Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-04-18 / 16. szám

IN Y t R V 1 t» É K" Fájdalommal kell látnunk a vármegye éléről távozni azon férfiút, ki a vármegyei közigazgatás javítása érdekében oly fáradhatatlan tevékenységet tanúsított, s elévülhetetlenérdemeket szerzett, s ezen kivül a vármegyei önkormányzati jogok épségben tartásának szóval és tettben lelkes bajnoka volt! Kétszeresen fájlalnia kell tehát a vármegye közönségének kiváló fiának a főispáni székből való távozását most, midőn széltében hirdettetik, hogy a vármegyei önkormányzati jogok megásott sírja előtt állunk s a közigazgatás államosításának behozatala a közel jövő kérdése! Az elválás oúcsupillanatai egyszersmind alkalmat szolgáltathatnak arra, hogy az elmúlt időkre visszatekintve méltányoljuk azon érdemeket, melyeket vármegyénk jeles fia az önkormányzat fejlesztése és tiszteletben tartása terén szerzett és lehetetlen elzárkóznunk annak beösmerése elől, hogy teljesen méltó utódjává valt kiváló jelességü azon elődeinek, kik hasonló erényeikkel a törvényhatóság osztatlan szeretetét és bizalmát kivívták! Báró Vécsey József és gróf Vay Ádám voltak azon, megyénk történetében első helyet kivívott főispánok, kikhez most teljesen méltó harmadikul Kállay András volt főispán sorakozik. Ugyanazért indítványozzuk, miszerint a vármegye közönsége örök időkre megörökítendő azon elévülhetetlen érdemeket s azon magasztos eszméket, melyeknek hirdetője Kállay András főispán volt: gyűlésterme részére távozó főispánja arczképét festesse meg s tekintettel arra, hogy történetünk ugyanezen elveknek és állapotoknak lelkes bajnokait örökítette meg báró Vécsey József és gróf Vay Ádám főispánok személyében, az eddigi mulasztás helyrepótlásául az ő arczképeiknek megfestetése is elhatároztassék. (Következnek az aláírások.) A felolvasott és közhelyesléssel találkozott inditványnyal szemben ifj. Szunyoghy Bertalan bizottsági tag és hozzá csatlakozva dr. Mezőssy Béla biz. tag annak elvetése, Megyery Géza biz. tag pedig elfogadása mellett nyilatkozván : miután a felhangzó kiáltásokból az indítvány elfogadása mellett nyilatkozó túlnyomó nagy többség, szemben az ellenvéleményben levők elenyésző kissebbségével minden kétséget kizárólag kivehető volt és névszerinti szavazás különben sem kéretett: az elnöklő alispán a vármegye közönségének határozata képen kimondja, miszerint Szabolcsvármegye közönsége azon elévülhetetlen érdemek méltatása, maradandó emlékűvé tétele és elismerése czéljából, melyeket Szabolcsvármegye törvényhatóságának szolgálatában szereztek s azon buzgó, lelkes, szóval és tettben nyilvánuló odaadásnak, melyet a vármegyei önkormányzati jogok épségben tartása érdekében mindenkor tanúsítottak, örök időkre szóló 'emlékeztetőjéül, három kiváló jelességű főispánunk és pedig báró Vécsey Józsefnek, gróf Vay Ádámnak és Kállay Andrásnak arczképét a törvényhatóság tanácskozási terme részére megfesteti, felkérvén egyidejűleg őket, miszerint ehez beleegyezésüket adni szíveskedjenek, és utasítja az alispánt, hogy ezen határozat végrehajtásáról gondoskodjék, jelesül a képek megfestetése, a közgyűlési teremben való elhelyezése és a szükséges költségek fedezése tekintetében saját hatáskörében járjon el. E határozat kihirdetése után az alispán a közgyűlést — zajos éljenzések között berekesztette. A bankett. A törvényhatóság ugyan e napon délben