Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-19 / 47. szám

Melléklet a „IMyírvidék" 1893. 47-ik számához. Nők a társaságban. E két szót: „Hallja maga!" nem a paraszt udvarok béreseinek szájából idézem, de a modern szalonok társalgási szótárából kölcsönzöm. Jelzem pedig velük azt a társadalmi ripőkséget, azt az elfogadott szalon-betyárizmust, mely manapság uralkodik és graszszál, kiszorítván, nevetségessé tévén a mult idók lovagias udvariasságát, féltékeny ízlését. A mai szeladon gúnyos mosolyra vonja ajkait, ha egy szeréuy filiszter per „nagysád" és per „kegyed" közeledik a nőkhöz. Ez a módi már elavult, akár csak a krinolin, vary a fehér paróka. Ma „hallja maga" járja mindkét részről; az egymás iránt való tisztelet, mely pedig semmit sem árthatott a nők nimbusának, régen kihalt. Ma brúdert iszunk a lányokkal s czimborákat látunk bennük, akikkel „lumpolni" szokás s nem „társalogni", s akik felé nem a régi hódolattal és tisztelettel közeledünk, de frivol pajtáskodással, kompromittáló, beszennyező bizalmaskodással. Hölgyeim és uraim! Ez nem egészséges viszony s nem vezet jóra. Ez egy társadalmi betegség, melyet keservesen meg fogunk mindannyian sinyleui; erkölcsi fekély, mely fölemészti a két nem érintkezésénél okvetlenül megkövetelendő erkölcsi korlátokat és prostituálja a társadalmi életet magát is. — Ha igy haladunk, csakhamar elérkezik az az idő is, midőn elvetjük a szeméremnek jármait, nyűgeit s a garcon társaságok nyelve, sikamlós, trágár tréfái lesznek uralkodókká estélyeken, szalonokban. H >gy a beszédtől mily messzeesik a test, azt ne kutassuk. Elég az hozzá, hogy a megkezdett nyomok egy érzéki, korrumpált társadalom útját jelölik. Elesik az az ellenvetés, mely a nők emancipáltabb helyzetével, magasabb képzettségével védi ez állapotokat. Mondják, hogy a nő az élet nagy versenyében immár küzdő társává, konkurrensévé válik a férfinak. Régi trónusáról leszáll s belevegyül a prózai létbe, hogy együtt küzdjön a megélhetésért poros asztalok mellett ugy, mint iskola termekben, üzletek, bankok rácsai mögött stb. Hangoztatják, hogy a nő nem eszménye, de társa a férfinak, vele egyenjogú, egyenlő, semmit sem kiváltságos lény, épen olyau napszámos, mint mi vagyunk S ha a fölvilágosult kör ezt a viszonyt a társalgásban, az érintkezésben is kifejezi, ezzel nem követ el vétket, hiszen a modern nő edzettebb, érettebb, erősebb és fel van fegyverezve az élet durvaságai ellen. Nos hát ez nem áll. A nők emancipáltabb állapota csak látszat, csak külső viszony; a nő magában mindig nő marad, czéljánál és hivatásánál fogva is. Mindenkor érzékenyebb, gyöngébb, gyarlóbb, mintaférfi,tehát éretlenebbis az élet nagy küzdelmeire. A nő szenvedni, tűrni tud, de küzdeni ezzel arányban sohasem. Neki mindenkor egy külön világa, külön gondolkozásmódja lesz. melyet respektálnunk, ápolnunk kell körülötte. Mihelyt e világból, gondolkodás- és hivatás-körből kitör, vagy kiragadtatik, erkölcsi monstrum lesz belőle, elfajul és elfajulásában szörnynyé válik. Óvakoduunk kell, nehogy az elfajulást istápoljuk, provokáljuk, elősegítsük. U Ni YR VIDÉK TÁRCZÁJA* Irodalmi szalon. (A Miksaíth-féle Almanaoh-ról.*) Nagy volt egy időben a panasz a magyar irók közt, hogy sehogy se tudunk irodalmi szalont alakítani. Holott minden kultur nemzeuek van is, volt is már régesrégen! Teszem olyant, mint a párisi .Hotel Rombouelet" kétszáz óv olótt, vagy Berlinben e század elején Varnhagen asszony estólyei; amelyeken e szép lelkek összejöttek és egy csésze thea mellett megállapították, hogy mi lesz a következő évben az eszthitikai divat. Három óv előtt irói enuqeteket is tartottak egy nagyon előkelő s ép olyan művelt, mint fennkölt lelkű urnő elnöklete alatt, amelyben fölvetették ós megvitatták azt a kérdést, hogyan lehetne a magyar irodalomnak a szalont megszerezni? Kevés híja, hogy ki nem írták pályadijat s kérdés sikeres megoldására. Hinem azért valamennyi iró, az egy Mikszáthot kivéve, a ki a ,Kis pipa" méllett volt, hangsúlyozta