Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-28 / 13. szám

N Y í B V I D É K." — Nyugtázás és köszönet nyilvánítás. A nyírbátori izr. nőegylet által f. hó 21-én rendezett tánczmulatság alkalmával felülfizettek: Mandel József 10 frtot, Kandel Ferencz (Debreczen), Lázár Miksa (Miskolcz 5—5 frtot, Fisch Hermán 4 frtot, Kende Sándor, Mandel Dezső 3 frt 50 krt. Rozenthal Ferencz (Nyíregyháza), 2 frt 50 krt. Bauer Zsigmond, Bruck Vilmos, Fisch Jakab, Fisch Lajos (Császári), Goldmann Áimin, Háhnel Ferencz, Mandel Jenő (Nyíregyháza) Mikolay Lajos, Pető Mór, Dr. Róth Izsó, Dr. Szende Adolf, Torkos László, WeinbergerM. Zeisler Lipót 2—2 frtot. Altmann Sándor, Bauer Lipót, Balogh Ferencz, Baruch Arthur, (Nyíregyháza), Kun Ármin 1 frt 50 krt. Adler Ferencz, Dr. Fiikor Lajos, Katz Dezső, Krón Miklós, Márkus Antal, Mehlhouse Ottó, Rácz Emil 1 — 1 frtot, Dr. Ernyei, Kardos Ignácz, Kohn Alfréd, (Boros Jenő), ifj. Mandel József, Markovics M Sovány Dezső, Szekér Jenő, Sztárek Dezső, Zoltán Béla, 50—50 krt. Jegyeiket megváltották: Dr. Acsády Ignácz, (Bpest), Fried Ármin (Levelek), Hacker Lipót, (Sopron), Dr. Gencsi Soma, (Miskolcz), Mándy Géza, (Vállaj), Schwartz Sámueíné (Gyulaj), Weisz Alfréd (Bpest), 5—5 frttal, Kovács Dezső 4 frttal, Acsády Jenő (Bpest), Adler Farkas (H. Szoboszló), Fisch József (Derzs), Dr. Fodor Jenő (Bpest), Dr. Hollaender Gusztáv (Miskolcz), Kaufmann Márton (N. Károly), Kun Hermán (Miskolcz), Klein Mór (N. Kálló), Heidlberg S. W. (Bpest), Leveleki Márton, Leveleki Géza (Levelek), Lukács Ármin (Debreczen). Mandel Eduárd, Mandel Károly (Magy), Mandel Mór, (Piricse), Ormódy Lajos (Debreczen), özv. Polacsek Fülópné, Szikszay József, Sztruhár István, Várady Ignácz, (Debreczen), Weisz Vilmos (Bpest), 3—3 frttal, Dr. Grósz Józsefné (Miskolcz), Hercz Sándor (Miskolcz), Friedmann Lipót, Popper Károly (Miskolcz), Rózsa Márton (Bpest), Trenhalt Bernát (Ér-Mihályfalva), 2-2 frttal, Almássy László, Kaufmann Izidor (N. Károly), Mráz János, 1 frt 50 krral. Reichmann Lipót (Gelse), Szember Mihály (Nyir.-Béltek), 1 — 1 frttal. Fogadják a nemesszivü adakozók az egylet hálás köszönetét! Az elnökség megbízásából Dr. Róth Iesó, egyleti titkár. — .Gyakorlati szakácskönyv" czim alatt olyan könyv jelent meg az Athenaemu kiadásában, mely minden tekintetben rikitja párját, sót talán egyetlennek mondható a maga nemében. Szerzője gróf Festetich Andorné, sztll. Pejacsevich Lenke grófnő, — a volt foldmivelési miniszter neje, nemcs?k & legelőbbkellő főúri hö'gyek egyike, de akit egyúttal ugy ösmernek, miut aki a legszellemesebb, legműveltebb magyar nők közé tar'ozik. Mind e tulaj donságok látszólag meglehetősen élénk ellentétben ál lanak ama képességekkel, amelyeket közönségesen egy szakácskönyv írójáról feltételezni megszoktunk. Ez az ellentét azonban csak látszólagos. Mert a magyar főranguak ós különösen a főrangú hölgyek szerencsére még mindig nagyon távol állanak attól a sajátságos gondolkozástól, mely a külföld főrangúit extravagansokká a polgáti erényektől és szokásoktól idegenkedókké szokta tenni. A magyar női diszöltözet egyik nélkülözhetlen darabja ma is a kötény, a gazdasszony',.odásnak ez a valódi symboluma. Ezért nálunk csak kissé lepte meg- a közönséget a grófnő szakácskönyve, mig annak tartalma a magyar gazdasszonyokat teljes mértékben meglephette s tényleg meg is lepte. Mert ez a szakáci könyv nem hízeleg, nem alakoskodik, nem különczködik, mint azt némelyek talán feltételezik róla. Egyenesen, büszkén, 8zincón ridegen, de mindenesetre őszintén mondja meg, hogy nem törekszik czifra