Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1896-12-20 / 51. szám

I. Melléklet a „Itfyirvtdék" 1896. 51-ik számához. A mezőgazdasági érdekképviselet. A legtulzóbb merkantilisták sem tagadhatnak talán, hogy annak a nagy mozgalomnak, a melyet a uyugot-európai agrár agitáció péld áj ara. a magyar agráriusok is megindítottak, immár jelentékeny következményei mutatkoznak gazdasági életünk minden terén. Az egymás után kormányra kerülő földművelésügyi miniszterek egyike sem habozott kijelenteni, hogy az agrárkérdést társadalmi reformkérdéseiuk legégetőbbjének tartják és hogy a kormány vállvetve fog buzgólkodni, hogy a gazdasági boldogulás egyetlen életbevágó reform érdekében minden lehetőt megteg3

reu. Nem is tagadható, hogy a föld müvelésügyi kormány sokat tett ezen irányban és vaksággal vannak megverve az elleutábor ama túlzói, a kik a jogos agitáció követelményeit se veszik figyelembe. Daráuyi Ignácz, a jelenlegi földművelésügyi miniszter, eddigi tetteiből következtetve, nem tartozik ehhez a párthoz. Nem veti magát karjaiba a végletekig menő agrárizmusnak, de nem nyújt segédkezet a merkantilisták egyoldalú áskálódásainak sem. A középúton halad és megteszi mindazt, a mit tárgyilagos elbánás mellett a magyarság zöme. a ga daosztály érdekében megtehet. A tavalyi és az idei gazdakongresszus nem egy határozatát vette programmjába és hogy egyuehányat már meg is valósított, arra a legékesebb bizonyíték, hogy n.aga az országos magyar gazdasági egylet volt az, a mely a legnagyobb kitüntetéssel honorálta fáradozásait. A miniszter eddig tanúsított magatartásában bizakodnak most is, a mikor újból felvetik a mezőgazdasági érdekképviselet rég vajúdó ügyét és újból megtesznek mindent, hogy ezt a kérdést a megvalósítás felé tereljék. Még alig pár esztendő előtt ez a kérdés csak homályos körvonalakban tüut fel. Fölmerültek eszmék, tervek, javaslatok, a melyek az egészséges szervezeti konstrukcióval szemben most olyanoknak tünuek fel, miut az egykori „adó és kétgarasM'éle adózási eszme a modern adórendszerek mellett. Most már tisztábban látunk a kérdésben. A közelmúltban tartott két gazdakongresszus elvi megállapodásai már némi hust és vért öntöttek az érdekképviseleti szervezetnek addig puszta árnyalakjába és közelebb hozták azt meglevő állami és társadalmi institúcióinkhoz. Vagyis az uj eszmét, a magyar közélet a maga természete és igényeihez képest átgyúrta és kije'ölte a módokat, a melyek szerint a magyar mezőgazdasági érdekképviselet szervezése ugy legyen keresztülvihető, hogy annak gyökere a magyar társadalomban legyen és természetesen fűződjék a többi közintézményekhez. Vizsgálva az érdekképviselet mai stádiumát, látjuk, hogy már teljesen tisztában vau A „NYÍRVIDÉKI TÁRCZÁJA. Az eladó lány. Irta : Czóbel Minka. I. — Megköttetett a szent frigy, Istennek rendelése, a természet joga, s az emberek törvényé szerint. Most már bolgog vőlegény, vedd boldog arádat, építsetek fészket, mely oltalmazzon derült napokban s óvjon viharban! Így szólt az öreg kanonok, fáradtan téve le po harát, tulg ő maga, önsúlya által gyorsított mozdulattal, hanyatlott a bőrrel párnázott, gótfaragásu székre vissza. A poharak összecsendülését elnyelte a nászlakoma zaja. Miudenki sietett a meuyasszonynyal koczczintani mindenki jót kívánt neki. A leány nyájasan intett mindenkinek, s fejbólintását mindig egy inkább csak jelzett mosolylyal kísérte. Különben nyugodtan ült ott, ilna fehér brokátruhájá ban fehér c-ipkefátyolaval. Arcza nem volt sem