Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-05-23 / 21. szám

„N Y í R V t D É Kzék be, attól függ, hogy a küldöttség mikor készül el javaslatával. A tisztujitás várható eredményeit illetőleg mindenfelé rebesgetik, hogy nagy meglepetésekre lehetünk elkészülve. Sajnos, hogy e híresztelések értéke, hihetősége felől a közönségnek semmiféle, bármely irányú nyilvános mozgalma nem nyújt tájékozást. Két dolog felől azonban mi bizonyosak vagyunk. Az egyik az, hogy a városi tisztviselők mai fizetési viszonyai mellett semmi kilátás sincs arra, hogy a dolgok mai rendjével elégedetlen, jobb időket óhajtó elemeknek módjukban lehessen a mai tisztikart kvalifikáltabb, arra valóbb egyénekkel restaurálni. Másrészt pedig lehetetlennek tartjuk azt, hogy ez a bizonyos elégedetlenség egy minden áron való uj tisztikar beállításával gondolja a jobb viszonyok elérhetését, tekintet nélkül arra, hogy akit egyik-másik tiszti állásra megválasztani kiván, arra való-e, megbizható-e?! Minden körülmények között azonban most már föltétlenül szükséges, hogy a képviselő testület tagjai és az egész közönség fölvilágosítást nyerjenek a tisztújitásnál egymással szembekerülő jelöltek kilétéről. Kiválóan pedig a polgármesteri állást illetőleg jogosan követelheti a közönség, hogy az uj polgármester-jelölt először is nyilvánosau jelölt legyen és hogy — a város első, vezető tisztviselőjéről lévén szó — adjon program mot, hogy mondja meg, miért akar polgármester lenni, hogy micsoda közszempontok azok, amelyek a polgármesteri tisztnek ő reá való bizatását, szemben a mostani polgármesterrel a közjó érdekében kívánatossá vagy épen szükségessé teszik. i) Ugy hallik, hogy ez az uj polgármesteraspiráns: Beniczky Miksa ur, a városnak volt országgyűlési képviselője. Pártpolitikai motívumok, melyekuek jogo sultságát a községi élet terén is — bizonyos határig koncedáljuk — Bencs Lászlóval val szembeállását, aki 28 esztendeje szolgálja már a várost, egyáltalán nem igazolják. A gyakorlati közigazgatás teréu Beniczky Miksa urnák csak jövendője lehet, múltja uiucs, e jövendő iráut azonban életének az a része, amelyet közpályán töltött, tudniilik képviselósködése, semmi nemű biztató tájékoztatást nem nyújt. Lehet, hogy Beuiczky urnák a jövendőbeli városi politika irányaira és eszközeire nézve vannak, idáig még gondosan véka alá rejtett eszméi! i Kérjük a közügy érdekében, hogy ugy is, mint jó keresztény, fogadja meg az írás szavát és ne rejtse el véka alá a világosságot. Lelkészbeiktatási ünnepély. . Folyó 1897. évi május hónap 16-án igen szép és megható ünnepély folyt le a nyíregyházai ev. ref. egyház körében. Dr. Bartók Jenő debreczeni theologiai magán tanárt, az egyház közönsége által az elmúlt tél Béla úrfi pedig frissen kezet csókolt és constatálta, hogy Bella nagysád igen sokat szeret olvasni s kiválóan szereti a biblia bölcs szövegmagyarázatait, daczára, hogy azok igen apró, szemrontó betűkkel vannak szedve. Miután pedig egy jó falusi félóráig terczettben folyt volna a társalgás, a fiatal jegyző Istennek ajáulá a'nagyasBzonyt összes cziczáival egyetemben és átballagott a tiszteletes úrhoz egy rövid tarokkra. * • * Este, mikor a csillagok rezgő fénynyel egymás után gyúltak ki a kék égboltozaton, Turgonyiéknál ősz szeült a családi bíróság. Rettenetes egy bíróság volt az. A kit az elitélt, annak a határozata ellen nem volt apelláta. Mindig csak ifjú, szép bűnösök felett mondott aententiát s fájdalom, a bírák köztll nem lehetett senkit se visszavetni, vagy kisorsolni. Hozzá még a vádlottat elő sem állították, ki sem hallgatták, hiába hangoztatták azok váltig, hogy: „Nihil de nobis sine nobis". — Nem volt azok előtt alkotmány, törvény, jog. — Az a rettenetes statárium már hét szlp fiatal leánynak hétszer hót kérőjét ítélte örökös garcon éle're. Bellácska jól ismerte ezeknek az inquisitoroknak az eljárását. Mikor a pipa egész vacsora alatt folyton morog, a mama ügyetlenkedik, a felszolgáló cseléddel veszekedik, a nagymama bólintgat és a nagypapáuak nem kell a csibuk, oh akkor mindig vészterhes fellegek közelegnek. — És mikor a papa a tutti frutti után a leányok kivételével mindenkit a salonba kért „egy komoly szóra", akkor mindig kitört a vihar. Bellácska volt a legkisebb a nyolcz Turgonyi leány közt s mikor még a tárgyalások alatt a babáit fésülte lefekvéshez ós minden gondja arra fordult, hogy az éjjeli pongyola csipkefodrai szép bodrosan álljanak a babaregementen, — akkor még neki is szabad volt jelen lenni, de mióta nagy ártatlan képpel megkérdezte a Klárika nénjétől, folyamán egyhangúlag elválasztott lelkipásztort ezen a napon iktatta be nt. Görömbey Péter, a f.