Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-04-04 / 14. szám

,IN Y I R T I D É K" de legfőbbképen anyagi erejét úgy akarja fölhasználni, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel a minden vonalon való egyöntetű, természetes — habár lassúbb tempójú — fejlődés biztosittassék, olyan fejlődés, olyan előrehaladás, amelynek javát, áldásait az egész közönség élvezi. Csupán elégedetlenkedni azonban, hogy nem így állnak a dolgok, rekrimiuálni, akadékoskodni: semmi jóra ez nem vezethet. A mostaui viszonyok között pedig, Nyiregyháza város önálló törvényhatósággá való alakulásának immáron a legkomolyabb alakban fölmerült mozgalma szinte elkerülhetetlenné teszi, hogy városunk jövendőbeli fejlődésének irányaira nézve, homályos, érthetetlen s aprólékos viszonyokra és körülményekre való visszavonatkozású, föltűnő és megint eltűnő jelszavak helyett, a követendő városi politikának meghatározott elvei állapíttassanak meg. Az általános tisztújítás nagyfontosságú foganatosítása előtt mindössze két hónappal, a legfőbb ideje, hogy a képviselőtestületben kiformálódott két párt, külön állásinak okát és alapját, a maguk külön-külön álláspontjuknak, czéljaiknak, törekvéseiknek formulázásával nyilvánossá tegyék. Nyiregyháza város, amit minden különböző értékeivel együttesen képvisel, bizonyára megérdemli azt, hogy a júniusban végbemenendő tisztujitásnál az egyes tisztviselői állások ne azon az alapon töltessenek be, hogy akit az egyik párt akar, azt a másik párt nem akarja; s hogy egyes aspiránsok ezt a kedvező „csak azért sem" helyzetet fölhasználva, olyan állások megnyerésére pályázzanak és azokat esetleg el is nyerhessék, ahová jutniok rendes viszonyok között reményök még legszebb álmukban sem lehetett volna. A legutóbbi két választás után egész bizonyossággal látható, hogy a városi képviselőtestületben két párt van, mely az általános tisztujitásnál restaurálni akar. A város közönsége jogosan megkövetelheti, hogy ez a két szemben álló párt, — egyik is, másik is — mondja meg most már, mit akar! Ennek meg kell történni, mert csak is így lehetséges, hogy itt is, amott is, egyik párt is, másik párt is arra való egyének mellett sorakozzék. Arra nem is gondolunk, hogy „akinek az Isten hivatalt ad, ad annak észt" is elve érvényesülhessen. Nyiregyháza város képviselő-testületétől azonban, — ettől a nagy dologra vágyó testülettől, mely csak uem régiben még egyhangú lelkesedéssel fejezte ki azt a kívánságát, hogy az önálló törvényhatóság jogait gyakorolhassa, méltán elvárhatjuk, hogy — így vagy amúgy — de programm alapján restauráljon. Mi tetszik a nőknek J Mi tetszik a nőknek? Nem vagyok annyira elbi zakodott, hogy erre az arrogáns kérdésre csak meg is kísérelném a választ. De elmondoS egy igénytelen tör ténetkét, a melyet — ha tudós ember volnék — „Adalék a női izlés természetének megértéséhez" czim alatt közölnék. íme a történelem. Színhelye a Balaton északi partja. Fiatal kert közepén egy uj nyaraló ál). Ennek egyetlen nevezetes sége az, hogy egy asszony lakik benue. Beszéljünk az asszonyról a kinek Sarolta a neve. Ösmerek százat, a ki szebb nála ós elmésebb, de egyet sem, a ki annyira nő volna, mint ő. Miben rejlik a nőiesség titka ? Észrevétlenül, néma könyörgéssel közeledik hozzád és ha megszólal, az az érzésed van, hogy a válladra szeretné hajtani fáradt fejét. Ez a különös, szomorú bűbájj tl fölruházott asszony egyébként gyönyörűen tudott kaczérkodiii. A gyönyörű jelzőt nem véletlenül használom, mert tényleg soha 6em volt olyan szép, mint mikor valakivel valamit el akart hitetni. Az aicza, a szeme ilyenkor sugárzott a hazug szeretetreméltóságtól. Síükség nélkül egyebkéut nem igen bolondította az embereket, de ha kellett — és melyik nő életében ne volna arra eset ? — akkor láthatólag elemében érezte mugát, mint a szalamander a tűzben. Sarolta asszony érdekes egyéniségét senki sem méltatta annyira, mint Attila ur. Nagyműveltségű, igen finom idegzetű, kissé melankolikus embernek ismerték, a ki e

