Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1896-02-16 / 7. szám
„IN y t ii D É KA színészet iigye nálunk. A nyíregyházi színészet ügyének tárgyalását azzal a fölszólitással szakítottuk meg e lap legutóbbi számában, hogy a város képviselőtestülete alakítsa meg a városi sziniigyibizottságot! r Sok mindenféle jó közdolgoknak a saját magok fürösztó vizében való megfulladását látják az ilyen-féle „bizottság-kiküldés" indítványozásában a közélet ismerői Az a rettenetes magyar közigazgatás, amelynek Nyíregyházán való feladatai közé mi a városi színészet ügyének az intézését besorozni akarjuk,Jszinte nyög már és roskadozik a megszámlálhatatlan bizottságok — ad graecas calend a s — bölcsességétől. Es valóban, mi közönség — csodálatosképen legyen mondva — mintha mindannyiszor éreznók a „liba bórt", amikor valamiféle „bizottság" kiküldését emlegetik. Szívesen koncedáljuk a legsötétebb pessimismus jogosultságát ezzel a vér nélkül szűkölködő közigazgatási organizmussal szemben, amely a maga tehetetlenségét nagy és kis bizottságok alkotmányos formák között való kiküldése által fedezgeti. A színészet ügyének intézésére mi nem ilyen fajta képviseleti bizottságot akarunk. A szinügyi bizottságnak, melynek megalakítása elől a városi képviselet most már, a megtörtént botrányok után, csakugyan nem térhet ki, kötelességeinek és jogainak szigorú meghatározásával, állandó szervezetének kell lenni a színészet ügye adminisztrációjának. * * * * " Nyíregyházán ennek a közkérdésnek sajátságos helyzete van. Tudniillik a zsinészet ügyének. Csaknem példa nélkül való dolog ugyanis az, ami megtörtént nálunk, hogy ugyan akkor, midőn a város, mint erkölcsi testület, építtetett a maga költségén gőzfürdőt, kaszárnyákat, közvágóhidat, nagyvendéglőt és a többi, együttvéve mintegy két millió forintért, hát ugyan abban az időben a szinház-épités jogát, illetőleg kötelességét átengedte egy részvénytársaságnak. A „Nyírvidék" annak idején, (idejébeu) mikor ennek a részvénytársasági sziuház-épitésnek a terve fölmerült, tiltakozott az ellen és óvást emelt, hogy a város a színészet ügyét a maga kezéből egy részvénytársaságnak kiadja A szinház-épités — a roskadozó arénára való tekintettel — elodázhatlau szükség volt akkor, és nagyon természetesen a városi tanács kényelmesebbnek találta túl esni ezen a kérdésen a kért és kinált koncesszió megadásával, megtoldva aztán még 10,000 frttal, ahelyett, hogy a színészet ügyének biztosítását, valamivel több költséggel, a nagyvendéglő építésének kérdésével együtt oldotta volna meg. Mindezt megirta annak idején a „Nyírvidék", és igazán csodálatos dolog, hogy ugyau azok az emberek, akik a szinház-rész vény társaság 50,000 frtnyi részvénytőkéjét fedezték, most szörnyű nagy indignációval tárgyalják szinészetügyünknek bekövetkezett kalamitását és a többi sokakkal együtt szidják az egész részvénytársaságot, melyet, hogy a színházat ott ahol van megépítse, ők maguk is péuzzel segítettek. Konstatálni szeretném a helyzetet, ahogy ma a színészet ügye nálunk van. Az egyik része e bizonyos helyzet szignaturájának az, hogy rossz helyen van a színház! Szinte jelszóvá, a színészet ügyének nagy veszedelmévé nőtt már ki ez a mondás. Bizonyos igaz; és az is, hogy a városház-téren jobb helyen lenne! Kérdem azonban, hogy akik a szinház-épület költségeire az 50,000 frtot, mint részvényesek