Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1895-02-24 / 8. szám

,N Y I B V fi K" Ny i r egy h áza önállóéit ás a. A szerkesztő ur szives engedelmével néhány észrevételem vau még e kérdésről, melyeknek helyet kérek a ,Nyírvidékiben, még pedig „félre magyarázott szavaim helyes értelmének visszaállítása* czimén Ezen a jogon foglalkozom még egyszer ezzel a kérdéssel és mindennek elótt konstatálni kívánom, hogy az az „egy képviseleti tag." ki e lap legutubbi számában Nyíregyháza táros önállósításának a kérdéséről az én, ugyan erról az Ogyról írott soraimat figyelmére méltatta s azokkal foglalkozott, igen nagyon meg nem értett engem. Lehet, hogy éu magam vagyok ebben a hibás Tudniillik azért, hogy a miket erról a kérdésről irtain, s amit ahogy megírtam, nem tudtam eléggé kifejezően kidomborítani azt a vezérlő szempontot, amelyből kiindulva — az én véleményem szerint - a vármegyei székhely kölönnállásának kérdését legelső sorban megítélni kell, hogy tudniillik a megindulandó tanácskozásokban és tárgyalásokban Nyíregyháza város képviseletének megbízottai kerüljenek el minden szót, minden megjegyzést, mely az önállósítás szükségességét, a vármegyével szemben, nem tudom én milyen sérelmek emlegetésével akarja indokolni. Ha már fölmerült — szerény véleményem szerint túlságosan idő előtt — ez az önállósitási kérdés Nyíregyháza város képviselőtestületében, az alap, amelyre Nyíregyháza város közönsége e törekvésének okosságát és jogosságát építheti, csak az lehet, csak az az egy, hogy e város erkölcsi — t i. intelligenciálís — és anyagi erőiben megtollasodott már arra, hogy a fészekből kirepülhessen Miskolczra és Szolnokra hivatkozott az „egy képviseleti tag" ur, a mely városokat milyen nagy szeretettel melenget fészkűkben az ő vármegyéjük. E fölhozott példákkal szemben és amit a czikkiró ur — ellentétül — Szabolcsvármegyének szükkebblüséget szemére vetett, én megint csak arra hivatkozom, hogy ne emlegessük mi Szabolcsvármegyét olyanul, mint akinek a gyámkodása nyöge és akadálya annak, hogy Nyíregyháza város a maga fejlődésében minden erőit érvényesíthesse és kifejthesse, holott — engedelmet kérek a fölhozott hasonlat folytatásáért — Nyíregyháza városa, mint a vármegye székhelye, alig hogy fölmelegedhetett még ebben a fészekben s íme már is duzzad benne az erő és egészség, hogy a maga szárnyaira kelni bátor s erősnek érzi magát. Eu nagy ellentmondást látok abban, hogy a mindössze húsz és néhány esztendős vármegyei székhelyen az önállóságra való törekvést a vármegye gyámkodásában rejlő akadályok emlegetéseivel egy lélegzetre azzal is indokolják, hogy e \áros — eunek daczára — mégis '26 esztendő alatt minden féle erőkben annyira „A NYÍR VIDÉK" TÁRCZÁJa, Hipnózis. Birátaim, öreg ember vagyok már. Régen történt, elbeszélem nektek. Megtanulhattok belőle két dolgot: hogy egy csép asszonyész kinevet minden tudományt, tilozoúát és — hogy ha boldogan viszontszeretve vagytok, nem jö fürkészni a multakat, mert kiismerhetetlen az asszonyszív, érthetetlen az, mint maga a szerelem. * • * Mir két éve volt menyasszonyom Eliz, mikor megnyerve az orvosi oklevelet haza siettem, hogy valóságba vigyem át azokat a vágyakat, melyek eddig csak mint édes ábrándok tölték be szivemet, a közel jövő ideális boldogságát varázsolva elém, uincs semmi, ami profán volna, amelynek levegője illatos, amelynek élete örökkétartó. Szóval szerettem