cyébként esztetikai tökéletességgel vette ki részét az élet nemesebb élvezeteiből. Külsején meglátszott a párisi nevelés, gondolkozásán pedig az ottani legitimista társaság hatása. Csakis ilyen ember méltathatta teljesen az ilyen nőt. Hónapok óta mindennapos vendége volt Saroltának ós a fiatal özvegy asszony épp oly jól tudia, mint az egész világ, hogy Attila, a kit akaratán kivül elvarárzsolt a kezt- útán áhítozik. Előrelátható volt, hogy ez az ártatlan kis regény az oltár előtt fog véget érni és éppen azért egyikük sem sietette a befejezését. „Csak tanítók." Néptanító vagyok testestül-lelkestül. — E magasztos pályán működöm 12 óv óta. Büszkén vallom magam néptanítónak, — büszke önérzettel gondolok eltöltött hivatali éveimre. Nem elégedetlenkedem, — nem aggodalmaskodom — holmi — kicsinyes dolgok felett. A gőgöt semmibe sem veszem, — a kevélyt kikerülöm, — fittyet hányok az irántunk oly szokszor tapasztalt „hányivetiségnek", — uagy „úrh ttnámságnak" a helyett, — hogy ezek felett tűnődném, — végzem napi munkám legjobb belátásom szerint — lelkiismerettel. — Elég ez nekem. R

uggel bemegyek hivatalos helyiségembe — akár csak a fóii-pln vagy polgármester hivatalába, — iskolámba; s örülök, — ha délig sem hivatalos, — sem hívatlan vendég nem báborit meg munkálkodtsomban. És van okom örvendezni, — mert hisz' világosan látom nap nap után becsületes rauukám gyümölcsét, — az észtehetség kifejlését drága hazám jövendő nemzedékébeu, — s ezt nálam nem pótolja semmi anyagi előny vagy haszon. És ez az én munkám, — ennek nemcsak én, — hanem mások is örvendenek. Nemcsak a magam, — de uövendékeim, sőt drága hazám javára is munkálkodom. És ez elég nekem. Igaz, — hogy a mai kor a reálismus kora; — s lesznek sokan kik rajongónak, — idealistának fognak nevezni, — de nem gondolok velők. Hogy pedig ez úttal tollamra — mi adta az alább irt nyilatkozatot, — ha ugy tetszik kifakadásokat, — ime bár hosszadalmasan is — közlöm. A „Nyirvidék" 9-ik számából volt szerencsém egy igazán lélekemelő, — vallási meggyőződésből származó czikket olvasni. — Czime: „A nagy kallói polgári dalárda dalestélye". írója: A nagykállói fiatal lelkész testvérünk. E czikk felemelő, s irója megelégedett boldog voltát mi sem jellemezheti jobban, mint czikkének következő passusa: .Ilyen szép és kellemes mulatságokban szórakozunk mi, Nagy Káliónak megelégedett lakói, — a kik a íé giek számos erényei közül az egyszerűséget íb megőrizve, — éljük napjainkat 8 boldogságot találunk abban, — ha azon munkakörben, — melybe a gondviselés állított bennüket, — megfelelünk hivátásuuknak, — elősegítjük az egyesek és családok, — a társadalom ős a város érdekeit, — ha járulhatunk egy szemernyivel a haza a nemzet boldogitásához. „Hi mindezeket véghezvihetjük, — boldogoknak érezhetjük magunkat." Igen, ez valóban felemel és nemesit, mert eme gyönyörű sorokat csakis nemesen érző sziv diktálhatta. De nincs öröm — üröm nőikül. — Lássuk tehát az ürmöt — ha keserű is az. A „Tanl'ók L >pj*

