Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-25 / 47. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 1894. 47-ik számához. egy kis őszinteség kell hozzá. Annyi őszinteség tudniillik, hogy megösmerjük, hogy a Kossuth Ferencz nyíregyházai fogadtatása és ünnepeltetése egy politikai párt, jobban mondva egy párt-politika czéljaira használtatott ki, még pedig az előzmények szerint egész természetszerűen. Hogy helyesen történt-e igy vagy nem, a fölött lehetne talán vitázni; de.az bizonyos, hogy Nyiregyháza városának a székháza párt-politikai demonstrációkhoz sohasem tűzhet ki zászlót. Se jobbra, se balra! Beniczky Miksa képviselő úrnak szabad egyéni elhatározása volt és lehet arra nézve, hogy politikai meggyőződését és viselkedését a „sötét időkben, majd a Lónyay és Vécsey-féle kortesvilágban miként formálta és irányította és hogy legutóbb is dr. ellenjelöltjével szemben a „megbízhatóbb függetlenségi" jelszót ragasztotta a maga egyéniségéhez: Nyiregyháza város közigazgatásának az épületére azonban a szél-kakast nem kívánjuk föltétetni. Pedig az lenne a dologból, ha párt-politikai ünnepélyek zászlóit a városháza erkélyére kitűznénk. Ami ellen különben — ha csak egyetlen egy ellenkező meggyőződésű polgára is lenne ennek a városnak — annak is joga lenne protestálni. A városháza immúnis hely. Ott a polgárok összeségének a képviselői rendelkeznek. Nem szabad ott, még egy zászlóval sem, párt-politikát csinálni. Ezt az elvi szempontot jó lesz megőrizni és minden körülmények között megóvni. * * * Hogy is irtuk csak az elébb: „Milyen nehéz, milyen kínos dolog Kossuth Lajos fiát arra figyelmeztetni, hogy ne engedje kiraboltatni az édes apja sírját!" Nagy kincs az. Az apáról nem csak a fiúra, de az egész nemzetre szállt! Es Kossuth Ferencz bizonyára tudja azt, hogy a legnemesebb érez, az arany is kopik, ha használják. Mi csak a mi magunk dolgairól beszélünk. Másutt hogy folynak a dolgok, nem is tudjuk, nem is kutatjuk. De fáj nekünk nagyon, hogy idéztetvén közzénk a Kossuth Lajps lelke az ő fia által, csúnya földi dolgok ragadtak hozzá. * * * Kossuth Ferencz magasra emelte a városháza előtti téren a szabolcsi 48-as zászlóalj golyó-tépte lobogóját. Váljon tudja-e, hogy aki azt a dicső zászlót a kezébe adta, az — ugy látszik — lehet ugyan a szabolcsi 1848—49-diki honvédek egyesületének az elnöke, de szinte lehetetlen látvány, hogy az az ember, aki szolgálván 1848—49-ben mint honvéd-tiszt gyalogosan, majd Bach alatt mint huszár, t. i. mint Bach-huszár, most oda álljon a Kussuth Lajos fia elé, a megtagadott zászlóval a kezében! • * * Kossuth Ferencz látogatása alkalmából egy másik kézből vettük a következő sorokat: Kossuth körútjának idejét talán nem jól választotta meg; az ő eszméihez a levél hullásnál talán jobban illik a virág fakadás időszaka. De talán az egymásután sincs jól megválasztva, mert félünk, hogy a lelkesedés Nyíregyházától fogva dekadenciába megy át. Ahoz pedig, hogy Kossuth egyátalán utazik, senkinek semmi köze — de pardon, van valaminek hozzá köze — —• — a rosszakaratnak. Hát ugyan, melyik Kossuth tetszhetik inkább? Az e, aki egyáltalán haza sem jön; az e, aki haza jön ugyan, de csak azért, hogy jó ideig a Quetelet 1' homme moyeejének buta szerepét játsza a főváros boulevardjain; avagy az e, aki lerázza magáról egy hosszú útnak porát és 44,évi távollót után siet ki a vidékre, megismerkedni szülőföldjével i és uj hazájával, - és igéretét beváltani azokkal szemben, kiket atyja ravatalánál csak a viszontlátás