Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-21 / 12. szám

Y I R V I D É K" Jó ideje, hogy ezt a most szóvá tett levelet magammal hordom. Elolvasván újra, bevallom, hogy — mióta nálam van, sokszor megmozdult a zsebemben. Mintha — idáig is, öntudatlanul — citáltunk volna is már belőle! Legutóbb: a vizet prédikáló borivókat emlegetvén. Márczius 15. A szabadság, egyenlőség és testvériség emlék-napja ünnep volt ez esztendőben is. Innen is onnan is kapjuk a tudósításokat arról, hogyj Szabolcsvárinegye hazafias közönsége kegyelettel áldozott azon nagy alkotások emlékének, amelyek e napon lettek a nemzet közkincseivé. Tudjuk, — általánosabb is lehetett volna az ünnep. De ez nem csökkenti jelentőségét a meglartott 15-diki ünnepélyeknek, amelyek ekként nem csak emlék ünnepekké, hanem emlékeztető momentummá lettek azok részére, akik nem buzdulnak többé szivben és lélekben a szabadság nagy napján nagy nemzeti ideálokért. Ideál? Még ismerős fogalom. Vágy, czél és siker együttvéve. Külön-külön is becses az előtt, aki az emberiség életének tartalmában többet talál, mint a „mindennapi!" kenyér. De ha ez az ideál egy nemzeté, ennek a nemzetnek nagyságával és tökéletesedésével egyet jelent, akkor nem is lehet a minden napi kenyér kérdése többé, és nem szabad, hogy a durva realismus felülkerekedjék a magyar nemzet érzületében, gondolkodásában és tetteiben a valódi ideál legszebb napján. Márczius 15-dike a nemzet nagy kincse, amelyet a nemzet önérzetes életereje hordott össze. Azt a kincset meg kell becsülni legalább is ugy, mint ahogy a franczia nemzet megbecsüli a maga julius 14-ikéjét. Mert a kincs fénye homályosul, értéke csökken, ha a nemzeti érzület lelkesedésében nem tisztul meg az idők porától. * * * A vármegye területén tartott ünnepélyekről szóló tudósításainkat következőkben adjuk: Nyíregyháza város közönsége múltjához híven ez évben is lelkesedéssel ünnepelte meg 1848. tnárczius 15-ikének emlékét. Az ünnepély színhelye a színház volt, amely jóval az ünnepély kezdete előtt zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. Zászló alatt vonult ki az ipartestület és daláregyesület a városháza előtti térre, ahonnan az indulás zeneszó mellett történt a színházba. A menetben résztvett közönség alig tudott már helyet kapni a kicsinynek bizonyult színházban. A kimaradtak száma pedig meghaladta az 1000-et. Nyíregyháza város közönsége tehát valóban inposans módon járult az ünnepély jelentőségének és fényének emeléséhez. Az ünnepélyt a közönség lelkes éijenzése mellett a dalárda nyitotta meg a „Himnus" szabatos előadásával. Majd Bencs László polgármester lépett a színpadra, s lendületes elnöki megnyitójában méltatva márczius 15-ikét, tüntető tapsvihar között buzdította a polgárságot e nagy nap megünneplésére. Utána dr. Prok Gyula, lapunk főmunkatársa tartotta meg ünnepi beszédét, mely nagy és mély benyomást keltett — komoly, minden frázis nélkül való s aktuális vonatkozású tartalmánál fogva — az ünneplő közönségben. A közönség lelkes hangulatának fokról-fokra való emelésében nagy szerep jutott a dalárdának, — amely a „Szabadság dalával" kiérdemelte a szűnni nem akaró éljenzést. Nagy sikert ért el Dömötör György róm. kath. segédlelkész, aki P. Szathmári Károly ,Emlékezés" czimü gyönyörű hazafias költeményét szavalta el. A terjedelmes és érczes hang, ritka szavaló képesség, s a szavaiból kisugárzó lelkesedés megejtő melegsége oly hálást keltettek, amely kimagasló mozzanatává tette az ünnepély e részét a napnak. A valóban lélekemelő ünnepély utolsó pontját a dalárda éneke képezte. A „Szózat" kiválóan hatásos előadása méltóan fejezte be az ünnepélyt, s a felhangzott éljenzés tanúságot tett arról, hogy Ha C9ak Dem nyomja meg a vészjelzőt?! Margit: Nem látok veszedelmet. Különben mi nők arra vagyunk kárhoztatva, hogy türjünk. Kis szUnet. Margit: Felmentem attól, hogy V-ben más kocsira szálljon, utam úgyis csak L. ig tart, aztán szabadon marad. Feri. L.