Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-18 / 11. szám

I. melléklet a „Itfyirvidék" 1894, 11-ik számához. érezze, mikép a nagy mult, annak szeDt hagyományai, közös kincset, de egyúttal egy testvéri állandó kapcsot is képeznek, tudja és érezze, hogy a szeretet, mely összetart, a boldogulás, az állandó fejlődés egyedüli biz tositéka, a mely ha kell az áldozitot készséggel hozza meg; tudja ós érezze, hogy miuden intézmény közös vagyon és a közérdeket szolgálj*; át legyen hatva a tudattól, hogy a mit vár, azt csak tőle várhatja, a mire szüksége van, azt senki mástól, csak tőle kérheti ós fogadhatja el, ide tartozik szeretete, hálája és hűségével. Az 1877-ik 33 ik t. cz. megyénk területét elébb jól meg csonkította, azután megállapította; ügyeljünk, hogy ujabb megcsonkításra alapos ok elő ne forduljon, hogy ezen terület végleg és örökre megmaradjon, hogy minden község és vidék boldogu'ása lehető feltételeit itt ós soha se keresse másutt, ős ne merülhessenek fel kívánalmak, melyek kielégítést és teljesítést uem idehaza nyerhetnek. A megye tekintélyt Bzerez mindnyájunknak, ha országos dologban szólaltunk fel, a nagy megye élénk és egészséges megyei tevékenységet biztosit, mert meg van minden feladatra a kellő számú és kellő mivelt eleme; a nagy megye, az anyagi eszközökkel való bőségesebb rendelkezés teszi lehetővé * házi szükségleteit nagyobb háztartása mellett dűsabban fedezheti, művelődési intézményeket létesíthet, azokat fejlesztheti, fennállásukat biztosíthatja, a uagy megye nem csak az össz-érdeket, de a külön érdekeket is erős karral támogathatja és valósithatja meg; a nagy megye, ha cselekvésre kerül a dolog, a nagy dolgot könnyedén valósíthatja meg, ml^ a csenevésznek nincs erkölc-si ereje, a szóthúzó szálakat összefogni s a legszükségesebb dolog is megoldatlan marad. Hogy ezen szerény észrevételek szemmel tartása mellett milyenek már a teendők a közigazgatás részéről, az a kormányzás nagy titka; de ezeknek megváló sitása lesz a politikai bölcsesség valódi megnyilatkozása, Ünnepi beszéd márczius 15-én. — Tartotta : Geduly Henrik ág. cv. 8. lelkész — Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Itáliának derült kék ege alól a nagy hontalannak, kinek 1847. ós 1848. minden nagy alkotását köszönhetjük, keserűségekkel telt lakása felől szomorú hirek érkezuek. A nagy alkotó, ki hasonlóan az üstököshöz, hazánk alkotmányos küzdelmeinek egén csak ideig óráig fénylett, de aztán, ki azt a fényt látta, többé soha nem felejtheti el, a nagy alkotó ott pihen hanyatló erővel, ros kadozó tagokkal, keserű fájdalmainak nyoszolyáján! És kik ma alkotását ünnepeljük, az egész nemzet kebléből mély fohász száll az Úrhoz, hogy a szabadság nagy apostolát, a szabadság eszményi hősét, Kossuth Lajost, a meddig emberi élet határai terjedhetnek, éltesse, tartsa meg nekünk, hogy ragyogjon számunkra tovább is a szabad szellem tündöklő meteorköve, hogy elzarán dokolhassuuk lelkünkben hozzá s tanuljunk lelkesedni nemzetünk fénylő hagyományain s tanuljunk küldeni e szép haia jövőjéért! Kétszeres joggal mondom ez imaszerű óhajt ma, teveled, hazám szabad népe — mert a mai ünnep 1848. márczius 15 ikének, a szabadság, testvériség ós egyenlőség örök eszméinek emlékünnepe. I. A magyar faj, a magyar nép mindig a szabadtág büszke uépe volt, mely e szabadságból részt kivánt nemcsak önmagának, de a testvériség és egyenlőség gyönyörű világánál részt juttatott abból minden