Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-28 / 13. szám

5 Melléklet a „Nyirvidék" 1897. 13-ik számához. alkalmi emlék-beszéd elmondására Halasi János ügyvéd urat kérte föl az egyesület. Az ünnepély programmjának egy második.része Dömötör György r. katb. s-lelkész szavalata lesz, ki a legutóbbi márczius 15-diki ünnepély alkalmakor szinte meglepetésszerű általános hatást keltett. Közre fog működni az ünnepélyen a városi dalárda is és Benczy Gyula, a zenekarával. A részletes programmot, lapunk legközelebbi számában közölni fogjuk. — Márczius 15-dike évforduló napjának megün­nepléséről két — igaz hogy nagyon megkésett — tudó­sítást kaptunk még. Közöljük a következőkben: Gelse község hazafias polgársága is a nagy nap­hoz méltó ünnepélyességgel ülte meg márczius 15-ikét. A templomokban tartott isteni tiszteletek bevégezte után a közönség valláskülönbség nélkül a temetőbe vonult, hogy le.kesedése és elismerése árán vett koszorúval dí­szítse fel a szabadságharcz nemrég elhunyt boldog em­lékezetű hősének, tanujának, Dobay Sándor 1848/9-iki huszárnak amúgy is kegyelettel ápolt sirját. Iletey Sán­dor gelsei földbirtokos tartotta a beszédet itt, inelylyel rövid visszapillantást vetvén a nagy időkre, fellebben­tette a feledés fátyolát arról a hantok alatt fekvő alak­ról, ki a múltról sohasem feledkezett meg, hanem min­dig kitartó, hűséges kővetője volt az átalakulások tényét magában rejtő szent eszmének: a függetlenség iránti vágynak. S az ő példáját ajánlotta a polgárságnak ineg­szivlelésül*, betartandó kötelességül, az övét, aki szegény­ségben halt el ugyan, ámde bírt egy olyan kincscsel, mely ritka ebben a korban, — a tánlorithatlan elvhű­séggel. Majd a temető elhagyása után a tömeg nemzeti színű zászlók lobogása mellett bejárta az összes utczá­kat s énekelte a „Talpra magyar"-t, a díszkörmenet végeztével pedig barátságos lakomára gyűlt össze, hol a szivekben lakó lelkesedést az elhangzott hazafias beszé­dek tüze csak növelte és fokozta. Balsa község, ali„' számlál 300 lélekoél több ev. ref. vallású lakost, de aligha ünneplik valahol na­gyobb lelkesedéssel és állandóbb kitár ássál a márczius 15 ét, mint ez a tisztán földművesekből ál'ó kicsiny ev. ref egyház. E{ évben is a régihez hasonló lelkese déssel ünnepelték meg márczius idu-ának 49 ik évfor dulóját. A kora reggeli szél már zászlókat fodorintgatott a beihivatalnokok házain s az iskolán, a nép pedig ünnepi ruhába öltözötten gyillekezott teljes számmal az Isten házába, hogy ott kiőntse hazafiúi érzelmeit a nemzetek nagy Istene előtt. A gyülekezet a Hymuus két ehő ver­sét elénekelvén, az énekkar vette át a szerepét, mijd az egyháznak fiatal papja, Lic. Eá rz Kálmán egy buzgó imában nyitott u at az Istent kereső hálaérzelmeknek ég felé. A te nplouiból kijövet ünnepelni akart a közönség. Nagyszeiű látvány. Kit 70 év körüli fiatal lelkű öreg útuak indul zászlók alatt az iskolás gyermekekkel a fél órányira eső Szabo'cs felé s fáradságot nem ismerve felviszik őket a szabolcsi földvárra, hogy e történelmi nevezetteségü hely emléke bevésődjék a fogékony gyer­meki szivekbe. Az itthon maradtak meg vártak az estére, a mikorra az emlékünnepély