Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-21 / 42. szám

NYÍBVIDÉ K." bályrendelet szervezete megállapítása mellett elrendeli. És a felekezeti tanítók az ily egyleteknek csak permissive tagjai! Pedig a nemzeti nevelés intensivebb fejlesztése azt hozná magával, hogy azoknak a felekezeti tanítók is kötelezett tagjai legyenek, mert a nemzetiségi területeken azok tekinthetők leginkább a nemzeti oktatás ős nevelés legélénkebb központjai gyanánt. Kire fér pedig rá leginkább eme szellemi forradalom hatása, mint egy idegen légkörben nevekedett ós államellenes sajátság- ós tulajdoaságokkal telitett környezet hatása által befolyásolt idegen ajka tanítóra. Kívánatos volna pedig mindennek felett az oktatásügynek az 1848 ik évi nézpontok szerint való szervezése, anyagi viszonyaink által ama eléggé megokolt hozzáadással, hogy az államon kivül még a községek is állithatnának iskolát, mert mondjak ki — bizonyos magas állami czélokra nézve egységes gondolkodásmódot, akaratot, törekvést, közös érzést addig nem várhatunk, mig magán a nevelésen nagyon is sokféle szin, illat, nagyon is szük körű ós sokféle irányú, egymástól merően eltérő aspiratio, egymással össze nem egyeztethető, különleges törekvés ós jellem észlelhető. Ép3n ebből a szempontból, hl az 1891 ik évi óvodai törvény inkább simul a halhatlan emlékű Eötvös miniszter által összefűzött, de a nemsokára bekövetkezett viharos idők miatt széttépett 1848 ik évi népoktatási törvény, mint az 1863 ik évihez; az ugy lenne tekinthető, miut az 1848 ik évi fonalnak újból való felvétele, s ugy, mint oly alap, melyen az elemi iskolai törvény amannak megváltozatása és ledöntése nélkül a legújabb idők kívánalmai szerint, újból szerverhető és felépíthető lenne. Eíekben kívántuk deficziálni az oktatási kormány befolyását a nemzeti nevelés előmozdítására, most jelezzük néhány szóval a tanítóság munkakörét. Ha a közoktatási kormány a népnevelés napji. akkor ama 2ő,000 tanitó a sugarak; a népiskola a melegség raktára, a tanulósereg az azt elnyelő közeg. A nap megadja a sugarak irányát; ezek pedig az iskolában fényképeznek, vegyi működés', eszközöln :k, — munkálkodnak. S a tanítóságnak — mint fénysugaraknak — nem lehet nemesebb feladata, mint a nemzetiségi fajokban oly vegyes-munkát végezni, mely a magyaros érzés és gondolkodásmód színképét eredményezze ! Da lássuk: micsoda tantárgyakkal, eszközökkel ós miféle módon végezheti e nagy becsű munkát. >Pest-Budiról sok nép kijár. S alig érti nyelvünket már. Hejh i maholnap a magyar szó Ritka, mint a fehér ho!lő< Zokogja a költő „Rákosi szántó* czimü, elégicus hángu költeményében. Bizony, eme vers panasz is sóhaja a honfoglalástól kezdve, egész a legujtbb kor irodilmi föllendüléséig — eltekintve a közbeeső vázoktól — egyaránt ráillik drága magyar nyelvünkre. Híjh! beh sok időn keresztül, s mily sok oldalról tépdesték magya ros gondolkodásunk e becses ruháját. Mily nagy közönynyel, hidegséggel találkozott az tulajdonosai közöct is a korviszonyok hatásánál fogva! Hová lennénk most, ha a gondviselés nem adja: Besenyey, Kisfaludy, Kazinc:y, Kölcsey ós Ssőchőnyit?! Ht nem: Pdtőfit, ki a magyar nép kedélyvilágát, Aranyt, ki annak egész bensejót: szivét, eszét, a leghívebb eredetiséggel kifejezésre nem juttatja, s a tógyökeres magyar nyelvet, a magyaros ízlés és eredeti báj szövetében nem nemesiti, nem fiao mitja. Nem tartozik ide, hogy hosszas irodalomtörténeti