pirosabb sem halványabb miut rendeseu s nyugodt, nyilt szürke azemeibeu nyoma sem volt a hagyományos könynek. Vőlegényével is nyugodtan beszélt, mint bármely más idegen úrral. Ez csodálkozva nézett reá, bántotta ez a közömbös nyugodság : — Ha még is félne tőlem, vagy gyűlölne legalább! — Eh ! majd megváltozik ez, ha egyszer az enyém lesz egészen, majd csak hozzá ferek lelkéhez is, — gon dolta vigasztalóan, de még is érezte, hogy bármennyire övé lesz is az a szép eány, lelkéhez uem fog soha, soha közeledhetni. — Hát van neki egyát&lán lelke? — folytatta gondolat menetét, hiszen jószívű és nyájas, de hát tu dok róla? Aztán ránézett finom hajlású nyakára, puha göndör hajára, s elöntötte a boldogság hulláma: hogy milyen »zép, » hogy ez a szépség mind az övé, mától fogva. — Mámorosan suttogta: — Sylvta. — Mondott valamit? — kérdezte a leány elég hangosan. az a kérdés, hogy hol ós miért vau szüksége a mezőgazdasági érdekeknek a rendszeres és hivatott képviseletre; szüksége van pedig két irányban. Először a közügyek hatósági intézésénél, mert ma a kormányzat és adminisztráció minden vonalán és minden fokán gyakran intézeudők a mezőgazdasággal szorosan kapcsolatos ügyek és mert a mezőgazdasági törvények végrehajtása az érdekeltek rendszeres bevonása és közrehatása nélkül helyesen nem foganatosítható. Másodszor a társadalmi életben, az alkotó társadalmi működésénél, a mely a maga szellemi és anyagi erejével a gazdasági fejlődést előmozdító, könnyítő intézményeket létesít és az országos gazdasági politikai kérdéseknél a gazdasági érdekeltség álláspontjait, igényeit, óhajait, mint a közvélemény alakulásának egyikfaktora, felszínre hozza és érvényesíteni törekszik. Hogy milyen legyen a szervezet? Az érdekképviselet ideális szervezetének azt állították először, a mely közigazgatási kerületenkéut bizonyos számú választottból alakul, a kiket a földadót fizetők választanak. Az ekként létrejött testületek küldenék ki azután bizottságaikat az adminisztratív hatóságoknál való eljárára és ugy is működnének, mint társadalmi szervek. Jövedel meiket érdekeltségi adóból szednék, miut például a kereskedelmi és iparkamarák. Ez ellen az ideális tervezet ellen nálunk igen sok körülmény szól. Mindenekelőtt a választási eljárás nehéz szabályozása, a közéletnek uj választásokkal való terhelése, az uj adózás. Azután megoldhatlannak látszik az a kérdés, hogy mi történjék meglevő mezőgazdasági társadalmi faktorainkkal, a gazdasági egyesületekkel? Szó sincs róla, hogy egészségesebb irányba terelődtek az érdekképviselet szervezésével kapcsolatos eszmék, a midőn rájöttek, hogy nem kell minden izében uj intézményt létesíteni az érdekképviselet szervezésénél. Rájöttek, hogy van egy önkormányzati intézményünk, a mely érdekképviselők és választottakból áll, a melyben túlsúlya vau a mezőgazdasági elemeknek és a mely alkalmas arra, hogy az agrár érdekképviselet megalkotásának alapjául szolgáljon. Igy jöttek tétre a megyei, községi, járási, mezőgazdasági bizottságok és igy jöttek szóba az érdekképviselet megalkotásánál a megyei gazdasági egyesületek. Már az eddigi tapasztalatok is igazolják, hogy az a rendszer, a tnely mellett a községben a mezőgazdasági szakbizottságot a képviselőtestület a vármegyében és járásban pedig a törvényhatósági bizottság küldi ki, alkalmas arra, mikép a gazdákat, illetve azok képviselőit az adminisztrációban sikerrel bevonja és pedig a uélkül, hogy közéletünket nagy újításokkal terhelné. Még eredményesebben történik a