bankettet rendezett Kállay András, a távozó főispán tiszteletére. A banketten mintegy 200-an vettek részt. A harmadik fogásnál Mikecz János alispán, mint házigazda, Őfelsége a király és a királyné egészségére és hosszú életéért lelkes, hazafias beszéd kíséretében ürített poharat. Utána a vármegye közönsége nevében Kovács István a távozó főispánt éltette. Mikecz Dezső főjegyző lelkes beszédben s zajos éljenzések között a távozó főispán felesége őméltóságára ürítette poharát. a magyar faj erőinek kifejtése és supremáciiájának fel tételei, az elnyomott néposztályuknak a szabadságban és jogegyenlőségben részesítése, a nemesi előjogoknak és kiváltságoknak megszünteti se, a jobbágyoknak az alkotmány sánczaiba befogadása, szóval a polgári jogoknak az ország összes lakosaira kiterjesztése, ez eszmék viaskodtak és érlelődtek agyában ós azok megvalósításának tervei ragadták meg lelkét, foglalkoztatták lángelméjét. Hogy kitűzött czélját elérje, szembeszállott egy uralkodó áramlattal, egy egész nemzettel, nem törődve saját rangjabelíeinek traditiójával, előítéleteivel, ellenszenvével, s nem törődve egy i ítézményeire, szokásaira, előjogaira és érdekeire féltékeny köznemesség ellenséges indulatával, törhetlenül küzdött eszméinek diadaláért, a magyar nemzet újjászületéséért, a magyar nemzet feltámadásaért, küzdött érte fegyverével az igazságnak, melytől el nem tért, melyet meg nem tagadott soha, mert meggyőződése volt, hogy törekvése nemes és szándéka tiszta, mert — mint maga írja — meggyőződése volt, hogy „a nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik, s ahol már nemzet van, ott annak belső kifejtése mindennek sarkalatja, hol pedig még nemzet nincs s csak egy kis része privilegiált, nagy része pedig pór nép, ott legeslegelső a nemzetesités, t. i. minden lakosnak az emberiség közös jussaiba juttatása, azaz mindenkinek politikai élete." 1825. évben a magyar nemzeti szellem hatalmas erőre ébredt Széchenyiben és e században ő volt az első magyar mágnás, ki a köztanácskozásokban 1825. évi október hó 12. napján nemzeti nyelvet használta es már a rá következő november hó 3-ik napján Pozsony ban tartott kerületi ülésben — ezek sajit szavai — a honi nyelv előmenetelére, a nemzetisét; és nyelv erisitése, terjesztése és pallérozása szent czéljára felajánlj a és adja egy esztendei minden jószágai egész jövedelmét, mely nemes elhatározásával, nagylelkű adományával megvetette a magyar tudományos akadémiának alapját, megteremtve a nemzeti nyelv, tudomány és irodalom fejlesztésének szervét, saját nevét országos hírre Kállay András, a búcsúzó főispán, a vármegye első tisztviselőjét, Mikecz Jánost éltette ezután, Sipos Béla t. főjegyző pedig nagy hatással a távozó főispánra emelte poharát. Bartliolomaeidesz János ág. ev. főesperes egyháza nevében köszöntötte föl, lelkes, szép beszédben az á'/ásától megvált főispánt, mire Kállay András előbb a kir. biróság s annak képviseletében Megyery Géza kúriai biró, kir. törvényszéki elnököt, majd a tanítói kart éltette. Megyery Géza hatalmas beszéde után Somogyi Gyula gróf Pongrácz Jenőt, mint a vármegye közönsége által egy szívvel lélekkel óhajtott jövendőbeli főispáni éltette, Kállay András pedig, még egyszer fölszólalva a vármegye jegyzőkarának nagy érdemeit méltatta főlszól alásában. Sok lelkes és szép beszéd hangzott még el ezután. A bankett a késő éjjeli órákig