Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-02-05 / 6. szám

Melléklet a „Itfyírvidék" 1893. 6-ik számához. A tanítók fizetése. A tauitó fizetése minimumának megállapítása régi kérdése már közéletünknek A 68-diki törvény a népoktatásról ezt az összeget 300 frtbiu állapította meg s bizonyára szomorú jelenség, hogy 25 évvel a törvény meghozatala után még ez sem valósult meg s még szomorúbb, hogy most, midőn illetékes körök e minimum megállapításának kérdésével újra foglalkoznak, hát — úgy látszik — megint nem megyünk tovább, mint a 68-diki — végre nem hajtott törvény: legyen a tanítói fizetés injaim,una 300 frt. Erre az ügyre vonatkozik az alábbi fölhivási melyet — nemzeti ^életünk egy nevezetes kérdésérő' léyén szó — érdekesnek tartunk egész terjedelmében közölni. Felhívás a néptanítókhoz A magyarországi tisztviselők, tanárok és tanítók anyagi helyzetének javítása érdekében országszerte nagy mozgalom indult meg. Egymást érik a gyűlések, a petíciók s majdnem mindenütt nagyfokú elkeseredés tapasztalható. Mi néptanítók kezdettük meg a mozgalmat, nem most, nem is a legközelebb mult években, hanem már két évtizeddel ezelőtt; mert mi éreztük és érezzük legjobban az élet terhét s tapasztaljuk, hogy velünk, anyagi helyzetünkkel — legtöbb helyen — sem a községek, sem a hitfelekezetek nem törődnek. A legmostohábban bánik velünk az állam kormánya is. Elviselhetetlenné vált anyagi helyzetünk javítása érdekében sokat tanácskoztunk egyesületi, tantestületi, sőt egyetemes gyűléseinken is; feltártuk sebeinket szaklapjainkban, nem ritkán a napisajtóban is. Sikert eddigelé — fájdalom — nem arathattunk. A tanítói nyugdíj-kérdés már meg van oldva; törvény alkottatott 1891-ben, mely az előbbihez képest uémi javulást is mutat; de nem lehetünk azzal sem megelégedve, főkép öregebb kartársaink nem. Várnunk, reménykednünk kell ismét, legalább 10 évig, hogy akkor talán majd inkább fogja méltányolni a törvényhozó testület a nemzetnevelő néptanitók munkáját és érdemeit. Jelenleg a községi és hitfelekezeti tanítók és tanítónők fizetéseinek rendezéséről szóló törvényjavaslat foglalkoztat, mondhatnók nyugtalanít bennünket. Már az 1890-ben tartott IV. egyetemes tanitógyűlésen tárgyaltuk e kérdést. Azóta a „Magyarovszági Tanítók Országos Bizottsága" vette kezébe az ügyet s bőven kifejtett emlékiratban kérte a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, valamint a mxgas képviselőházat is, a a néptanítókról leendő méltányosabb gondoskodásra. Az erre vonatkozó törvényjavaslatnak majdnem minden egyes szakaszára nézve kifejtette s meggyőző érvekkel indokolta a hazai tanítóság kérelmét s a fizetések minimumát 600 forintban kérte törvényhozásilag megállapítani. A képviselőház közoktatási bizottsága már tárgyalta a törvényjavaslatot s vele kapcsolatbau a tanítóknak az országgyűléshez intézett folyamodványait is. Keserűen kellett tapasztalnunk, hogy a tisztelt bizottság mostohán, mondhatni kegyetlenül bánt el velünk. Úgyszólván semmit sem vett figyelembe ép oly méltányos, mint jogos kérelmeinkből. A tanítók fizetésének minimumát 300 forintban javasolja megállapítani, amennyiben már az 1868-ban alkotott népoktatási törvény is megállanitotta azt. Tehát 25 év múlva is egy lépéssel sem tartja előbbre viendőnek a néptanitók ügyét s javítandónak azok anyagi helyzetét. „A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁJA." Hogy született meg a szerelem. Irta: Galánffy Lajos. Ülj ide mellém édes mindenem. hadd nézzek ragyogó szép szemeidbe, melyekből az üdvösség sugárzik reám, elmondom azt a szép mesét, melyet válságos betegségem egyik hosszú éjszakáján álmaimban egy lát hatatlan tündér ajkáról hallottam, a mikor te annyi hűséggel, és szeretettel virrasztottál felettem. Jer! ide hozzám, közelebb! hajtsd le szép szőke fürtös fejedet vállaimra, engedd! hadd érezzem ajkad nak forró leheletét, hallgassam