u f évi 6-ik számában a következő lesújtó czikk olvasható : , Megesett hát ez az eset Kdlló városában'. Nagy-Kállóban febr. 6 án .Vereskereszt-egylet bált" re idézték. — A rendezőbizottságban van járás biró, — járásbirósági írnok, szolgabíró, — szolgabírósági irnok, adóhivatalnok, — adótiszt, — tébolydai hí vataluok, — kórházi hivatalnok, — vállalkozó, — zsidó bérlő, — tanár és a vidék gentri osztálya: tehát látszik az ügy érdekében a rendezőség demokratikus, — de ám i meghívásban arisztokrata lett, — sót nyíltan kimondotta a „szűkebb körű bizottsága": a tanítókat és tanítónőket uem kell meghívni, — se mondás végre is hajtatott. — Nem a meghívó elmaradásáért, — hanem a megvető nyilatkozatért értekezletre gyűltek össze a tanítók, felekezeti külömbség nélkül. — stb. Aztán egyszerre — igen! — aztán megtörtént az, a mit Attila soha sem tudott megmagyarázni magának, bár nem egy álmatlan éjszakán törte rajta a fejét. Saroltával ketten a kert fiatal fái között sétáltak. Mi másról is be-zélhettek volna, mint a szerelem örökké uj témájáról, mely elmés szofizmákra adott nekik alkalmat ... A kerítés előtt egy ember ment el, a ki Attila előtt megemelte kalapját. Vállas, dölyfös tartású ember volt, sötét tekintettel és erős állkapocscsal. — Ki az a kellemetlen arczu ur? Kérdezte az asszony. — Egy vadállat, mondta Attila. — Vadállat? — Az. A kékszakállú berezeg A becsületes neve egyébként Risztory. Soha sem hallott róla? — Soha! Miért mondja vadállatnak? — Mert két feleségót ölte meg. — Meg — ölte. — Lelőtte mint a dámvadat, mind a kettőt; alig három évi időközben . . . — De hát miért? — Istenem hát miért öli meg az ember a feleségét? Megcsalta ? — Ugy mondják. — Mind a kettő? Ez förtelmes és mégis nevetséges. — Az első eset ezelőtt tizenhárom évvel törtónt. A második három esztendővel később. — És nem büntették meg? — Első ízben elitélték, de a hatalmas rokonsága kegyelmet eszközölt ki a számára. Másodízben külfölre menekült. Tiz évig volt oda, a minap jött vissza megint. A pöre talán elévült, vagy megkegyelmeztek neki újból, nem tudom. — Különös, hogy ilyesmi kétszer eshetik meg egy ember óletóbeu. — Ha könyvben olvasnám, nem is hinném el. Az első asszonyt még lehet érteni, — de a második! Hát nem félt a második? Attila ur vállat vont. Láthatólag nem szívesen időzött ennél a sötét tárgynál. — Isten tudná! — mondta később. — Talán éppen ez az állandó félelme ejtette meg a másodikat. — A nők néha oly különösek! A mélység vonzza őket és Végül pedig ezeket írja: Midőn a tanítók magatartásáról tudomást vett valahogyan a „szűkebb körű rendezőbizottság" ismét összeült, — kimondotta, — hogy régebbi határozatát fenntartja, — tanítókat nem bírnak. Sok méltatlanságot, — sok sértést kell elszenvedni a néptanítónak életében magától a néptől, — melytől elnevezését nyerte, — de hogy az intelligens elem mellőzze a tanítóságot, — csak azért, mert tanitó, erre példát N Kalló adott. — Nem a bálozhatnámság miatt méltatlankodnak a n kállói kartársaink, — de azért, — hogy akad az intelligens czimet viselő oly' — ember a XX- k század hajnalán, — ki előtérbe helyezi a tán nem is végzett zsidó bérlőt, — mint az okleveles tanítót!?" Bizony szomorú állapot I Hát oly megvettetett páriái leszünk még mindig a társadalomnak? mint a régi iskolamesterek korában? — Akkor is vétkezett a társadalom, — most is. Hiszen Jézus urunk is Mesternek neveztette magát, tehát nem volt lealacsonyító az akkori név sem. Nem, mert hisz' a nagy meáter előtt is meghajlott a nép; megszégyenültek az Írástudók és a bölcsek. Nem 8zégyeneljük mostani nevünket sem, — nem, mert hisz egyikünk másikunknak bizonyosan van annyi készültségünk, neveltségünk és műveltségünk, mint ama fennhéjázó nagy uraknak. Hogy pedig egy kisebb rész elmaradt, — nem haladhat, — annak is egyedül a társadalom az oka, — miért nem dotál érdem szerint? Nem szégyeneljük mostani