Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1897-04-04 / 14. szám
XVIII. évfolyam. Ü4 14. szám. Nyíregyháza, 1897. április 4, JSÍYÍRVIDÉIC f VEGYES TARTALMÚ HETILAP. SZABOLCS VARMEGYE HIVATALOS LAPJA A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETENEK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Hirdetési dijak: Előfizetési feltételek: . ... . , „ . poétán vagy helyben házhoz hordva • előfizetési pénzek, megrendelések s a A ', a p szellemi rcszét képező küldemények, Égisz évre 4 forint. ^ szétküldése tárgyában leendő felszó- * " erk e" to c'lme al a" kéretnek beküldeni hasáborott .etil ,or ,„.., , 2 . támlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos f o "| t r l? e ní € t! ea levelck C3ak hmert kez ktő 1 to^^^Jk^tS^X 1' Negyedévre •••••• • • • 1 „ könyvnyomdájához iskola-utcza 8 szám I0ga Q" lnaK e l- Kincstári bélyegiij fejé en. minden egyes hirA községi jegyző és taniti uraknak egés< évre ÍJánós/kv há7l intp^nHnt .A kéziratok csak világos kívánatra s az detés után SO kr fiiette ik. 8 Í 1 dn0:>ZKy lntez endok. illető költségére küldetnek vissza A nyilMérl közieménvek d.ja soroukint 30 kr csak kiét forint,. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza S-ik szám); továbbá: Go'dbe-ger A. V. altal Budapesten, Hmenstein és V Jf ller TQdajaban Becsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Do n & Conp. által Hamburgban 5220. K. ~ 1897. Hivatalos rész. Szabolcsvármegye alispánjától. A községek elöljáróinak. Felhívom annak közzétételére, hogy a Ludovika akadémiában a folyó évben megüresedett ingyenes, félfizetésps és alapítványi helyek betöltésére vonatkozó pályázati hirdetmény a járási főszolgabiráknál és Nyirtgyháza város polgármesterénél megtekinthető. Nyíregyházán, 1897. márezius 23. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. A restauráló Nyíregyháza. Lapunk legutóbbi számában ugyan e belyen és ugyan e kérdésről szólva, két kívánságnak adtunk kifejezést. Az első ez volt: két hónappal az általános tisztújítás előtt, a választásra jogosult képviselet restaurálni óhajtó párt-árnyalatainak nyilvánossá kell tenniök, hogy a város közdolgai jövendőbeli vitele szempontjából mely irányokat és czélokat tűznek ki, s ez irányok és czélok megvalósítását milyen tisztikarra, kikre akarják bízni. Mi,'akik hírlapírói mesterségünkből következő érdeklődéssel szemléljük városi nyilvános közéletünk, tagadhatatlanul forrongó megnyilatkozásait, érezzük, látjuk, tudjuk, hogy abban a viaskodásban, amely a városi képviselőtestület két árnyalatát a legújabb idők történetének tanúságai szerint mind élesebben és meghatározottabb formák között elválasztja, nem csak személyi és egyéni érdekek, nem csak hinság, szerepelni vágyás, tekintélyeskedés s más — természetes emberi gyarlóságok a mozgató erők, a tüzelő anyagok. A „NYÍRVIDÉK* TÁRCZÁJA. Margaréta. — Irta: Jüan Valera. — (Vége.) — Egy napon az ón barátom a közeli városba utazott és éjfól tájban háza lángokban állott. Loucisita és kedvese, kik kétszeresen el voltak zárkózva ott vívódtak a halállal, abban az égő szobában, melyekben aunak a nemes fértiun:ik becsületét meggyalázták. Midőn másnap ráakadt a két korommá égett holttestre, a férj látszólagos kétségbeesése daczára és sejteni kezdtek azt a borzasztó titkot, melyet ez a tűzeset a maga füstfelhői mögött elrejtett. — Kérem asszonyom, várja meg elbeszélésem végét és engedje meg nekem, hogy még néhány perczig untassam. Margaréta tényleg fölkelt helyéről, szemei mereven néztek és arczát halálos sápadság takarta ; heves mozdu latára szét bomlott a haja, aláhullott vállaira és aranykeretbe foglalta vértelen arczát. Cannesben némelyek helyeselték a ferj teltét, mások gúnyolódtak fölötte. Emlékszem, hogy