Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-10-27 / 43. szám

Melléklet a „Itfyirvidék

" 1895. 43-ik sxámáhox. Közéletünk. Ám nézzen bele valaki abba a chaosba, amit ugy nevezünk, hogy „közélet". Szeme legyen éles, szive fogékony, agya fegyelmezett, meg nem téveszthető a következetea gondolkodásra — s azután lásson és Ítéljen ! Közönséges mértékű emberi tudással ós érzékekkel, aki még is látni akar és figyel: keresi azt a vezérlő eszmét, mely e kor törekvéseinek irányt szab. Vármegyénk társadalmi közélete egyetlenegy koczkakő darabja annak a mozaiknak, amit ugy hívunk, hogy magyar közélet. De jelentós egy darab és jellegzetes. Keressünk, kutassunk a mi társadalmi életünk áramlataiban, különböző formulációkban való megnyilatkozásaiban valamelyes vezérlő gondolatot, amely megjelöli e társadalomnak egyeteme.sr törekvéseit. Avagy — ha ilyet nem tudunk találni — keressük e törekvések egymással ellentétes irányait, amelyeknek kitűzésében társadalmunk különböző osztályai boldogulásuk útját keresik és egyengetik. Valami minden szín és minden karakter nélkül való az a kép, amit ez a mi közéletünk mutat

v Csupa elmosódó szürkeség, aki távolból nézi. Es csupa ellenmondás, csupa hamisság és igazság nélkül valóság annak, aki belé tud látni a mi viszonyainkba. Frázis, semmi egyéb! * * * Itt van például a jövő esztendő, a millénium ! Ha Francziaország, Anglia vagy Németország abban a helyzetben lenne, hogy ilyen nevezetes alkalmat megünuepeljen, hát e boldog országok népe szívverésének minden lüktetésével egybeforrna a dicsőség lázában, hogy az az állami szervezet, amit alkotott, ezer esztendős már. Es meggyújtanák a nemzeti lelkesedésnek az egész földet bevilágító örömtüzeit. Nékünk magyaroknak, áJlamalkotásuuk ezer éves fordulójának ez az ünnepe még nagyobb jelentőségű, mint lenne az francziának, angolnak és németnek. Ezek a nemzetek ragyognának és fényeskednének ezer éves nemzeti alkotásaik dicsőségében; Magyarország állami életének ünnepi fényében és tisztító tüzében azonban meg kellene, hogy semmisüljenek azok, kik a magyar nemzeti Geniusnak Magyarország egész területére való munkáló és alkotó erejét megtagadják. A magyar társadalomban azonban aluszik ez az erő, ami ilyen fáklyafényt gyújtana a mi államunk ezer éves ünnepén. Mert bizony-bizony járjuk C3ak be a hazafias lelkesedés valamelyes fokmérőjével a tiszta magyar Szabolcsvármegyét!? Es tegyük közel ezt a mérőt a mi embereink szivéhez! Találunk-e lelkesedést!? Az igazi nemzeti önérzetnek fölbuzdulását!? Alig-alig — ha elvétve — fog reagálni a lázmérő mutatója. — - — — — A leány csudálkozva nézett reá. — Igazáu különös ma, Zoltán. Nem is ösmerek magára. A múltkor még tele volt hittel s ma már olyan különösen, csüggedten beszól . . Mintha tenger csalódás lenue háta megett s iniutha már remélni sem tudna . . . Bede Zoltán keserűen beszélt tovább: — Remélni? Az is csak arra való, hogy lepyen miben csalódni ... A csalódás meg épen elég ahoz, hogy lerontsa a hitet . . . — Miket beszól? . . . Bede Zoltán sietve vágott bele: — Csak elméletben beszélek még Margit, s a valóságbau éu még ott vagyok, ahol a csalódás nem végezte el a munkáját a hittel és a reménynyel, de félek, hogy a jövőmet sejtem . . A leány biztatólag szólott: — Csak képzelődik, Zoltán és magának nincs oka a csüggedésre ... Éu biztosan tudom, hogy nincsen ... Uát ki reméljen, ha maga sem tud ? . . . Elhallgattak mind a ketten. A czigány zenére figyeltek, amely