Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-09-15 / 37. szám

„IV Y I R I I) í". K' Közéletünk. Nem minden haszon nélkül való dclog talán, gondolkozni egy kicsit azokról a társadalmi felfogásokról, melyek a mi vármegyénk közéletében lélekzenek, élnek és — érvényesülnek 18. Következetlenség, önámitás és — mert bizony csak sok őszinteséggel lehet haszonnal megbolygatni ezt a kérdést — nagyon sokhazugság a jelszavak, a kibontott zászlók és a valóság között. Frázisok, pompás eszmék, amik régen porba hullott zászlókra voltak irva, fölhangzanak még közöttünk; s akik hangoztatják ezeket a, ma már frázis számba menő eszméket és akik mutogatják, hogy tartják ók is a zászlót — van köztük sok naiv, magamagát ámitó ember, aki nem is veszi észre, hogy szavai és tettei között milyen nagy az ellentét; a másik rész pedig csodálatos, de öntudatos kétalakisággal tud más és más ember lenni a nyilvánosság elótt és a társadalmi együttélés különböző viszonyaiban. * * * Vármegyénk politikai közélete kérdéseinek kritikájába nem nyúlhat be a „Nyírvidék"; de lehetetlen nem érezni és meg nem látni ami köztársadalmi életünkben, hogy micsoda veszedelmes és mindinkább kiélesedő ellentétek teszik semmivé ós munkára képtelenné a mi társadalmi életűnk összes erőit. Az önámitásnak és öntudatos hazugságnak azok a jelenségei, amelyek szerint a politikai korteskedés szószékeiről hirdetjük a „szabadság, egyenlőség és testvériség" pompás elveit s azután a társadalmi élet mindennapi viszonyaiban ezeket az elveket megtagadjuk. * * * Szálljunk egy kissé önmagunkba s ismerjük be, hogy Szabolcsvármegyében születnie kell valakinek ahhoz, hogy úr legyen Intelligencia, tudás, jól szabott kabát és bizalmat gerjesztő telekkönyv is csak egy bizonyos határig terjedő érvényességű útlevél. A „társaság"-ban könnyebben akceptálnak egy dijnokot, aki „született* s fölvitte Isten a dolgát az irás-olvasásig.miut egy másik .embert", aki „nem született", ha még olyan intelligens is, tanult is, jól szabott kabátu ós kellemes telekkönyvi viszonyok közt levó is. Ha Nyíregyházán született, ez még ezen tul is kedvezőtlen körülmény. Mert akkor még hozzá „tirpák" is az isten adta! Ami tudvalevőleg nem nemzetiségi, de társadalmi állapotot jelentő fogalom. * * * Hanem azért a „szabadságnak, egyenlőségnek ós testvériségnek* zászlói magasan lobognak és diadalmasan lengenek Szabolcsvármegyóben. * * * Magyarország politikai közéletében az „egységes magyar társadalom" eszméjét, tuduiillik a „szabadság, egyenlőség és testvériség" eszméjét uem zászlókon kellene lobogtatni, de megszomoiuin hirdette az általános gyászt és világosan mutatta, hogy milyen válságos perczeket élt át a hajó és vele együtt a legénység is. Ugy mutatott a hajó, mint egy megtépázott hattyú, melyet pajkos kezek fosztottak meg legszebb tollaitól. A csolnakok megerősítésére szolgáló kötelek, elszaggatva, foszlányokra tépett véggel busán lógtak alá az erős vasdarukról, mig a fedélzetet el-elöntó hullámoktól elsodort csolnakokat Itten tudja hova kergette a zivatar. Amerre nézett az ember, mindenütt csak rombolást és pusztulást látott. A fedélzet puszta volt mint a letarolt mező, a raktá- I rakban szerteszéjjel hevert minden ugy, hogy napok multával ii magunkon hordtuk a vihar uyomait. Vegre a délelőtt folyamán kedvező szél váltotta fel a vihart, melyben kibontva még épen maradt vitorláinkat, mérsékelt sebességgel haladtuuk czelunk felé és daczára a még magas holt tengernek a lőrésekről és szelelő nyi lásokról leszedve a födeleket, előkészületeket tettunk a temetéshez. Délután két órakor fölharsant a kürt, mely a fedélzeten való sorakozásra szólította a legénységet. A jelentések átvétele után kapitányunk felolvasta az elhunytnak végrendeletét, melyet a