Ígérete vigasztalhatott meg. Hát mi azt hisszük, hogy magyar felfogás csak az utóbbi Kossuth FerenCzet értheti meg. ingét kérték azt felelte, hogy neki inge nincsen. Az uralkodó meghalt, de a tanulság fenmaradt, és attól kezdve sok századon keresztül az uralkodók a népet ugyjpróbálták boldogítani, hogy még az ingót is lehúzták. Ahoz, hogy az ember magát boldognak érezze, sokkal több kell, mint ahoz, hogy magát szerencsétlennek gondolja. Egy szivar vagy egy pipa, a melyik nem szelel, képes a férfit kétségbe ejteni, s a nő hacsak egy kulcsot nem talál, oda van a keserűségtől, mig attól ha a szivar és a pipa jól szelel, és a kulcs véletlenül a helyén van, semmi különös boldogság nem származik. Különben az életet legfókópen az jellemzi, hogy tele van apró boszuságokkal, az embereknek pedig meg van az a kiváló sajátságuk, hogy ha alkalom kínálkozik reá, efféle apróságokkal szívesben szolgálnak embertársainknak. Ha az ember mindennap pontos naplót vezetne boszankodásairól, s óv végén a mórleget megcsinálná, biztosan megállapíthatná, hogy boszuságainak 3/io részét jóakaróinak köszöijheti. — Ha valaki roszat mond rólunk, egész nyugodtak lehetünk, hogy rövid idő alatt megtudjuk, mert száz jóakaró közül 99 nem volna kó pes elviselni a lelkén, hogy velünk ne közölje; de ha netalán jót mondanak rólunk, ezt csak akkor fogjuk megtudni, ha véletlenül azzal az egygyel találkozunk. Ha valaki egy társaságban valami dicséretest talál mondani egy a társasághoz tartozó olyan egyénről, a ki jelen niucsen, a legjobb ismerősök és barátok fognak sietni, hogy a dicséretet lehetőleg leszállítsák, mert sajnos, az emberi természet olyan, hogy nem tudja elviselni a mások dicséretót, már t. i. ha az a dicséret nem neki ezól. Általában azt mondhatjuk, hogy az ember boldogságának legfőképen az ő embertársa áll útjában. Ha mindenki azon igyekeznék hogy embertársának életét megédesítse, a mihez nagy fáradság nem is kívántatnék, akkor a boldogság állandó lakó volna közöttünk, de miután megfordítva csináljuk nagyon természetes, hogy semmi kedve nem lehet az emberek közt való tartózkodásra. Ha valakinek valami szerencsétlenséget kell hirül adni, százával akad a vállalkozó, mig ha valami szerencséről van szó, keserű szívvel osztozunk az örömében, mert legalább is azt gondoljuk, hogy mi azt jobban megérdemeltük volna. Hanem az aztán mir kérdés, hogy a bona fide tervezett körutazás, helyesen, tapintatosan lett-e végrehajtva. Helyes volt-e követelni, hogy a fogadtatások hatósági jelleggel bírjanak; helyes volt-e a dolgot akár pro, akár kontra oly nagygyá felfújni; helyes volt-e Kossuth Ferenczet pártczélokra mír e körutazás alkalmával kihasználni, s ha a király-tósztok talán megengedhetők s bizonyára őszinték voltak is, szabad volt-e elmondásánál a Kossuth állal használt banális szólásmódot alkalmazni . . . stb. Mindezekre feleljen mag a józan migyar fölfogás, de csak is ez, nem pedig a magyarfalók ráfogása és rágalma. Ezekre nem ad a józan magyar közvélemény semmit, valamint nem adott rá S 'abolcsvármegya és Nyiregyháza város polgársága sem." * * * Kossuth Ferencz szerdán délelőtt 10 órakor érkezett Nyíregyházára, a Debreczen felől érkező vonattal, hová Kállay Leopold és dr. Meskó László orsz. képviselők, továbbá Somogyi Gyula, Menyhért János, Bírzó János és Nádosy Lajos mentek elébe. Uj fehértón nagy ovációval üdvözölték Kossuthot. Ifj. Seunyoghy Bertalan beszédei intézett hozzá, felesége pedig szép csokrot nyújtott át neki. A nyiregyházi pályaudvar tömve volt