a szomszédos vendéglői kertből hozzájuk jutott és nem tudtak betelni az édes keringóvel. A szivükbe lopódzott az édes dallam és minden hangulat, amely azt a dallamot létrehozta . . . Kende Margit ritmikusan himbálta a kezét a levegőben és Bede Zoltán ugy érezte, hogy a leány meleg hangjában egy vallomás olvadt fel, amely biztatja ót, hogy szóljon, hogy reméljen ... Ugy érezte, hogy tudja már, mit akar mondani ós tudja azt is, hogy el fogja mondani, amit ugy kigondolt. Megfogja majd a leány kezét ós a fülébe súgta szerelmesesen: — Szeretem Margit! ós gyermekké lettem, amint megszerettem ... Ha láttam a szép arczát az ablakon keresztül, az ablaktáblához simultam . . . Megcsókoltam a hideg üveget és azt képzeltem, hogy az ajkát érezem. S mikor szerelmemben remegő Sz. betűket irtain az ablakra, azt hittem megérti az én néma vallomásomat . . . Most már mindent tud és azt mondta, hogy reméljek, és nincs okom a csüggedésre . . . Hát megvár? ... hát akar? . . . Megvárja, amig ember leszek? . . . Ne méregessük azonban ilyen „egyetemes" szempontok magas mértékével a mi közéletünket. Az „ezer év!" az igaz, hogy még is csak valami; de hát olyan „szürke világ" van most, ahol nem „eszméd törnek előre, de emberek. Kinevetik, kicsúfolják legfeljebb — ha ugyan észreveszik — aki belekapaszkodik egyegy nagy hajtó-kerékbe, amelyikkel pár évtizeddel ezelőtt szokásban volt „nemzeti eszmék"-et mozgásba hozni. Nézzünk bele a mi saját magunk külön közéletébe! Itt, ebben a szük körben talán csak jogos és okos dolog is, ha közös eszméket, irányokat keresünk, amikért ez a közélet él és mozog s amelyeknek eléréséért munkálkodik! * * * Nagyon helyén való dolog lenne itt bizonyára valamelyes tudományos értékű definícióval megjelölni a „közélet" szónak fogalmát. Nem akarunk azonban hozzányúlni ebez a nehéz és miudeu esetre veszedelmes feladathoz, mert a fogalom-meghatározás törvényeinek szigorú megtartásával ezen az uton haladva nagyon könnyen arra az eredményre juthatnánk, hogy nálunk — a „közélet" igazi és teljes fogalma szerint — nincs is „közélet". Valami-féle élet még is van azonban s nekünk kötelességünk közé tartozik, hogy ennek jelenségeivel foglalkozzunk. * * * A toll azonban nagyon gyarló szerszám arra, hogy híven és teljesen megírja a mi századvégi embereink gondolkozását, érzéseit, tényeit, amelyekkel a társadalmi együttélés mai viszonyaiba beilleszkednek ós e viszonyokat megalkotják. Valamiféle ördöngös masinát kellene összekonstruálni s körülhordozni azt hivatalos és nem hivatalos gyülekezeteiben az emberekuek, — amelyik gépezet fölfogná a szót, ahogy kimondatott, a hanglejtést, mely kísérte, az arczkifejezést, mely igaz értelmét magyarázná. Egy rövid nap alatt a statisztikai adatoknak pompás gyűjteményével lehetne feltárni azt a sok valóságot, amelyet ma a társaságban — látszólag — együttélő emberek egymás előtt udvarias szavakkal eltakarnak. De ez a sok ellenmondás azért mégis megmérgezi a mi közéletünket, még pedig azárt, mert a társa' daltni osztályok nyílt szembeállása helyett, eltakarja a társadalmi élet harczosainak e küzdelmét s frázisokat állit be — az őszinteség helyett — a közélet harczosainak piaczaira. * * * Lehet-e ilyen viszonyok között egészséges közélet?! Csodálkozhatunk-e rajta, hogy ez a társadalom az ezer éves Magyarország ünnepére nem tud fellelkesedni?! A magyar állam ezer éves fenállása ünnepének olyan fényesnek, a hazafiu lelkesedés ki. , . Már megmozdult a karja, de