tengerészek, ósi szokás szerint minden hosszabb ut elótt elkészítenek és amelynek bevégezte után beszedet tartott a legé- i nyekhez. Beszédében ismertette elhunyt hajtásunk jelle mót, felsorolta a szolgálati könyvecskéjében följegyzett érdemeket és fájdalmát fejezve ki az elhunytnak elvesztése fölött, kijelentette, hogy szegény bajtársunk halála aranybetukkel lesz fölírva a hajó naplójába, mivel ugy halt meg, mint egy hós katoua és bátor tengerész, aki saját élete elvesztésével mentett meg egy hajót és 300 embert az elpusztulástól. Beszéde végeztével perezekig tartó szünet következett, mely idő alatt olyan halotti csend uralkodott a hajón, hogy hallani véltem a legalsó üregekben tanyázó patkányok ezínezogását, amint összekapva egy egy darab kétszersültön, egymásnak mentek éles fogaikkal. Mindenki várni látszott valamit, amit elmaradhatatlannak véltünk a magasztos beszéd után. Várakozásunkban nem csalódtunk. A szUuet valósítani. Nálunk, itt Szabolcsvármegyében bizony sokan vannak nagyon, akik e zászló alá szegődtek, tartják is a rúdját, pedig hát egész életük csupa tiszta megtagadása 48-nak, amikor a magyar társadalom egységének evangéliomát irásba foglalták. * * * Nyíregyháza városát uagyon kellene szeretnie a vármegyének. Ez a téma egészeu belevág a kérdésnek idáig való tárgyalásába, mert hiszen notórius dolog, hogy e város a 48-diki törvények által megalapított társadalmi rendezés eszméinek egyik alkotása és jegeczesedési pont Szabolcs vár megyében az egységes társadalom elveinek megvalósulására. Mert ez a város valóságosan rámutatni érdemes példája a 48-iki törvények által fölszabadult egységes magyar társadalom érvényesülésének, s mindazok által, amiket tett áldozott, alkotott s amik által kulturális és gazdasági központja lftt a vármegyének: legyőzhetetlen befolyással kell hogy érvényesítse a közfelfogásban az arravalóságnak, tanultságnak, szóval az intelligenciának a jogát, a születés merev jogával szemben. * * * Kossuth Fereuczet, aki sokkal egészségesebb köztársadalmi viszonyok között, Olaszország levegőjén növekedett és fia Kossuth Lajosnak, aki az emberi jogok egyenlőségét Magyarországon törvénybe irta: szeretettel és lelkesedéssel látja ma falai között Nyíregyháza városa. Kossuth Ferencz egy parlamenti politikai pártnak a vezére s városunkba is azért jött, hogy e politikai párt czéljait megsegítse. Fia ó azonban egyszersmind annak a Kossuth Lajosnak, aki előbb egyenlővé tette Magyarországon az embert embertársával s az igy egységessé tett magyar társadalom erejével akarta kivívni Magyarország politikai függetlenségét. Nyíregyházán a vendéglátás szívességének örömét uem zavarja meg semmi ellenmondás. Párt-politikai szenvedélyek uem loboguak föl az ó akciója nyomán, mert Nyíregyházán minden gondolkodó ember érzi, hogy a jövendő Magyarország el fogja seperni boldogulásának útjából azt a hiuságos fölfogást, amely ma még, például Szabolcsvármegyében dominál, nevetséges megkülönböztetésekkel széttagolva és külön osztályokba osztva és egymással szembe állitva a társadalmat * * * Nagy kár, hogy Kossuth Ferencz Nyíregyházán szállott ki és nem valahol más helyén a vármegyének. Mennyi sok nagy mondás vált volna üres frázissá, mennyi szépen hangzó jelszó zsugorodott volna semmivé, mennyi ellenmondás H SZÓ. a szereplés és a valóság között lett volna nyilvánvalóvá annál a látványnál, hogy a társadalmi külöuállás legfőbb képviselői és hamisitatlau, szabolcsmegyei termésű nevetséges karrikaturái, muzsikával, fáklyával és dikciókkal után kapitányunk féltérdre ereszkedve szótlanul vette le aranyos csákóját és még a rézkürt imát jelző szavának akkordjait egyenként ragadta el a gyenge északi szél, szemében a meghatottság kifejezésével rövid imát mondott a halott lelki üdvéért, melyre közös érzéssel monda rá a legénység az .