gazdáknak az adminisztrációba bevonása, a hol a vármegye a megyei és járási mezőgazdasági bizottságot a gazdasági egyesület keretében szervezze. A tarsadalmi alkotó tevékeuy.ségre és a mezőgazdasági kérdésekben az érdekeltségi közvélemény megteremtésére a társadalmi laktorokat, a gazdasági egyesületeket tartjuk leginkább hivatottnak. A különféle mezőgazdasági intézmények létesítése első sorban társadalmi föladat és ma, a midőn igen sok gazdasági kérdésben sem a törvényhozás, sem a kormány nem nélkülözheti a társadalom rés/érői jövő felvilágosítást és útbaigazítást, fődolog, hogy ezen feladat betöltésére a gazdasági egyesületeket alkalmassá tegyük. Ez persze csak ugy érhető el, ha sok a tag és így nagy a jövedelem. Arra kell tehát törekedni, hogy a tagdíj leszállittassék és az egyesületi kedvezmények növeltessenek. Ennélfogva szükséges, hogy állam és községek egyaránt segítségére legyenek a szóban levő egyesületnek. Hogy erre mely mód választassák, az már igazán alárendelt kérdés. A lényeg az elvi megállapodás abban az értelemben, a u^lyet kifejtettünk és a mely a gazdasági körök kívánsága is Nincs kétség, hogy a földmivelésügyi kormány a kérdés ilyetén megoldását teljes erejéből támogatni lógja. Népisko'ai viszonyainkról. E'órdögh Dezső kir. tanfelügyelő jelentése. Eördögh Dezső kir. tanfelügyelő a vármegye közigazgatási bizottságának legutóbb tartott ülésén Szabolcsvármegye népoktatásügyi viszonyairól a következő jelentést terjesztette elő: A tankötelesek összes száma 47.014 volt, mi a vármegye összes lakosságának "/„-ka. Ezek kor- és nem szerint következőképen oszlottak meg: 6— 12éves 17(182, leány 10913; 13—15 éves fiu 69üS, leány 5485. Vallás szerint volt rk. 12899, gk. 8097, h. hitv. ev. 18386, á-,'. Iiilv. ev. 3302, izr. 4 1G0. Nyelv szerint mind a 17014 magyarnak vallotta magát. Ezzel szemben a tényleg iskolába jaróknak száma 41023 s igy az iskolába nem járt tankötelesek szárna 511 voll, mi a tankötelesek 14

u/„-ának felel meg. Bár ezen százalék megüti az egész országra nézve kimutatott százalékot, a kulturális tekintetekből egyebekben elől álló ; Szabolcsvármegyére né/.ve kedvezőnek nem volna mondható, ha nem ellene tekintetbe vennünk egyrészt azt, hogy az iskoláktól távolabb fekvő tanyák tanköteleseitől különösen a téli hónapokban rendes beiskoláztatást alig lehet követelni, s másrészt azt, hogy ezen iskolába nem járóknak igen nagy százalékát adjak az ismétlőiskolai tankötelesek, kiknek beiskoláztatása, főképen a magasabb korban állóknál, kik a mezőgazdaság egyes ágainál már mint munkaerők nyernek alkalmazást, még a legerélyesebb hatósági intézkedések alkalmazásával is csak fogyatékos ' eredménynyel foganatosítható. E tekintetben azonban már a legközelebbi jövőben is kedvező változást remélhetünk vallás és közoktatásügyi miniszter ur őnagyméltóságának azon nagy horderejű intézkedése által, hogy az eddigi ismétlő-iskolát, mely szervezete és tanterve miatt a népiskoláknak mindeddig meddő tagozata volt, — a mezőgazdasággal foglalkozó községekben gazdasági ismétlő-iskolává rendelte átalakítani, hol a gyakorlati élelb n értékesíthető Mintha izzó vasra hideg vizet öntenek, ü?y hatott Almai Emil grófra ez a két szó. — Sylvia! — folytatta izgatottau — menyországom, mindenem, ügy-e, szeret ? — Hisz mennyaszonya vagyok, — mondá Sylvia s lassan beleharapott jó egészséges fehér fogaival egy ananász szeletbe. II. Egy hét múlva az esküvő után a fiatal házaspár ízléses szalonjában ült. Sylvia gyönyörű volt hosszú