Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-16 / 37. szám
Melléklet a „Nyirvidék" 1894. 37-ik számához. Netn félni kellene a városnak az állami intézetektől, de kapni rajta, hogy mentül több félét állítsanak fel. Elférne ide nagyon egy állami tanítónő és férfi tanitó képző tanintézet is, a most létesült polgári 1 ányiskolán kivül. De persze erre a válasz ismét ama Sanyarú Vendel-féle mondás: nincs pénz! Hát erre azt válaszolja egyszerűen, a Nyíregyháza határain tul is látó s országszerte tapasztalt ember, hogy ott van a dunántuli 24 ezer lakosú, tehát Nyíregyházánál kisebb népességű Győr városa, ahol minden kulturális intézetek, daczára a közel fekvő, nagyobb részt főiskolákkal, sőt ezek mellett magán intézetekkel is biró városoknak, igen szépen virágzanak s nincs is okuk aggódni az elnéptelenedés miatt, mert ellenkezőleg évrőlévre népesebbekké válnak mind ezen műveltség terjesztő intézetek. De hisz' büszkén verjük mellünket, hogy Nyíregyháza városa rohamosan haladt óriási léptekkel előre, sőt maga a váro3 lakosságának nagyobb kontingensét alkotó evangelikus egyház tagjai is, teljes önérzettel és méltó büszkeséggel vallják Nyíregyháza városát a Tisza és a Poprád vidéki ág ev. lakosok Mekkájának. E méltó önérzetet csak emelhetné és tágabb alapokra fektethetné a tudomány terén való verseny, melyre alkalmat az állami tanintézet nyújthatna. Ne mondjuk, hogy nincs pénz egy állami főiskola emelésére s ne is higyjük szűkkeblű kishitüséggel, hogy a felekezeti szellemű jelenlegi főgimnázium akár tanulóinak létszámában, akár protestáns szellemében egy állami főiskola emelése következtében veszíthetne. Mert ha Szabolcsmegye büszke székvárosára : Nyíregyházára, bizonyára büszke Hajdumegye is Debreczen fővárosára, mely daczára annak, hogy a lakosságának nagyobb részét tevő reformátusok szintén féltékenyen őrködnek saját tudományos intézeteik virágzása fölött, mégis nemes szellemű nagyhitüséggel a kulturális intézetek virágzását, haladását legjobban biztosító versenyre való alkalom nyújtás végett is, kapva kaptak a csak nem rég felállított állami főreáliskola megnyerésén. S kérdem: apadt-e ez uj állami főreáliskola miatt a nagynevű református kollégium tanulóinak létszáma? avagy vesztett a nevezett kollégium felekezeti hatalmas szelleméből? Bizonyára nem! Ha tehát haladt is Nyíregyháza a multakhoz képest, de a más városokban létesített felekezeti és állami tanintézetek által felkeltett szellemi verseny tekintetében bizony csak egyoldalú maradt még, mert a város nem nyújtott alkalmat különben jónevü felekezeti intézetének egy állami kulturális intézmény felállításával a nemes versenyre. Már pedig csakis a szellemi verseny, a képzett lelkekjeme nemes küzdelme a legigazibb fokmérője az igazi műveltségnek. De az itt elmondottakon kivül sok más, a város és lakosságának jólétére vonatkozó körülmények is indokolják, sőt szükségessé teszik egy állami főiskolának létesítését. Legjobb alkalom nyílik erre most, a közelgő ezredéves nemzeti ünnepélyen, melyben az ősi híres Más országok sem voltak kivéve az ily gyakori nyomor csapásaitól. A szenvedés iránt semmi, az élet iránt kevés könyörUlet, volt. 0 aszországban a XV ik század végén a legkisebb magáubosszu elegendő volt arra, hogy valaki embertását büntetlenül legyilkolhassa. S halljuk csak mit mond Montaigne a maga századáról. Tanulmányaiban ezeket olvassuk: „A ki a mi nap jainkban csak apagyilkos é* szentségtörő, az még jó és becsületes ember "És más helyen: „Ami korszellemünk haszonleső, csavargó, veszélyes és vakmerő; esztelenség benne rendet és mórtéket kere»ni; az én koromban azokat, kik nagy ritkán kitűnnek a többiek felett rendkívüli buzgalmukkal, ugy tekintjük, mint a kik az erkölcsiség <?