közönséggel; félórával már a Kossuthot hozó vonat érkezése előtt oly nagy volt a tolongás, hogy a nagynevű vendég iránti lelkesedés és őszinte tisztelet daczára alig lehetett magának Kossuth Ferencznek is annyi helyet csinálni, hogy háboritlanul fogadhassa űdvözöttetését. Mindenki lázas izgatottsággal leste azt a pillanatot, a melyben megláthatja a nagy Kossuth Lajos hazatért fiát. A vonat érkezését hirül adó csengetyü szó elvész a zajban, közel hallik már a robogó vonat tompa zakatolása. A szorongó tömeg mint féke vesztett tenger áradatja tolul előre, hogy színrőlszínre láthassa a ritka vendéget. És Kossuth Ferencz hatalmas alakja csakhamar megjelenik a kocsi ajtajában. Egy hatalmas, szünnijnem akaró éljen, kendő lobogtatás, lelkesen égő szemek, és túláradó öröm zsibongás közepette száll ki kocsijából, hogy meghallja vala a nyiregyházi 48-as és függetlenségi párt szónokának Lukács Ödönnek szónoki hévvel elmondott kővetkező üdvözlő beszédét: Mélyen tisztelt hazafi! Mély megindulás és meghatottság vesz erőt szivemen ez ünnepélyes pillanatban, midőn tégedet szívből üdvözöllek Nyiregyháza és Szabolcsvármegye földjén! Szavaimban a múltnak gyásza és öröklő kegyelete ama nagy hév iránt, a melynek dicső viselője újra teremtette egykor a nemzetet s a haza szivébe uj vért, életet lehelt lángleikével s nagy szivének forró honszerelmével, — egyesül a jövő biztató reményével, mert benned tisztelve szeretett férfiú, hazánk elhunyt édes atyjának oly kiváló utódját tiszteljük, ki nem csak a nagy névnek, hanem a nagy sziv által képviselt honboldogitó örök elveknek és legszentebb reményeinknek is letéteményese és képviselője vagy. A népek sorsát intéző hatalmas Isten utai kifürkészhetlenek! Dávidnak nem volt megengedve, hogy megépítse a templomot, be kelle hunyni szemeit az örök álomra! Nyugodtan hajtotta fejét a halál pihentető vánkosára, mert ott látta Salamont, ki csakugyan megépítette azt. Az apának édes reményt adott a fiu és a fiu birtokába vette az apa szent örökét. Az apa itt nyugszik a hon szent földében megkönyezve egy nemzet méltó gyászával és könnyeivel, de a nagy szív deleje áttör a sirgöröngyökön s fölkeni és vezérli a fiút a nemzet függetlensége és szabadsága szent templomának fölépítésére. Reményünk soha sem veszett el, az a remény az elnyomatás évtizedeiben, sőt az ujabb alkotmányos élet Az embernek a legtöbb boldogtalanságot tényleg a mások boldogsága okozza. És e tekintetben a' ember uem egyéb, mint egy optikai csalódás áldozata. Mert hiszen az élet minden emberre nézve egyformán van berendezve, 8 nagyon gyakran a kinek boldogságát irigyeljük százszorta boldogtalanabb, mint mi vagyunk. Ha az ember nem a látsz it utáu indulna, hanem a valóságot tekintené, sok keserűséget meg takaríthatna, de az ember szemét mindig azokra emeli, a kik születés, vagyon és rang szerint felette állanak, mig ha vissza nézne és sorsít azokéval hasonlítaná össze, a kik utána következnek, egészen más színben láthatná a világot. Az emberek a boldogságot más ós más utakon igyekeznek elérni, de miután olyan ut, mely oda vezetne uíncsen, nagyon természetes, hogy fel nem találják. Különben nem is volna jó, ha feltalálnák. Éa legalább azt hiszem, hogy az ember a boldogságot is magunná, s ugy járna vele, mint az egyszeri király testvére. Ennek a bátyja ugyanis király lett, s akkor a hegyek köíül behozatta öcscsót, a ki pisztor volt, a királyi ud varba. Aranyos ruhát csináltatott neki, fényés lakást rendeztetett be számára, de a fiu napról-napra szomorúbb lett. Minden vágya teljesült, de azért jó kedve még sem volt. Egyszer azt mondja neki a király: — Mi bajid van? kiváuj akármit, ón teljesítem, csakhogy jó kedved legyen! — Ereszsz vissza engem a juhaimhoz!