konyhára, amit egés8zségtelennek tart, nem magyarkodik túlságosan, minthogy sok jót és egészségeset talál a többi nemzetek főztjében is; teljesen negligálji a czifra tálalást, ami az eledelek megrontására vezet: hanem egyszerűen és igénytelenül törekszik arra, hogy megtanítsa a fóző asszonynépet: miként kell jól, ízletesen és táp'álóan főzni. Ösmer minden konyhát és mindenünnen felhasználja azok jó tulajdonságait; rámutat arra, hogy bizonyos ételnemüek miért érdemelnek nálunk meghonosítást, és figyelme kiterjed még arra is, hogy mezőgazdaságunknak ez irányban tapasztalható renyheséget és közömbösségét is föltárja. Szóval e könyv amikor a főzésre megtanít, nem a szakácsnő szükkörü nézőpontján áll, hanem a világlátott jó magyar gazdasszonynak ez irányban értékesíthető egész tudásával ajándékozza meg az olvasót. A kövyv, mely különben Wlassics Gyula miniszternek van ajánlva, — bevezetésében egész tükröt nyújt tartalmáról. A kötet, mely gyönyörűen van kiállítva és 1 frtért kapható, az Athenaeum kiadásában jelent meg. — Dimidimn facti. Az Athenaeum r. társaság kiadásában megjelenő, „A magyar nemzet története" czimü tiz kötetes nagymuukából (milleniumi kiadás) most jelent J meg a 100., 101., 102. füzet. M után az egész munka körülbelül 200 füzetben fog megjelenni, ennél fogva, mint örvendetes irodalmi tényt kell konstatálnunk, hogy az előre jelzett időben a munka felére értünk. A munkaprogrammnak ily pmtos betartása ilyen nagy műnél csakis abból az ügybuzgóságból ós lelkiismeretes ségből magyarázható, mely az Athenaeum r. társaság könyvkiadó vállalatánál tap isztalható, mely nemes becs vágyának tekinti, hogy ezt a magyar könyvkiadás terén eddig páratlanul álló tiz kötetes történelmi muukát a kitűzött időben a nagy közönség kezeibe átadja teljesen, tökéletesen befejezve. A munka kiadása tudvalevőleg négy évre terveztetett, és ime most két év leteltével a munka fele be van fejezve, az eddig megjelent négy kötethez ebben az évben még három fog sorakozni és a befejező három kötet a jövő év közép Mg szintén a könyvpiaczra kerül. Ez a most megjelent három füzet a nagy mű IX. kötetének, Ballagi Géza rendkívüli érdekes és minden felé nagy mohósággal olvasott „A nemzeti államalkotás" (1815—1848.) czimü művének folytatása. A tudós szerző ezekben a füzetekben befejezi az 1830 iki országgyűlés ismertetését, majd az 1830 iki kolerajárvány történetét irji meg, mely több helyütt parasztlázadásra vezetett. Ballagi Géza megdöbbentő képet rajzol hazánk közigazgatási és közeze

aészségügyi viszonyainak szánandóan siralmas állapotáról. Ezután e két korszak két kiváló reform, emberéuek, Széchényinek és Wesselényinek törekvéseit ismerteti, egymással párhuzamba állítva, majd Wesselényi pályályát követve, Erdély helyzetét és Weslényi Miklós politikai pereit ismerteti, ós végül áttér az 1832—1836 iki országgyűlés történetére, melyről előbb egy rendkívüli vonzóan megirt általános képet nyújt, majd a reform, munkálatok megkezdésének akadályait fejtegeti és a vallási sérelmi ügyek tárgyalása után megkezdi az országgyűlés legfőbb feladatának, az emberiség rendezésének ismertetését. Ezek a füzetek is tele vannak igen érdekes szöveg képekkel ós mindegyik füzethez pjmpás műtnellékletek vaunak csatolva. Ilyenek „József uádor" arczképe Ender János rajzi után készíllt metszet szerint; „A magyar nemzeti muzeum a század derekán", Hieufler J rajza után készült aczélmetszetről; „I. Ferencz negyvenéves uralkodói jubileuma", A magyar országos rendek tisztelgése 1832 márczius 5 én (Egykorú rajz után); „József nádor sirja a budai királyi