áment. Az ima végeztével kapitányunk jelt adott a temetés szertartásának megkezdéséhez. Hatan hoztuk fel szegény bajtársunk holttestét és ráfektetve az egyik lőrósen félig kidugott asztalra, öltöztetéséhez fogtunk, miközben meg nem állhattam, hogy egy pár könycseppet össze ne morzsoljak szememben, pedig szégyeltem roppant szégyeltem gyengeségemet, mivel ilyen vén fókának annyi fiatal matróz szemeláttára csak dörmögni szabad. Félre fordult az öreg és okul adva, hogy szemébe ment a füst, — pedig nem is pipázott, — jó ideig megdörzsölte kendőjével, melyet még aztán is sokáig szorongatott teuyerében és reszkető ajakkal folytatta: — Kapitányunk pirancsára abba a vitorlába gön nyúltuk, melyüek elszabadulása halálát okozta és melyet a legénység egy része az öltöztetés alatt hozott az ütegek között fölállított halottas asztal mellé. Pár perez múlva, mikor a szertartás folytatását a vitorlamester vette át, olyan ideges félelem vett rajtam erőt, mintha engem akartak volna abba a vastag pzürke vászonba bevarrni. Fejem szédült, mintha ópiumot szívtam volna és egy ágyúhoz kellett támaszkodnom, hogy el ne essem. Borzasztó csend uralkodott. A patkányok megszűntek ezinezogni és hátsó lábaikra ülve nyalogatták talpaikat, a szü félbehagyta őrlését, a szél elült, még a hullámok is szelídebben verődtek a hajó oldalához, c*ak a vászon recsegesét lehetett hallani, amint a vitorlamester gyakorlott kézzel ütötte rajta át a tü

r, a melyek fokába húzott fonal éles sivitása olyként hatott reám, mintha szegény barátom fájdalmas nyöszörgését hallottam volna a vászonburok alól. Minden öltés tőrszurásként hatott lelkemre és teljes erőm igénybevételével is alig bírtam gyöngeségemet palástolni ... A többire már csak ugy emlékszem, mintha álom lett volna. A vitorlák bevonása üdvözölték volna annak a Kossuth Lajosnak a fiát és politikájának örökösét, aki a társadalom minden osztályozást kizáró egységének megteremtésében kereste a haza boldogulásának alapfeltételét. A betegseaélyzö pénztárakról. (A debrecseni kereskedelmi éB ipar-amara legújabb jelentéséből.) Mult évről felterjesztett jelentésünkben tüzete:-en foglalkoztu nk a betegsegélyző pénztárak intézményével és azou tapasztalatok felsorolásával, melyeket közvetlen tauuhnányozásaiuk és a hozzánk beérkezett jelentések nyomán szereztünk. Rámutattunk azon hiányokra, melyek a betegsegélyzó péLztárak szervezetében és működésük egyöntetűségében találhatók, valamint beszámoltunk azon nehézségekkel ós ezek forrásaival, melyekkel a pénztáraknak küzdeniök kell és melyek a czéltudatos működésnek akadályul szolgálnak. Végül konkrét javaslatokat tettüuk jelentésünkben nagyméltóságodnak arra nézve, hogy miuó rendelkezésekkel lehetne a felsorolt bajokon segíteni, az érezhető hiányokat pótolni; a tapasztalható nehézségeket és akadályokat ugy leküzdeni és eltávolítani, hogy a fontos missóra hivatott betegsegélyző pén'tárak eredeti rendeltetésüknek mindenben jobban megfelelhessenek. Nem akarván az előző években előterjesztett jelentéseinkben foglaltak ismétlésével foglalkozni, annak előre bocsátása után, hogy az előző jelentéseinkben felsorolt hiányok és sérelmek még ma sincsenek orvosolva és hogy ezek nem csak kamaránk kerületében, hanem a hazai kerületi betegsegsegélyző pénztárak 1894. óv október hóban Budapesten megtartott országos congressusának tanúsága szerint az egész országban érezhetők és ennélfogva országos intézkedéseket igényelnek, az 1894. év folyamán szerzett tapasztalatainkat a következőkben van szerencsénk ismertetni: Az 1892. és 1893-ik évet a betegsegélyzó pénztárak szervezésükkel, működésük berendezésével s a t. töltvén, az 1894. évben a már akkor működésben levő