összerakták, azután meg akik a képviselő-testületben nem c»ak a koncessziót, de a város hozzájárulásaképen a 10,000 frtot megszavazták: a mi társadalmunknak a szinejava most veszi csak ezt észre? Hát nem volt ideje és módja ezt az egész részvénytársasági szinház-épitést lehetővé nem tenni, megakadályozni?! * * * Ne rekrimináljunk! Számoljunk az adott helyzettel, amit mi magunk teremtettünk. Ugy gondolom, hogy ezen egyelőre nem lehet változtatni, ha csak valami különös sugallatra nem akad valamiféle Maecenás. A Bokody színtársulatának katasztrófájából és ennek tanulságaiból akarom a helyzetet konstatálni. Nyíregyháza Európában, ennek Magyarországnak nevezett országában van és itt Szabolcsvármegyének a fővárosa. Lakosainak a száma a legutolsó népszámlálás adatai szerint circa 28000, a színháza pedig épült egy önfeláldozó részvénytársaság jóvoltából, a berendezés költségein kivül 50,000 forinton, rossz helyen, a széna piaczon, ahová a vezető utat Nyíregyháza város idáig még petróleummal világító közönsége ugyan gyéren világítja A színház épület 50 előadásra 1000 frtért kiadó. Ezekkel a tudott körülményekkel és ismert feltételekkel kötött szerződést Bokody a szinház-rész vény társasággal. Ha többet kívántak tőle a kötelezettségekből : akkor joga van a panaszkodásra. de ha csak, amit aláirt, annak teljesítését követelték: akkor nem volt jussa hozzá, hogy vádakat emeljen! Mert hát a közönség!? A rossz helyen levő színház, a deczember—januári időszak sarával és hidegével: ezt előre is tudhatta talán, s hogy e tudott kedvezőtlen viszonyok daczára idejött, szerződést kötött, a maga, illetőleg társulata erejében kellett biznia. S ha csalódott?! Fehértón vagy Böszörményben talán megengedik Bokody urnák, hogy szinlapjain nyilvánosan siránkozzék, de Nyíregyházán, ahol van közönség, csak embere legyen, nem lehet ezt a meg nem nyert közönséget ilyen módon kompromittálni. * * * Nem is' fog többet ilyesmi megtörténni velünk, ha a színészet ügyét befogadjuk a városi adminisztráció keretébe. Azért, hogy a szinház-épület nem a város tulajdona és nem áll rendelkezése alatt, a város képviselőtestületének föltétlen joga van, hogy: a színházi előadások engedélyezését, nem csak a mai gyakorlat szerint való rendőri szempontból, hanem a pályázó társulat művészi értékének megítélése, az előadásra kitűzött színművek, t. i. a repertoir megállapításába való beleszólás, a színész-társaság tagjai sorában esetleg mutatkozó hiányok pótlása szempoutjából ellenőrizze és intézze. A sziuügyi bizottság hatáskörét és intézkedési jogát természetesen külön szabályrendelettel kell megállapítani, mert e bizottság működésében kell a színészet ügyének a többi közigazgatási teendők között, mint- külön közigazgatási szervezetnek megvalósulni. Meghatározott kötelezettségekkel és intézkedési jogokkal kell fölruházni ezt a megalkotandó szinügyi bizottságot, mint a mely egy állandó szerve a mi városi közigazgatásunknak. Nem valami süllyesztőt gondolunk mi e bizottság működésének kontemplálásában, mint ahogy a közönség hozzá van szokva ahoz, hogy az ilyen bizottsághoz való utalásban legjobb ügyének is alkotmányos módon való elodázását látja, hanem — még egyszer ismételjük — egy állandó, meghatározott kötelezettségekkel és megszabott intézkedési jogokkal, beszámolás kötelezettsége mellett megválasztott képviseleti