fejtegetésbe bocsátkozzunk; elég annyit mondauunk, hogy irodalmunk rövid idő alatt oly magas színvonalra emelkedett, hogy azt a külföld méltán bámulhatja. Fájdalom! azzal azonban nem dicsekedhetünk, hogy nemzeti nyelvünk erei, a nemzetiségi területekre oly mérvben átszivárogtak volna, ho^y azok valüuk egy nyelvi és értelmi folyamrendszert alkothatnának. Nem mondhatjuk el, hogy nemzeti nyelvünk tudása is közéletbeni használata közelebbi viszonyba hozta volna hozzánk a nemzetiségeket. Sőt azt kell tapisztalnunk, hogy eredeti magyar községek oly ethnographiai változásokon Azután Bécsbe ment fel, tovább tanulni, Oanan irt nekem néhány levelet. Újra átolvasgatom, nézegetem ezeket. Mintha újra hallanám ót; e levelek még élesebbé teszik csodálatos lelke vonásait, még élesebbé a problémát is, amit halála vetett fel. Mi kergethet egy fi ital, derék lelket a halálba, a rémítő megsemmisülésbe! P.llanatnyi kétségbeesés ? E'.ek a levelek azt mutatják, hogy inkább a lélek lassú meghasonlása, az életküzdelem hiuvoltának felösmeróse vitte őt a végzetes elhatározásra; nagyon félt a haláltól, de még jobban megutálta az életet. S ki tudj i, melyikünknek van igazsága : nekünk-é, kik követ dobunk sirjára, mindent saját vátozó felfogásunk szerint s nemörökálland),örök igaz mértékkel Ítélve meg; vagy neki halálával bizonyította be, hogy nagyon átérezte, nagyon igaznak tanálta azt a szomorú eredményt, amit önmaga s élete átvizsgálása után nyert. Ime egy pár töredék e levelekből: „ . . . Lásd, ugy félek a haláltól, szeretnék nagyon sokáig élni s mégis belátom, hogy némelykor az embernek okvetlenül meg kell előznie ezt a szomorú vendéget s illemtuión, anélkül, hogy bevárnók, mig értünk jön, kopogtatni ajtaján. Tegyük fel, hogy az ember eljut abba az állapotba, hogy nem tud igaz boldogságot lelni sehol, boldogság nélkül pedig nem tud élni; ha vágyik az abszolút igazságra s helyébe mindég c,ak morzsákat, néha nagyon is értéktelen morzsákat lel; ha lelke annyin kifinomult, hogy a szépnek egy kis csorbája miatt nem tudja élvezni a szépet, vagy ne is menjünk oly messzire, ha életét fizikai okokból nem élheti ugy le, a mint akarná, pl. ha beteg s azért, mit egykor élvezett, most mint örökké elérhetlen^rt csak sóvárogni tud, ujyan mond, érdemes-e ilyenkor élni? Különösen ha lelke türelmetlen, ha nem kópés ily nehéz viszonyokba belenyugodni, ha folyton előtte ragyog az, ami számára örökké elveszett? Ha nem tud fatalisztikusan megnyugodni örök tudatlanságunkon, hogy életünk a maga mivoltában a legmiszteríozusabb, legmegfejthetlenebb titok, h>gy a tudomány biz >nyos fokon tul csak a szók ügyes játéka, vagy kénytelen bevallani, hogy tehetetlen, teljesen tehetetlen millió közönséges mentek keresztül, melyek nyelvűik szívósságát ós ellenálló képességót nagyon is csekély erejűnek mutatják. Hisz statisztikai aditok igazolják, hogy mig népünk az idegen nyelvek elsajátítása iráut nagyon is fogékony, s a magáét könnyen feladja, addig az idegen, különösen a szláv és oláh faj, a magyar nyelv iránt mily közönyös. Ha már most tekintetbe vesszük e tényt, s azt. hogy nemzeti állam közős, a közéletben mindenki által egyaránt használt nyelv nélkül alig lehetséges: világos lehet előttünk, hogy első sorban a magyar nyelv ama tantárgy, melynek segélyével a tanítóság a magyar nemzeti állam megteremtéséhez a legsikeresebben hozzájárulhat. Igen, mert a nyelv ama kapocs, mely a külön nemzetiségeket