Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 1. szám
N Y í R V I D É K." tanítóik elvenni akarnak, az az ő édes, magyar anyanyelvük. És hogy ezt nem engedik, azt már megmutatták. A négy-öt esztendős küzdelemnek (közben volt kicsinylés, gyanúsítás elég): a gyümölcse ez. S hogy ez a gyümölcs így megérett, hogy Nyir-Adony község derék magyar lakossága észrevette azt az akna-munkát, amelyet alája ástak, egy piczinyke része volt abban a „Nyírvidékinek is. Amit csak azért említünk föl, mert ilyen beszámolónál nem akarjuk elhallgatni, hogy Nyir-Adony község jegyzője, amikor mi erről az oláh-iskola kérdésről írva, neki elterjesztés végett, a „Nyirvidék" ama számát vagy 20 példányban megküldtük — hát a tisztelt jegyző úr azt nékünk visszaküldte. Ami egyébként talán inkább a nyir-adonyi gör. kath. pap és tanitó őrültsége mellett bizonyíték, mint a jegyző úr indolenciája miilett, aki az ő jó, becsületes magyarságában észre sem vette talán, hogy az ő — háta mögött — micsoda dolgok történnek. * * * Ebben az idáig is hosszura nyúlt ujság-czikkben az elmúlt esztendő nevezetesebb alkotásai kö zött a Kis- Várdán létesített vármegyei közkórházat emiitjük m.'g föl, amjly, — a volt belügyminiszter elutasító határozata daczára, a minisz teri irattár ad acta tett irományainak föltámadhatatlan sötétjéből, a mi főorvosunknak utána járására, Hieronymi Károly belügyminiszter úr ő nagyméltóságának felköltötte figyelmét. A vármegye irattárában őrzi s vármegyei főjegyzőnk — ennek az ügynek hivatalosan előadója és életben tartója s akik tudjuk és ismerjük ennek az egész ügynek történetét: tanúságot teszünk mellette, hogy a kisvárdai közkórház létesítése sok munkával járt s egyébként is följegyzése méltó eseménye Szabolcsvármegye közdolgai mult évi történetének. * * # Ennek az egy esztendei történetnek a koleidoszkopjából, ahogy gyorsan fordulnak benne az esemé nyek, az árva-ügyek rendezéséuek s vármegyénk főispánja erre fordított gondjainak a ténye vet még színes koczkát. Nagy és nevezetes kérdések! Nálunk is, másu:t is és mindenütt, ahol talán el se hinnék, hogy Szabolcsvármegye főispánja faluról-falura járva vizsgálja és ellenőrzi, hogy apátlan-anyátlan árvák dolgát, ügyét-baját, a kik rendelve vannak gondviselésükre, hogy védik, óvják, rendezik árvagyámok, elöljárók?! Az elmúlt esztendő történetének megírásához ez is egy szines koczka a injzaíkbau! A kisdedek érdekében. „A kisdedek Qagyfokú halálozási arányá" nak csökkenésére nézve, vagy két hónappil ezelőtt, nevem alatt e lap hasábjai közt egy közlemény jelent meg, felhiváa abban nagy tudományu és érdemes megyei főorvosunkat, — ki is a szép, jó és nemes iránt, mindig és egyaránt lelkesülni tud — venné kezébe a felvetett Ismételt csengetés után hallani lehetett a házmester csoszogását, a ki ment ajtót nyitni, aztáu az éjjeli lámpást maga elé tartva, meglepjtve nézte a veres orrú, hosszú köpenyeges és kopott köcsögkalapos tkkkeres alakját. — Egy urat hoztunk ide, a ki nem tud a maga lábán járni, — adta a hirt a bérkocsis. Ezalatt a kisérő czimborák is kiugrottak a kocsiból s megmagyarázták a házmesternek, hogy ők Fodros Kajetán urat kisérték haza, mint jó barátjukat, mert egy kicsit megártott neki a korhelykedés. Az urak kö zül az egyik egy koronát csúsztatott a házmester maikába, h arra kérte ót, hogy mutassa meg nekik a Fodros úr szobáját. — Oh Jesszesz! csudálkozott szörnyűködve a házmester,,az lehetetlen! hiszen Fodros tésúr nem szokott lumpolni, 6 a legszolidabb partáj az egész házban. Hogy azonban a lehetetlenség lehetőségéről saját házmesteri szemeivel mágis meggyőződést szerezhessen, lámpájával bevilágított a bérkocsiba és kíváncsian dugta be fejét a kocsi ajtaján s látta Kajetán urat, a ki az ülésen elterlllve pihent, mellére bukott fővel, édesen szunyókált és hozzá, keservesen hortyogott. A két jó barát a fiakkeres segítségével nagy nehezen kivonszolta Kajetán urat a kocsiból, s jobbr.lbalról karon fogva támogatták. A zajra & házmesterné is csakhamar megjelent felséges éjjeli pjngyolában s migasra fodrozott csipkés főkötőrel. 