« a közvéleméy előtt kicsapongást követnek el; valóságos csoda egy higgadt és társas embert találni." S Macaulay egy tanulmányában igy nyilatkozik a XVII. századbeli angol állapotokról: „Jól esik arra gondolnunk, hogy Angliában az erkölcsök szelídültek s hogy az angolok nemcsak okosabbakká, hiuem jobbakká is lettek. — Alig van egy lapja a történelemnek és a tizenhetedik századbeli irodalomnak, mely ue bizonyítaná, hogy a mi őseink kevésbé emberségesek voltak, miut az ó utódaik. A műhelyek, iskolák és házi tűzhe lyek fegyelme jóllehet talán nem sokkal eikölcsösebb, mint ma, de végtelenül kegyetlenebb volt. A gazdáknak szokása volt. a szolgákat ütni verni, a tanítók nem ismertek jobb eszközt a tudományok közlésére, miut a tanítványok kinozását ós az előkelőbb társad ilmi osztályból való férfiak nem pirultak nejeiket ütlegelni. Politikában az ellenpártok engeeztelhetlensóge oly fokra hágott, a minőről nekük alig van fogalmunk: a whigeket arról lehetett hallani panaszkodni, hogy Straff>rd kivégeztetett, mielőtt saját beleiuek megégetésót látta volna, mig a törik bántalmazták Russelt az uton, midőn kocsiján visszatért a máglyától. A néptömeg szintén igen csekély fé zvótet mutatott a szenvedők fájdalmai iránt ... A Szabolcsvármegyének, és igy Nyíregyháza székvárosának méltó részt kell vennie, mit azáltal is legjobban megtehet, ha a jelenlegi kedvező kamatláb felhasználásával, előnyös hitel alapján oly, pé nz összeget teremt, mely egy állami tanintézet felállításának költségeit fedezi, s minthogy a fejlődés folyamán Szabolcsvármegye székvárosa és forgalmi góczpontja Nyíregyháza városa lett, illő hogy a különben is NagyKálióban kevés tanulóktól látogatott s épen ezért főreáliskolából alreáliskolává zsugorodott állami reáliskola Nyíregyházára helyeztessék és egészítessék ki főiskolává. Nem árthat ennek a küszöbön álló, de a megoldástól még távol eső, középiskolai egyesítés sem. Mert a koutemplált egyesítési tervezet szerint az oly városokban, a hol ily két főiskola létezik, ezek egyike a görög, a másik pedig a franczia nyelv oktatása terén fog működni. Szabolcsmegye terjedelménél fogva is megérdemel ily két főiskolát székvárosában. Megszivelhetné e város és lakosságának auyagi és szellemi jólétére kétségkívül áldásos hatással biró intézmény létesítését ugy a város, mint a vármegye lelkes elöljárósága. Ne m a szokásos hosszas gondolkozás és tervezgetés, hanem gyors cselekvésre volna itt szükség. hogy az arra hivatott tényezők mielőbb erélyes lépést tegyenek a kormánynál e czél oly módon való létesítése végett, hogy már a milleniumi ünnepélyen lehessen letenni a nyíregyházi állami főreáliskola alapkövét, melynek csarnokában a szabolcsvármegyei nagy értékű régiségtár ugy a nagy közönség, mint az ifjúság által hozzáférhetővé téve, tanulmányi szempontjából is méltó elhelyezést találna. A kallói jelenlegi reáliskolai épület legczélszerübben lenne felhasználható a vármegye által, egy vármegyei szegény-menház czéljaira, hol a vármegye balsorstól és csapásoktól sújtott muukaképtelen szegényei holtuk napjáig teljes ellátást és elhelyezést nyerhetnének, Ilyenre a megyének bizonyára nagy szüksége van, s nemes példáján Szabolcsvármegyének bizonyára buzdulnának más tiszavidéki vármegyék is. Nyíregyházi. Felhívás Szabolcsvármegye gazdaközönségéhez. Az 189G-iki ezredéves országos kiállítás mezőgazdasági s erdészeti csoportjának, a fokozatos gazdasági fejlődés feltüntetését tárgyazó feladata érdekében folyó év május hó 20-án a vármegyei hivatalos lap utján Í3 felhívást intézvén a megyei gazdaközönséghez, hogy a mezőgazdaságunk régi és ujjabb történetére felvilágosítást nyújtani képes adatokat, tárgyakat, eszközöket stb. a kiállítás czéljaira — annak idején leendő visszaadás mellett, — átengedni, illetve