bizottságot. * * * Mi Nyíregyházán egy kissé talán túlságosan nagy ambícióval indultunk meg, hogy itt városias életet teremtsünk. Nagy ellentét mutatkozik minden esetre a mi városias fejlődöttségünk külső képe, és a város kötelékéhez tartozó népüuk egy jelentős tömegének hajlamai és felfogásai között. Az adót és utána a közköltséget egyformán fizetjük mindannyian, és igazán ideje már, hogy Nyíregyháza városa a színészet ügyének megsegítését is befogadja a maga közigazgatási kötelezettségeinek sorozatába. Májusig, amig megint színészek jöhetnek hozzánk, elég ideje van a városi képviselőtestületnek, hogy a színészet ügyének szervezését az adminisztráció keretébe beillessze. Gondolom, hogy senki nem ért félre, de azért még is szükségesnek látom áperte megmondani, hogy közigazgatási feladataink keretének ily értelemben való kibővítését, a színészet ügyének rendezése érdekében, a város összes adófizető polgárai anyagi hozzájárulásával tartom kivihetőnek. T. i. ugy, hogy ezen a czimén l— 2%-kal szaporodni fog a közköltség, elismerése fejében annak, hogy a színészetet Nyíregyháza város A „NYlRVlüEK* 4 TÁRCZÁJA. « i Millennium. Felolvasta Bimitska Endre a nyíregyházi kereskedő ifjak egy letének felolv. estélyén 18'J6. évi febru r 1-én Éj volt. A nemzeti jólét sötét éjszakája. Álmodik a nemzet, álmai kínosak, testet, lelket gyilkolok. Az álom egy chaoticus egyveleg, melynek egyes részletei felől nem bír számot adni a nemzeti Génius. Látja, nézi, érzi, hogy gyermekeinek melyik csoportja az, amely e gyötrelmes képben a legsajgóbb sebet üti annyi évszázadokon át harczolni, tűrni, szenvedni, örülni és lemondani tanult lelkén; feljajdul a fájdalomtól, de nem védi magát, mert látja, hogy ha felemeli hatalmas védőkarját az egyik támadója ellen, e védelem szörnyű halált, megsemmisülést okozhat másik szeretett gyermekei épen azon csoportjának, mely ellen a sújtó kéz felemeltetett. Gyötrő kínjaitól elzsibbasztva csak nézi, nézi kiszáradt, könytelen, mozdulatlan szemek kel, miként ölik egymást édes szülöttei, kiket önnönboldogságért nemze egy évezred előtt. Álmodik már régen, de a pokoli zür oszlani nem akar; — késik, mátad, nem siet a félve, remélve, de édes epedéssel várt hajnalhasadás. Midőn annyi bolyongás, vándorlás ulán végre fellelte családja uj hónát, egy kis édenkertet, annyi fáradalom és szenvedés után megtörve lepiheni s a magyarok Istene édes álmot bocsátott a hálás örömtől könyező anyai szemekre — de hajh! mielőtt első pihenését megkezdené, midőn Istenéhez fel tekinte, megolvasá az uj hon boltozatának tündöklő csillagait, s akarva nem akarva álmodja családja jövendőjét. Azt álmodja, hogy egy már oly rég elmúltnak látszó táradságos nap után elaludt. De alig hunyja be szemét, eléje áll egy ragyogó fényben tündöklő ősz alak, kinek homlokán csillogó koronája felett vakító fehér láng betűkkel volt felírva e szó „Hadúr". Az alak megcsókolja most sisak nélküli homlokát. Felriad álra t álmából, de a csodálat dermenete borzongja át tagjait, az alak nem távozik, sőt édes szeretettől, reszkető atyai hangon hivja, szólítja: „Kelj fel edes szép gyermekem, nézzük mit csinálnak gyermekeid, az én nemzedékeim". Ez édes hangra bátorság fogja el a gyermek, a nemzedék anyja szivét, s hálás csókot nyomva az ébresztő hatalmas kézre, megadással felel: „Gyerünk hát atyám". Kimennek. A tágas