megtartása kitűzve volt. Harangszóval adott jelre fel is gyülekeztek az üunepély színhelyére, az iskolába, mely zsúfolásig megtelt s mely ben nagyr,k és kicsinyek együttesen ünnepeltek. Lic. Rácz Kálmán lelkész visszaemlékezett a nagy napokra s hazafiságra lelkesítő szavait hatalmas éljenzés fejezte be. Míjd Szabó Dezső tanitó szavalt hévvel, tűzzel; két gyérmek alkalmi daiabokat mondott s közbe — közbe afalnőttek, majd a gyermekek énekkara zengett haza fias dalokat. Az ünnepélyt reggelig tartó, rögtönzött tánc/mulatság fcjezte be. ' — Hivatal vizsgálat. Kállay András főispán úr őméltósága, Kertész Bertalan főispáni titkár kíséretében legúíóbb a kisvárdai és t.-löki szolgabírói hivatalok ügy­kezelését vizsgálta ,meg. Kis-Várdán — mint ottani leve­lezőnk értesít — a vármegye főispánját testületek és magánosok szinte ováció szátnba menő fogadtatásban részesítették. — Anyaköuyvvczetöi kinevezések. A belügymi­niszter Klein Imre jegyzői írnokot a nagyhalászi, Gsete Ambrus ev. ref. tanítót pedig a dadai anyakönyvi kerü letbe helyettes anyakönyvvezetőkké nevezte ki. — Adótanácsos választás. A Szobor Pál lemon­dásával megüresedett városi tanácsosi állást e hó 29-én tölti be választás utján a képviselet. Mint értesülünk e nagy fontosságú állásra két pályázó van. Az egyik Sztempák Jenő, ki több oldalról jött direkt fölszólitásra adta be pályázati kérvényét, a második Jánószky Endre városi igtató. A választó közgyűlésen a vármegye alis­pánja fog elnökölni.. — A Lutlovlca Akadémián a jövő ősszel megüre­sedő báró Buttler-féle két alapítványi hely Szabolcsvár­megye közönsége által a májusi közgyűlésen fog betöl­tetni. Az érdekeltek figyelmébe ajánljuk, hogy a folya­modványokhoz a következő mellékletek csatolandók: A pályázó magyar állampolgári minőségét és községi illető ségét igazoló s a törvényhatóság avagy a járási tisztviselő által kiadott bizonyítvány. A pályázó testi alkalmas vol tárói és életkorának megfelelő testi fejlődöttségéről vala­mely honvéd vagy közöshadseregbeli tényleges szolgálat­ban levő orvostudor által szabályszerüleg kiállított orvosi bizonyítvány. A pályázó életkorát igazoló keresztlevél. A pályázók életkora a már betöltött 14-ik évtől kezdve a még be nem töltött 16-ik évig terjedhet. Valamely gymnasium, reálgymnasium, reáliskola, polgári iskola, vagy az emiitettekkei egyenjogositott egyéb tanintézet négy osztályának legalább is jó eredménynyel lett elvég­zését, esetleg a IV. osztály tényleges látogatását igazoló és az egyes tantárgyakban való előmenetelt előtüntető „iskola látogatási bizonyítvány", mely utóbbi esetben az előző Ill-ik osztály elvégzéséről szóló iskolai bizonyítvány is lehetőleg melléklendő. A ki az emiitelt IV. osztályt már valamely előző tanévben végezte el, a IV-ik osztály el­végzéséről szóló iskolai bizonyítványon kivül, erkölcsi magaviseletének igazolásául, a netalán magasabb osztá­lyokban nyert iskolai (vagy évközi) bizonyítványokat is csatolni, vagy pedig kimutatni tartozik, hogy az emiitett IV. osztály elvégzése után mivel foglalkozott. A kik a fel­vételi kérvény benyújtása idejében az elősorolt iskolák valamelyikének IV. osztályát látogatják, a befejezett