Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-11 / 6. szám

A vármegye központja. Nyíregyháza városának, mint Szabolcsvármegye központjának társadalmi viszonyairól kívánunk itt egyet-mást elmondani, még pedig abból az alkalomból, hogy megnyílt itt nálunk s átadatott rendeltetésének állandó és díszes háza a színművészetnek. Bizonyára kínálkozó alkalom ez, hogy szóvá tegyük ezt a kérdést. Ama nagy alkotások között, amiket Nyíregyháza városa az utolsó tíz esztendő alatt megvalósított, a milliók mellett, ami áldozatba ezek az intézmények kerültek, bizony nagyon szeréuyen húzódik meg — már t. i. ilyen szempontból méregetve — ez a mindössze ötvenezer forintba került színház-épület. Hiszen a kaszárnya-építés költségeire föl vett kölcsön után kamatba fizetünk esztendőnként annyi pénzt s egy vendéglő építésére — a drága telken kivül — négyszer annyi összeget fogunk legközelebb elkölteni. Annak a kis palotának a széna-piaczon mégis nagy missziója van, amit nagy tévedés lenne az 50000-ret az 1.000,000-hoz, vagy akár az építendő nagyvendéglő 200,000-éliez aránya szerint mérlegelni. A legnagyobb bizonyság erre az a tény, hogy ez 50,000 forint miatt nem kellett a városi képviseletet megszavaztatni. Összehozta azt társadalmunk önként fölajánlott munkáló tevékenysége, a mely tényben csalhatatlan módon nyilatkozott meg, hogy e legújabb alkotásunk megvalósítása egy igazi kőzszükségnek a kielégítése volt. És ez egészen természetes! Nyíregyháza városa, mint a hogy ez sok mindenféle kisebb és nagyobb földrajzi tankönyvekben olvasható, közigazgatási központja Szabolcsvármegyének és törvényszéki székhelye; itt van a vármegye egész területére kiterjeszkedő hatáskörrel a kir. pénzügyigazgatóság és kir. dohány-felügyelő ség; van — a vármegye területén egyetlen — főgimnáziuma és teljes középiskolája, kir. járásbírósága, kir. adóhivatala, dohánybeváltó hivatala; itt működik a vármegyei gazdasági egyesület, a Nyírvíz szabályozó társulat és sok más az egész vármegyére kiterjedő jótékonysági és közművelődési egyesület; vasúti góczpontja ez a város nem csak a vármegye, de ezen túl terjedő vidéknek s nagy és természetes piacza ennélfogva a gazdasági terményeknek és lüktető pontja a kereskedelemnek. És mindezeknél fogva igazán és valósággal központja vármegyénk egész közéletének. Az egyetlen város a vármegyében, e szónak valódi értelme szerint. Nyíregyházát azzá, ami, természetes okokon épült fejlődése tette. De e város polgárai, a mai generáció áldozatokat is hozott, még pedig nagy áldozatokat. És ezek között, bár kicsinynek látszik is a többiek között, nagyjelentőségű az állandó színház. Mert minden meglévő tényezők mellett és mind annak daczára, hogy Nyiregyhíza városa közigazgatási és törvénykezési székhelye a vármegyének s hogy egyéb tekintetekbe is a vármegye szellemi életének, közművelődési, gazdasági „A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁJ A." A í'une rátör. Azt szokás mondani: terem az ember mindenre, még a U-lopásra is. És ebben mindenesetre vau is valami. A rátermettség, az arravalóság rendszerint gyakorlatban szokott kitűnni, a mi mindig szembeötlőbb a szürke elméleti ténykedésnél. Lám, Beléndek Mihály már a természettől hivatásos funerátornak termett. Azaz, hogy jó biz' ő egyébre is; még most js — noha már hatvan éves — emberül megfogja a kaszanyelet, rak olyan, körtealaku szénaboglyát, hogy bárki megnézheti, hanem — a miben leginkább excellál: az a halott jelentés. Fel lehet járni három vármegyét, mig az ember hozzá hasonlóra akad. Használja Í3 a fél falu a szomorú alkalmatosságok nál. Mert senki nem tud olyan, könyeket fakasztó életrajzot diktálni, mint ő. Le is írná, de reszket a keze. Senki nem jár el a funerátori teendőkben oly hibítlauu