együtt tartotta az illustris társaság jó nagy részét. Lehetet/en itt teljes elismeréssel meg nem emlékeznünk a kitűnően sikerült közebéd rendezőiről: Lázár Kálmán, Somogyi Gyula és Sipos Béla urakról. Igazán dicséretet érdemel a Korona szálló vendéglőre Baumeiszter Ernő is, ki az ebédet kifogástalanul szolgáltatta ki. Körlevél a felsó-szabolcsi ev. ref. egyházmegyébe kebelezett egyházak lelkészei, tanítói s elöljáróihoz. Felső-szabolcsi ev. ref. egyházmegyénk tavaszi közgyűlésének határidejét az egyházmegyei gondnok űr, mint eluöktársammal egyetértőleg folyó évi ápril 27— 29. napjaira, Nyíregyházára tüztük ki. E gyűlésnek főbb tárgyai lesznek: 1. Esperesi jelentés az idóközileg végzett ügyekről. 2. Délelőtt 10 órakor a nyíregyházai ev. ref. templomban b. e. Lukács Ödön volt esperes emlékünnepélye Az emlékbeszédet tartja dr. Heiszler József dombrádi ev. ref. lelkész. Esetleg a Lukács-szobor leleplezése. 3. Számvevőszéki gyűlés jelentése a megvizsgált számadásokról és egyéb ügyekről. 4. Egyházmegyei ellenőr választása, az e. m alapszabály 19. §. a) pontja értelmében. 5. Időközi biróság tagjainak választása az egyház törvény 283. §. alapjáu. 6. Az érmelléki egyházmegye emlékirata lelkészi nyugdíjintézet létesítése iránt. E gyű'ésre, mely a vármegyeház nagytermében délelőtt 9 órakor veszi kezdetét, az egyházmegye tisztviselőit, az egyházak lelkészeit, az egyházak és a tauitó-testület képviselőit az egyháztörvény 36. §. értelmében tisztelettel meghívom. Ápril 26 án délután 2 órakor, szokás szerint, előértekezlet leend. Nagy-Kálló, 1897. ápril 10. (jiörihubel Péter, esperes. ÚJDONSÁGOK. — Boldog ünnepeket kívánunk lapunk tisztelt előfizetőinek, munkatársainknak s minden jó barátainknak. — Lányi Antal. Síjátságos játéka, szeszélyes váltakozása a sorsnak, hogy amikor a természet áldásaiban részelteti majd az egész mindenséget s a virulás érzete fogja el számtalan lényét ennek, ugyanakkor egyeseket kiválaszt magának s hervadást borit reájuk, környezetükre, növedékeikre. Mily csodálatos ellentéte e világot intéző hatalom műkő désének, hogy egyik kezével éltet ad, gyarapit, a másik emelte, páratlan áldozatkészségével lelkesedést keltve és másukat is hazafias tettekre buzdítva. Első vágya és gondolata volt magyarrá teDni a magyart, e bámulatos szellem tisztán látta a helyzetet és tisztán a czélokat. A nemzetiségi eszmét, mint a nemzeti fejlődés fő feltételét jelölte meg és ezzel a magyar nemzeti politikának alapvető munkása lett. Szenvedélylyel harczolt a magyar nyelv uralmáért, s alig lehet ma megérteni, mily légió volt azok száma, kik a magyar nyelvet ellenezték. Halljuk őt magát: ,Nem fogja hinni, nem fogja hihetni az utókor! Halálos álomba merülten majd ki vala törülve már a nemzetek sorából a magyar. Buta önfeledésben lábaival tapodta, a mi emberek közt legszentebb s szinte csak az vala életének jele (nyelvét érti). Virradni kezd egy szebb hajnal, uj lelkesedés ébred, gyűl a honszeretet égi tűze s feltámad hamvaiból az egész emberiség díszére egy nemzet, mely viszontagságai közt soha, még soha nem fejtő ki magát férfiú korra. Ó, kinek uídcs hazája, nincs honi bölcsője, nem értheti, mily kin, mily öröm, mily tébolyodásig kimagyarázhatatlan érzés, imádni a hazát, azt mind mélyebb s mélyebbre sülyední s végkép élet nélkül merevedve látni s lenni viszont tanuja, mint ébred, mint fordul az élet