—válaszolt válszolt a fiu szomorúan. A boldogságra nézve nagy különbség van a férfi és a nő között. A férfi öröme ugyanis meg vai, ha teljesül az, a mit óhijtott. A ezzel nem elégszik meg, neki még az is kell, hogy másnak olyan ne legyen. A férfi a jelenbea szépen eltul heiyeszkelai, a nő állandóan a jövővel foglalkozik, ritkán a jelennel, a múlttal soha sem. A férfi kevéssel meg elégszik, a nő mindent birni szeretne, épen azért a férfi csak megelégedésről, a nő ellenben boldogságról álmodozik. A férfi képviseli a cselekvést, a nő az akaratot, s ha a férfi tettvágya tényleg akkora volna, mint a minő a nő akarata, még talán a boldogságot is meg lehetne szerezni. Éva akarta volt, hogy Ádám az almába beleharapott, és azóta mindent tett, a mit a férfi elkövetett és a mit még elkövetni fog, a nő akaratából történik. A történet könyvének, gyakran sikertelen küzdelmeiben terhekkel akgatott pálmaként izmosodott s mostan, a nagy halott szellemének figyelmeztetése s az élő letéteményes buzdítása alatt ezerszeresen visszhangzik a nemzet szivében. Ezért üdvözöllek én téged mélyen tisztelt férfiú Nyiregyháza és Szabolcsvármegye földén, hol amaz elvek a legnagyobb megpróbáltatások idején is hiven ápoltattak, a legközelebbi követválasztás alkalmával pedig teljes diadalra emelkedtek, üdvözöllek kifejezhetlen őrömmel, reménynyel és rajongó lelkesedéssel! Magyarország hű polgárai szivében bár mit hirdessen is a hajlongók serege, kiirthatatlan vágyként él a haza függetlenségének észszel, szívvel, békés, törvényes uton való kivívása, mint ahogy te annak a közelebbi napokban annyiszor és oly világos ékesszólással kifejezést adtál. És ez a vágy, ez a törekvés be van irva a jövendő könyvébe! Izrael népét a tenger habjai közt, pusztai szenvedések, emésztő harezok között vezette Mózes az ígéret földje felé! Ő meghalt a Nebó hegyén, honnan belátta már az ígéret földét, de sirhalmánál t imadt uj vezér, ki fentartotta a hitet és reményt. A mi Mózesünk is meghalt, de a hit, a remény e szent örökség életre kelt a te szivedben! Lobogtasd előttünk azt a szent, azt a drága zászlót. De légy üdvözölve általunk, mint hazafi, mint magyar honpolgár is! Mert nincs oly hatalom, mely kitéphesse a nemzet szivéből azt a szent érzetet, hogy Kossuth Lajos fiát, mint magyar hazafit, mint a nemzet test kiváló tagját tekinthesse. Hiszen van neked ehez oly jogleveled, minő senkinek másnak e hazában ugy is mint az örökre lelkesítő nagy név képviselőjének, ugy is mint a jövő biztató reményének. E joglevélnek pecséle ama fájdalom, melyet idegen földön majd egy félszázadon keresztül hordoztál a hazáért való epedésben és e jogleveletnem tépheti szét senki, mert az nem hitvány papírra, hanem a nemzet millióinak szivébe van beírva őrök, kitörölhetetlen betűkkel. Jer hát szivünknek reménye, büszkesége! Igaz magyar vendégszeretettel fogadunk tégedet! Kérünk, hogy szerény körünkben találd jól magad! S mig sziveink a közös édes anyának, szeretett drága hazánknak boldogságaért összedobbannak, légy üdvözölve, tisztelve, áldva, szeretve általunk, adjon az ég hazafias önzetlen reményeidnen valósulást! Az Isten hozott, az Isten áldjon, az Isten óvjon és éltessen soká. Kossuthot láthatólag meglepte a nyíregyháziak rokonszenvének tüntető nyilvánulása, s hangján, melyet Lukács Ödönnek