népnek egyaránt. Hadverő Árpád vezérlete alatt elfoglalva e hont, szabadságot hagyott minden itt talált népnek faj «i valláskülömbség nélkül. Ha portyázó csapatai északnak germán hirczosát, délnek szláv nópf&ját meg-meglátogaták: kivívott győzelmök diadal mámorában soha sem feledkeztek meg arról, hogy a győzőnek legszebb Balzsamul a bit malaBztja légyen Az elrejtett némi könnyeken, Kis kacsóidat ösBzetéve szépen, Imádkozzál édes gyarmekem 1 Majd, ha látod, érzed a nyomort, Melyet a becsület villa hord, Megtiporva az erényt, az észt, Mig a vétek irigységre készt, S a butának sorsa földi éden, Álljon a valláB a mérlegen. Kis kacBÓid ösBzetéve szépen, Imádkozzál édes gyermekem 1 ...Oh remélj, remélj egy jobb hazát t S benne az erény diadalát: Mert különben sorsod és a föld Isten ellen zugolédni költ. Járj örömmel almaid egében, Utraralód e csókom legyen. — Kis kacsóid ösBzetéve szépen, Imádkozzál édes gyermekem 1 (Arany.) Óh, milyen szép jelenet lehet ez! . . . * * * A legfelsőbb és legtökéletesebb valóság után, kihez lelkünk az imádság szárnyain szokott fölemelkedni, bizonyára mindjárt második helyen következik ez a szent szó: Hasa. Nagy ós fenséges e szó, melynek igaz értei mót toll le nem írhatja, nyelv ki uem mondhatja, csupán a sziv érezheti. Fogalmában e szónak csodálatos titkos erő lakik, mely elragadja a lelket, az érzelmek nemes árjával tölti meg a szivet s aczél keménységével ruházza fel az izmokat. — Egy szó ez csak; de halla tára ezrek és milliók arczán a lelkesedés pírja ég, ellenségeire ezrek és milliók kardja száll ki hüvelyéből, védelmében — ha kell — mindnyájan vérünket ontjuk 8 éltünket áldozzuk fel. Hát a nő tehet e valamit e szóért? jut-e néki szerep azon a fenséges teren, mit emberi nyelven „hazaszeretetnek" szoktunk nevezni? . . . Hiszen a nőé a csendes családi élet, hová nem hatnak el a külvilág zivatarai; a nemzetek életére befolyást gyakorló világeseményeknek a nő sem a szónoklat sziveket hótulajdona a nemes lemondás győzelmeinek teljes kiaknázásáról, nem feledkezék meg arról, hogy még a legyó zött népnek is legfeltettebb kincse a szent szabadság! S azért ha meg is hordozá zászlait idegen népek harczi téréin győzelemmel ós diadallal — elvihetett kincset, gazdagságot, megrakhatta iszákját araunyal-ezüsUel, ősi szokáshoz hiven megosztozkodhatott a legyőzött néptól fönmaradt harczi prédán: de — és ehez hasonló nem mutat fel a történelem, ez a magyar faj világraszóló nemes jellemvonása — rabigába nem döntött népeket, rablánczra nem fűzött védtelen nőt ós árva gyerme ket — hódított, győzött, de hódítása, győzése nyomán is a szabadság édes virágai fakadtak! A legyőzött népnek minden drága kincsét, nyelvét, hitét, szokásait, őskormányzatát meghagyá: magának c,ak a gyóző legszebb jutalmát, a feltétlen tiszteletet követeié! Mutassatok nekem még példát, ilyet — e világ történelmében! Mutassatok nekem népet, mely nagyságában is ily ne mes lett^volna! Ez a föld a sz»badság megszentelt földje, ez a nép Istentől hivatott faj a nemes szabad eszmék ápolására! Oh, de fájdalom, őseink szabadságvágyó nemzedéke nemsoká élvezheté e tiszta, e szeplőtelen, e nemes szabadságot. A szabadság géniusza, mely akkor, mikor had verő Árpád e hont elfoglalá, még őserejéban büszkélkedő ifjú hós alak volt — néhány évszázad múlva hasonlóvá lett az elcsenevészedett, kiaszott vázhoz, — mely, hogy sokáig nem sérté őseink szemét, hogy sokáig nem keltette lángra a