek sok gyermeke van, azzal még a házmesterek sem álla­nak szóba. — Hát aztán kinek adnák ki majd a fiaik a há­zaikat, ha senkinek sem volna gyermeke? — Azzal a jelenlegi házi ur nem törődik A bu dapesti házbirtokos azon vérzőállatok közzé tartozik, a melyek az utódokkal uem törődnek. — Hát ha már itt vagyunk, ne fussunk meg szé­gyenszemre. Mit mondana az a csámpás Sósné ha meg hallaná? Nyomban meghízna az örömtől. Tudod mit János? Legyünk mi is házi urak! Épittesünk egy házikót ott azon a kültelken az Isten háta megett. — De messze van, A félfizetés rámegy az uta­zásra. — Járunk gyalog, a mikor tehetjük. — Jól vau feleség. Csinálj háziuri sipkát. A többi az én gondom. És Kiss János házi urá lett. Kertje van, melyben szabad óráiban krumplit kapál Igaz. hogy 1 kiló krumpli 40 krjába kerül; de ott aztán a legnagyobb hatalom mondhat fel neki: a kaszás. Ember János. halálát. Báthory megmenekülvén, e családi templomban adott hálát Istennek megszabadulásáért s itt imádkozott a haza sorsának jobbrafordulásáért. A felszabadított szolgák és jobbágyok akkor is meghozták a magok véráldozatát, mert történelmi tény, hogy főurak és szabadalmas városok — a milyen volt Bátor is — egész kis hadseregekkel tartoztak megjelenni a táborban, sőt ha a főurak maguk meg nem jelenhet­tek, küldtek maguk helyett fegyvereseket, amint tette ezt 1552-ben nyírbátori Báthory György, küldvén innen a hős Dobó Istvánnak segítségül Eger várának védel­mére 30 gyalogos vitézt. Nem akarnám becses ligyelmöket egyes Báthoryak viselt dolgainak felsorolásával tovább fárasztani, hiszen mindnyájan tudják, hogy e név hazánk, sőt a szomszéd Lengyelország történelmében is aranybetükkel van be­írva, mert a lengyel királylyá választott szintén Báthory István elhunytáról a kesergő lengyel nemzet érzelmet tolmácsoló történész, ily forma szavakkal emlékezik: „bár soha ne született volna, vagy ha tnár megszületett, örökké élt volna, hogy ne kellene elhunyta felett bán­kódni". Azonban nem lenne hű e templom képe, ha meg nem emlékeznék a Báthory család két utolsó férfi tag­járól, ecsedi Báthory István országbíróról és somlyai Báthory Gábor erdélyi fejedelemről, akik itt nyugosszák örök álmaikat e templom sírboltjában. E Báthory István oly nagy úr volt, hogy Magyar­ország akkori területének 1 I 6-od részét bírta tulajdonul s a mellett — mint már a reformált vallás híve — oly vallásos volt, hogy — mint fel van róla jegyezve — alázattal hajtá meg fejét mindenkor az ő Jehova Istene előtt. E templomot is ő adta át az ujitott vallás hívei­nek, akik már azelőtt is sokan valának e helyen, akkor pedig tisztán ők lakták e várost. Követte őt hitében és Bátor birtokában Báthory Gábor, a kinek életét s fejedelmi működését történeté­nek irói_ nem a legkedvezőbben ítélik meg. Mindenesetre nem közönséges hibái voltak, de figyelemre méltó, hogy az itteni nép, melynek ősei látták az ifjút bátyja ud­varában felnevekedni, szájhagyományokra támaszkodva a felette kimondott kedvezőtlen Ítéletet nem osztja, de nem is oszthatja. E nép bámulattal emlékezik meg ma is az ő nagy erejéről, vil nem vitatható vitézségéről és mindenekfelett jó szivéről. Bocskay udvarában, Kassán tartózkodott, mint korának legszebb s leggazdagabb ifja s részvéttel hall­gatta meg a bátoriak panaszait s részökre a fejedelem­től oltalom-levelet eszközölt ki; maga, mint már feje­delem, ujabb szabadalmakat adott nekik, a régiekben is megerősítette; nincs elegendő ok tehát arra, hogy vég­kép elitéljük. Megtért ő is nagynevű őseihez! De azért a nyír­bátoriak nem maradtak egészen árván, bár az 1C35. és 1(538. évi pozsonyi országgyűlések a 08., illetve 67-ik törvényezikkekben régi szabadalmaikat eltörlik, de a Bethlenekben s Rákócziakban atyjok helyett atyjokat le'ék fel. E jeles hazafiak körül sorakoztak ezután s ve­zetésók alatt küzdöttek, nemcsak a lelkiismereti, hanem politikai szabadságért is s küzdelmeikhez a templomban imádkoztak erőért. Szabadság, honszerelem, vallásosság, polgári eré­nyek, politikai bölcsesség és