és szeretve voltam. Elizemet gyermekkora óta ismertem. Szüleinket közeli barátság fűzte össze és igy mi mindig együtt voltunk, gyermekjátékaink közösek voltak, szellemüuk, érzéseink egy irányban fejlődtek. Tanulmányaim koráu elszólítottak szülővárosomból. A fővárosba jöttem, meg kellett válnom kis barát* nőmtől is. Azután teltek az évek, suhogva repült felettünk a gyoraszárnyu idő, bevégeztem középiskolai tanulmányaimat. A letüut napok keretéből többé kevéabbé elmosódva néztek rám az ifjú emlékek képei, melyek közül valamely megmagyarázhatatlan érzés melegével csüggtem egy alakon, aki mindig ellőttem lebegett egy rövid, szürkeruhás, hófehérarczu feketeszemű baba lány alakjában. Nyakát kis tengerzöld szalag futotta körül,"amelynek simasága csak alig vetekedhetett az alabastromos bőr bársonyával. Az én kis Elizem képe. Mikor elbUcsüztunk egymástól, jó barátokhoz illően megcsókoltuk egymást őszintén, melegen és én hoszszü évek múlva mindig jobban éreztem azt az ürt, rnemegizmosodott. hogy közönségének java szerint most már önálló törvényhatósággá kell lennie. Vagy az egyik igaz, vagy a másik! Vagy igaz az, hogy a vJrmegve törvény szeriut való ellenőrzési jog nak gyakorlása megbéu totta e várost természetszerű fejlődésében ; vagv psdig z az igaz, hogy Nyíregyháza megérett arra, hogy önálló törvényhatóság legyen. Az elsőt nem hiszem; mert ismerem a dolgok történetét s m rt látom e városnak sziute túl rohamos fejlődését. A másikat — szívesen látnám. Azt hiszem azonban, hogy ez önállósitási kérdés megitéléséuél azoknak van igazuk, akik abból sem „megyei," sem „nyíregyházi" kérdést uem csiuáluak; akik nem érzékenykednek, sérelmeket nem emlegetnek, hanem megmérni igyekezuek e város intelligenciálís értékét, kulturális intézményeit, iparának, kereskede'mének fejle:tségét s mind ezekből az egészről képet alkotva, megállapítani próbálják azt, hogy váljon a fejlődésnek mind emez alkotásai mai stádiumukban igénylik-e a t, hogy, közigazgatási berendezkedésünk szerint, e szervezet mechanizmusában, az óhajtott önálló kormányzással intéztessenek, — avagy pedig iakibb csak a hiuságuak, nagyzásnak a követelése-e ez az önállóságra való törekvés!1 * % * Nyíregyháza város önállósításának tervét különben én nem tartóin olyannak, melynek megvalósítását a közeli jövőben keresztül vinni lehetne. E közeli jövő alatt legalább is 20 — 25 esztendőt gondolok. Mert eunyi időre, zavartalan. gyors tempójú fejlődés mellett is, bizonyára szüksége lesz vármegyénk székvárosának, hogy önálló törvényhatósággá való átalakulása, a viszonyok természetes folyományaként, megtörténhessen. Nagy és szép dolgok azok, amiket Nyíregyháza városa egy negyedszázad alatt teremtett s a mely alkotások által faluból várossá lett. De minden bámulatom daczára, melylyel e város csaknem példátlan haladása iránt viseltetem, nem tudom belátui hogy e haladás intézményeinek már is szükségük leuue arra. hogy Nyíregyháza város ügyeinek' iutézése önállóan adminisztráltassék. Igyekeztem magamnak tettes képet alkotni ama feladatok felől, amelyeknek tejesítése Nyíregyháza város hatóságának kötelességét képezi s miután tudora, hogy az oktatás ügye, — egy-két iskolát kivéve — a felekezetek kormányzása alatt van s azoknak a gondját és terhét képezi, s minthogy köztudomású dolog az is, hogy a rendőrség és ezzel együtt a közegészségügy adminisztrációja is már a legközelebbi időben