egy nemzetté fűzi, képesitvin azokat egymás megértésére. Az pedig bizonyos, hogy mig egymást meg nem értjük, addig szellemi társulékonyság köztünk ki nem fejlődhetik; eszméinket ki nem cserélhetjük, szivünket egymásnak meg nem uyithatjuk, s igy egymással szemben idegenek, bizalmatlanok vagyunk; mig egymással nyelvileg szabadon nem óriutkezhotünk: addig a magyarság, mint államalkotó ós műveltebb elem az idegen fajokat, szellemi aristocratiájánál fogva, a nemzeti állameszme keretébe be nem vonhatja, addig eredeti nemes lelkületénél fogva maga iránt le nem kötelezheti. (Vége köv.) Azon községek t. elöljáróságait, kik a lapunkért járó előfizetési dijakat ismételt fölkérésünk daczára, az alulírott kiadóhivatalhoz mind ez ideig nem küldőtték be, még egyszer tisztelettel fölkérjük, hogy a hátralékos összegeket lehető'eg azonnal megküldeni sziveskedjeaek. A „Nyírvidék" kiadó-hivatala. ÚJDONSÁGOK. Fölhívás a közönséghez ! Miután a difteritisz vármegyénkben évről évre több áldozatot követel s az eddigi kísérletek szerint a dr Behring-féle gyógy-serummal e vészes betegségben megbetegülteknek nagy százalékát meg lehet gyógyítani, igen kívánatos lenne, ha e szert vármegyénkben is, mint másutt, alkalmazni lehetne. Útjában áll ennek ez orvo3-szer reudkivüli drágasága, mely a szegényebb osztályra nézve — amelynek sorait pedig legjobban pusztítja a difteritisz — lehetetlenné teszi, hogy azt megszerezhesse Én tehát tisztelettel kérem vármegyénk nemes gondolkodású ember-barátait, hogy adományaikkal tegyék lehetővé ez áldásosnak bizonyult difteritisz-elleni gyógyszer beszerzését. A nagylelkű adakozók sorát Propper Sámuel turai földbirtokos ur 50 frttal megnyitotta, mely adományáért ez uton is kötelességemnek tartom köszönetemet nyilvánítani. Az adományokat e humánus czélra elfogadom s hirlapilag nyugtázni fogom. Kelt Nyíregyházán, 1894 október 20. Dr. Jósa András, vármegyei fiorvos. — A vármegye közigazgatási bizottsága e havi rendes ülését, melyet a hónap második csütörtökén az őszi közgyűlés miatt nem lehetett megtartani, e hó 27-én d. e. 9 órakor tartja meg. — Ülések a vármegyén. A fegyelmi választmány e hó 24-én d. u. 4 órakor ülést tart. Ugyan ekkor tart ülést az erdészeti Il-od fokú bíróság is. Az árvaügyi felebbviteli küldöttség 27-én délután 3 órakor tart ülést. esetben, számtalan mindennapi kérdéssel szemben, ha ez ezt a különös, ösmeretlen érzékeny 1 étket bántja, izgatja, ujabb és ujab'o, hiábavaló tépsdődősbe kergeti egész a kétségbeesésig vagy az őrületig, ugyan mond, miféle különös élvezet lehet az ilyen életben? . . ." * * * „Horáciust olvasod? Nekem is gyönyörűségem volt benne addig, mig nem tett idegessé folytonos halálra való emlékeztetése. Legdévajabb verseibe is belelopódzik az „elmúlás", a „halál" gondolata. De nem ciak vele vagyok igy. Valami kellemetlen, hogy az ember modern irót is alig olvashat, anélkül, hogy a sorok közül valami fatalisztikus hangulat, az elmulásbiti való komor megnyugvás, vagy az ettől való rettegés ki ne rina. Mekkora kétség dúlhat az ilyen embernek lelkében. Általában legjobb volna, valamennyi szótárból kitörülni a „halál* szót . . ." „Ma bonczoltunk fel egy szegény kőmives fiat. Építés közben egy leomló fii összezúzta. Senki sem tudja, vannak-e szüléi, hová való. Tizenhét éves volt, ki tudja, milyen nyomorúságban ólt eddig s most igy hal meg! S'.omoru dolog ez . . . Igy uem szeretnék meghalni . . ." írod, lngy