-szabolcsi ev. ref. egyházmegye szeretve tisztelt esperese, a néhai Lukács Ödön volt esperes halálával megüresedett lelkipásztori állásába. Már korán reggel a toronyban, paplakon és az uj iskolaépületen kitett czimeres nemzeti zászlók jelezték, hogy az egyháznak ma rendkívüli ünnepnapja lesz. Az ünnepélyen megjelenni kívánó közönség már 8 órakor nagy számban hullámzott az elzárt templom előtt, türelmetlenül várva az ünnepély kezdetét, mely a presbitérium által kiküldött rendező bizottság bölcs intézkedése folytán czél és tervszerüleg rendeztetett el. Tiz óra előtt megérkeztek Debreczenből főtiszteletű és méltóságos Kis Áron püspök ur körében Dicsőffy József lelkész, Szinai Gyula országgyűlési képviselő és még többen az elválasztott és beiktatandó lelkész barátai és tisztelői közül. Az ünnepély kezdetét jelző háromszori harangozás alatt a templom előtt gyülekező közönség példás rendben bevonult a templomba, elfoglalta a számára kijelölt helyet, a vidékről érkező egyházi és világi előkelő személyek, valamint a helyben székelő egyházi és polgári hatóságok meghívott képviselői a lelkész lak felőli ajtón vonultak be a számokra kijelölt és fentartott helyekre. Az isteni tisztelet 10 órakor vette kezdetét a gyülekezeti énekléssel, ezután az egyházi énekkar zengedezte el első énekét. Az ének tartama alatt nl. Görömbey Péter esperes az úr asztalához lépett, annak elhangzása után elkezdte hosszan tartó, nagyszabású beszédjét, melyben először kegyelettel emlékezett meg sirban nyugvó, néhai Lukács Ödön volt lelki pásztorról, ki az egyháznak apostoli ihletségü s lángbuzgalmu lelki pásztorra volt, ki az egyházat kicsiny helyzetéből a mai szép elismerésre méltó állapotba helyezte; azután ékes szavakban adta elő az uj lelkészre váró nagy feladatot, inelyet szeretett egyháza és hazája érdekében lelkiismeretes buzgósággal teljesíteni kell. A beszédet feszüli figyelemmel hallgatta a templomi gyülekezet. A beiktató beszéd után rövid szavak kiséretében-egyenként adta át az asztalhoz hivott uj lelkipásztornak az egyház jelvényeit: a templom kulcsát, egy ezüst pohárt és egy díszes kötésű, ezüst kapcsos bibliát, melyet kézbe fogva az uj lelkész felment a szószékre és ottan könyv nélkül mondott buzgó imádság után fel vette az evangyeliutnból a szentleczkét: „Keressétek Istennek országát és annak igazságát, és akkor mindenek megadatnak ti néktek"! A felvett szent leczke alapján az uj lelkész mély bölcseleti, költői szárnyalású prédikáczióját oly népszerű nyelven, szónoki ihlettséggel oly szépen adta elő, hogy lekötelezte maga iránt az összes hallgató közönséget, a más felekezethez tartozók is elismeréssel és dicsérettel szólottak az uj ref. lelkész tudományos készültségéről és szónoki tehetségeiről. A predikáczió után beiktató esperes az elmondott predikáczióból következtetést vonva le, lelkes szavakkal buzdította az uj lelkészt lelki pásztori magasztos köteleségeinek teljesítésére és melegen ajánlotta az egyházi közönségnek szeretetébe. Ezután az énekkar még egy éneket adolt elő, melyre a közönség összes éneklése után az isteni tisztelet véget ért. Isteni tisztelet után főtiszt. Kis Aron püspök ur előtt tisztelgett az ág. ev. egyház presbitériuma, a városi elöljáróság, az izr. hitközség elöljárósága. Az ezi'k után meglarlott rövid presbiteri gyűlésben — melyben nt. Görömbey Péter esperes elnökölt — az elválasztott és beiktatott uj lelkésznek hivatalosan átadattak az