felé vis-za. S bágyadt, csak gyengén élőléte közt mily hazafiakra, mily magyarokra talált! Kérte egy része a hazának a hazának másik részét, engedni felírást a fejedelemhez, alázatos esedezést, hogy végre magyarok közé, a holt latin nyelv helyébe az élő magyart lehessen behozni. Hiszed e külföldi, bárhol van is hazád, hogy ilye* e földöu történhetik? S lá'.d, ilyen az én hazámban csak nem régenben történt. Közrebocsátott muukáiban, beszédeiben, hírlapi czikkeiben mindig rajong a magyar nyelvért „a magyarnak léte és a magyarnak nyelve egy fogalom, írja és ó akkor veszti létét, mikor veszti nyelvét." A nemzeti fejlődés a nemzet összes erejének felhasználását követeivón, minden akadálynak, mely ennek útjában állott, kérlelhetlen eltávolításán fáradozott s igy történt, hogy habár az ősi alkotmányt szigorúan kai azt virulásában, fejlődésében elvágja s mindössze csak egy csipetnyi hamvat hagy meg idők multán belőle, mely összeválva a közös anya föld rőtegeivel, ott is számot ad a mulandóság szomorú létezéséről. Százszor boldog, kinek emléke e hamvnál tovább ól a föld felett, kit sokáig emlegetnek, mint az igazság, a munkásság, a törhetlen elvhűség mintaképét. Egy koporsót kisérnek ma örök nyugalmára s a koporsóban egy, a szenvedésektől megfáradt testet az enyhet adó sir ölébe a gyászoló özvegy, a siránkozó ayermekek, a lesújtott vő — az elhaltnak édes vérei. Fajdalmuk tengernyi, de azért is ilyen, mert dagálylyá növesztette a nagyszámú előkelő rokonság, a tisztelő jóbarátok tömege, a lekötelezettek egész sora és egy falu népének igaz érzéséből fakadó bücsukönyei. A fejfára véiett név egész apotheosis. expo*iturája az emberuek, akt mauiipi&g nincs. Eiteben nem dédelgettek, himet nem vartak neki, csak nevét mondták ki igy: Lányi Antal. Es e név felért dicsérettel, felért egy dicahymuu-izszai. Mert ember, az igazság, a munkásság, a törhetlen elvhűség embere viselte azt. Igazság embere szállt el a túlvilágra Lányi Antalban. Gyűlölte a roszat, irtotta a. gazt. Harmincz esztendős jegyzői működésének nem volt egyetlen phasisa sem, hogy anyagi haszonért, vagy érzelmi szempontért előnyt 'udott volna adni a hazugságnak, a jogtalanságnak. Mjgvédte népét felül vagy alulról jövő minden erőszakoskodástól; ritka tetterejével táu még a jó Istennel is szembe szállt volna azért, a kinek becsületes ügye volt. Kimondta, ami a szivén feküdt mindenütt és minden alkalommal s bár ószintessége nem a simaság nyelvfordu ataiban nyilatkozott meg, — azért ez a tulajdona neki ellenségeket éltében soha sem szerzett, sok barátokat, bizalmasokat, s ragaszkodást teremtett számára. A koporsóra rázuhanó rög zördlllóse fájlilmat kelt az igazaknál, mert ezek érzik, hogy a legigazabbak egyikével számuk megfogyott. Munkásság emberének porhüvelyét fogadja a föld magába. Szorgalmával magának, rendszeretetével népének jólétet adott. Bürokrata nem volt, papírt, tintát felesleg nem fogyasztott, de híres volt azért irodája mintaszerűségéről. Jegyzőségének hozzá tartozói az ő fejével gondolkoztak s mert e fő tiszta practicus eszmemenetlel birt, — nyers szigora sok visszaélést gátolt meg s sok orosi embert adott vissza a jónak, a munkának s az erkölcsuek. Mtga is igy élt, tehát a példa nem volt rosz s sajátságos erélye kivitte azt, hogy a legmegrögzöttebb egyőu is kényszerült őt követni a jóban, a munkában, az erkölcsben. Sírjon tehát a