0 volt Fodros ür kis szobájáuak takarítónője és Fodros fehérneműinek gondozója. A mint a történteket megtud'a és meglátta, nagy csodálkozva összecsapd kezeit ós megoldotta nyelvének zsilipjeit. Azután a házmesterné szapora beszédje m;llett megindult a menet Kajetán szobája felé. Elől a házmester csoszogott nehéz papucsában, az éjj'li lámpivil kezében, utánua a házmesterné lépdegélt hófehér ruhl ban a szoba kulcscsal kezében, a házmesterné kísérteties alakja után ment a kOThely triumvirátus; Kajjtáu úr középen, jobbról-balról a jó barátai által támogatva és nagyon is fontos és életbevágó kérdésre vonatkozó kezdeményezést, hogy vezetése alatt megyénk orvosi karának vállvetett közreműködésével a helyzett javítására megtehessük mind azt, a mi magasztos hivatásunk és emberi szent kötelességünkből kifolyólag tehetünk A felvetett akció kezdeményezésére, midőn mindnyájunk által nagyrabec ült megyei főorvosuukhoz fordultam, tettem azt abból a meggyőződésből, hogy veze tése alatt, nem pusztán azért, mert hivatalánál fogva ő volna erre a leghivatottabb, hanem főleg az írt, mivel társadalmi állása, teljes szakavatottsága és nemes lelki tulajdonságainál fogva oly lendületet kölcsönzött volna a kérdésnek, hogy a megoldás sikerének tágas alapra való fektetésével hatekouyabban haladhatunk előre a munkával, mely eredményében bizonyosan czélhoz is vezetne. Felhívásom elhangzott és várakozásom meddő maradt. Lehet, hogy azért, mivel megyei főorvosunk, egyéuiségem csekélységénél fogva figyelmeztetésemet komoly megfontolásra sem méltatta, vagy talán azért, mert bokros teendői közt erre idő nem telt. De azt biztosan tudom, hogy nem azért, mint ha a humanizmus érzelmei iránt szive melege megcsappant volna. De mind ez nem elég az üdvösségre. Ha összetett kezekkel tétlenül maradunk s bele ásituuk az időbe, mely folyton és feltartózatlanul söpri az ártatlan kisdedeket. Érzem, hogy itt vesztegelnünk nem szabad, itt tenni kell és a siker el nem maradhit. Nem szállnék síkre, ha jobb érzelmeim nem ösztökélnének, mert én magam is úgy vagyok vele, hogy csöppet sem becsülöm túl csekélységemet s hiányos ismereteimnek is teljes tudatában vagyok. Jó) tudom, hogy „nem vagyok próféta, sem próféta fia", de szerénységemnél fogva nem is toltam fel magamat, mint „Siul a próféták közt" soha, hanem inkább óhajtottam volna e magasztos ós kulturális szempontból is nagyon fontos műveletnek sikeres megoldásában mint egyszerű közmunkás részt vehetni és magamat lehetőleg érvényesíteni, annélkül, hogy a közfigyelmet magam felé irányítsam, mert azt mindig kerültem és fhtogtatás soh' sem volt kenyerem. De mit tehetek róla, ha individualitásom csekélységének toljes tudatában bá:, végzetem láthatatlan hatalma, érzést öntött belém, mely folytonosan arra késztet, hogy fö:di hivatásomban az önczélokon túl eső nemesebb kötelességek megoldására törekednem kell, ha az a biztos tudat, hogy a felvetett kérdésben sokat javíthatunk, de a tétlen közönyösségből ki kell emelkednünk, ismét a nyilvánosság sorompója elébe késztet? Jól tudom, hogy én sem vagyok jobb sok másnál. De mert tudom, hogy a felvetett kérdésben czéltudatos munkássággal szép eredményhez lehet jutni, bűnömül érezném, ha tétovázó tespedésbeu tétlenségre kárhoztatnám magamat, bele szomorkodva a temetésre hivó harangszó mélabús hangjába s kétkedően kérdezve: Váljon nem lehetett volna e ezt is megmenteni? Föl tehát a munkához! Hogy kartársaim követni fognak-e? Nem fogé nekik derogálni kezdeményezésem? Ezt nem tudom, de én, magamra hagyatva is követni fogom egy felsőbb szózat magasabb-ösztönét. Jól tudom, hogy szétforgácsolt erő, sokkal gyeugébb eredményében, iniut vállvetett együttműködés, de valamit tevés inégis több a semmittevésnél. Eunél fogva forrón óhajtauáin kartársaim sorakozását, hogy mint egyszerű közmunkás részt vehessek e dicső munkában. De hol kezdjük? a