jóságos szivednek dobogását, mely osztatlanul, s egyedül az enyém. Tedd kezeimbe bársony puha kezeidet, azokat a szép fehér szár nyakat, melyek a boldogsághoz emeltek engemet, a melyeknek szelid érintése alatt mindig bűvös, bájos érzés fogja el valómat, s amelyeknek simogatása alatt megenyhül miuden testi fájdalmam, szenvedésem. így kis feleség! ^És most figyelj, hallgasd meg a tündér meséjét, hogy született meg a szerelem, ez az édesen fájó, boldogító érzelem, mely üdvösséget nyújt a földi embernek. • * * Volt, hol nem volt, volt Óperenczián is tul. egy szép leányka, a ki egy magas hegyháton, szük határok közzé szorított virányon élt. Mindene egy kis rózsabokor kunyhóból, s egy néhány kecske gidából állott. Ezeket kellett őriznie. Eleven kedélyű, daczos tündér gyermek lehetett, mert a tündérek királynéja is azért száműzte őt a földre, mivel egy ünnepély alkalmával nem akart előtte térdet hajtani, neki kezet csókolni. Nem veszik figyelembe, hogy a most érvényben levő törvénynek ezelőtt 25 évvel történt megalkotása óta mennyire változtak Magyarországon a megélhetési viszonyok s mennyivel több igényt támasztanak jelenleg a néptanitók működéséhez, mint akkor! Legalább négy középtanodai osztály elvégzése kívántatik attól, ki a tanítóképző-intézetbe akar felvétetni, s a képezdei tanfolyan is kettőről négyre emeltetett. A tanítói fizetést azonhan hagyják a régi szánalmas összegben. Még arra sem tartják érdemesnek, hogy annyi fizetése legyen mint a mennyit a hivatalszolgáknak biztosit a törvény. Nem egyedül a fizetés csekélysége, nem csupán a megélhetés nyomorúságos volta az, a mi bennünket keserít, hanem a népnevelői, néptanítói állásnak kicsinylése, melyet még az állam kormánya is tanusit az által, hogy a cselédek, szolgák fizetésével egyenlősiti a tanítók fizetését, sőt még azon is alul hagyja; oly csekély az, hogy e miatt a tanítókat még a rangosztályba sem lehetett besorozni. Meggyalázása ez a tanítói állásnak, melyről pedig azt mondotta Kossuth, hogy „nyomában virány kjl"; Jókai pedig „Magyarország újból való meghódítását a néptanítóktól várja". Ha ilyen fontos missiót teljesít a magyar néptanító, miért nem becsülik érdeme szerint azok, a kik első sorban vannak hivatva arra, hogy becsüljék, hogy anyagi helyzetén is segítsenek. Magyarország ezredéves fennállásának megünneplése a néptanítókat régi szánalmas helyzetükben találja. Mi lesz ebből, ha így bánnak velünk, a nemzet reményeinek nevelőivel:

1 Általános lehangoltság, tespedés a tanítói munkásságban és elkeseredés. Okvetetlenül be fog következni a tanitó-hiány, mit a képző-intézetek már most is tapasztalnak. Félő, hogy a nyomorúságra, örökös tengődésre kárhoztatott „népnevelő" a szoeiálisták, anarchisták táborához szegődik s annak a kárhoztatandó eszmének lesz apostolává. Isten óvja meg ettől a magyar hazát és nemzetet! Szeretett Pályatársaink! Ha soha nem értett voltn is egyel e haza tanítósága, most tömörülnie kell s egyetértő szent akarattal, buzgósággal és lelkesedéssel fogni a munkához minden tanítónak, hogy az ismeretes javaslat jelen alakjában törvénynyé ne váljék. A mint lelkiösmeretes buzgósággal iparkodtunk eddig és törekszünk jövőben is teljesíteni szeretett hazánk iránt tartozó honfiúi kötelességeinket az iskola falain belül, ép ugy kötelességünk arról is gondoskodni, hogy a tanítói hivatal ne sülyedjen még a szolgái állásnál is alább. Túrtünk, szenvedtünk a jobb jövő reményében 25 éven át; a mi türelmünk azonban eddigelé nem termett rózsát, s ha ölhetett kézzel várjuk a történendőket, a néptanítói állás nié* sokáig olyan lesz, „melyen ember és marhasereg gázol". Ennek meggátlása czéljából szálljon síkra minden néptanító, tegye meg kötelességét magáért, társaiért. Ne legyen országgyűlési képviselő, a kit választókerületének tanítói nem fel keresnének szóval és írásban, arra kérvén, hogy a