sárga selyempongyolájában, asszonyos nagy gyémántfüggőivel s az óriás gyémántkapocscsal, mely nyakán ruháját összetartotta. Olyan szépség volt, mely meg Mvánta a lámpafényt s a gyémántcsillogást, mint virág a harmatot. Egy franczia könyvet vágott fel. Férje mellette ült, s közömbös dolgokról beszélt vele. Egyszerre csak megragadta kezét, s szenvedélyes csókokkal halmozta el: — Sylvia, gyönyörűségem, angyalom, csak egyszer, egy szóval mondd, hogy szeretsz. A fiatal asszony ránézett, s tiszta, helyes hangsúlyozással felelte: — Hát nem vagyok felesége, engedelmes felesége — e szót úgy mondta ki, mintha aláhúzta volna — mit kíváu még? Reám csakugyan uem lehet féltékeny. — Oh csak féltékeny lehetnék ! — vágott közbe Emil, bár maga sem tudta jóformán, hogy mit fejez ki e; zel a kívánsággal. — Hisz' tudja, — folytatta Sylvia — hogy leánykoromban sem tartottak keczérnak, soha nem külömböztettem meg egy fiatal embert sem. — De — s Emil szava elakadt — mondják, hogy jegyben járt Igonics Brúnóval? — Ez igaz — felelt Sylvia — de magam bontottam fel a mátkaságot. — És mondja, szerette? — Dehogy, hiszen akkor Ihozzá mentem volna. — Hit mi vitte rá, hogy jegyese legyen ? — Már húsz éves voltara, szüleim kívánták, hogy férjhez menjek, Igonics pedig éppen megkért. Oly egyszerű őszinteséggel mondta el Sylvia ezeket a dolgokat, hogy nem le'hetett benne kétkedni. Mégis kellemetlen nyugtalanság fogta, el Almai szivét: — Sylvia, édes, édes angyalom, hát akkor miért ilyen — nem is tudom hogy mondjam — nyugodt velem; lássa, kétségbeejt, csak egyszer mondja, hogy szeret — egyetlen egyszer! — Tudja, hogy nem tartom jó ízlésűnek a drámai jeleneteket, s azon kívül — hát nem keresem mindenben kedvét? Mit kíván még? — ismételte a szép aszszony, de most erősebb hangsúlyozással, mint először. A gróf uem talált szavakat aggodalmát, fájdalmát kifejezni, de úgy érezte, hogy bár neje mindenben látszólag alárendeli magát, bár semmiben sem lehet kifogást, ő e mellett az asszony mellett mégis végtelenül szegényes és nevetséges szerepet játszik. De hol, hol van a hiba? Hiszen éppen ez a nyugodt szép modor, ez a visszatartó előkelőség tette Sylviát szemében oly igézetessé, kívánatossá. — Ha csak féltékeny lehetnék reá! — ismételte magában, s úgy derengett ellőtte, hogy boldogabb lenne, ha névtelen kételyeit, szomorúságát bárminő alakba önthetné. Egy perezre gyűlölte ezt az asszonyt, kinek sohasem férkőzhetik lelkéhez, a ki minden odaadása daczára idegen előtte, olyan idegen, miut bármely festett kép, melynek eredetije már századok óta elporladt. — Ha megcsalnám? — gondolta magában. — De hiszen akkor is éppen ilven nyugodt előzékenységgel nézne reám, mint most. Vájjon ha meghalnék? Ht megölném magama', megzavarodnának e azok a fényes tiszta szemek ? Csak töprengett, de töprengésének nem volt semmi eredménye. Nappal élámította magát., hogy majd az est homályában, ha neje kezét tartja kezében, ha ajkát csókolja, megleli éiéte ki nem fejezhető báuatának megoldását. Este pedig elfelejtette föltevéseit, s ezerszer is elmondta feleségének hogy milyen boldog, hogy milyeu végtelen boldog. Az elválástól azonban mindig félt mert midőn már az álom nyomása alatt, mintegy egyenkint kapcsolódtak ki a gondolatok fejéből, midőn a megszokott uappali öutudat helyett az érzés tudatossága jött érvényre,.tisztán látta hogy ő végtelen tiyöuge. Hiába tud egy játszma kártyát izmos kezeivel széttépni vagy a lovászokuak harsány hangon parancsolni neki magának mindig csak