államosittatni fog: az ezeken kívül fennmaradó közigazgatási teendőket sem természetűk, sem tömegüknél fogva nem tartom olyanoknak, hogy azoknak intézése — hogy ugy mondjam, kellő anyagot adhatna egy önálló közigazgatási egység megteremtéséhez. lyet az a csók hagyott szivemben, amely ott égett ajkaimon folytonosan és amelynek fájdalmai is olyan édesek voltak. A gyermekábrándok gyökerei mindinkább megerősödtek lelkemben és amint a gyermekből ifjú lett, alakot öltöttek a vágyak is s a nevük szerelem lett. Eliz gyönyörű leánynyá fejlődött, akiért, jól tudtam, sok ifjú sziv dobban meg hevesebben, sokakat megbabonáz a mandulametszésü, szelid szemek delejező mélysége. Ezen időkben diákéletem utolsó szünideinek egyikét náluuk töltöttem el. — Milyen idők voltak azok . . . . Még ma sem tudom, .alósággal megtörténtek-e, vagy csak álmodtam ! A bizalmas séták, melyeket együtt tettünk meg, elkalandozva messze, ki a kis városból, vidáman beszélgetve, vagy az együtt töltö'.t gyermekévek emlékein elmerengve, mind közelebb hoztak egymáshoz sziveinket és egy napon, emlékszem tisztán, egy szép tavaszi hónap 20-ika volt, mint túláradt tenger csapott ki medréből a sokáig visszafojtott érzelem és az adott vett csókok százaival igyekeztünk lehűteni annak az első, aunak az öntudatlan gyermekcsóknak égető nyomait. Eliz menyasszonyom lett és az volt két évig. Liveleiuk uapouként váltották egymást és boldogságunkat nem zavarta soha más egyéb, miut a viszontlátásainkat követő válások fájdalma. .Mikor a telet másodszor váltotta tavasz és egy egy hónappal voltunk esküvőnk előtt, menyaszszonyommai voltam. Mondtam már, hogy imádtam e leányt és tudtam, hogy viszontszeret, üe nekem uem volt elég. Valami' gonosz, bünrecjábitó démon azt súgta bennem, hogy mi<* éu messze voltam, hátha más is megízlelte ez ajk mé°zét, hátba az a sziv már a más képét is őrizte — talán egyikét azoknak a huszártiszteknek, kik közül egyről, egyszer, régen, olyan melegen emlékezett meg előttem; ininth'i bizony uekem jogom lett volna az ő multjáuak gyöngéd emlékeit kutatni azokból az idíkből, mikor még hozzám a barátságon kivül semmi sem kötötte. Pedig azt hiszem, hogy ezt a szempontot ennek a kérdésnek a megítélésénél első sorban figyelembe kell venni, s a törvényhozás is. mikor a- törvényhatósági joggal felruházott városokról szóló törvény-szakaszokat megalkotta, épen ezen az alapon indult. A kulturális viszonyok nagy fejlettsége, a haladás intézményeinek, alkotásainak nagy sokasága s ebből következőleg ezek igazgatásának az általános viszonyoktól elütő szövevényes volta: ez az az alap, mely általános kormányzási szempontokból szükségessé tette, hogy egyes, tudniilik ilyen városok, törvényhatósági szervezettel látassanak el s ez volt az oka, hogy igen sok, úgynevezett szabad királyi város e joggal föl nem ruháztatott s e kötelezettséggel meg nem terheltetett. Ezt az egyetlenegy szempontot ismervén el helyes alapnak arra, hogy megítéltessék, miszerint Nyíregyháza város külön törvényhatósággá való átalakulása, illetőleg az arra való törekvés jogos aspiráció-e, vagy nem, helyesebben mondva, hogy okos dolog-e vagy nem: a vármegye ilyen meg amolyan magatartásának — a várossal szemben — emlegetését e kérdés tárgyalásához tartozónak egyáltalában nem tartom. Nyíregyháza város képviselői — azt hiszem — megfelelő arányban'foglalnak széket, nemcsak számuk, de intelligenciájuk