isko­lai évről nyert bizonyítványokat a felvételi vizsgálat alkal­mával bemutatni és átadni tartoznak. Az említett IV. osztály sikeres elvégzéséről szóló bizonyítvány bemutatása előtt a felvételi vizsgálatra senki sem bocsátható. — Gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter a dadai alsó járásra nézve, a gazdasági tudósítói teendők ellátásával Kozelka Alajos büd-szent-mihályi lakost bízta meg. — Eljegyzés Szabó László, nyíregyházi kir tör­vényszéki biró ma tartja eljegyzését Martimji Irén kisasszonynyal, Martinyi József főgimnáz.umi igazgató kedves leányával. — Párt-gyűlés. A nyíregyházi 48-as függetlenségi partot ma, vasárnap d. e. 11 órára, Beniczky Miksa alelhok pártgyűlésre hívta össze. A gyűlés a csizmadia szin előtt fog megtartatni. — Lelkész-beiktatási ünnepély Keinecsén Szép és megható ünnepély folyt le f. bó 21 én Kemec-én' az ev. ref. egyházközség kebelében. — E napon iktatta be ugyanis nt. Görömbey Péter nagy kállői ev. ref lel­kész egeres, hivatalába a kemecsei ref. egyháznak még a mult év október 6 án közakarattal meghívott uj lelki­pásztorát: Vitéz Ignáczot, a ki legutóbb itt nálunk Nyi regyházán működött, mint helyettes lelkész az előtt pedig már 6 évig hirdette Isten igéjét Kemecs'én mint segédlelkész. Az üunepély első része a templombau folyt le, a mely d. e. 10 órára zsúfolásig megtelt helybeliek­kel és vidékiekkel, a kiknek soraiban felekezeti kü'önbsée nélaül együtt láttuk a község és a környék irányadó köreinek képviselőit. A beiktatás egyszerű, de szívhez szóló ós megható szertartását a környékből összegyűlt lelkésztársai élén nt. Görömbey Péter eíp^res végezte hatalmas szavakkal emlékezvén meg a lelkész kiváló hivatásáról, nehéz feladatairól, kötelességeiről, miközben átnyújtotta az uj lelkésznek a papi hivatal szimbólumait: a templom kulcsát, a kelyhet és a bibliát. A nagyszabású remek beszéd után a gyülekezet szeretett uj lelkésze lépett a szószékre s tartotta meg lendületes, tartalmas beszédét, lelkes szavakkal programmul állítván maga elé a szeretet törvényeit. Isteni tisztélet után az iskola helyiségben rendezett diszebédre gyűltek ös<ze az egy­ház vendégei. A köszöntők sorát Görömbey Péter vsperes nyitotta meg, éltetvén az uj lelkészt és az egyház fő gondnokát: Mikicz Ferenczet, — utánna Megyery Géza kúriai biró. nyíregyházai törvényszéki elnök emelt po harat. — Mély gondolatokkal telt beszéde a békével foglalkozott, melyet egyaránt elérni, megvalósítani óhajtott, remélt czélja a társadalomnak ugy, mint az egyháznak és egyeseknek. — Pohárköszöntőket mo dtak még: Nagyváthy Ferencz keéki, Rácz Gyula nagy halászi lel­készek, — Vitéz Ignácz, Borbély Gáspár, Borbély Sán­dor stb. stb. A bankett u'áu még uépmulatság következett mely késő estig tartott s ezzel az emlékezetes, fényes ünnepé\y véget ért. — Gyászrovat. Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, a felejthetetlen jó édes anyának, nagyanyának, anyósnak, testvérnek es szerető rokonnak: néhai ma­rosbogáti és körtvélyesi Fazekas László kir. törvény­széki biró özvegyének, született nagykállói Kállay Ludo­vikának folyó hó 22-én esteli 8 órakor, hosszas szen­vedés után, életének 80-ik évében, a halotti szentség ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A fe­lejthetetlen halott hűlt tetemei folyó hó 24-én délután 3 órakor a róm. kath. szertartás szerint vármegyeház­utczai lakásából a vasút melletti sírkertbe fog örök nyugalomra tétetni. — Az engesztelő szentmise áldozat pedig folyó hó 26-án fog az egek urának Nyíregyházán, Napkoron és Nagy-Kállóban beinutattatni. Nyiregyháza, 1897. márczius hó 23. Béke lengjen hamvai felett. Özv. Patay Istvánné, mint testvér. Özv. Béressy Józsefné, mint sógornő. Pilisy István, Pilisy Géza mint unokái. Fa ekas Lajos, Butykay Menyhértné, Ida, férjével, gyer­mekeivel. Özv. Tóth Lajosné, Matiska gyermekeivel. — Föltartóztatott kivándorlók. A budapesti rend­őrség a napokban egy egész csapat szabolcsvármegyei embert tartóztatott föl a keleti pályaudvaron, akik mind­annyian Amerikába akartak kivándorolni. Legnagyobb részben mindannyian thuzséri lakosok, akik 3—G frton Záhonyban vásárolt, s természetesen más nevekre szóló útlevelekkel akartak kivándorolni Amerikába. Összesen 919 forintot talált náluk a budapesti rendőrség, mely — kihallgattatásuk után — visszatolonczoltatta őket, a náluk talált pénzt pedig elkobozván tőlük, az illetékes főszolgabírói hivatalhoz küldte el. Ugy látszik, hogy olt Záhonyban valóságos üzérkedés folyik Amerikába való útlevelekkel. A visszatolonczolt thúzsériak kihallgatásából legalább az tűnik ki, hogy a záhonyi útlevél börzének már híre is van. — Elitélt párbajozók. A debreczeni törvényszék Kállay Szabolcs és Szuliányi Andor joghallgatókat, akik 1895. október 30-dikán Debreczenben a Bika szálló dísz­termében kardpárbajt vivtak, párviadal vétségéért egyen­kint két hónapi államfogházra ítélte. Az elitéltek felebbeztek — A nyírbátori izr. jótékony nőegylet folyó hó 21-ikén saját pénztára javára rendkívül sikerült tánczmulatságot rendezett. A városi nagyvendéglő táncz­terme diszes közönséggel telt meg és fesztelen jókedv mellett a táncz a reggeli órákig tartott. Az estélyen nemcsak a helybeli társaság szine-java, hanem sok vendég is jelent meg. A kedélyes mulatság létrehozásán és az anyagi siker érdekében az egylet tiszti kara és főieg Mandel Józsefné, egyleti elnöknő tevékenyen működött s annak köszönhető, hogy a mulatság az egylet pénz­tárának 220 frt. tiszta jövedelmet eredményezett. A megjelent hölgyek névsora a közetkező: Asszonyok: Adler Ferenczné (Balkány), Bauer Zsigmondné, Bruck Vilmosné, Fehér Adolfné, Fisch Hermanné, Fisch Jakabné, Fisch Lajosné (Császári), Goldmann Árminné, Híihnel Ferenczné, Kandel Ferenczné (Debreczen), Katz Dezsőné, Lázár Miksáné (Miskolez). Mandel Józsefné, Mandel Jenőné (Nyíregyháza), Mandel Béláné, Mehlhouse Ottóné, Mikolay Lajosné, Márkus Antalné, Pető Mórné, Bácz E nilné, Dr. Róth Izsóné, Sárossy Antalné (Encsencs). Spitz "Mihályné, Dr. Szende Adolfné, Sére Ferenczné, Weinber­gerné, Zeisler Lipótné. Leányok: Auslánder Berta, Fisch Berta, Katz Szerén, Keimovits Giza, Kohn Adél, Márkus Ilona és Erzsike, Teli Terike, Torkos Margit, Weinberger N. — Kiadó Lakás. Két szobából, konyhából és egy műhelyből álló lakosztály, külön udvarral május 1-től kiádó. Értekezhetni Sipos Béla