a szalon létesítésének szükségét. Igazán kár. hogy nem tűzték ki akkor azt a pályadíjat! Biztosra veszem, hogy elnyertem volna a csengő aranyokat. Mert én tudom, hogy van már irodalmi szalonunk. Lehet hogy Mikszáth is tudta, és csak azért szólt a „Kis pipa* mellett, mert ott készült hat óv előtt az első magyar irodalmi szalonnak tervrajza. Ott beszélték meg ö ós Wolfner egy töltött káposztás estén az „Almanach' kiadásának eszméjét. Hogy ki irjm bele, milyen legyen a terjedelme ós külalakja? Ez a töltött-káposztás est a „Kis pipá" ban nevezetes marad majd a magyar irodalomban, mart neki köszönhetjük az Almanachot: az első magyar irói szalont. Tizenöt-tizenhát iró jön össze minden esztendőben és elmondja nézetét arról, hogy mi a szép és a jó. El•) Almanach az 1894. évre. Sjerkeszti Mikaiíth Kilmin, E<yeteniii Rijéoytir IX. évfjlyaii III. é3 IV. kötite. 8 ngar és Wqlfaer kiadísa. Ára diszköjésben 1 foriit. Már pedig az által, hogy czimboráinkká avatjuk őket s a gyöngéd érzelmek köréből kiragadva, a férfivilág durva, faragatlan, nyers megnyilatkozásaira szoktatjuk őket: siettetjük a fenut emiitett erkölcsi elfajulást és rohamos léptekkel haladunk az állat-ember felé, mely a nemi különbségen kivül más megkülönböztetni valót, nem talál férfi és nő között. A nők tiszteletének kultusza a társadalom erkölcsének alapja R-ígi mondás, hogy amely részén a világnak legjobban tisztelik, becsben tartják a nőt, ott van a legnagyobb műveltség, felvilágosul tság. A nő-kulturával nyer a társadalom a maga érintkezéseiben izlést, finomságot,könuyedkellemessjget. Tiszteletreméltó nők körében lecsiszolódik a férfiak minden érdessége, megváltozik, megtisztul a levegő, meguemesedik a gondolkodás és a beszéd haugja előkelőséget, válogatottságot ölt. Az ember valódi hivatása, az egymással való érintkezés nemessége, a lélek tökéletessége és a testen és össztönökön való uralom, a szellem diadala csak olyan idők és viszonyok között érvényesülhet melyeknek eszményei is vannak és erkölcsi utmutatói, melyeket hallgatagon mindenki elfogad. A mai társadalom távol áll az eszményektől, az erkölcsi u'rnutatások becsülésétől. Frivolitás, trivialitás uralkodnak, a szabadság, fesztelenség jelszavai alá bujtatva. Nom kimílík a nőt, de magukkal rántják, most még csak a porba, később talán a sírba is. A szalonok, a/, előkelő érintkezések helyei indiszkrét társalgás színhelyei lettek, du'iajkodás és betyárkodís, finomabb köutösbe bujtatott frivolság dívnak asszonyain k és férfiaink társas érintkezésein s a lányokat olyanokká neveljük mi magúik, hogy ne igeu tudjanak mír pirulni, mint ahogy különben az nem is illő dolog ma már egy „jól nevelt" kisasszonyhoz. Ez ellen tenni kellene. Ennek rossz vége lesz. Gyermek-halálozás. Elszomorító képet nyújt, a kisdedek elhalálozási arányáról időközönként megjelenő főorvosi jelentés; s ha meggondoljuk hogy ezen jelentesek nem légből kapott puszta feltevéseken, hauem az igazi tények szomorú valóságán alapulnak, akkor ránk nézve annál elszomorítóbb, amennyiben ezen számaránynyal hazánk statisztikájában legelői állunk, — s noha aprózva bár — de az arány még folyton uövekedik, s ma már ott állunk, hogy míg a felnőttek sorából 27 et, addig a kisdedek közül 73 at ragad el a halál, vagyis: 100 haláleset közül 73 a kisdedekre esik. Az arány fölötte magas, s a szülei szivet méltó aggodalom szállja meg, hisz földi kincsök legértékesebb álladékát drága csemetéjükben bírják, s a természet törvényei szoriot ezek volnának hivatva, a családot — a jövő nemzedéket, tova plántálni; s mégis, ha a kétkedő jövőbe tekintenek egy baljóslatú, kérdés sötét boruja húzódik a gyöngéd szülői érzelemre és kétségbeesetten az a tudat riasztja fel az eszméletet, hogy a féltékeny szülei oltilom és a mesteri kőz mentő hatalma mind letörpül az enyészetet lehulló végzet kegyetlen hatalma előtt! Igaz ugyan, hogy a halál hatalma be van igtatva a természet évkönyvébe, s a mulandóság bélyegét magunkban hordozzuk. De azért nézzük