1, mint ó. Ugyetlenségeért pap, rektor, jegyző még soha le nem pocskondiázta. Azután pedig, a mi a legfőbb, legmegbecsülhetetlenebb tulajdonsága: még nem akadt olyan, hat-nyolcz gyermekkel özvegyen maradt, szegény asszony, kinek bánatos szívót tőrőlvágott bibliai citátumokkal valamennyire meg ne vigasztalta volna. íme, éppen most is a rektori lakfelé látjuk őt ballagni. Ha rajta fekete suba s kezében pálcza nem volna, azt hihetnők, miszerint privát dolga után jár; logfölebb pedig iskolaügyben kullog a rektorhoz, valakinek a vá sott gyermekét, valami utczai csínyért, (pl. ablak bedobás) bepanaszolni és kíporoztatni; da igy — factum, bogy egy emberrel kevesebb vau a világon. „IN Y i R v i D fe K." és kereskedelmi érdekeinek központja és pedig sokkal teljesebb és kizárólagosabb értelemben és terjedelemben, mint akármelyik vármegyei központi város Magyarországon, mégis Nyíregyháza város e jellegének van egy nagy hiányossága, t. i. az, hogy mai napig sem központja Szabo'csvármegye társadalmi életének, sőt — bár az elválasztó vonalak évről-évre vesztenek élességükből — e város — ebből a szempontból tekintve — úgyszólván egy szigetet képez itt, Szabolcsvármegye területén. Miért ? Hát ennek vannak természetes okai is, a melyeket fölfedezhetünk igen könnyen e város törtében. Nyíregyháza város törzslakossága beköltözött ide; idegen nyelvet és szokásokat hozott magával és — ami ezeknél fogva szintén elválasztó körülményül szolgált — nem volt se református, se r. kath., hanem — lutheránus, t i. amilyen hitfelekezet addig nem volt Szabolcsvármegyében. Ezek a természetes okok, melyeket — emberi viszonyokat, emberi fölfogással mérlegelvén — társadalmi életünknek megitélésénel egészen kifelejtenünk nem szabad. A többi tényezők és motivümok, melyek rászolgálnak arra, hogy még ma is és még mindig egy szebb jövő álmai közé tartozik, hogy Nyíregyházán, a vármegye központján, a vármegye intelligenciájának társadalmi élete létesülhessen és megnyilatkozhasson: igen nagyon nevetségesek. De léteznek és élnek. Társadalmi életünk e nyavalyája kiaknázhatlan jó anyagot szolgáltathatna egy vicz-lapnak s Nyíregyházán és a vidéken bőven lehetne férfi és nőnemű alakokat fotografálni a szöveghez illusztrációul. Egy ilyen élczlap aztán kikutathatná, hogy — nem műveltség, de születés szerint tulajdonképen hány kategóriába vaunak sorozva a mi társadalmunk tenyezői. * * * Nyíregyháza, mint általában minden város, (t. i. kicsúcsosodó pontja a czivilizációnak) fejlődvén és haladván polgárai munkássága, iparkodása és műveltsége által, előbb és utóbb, de föltétlen hivatással bír arra, hogy összeolvasztván kebelében a társadalmi életnek ma még osztályokra tagolt tényezőit, központja legyen a vármegye társadalmi életének is. Az állaudó színház Ijj.esülését és megnyitását, mint ennek a czélnak is egy hatalmas előmozditőát, ebbil a szi.np >:Hb)l is örönmjl üdvözöljük. Védekezés a járványok ellen. (Dr. Jósa András javaslata.) A vármegye közigazgatási bizottságáuak mult havi ülésén ifj. Szunyoghy Bertalan a vármegye tö')b községében uralkodó difteritisz elfojtására hívta föl a fi^yelmeL. Fölszólalása alapján a bizottsíg u'asitotta dr Jósa András vármegyei főorvost, hogy a járványok ellen való védekezés, nevezetesen az elkü öuités és fertózteleuités miként való keresztülvitele iránt tegyen javaslatot. Dr. Jósa Audrás e megbízatásnak eleget téve, a közigazgatási bizottság csütörtöki ülésén a következő előterjesztést tette : Ezen kérdésnek megoldása évek hosszú során foglalkoztatta és foglalkoztatji ma is a müveit államok kormáuyait, de egyikuek sem sikerült az ehülönitést és fertőztelenitést azon pontossággal végrehíjtani, mely uélkUl ragályoknak elfojtására Láuyult törekvés csakis Már az utcza ajtóban mjgigazgatjt magán a subát, prémes gallérjáról valami pehelyfélét c ip le, megnyá Iázott, kérges tenyerével néhányszor végig simítja elejét, megtapogatja a mándlizsebbe tett életrajzot, közben a kalapját leveszi, meg fölteszi, a csizmájára is odapillant s torkán kettőt is köszörülvén, mialatt bajuszát csálra, híjszra csapja, u,