háztálajdonossal, pazonyi utcza 60 sz. — Köszönetnyilvánítás. A .Nyíregyházi izr. Poel zedek segélyegylet" a mult hóban közvacsorát rendezett, mely 32 írt 38 kr. és 1 drb magy vörös­kereszt sorsjegy tiszta jövedelmet hozott. — Ezenkívül azóta néhány tiszteletbeli tagja szép összeget (300 frt) adományozott az egyletnek. Névszerint; L°veleki Mayer ür 100 frt, B'au Pal úr 50 frt. Haas Ignácz úr (5 éven át 10—10 frt) 50 frt, Klár Dávid úr 30 frt, Kún Má­tyás úr 20 frt, Fried Dániel (10 frt és ismét 10 frt) 20 frt, Zucker Henrik, Feldheim Emánuel és Morgeu­steru Zsigmond urak (10—10 frt) 30 frt. — Midőn 1895. május hóban az egylet ujji alakult, alig volt 70 tagji és 250—260 frt körüli vagyona, most még nem egészen 2 ev után van 150 tagjt és 1000 frtot meg­haladó vagyona, daczara annak, hogy e két év alatt 200 frton felüli segélyt nyújtott a szükölködőkuek. — L'jy azoknak, kik a közvacsora költségeihez hozzá­járultak, valamint a fentemiitett tiszteletbeli tag urak­rak nemes és szép adományaikért, mely sok nélkülö­zést és nyomort fog enyhíteni hálás köszönetet mond e téren is az elnökség. — Elveszett váltó. A beregszászi hitelintézethez czimzelt levélben egy 3000 lrtos váltó, melyen mint el­fogadó Uray Imre, mint kibocsátó Ruttkay Uray Ilona s mint forgató Uray Miklós volt aláírva, a napokban a Kércs-Nyirbakta közötti úton elveszett. < — A kaszinó-szolga bűcsuja. Az élet nehéz gondjai közepette, no meg ebben a csúnya proviziós világban — olvasóink bizonyára mulatni fognak egy kicsit az alább a maga szó szerint való eredeti mivol­tában közölt levél olvasása közben és — a nagy-kállói kaszinó tisztelt tagjai bizonyára érezni fognak egy kis meghatottságot is, a hűségnek és háládatosságnak e le­vélben megnyilatkozó tanúsítása felett. — íme az érde­kes levél: (Kivül.) T Nyirvidék szerkeztető Úrnak Tiszteletel Nyiret Háza (Belül) Szerkesztető úr kérem legyen szives ezt a nyirvidékben kiteni Liktenbergel Mihály én felelek érte Kőmives segéd mert most elmegyek akaszinóból Bátorba. Isten veled szép Kaszin) heljsége el kel válnom belőled mert tavaszai jő haza a fecske madár az én szivem is érte fáj fájaszivem ad&kóért demég jobban akanálért a ért aaiép víg életért de ám nehezen eset hogy megkel válDt denekem nem Miét iljen éle'et mesterségemen félbe nem lehet hagyni szép kaszinó benud nem lehetek pedig most volna bened élvezet leni mert igen szépen díszítik udvarod és szobájid szobájidban aszépen ragjognak acsilár lámpák és kertedben szépen zöldül azuj fenyő fák szépen imit amot adriga fagyalfák kisem hehet mondani mi y bjldog angy . álaji úr.ság i en akadtak egy hű e'nökre aki akaszinot tündér országánik tegye ezel isten áldja meg Tisztelt kiszíni tagokot isten áldja azokat is akiket kiszolgáltam borai és ételei ist n azokal is aki aki akoazinót fentartja aki ért az életein föl áldoztam volna tiszteletel csorba úr és családja én mint fél e zü Kaszinó szolga 18Ü7 Líktenbergl Mihálj Isten vejed szép kaszin) mind örökre fája szivem meg. kel válni beluled bús vagyok mióta eljőtem mindig viszavágyik bús szívem de n m engednek szüleim bánatonoa el vagyok hervadva e! jőtem a szép víg napoktól vígság lieljet sötét fátjol