aztán visszarántotta. Nedves volt a keze és jéghideg és csak az utolsó pillanatban jutott az eszébe, hogy megborzadna az a leány tőle, hogy ha olyan kézzel fogná meg axt a puha, meleg leáuykezet . . . És elveszítené örökre ... Ez is elég volna hozzá ... Az inge nyílásán bedugta a kezét és a forró testéhez szorította. Egy pillanatra ő is meg borzadt a jéghideg kezétől, aztáu várt, hogy felmelegedjék . . . Az a halavány derű, amelyet a felvillanó remény hozott, megint eltűnt az arczárói és közönyös dolgokról beszélve nyújtotta az időt . . . Amint a közönyös dolgokra tért, ugy érezte, hogy már vesztett valamit. A kedvező pillanatot elmulasztotta és nem tudta, hogy lesz-e több alkalom a rövid idő alatt? . . • Mikor egy tenyérnyi helyről már felszívta a keze a teste melegét, más helyre tette, ahol újra forrónak érezte a testét és hidegnek a kezét ... És abban a pillanatban, amelyben felmelegedett kézzel a leány keze után akart nyúlni, hogy elmondjs neki amit ugy kigondolt, a hátu-t megett megszólalt Kendéné száraz hideg hangon : — Margit, haza megyünk . . . Aztán összegyűltek körülük az ösmerősök és má sok is hallották miudeu szavukat. Illába volt meleg a Bede Z)ltáu keze, nem mondhatta el, amit a leánynak meg kellett volna tuJnia . . . A jókedvű leányok összesúgtak a hátuk megett: — Most hallunk érzékeny búcsúzást . . . És nevettek hozzá halkan, boszantóan. Pedig Bíde Zoltáu csak olyan hingón szólott, mint a többi ösmerősök. Es csak annyit mondhatott a leánynak, amennyit akárki megmondott volns . . . Csak annyit: — Isten áldja meg Mirgit ... Ne feledjen el . .. * • * . . . Hírom napig üresen bámult reá a szemközti ablak és néha órákig nézett vele farkasszemet. Tudta, hogy elmentek Kendéék és mégis arra várt, azt remélte, hogy egyszer csak meglátja beaae azt a piroj-bluzos sugározásától olyan forrónak kellene lennie hogy a fény, — amit az ezer esztendő forduló jának napja terjeszt, — beragyogja Szent-Istvái birodalmáuak minden határait; a lelkesedé: tüzének pedig egygyé kellene olvasztania, egj érzésben és egy gondolatban minden lakója" ennek a földnek, amit ezer esztendó»óta ug' neveznek, hogy Magyarország! • « * Fénynek, olvasztó forróságnak forrásail azonban ugyan hol keressük ? . . . Nyíregyháza katonai lakbér-osztályozása A katonai beszállásolásra vonatkozó törvények é rendeletek megállapítják, hogy a hadsereg tisztjei min laká>okra tarthatnak igényt. Dd megállapítják egysxers mind azt is, hogy exen lakások után a beszállásolá helyéül szolgáló községekben, illetve városokban, ha lakásokat a tisztek igénybe vesxik, a katonai kincstá mennyi bért tizet az illető közseguek, illetve városnál amelyért axtán a város a megfelelő lakásokat a tisxte rendelkezésére bocsátani köteles, bármennyiért sikerű is azokat az illető községnek, vagy városnak a tulajdo nosoktól a tisztek számára bórbevenni. 11a a város uem kap auuyi bérösszegért meg felelő lakást, mint ameunyit a katonai kincstártól ksj az az ő baja; neki kell megpótolnia. Arra tzonban ine aligha volt eset, hogy a város olcsóbban kapott voln bérlakást, mint amennyit a kincstár fizet. A községek ós városok azonban bizonyos osxtá lyokba vannak sorozvn s ezen osztályok szerint a kiuci tár több, vagy kevesebb bérösszegeket fisét. Ezen osx tályozás az 1879. évi 30. törv. czikk szerint 5 óvónkén állapíttatott meg a következő 5 évre A legutóbbi osztályozás szériát Nyíregyháza VII ik osztályba került, amely osztály szerint példát altábornagyi