pénztárak ráértek egymással is foglalkozni. Ez az egymással ós érdekeikkel való foglalkozás a kerületi pénztáraknál az októberi országos kongressust eredményezte, melynek lefolyása ós megállapodásai különös figyelmet érdemelnek. A mily üdvösnek tartjuk azt, hogy a kerületi betegsegélyző pénztárak a kongresszus utján érintkezési pontokat, módokat és eszközöket kerestek és találtak közös érdekeik együttes megóvására, sérelmeiknek ós a közösen érzett hiányoknak egyöntetű megállapítására, valamint az ezek orvoslása czéljából szükséges kollektív fellépésére, ép oly károsnak tartjuk a különböző pénztárakra nézve azt, hogy az '894. évben egymással foglalkozván, valóságos versengés támadt köztük a szolgálmányokban való tulliczitálás és a járulékoknak minimumra szállítása terén egyrészről és a tagfogdosás te kintetében másrészről. Az anyagi gondokkal küzdő pénztáraknál tapasztalt ezen ujabb jelenség két körülményben találja magyarázatát. Az első az, amire már korábbi jelentéseinkben is rámutattunk, hogy az iparhatóságok egy és ugyanazon városban működő pénztárak járulékait nem egyformán állapítják meg, minek az a természetes eredménye, hogy a belépésre kötelezettek és a munkaadók szivesebben csatlakoznak ahhoz a pénztárhoz, melynél kisebb a járulók. A másik ok pedig az, hogy a betegsegélyző pénztárakról szóló törvény 31. § a homályos ós könnyen félremagyarázható szövege, mely tudtunkkal elvi döntvénynyel illetékes helyről magyarázva nem lett, bő alkalmat nyújt oly felfogásra, hogy a biztosításra kötelezett valamely elismert jellegű pénztárnak köteles tagja lenni és ennélfogva nem kényszeríthető az egyik pénztárból való kilépésre és a másik pénztárba való belépésre. Hogy ez a felfogás mily absurdumra vezetett már eddig is, mutatja az, hogy több vidéki városban, hol után kapitányunk a végrendelet értelmében a hajósuhanezok közt osztatta szét az elhunytnak készpénzét, mig az ébenfapipát, melyet szegény barátom sajátkezűleg faragott, nekem adta át. A szomorú kötelesség teljesítése után kihúzta kardját s miközben katonásan tisztelgett, mint az istenitólöt 6rŐ86ü és érthetően haogzott el a néma csendben ajkáról a parancs: „Schtosst ab!" mire az asztalvégét tartó matrózok egy mozdulatára borzalmas lassúsággal csúszott le a lejtőn szegény bajtársunk holtteste, mely a lábához kötött aczél gránátoktól őrült gyorsasággal húzatva lefelé, egy pillanat alatt eltűnt szemeink elől a hullámsírba. A másik perczben a zászló ismét a toppon lengett és alig simultak még el a holttest után maradt vizgyűrük, ismét fölharsant a rózkürt, melynek szavára egyenként feszültek ki a kedvező szélben hajónk vitorlái 6» pár perez múlva már jó messze vitorláztunk a szomorú emlékezetű helytől, melyet sem sírkereszt, sem sirhalom, csak egyetlen egy fekete pont jelez a hajó térképén. Itt elállott az öreg szava s mig fekete fogai között lassan szürcsölte föl a csészének tudja az ég már hányadik tartalmát, szemei elmerengve tapadtak az előttem fekvő papírra, amelyen serczegve futó pennámnak hegyes orra egy szálkában megakadva, egy piczi fekete pontot hagyott a sorok között. A hold fényes sarlója már rég fönt volt az égen. Az őrtüzek már kialvófélben voltak, mikor felállottunk az asztaltól és karonfogva az öreget, aki daczára annak, hogy nemcsak az összes bort, de az annak hűtésére szolgáló vizet is mind megitta már, még folyton azt énekelte, hogy .Addig iszunk mi kettecskén, mig a matróz nem jár hetykén" — lassan ballagtunk a kikötő felé s míg nehéz lépteinktől a nyugalmukban megzavart sirályok éles sivítással rebbentek fel a hűvös levegőbe; nagyokat csukolva fogadta az öreg, hogy már nem iszik több bort, ha mindjárt akószámra állana is előtte . . • Irta: Klár István, tengerész. Folytatása a. mellékleten