én annak idején azt mondtam és pedig André jelenlétében, aki tauum lehet rá: ,A mi barátunk lehet, hogy helyesen cselekedett, de lett volna ennek jobb módja is ós egy Pimentel neje nem halhat meg ugy, mint egy Sinta Cruz neje." Ha nekem, mitől isteu óvjon, valaha okom volua Otthelová lenni, igy szólnék a hűtlen asszonyhoz: „Asszonyom, az öu terrassza sziklákra van épitve és a terrasz alatt a tenger van. Két órára eltávozom hazulról és ha majd visszatérek, már megtörtént légyen valami szerencsétlenség." Mindeddig a matquis tekintete, mely lázasan meredt volt az előtte levő tányérra, nem emelkedett a nejére; most azonban hirteleu hátradobta fekete fürtéit, csaknem keresztülfurta nejét tekintetével és igy szólt: Ahogy Nyíregyháza város képviselőtestülete ma, szám szerint való mértékkel mérve, csaknem egyenlő erejű két táborban áll, ós ahogy e két táborba való csoportosulás okai és jelszavai lassaukint megérthetőkké és egymástól megkülönböztethetőkké lettek, és a hgutóbb erre kínálkozó alkalmakkor kifényesedtek: — ára legyen! hogy a közérdek firmája alatt ott leselkedik a sok mindenféle emberi gyarlóság — mi még is fölfedve látjuk, hogy abban az elválasztó árokban, mely a képviselőtestület egyik fele, meg másik fele között kiszélesedett, ha még olyan iszap alatt is, meg van a külön állásnak elvi oka és alapja A 30,000 lakosú Nyíregyházán, amely város lakosságának csaknem fele a tanyákon lakik, és a 30,000-nyi lakosságból legalább is 20,000, sem mai megélhetési viszonyai, sem jövendőbeli igényei és boldogulásának föltételei szerint nem városi elem: a városias közviszonyok idáig elért eredményei is már reakciót támasztanak. A város lakosságának ez a túlnyomó többsége a város belső területein épitett kőutakat, gyalogjárdákat, villamos-világitást, csatornákat stbbi mind úgy fogja föl, hogy az csak az „urak" számára készült. — S látja e mellett — mert fizeti is — hogy emelkedik ezek miatt a közköltség. Ez a helyzet egyfelől. Másrészről, az a — mondjuk — felsőbb 10,000, amelynek városias igényei és szükségletei vannak, lépten-nyomon, itt is, ott is hiányokat vesz észre, amelyek városias fejlődöttségünkuek egyes irányokban való túlságos, — Mit tart ön arról a történetről asszonyom? Margaréta sápadtan, megmerevülve hallgatta ezeket a czélzásokat egy bárány áldozatkészségével, mely várja, mészárosa kegyelemdöfését. Ez a kérdés ismét eszmé letre térítette és visszaadta büszkeségét. — Bármily színpadiasan hangozzanak az ön történetei, uram, én figyelmesen és helyeslőleg hallgattam meg azokat; tudom, mivel tartozom önnek és meg fogom majd szívlelni az ön történetét. Most a marquis halványodott el, felemelkedett s aztán mélyen meghajtotta magát. Szemében egyidejűleg villant meg egy vesztaszűz kegyetlensége és a katona szánalma a legyőzött fogoly iránt. — Isten önnel, asszonyom! És becsületének bírája kitántorgott a teremből. * * * Elment . . . Két óra . . . két órája van, hogy meghalljon. Miért nem mindjárt? A pillanat oly kedvező volt. Habofva nyúlt a csengettyű után. Csengetett. Kalapot és köpenyt kért; midőn kiadta a parancsot, ismét habozni kezdett. Ugy tetszett, mintha a fali óra ketyegése egyre azt hajtaná: .Huszonhat év, huszonhat év, huszonhat év.