azokat hozzám beküldeni szíveskedjék. Miután idáig hozzám a fentirt adatok vagy tárgyak be nem érkeztek, ismételten kérem a vármegye hazafias közönségét, hogy a nagy nemzeti munka sikerének biztosításában más vármegyékkel versenyzőleg osztálykodjunk — s ne engedjük, hogy reánk, az ősi jóhirnevü Szabolcsvármegye lakóira a közönyösség bélyege sütessék, — londoni nép gyönyörködései közé tartozott az éles kardokkal küzdő gladiator >k nézése s a közönség nagy örömmel tapsolt, ha látta, hogy valamely hirezos elvesztette ujját vagy szemét. Ezen kor fogházai valóságos földalatti poklok valának s műhelyei minden bűnnek s minden betegségnek . . . Minél inkább tanulmányozzuk a múltnak évkönyveit, annál inkább kell örülnünk annak, hogy oly korszakban élünk, melyben az emberi faj sokkal rósztvevőbb, melyben a kegyetlenség borzadást támaszt és melyben a büntetés, ha megérdemelt is, csak sajnálattal és kötelességérzetből alkalmaztatik. Kétségen kívül min deu néposztály nyert e változtatás által, de aki mégis legtöbbet nyert, az mindenesetre a legszegeuyebbb, legfüggóbb ós leggyengébb osztály . . . Divatba jött napjainkban siratni Anglia aranykorát, azou kort, melybeu az urak kénytelenek voltak nélkülözni azt, amit most az ő szolgáik sem volnának képjsek uélkülőzni; mely ben a bérlők és a szatócsok oly keserves életet éltek, melynek csupán szemlélete fölháborodást idézne fel napjainkban, melyben az emberek városaink ragályos keskeny utc/.áin hamarább haltak el, mint ma Guiuea partjain. Minket is tul fog haladni az utókor . . ." Mindazt, amit itt Miciulay elmondott a maga koráról, összehasonlítva a mult századok állapotával, többékevősbbé el lehet moudani mindazon művelt országokról, melyek ma léteznek Európában. Auglia, mely legelőbb érezte meg a modern eszmék és iutézmények befolyását, tanúbizonyságul szolgál arra nézve, hogy az értelem haladása mit tesz egy népre nézve, Az angol jellem, eróly ós kitartás által külöibözteti meg magit, de bizonyára nem kellem által; a brit természetben van valami nyerseség, sőt kegyetlenség is, a mint a történelem bizonyítja. Talán egy nép történelme sem mutat fel annyi borzasztó gyilkosságot, mint az angol, különösen ha azt a korszakot nézzük, mely Erzsébet és Oráuiai Vilmos trónraléptét megelőzte. hanem igyekezzék mindenki hazafias buzgalommal a vármegye gazdasági fejlődése történetének megírásához a rendelkezésére álló fenti adatokkal hozzá járulni. Nyíregyháza, 1894. szept. hó. Kállay András, főispán, mint az 1896-iki ezredéves országos kiállítás mezőgazdasági s erdészeti bizottságának elnöke. Felhívás az ország kereskedőihez, kereskedelmi villalataihoz, pénzintézeteihez és biztositó-társaságaihoz. Az 1896-iki ezredéves országos kiállítás kereskedelem-, pénz- és hitelügyi csoportjának előmunkálatai immár annyira előre haladtak, hogy rövid időn a szükséges terület megállapítása s az épületek tervezése fog sorra kerülni. Ez azonban nem lehetséges mindaddig, mig a csoport programrajának keresztülvitelével megbízott végrehajtó bizottság nem ismeri azokat az anyagi eszközöket, melyek a költségek fedezése tekintetében rendelkezésére állanak. Fölkérjük ennélfogva mindazokat, akikhez a csoportbizottságnak 189 3. deczember hó 30-án tartott összülésből kifolyólag felhívást intéztünk az iránt, hogy a csoport kiállítása költségeinek fedezéséhez járuljanak, valamint általán mindazokat, akik a kereskedelem-, pénz- és hitelügyi csoport által közvetlenül érdekeire vannak: az ország kereskedőit, kereskedelmi vállalatait, pénzintézeteit és biztosító társaságait, szíveskedjenek hozzájárulásuk iránti nyilatkozatukat folyó évi szeptember hó végéig az ezredéves országos kiállítás igazgatóságához (Akademia-u. 3 sz.) beküldeni, ahová ugyancsak a