válaszolt, érezni lehetett a meghatottság palástolhatlan rezgését. Kossuth a következőkben válaszolt: Tisztelt uraim. Midőn én utamat elkezdtem, azért kezdtem el, hogy megismerkedjem a magyar néppel és megismertessem magamat. Váratlan fogadtatásra találtam. Oly fogadtatásra, amelyből reményt, erőt és hitet meritek. Uraim! Ezen remény, melyet, ugy látom, hogy a magyar nép oszt velem, ezen remény fog engem vezérelni, mint életem jövendő csillaga. A hit, a melyben az ember boldogul, azon hit, hazánk függetlenségének kivivhatására fog erőt adni. Ezen erőt, uraim, csak is az önök munkássága öregbitheti meg. Én, uraim, sokáig voltam külföldön, 44 évig voltam édes atyám mellett. Midőn haza kerültem: ismét mellé álltam, az ő sirja mellé. Az ő sírjából csak béke és áldás szállhat a hazára. És én azon mély meggyőződéssel jövök ide önök közé, hogy hazánk függetlenségét békés és törvényes uton is kivívhatjuk. Ezen meggyőződésem szent, mint hogy szent azon hitem is, hogy alkotmányos országban élve, hogy ha mi egyetértünk, hogy hazánk jogait követeljük és kivívjuk, akkor meg fogjuk nyerni királyunk beleegyezését is. Addig is tartsanak meg emlékükben és segítsék a hazát szeretetük erélyes munkájával. Messze visszahangzott a feltörő éljen inely a Kossuth beszédének végén ezer meg ezer torokból tőrt t elő. — ha helyes czimet akarnának adui, ezt kellene rá írni: „A nők akarata a legrégibb kortól napjainkig., Ádám az Úristennek egy remek alkotása, Éva ellenben egy fényes ötlete volt, a mely ötletért mi férfiak bálával tartozunk. Emberi felfogás szerint a földi boldogságot nő nélkül képzelni nem tudják, mert hiszen csak a szerelem által nyerünk némi fogalmat magáről a boldogságról is. Ez azonban az elmélet, a mit a gyakorlat igen sokszor megezáfol. Tenger vers íródott már össze, mely & nőket angyaloknak magasztalja, de íródott nagyon sok olyan is, a melyben az ellenkező állatatik. Ha nő nem volna, az élet sokat nyerne nyugodtságban de teljesen elveszítené szépségét. Ha a férfi ós a nő helyzetét tekintjük, ugy találjuk. hogy a férfi sokkal többet köszönhet a Gondviselésnek, mint a nő; a jogok ós kötelezettségek nagyon egyenlőtlenül vannak felosztva. A férfi mondhatni jingyen jut minden örömhez, mig a nőnek mindenért áldozatot kell hozni, de azutáu viszont ugy van, hogy mig a fórfi az örömet sohasem érzi a maga teljességében, addig a nő öröme egész a boldogságig képes fokozódni. És ugy van az mindenütt, a hol a sziv domiuál, ott a nőt a fórfi még sem közelitheti. Az a fájdalom, a mit egy női sziv elbir, sokszor ezer férfinak is sok volna. Épen azért a boldogságról a nőknek sokkal helyesebb fogalmuk van, mint a férfiaknak, s ha ennélfogva erősebb náluk a vágy a boldogság után, az könnyen érhető. A boldogság utáni vágy különben velünk született és különös, hogy az ember egész életén folytonosan oda törekszik, hogy boldog ne lehessen, s végezetül ugy jár, miut az egyszeri hajóskapitány, a ki halálos ágyán igy szólott: 76 évet éltem és ebből összesen esak 3 hónapot mondhatok boldognak, a mikor t. i. jegyben jártam; de ha meggondolom, hogy a jegyesem hamis fogsort hordott és épen ez volt az, a mivel meghódított, ezt a 3 hónapot is ezennel kitörülöm az életembő[. A boldogságról szólva elmélkedhetnem még a tulvilági boldogságról is, da miután ezt az emberek általában az embari kor legvégső határán tul óhajtják elérni, s ekkor is csak azért, mert kikerülni nem lehet, nem foglalkozom vele, s minthogy a thémi elfogyott, ajánlom magamat! Dr. Fejes István.