egyháznak a lelkész felügyelete és gondozása alá tartozó okmány és értéket képviselő tárgyai. A lelkészi beiktatási ünnepély befejezéseként régi magyar szokás szerint következett magnum áldomás a „Korona" szálloda éttermében, melyen a vidéki vendegek és a helyben székelő egyházi és világi hatóságok képviselőin kivül a polgárok közül is felekezeti különbség nélkül számosan vettek részt, mintegy 150-en ebédeltek a díszes étteremben. Hogy az ebéd alalt szellemes felköszöntők nem hiányoztak, az önként következik. A kedélyes ebéd délután 4 órakor ért végei. Egy jelen volt. hogy a bűbos galambjii haraguszuak e egymásra, mikor c-ókolódznak — azóta már vagy ötször becsapták fitos orrocskája előtt a salonajtót. Ma este hatodszor csapódtak előtte össze a nagy ajtószárnyak s a mama majdnem haragosan figyelmeztette, hogy a Tompa „Olajág"-ábau igen szép esti ima van. Bellácska nagyon jól tudta, hogy ő az utolsó bű nös s gyorsan elröppent 17 évével nem hitte, hogy ily hamar vád alá kerül. Bizony csak kicsordult a köunye és szükségesnek érezte, hogy lebotorkáljon a kertbe. Ott aztán átölelte annak a platának a derekát, a mit a papa az ő születésekor ültetett, jól belecsimpajkó.ott, miutha most már csak az a suttogó lombú fa védné őt, elpityeredett és hallgatta azt a fuvolaszót, a mit az esti szellő elmosódottan hozott valahonnan messziről, a cserépzsindely és a községháza felől — aminek a szövegét nem ismerte, de a minek a hangja mégis oly fájón Dyilalt kis szivébe; majd meg elnézte azokat a vékony felhősávokat, a mik az ég aljáról kezdenek felszállani s egymás utáu oltogatják a csillagok imbolygó fényét. Nem is tudom én, miféle reflexiót találhatott ki az a borzas fejű kis lány a felszálló felhők meg az ő boldogsága közt, hogy a keble ú^y megzihált a viszszafojtott zokogástól. Odabennt pedig összetolták a székeket az ernyős lámpa körül, a mama, mint közvádló előadta a vádat. És a farizeus képű birák megütközve néztek össze. A vád és védbeszédek meghallgatása után következett a bizonyító eljárás. A nagymama felmutatta a bűnjelt, egy félig hervadt pompás thearózsát, melyet dóiig a faluban minden szemes ember a Bende Béla széles keblén láthatott s a mely délután már Bellácska barna hajából kívánkozott le a könyvtárszoba panjuettjére. Aztán az elnöklő papa feltette a kérdést. Majális. Ez idei elemi iskolai „majális", daczára annak hogy az előző héten keresztül majdnem folytonos esőzés volt, mégis folyó hó 18-án kedvező időben folyt le. Ha valaki figyelemmel kisérte a kivonulást, összehasonlítást téve a mult évvel — meggyőződhetett arról, hogy sokkal nagyobb számban jelent meg a tanuló sereg, a mi által az sokkal impozánsabbá lett. Nem hallgathatom el azon körülményt, daczára annak, hogy a rendőrség ily alkalommal élénk tevékenység kifejtésére van mozgósítva mégis a tanulóseregnek a Léderer-féle gyógyszertártól kezdve a Kossuth-utcza torkolatáig két sor néptömeg által képezett szűk sikátoron keresztül kellett nagy ügygyei, bajjal elhaladniok, a mi a sorrendnek összeállítását s még inkább a szabad mozgást igen megnehezítette. A gyermeksereg a hosszú ut fáradalmait élénk dalolással igyekezett elfeledni; de nem mondok igazat: nekik ez a hosszú ut nem terhes, mert a „majálisból" reájuk nézve ez a kivonulás a leggyönyörködtetőbb, még a 6 éves gyermek is, a ki talán már lankadni kezd, erőt merít, látva az ő erősebb testszervezettel bíró társát S van öröm, midőn a sóstói út végén magát messzire láttató fehér házat megpillantják. Száz meg száz torokból jövő éljenzéssel üdvözlik. A menet — tekintettel a gyenge testszervezetre, bizony lassú volt, mert '//J-kor történt elindulás után a sereg '/