-ben szállok én is ki. Megyek Ferenczyék hez vadászni. Margit (ijedteu): Ferenczyékhez ? Ez különös véletlen! Feri.- Talán ön is? Margit: Igen. Irma édes anyja még Gleichenbergben invitált néhány hétre. No hinzen szép mulat ság lesz! Feri: Mit tegyünk, én már táviratoztam, hogy küldjenek kocsit. Margit: Bizonyára egy kocsit küldenek mindakettőnkért. Irma avizálta nekem, hogy Gjula eljön a stáczióra. Mit tegyünk? Feri: Nem lehetne ugy viselkednünk, mintha egymást nem ismernők! Margit: Eljegyzésünk ugyan nem állt az ujsígokban, de arról többen tudhatnak, hogy sokszor érintkeztünk egymással, hogy — barátok voltunk. Feri (szemrehányóan): „Voltunk", mondja ön? Margit (nem ügyelve): Hátha Irma ludja, hogy ismerjük egymást? Ó rögtön kitalálna mindent Feri: Igaz, Irma éleseszü leány, de azt hiszem nagyon diszkrét. Margit: Diszkrét módon dupja az orrát mások ügyeibe. Különben ez az orr elég nagy, hogy jól szi matolhasson. a város közönsége hazafias érzelmeinek kielégítését találta az ünnepély lefolyásában. * * * Este a „Korona" szálloda éttermében bankett volt. Politikai pártállás, és társadalmi külömbség nélkül mintegy 150-en jöttek össze emlékezni és lelkesedéssel adózni a 49 év előtti márczius 15-iki eseményeknek. - És e helyen elismerést kell kifejeznünk Nyíregyháza város közönségénék, amely politikai érettsége, hazafias érzülete spontán módon való megnyilatkozása által valóban széppé és emelkedetté tette az ez évi márczius 15-ikét. A délutáni ünnepélynek méltó pendantja volt a bankett zavartalan, emelkedett lefolyása, s a hazafias szellem, amely nagy eszmék teljes átéléséből ered. A pohárköszöntők sorát Bogár Lajos nyitotta ineg hosszabb beszéddel. A márcziusi napok eseményeit vázolta verve-vel, s azok megünneplésére buzdított lelkesen. Bencs László polgármester a jelenlevő 48 -as honvédeket éltette. Tósztja n>oinán kelt éljenzés érzésteljes beszédéért neki is szólott. Dr. Kardos Samu nyíregyháza város bámulatos fejlődését emelte ki, s a város haladó közönségét és Bencs Lászlót ellette. Somogyi Gyula Kardos Samuért ürítette poharát. Pazar István a délutáni ünnepély szereplőit dr. Prok Gyulát és Dömötör Györgyöt, Dömötör György kiváló szónoki erővel a 48-as honvédeket. dr. Vietórisz József, a márczius 15-ikét megünneplő közönséget, Somogyi Gyula meleg szavakban a nyíregyházi dalegyletet éltette, dr. Prok Gyula a márczius 15-iki eszmék győzelmére mondott felköszöntőt. A szép bankett emelkedett hangulata éjfélig tartotta együtt a jelenlevőket. Dr. Prok Gyula emlékbeszédét a következőkben közöljük: Mélyen tisztelt ünneplő közönség! A márcziusi nagy eszméknek, s az ezek szolgálatában állott nagy eseményeknek varázsa, amint távolodunk tőlük, évről-évre csökken. Az az alig észrevehető lanyha szellő, amely a legnagyobb világtörténeti eseményeket is bevonja a feledés porrétegével, körül enyelgve tartja a magyar nemzet ujjáébredésének csodás epocháját is. Nő, egyre nő a porréteg, amely lassanként elvonja az örökké emlékezetes 1848. márczius 15-ét a zsibbadó érzékű utókor szemei elől. A nagy esemény közvetlen hatása múló, a szereplő nerazedekre korlátozott. Nem fejleszt lángoló lelkesedést, nem üzi gyors keringésbe a szív-verését. Maholnap hagyomány és szokás csupán, s csekély nemzeti önérzet ösztönszerű, jelentkezése, amely márczius 15-ét Magyarország magyar népével megünnepelteti. Feledni akkor, midőn feledni kell, . . . erény. De feledni akkor, midőn nem szabad, midőn egy nemes nemzet megmentésének ténye az, amely emlékezésre, tiszteletre és lelkesedésre ösztönöz, akkor a közöny és feledés bűn, és életképtelenség, lassú enyészet szomorú előjele. Én nein hiszem, hogy a magyar nemzet szabad életének első 50 esztendejében magára tudná már venni e bűn terhét. Az 1848. márczius idusa emlékének szokás gyanánt jelentkező ünneplése, tehát a lelkesedés hiánya a kapcsolatos örök érvényű eszmék iránt, nem a feledés talajából