sírboltban", Dorre Tivadar rajza. „Bíjza József királyhymnusza" kéziratának hasonmása; továbbá a reform, mozgalmakban oly számot tevő „Pesti Hírlap* első számának hasonmása stb. Az egyes fűzetek ára 30 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. — Egy bevált újság. Vagy nyo'cz hónappal ezelőtt, bizouyosau emlékezik rá a magyar közönség, tizennyo'cz budapesti újságíró megalapította a Budapesti Nap ó t. írók és poéták, akik köztudomás szerint miudig problémákon törik a fejüket, közös uj problémát álli tottak maguknak: mikép kell megteremteni az „öukezelési" újságírót, mikép kell felszabadítani a sajtót a tőke járma alól, miképp lehet független lapot teremteni az újságírók lapját? A dió kemény volt és uehéz a munka; egyrészt a körülmények kényszere, másrészt egy nagy eszme vitte rá a tizennyolczak csoportját, hogy szakítva a zsurnalisztikái munkafelosztásnak hagyományaival, magukra vállalják ők tizennyolczan az újságíráson kivül még az ujságalapitásnak ós az ujságkiadásnak gondjait is. Azonbm épp az „öukezelési" újságíró, a ki fűggetleuül minden kiadótól és mentesen minden méltatlan járomtól, igaz kedve szerint beszélhet, a maga felelősségére és a közönség tetszésére ugy kezelvén önmagát, hogy bizalmat keltsen és kedveltséget. Nos, ez a probléma, mint a Budapesti Napló-nak országszerte elterjedt komoly formáj u, tekintélyes, érdekes, ötletes, gazdag, eleven számaiból látjuk, fenyes sikerrel oldódott meg. A tizennyolczan pompásan kezelik önmagukat és világos bizonyságát adják annak, hogy kevés emberből kitünőeu lehet megszervezni egy respubliczát. Ezt a szervezeti kitűnőségét aztán a Budapesti Napló-nak minden száma is c odálatos frissességgel demoustrálja. A Budapesti Napló pompás organismusa el nem fárad, szelleme ki nem merül, logikája meg nem gyöngül. Szeme is nagyszerű a Budipesti Napló nak, meglát mindent, aztán hogy tudja elbeszélni, amit látott! Az egész szervezetnek architekiuráji azt bizonyi'ja, hogy kedvvel rakosgatja itt minden ember az újság porerikáit össze, Az újságírók lapja embereinek persze nem is nagyon kinos munka ez. O.y sok és sokoldalú talentum került ebbe a lelkes társaságban össze, hogy egy legelőkelőbb stilü újságnak napról-napra való megismétlése csak természetes folyamat, ha ilyen elinés és kipróbált penuák fáradnak ebben. A Budapesti Napló minden egyes száma egy egy zsurnalisztikái siker. Az olvasónak való.-ágos öröm. A Budapesti Nip'ó, a melynek politikája független, szabadelvű és rendíthetetlen; a Budapesti Ntpló, a melynek tárczirésze, hírrovata és kritikája a magyar sajtóban kivánitos színvonal mértéke lehetne; az újság, melynek főszerkesztője Vészi józsef, felelősszerkesztője Braun Sándor, melynek politikáját a szerkesztők mellett Beksics Gusztáv Balogh Pál, a szabadelvű magyar újságírásnak e fényes tollú, nagy tanulságu ós erős logikájú triásza vezeti, a melynek tárczarovatát pedig Ábrányi Emil (Itobin), Gergely 1 stván, Lyka Károly, Márkus József, Papp Diniéi (Minachus), I'ekár Gyula, Thury Zoltán, Tömörkény I-tván, Feszi Géza, Szántó Kálmán Munkácsy Kálmáu stb. élénkítik; az újság, a melynek országgyűlési rovatát, hírrovatát, művészeti rovatát, különféléit, katonai czikkeit, riportjait stb. a legkipróbáltabb, legtanultabb és legizlósesebb magyar zsur.ialiszták szerkesztik és írják, igen természetes, hogy rövid pár hónap alatt elterjedt és népszerűvé vált. Lapunk c száma utolsó lévén cz évnegyedben, hátrálékos előfizetőink részére teljesen kitöltött utalvány-lapokat mellékelünk s kérjük, hogy azokon a föltüntetett összegeket mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A közönség köréből*) A vasúti út világítása. A vámszedés kérdése a vasúti uton. Tekintetes Szerkesztő úr! E két közérdekű kérdés fölvetésére kérek helyet a „Nyirvidék'-ben. Az egyik a vasúti tH világításának a kérdése! Mi az oka annak, de egyátalában miképen lehet séges az, hogy a nyíregyházi vasúti állomáshoz vezető útnak a vámháztól a pilyafóíg vezető része ma is a régi két szál petróleum lámpa világításának sötétségében szenved ? A vasúthoz vezető útnak ez a része, tudom, hogy a m. k. államvasutak tulajdona. Kérdem azonban, hogy a város hatósága tudomá sára hozta e már a m. kir. államvasutak igazgatóságának, hogy Nyíregyházán már villamos fénynyel világítanak, s intéze:t-e már kérelmet az igazgatósághoz, vagy a kereskedelemügyi miniszterhez az iránt, hogy ezen a rövidke kis u ou a villamvilágitás szintén bevezettessék? A második kérdésem az, hogy nem lehetne e valami u ját módját megtalálni annak, hogy a vasúti indu'ó háztól érkező utasok, talyigán, konfortáblin vagy fitkeren igyekezve be a városi)

1, a vámnál föl ue tar tóztassanak. Ugy tudom, hogy ez más városokban uem törtéuik meg. Segitenek a dolgon ugy, hogy az illető vámsorompó könnyen kiszámítható évi átlag bevételét kivetik és be*) E rovat alatt közérdekű felszólalásokat díjtalanul köztünk a beküldő felelőssége mellett. Szerk. szedik a bérkocsi-tulajdonosoktól. Ez nálunk annál is inkább keresztülvihető lenne, mert — tudomásom szerint — a rendőrség által megszabott bérkocsi tariffik ban már a kövezetvámdij is bennfoglaltatik. Persze, hogy ezt most mi, t. i. utasok fizetjük meg, mert a mi fiakkereseink, konfortábblisaink és talyigásaink csodálatos módon való egyetértéssel a passasérjaikra hárítják a kövezetvámdij fizetés kötelezetsógét s ha akad egy-egy okvetetlenkedő ember, aki vagy próba-képen, vagy, mert lusta a zsebébe nyúlni, a bérkocsisra szeretné hárítani a 4 vagy 6 krajezár kifizetését, bizonyára csupa tiszta véletlenből a mi fiikkereseink ilyen alkalommal se 4, se 6 krral soha sem rendelkeznek. A vasúti vámsorompó — mondjuk — három -vi bevételének átlagából könnyű az egy évre eső összeget igazságosan megállapítani, s talyigások, konfortáblisok, fiakeresek és teheráru fuvarosok között megfelelően megosztva kivetni. Vidéki fogatok és a helybeli magán ekvipázsok a vasúttól jövet vámot most sem fizetnek. „Kopogtató." Csarnok. Visszaemlékezés. Ili esténként magányos kis szobácskámban egy pillantást vetek a múltra, s annak minden változataira, — bizonyos elfogódást szülő érzés uralja egész lényemet; ha átgondolom sorsom, eltöltött életem phásisaival kapcsolatos váltakozásait az öröm ós búnak, — megremeg lelkem a hajdan és most összehasonlításán ; ha eszembe jut végül, hogy annyi csalódás, baj, keserv után mégis találtam embert, nem, embereket, akik az én megtört hitemmel alkotott alakokhoz, tapasztalatom révén megutált kárörvendő, gonosz és roszlelkü tömeghez még sem hasoulitauak, mert sziv, lélek s önzetlenség vau bennük, — megvigasztalódom s remény magva kél bensőmben, a sivár fásultság kemény kérge lehull, az egykedvűség jégpánczéla felolvad s érzem, hogy ismét hinni, szeretni fogok. Mintegy érzem, hogy az én életem kifeszített húrjain újra vigmelodia hangzik fel 8 nem ismétlődnek azok a szomorú, keserves, csalódás telt változatok, melyeknek accordjai hirdeték egy elha gyatott, tőrbeejtett, vergődő lélek panaszait . . . Születtem, mint sokan re ides körülmények között. Atyai kar melengető ölelése, anyai ajk édes csókja volt bölcsődalom. És e dal nem bírt dishurmoniával. Jó név, jólét, aggódó