kartársakuál, az anyáknál, a bébáknál vagy a hatóságoknál?? A sok oldalú tenni valók oly fontosak és oly elágozók, hogy akár melyiknél kezdhetném ós volna elég mondani valóm. De el is mondok mindent, a mit a helyzet javítására jónak látok; elmondom leplezetbeo rószrehajlatlansággal. D) mivel kezdjem? fűz :tek kiboc látásával? Nem óhajtók a ponyva irodalom zsoldjába lépni; és mi napság midőn a különféle füzetedet nem is mázsa, hanem vaggou számra gyártják, ezek mind tnegannyian olvasatlanul a és vezetve. A menetet a bérkocsis zárta be, a ki ostorát kezébeu tartva lépegetett utánuk. Midőn a díszmenet a kis szobához ért, a házmesterné kinyitotta a szobi ajtaját., a szobában meg gyújtotta a gyertyát, A Cerberus ptr ezután eltávozott. A czimborák a fiakkeres segítségével levetkőztették Kajetán barátjukat, a ki maga erejéből erre nem volt képes és szépen lefektették az ágyba. A fali óra ekkor hármat mutatott. Az egyik czimbora megállította az óra ingáját. A bérkocsis kiváucsiau nézte ezt a műveletet. — Megtréfáljuk egy kicsit Kajetáu barátunkat, — adta a felvilágosítást az egyik úr. A fiakkeres kiváucsisága evvel ki volt elégítve mert nagyot röhögött. Azután a másik úr elővette zsebéből a „töknyolc.as* korcsmából előkerített nagy fekete ezukorpapirost, annak széleit megkente magával hozott ragaszszal, ezután kimeut az udvar félreeső sarkára, hová Kajetáu úr ablaka nyillott, s a c ukorpipirossal betapuztotta az ablak üveg tábláit, úgy ho;y nem maralt szabadon legkisebb hézag sem. Pajtása egy setét színű plaidet fedezett föl az egyik széken, ezt kivitte ós a beragasztott ablakot lefüggönyözte vele egészen. — No, most jojezakát, czimb ra! — szóltak a lurkók a gyertyát eloltva. Az egyik a megmaradt gyertyaszálat zsebrevágta, sőt míg arra is kiterjedt figyelmük, hogy az ajtó kulcsát kívülről lehúzzák és belülről illeszszók bele a kulcslyukba, aztán az ajtót betették maguk után és eltávoztak. A kapuhoz érve, azt mondták a házmesternek, hogy reggel ne keltsék' fel a tónsurat, hadd pihenje ki magát, mert úgyis szabadságon van. — Én miattam akár egész nap alhatik, nem fogom felzavarni. Fodros Kajetán űr a korhelykedés u'án pompásan aludt egész reggel 6 óráig, ekkor felébredt s félálmosan gondolkodni kezdett, hogy mi történt vele? Eszébe ju'o't az átlurapMt est és éj, goudolatban még egyszer átélte azt; de arra már sehogysem iulott vissjiemlélomtárba kerülnek. Legjobbnak és legczólszerübbnek találtam, hogy helyi lapjainkban egy czikk sorozat alakjában tegyem közzé szerény moudókámat. Mutassak rá a sok oldalú hiányokra és mulasztásokra, tárjam fel a nagyközönség előtt mind azt, amit harminezhárom évi működésem alatt tapasztaltam, s tapasztalataimból meri tett mind azon tényezőket, melyek a kisdedek gondo zá át, ápolását hátrányosan vagy előnyösen befolyásolják, hogy ily módon a laikusok számára meg legyen jelölve az iráuy, mely a helyzet javulásához vezethet. Más részről pedig azért is azt az utat választottam, hogy alkalmat nyújthassak kartársaimnak, nézeteltérés esetén, a felmerült egyes kérdések nyilvános megvitatására, hogy ily módon a közfigyelem folyton ébrentartásával nagyobb lendületet és fokozatos érdeklődést teremthessünk a sikeres megoldásnak. Csak hogy idáig elérve ismét egy majd nem áthidalhatatlan nehézségre bukkanok! Első sorban is a köznép nem igen szokta magát újságok olvasásával mulattatni, vagy jobbau mondva untatni. Pedig, ha sikerre akarunk számítani, szükséges, hogy a köznépnek Í8 legalább jórésze belevitessék az érdeklődők szférájába, ez pedig csak ugy volna lehetséges ha a közzétett czikksorozattal, a községek minél jobban elárasztatnának, megküldetnék elöljáróknak, lelkészeknek, tanítóknak, bábáknak és lehetőleg a nyilvános helyiségek számára. Abban az értelemben tudniillik, hogy azok a hírlapi czikkek, melyek e nagy ós nevezetes kérdés előbbre vitele és megoldása érdekében, a megindulandó akció munkáji közben nyilvánosságra kerülnek, legyenek nyilvánossá és