nevünket azért sem, — mert egy „igazán iutelligens" ember nemcsak hogy meg nem vet, — sőt éppen úgy nyilatkozik mint Rátkay László képviselő úr a képviselőházban a febr. 2G iki ülésen nyilatkozott; a midőn is a többek között igy szólott: „Csodás, — hogy akadnak emberek, — a kik még ma a tanítói pályára menek; bizonyára a nemzeti géniusz ihlette meg őket, — hogy mégis ráléptek a küzdelmek és keserűségek pályájára, — A tanitó homlokán ott van egy tövis koszorú s egy pár szó, a melyben a magyar nemzet szégyene van megírva. „Fcce-Homo.* Az ifjúsággal a nemzet gyümölcsével kórekednek az emberek, — de vájjon ki emlékezik meg a gondozó kezekről ?! E nyilatkozatban van méltánylás, — van elismerés. Tanulhatnának ebből az illető urak. Most pedig bocsánatot kérek szeretett Kartársaimlói, hogy ez ügygyei ily hosszadalmasan foglalkoztam, Legyünk tartózkodók, — s tanuljuk meg a társadalmi félszegségeket nem ugy, — miut a nászuton levő fiatal a tengeri lagunakon a boldogság rózsaszín szemüvegén nézni a repülő halakat, a vihart, — Persepolis romjait,— hanem szigorú következetességgel. Egyébiránt: Pax. Lengyel József, tanitó. ÚJDONSÁGOK. — A nyíregyházi kereskedö-ifjak egylete a helybeli dalegylet közreműködésével, folyó 1897. évi április hó 11-ikén, a „Korona" szálloda dísztermében Széchényi ünnepélyt rendez. Belépii-dij nincs. Kezdete este 8 órakor. Az ünnepély után társas összejövetel a Korona éttermében. Miisor: 1. Nyitány, előadja Benczi Gyula zenekara. 2. Hymnus, énekli a városi dalegylet. 3. t'nnepi beszéd, tartja Halasi János úr. 4. Alkalmi szavalat, tartja Dömötör Gyula úr. 5. Fohász — Huberttől — énekli a városi dalegylet. 6, Induló, előadja Benczi Gyula zenekara. a bűnben épp olyan önfeláldozók, mint az erényben. ... De talán beszélnénk másról! Néhány nap múlva azonban Sarolta megint csak szóbahozta a kékszakállút. Tudni akarta, hogyan él, bántje e a lelkiismerete, jár e társaságba, tud e jókedvű lenni? — Annyira érdekli? — kérdezte Attila kelletlenül. Tényleg érdekel . . . Milyen lehet az ilyen embernek a lelkiállapota? Azt hiszem, hatalmasabb érzései, lángolóbb szenvedélyei lehetnek, mint száz másnak. Egyszer-kétszer találkoztam vele azóta és különös érzés fogott el. Ugy éreztem magamat, mintha szóditő mélység partján állanék. Attila urat kissé idegessé tett ez a bizar beszéd. — Ha kívánja, — mondta nem minden guny nélkül, — bemutathatom önnek a kékszakállút. A válasz, amit kapott, nagyon meglepte. — Bemutatni? — De hiszen már két nap óta ismerem. Meginkább meglepődött Attila, mikor másnap Risztory urat ott találta a nyaralóban. Hogy az asszony ennyire mehetett gyermekes kíváncsiságában, azt már némileg ízléstelennek kellett találnia Hogy neheztelését Saroltával éreztesse Attila, családi ürügyek alatt, elutazott két hétre a fővárosba. A két hót elmúlt. A kékszakállú azalatt elhelyezkedett Attila örökeiben. Nem udvarolt az asszonynak, még csak teoretikus fejtegetésekbe sem bocsátkozott vele a szerelem témájáról, de állandóan ott volt az oldala mellett. Némán, komoran és hűségesen nyomon követte, mint a hímoroszlán párját. Utolsó nap alkonyán is együtt voltak a nyaraló vereudáján. Olyan titokzatos, nyomasztó némaság volt köröskörül, aminő a nagy vizek fölött szokott lenni alkonyatkor. A kertben voltak ketten és az asszony törte meg elsőnok a csődet. Ellenállhatatlan erővel tört ki belőle a kérdés, amely már hetek óta ott ült az ajka szélén. — Mondja — igazán — megölte — mind a kettőt? — Hiszen tudja; miért kérdi? — És gondol rájuk sokat? — Nem sokat, csak néha, ha valami eszembe juttatja, De miért kérdi ? Folytatása a mellékleten