felajánlott összegek is beküldendők lesznek. Budapesten, 1894. évi szept. hó 1-én. Az 1896-iki ezredéves orsz. kiállítás kereskedelem-, pénzés hitelügyi csoportjának elnökei: I)r. Falk Miksa, Lukács Antal, orsz. képviselő. a főrendiház tagja, a magyar földhitelintézet igazgatója. Nehéz idők. Széles ez országban a cséplést, e nagy és fáradságos munkát is már a legnagyobb részben befejezték, most az eredmény leszámolásánál az ország szeme a föld terményén csügg. Az az áldott anyafőid eddig legalább nyújtott annyit, a mennyiből a gazdája szorgalmas munkálkodása után megélhetett. Az utóbbi időben kimozdulni készül lábunk alól. Soha magyar gazda nehezebb időket nem élt és látott mint a mai, mert évről évre nem várt, de nem is sejtett esélyekkel fenyegetnek. A termés szűk, alig fizeti meg a reá fordított fáradságos munkát, és daczára a szűk termésnek, még sincs ára semminek; a terhek pedig nem hogy fogynának, hiuem iukább napról-napra szaporodnak. A forrás, a melyből a termelő leginkább pénzelni szokott, kiapadt, egyszóval megnehezedett az idők járása felette. Ilyen nehéz gazdasági állapotok mellett azután nem csoda, ha nem kevesen vannak, kik reményeikben csalatkozva, bizalmukat vesztve igyekezetükben megcsüggednek. Ilyen körülmények között, ha tekintjük az ország különböző foglalkozású polgárainak helyzetét, azt fogjuk tapasztalni, hogy egyik sem lehet sorsával megelégedve. A mezőgazdaság az alacsony gabona árak ós a magas munkabérek mellett tönkre megy. Az iparos folyton ason sopánkodik, hogy előállított munkájára nincs kereslet, nincs vevő, a gyáripar miatt nyakába vész készlete. A magyar gyáros azon panaszkodik, hogy nem bírja meg a külföldi iparversenyt. De még a muukások is azon pinaszszal álluak elő, hogy a megélhetésre nem képesek elegendőt keresni. Sót maga a fogyasztó közönség is azon panaszkodik, hogy lehetetlen a drágaság miatt megélni. És ime napjainkban a jog ós személyes biztonság sehol sem oly szent, mint Angliában. A civilizáció, támogattatva jó intézmények által, e tekintetben megtette szolgálatát, az angol ember értelmi felvilágosodás és tapasztalás folytán odáig jutott, hogy ma már nem teszi azt, a mira egykor a szenvedély ós a vak érdek ragadták ; az augol nép átment az önnevelés korszakán. Az angolok nem jók, de igazságosak, — mondják az indusok uraikról, mert az igazságosság a népnek jósága, melyet az értelem ós tapasztalás megvilágosít. Az emberi társadalom múltja nemcsak erőszakosság, hanem mindennemű más visszaélések által is kitűnt. Nem is lehetett az másként oly uralom alatt, midőn a harezban is a legerősebb hatalom parancsolt s oly időben, midőn egyetlen egy embarnek, vagy az állam ólén álló néhány embernek akarata ós érdeke valósult. Mai nap<ág semmi sem szentebb és semmi sem sórthetlenebb, miut a törvényszékek igazságszolgáltatása; semmi sincs an íyi biztosítékkal körülbástyázva, mint ez, — maga a közvélemény őrködik felette. Francziaországban a régi korban, I. Ferencitől kezdve a bírói hivatal vétel ós vásárlás tárgya volt, mint más közhivatal is; alkudoztak az igazság felett! Hogyan kaphatott volua az igazságkereső fél elégtételt! Do talán elég lesz erről szólani. Talán ez a néhány töredékes .vonás is elegendő annak bizonyítására, hogy azok „a régi jó idők« nem olyanok, melyeket visszakívánni érdemes volua. Elmultak és jó, hogy elmultak. Ha igazságosak akarunk lenni, ugy ba kell vallanunk, hogy a mi korunk sokkal jobb, sokkal mivettebb éi sokkal szerencsésebb. De nem elég jó, nem eléggé mivelt és nem eléggé szerencsés ; s egyáltalában nem olyan, mely paradicsomi bolldogságot éreztetné velünk. Azonban a múlttal ösizevetve bizalmat önthet leikeinkbe az emberiség jövőjeiránt, melynek messze távolában leng felénk % haladás zászlaja.