ry lép be az udvarra. Az udvaron odtint magához a zsivaj ;ó tömegből egy buksi fejű iskolásfiút, kinek arcza a „bakfüttyös" játéktól a bazsarózsa sziuében pimpizék s kezét atyáskodólag a fejére téve, kérdi tőle: itthou van e a rektor ú", szógám ? A gyermek „igen'-nel válaszolt. Mire aztán funerátori, szomorú méltósággal egyenesen befelé tart. Szinte őrzi a helyzet komolyságát, homlokán a kegyesség ráuczait, de tulji azt is, hogy rossz fogadtatásra nem talál, mert ugyan melyik orvos htragszik a pacziensére? ue.n mind-m ügyvéd szereti-e a kliensét? melyik ptp v.tgy rektor nem öral a stólánik? Midos kopig'atás utáu, végre a szobába jut, pllczIjU a sarokba támisztji, önérzettel köszön s kezet nyújt a rektornak. — Isten hozta, BMéndek uram, mi járatbin vau kigyeltned? — kérdé a rektor folyton éledő remény ségjel, higy — háthi IO Stra asszouyom hunyta be a 89 esztendős szem-H, KI, hiláli e-o'.ére, mig eltében tlz ezüst forintot testált a rektornak! . . . — Hát biz' én azért jö' eu — válaszolt Bjléudek — ho^y halottunk érkezett, tessék neki htrangoztatni; prédikácziós, meg búciuz'atós temetés leszen. — No, ha megérkezett, hát kikísérjük, szép énekszóval s eldugjuk, mint, a többit, szólt, bajiszán egyet rándítva, a rektor, kinél egy temetés már csak olyau közönséges dolog volt, mint mikor más ember krump'ít ültet, vagy tököt kapU. Nem is csudt: — hirmiucj meddő küzdelem. Az orvosi tudomány már bebizonyította, ho<ry ragályok ellen biztos sikerrel lehet védekezni. Miért nem sikerül ez tehát? Azért mert a háború viselésre pénz kell. Az elméletileg legkitűnőbben képzett hadvezér sem nyer csatát, jól kitanult katoua, puska, ágyú és sok minden egyébb támadó ós védelmi kellé kek nélkül. A difteritisz és más ragályos betegséget nem lehet hypnotizálui ós nyakunkról elsuggerálni, hanem erélyes háborút, kell ellene kezdeni és folytatni, ehez pedig pénz, pénz és pénz kell. Ha ezen conditio sine qua non már meg van, lehet csak a harczot a biztos siker tudatával megkezdeni. Vegyük ugy mintha már pénzünk volna, ós kezdjünk a védekezéshez és támadáshoz. Mindenek előtt mindenkinek képzett katonának kell lenni. Tudni kell, hogy mely betegségek ellen és miként lehet védekezni. Ámde idősebb egyéneknek nézetei meg vaunak csonto, sodva, és agyrendszerük ujabb, a réaitól eltérő fogalmaknak befogadására legtöbbnyire Wertheim lakattal van elzárva. Ilyen katouákkal győztes hadvezért képzelni nem tudok. Egészségügyi kátét kell a népiskolákban tanítani, ós mikénti tanításának ellenőrzésével a hatósági orvosokat megbizui, hogy valamint a zsidóknál — a legnagyobb haszuára a közegészségügynek — ugy a keresztényeknél is egészségügyi vallás fejlesztessók. Ez az egyedüli biztos alapja a közegészségügy javításának. Mig a közönség maga nem fogja minden egyes esetben az óvintézkedések szigorú végrehajtását a hatóságtól követelni, addig a mi egészségügyünk javulása csak csigalépésekkel fog előre haladni. A sok helyes és erélyesen fogalmazott rendeletekkel vajmi kevésre megyünk. Oroszországban, az absolutismus és önkény példányhonában a legkíméletlenebb erőszak alkalmazásával sem tudják a ragályokat kellőleg korlátozni. E:y egészségügyi ká'é megírására nagy pályadijat kellene kitűzni, sok millió forint értékű emberéletet lehetne az államnak a jövőben azon csekély pályadíjért megmenteni. A zsidóknál a halálozás Szabolcsvármegyébeu mióta halottkémi adatokkal rendelkezünk 1000 lakos után 22.