udvaron külön csopor tokban gyéren ruházott görnyedező, szánandó alakok űzik mesterségüket. Emitt egy csoport kardot, íjai, buzogányt, hadi kürtöt készit, játékszerül hadúr gyermekeinek; — olt egy másik csoport húzza a nyakába vett igát, hogy kenyeret teremtsen a távol hadat üző uraknak; mes/szebb az urak nyájaival izzad a pásztorok csapata. Odább fennt a hegyek között a földgyomrából elő-elő tűnnek a bányászok, hordva fel az urak kincseit. Itt, ott a munkálkodó csoportoknál lézengő alakok vonszolják görnyedő hátukon holmijüket s viszik egyenest az urak sátrai felé, útközben el-elhagyva egymást az olcsóbb hohnibő! cserébe azért, amit a munkások csoportjai előállítottak, — de az értékesebb rész a sátrakban marad, mert csak az urak cserélhetnek arany és ezüstért. Szemlét felettük tart hadúr s boldog önérzettel mondja gyermekének: Nézd, ez mind az én nemzedékem részére dolgozik, melyet, mint idegen rabszolga nép, urának ismer el. De minő zaj keletkezik amott az észak nyugoti határ felől. Hah egy csapat élén jön, a győztes vezér, hozva a szolgák ezreit, hogy szaporítsa a munkások hadát. Orömittasodva nézi az anya gyermekét s boldogságtól fészkét ve öleli keblére győzelmes fiát. De hol vannak a többiek. Ok a szomszéd anya gyermekeivel küzdenek az uraságért, megmutatni, hogy az az ur, aki erősebb. Felmennek hárman, az ősz Hadnr, az anya, a Génius és nemzedéke Árpád a legközelebbi magaslatra, hogy lássák miként küzdenek gyermekeik. A kép remek, gyönyör tölti el az álmibin ébren levő anyát, mid5n látja, hogy hatalmas karokkal, mint űzik verik ellenségeiket gyermekeik. Nézd atyám, miként vívja amott Könd Aquileiat, nézd miként omlik Velencze fala Bulcsu hatalmas karja alatt, hogy szalad emerre a dalennncz Lehel elől, Nézd Arnulfot, a németet, mint könyörög Thass és Huba előtt, nézd Ottót, a szászt, mint siratja elrablott kincseit. De nézd csak atyám, amott Ágostánál cseh, német, bajor, mind megküzdött, hogy megölje Bulcsut és hadát. Ne féltsd leányom, vele van kardom, mely győzhetetlen. I tköznek. Szalad az egyesült had, de még nincs megsemmisítve. Atyám segíts, nézd Bulcsu elvesztette kardjat, Lehel kürtje nem harsogja át a csata zaját. Nézd, futnak a kis gyermekek. Jaj! Iszonyú kép; patakkent ömlik gyermekeim vére. Lehelt és testvéreit megfogtak, viszik ítéletre Henrik elé. Gyermekem, ne essél kétségbe, hisz itthon is vannak nemzedékeim; ne félj, Lehel mint fogoly is őshazájába küldi mostani urát, hogy őt szolgálja majd. Nem atyám, ezt meg nem engedem többé gyermekeimnek, hogy itthagyva az édesanyát, idegen földeken ontsak vérükét. Te örülsz, mert hozzád térnek a hősraaradok ^^ ^^ árVá n' elh a?y° ttan i U Nem gyermekem, ne félj, ha elfáradnak, visszatérnek hozzad s aztan nem hagynak el. De lásd, ha ellenre nem mehetnek, egymást ölik s anyai szived annál inkább sajogni tog. Nyújtok nekik itthon békés foglalkozást s nem jut eszükbe a viszály. ' wo. J Ó' d, 6 n <¥ ,, elŐb b' mint üti b e Botond, amott, ÍJSTv Konstantinápoly arany kapuját, nem szebbnek tartod-e ezt, mint ha azt látod, hogy itthon barnulja, miként húzza rabszolgája az igát! i Nem, nem, ^ atyám! Nyújtok neki tért itthon, hogy csudakat m.veljen ereje, csak ne hagyd, hogy a j veremből való vért idegen ontsa ki. •Íf • lí 0, öre g' de aztán nesi rJ, ha látni fogod I elfajult szülötteidet. Folytatása n inollókleteii