vitézség dicsőséges emlékei vannak tehát e templomhoz fűződve, s ily visszaemlé­kezések hatása alatt határozta el vármegyénk közönsége, hogy — mint hajdan Mózes a tízparancsolatot — kőbe véseti az ősök emlékét és dicsőségét. E kőbe vésett szavak legyenek örök-érvényüek, hogy az utó-kor a nagy ősök dicső emlékét folyton szem elölt tartván, azok példáját kövesse. — Ugyanazért e templom, melynek boltjai alalt hősök, hadvezérek és államférfiak hamvai pihennek, legyen tanuja ujabb dicső ezerévnek, hogy lehessen hirdetője az ősi dicsőségnek! Úgy legyen! Vay István főszolgabíró ezután a törvényhatóság képviseletében lelkes beszéddel adta át az emléktáblát megőrzésre Szabó Lajos ev. ref. lelkész, képviseleti tag­nak, ki azt a következő beszéd kíséretében vette át: Méltóságos Főispán Úr ! Mélyen tisztelt közönség! Szabolcsvárinegye közönsége által, a nyírbátori ev. ref. templomban, hazánk és alkotmányos nemzeti lé­tünk ezeréves fennállásának ünnepe alkalmából és em­lékére elhelyezett emléktábla átadási actusánál, nekem jutott az a kedves kötelesség, hogy azt, mint e ref. egyháznak ez időszerinti lelkésze átvegyem, s hogy annak megőrzésére magam s egyházam, nevében ünnepélyes Ígéretet legyek. Midőn ezt teszem, nem mulaszthatom el, hogy őszinte és hálás köszönetünknek kifejezést ne adjak Szabolcsvármegye iránt, azon neines elhalározásáért, hogy a vármegye több, történelmileg nevezetes pont­jainak megjelölésénél e templomot, melynek kövei, a felette elrepült négy század alatt, a magyar nemzet dicsőségéről, majd gyászáról,. majd mély álomba merü­léséről és újra ébredéséről oly sokat, oly élesen beszél­nek, s a mely, miként keletkezését, nagy alapitója vallás és hazaszeretetének köszönheti; ugy a hosszú százado­kon keresztül fényben és homályban, örömben és fájdalomban, mind e mai napig bástyája és ébresztője volt a józan vallásosságnak, az édes magyar-nyelv ápolása által a hazaszeretetnek; e templomot, mon­dom — ez emléktáblával megjelölni, s ez által ezt nekünk még drágábbá, még kedvesebbé tenni méltóz­tatott. Igen, drágábbá és kedvesebbé, mert bár eddig is mint a letűnt századokkal az enyészet ölébe leszállt, nagy ősök Isten és hazaszeretetének élő bizonyságát tekintettük, e remek művet; de ma ugy tetszik, mint ha e hideg márvány aranyos betűi megelevenedvén, mint mag annyi próféta, ihletett lélekkel kiáltaná ne­künk: ezer éve már, hogy e földön lakik a magyar; ezer éve, hogy küzd, szenved; ezer éve, hogy vérét ontja, hogy hullanak legjobbjai a kül és bel ellenség elleni küzdelemben, s íme — e testvér és rokon nél­küli nép, ma is meg van, él, munkálkodik, sőt a béke napjaiban fejlődik, erősödik. „Megfogyva bár, de törve nem", kimerült ádáztusáiból, mert szivében, mint örök lámpás, soha kinemalvó lángja égett a honszerelem, s az olaj, mely a lángot folyton táplálta, ki aludni nem engedte — a hit volt; az Istenben vetett rendületlen hit, mely azt mondta, s azt mondja, hogy Isten, midőn megengedte, hogy e nép itt hazát szerezzen, nagy hi­vatással bizta meg, s e hivatását, a népek a világ s az emberiség történelmében be kell végeznie. Ez emléktábla minden nap emlékeztet minket, emlékezteti az idegent, ki ennek boltjai alatt megjelen, hogy ezt a templomot a Bátori család építtette, mely családnak azon tagjai kiknek emlékét, mint hazánk tör­ténelmében nagy és fontos hivatást teljesítő férfiakat a történelem lapjai megőrizték; híresek valának honsze­relmük és vallásosságukról. Ez emléktábl i naponként felújítja emlékünkben a templom alapító nagy Báthori István emlékét, kiről ünnepi szónokunk oly szépen megemlékezett; ki midőn a kenyérmezőn a saját seregét jóval felül haladó török sereggel szembe szálva, vitézül harczolva, lováról leesett és sebekkel borítva a földön feküdt, várván az élet oltó halált, Kinizsi Pál és vitéz serege által a haláltorkából kiragadtatott: nem Kinizsit tartotta élete megmentőjé­nek, hanem Istent, ki Kinizsi Pál erős karjait küldötte szabadítására. Szerencsés megszabadulásának, a törökön vett győzelmének