nőtt ki. Vessük le a fátyolt a múltról, s tegyük szemlélketővé azon okokat, amelyekre e nap emlékei iránti elhidegülés támaszkodik. E nap történelmének lapjára három varázs erejű szó van fi lirva: „Szabadság", „Egyenlőség" és „Testvériség"! Mi a szabadság? Uralom, önalkotta korlátok között. Mi az egyenlőség? A kúrsadalom tagjai, tehát az állampolgárok közölli természetes különbözőségek helyes felismerése és tisztelete. Mi a testvériség? A szeretet állandó uralma! E két utóbbi főképen polgári erény. A szabadságot az állam adja. És mégis sajátszerű tünet, — Magyarország népe sokkal jobban rokonszenvezik az átszármaztatod, tehát biztosításra szoruló szabadság eszméjével, mint az egyenlőség és testvériség általános emberi czélokkal, amiknek forrása nem az erő és hatalom, hanem a szív, s az ember vele születeti természete. Polgári erények szabad államban fejlődnek ki, s még ott is a fejlődés proczessusa lassú, fokozatos. A népek lélektana szerint nem ellenmondás az a históriai tény, mikép Magyarország társadalmában vegyi elegyül;; nem jött létre az egyenlőség és testvériség elemeivel, s hogy e két utóbbi organismusával heterogén. A kellő feltéteFeri: Da jól illik az arczához. Olyan határozott jelleget kölc-önöz neki. Margit: 0 maga is nagyon elhatározott. — Majd a férje fölött is 6 fog határozni. Feri: Annál gyöugébb ember Gyula. Ót könnyű kormányozni. Margit: Én ellenkezőleg, szilárd férfinek tartom. Különben figyelmeztetem, hogy Gyula és én . . . Feri: Bocsánat. Arra gondolhattam volna Da most már hogy meneküljünk a helyzetből ? Margit: Kínos volna nekik elmesélni, hogyan álltunk egymással és mily gyorsan vége lett mindennek. Feri: Nem az én hibám volt. Margit: Nem az öné?! Csak nem akarja mondani hogy . . . Feri: Ön félre dobott engem, mint az ócska keztyüt, ós én félévig boldogtalan voltam. Margit: Én dobtam volna félre! Hát nem ön irt nekem ? Feri: Igen, mikor éreztette velem, hogy egybeke lésünkből nem remél valami nagy boldogságot. Margit: Feri! Hogy tételezhetett föl ilyent! Feri: Ha törődött volna velem, csak válaszolt volna levelemre?! Margit: Ön nagyon sértően irt. Da mire jó ha most összevesszünk azon, hogy ki költünk a hibás? A kérdés most az, hogyan viselkedjünk Ferenczyéknél. Feri: Ah ezek a Ferenczyék! Nagyon kedves emberek, de . . . Margit: Meghívásaiknál valamivel több körültekintést tanúsíthattak volna. Feri : Ön igazságtalan. Irmát semmiesetre sem lehet okolni. lek hiányában a magyar társadalomnak nem volt ideje ahhoz, hogy a nemzet belső erejét konszolidáló e két nagy ideát önmagán megvalósítsa. Nem volt szabad, független állama, amelyre támaszkodnia lehetett volna. Mert kimerem mondani, mikép 1848. márczius 15-ikét, s az ezen napot követő evolutiókat nem a magyar társadalom, hanem a magyar államiság föllendült öntudata hozta létre. — A mohácsi vész óta a magyar állameszme pihent. Akárhányszor hirdetik is e 300 év alatt hozott törvényeink az ország szabadságának és függetlenségének sérthetetlenségét, ez a szabadság és függetlenség tényleg nem létezett sehol. A törvényeink ezen elvi kijelentése nem több, mint önámitás. A magyar állam, 1848. előtt államnak nem volt nevezhető, önálló lételének és önuralmiságának sok oly postulatuma hiányzott, amik nélkül az állam szerkezete nem teljes. Suverenitásának kifelé, — más államok irányában való érvényesülése még fogalmilag sem létezett, — már pedig ahhoz, hogy valamely nemzet formai egysége állammá legyen, egyik feltétele az, hogy más nemzetek állama által — ilyen gyanánt elUmertessék. Sok történeti tény bizonyít a mellett, hogy Magyarországot 300 esztendőn keresztül az osztrák állam, s a közös uralkodó sem tekintette önálló államnak. Kell e fényesebb bizonyíték ahhoz, hogy 1848. előtt hazánk nem volt egyébb, mint egy része a nagyobb egésznek, mint az, hogy a szatmári békekötés óta magyar ember nem uralkodik és nem kormányoz többé Magyarországon, nem szerződik Európa