szivekben szunnyadozó szabadságvágyat, oka az volt, mert e kiaszott váz tetszetős alakba burkolódzott: a rendi kiváltságok és az idtgen uralkodó házak fényes udvartartásának és kábi'ó kegy osztásainak lepleibe! II. A magyar nemzet, hogy állammá lett, jeleseinek döntő részt kivánt adni a hua soriának intézésében s bekövetkezett a nemzeiuek szervezése, részekre tagolt sága a főpapság, főnemtsség cs jobbágyság osztályai szerint. És a középkori, a műveletlen, a fejletlen állam feltétlenül meg is követelte ez osztályozást. Én ügy nézem a történelmet, hogy a középkor népeit — midőn irás és olvasás még ösmeietienek valáuak, midőn a nép óriási tömegei nem hogy segíteni tudtak volna az államok szükségletein, de sőt azokat meg sem is értették, meg sem is ismerhették: hogy mondom a k-özépkor e műveletlen népeit, ftl kellett osztályozni így — a jó rend okáért, hogy a népekben szunnyadó őserő a tár sadalmi osztályok nehéz kőfalain találjon fékevesztett indulatai azámára első és igen erős gátat; mert jaj lett volna annak az államnak, mely szoros tagoltság nélkül akarta volna megrakni a szebb jövőnek, a szabadság jövőjének szent alapjait. A népet a szabadság gyümölcseiuak józan élvezésére elébb nevelni kellett. S ezért a felsőbb rétegektől, az állami és társadalmi élet felsőbb köreitől származó s a uép aisóbb rétegeire gyakorolt kényszer — akkor még üdvös intézmény volt: mert különben — lett volna rendforgató fegyveres vitézünk feleseu, de szántó-vető, földmivelő népünk soha, megszaporodtak volna rabló lovagjaink, de megfogyatkozott volna a magyarság amaz őseredeti, kiapadhatatlan forrása, az ősi szokásaihoz ragaszkodó józan eszű, szorgalmas gazdálkodó faj. Ámde ennek a rendszernek is ütött óráji akkor, mikor a nép műveltsége átalakult, fokozódott, midőn a felvilágosodott, iskolázott uép tudatára ébredt azon ő jogának, hogy kiki saját magának szabja meg élete irányát, hogy birtokosa és első sorban feltétlen intézője legyen sajit testi ós lelki életének, hivatásának, munkakörének, vagyonának ós boldogságának; és ütött, vagy kellett volna, hogy üssön a társadalmi kényszer alapján történt ez osztályozás végérája akkor: midőn épp e műv lódés terjedésében megvolt a természetes hely zet nyújtotta legegészségesebb korlát, hogy azaz emberi jogainak tudatára ébredt, de művelődött nép nem fog visszaélni a neki nyújtott szabadsággal ós jogokkal, nem fog tülcsapongani a társadalmi és állami élet rendditó erejével, sem az állambölcsesOg mélységes ismereteivel, sem a véres harezmezők gyilkos fegyvereivel ellene állni nem képes; egy nemzet virágzását elő nem teremtheti, a veszély felhőit tőle el nem űzheti az, kinek e;*y szdk családi kör gyöngéd gondozása a legfőbb hivatás. Igen, a nő is tehet a hazáért sokat, nagyon sokat; sót tennie is kell, mert senki sincs abban a nyomorult kivételben, hogy a hazát szeretni, azért munkálni ne tartoznék. — ,Az a föld, melyen annyiszor apáink vére folyt, melyhez minden szent nevet egy ezred év csatolt* — csak úgy a nőé, mint a férfié. — Itt ringott az ő bölcsőjük is; s ennek hamvai fogják őket is eltakarni, mert a nagyvilágon e kivül számukra sincsen hely. És bár a nő nem bajlódik is országok dolgaival, mégis az a szolgálat, mit a hazáért tehet, igen fontos ós tiszteletre méltó. — Régi igazság, hogy ha a nemzet élni akar; ha azt akarja, hogy alapjában erős, bensőleg tiszta ós egészséges legyen; ha bátor, vitéz és hű fiakra van szüksége, kik a