dolgos ravatalánál, mert tőle tanult; de zokogjon a renyhe is, hogy nincs többé, akitől majd tanulhatna. * * * Elvhű ember tért meg a szellemek hónába; kimondott valamit, — az ugy volt; elvért lelkesedett, s e lelkesedést meg nem csökkentette sem keserves élményeinek szomoruságtelt volta,sem felülről jövő csáb, fenyegetés. Lelkesedett a függetlenségi eszmékért, haláláig hitt azok megvalósultában. És mert az elvhű emberek igazi magyarok, hát ő is ezek egyike volt. Jó szivre, vendégszeretetre egyaránt. Hideg, sokszor kíméletlen hangja tökéletes ellentéte volt belső érzelmeinek. Kérő — segítség, vendég — sziveslátás nélkül házát soha el nem hagyá. A régi jó idők sarkantyús embere, mint egy letűnt kor, de azért modern jellegű típusa fogott a balállal kezel. * * > * Szegény jó Anti bácd! Tavasz-féllel, telve beteg lelked, energikus szívósságod reménységgel a csodatevő természet gyógyhatása iránt — hagytál itt bennünket. Zokogva állunk mindannyian koporsódnál, zokogva halljuk ö/vegyed, gyermekeid, bozzádtartozóid hangos jajveszékelését, kik benned mindent elvesztettek. De enyhíti a miénket, enyhítse az ő fájdalmukat is az a tudat, hogy mindaddig."mig hitvesi, gyermeki, baráti, rokoni és hálás szeretet lesz bennünk e földön, — te bírálta, azt nem megdönteni akarta, hanem a kor szellemében átalakítani, ellenben a rendi érdekeket és intézményeket, melyek a fejlődés gátjai voltak a legélesebben s könyörtelen hévvel megszűntetni. Széchenyinek a magyar nyelv, a magyar faj erősítése ős a magyar nemzeti politika érdekében szóval, tettel és írásban kifejtett munkássága ellenállhatlan befolyással hatott kortársaira mert a nemzet vágyait, szívbeli érzését ós ébredező erejét tudta megszólaltatni. Kezdték érezni, hogy egy nagy szellem mélységéből és a hazaszeretet tiszta tüzéből meríti inspíráczióját, mi dícsfónynyel övezte kimagasló alakját. A rendi intézmények ellen heves rohamot intézett hirdette fennem, bátran ós merészen, hogy csak a rendi intézmények megdöntésével haladhat és erősödhetik a nemzet és honosulhat meg igazi szabadság. Izgatott, harczolt, érvelt a rendi intézmények ellen; s lelkesített a közszabadság mellett .Hevítsük megint fel a középkor daliás lelkesedését irja, de nehogy várainkba elzárkózva egymást üldözzük s a polgárosítás legnagyobb gátjai legyünk, hanem hogy az ember mint ember érhesse el a disz legmagasabb fokát s ezen tul nem egyedül a vak véletlen, de a szép lőlek, kicsinosult ész, éjjel — nappali szorgalom s férfiúi állhatatosság váljanak azon legbátrabb s legbiztosabb lépésökké, melyeken mind égi, mind földi magasságra jutni lehessen. Karunk soha ne legyen fegyverkezve alacsonyabb helyen álló hontársaink elnyomatása végett, nem, nem, meit ő is hazánkfia. A sértő privilégium többé nem víhat a természet törvényei ellen s végre bizonyára nagy sirhalom alá dűl egy fejledező nép virága, ha az osztályok és felekezetek örökké mint ellenségek s nem mint barátok állnak szemközt egymással. Hunnia minden lakosainak a nemzet sorába igtatása bizonyos életet terjesítend. Kileczmilliónak ezentúl is abból kirekesztése ellenben elkerülhetlen halált hozand anyaföldünkre. Terjesztessék Hunnia határai közt a magyar alkotmánynak áldása mindenkire ugy, hogy a legkisebb se legyen kizárva, de arra is bármily csekély részben mégis elhasson jótevő melege. Ez lólekismereti vallomásom." (Vége következik.)