szerint is is a vármegye gyűléstermében. Sérelmekkel, neheztelésekkel nem ennél a kérdésnél kell előhozakodni, mert az Nyiregyháza város kulturális súlyát (a mi az egyedül mérvadó szempont) nem öregbiti. Én elösmerem, hogy Szabolcsvármegye fejlődő székvárosának előhaladását nem segítette meg kézzel fogható anyagi támogatással. De ha történt e tekintetben mulasztás, legelső sorban Nyiregyháza város képviselőit terheli az. akik az én tudomásom szerint sohasem emelték fel szavukat a vármegye gyűléstermében, hogy a székváros emelkedésének, az egész vármegyével közös érdekeit hangoztassák és minden alkalommal kidomborítsák. Nem száudékozom e helyen social-philosophiai fejtegetésekbe bocsátkozni ama helyzetet illetőleg, amelybe az idegenből ide települt Nyiregyháza község, a maga idegen nyelvű, itt uem szokásos vallású s mindezekből következőleg más társadalmi erkölcsű népével jutott. De emberek intézvén a földi dolgokat — természetes s ezért könnyen megmagyarázható emberi gyengeségekkel és elfogultsággal: kérdem, jogos-e (hangsúlyozva az embereknek természetszerű elfogulságát) és igazságos lehet-e az összehasonlítása Miskolcz és Borsodvármegye — Nyiregyháza és Szabolcsvármegye egymáshoz való viszonyainak, nem is szólva arról, hogy Nyiregyháza mindössze husz és egy néhány esztendő óta székvárosa Szabolcsvármegyének s hogy — bár a viszonyok kényszerítő hatása alatt s legelső sorban magának a vármegyének érdeA kísértés azonban felébredt és én nem voltam elég erős ellentállani. Tudni akartam, vájjon tényleg olyan e az a lélek, mint aminőnek a szem mutatja, az ajk mondja. És a véletlen elősegitbtte a tervemet. Estefelé járt az idő, egyedül voltam a szobában menyasszonyommal. Szép fejét ölembe hjjtva ült a pamlagon, mig figyelő szemei ajkaimra tapadtak. Az orvostudomány egyik misztikus fejezetéről, a hipnózisról beszéltem neki már régen, mikor észrevettem, hogy teste megremeg, a nyakamat átfont karok erőtlenül aláhanyatlanak, a selymes szempillák lassan lezárulnak és a félig nyitott biborajkak körül az alvókat jellemző lassú, egyenletes pihegés hangja hallatszott. — Alszol Eliz? kérdém gyöngéden megsimítva kezét. Szemei lassan felnyíltak, rám nézett és ismét lehunyta azokat. Egyetemi éveim alatt láttam és olvastam eseteket, aho! finom idegrendszerü emberek igy, minden rájuk alkalmazott kéuyszer nélkül hipnotikus állomba merülnek, az általuk látott, vagy nekik elbeszélt dolgoknak mintegy suggesztiv hatása folytán. Nem Í3 gondolhattam másra—és egyszerre átvillant agyamon, hogy felhasználva a véletlent, meglopom Elizem titkait, s kényszeríteni fogom, hogy ő maga mondjon el nekem mindent, ami csak lelkében valaha nyomot hagyott, mondja el egész élettörténetét. Erélyes és komoly hangon szólittotam meg: — Eliz'. Kényszerítem önt, hogy egedelmeskedjók parancsomnak! Beszéljen! On ismét gyermek és átéli újból mindazt, a mit már átélt, beszéljen, mi történik önnel? Szivem összeszorult. A lopás tudta fájt nagyon és, megvallom, remegtem a megtudaudóktól. Szegény, édes mennyasszonyom felém felém forditá fejét, szemei csukottak maradtak ós lassú hangon beszélt : .... „Ma kísértük ki a vasúthoz Jenőt, aki a fovárosba ment tanulni és itt hagyott engem egyedül, —] kivel fogok én ezentúl játszani, ki fogja nekem a pamutot felgöngyölgetni? ma vagyok 16 éves; uj ruhát kaptam, Jenő is irt üdvözlő levelet, Folytatása a mellékleten.