hazának mindmegannyi védő oszlopai legyenek: akkor a nemzet az anyák felé forduljon kérő tekintetével. — Hiszen ki ringatja a leendő honfi bölcsőjét? kitől tanulja meg a gyermek a haza nevét tisztelettel emlegetni? ki mondja meg neki, hogy abban a földben, mely felett bölcsője ringott, az apák csontjai porladoznak? és hogy azért a földért meghalni dicső dolog? Bizonyára senki más, mint a nő, az anya. A közel múltban felállított budai honvédemléken egy nőalak is látható. Tudják e hazám hölgyei, mit jelent e nő ott a sebzett homlokú honvéd felett? . . . Nem ón felelek e kéidésre. Hiszen megfelelt már erre ama hontalan „szent öregnek" lánglelke, midőn a magyar hölgyekhez — önökhöz — ama halhatatlan levelét irta. ,Én — úgymond Kossuth — abban a sebzett homlokú hősben a Magyar Nemzetet látom, s jól esett Bebzett lelkemnek megérteni, hogy az a géniusz, mely a sebzett hős felé hajol, a magyar nőt jelképezi. — Áldásom reá! Legyen Istentől is megáldva e szent hivatás érzetóért. . . . Korunk túlauyagias iránya dúlást viszen véghez az eszményiség kultuszának mezejón; de a nőjének szükséges korlátain! A mayyar nép a szabadtágra meg volt érve, a magyar nép méltán követelhette magának a jogot élete önállóságához. A magyar nép tzabadtágra vágyott, hogy szabadon fejleszthesse hazája ét önmaga boldogságát. Ez a nemzet belső életében végbement átalakulás," mely II. Józseftől V. Ferdinándig, nagy vonásokban majdnem egy Ldszázadévig tartott, a szabadság eszméi terjedetenek korszaka volt s boldog volna ma e hon és nem sirná vissza senki a fényes multat, ha lánglelkek ós döntő hatalmak, a magyar nép királyai és főkor- i mányzói megértették volua e lassú átalakulás követelméuyeit s ez egészségei átalakulásnak ós haladásnak a szabadság felé, nem útjába, de élére állottak volna, hogy a szabadság intézményeit betetőző működés diada • Iából magoknak döntő részt vegyenek s a nemietet rázkódtatások ós nagy áldozatok nélkül vezessék be a független, önálló ós szabad nemzetek sorába! III. Fájdalom, nem igy történt! Önző hatalmi érdekek a trónon nem engedék, hogy a nemzet e belső szabadságához jusson. A külső függés oka volt a belső függésnek is. A mohácsi vész óta idegen uralkodóház ült az Árpádok trónján. Uralkodóház, melynek koronája gyöngye volt e szép haza, de nem egyszersmind uralkodói érzésének és működésének központja Az ország hitárához Bécs közel volt ugyan, de az ország határai közt elterülő szép hazától távol maradt a koronás fők szive. Veszély ha jött, bánat ha támadt, szép szavak, csábító ígéretek e haza minden fiát egyesíteni tudták a trón zsámolya körül — veszély ha műit, bánat ha szállott, a magyar uép ismét árván maradt, jogai fosztottan itt állott, búsongó lélekkel szemlélve a tényt, hogy királyi fő uralkodott fölötte, de királyi sziv majdnem ogy százádóv ó»a soha! Magyar hazánk sorsát Bécsben döntötték el, s eldöntötték a hon jogait, alkotmányát, szükségletét nem ismerő, egyedül saját hatalmukat szem előtt tartó osztrák tanácsosok. „A nemzet jogait egyre nyirbálták. A népat szokatlan, nehéz adókkal sarczolták s nyomták sokszor egész a kimerülésig.' Idegen szokásokat, nyelvet, hivatalnokokat, katonaságot honosítottak meg. Mert ók németek voltak, németté akarták tenni a magyar hazát is. „A nemzet hasztalan jajdult fel e jogtalanságok ellen. A kormány rendesen süket maradt erre, vagy legfeljebb mindent igérő, de semmit sem adó szép szavakkal kö tölték be a magyarok szemét.