emlékére, a török sereg által hátra hagyott kincsekbői letette e két templom alapját, hogy itt adhasson hálát Istennek, hogy itt erősíthesse Istenbe, a magyar nemzet jövőjébe vetett hitét ő és az ő utánna következő nemzedék. Mily jól esik e szép, e dicső példára visszaemlé­kezni a mi korunkban, midőn" egy felől nagyjaink a vallás iránt mindinkább közönyösökké léve, más felől a szegények, az alsó nép osztály a szoczialismus és anarchismus Istent, hazát, törvényt, felsőbbséget és a tulajdon szentséget megtagadó és lábbal tipró veszélyes áramlatának karjaiba dőlve mindinkább fogyasztják az olajat, mely a honszerelem szent lángját táplálja, kialudni nem engedi. Ha elveszítjük hitünket a gondviselésbe, nemzetünk jövőjébe, ha az Isten által rendelt törvényt és felsőbb­séget megvetjük, ha kiirtjuk szivünkből a vallás ápolta szeretetet, ha elfelejtjük, hogy a szegény és gazdag összetalálkoznak, mind a kettőt pedig az Isten szerzette, ha irigység és adáz gyűlölet választja el egymástól a társadalom osztályait: akkor, ha ismét sötét vészterhes fellegek gyűlnek hazánknak most derült egére : olyanok leszünk, minta bábeltornyának építői, egymást meg nem értve, egymáson nem segíthetve elszéledünk s feloszlunk a világ polgárság nagy tengerébe. Midőn azért, ez emléktáblát átveszem és ugy ma­gam, mint egyházam nevében, annak megőrzését, épen fentartását Ígérem, óhajtom, hogy legyen az tanuja egy ujabb ezer év dicsőségének, óhajtom, hogy legyen em­lékeztető mindenkor arra, hogy miként a lefolyt ezer­évben, honszerelme és honszerelmét élesztő hite és val­lásossága tartotta meg a magyart: ugy a jövő ezer évben is ezek lehetnek fennállásának és fejlődésének biztos alapjai. Isten éltesse és áldja meg a magyar nemzetet! Az ünnepélyt ezután — Vay István zárszavai után ha'.alias dallal berekesztette ez ünnepélyre meg­hívóit nyíregyházi dalárda, mely az ünnepélyen reme­kül előadott darabokkal vett részt. * Délben V, 1 órakor bankett volt a nagyvendéglőban amelyen mintegy 20Ü-an vettek részt. Az első pohárköszöntőt báró Feilitzsch Berthold tartotta lelkes szavakban éltette a királyt és a királyi csal idot. Utána Szabó Lajos a főispánt éltette, Gencsy Albert pedig az ünnepi szónokot Szikszay Józsefet. Báró Feilitzsch Berthold főispán másodszor is szót kérve, a középosztályra s annak képviseletében Gencsy Albertre ürité poharát. Vay István pedig a nyíregyházi dalárdát éltette ; ezután a helybeli kir. járásbiró . Vay Istvánt köszöntötte fel, Boldizsár Imre pedig Szabó Lajost éltette. A közönség nagy része a délutáni vonattal vissza­utazott Nyíregyházára. A vajai ünnepélyről szóló tudósításunk kiegészíté­sül külön közöljük e helyütt, hogy az ünneplő közönség ifj. gróf Vay kdím indítványára üdvözlő sürgönyt in ínész tett—a miniszterelnök utján —Ő felségéhez a királyhoz. A szabolcsi ünnepi beszéd. Vettük a következő levelet ! Tekintetes Szerkesztő úr! A t-löki választó kerület több szavazó polgára, akik a legutóbbi képviselő választás alkalmával részint Kornis Ferenczre, részint Ónody Gézára adták szavaza­tukal, nagyon könnyen megérthető érdekeltségnél fogva kérik a tekintetes Szerkesztő urat, hogy Kornis Ferencz orsz. képviselő urnák a szabolcsi ezredévi ünnepélyen e hó 7 ikén tartott s nagy port fölvert beszádét a „Nyír­vidékiben közölni méltóztassék, hogy íjy mi is, akik ez ünnepélyen részt nom vehettün'c, annxk tartalmival megismerkedhessünk. Többek nevében és megbízásából: - r y — E levél, datuma szerint az utolsó azok között, me­lyeket ez ügyben kaptunk. Nem térünk ki a több oldalról nyilvánult óhajtás elől s közöljük alább Komis Ferencz­nek szabolcsi beszédét, egészen bizonyosak lévén az iránt, ho*y ez ünn;pi beszéddel szemben — annak az ünnepi alkalomhoz egyáltalában nem illő pártpolitikai tartalma miatt — elfoglalt és kifejezett álláspontunkat a beszid közzététele igazolni fogja azik előtt is, akik a szabolcsi ünnepélyről elmiradva, azt m nem hill­gatlntták. íme a beszéd : Folytatása a II. mellékleten

Next

/
Thumbnails
Contents