0 és 25 7 között, keresztény felekeze: üekuél pedig 32, ós 48, között ingadozott. Ezen rendkívül uagy különbség nem a fajok külömböző erőteljességében és ellenállási képességében, hanem az egészségügynek a vallással együttes tanításában leli magyarázatát Hogy a ragályos betegségeknek terjedését a betegeknek az egészségesektől való elkülönítése nélkül meggátolni nem lehet, régen tisztába hozott kérdés. Azonban ezt eddig csak nagyobb városokban, melyek elegeudő pénzzel, szervezett egészségügyi rendőrséggel és kellő kórházakkal rendelkeznek, lehetett végrehajtaui. Ki«ebb városok és községeknek anyagi ereje ilyen intézmények létesítésére eddig nem volt. Ha a beteget elakarjuk különíteni, mindenek előtt tisztába kell hozni azou kérdést hogy hová? A ragályos betegségek téleu nyáron egyaránt lépnek fel. Tehát minden községben járványkórházakat kell felállítani, melyeknek legalább is három helyiségből kell állaui. Egy kórszobából, egy fóző és mosó konyhából. A kórháznak minden kellékekkel állandóan fel kell szerelve lenni, mert nem tudhatni, melyik órában lesz reá szükség. Minden községben egy bármely perezben rendelkezésre álló ápoló biztosítandó. Olyan szükségkórházak, a milyenek az 1893 évi kolera járvány alkalmával a vármegye minden községében létesítve voltak, a czélnák meg nem felelnek. Ilyen kórházakba, daczára annak hogy kellő karhatalommal rendelkeztünk, az 514 cholerabeteg közül csak 21 et tudtunk beterelni, ós csakis olyauokat, kik saját lakással nem bírtak. Eféle helyiségekbe a vármegye ügyeinek intézői gyermekeiket a házi ápolásból kiadni nera fogják, tehát azt méltányosan másoktól sem követelhetik. Ha azonban rendesen ellátott járványkórházak létesíttetnek, a karhatalom alkalmazása teljesen jogosult lesz. Nem elegendő a ragály tovahurczolásának megakadályozására az, hogy a betegek kórházba, vagy más helyiségekbe elhelyeztettek, hanem megakadályozandó az. hogy az egészséges családtagok másokkal érintkezesztendei kántorkodása alatt, faluját már kétsaer eltemette. Tömérdek stólát bekasszált ő már. Hej, ha az most mind e^ütt volna , vályogból három emeletes házat lehetne belőle csiuáltatni falun! Hát hiszen kikísérni, csak kikisérnéuk, rekt'uram — szólt Beléndek fontos képpel; de egy, kis hiba van a kréta körül. Hogyan? Mi légyen az a hiba? Beléndek uram nem síokott hibázni az ilyen dologban! — mond & rektor. É'i nem igeu szoktam hibázni — mondá a fuuerátör önbecsérzettól csillogó scemekkel, de hibázhatik má«. Hallgassa csak meg, rekt'uram, az előadásomat, mindjárt meg tetszik látni, hogy hol a hiba. Az uj halottvizsgáló, tetszik ismerni azt a hosszú bajuszu embert, a ki télen csizmadia mesterséget folytat, nyáron meg szóllőpásztor — ott lakik a Hupujka Péter kertje végében: — nem engedi eltemetni a gzegéuy komámat előbb, csak hetvenkét óra múlva. Mert u;y esett ez a szerencsétlenség a komámon, Tóth Mttén — isten nyugosztalja szegényt, ha nyughatik — hogy, tetszik tudni, kérem szívesen rekt'uramat, a szegény ember őszfelé azon igálkodik, miszerint minél több, téli fű enivalót szerezzen be magának, mert, ki tudja: minő erős tél szakadhat az emberre! Megvett szegény komám is az uraság aratóitól három, jó szekér szalmát. Csakugyan az óa szekerem hordta be neki ; magam is ott voltam: még óu tetéztem be a boglvát. Biglyába raktuk — nem pedig kazalba — azért, mert a megboldogult komámnak roppant parányi udvara van. Hogy a szomszéd házához se legyeu igen közel: miuél kisebb helyre szorítottuk össze. így aztáu biz' a boglya jő magas lett. Oiyan fslütött a tete

je, h)g

y — mikor tetéztem, magam is fálFolytatáiia a mellék^fen