* Hogy beszélt vele az a férfiú, mikor szerette, s hogy beszélt vele most, mikor bíráskodott fölötte! Miért is nem törte meg a saját büszkeségét! Igen, igen, ez volt az ő álmodott ideálja, leányálmainak élő megtestesülése. Miért csak most mutatta meg neki teljes erejét, minden tudását? Ilisz ó nem kivánt egyebet, mint azt, hogy le legyen győzve, s minthogy férje nem tudott győ/ui, egy Andrét tüntetett ki, egy halvány boulevard bábot, a kinek tegnap nem volt bátorsága, hogy őt megölje s hogy igy megkímélje őt a mai nap szégyenétől... A perczek rohantak . . . nem habozhatott tovább. Szökni? . . . Persze férje nem gondolt rá hogy meg is szökhetik, . . . hogy elbújhat, hogy segélyért kiálthat. Hanem Pimentelnó nem gondolt ilyen gyávaságra. Meghalni, meghalni, igen neki meg kell halni! Végigment a nagy salonon, anélkül, hogy körültekinteU mert aránytalan kicsucsosodásai mellett — annál inkább szembeszökóek. Az amott természetszerűen föltámadó alaktalan zúgolódásnak, elégedetlenségnek a városi képviseletben régi nyomai vannak. Naiv, legtöbbször nevetséges, zűrzavaros módon nyilatkozott ,"eg ezelőtt ez a hangulat, máskor megiut olyau képviseltetésben részesülve, hogy az maga ennek a kérdésnek a komolyságát disk valifikálta. A magja azonban ennek a felfogásnak nem veszett ki mindezek daczára sem, mert az ellenséges áramlat városias fejlódésüuk ellen nem csak abból a természetszerű helyzetből táplálkozott és táplálkozik, hogy Nyíregyháza város lakosságának túlnyomóan nagyobb többsége hajlamai, életviszonyai é3 szükségletei szerint a városias fejlődés intézményei iránt érzéketlen és ellenséges indulatú, hanem még iukább abból a helyzetből, hogy ez a mi városias felődésünk, bizonyára épen azért, mert túlságosan rohamos volt, itt-ott nagyon is kicsúcsosodott, másutt megint nagy hézagokat hagyott, és e hézagokat a több mint 10000 főnyi tauyasi lakosság, meg a város külső részein lakó nép — ez intézmények haszna és élvezete nélkül, azonban a közköltség terheinek mégis egyforma viselése megvilágításában látja. Mi ezt a felfogást, ha a városi képviselőtestületben párt-alakulási alapul szolgál, mint tiszteletreméltó törekvést fogadjuk. Mert végre is a város képviselőtestületének az a kötelessége, hogy a város kormányzatának irányait megszabja. Egészen jogos dolog tehát, ha a képviselőtestület kebelében alakul egy pártárnyalat, mely a város közönségének szellemi, volna, nehogy valami még az élethez kösse; végig lépkedett a terrasz lépcsőin, a belvederehez közeledett, hanem itt aztán önkénytelenül megállott, lenétett a mélységbe ós visszahökkent; borzasztó völt, de meg kellett lennie. Két óra múlva igen ő azt mondta, két óra múlva ,és megtörtént a szerencsétlenség." De hátha nem hilmeg, hanem összezúzva nyomorékon életben marad? . . . Nem ez nem lehet, ennek nem szabad megtörténnie. Reszketve és remegve lépett a terraszra ós aztán viasza a salonba. Kegyelem. Mi lesz majd belőle? E*y iszonyú tömeg, egy pocsékká zűcott hu-tömb. Meghalni, igen, de ne igy! Ha legalább bocsánatát birná! Az óralapon egyre gyorsabban futott a mutató. Óh, rémséges borzadály! Ily könnyelműen feláldozni a boldogságot, melynek részese volt, megismerni a világnak összes örömeit, élveit, szépségeit és aztán igy válni meg tőlük! De meg kellett lenni! Újból kiment a terraszra, végigmérte annak hosszát és a sziklákra tekintett. Az óra ütött, az a kérlelhetetlen óra, még egy pillanat! Nem, nem szabad tovább haboznia, még azt hihetné, hogy félt. Egy Pimentel neje, egy Cheylan leány félne? André, André, nyomorult André, semmi, semmi, semmi! És behnuyt szemekkel hajolt a mélység felé és ledobta magát. Borzasztóan hangiott szívszaggató, zokogó rémséges kiáltása. Mikorára a szolgák a terraszra siettek, már akkor kiszenvedett . . . * Az orvosok véleménye egyhangú volt: baleset történt, ebben senkisem kéikedhetett. Miért is kereste volna maga a balált? ... Egy kő sem mozdult a helyéről. Semmi nyoma annak sem, hogy kicsuszamlott volna. Valami elmezavar valami önkívület... Gondosan fölszed ték Mirgaréta holttestét Széttördelt gyürük maradványai ott hevertek a kandallón, örök emlékül a férjnek. A pap halkan éneklé a Dies iraet. Mai számunkhoz egy iv melléklet vau csatolva.