búrúlt rejám dákó lieljet kalapács van kezemben így dolgozok bús kedv tlen és a dolog nem tog ha dák .ra gondolok mindégi az van esze iibe hogy jöhe'.em e'. ( — Nemrég alkalmunk volt, a budapesti magyar királyi állami vetőmag vizsgáló állomás utolsó évi híva* talos jelentését megismerni, a mely a gazdaközönségre rendkívül tanulságos. Különösen érdekesek a mag­vizsgálatok és ólomzáralásokra vonatkozó egyes adatok, a hol egy budapesti magnagykereskedő czég, névleg Haldfk Ignácz különösen kiválik, mely annak daczára, hogy magáról keveset beszéltet, annyira vitte, hogy oly czikknél, a mely a legtöbb bizalmat igényli, mint például a luezernamag, valamennyi versenytársit túl­szárnyalta. A fönt emiitett évi jelentés szerint ugyanis ólomzároltattak: Haldek 1644, Mauthner 927, Frommer 571, a Mezőgazdák 560. gróf Teleki 55, más 14 czég összesen 1089 métermázsa luezernamagot. A Haldek czégnek ily csaknem hihetetlen gyors föllendülését egy gazda barátunk a következőkép magyarázta: .Azelőtt a magezégek két osztályba voltak sorozhatók, az egyik, a melyek jól, de drágán, a másik, a melyek olcsón, de rosszul szolgálták ki a gazdaközöuséget. Haldsk azonban oly alapra fektette üzletét, hogy nemcsak jól szolgál ki, hanem olcsó is és ezáltal érte azt el, hogy üzlete, tekintve aránylag rövid fennállását, oly példátlanul gyorsan föl­lendült." — A t. hölgyközönségnek. Kik olcsó és üléses selyem, gyapjú és nyári mosó kelmét akarnak vásárolni, kérjék Weiner Mátyás, (Budapest, Andrássy út 3) leg­nagyobb divatárúbázáuak leguiabb tavaszi mintagyüjte­ményét, melyet ingyen és bérmentve küldenek meg. Megí­randó, hogy mily minőségű és körülbelül mily árú szövet vagy selyem minta küldessék. — A vagyonszaporitfis módja. Vagyonának gyarapodásával minden ember szükségét érzi az oly megbízható üzleti összeköttetésnek, mely értékpapírjai­nak vételét és eladását végzi és oly tranzakeziónak a lebonyolítását eszközli, melyeket a vagyonkezelés minden­kor megkíván. Különőseu szükséges az összeköttetés valamely megbízható intézettel a mai viszonyok között, a midőn az általános tőzsdeválság nyomothagyó bajain tu'estüuk és a mikor mindenki azon igyekszik, bogy a vagyonát ért c-orbát kiköszörülje A jómódú közép­osztály tőkepénzese, ha szolidan akarja kezelni vagyonát és azt veszélyes müveletek elkerülésével józan tőzsdé­politika u'ján kiváoja gyarapítani, csak az úgynevezett közép bankokkal léphet összeköttetésbe és ha olyan intéze et választ, a mely ügyes, lelkiismeretes és in­formált férfiak vezetése alatt áll, bizonyos lehet benne, hogy érdekei jó kezekre vannak bizva. Ilyen intézet a Brnkegyesületi váltóüzlet részvénytársaság, mely fen állása óta mindjobban erősödik a birtokos közönség minden köréhez tartozó nagyszámú üzletfelei bizalmában. Mai számunk hirdetési rovatában utalunk ezen főbb üzletágakra, melyekre a nevezett intézet üzletköre ós működése kiterjed. — A t. hölgyvilágnak. Mint tudósítónk értesit Neumann J. elsőrangú női kalapüzlet-tulíjdonos (Buda­pest, Kígyó utcza 6.) visszatért külföldi bevásárlási útjáról és magával hozta a legszebb és legújabb divatú párisi modellkalapokat ós díszeket.

Next

/
Thumbnails
Contents