lakásért — ha ilyenre szükség volns amelynek legalább G szoba-, 2 kamara-, konyha-, pad lás- és fáskamarából kell állania — 604 forint óvibói kapna a város. Ezredesi lakásért pedig, amelynek leg alább 5 szoba-, konyha-, kamara-, padlás ós fáskamará ból kell állania — 456 forintot! No már pedig hogy Nyíregyházán, — ahol az utóbl időben, de különösen épen a lovassági laktanya elk< szülte és a katonaság beköltözése óta rendkívül fei szöktek a lakásbérek — 456 forintért öt szobás lakás megfelelő mellékhelyiségekkel kapui nem lehet, ai na gyon is köztudomásu dolog. A folyó évben meghozott 1895. óvi 39. törv. czik az előbbi törvénynyel szembeu azt az újítást hozta b a többek között, hogy a városok katonai lakbér-osztá lyozása uem — mint eddig — 5 évre, hanem 10 évr állapittassék meg. Nyíregyháza város az eddigi osztályozásával, kűll nősen pedig a már emiitett körülmény folytán, telje: séggel nem lehetett megelégedve. Felhasználta tehát törvény azon kedvezményeit, amely szerint a jelenten osztályozásukkal meg nem elégedett városok a folyó 6 végéig magasabb osztályoztatásuk iránt kérelmexhetnel kérvényt adott be a honvédelmi minisztériumhoz meg felelő magasabb osztályba leendő sorozás iráut. A honvédelmi minisztérium ezeu kérvéuyezés folj tát a szükséges előzetes eljárást sl is rendelte. Vegyes bizottság küldetett ki annak megvixsgi lására, ha vájjon tényleg olyanok e a viszonyok, amc lyek indokolttl és szükségessé teszik, hogy Nyiregyhái az eddigi VII-ik lakbér-osztályból magasabb osztályb soroztassék. A vegyes bizottság — mint annak idején megen litettük — Mikect János alispin, Fráter Aladár páni ügyi számellenőr, Májerseky Béla főjegyző, mint helyei leányt ... És hiába várt. Mikor aztán az izgatottság a tetőpontra hágott, elrohant az ablaktól, mert ug érezte, hogy belelő abba a bamba ürességbe . . . A negyedik nap végre odahurczolkodott egy xsid asszony mosdatlan, piszkos gyermekeivel. Estére a Ket deék piros-ciikos függönye (helyén egy koczkás nagj kendővel akasztották be az ablakot, amelyen a vasalóvi valamikor kerek lyukat égetett a cseléd. Nappal pedi ha a beszűrődő napsugarak megvilágították a rendelte szobákat, Bede Zoltán ciak a forgolódó kövór xsid asszonyt látta ós a piszkos gyermekeket ... És ilyei kor még jobban el volt keseredve, mintha semmit sei látott . . . Lissankint megtelt a sxive keserűséggel és eg nap aztán u.?y érezte, hogy nem bírja tovább. Valan igazságtalan, nem ösmert boszura vágyott, hogy könnyi -en a szivén, mert súlyos volt a teher nagyon. Axti eljött az este a nyugtalan és ixgstott érzésével és l< küzdhetlen vágyat érzett, hogy ottan legyen, ahol s utolsó este voltak . . . Idegesen sietve hagyta oda a szobáját . . . A homályos utczákon lehajtott fővel haladt továl és oknélküli ingerült érzés vonult át a testén, ha I kellett térnie az embjreknek ... A szegleteu meg v lami hideg, gonosz örömet érzett, mikor meglátott ej sánta koldust . . . Végre megtalálta azt a kanyargó, keskeny, sxürl utat, amelyre olyan izgatottan vágyott ős meglassitot a lépteit . . . Az utszélén a nedves fűben sxizával mozogtak fénylő szent jinos-bogárkák ós Bsdí Zoltán nehéz bc jávai csak ezeket a fényes pontokat kereste . .Ami a botja nyomán egyenkint kialudtak a buja fűben ex a parányi csillagok, valami kierőszakolt, pillánatn nyugalom szállott a szivébe ... 0 sem tudta, ho jutott hozzá . . . . . . De ebben a nyugodt pillanatban már megtel az első lépést a feledéshez . . .