tanítói fizetések rendezése tárgyában a képviselőház elé terjesztendő törvényjavaslatot jelen alakjában el ne fogadja; hanem emelje fel szavát a hazai tanítóknak a képviselőházhoz benyújtott folyamodványai érdekében s követelje: hogy a fizetési minimum — az iskola jellegére való tekintet; nélkül — tisztességes lakáson vagy megfelelő lakbéren felül, 601 forintban állapitassék meg; az ötödéves pótlék is minden tanítónak — végleges alkalmazása napjától számított 5 — 5 évenkint — megadassák; bármi más czimen eddig élvezett pótlék az ötödéves korpótlékba be ne számit Azt a kis főidet, — mely részére kijelentetett — a tündérek királynéja bűvkörrel vette körül, földi embernek nem lehetett azt átlépni, de a leánykának is meg volt tiltva a bűvkör átlépése. Tudtára lett adva, hogy ha a határt átlépi, elveszti tüudéri voltát, mert a bűvkörön tul embereké már a föld, olyan lényeké, a kiknek élete rövid, gondteljes, a kik nehéz verejtékkel keresik mindennapi kenyerüket, nélkülözik az örök tavaszt, az ifjúságot, — kiknek kezük a munkától megkérgesül, arczukra mély barázdákat von az idő, és a kik inig élnek, mindenféle testi s lelki szenvedéseknek vannak ki téve. Szófogadatlauságáért. makacsságáért bűnhődnie kell, itt fog maradni e kis birodalomban, de ha meg javul, a királyné engedelm ;vel vissza fog térni szép tündér or szágába, ölelheti testvéreit, a kik annyi szeretettel is függnek rajta, a kik annyit sirnak utána. Ellenkezőleg itt keli vezekelnie mindaddig, míg az egyedüliség, az unalom meg nem öli, el nem emészti. Gondoskodva lesz róla mindenképen. Rózsabokor kunyhója előtt minden híjnalban megtalálja eledelét, az édes mannát, italul a fris édes ivó vizet. Kis birodal inának földját benövi a vékony szálú fü, a puha gyep, melyen a gondjaira bízott kecske gidák legelészni fognak, szük határáua'í mesgyéit elborítják szebbnél szebb virágok, melyekből bokrétákat, koszorúkat kötözhet magának. rózsaligetein puha fészket raknak majd az éne kes madarak, melyekkel versenyt dalolhat reggeltől estig. Miudene lesz, csak szabadsága nem, csak testvéreit nem ölelheti egy ideig. A leányka eleinte vigan élte napjait uj hazájában; nem volt hiánya semmiben Halomra tépte a sok virágot, s szebbnél szebb koszorúkat font azokból, a melyeket aztáu kis kunyhójának tüskéire akasztott. E ;ész nap versenyt dalolt a madarakkal, beszélgetett kecske gidáival, futkosott a tassék; törekedjék arra, hogy a tanítói fizetésbe a földbirtok tiszta „jövedelme" helyett a földbirtok pénzbeli értékének törvényes kamatai számitassanak be; szűnjék meg a terménybeli járandóság, mint tanítói fizetés; ez csak készpénzből, a földérték törvényes kamatából és tüzelőanyag-járandóságból álljon. Kívánjuk továbbá, hogy az önállólag és személyes felelősség mellett vezetett osztályok rendes tanítóval töltessenek be; a segédtanítók fizetése — természetben kiszolgáltatható lakáson avagy lakbéren felül — 409 forintban állapitassék meg; a hol a tanítók kántori hitoktatói, ismétlő iskolai teendőket is végeznek, ezért kölcsönösen megállapított külön díjazásban részesüljenek. Ezek a tanítóság főbb óhajtásai, miket törvényerőre kiván emelni. Nem oly igények ezek, a melyek némi áldozattal kielégíthetők nem volnának Bizonyára minden képviselő, a hazának minden igaz polgára be fogja látni, hogy a néptanítók anyagi helyzetének javítására hozott áldozat a nemzet zöme művelődését teszi erőteljesebbé. Az erőteljesebb népművelődés nyomán terem a nemzet igazi vagyonosodása. A nemzetélet körében tudatlanság és vagyonosság: egymást kizáró két fogalom. A nemzetzöm művelődése érdekében hozott minden fillérnyi áldozat egy-egy csíra, mely gyökeret ver, szárba megy s százszorosz magot hozó „arany"-kalászt hajt. Testvéri szeretettel fordulunk azért minden pályatársunkhoz, az állami, községi és felekezeti iskolákban működökhöz egyaránt: tartsanak közös