hatalmasságaival békében és háborúban, — nem vezérel magyar hadsereget a nemzeti érdekek védelmére, amiket különben az uralkodó család el sem ismert. Az állami élet ekként megnyirbált funktiója tehát sokkal olcsóbb rendű volt, semhogy önléte fölött korlátlanul határozó állami szerkezetről beszélni lehetne. Ehhez járult még a roncsolt államépületbe beilleszkedett rendi alkotmány. Az elavult, korhadt, s a nemzet érdekeivel ellenkező életforma felette alkalmas praemissa volt ahhoz, hogy az állam élet intensív belső funktiója még akkor is megbénult legyen, ha netán mog lettek volna a kifelé ható alkatrészei az államiságnak. A rendi alkotmány szerkezet karöltve jár a jognélküliséggel. — A jognélküliség pedig az állam eszméjével van kiegyenlíthetetlen ellentétben. Nem lehet kétség tehát az iránt, mikép a 48. előtti alkotmány alkalmatlan volt a valódi állam kifejléséhez. És ebből egy igen fontos következmény hámlik le, nevezetesen, hogy akkor, midőn a közés magánjogok az állam minden polgárára kiterjesztettek, az állam építette ki ön-önmagát, s r,em a társadalom fejlődése, hanem őnczéljából, nem a társadalom, de önérdekében. És tényleg, a nemzet törvényhozó testületének azon tényét, melylyel a köz és polgári jogokat minden emberrészére kiosztotta, s az egész magyar nemzetet bevette a „membrum Coronae" tagjainak sorába, — hazafiasnak nevezzük hivatalosan is, amely kifejezésnek főképen politikai értelme van, s az államra való vonatkozást emeli ki. Az alkotmány férczei ellen az uralkodó hatalom részéről intézett folytonos támadások, amelyek a pénzügy, hadügy, sőt a szoros értelemben vett kormányzás, helyesebben a beligazgatás egységesítésére irányultak, arra kényszeritették a nemzetet, hogy az ellenséges állami halalommal állandó harezot folytasson. E harcz, amely passiv ellen állásból állott mindössze, annyira kimerítették a nemzetet, hogy positiv alkotásokba, társadalminak kiépítésébe nem is mert, nem is tudott kezdeni, — ez az ellenállás tehát merően a meglevő rendi alkotmány védelme gyanánt jelenik meg. A rendi szerkezeti azonban, vagyis a jogoknak kiváltságként való szereplése egyenes negatiója az államiságnak. Épen azért a nemzet 1848 elölt olyat védet a hatalom ellenében, amely magában véve is az állami létleszállilásával egyértelmű. Valóban nagy tragikum, hogy a magyar nemzet még a saját életének védelmében is lecsúszott az önálló nemzetek magaslatáról. De az önálló és független államiság hiánya nem csupán azon vonatkozásokból konstatálható, amelyek az állami suverenitás hatalmi jellegét alkotják, — amelyekkel tehát az állam kifelé, — és saját polgárságával szemMargit: Vagy ugy?! Szabad talán már gratulálnom. Feri: Gratulálni? Legalább is kissé korán volna. Margit: Nem tudom ugyan, hogy van e mit gratulálni olyan feleséghez, a kinek hetenkint uj ruha kell. Pedig Irma nem kap nagy hozományt. A vagyon zöme Gyuláé. Feri: Ugy látszik, jól ismeri Ferenczy Gyula pénzügyi körülményeit. Hát azt tudja e, hogy nagy kártyás? Margit: Bánom is én ! Feri: Hát annyira szereti, hogy még a hibáit sem veszi fel? Engedjen meg egy kérdést, egy furcsa kérdést ugyan, de én jobb szeretném elejét venni minden meglepetésnek. Ha Gyula az állomáson elébe jön, talán összecsókolódzik vele? Margit: Hogy mer tőlem ilyesmit kérdezni? Feri: Hát azért, mert mindenek után mégis fájdalmas volna reám, ha ott kellene állnom mellette. Margit: C>ak nem féltékeny! Nincs joga hozzá! Feri: Nem adná nekem azt a jogot, hogy féltsem? Vagy már annyira van Gyulával . . . Margit: Én Gyulával semmikép se vagyok, de ön Irmával. Feri: Én még inkább semmikép. Mondja Margit, édes Margit! nem voltunk bolondok, vagy gyerekek a mult évben ? Margit (Sirva fakadt): Hát uem tudta, hogy menynyire szerettem és szeretem . . . Feri (Letérdel ós átöleli): Imádlak. (Szünet után.) De mit csináljunk Ferenczyéknél? Margit: Mutatkozzunk be jegyesek gyanánt! Som Péter. Folytatása a mellékleten