gondoskodás ott virrasztott felettem a gyermekévek gyorsan tovatűaő idejében. Az elkényesztetésnek egy fejletlen kedélylyel közös szeszélye, a bohó játszadozási kedv, a gondtalanság aranyos sugaraival meghintett pajzánság vágya kiaknázhatlan talajra talált, melyet megtermékenyített a szülői elnézés. Ó, a lelkem sírt, pedig még alig tudott eszmélni, midőn mindennek vége lón. Egy jelenet, a gentry élet összes hátrányainak ultimatuma, — sokat elvont tőlem. Mintha most is látnám, a jó apit, midőn mondá anyámnak: „ezentü ösze bú:ódva kell éluünk", a anyám gyönyörűséges arczát, ahogy megadással feleié: „Isten adta, ó vette el, áldassék érte szent neve!" Mit vett el, csak később érthetém meg, felérvén már észszel pápaszemes idegen urak megjelenésének s a dobszónak jelentőségét. Akkor azonban, amint megharsant pergése udvarunkon, még gyönyörködni tudtam benne. Naiv együgyűséggel kértem azt a ccifra ruhás bácsit, amilyen nekünk is szokott asztalt teiPeni, hogy c;ak doboljon tovább. S ő dobolt én pedig szüleim leomló könyeit megérteni nem tudlin. Ds miuek is törődtem volua rajta? Hisz ugyanazon lakásban maradtunk: agyanazon a karok öleltek s ajkak csókoltak továbbra; nem vitte el seuki ólomkatonáimat, pitykóimet, fakardomat, kispuskámat. Csak a kislovamra nem ülheték s bár egyszer másszor megsiratám, utóbb mégis elfelej'ém A gyermekévek zavartalansága volt ez, hasonló az evvel járó boldogság egyszerű, bájos énekéhez: 1 >Ipsylin, lpsylún, rózsa vagyok én most l« . . . * * * Mikor az ész fejlődni kezd s kutatja minden változásnak okát; midőn a sziv, ez az egyéni világot magában rejtő kis büsdarab érdeklődni kezd, — én akkor sem tudtam még semmit. A lepel amit családunk helyzetére vetett a szülői kar, — a gyengédség és szeretett szálaiból volt fonva. Kényelem, vigyázat ajkam mozdulására, bensőség s atyai, anyai legfőbb hév foka az odaadásnak irányomban voltak kísérőim a serdülő ifjúkor utjain keresztül. S ha a költőként „leczkém jól tudám", — a jutalom, az édes csóközön soha sem maradt el, összes kivánalmaim a lehetőség határain belül teljesültek. Ó boldog kora a sihederidőknek, áldásaidat de megkeserülém. Amidőn a hozzám fűzött remény már már testté lett, a zajttalan élet csendjébe disharmonicus hangok vegyültek, két koporsóra rádübörgő hantok zuhogása Mikor ott áltam a sir mellett, mely magába fogadá gyors egymásutánban az én eddigi létem boldogságának megteremtőit; mikor a tisztelők, a rokonok, a résztvevők, a lekötelezettek, sírók serege oszladozni kezdett s én, meg a sírásók maradtunk csak ott: akkor éreztem a magányosság keservét s azt véltem, mintha a betaszított rögök esésének melódiája az én egem gyászbaborultát jelezné ilykép szövegezve: >Niccsen apám, nicsen anyám i< . . . * * * A gyermek és siheder kor röpke évei lefutottak. Velők elrepült a nagy mindenség oczeánjába a jólét, a kényelem, a gondtalanság. Azok a hideg hantok földelék el. Egy tudat maradt csak meg: saját erőmre támaszkodni. Az álbarátok seregének megtartása hej beh fényesen igazolta: „tempóra sí fuerint nubita, solus eris!" .... S a küzdelem a létért, az a makacsság, tán önérzet, mely a protekció áldásait a családi összeköttetés keretén belül miudig elkerülte: sok nyugtalan perczet okozott. Az egyedüllét, a magányosság, hozta azt magával, meg a mult kísértő emléke. Kifáradni érezöm magamat, s stoicus nyugalommal engedtem a gondolatnak : minek ez az élet? Mind jobban megbarátkozám a physicai megsemmisülés eszméjével s a midőn már az örvénybe ugrani készülék, — egy kéz visszatartott Egy kéz, melynek viselője angyalok