otthonn voltál. B >ldog fiu vagy. Nekem nem öröm már, ha h iza, megyek. Tudod, anyám meghalt, apám peiig — eh, ne legyüak előítéletesek, veled szemben őszinte akarok lenni — apám uzsoráskodik. Szeretném menteni, nem hiszem, hogy magáért tenné, talán épen nekem akar valamicskét összegyűjteni, de mégis valami borzasztó az, mikor az ember nem képes saját szülőjét becsülni. Elég keserű léget okoz már az is, mikor látom azt az ezer apró unllőzést, megvetést, araiben vallásomért részesü'ök, hiába áltatom magam, hogy nem törődöm vele, bánt az néha nagyon, de nagyon . . . S hozzá még ez is . . ." * * * „Kezdek kiábrándulni a tadományért való nagy lelkesedésemből is. Kezdem látni, mily keveset tud az a mindenható tudomány. Nem magamról szólok, ha én, — „A kerületi ref. egyházi értekezlet" megalakítása ügyében a megbízott küldöttség — Lukács Ödön ev. ;ref. esperes, elnök, tovább \ Görömbei Péter és Biki Károly küldöttségi tagok — fölhívást intéztek a tiszántüli egyházkerület lelkipásztoraihoz, tudatván, hogy az alapszabály tervezetet elkészítették s értesítvén az illetőket, hogy az alakuló nagygyű és Debreczenben, a főiskola nagy tanácstermében e hó 31 én d. e. 9 órakor fog megtartatui. A fölhívásból közöljük a következő sorokat: „Hi eltekintünk is azon reáuk nézve veszedelmes mozgalmaktól, melyek létérdekeink ellen vannak irányozva ellenfeleink részéről, akkor is be kell látnunk, hogy nekünk az egyesülésre s az egyesülés által erőiuk kifejtésére elodázhatlan szűkségünk van. Szükségünk van arra, hogy a hitbuzgóság ős a prot. öntudat foko zása által a közöny jegét megtörjük, egyházi életünkbe elevenséget, pezsgő vért ömleszszünk! Csak egy kis figyelmes körültekintés ós ime seregestől tolulnak lelki sze meink elé a tenni, javítani, rendezni valók! Az egyházak anyagi ügyeinek rendezése, a belhivatalnokok helyzetének javítása, a nőnevelés ügyének általános felk4* rolása, a hit, az erkölcsi élet felvirágoztatása sat. mind olyan fontos feladatok, melyek sürgetőleg várják a megoldást s melyek csakis erőink összevetéoe, egymás hitének erősítése, a testvéri életközösség megteremtése, az idevágó eszméknek közös tanácskozások altal való megérlelósreáltal oldhatók meg. De még inkább meg kell győződve lennünk az egyesülés szükséges voltáról, ha figyelembe vészük azokatazaggasztótüneteket,melyekhazai életünkben, felekezeti szempontokból jelentkeznek, melyek az ujkljr legfenségesebb vívmányait, a lelkiismereti szabadságot, a felvilágosodást, az egyenlőséget, a testvéri szerétetet, békét és türelmet fenyegetik, s vósztjósló borongással kezdenek tolulni láthatárunkon. S legyeuek bár ezek pusztáu oly kóios tünetek, melyek közül a jőzan felvilágosodás ós szabadelvüség sértetlenül kiküzdheti magát; mindamellett nem tagadhatjuk, hogy a küszöbön levő vallásügyi törvények csakugyan olyan helyzetet foguak teremteni, melybe egyházunk romlása nélkül csak ügy léphetünk, ha tisztázzuk helyzetünket, megfontoljuk feladatainkat, öntudatosan kimérjük teendőinket minden irányban. Mindezek és e helyen egyenként elő uem számlálható fontos indokok és körülmények harsány kiáltással szólitanak bennünket, hogy keljünk fel a közöny párnájáról, s megfigyelve a múltnak nagy tanúságait s komolyan mérlegelve a jelen viszonyok aggályos helyzetét, szilárd elhatározással és törhetlen lelkesedéssel nyujtsuak egymásnak testvéri támogató kezet, s legjobb erőinkkel, Istenben vetett hittél