értekezleteket, foglalják írásba a hazai tanítóság jogos és mindenek fölött méltányos kérelmét, adják azt át — a mennyire lehetséges — személyesen országgyűlési képviselőiknek és nyerjék meg, hogy igaz ügyünknek lelkes szószólója legyen majd a törvényhozó testületben. Még nem késő, hogy a tanítóegyesületek és testületek — a kik eddig nem tették — az országgyűléshez is folyamodjanak. A kik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy már nagyobb fizetést élveznek a kért minimumnál, szintén szálljanak síkra kartársainkért, a kiknek helyzete elviselhetetlen s szégyene hazai állapotainknak. A fő- és székváros lelkes tanítóságának példáját kövessék ebben vidéki kartársaink is. Ha serények, kitartók leszünk a munkában és egyetértünk, a kívánt, győzelem el nem maradhat. Ugy engedje a magyarok jóságos Istene ! Kartársi és hazafiúi üdvözlettel vagyunk Budapesten, 1893. január 28. A „Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága" nevében : Koncsek Lajos, Lakits Vendel, titkár. ' eloök. A. falusi nép egészségügye. Ha azt kérdik tőlünk, hogy vagyuuk; ha egészségünk van s valami erkölcsi, vagy anyagi veszteség nem ért bennüuket, rendesen azt szokiuk felelni, hogy jól. Annyira nagy kinc-ünk az egészség, hogy ennek birtokában a szegény is gazdagnak tudja magát, vagy ha meg is érzi a szegénység súlyát, abban talál vigaszt, hogy „csak egészség egyen!" Mindnyájunk uagy és féltett kincse az egészség, de legiukább az a köznépnek, a mely egészeu a testi erő és egészségtől függő kézi munkára vau utalva. Szomorú állapot, hogy éppen ennek a társadalmi osztálynak az egészségügye van a legel hagyatottabb állapotban; elszomorító dolog, hogy ott a leggyarlóbb az egészségű y, a hol az egészség feltételei az egészséges, bőséges levegő, napsugár, ivóvíz, egyszerű tápláló eledel, a testet az idő viszontagságai ellen védó ruházat leginkább meglehetnének: a falukon. Falun nincs uagy értéke a teleknek, a szegényebb ember is megeugedheti magának azt a fényűzést, hogy kertbe építheti házikóját s fákkal, virágos kerttel veheti tarka szárnyú pillangók után, s nem unatkozott. Ha elfáradt, kis kunyhójába tért, moha ágyacskáján édes álom fogta le szempilláit. Pihent, aludt, hosszasan, s csak akkor ébredt felmidőn a nap elbújni készült már a magas hegyek háta megé, midőn a levegő hűvösödni kezdett s eljött az idő, hogy kecske gidáit Tündérország kapujához terelje, a melyeket minden nap este átadni, minden hajnalhasadtakor őrzés végett átvennie kellett. így tartott ez egy ideig. Boldog egyszerűségben élt a leányka. Napok után napok multak, a leánykánál az egykedvűség, az uualom jelei mutatkoztak. Szük lett neki a kis otthon, egyhangú lett benne az élet; érezni kezdé az egyedüliséget, a magányt. Egy reggelen — átvéve kecske gidáit — fáradtnak érezte magát, moha ágyacskájára dölt s mély álomba merült. Kevés eledelét, az édes jó vizet, megették, meg itták gidái. Midóu felébredt, éhes volt, ajka száraz, és tikkadt. Szomjúság és éhség gyötörte. Kereste ennivalóját, a jó mannát, a fris vizet, de nem találta sehol. Elaléltan hanyatlott vissza fekhelyére. Később feleszmélt 8 gon dolkozni kezdett. Eszébe jutott, hogy birodalmának határához közel az emberek' földjén egy kis patak csergedez. Ellenállhatlan vágyat érzett oda menni, kis tenyerével az ezüst fodros patak vizéből meríteni, száraz ajkait megnedvesíteni, égető szomját eloltani. Összeszedte magát, megigazította gyűrött, ruhácskáját, fejébe tette pehely-könnyü szalma kalapját, s a pataknak tartott. Elérte a határt, de ott megállott, mert mint éles kés hatolt át agyáu a gondolat, mi lesz belőle, ha a szigorú pirancsuak uem engedelmeskedik. Visszafordult. Késő volt. Fordulat közbeu a patak víztükrében hasonló lánykát pillantott meg, a kis patak túlsó oldalán levő meredélyből pedig egy általa eddig még nem hallott ének ütötte meg hallérzékeit. Olyan