hozzáférhetőkké téve a legszélesebb körben is, hogy szellemük, igazságaik bejuthassanak a nép legbensőbb életébe. A lelkészek, tanítók, elöljárók stb. közremunkálására lenne szükség ós arra is, hogy az elterjesztés lehetővé tétele czéljából a községek a kellő számú hírlap példányokkal ellátassanak. Ha a feut említett nehézségek el lesznek hárítva, én s azt hiszem orvos társaim is készen állanak a közszolgálatra, s rajtunk nem fog múlni megtenüi minden lehetőt a felvetett kérdés sikeres megoldása érdekében. Föl kell kelteni a közönség érdeklődését, a legelső sorban e fontos érdek iránt. E sorok irója teljes lelkesüléssel ajánlja föl a czélra munkáját és tudását, amely hi fogyatékos lenne is, hosszú tapisztalásaim és szeretete az ügynek, melyet szolgálok, segítségemre lesznek. Nagy-Kálló, 1894. január 4. Gr. . . . W&* Lapunk t. előfizetőit, az előfizetések megújítására tisztelettel kérjük. Hátrálékos előfizetőinket és közöttük a községek t. elöljáróságait, kik a lapunkért járó előfizetési dij .kkal még hátralékban vaunak, teljes tisztelettel kérjük a hátrálékos összegek mielőbb való beküldésére. Az e czélra szolgáló utalványlapokat az érdekelteknek már megküldtük. Tisztelettel a „Nyirvidók" kiadó-hivatala. ÚJDONSÁGOK. — A belügyminiszter köszönete és elismerése. Hieronymi Károly belügyminiszter, e hó 2-diki kelettel a következő leiratot intézte a vármegye közönségéhez: Szabolcsvármegye közönségének. — Nyíregyházán. Ezen vármegye törvényhatósági bizottságának mult évi október 10-én tartott közgyűlésében '254. sz. a. hozott határozatát, melylyel a kormánynak az idei kolera járvány körüli tevékenysége méltatva lett, őszinte köszönettel fogadom. Részemről a lefolyt idők komoly jelenségei közepett elismeréssel tapasztaltam, hogy e vármegyében a közegészségügy vezetése avatott kezekbe van letéve s megvan a kellő fogékonyság az egészségügyi közérdek iránt. A mily megnyugtató e tudat, oly erős ez alapon kezűi, hogy miként került haza és az ágyba. Hiába erőltette emlékező tehetségének rugóit és -kerekeit, ezzel a kérdéssel sehogy sem tudott dűlőre jutni. - A visszaemlékezés szálai egészen addig nyúltak, midin a kii' öq szobában bruderschaftot ivott két pajtásával; de itt elszakadt a fonál. Gyertyát akart gyújtani, de nem talált sehol; gyújtót gyújtott tehát s annak világánál megnézte az órát, a mely mozdulatlanul állott. — Rejtély, rejtély! — dörmögte, — nem rparad egyéb_ hátra, mint a csillagok állásáról meghatározni az időt; aztán kimászott ágyából és a setétben tapogatózva elment a szoba ajtajáig, melyet legnagyobb ámulatára nyitva talált. — Hm! — tűnődött magában, — hogy lehettem olyan gondatlau, hogy be sem zártam az ajtót? Aztáu kinyitotta és kinézett a szabadban. Oda künn még egészen setét volt; deczember vége felé járt az idő, midőn leghosszabbak az éjek, s így reggel 6 órakor még teljes setétség uralkodik. Amúgy is nehéz köd borult a földre, s egyetlen csillag sem pislogott. Bezárt* szobájának ajtaját s tapogatózva visszamászott ágyához, belebujt a meleg takaró alá s újra elaludt. Korhelykedésekhez nem szokott testét nagyon megviselte az excedalás és jól esett neki a pihenés, úgy hogy egyhuzamban majdnem déli 12 óráig aludt. Ekkor ismét felébredt; de a szobájában uralkodó pokoli sötétségben azt hitte, hogy álma csak rövid volt s hogy még mindig alvás ideje van. — Még alhatunk egyet, — dörmögött, s ezzel másik oldalára a fal felé fordult s hosszas hánykolódás után megint csak elaludt. Ugy délután 4 óra tájban ismét felébredt, teljes setétség volt körülötte. Véghetetlen hosszúnak tetszett neki az éjszaka. Éhes is volt már egy kissé, mert egész nap mit sem evett; de megnyugodott abban a hitben, hogy még nem érkezett el a reggelizés ideje. A hosszú heverés közben egyik oldaláról a másíkra fordult, a másikról pedig az egyikre; egy egész örökkévalóságnak tetszett neki az éjszaka, 8 bármenynyire hánykolódott ágyában, csak nem akart megvirradni és nem bírt többé elaludni. k5s r >