* (Vargyas.) Országgyűlésen kivül ujabb és uj.ibb adónemek vettettek ki s az ujonezokat is országgyűlésen kivül szedte a kormány kénye-kedve szerint! A gondolat, a sajtó szabadsága korlátozva volt, ki mit irt, ki mit szónokolni kivánt, elébb be kellett mutatni a Bécsből igazgatott rendőrhatóságnak ! D! ki tudná körülményesen elsorolni mindama sérelmeket, melyek e század első évtizedeiben népet éa nemzetet, törvényt és alkotmányt leglényegesebb pontjaiban támadtak meg! Hiszen e sérelmek közül egyetlenegy, bármelyik is elegendő arra, hogy a nemzeti szabadság géniuszának gyáazbaborult, kesergő alakját szemóiuk elé idézze! Ez igy nem maradhatott tovább! Ennek meg kellet változni. És megváltozott. IV. Megváltozott, mert igy akará egész Magyarhon. Megváltozott, mert igy akará az egyszerű ügyvéd, a későbbi lánglelkü ellenzéki vezér, majd világraszóló események kezdeményezője ós végrehajtója, a varáziszavú szónok, az ihletett író, a prófétai lelkű törvény- : hozó — dicső a halhatatlan: Kossuth Lajot!~&s megváltozott : mert igy akarák a uemzet többi jelesei: Deák, Széchényi, Eötvös, Szemere, Klauzál, Beöthy ós a többiek. Éi megváltozott, mert igy kivánta az idők rohanó árja, a szabadság n^mtőjének diadalmas feltámadása Párisbau, midőn 1848. február 22-én a nép torlaszokon keresztül forradalmi úton kergette el a nyakán ülő önző kormányt s alkotta meg a köztársanek hatalom adatott ébren tartani a férfivilágban a multak lelkesítő emlékeit, hogy a jövendő csiráivá éledjenek; 8 a mig a magyar nő lelkesülten lelkesítve hajol a magyar haza felé, a hazaszeretet eszményiségének csillaga nem hanyatlik le." Bízouyára a nőnek honleányi kötelmeit ecebben rajzolni alig lehet. Azonban ha rendes viszonyok közt ennyiben határozódik is a nőnek honleányi szerepe, vannak mégis rendkívüli körülmények, midőn a veszélyben álló haza a nőket is a féifias küzdelem terére szólíthatja. A történelem nem egy magasztos példát emlit, midőn a nő kikelve mintegy a családi hajlék szük falai közttl, a haza védelmében versenyre kelt az edzett férfival. Ott látjuk e dicső nők között az izráelért küzdő Juditot, Déborát, Jáhelt és Esztert; ott a kárthágói nők tisztes alakjait, kik a haza végveszélyében legszebb ékességüket, dúsgazdag hajzatukat vágják le, hogy a harezolók feszesre húzhassák az ijjakat; ott a spártai nőt, ki a harezba készülő fiának ezekkel a sokat jelentő szavakkal adja át a paizsot; „ezzel, vagy ezen'; ott az orleánsi szüzet, kit babouás lelkesedéssel követ egy egész hadsereg; ott Cordéy Saroltát, ki megöli a franczia rémuralom tigrisét: Mnat; ott a montenegrói nőt, ki férjével együtt küzd és együtt hal meg a harezmezőn. De uem maradt el ezek mellett a magyar nő sem! . . . Ott látom a dicső ltozgonyinét, Szentgyörgyi Czeciliát Galambócz ostrománál; ott a lelkes „egri nőket*, a mint ólmot és szurkot öntenek az ostromló török fejére; ott látom Wesselényi Pál nejét, Béldi Zsuzsannát, a mint huszársága ólén Hadadvár kapuin az ellenségre kirohan; ott a hőslelkü Zrínyi Ilonát^ Munkács vára védelmében; és ott annyi lelkes magyar' nőt szabadságharezunk dicső napjaiban, küzdve, harczolva ós vért ontva a .névtelen félistenek* soraiban. És ha édes hazánk felett ismét a megpróbáltatások zivatarai zugnáuak el. Ha a veszélyben levő magyar haza hivó szavára: Talpra magyar, hi a haza, Itt az idő, most vagy soha, — már minden férj, minden apa és miuden fiu a sikra szállana; és ha a hazáért