all órakor ért ki a kitűzött helyre. A dobpergés által imára hívásnak eszközöltetése, a „Szózat"-nak elénekeltetése s ugyancsak az imára hivás bevégeztével a gyermeksereg eloszlott az egész napra, hogy kivegye minden gyermek a maga mulatságát. Aggódva emelte mindenki — a sűrűn tornyosuló fellegekre — szemeit s hallgatag imában kérte az Istent, vajha! most, ezen mintegy másfélezer gyermeknek örömünnepét egy zápor esővel ne zavarná meg! S hála a gondviselésnek, a borús ég délfele egészen kiderült s a fényes nap arany sugaraival az egész ottlétet estig a lehető legkellemesebbé tette, inert sem a nagy meleg nem lankasztotta, sem a nagy por nern bosszantotta a mulatni kívánókat. Ha valaki, talán egy idegen, majális alkalmával résztvesz a „Sóstón", felkiált: „Hiszen ez vásár!" Az első benyomást respektálva igazat adok neki, mert bizony úgy néz ki. Épen úgy, mint a vásár alkalmával a mézeskalácsosok sátorai felvannak állítva, sorban ülnek asszonyok, árulva a kölönféle nyalánkságokat, vannak ponyvából alkotott szeszesitalokat tnérő helyek, hallatszik mindenfelől a pékinasoknak .friss perecz" kiáltásai, még szerencse czédulákat kihúzogató, nagyhangú lármájával a népet magához csalogató atyafi is akad, jó, hogy még csepűrágó sátrak is nem kerülnek elő. Ha valaki azonban tüzetesen körültekint egy ily tavaszi mulatságon, mindjárt más véleményben lesz s befogja látni, hogy mégis csak külömbözik ez a vásártól. Az összes tanítótestület kebeléből megválasztott rendezőbizottság tagjai a munka terhét megosztva, igyekeznek e napot a gyermekekre nézve élvezetessé, mulatságossá varázsolni. Koronája az egész ünnepélynek a szegénysorsu gyermekeknek megvendégelése; ott voltam, őrömmel eltelve szemléltem, mint fogyasztották el a szegény apátlan, anyátlan árvák (számszerint 240) a '/jl 2 órakor számukra feltálalt ízléses gulyást, persze tiz fekete bőrű embernek (ugyan nem valami művészek) a fadarabból kicsalt magyar zenéje mellettt; másfelé fordulva: a fák között két körben lánczoltak egy-egy tanitó felügyelete mellett az összes 5 felekezetnek gyermekei s ugyancsak rakták a csárdást i'áradhatlanul, legfeljebb a morék panaszkodtak, hogy már kiállolt a kezük; de hiába, a gyermekek mindig csak azt hangoztatták: hogy volt! Másutt rendeztek a fiúgyermekek részére játékokat: fazéktörést, zsákbaugrást, versenyfutást, féllábon ugrálást, birkózást, kötélhúzást stb. s a nyertesek mindannyian némi jutalomban részesültek. A nyári étkezőés tánezteremben d. u. 4 órakor rendeztek külön tánezot az arra készített, a város színét magában foglaló jelvénynyel ellátott, műveltebb gyermekek részére, 20 kros belépti dij mellett, a mely jó kedélyben, mintegy 7 óráig tartott. A kicsinyektől a fiatalság is megirigyelve a múlatságot, szintén tánezot rögtönzött, az egyik helyen az iparos ifjúság néhány tagja perdült tánezra, máshelyen — Tartalmaz-e Bende Béla és Bella nyilvánvaló vonzódása a család tradícióival elleukező dolgot ? — Igen. — Bűnös e a vétségben Bella? Tekintettel arra, hogy egy tizenhét éves leány féjót elcsavarni nem nehéz, általános szavazattöbbséggel kimondatott Bella ártatlansága. — Buntetendő-e Bella? Persze ezek a szívirtó vandalok a büntetést soha sem engedték még el. A büntetés pedig hiven a család tradícióihoz megállapittatott abban, hogy a mama fürdőre megy és Bella követni fogj'. Az indokolás nagyon evidens volt. A friss hegyi szellő majd kifújj i a leány fejéből ezeket a hóbortos ábrándokat és egy körültekintő, okos, gondos mamának, a kiuek vármegyére szóló szépség a leánya, nem lesz nehéz egy pompás p3rtiet lépre csalni. Hét tartalékos állománybeli kérőt visszautasít, a nyolezadikuak odaadja. Bella nem lesz kivétel. — A többi leányai is e szerint a systema szerint jutottak főkötő alá, van is mindegyiknek equipagea és az elég. Pucc'utn! Következett a logicai megokolás: — Még hogy Bella egy falusi penna felesége legyen! Ki hallott olyat? Tán hogy egy rossz, kotnyeles szolgálóval cíürhődjék, kotlókat ültessen, vagy zsíros hajú gubás parasztokat tessékeljen az elsó szobába! Fi donc ! A salonajtók szélcsapódtak s a kiröppenő sugárözönben a mama hirczias, megdicsőült alakja látszott. Bella! Bella! Hol futkos megint az a fitty firitty kis leány ? Ötödszöri kiáltásra aztán elősompolygott Bella vörösre kisírt szemekkel, halotthalvanyan, mintha csak az ítéletnapi harsonára került volna elő sírjából. (Vége köv.) Folytatása a mellékletou