álljunk fel az evangyéliomi boldogító igazságok és életelvek megoltalmazásáraü Adjon mindnyájunknak erőt, lelkesedést az a tudat, hogy egyházunk — valamint eleitől fogva — az emberiség legszentebb érdekeit, mert szabadságát, felvilágosodását, békéjét, földi ég örök üdvét képviselte és oltalmazta: ügy e veszedelmes időkben is egyedül ezeknek, továbbá a magyar haza alkotmányos fejlődósének, felvirágzásának előmozdítását, az emberiség jóvoltát, az Isteu országának terjesztését kívánják hiven és igazán munkálni. Lelkesítsen az a tudat, hogy valamint eddig hazánk alkotmányos szabadságának védelme, a jog, a törvény tisztelete vezérelt bennünket, mint e hazának hű ős igaz tagjait, s hosszú és nehéz viharok és küzdelmek között egyházunk szive összeforrt hazánk, magyar nemzetünk szivével: ugy most is és ezutánra is oda fordítjuk minden erőnket, hogy józan és egészséges -közszellem, testvéri béke és szeretet lengje át a honpolgárok szivét, s midőn saját egyházunk előmenetelét, külső s belső felvirágzását munkáljuk: közvetve a haza jólétét mozdítjuk elő s azt az igaz evangyeliomi szeretetet akarjuk megvalósitaui, mely kizár minden hitbeli gyűlölködést és vallásos türelmetlenséget." — Tiszti vizsga. Nagy Zoltán, Nagy Lajos kir. járásbiró fia és Prok Gyula, az első a 68 sz. Rodich, a másik a 38 sz, Mollináry ezrednél Budapesten a tartalékos tiszti vizsgálatot kitűnő sikerrel letették. ' — Városunk iparosainak a milléniumi orsz. kiállításon való résztvétele kérdésében Bencs László polgármester e hó 20-dikán d. u. 3 órára értekezletet hivott ha mi keveset tudunk egymásról, azon nincs mit csodálkoz ii, de szomorú lehangoló az, ha oly emberek, kik óriási szorgalommal egész életöket i öltötték egy vagy más kérdés tanulmányozásában, rendesen csak ilyen eredményekre jutnak: „körülbelől", „valószínűleg', „még eléggé nem ösmert körülmények", „mindeddig fel nem derített okok" stb. stb., vagy pedig, ami móg szomorúbb, egész életök eredményeit halomra dönti egy uj szempont, egy uj megfigyel is. EJ hát a tapasztalásokon alapuló biztos itólet ? S igy vagyok a személyes ambícióval is. Néha féktelen becsvágy gyötör, szeretnék előre törii, tmelkedni az emberek között s erőt, tehetséget is érzek magamban, hogy képes leszek álmaimat akár hogy is megvalósítani, sokszor szinte ott képzelem magam az egyetemi katedrán, máskor ugyanily mértékben őrzem gyengeségemet, kételkedem képességeimben, sót néha ugy találom, mintha egyáltalán nem volnék e pályára való s ez nagyon félénkké, nagyon gyávává tesz; nem is merek másra gondolni, minthogy valami kis falucskában nyugalmas nyárspolgár gyanánt, lemondva miuden illúzióról, fogom csalni doktorságommal az embereket 8 dicsőségem a korcsma törzsasztalán tul soha sem fog terjedni . . . „Hogy gondolkozol az öröklött betegségekről? Kellemetlen lehet például egy ősrégi család sirjára, ha tudja, hogy c^ládjában öiöklött betegség ('.együk fel) ephylepsia. Félve s mégis fatalisztikus, arisztokrata nyugodtsággal várni ezt szerfölött kellemes mulatság. Szerencse, hogy „családfám" oly igen rövidke, s igy e uagy gond uem aggaszt. Mert nem tréfa ám az amolyan Nóra beli Rmk doktorok élete! Pascilban megtaláltam az Ember tragédiája alapgondolatát. Kőt sorban az egész Midách. „Képtelenek vagyunk arra, hogy ne kívánjuk az igazságot ős bollogságot és képtelenek vagyunk a biz'os tudásra ós állandó örömökre." „Barátom, ez az ember igazi tragédiája!*