meg, hogy váljon ezen magas halálozási arányhoz, a természetes okokon mondja pedig olyformáo, hogy nem dobálódzik szépészeti jelszavakkal, nem vitatkozik irányok fölött, hanem egyszerűen benyújtja a maga kész prograramját egy csinos ós gondosan kidolgozott beszély alakjában. A közönség átveszi a tizenhit programmot és kiki a miga ízlése szerint kiválasztja migáaak azt, amely legjobban felel meg egyéni hajlamainak. A romantikus Jókaira esküszik, a finom humor barátji Mikszáthot élvezi, a modern Íróknak kedvelője választhat három-négy iró közt, sőt még az sem marad árván aki a „haut gout"-felé hajiik: mart ily JO is akvl diszkrét formában az Alminachban. Az idei irodilini szalont vagyis Almanachot, Mikszáth Kálmán nyitotta meg olyin előszóval, melyet ha csupla szellemesuek mo.idanánk, vétuónk értéke ellen. Gyönyö ü hasonlatban mondja el, miért nem kell már a köíöa3é.;uek az Alminichot ajiulani, s a mellett pompásan cseveg az irodilmi irányokról. Ez az előszó hasonlít az igazi sz ilonok előszobáihoz, akol anyí a műkincs ós a li'.ui való, h>gy alí^ tudunk tőle megválni. Bilépván, a migyar irolaion atyamester3, Jókai Mór fogad. E visz tni„'ávtl aí ideálok világibi, ahol állaadó az ó tanyája és regél nekünk jó emberekril, akik szépek is, hőslelküek is, s amellett örökké ifjak. Miut uivariai gavallér szop afszoaymk adj i át a szót: Svabóaá Nogill Jiuka, a kivel az A^minic

1! bin most legelőször találkozu ik, mo id el Jíkii u'.á i egy kis me3ét a gyermekszobábói, mely olyan bűbájos, hogy csakis szerető anyai szívből fakadhatott. Aztán jön az Irodilmi szalou-bin szintén mint homo novus Pékár Gyula, az Arany Jáuos szobor Toldi alakjáuak eredetije, és föltárj i előttünk egy modern ember lelki világát. Finom pszihologia és éles megfigyelés kötik le hxllgatóságát. Követi őt a modern „Ezer és egy éjszakák" költője, Tóth Béla, akinek lelke örökké ott van keleten és most is hozott onnan eay ragyógó fautáziával megalkotott történetet Orbonás Rib István uramról, aki nagy kalandor volt az U.- szine előtt, de csíny tevéseit annyi ügyeséggel es szeretetreméltósággal végezte, hogy szívesen megbocsátunk neki. Tolnai Lajos kivül nem-e járulnak oly okok hozzá, melyek talán el háríthatók lennének, s igy az arány apasztható is lenne ? Szaporább három évtizednél, hogy megyénkben a közegészségügy egyik igénytelen tényezője vagyok, s noha működésemben magánorvosi gyakorlatomból kifolyólag is elég alkalmam volt magamnak meggyőződést szerezni arról, hogy — habár a szervi fejlődét élettani proczessussánál fogva a kisdedek halálozási aránya következésképpen világszerte sokkal magasabb a felnőttek közötti halálozási aráuynál, s ez másképpen nem is lehet, s igy a természetes okoknál fogva, amaztat emidáig leapasztani nem is lehet — mindamellett, ezen magas halálozási arányhoz a természetes okokon kivlll eső okok is járulnak, melyek nélkül e magas arányt mulhatlanul csökkenteni lehetne — ezen meggyőződésemet csak megerősítette a hatósági orvosi minőségben eszközölt hét évi működésemből merített tágas tapasztalataim, miután hivatalos állásomból kifolyólag alkalmam nyilt közelebbi megfigyeléseket tenni. Amilyen kétségtelen az, hogy a természetes okok elhárítására tehetetlenek vagyunk, ép oly elvitázhatatlau az is, hogy hatalmunkban vau czólirányos eszközökkel elháríthatni a természetes okokon kivül eső okokat is. Ezt, ugy hiszem nem fogja kétségbe vonni seuki, különösen azok nem, kik vélem egy téren működve e kérdés körül megfigyeléseket tettek, s igy a fent felvetett kérdésre meg van adva a felelet: A természetei okokon kivül eső okok elháríthatok, következeiképpen a magas halálozási arány is leszállítható! Hogy mennyiben lehetne az arányt apasztani, az a czéliráuyos eszközök mily mértékben való alkalmazásától függ, de ugy hiszem, hogy egyelőre ez szóba sem jöhet, mert a legcsekélyebb arányapasztás is, már nagy előny, de ha tekintetbe vészük azt a körülményt, hogy azon külállamokban, ahol rendezett közegészségi viszonyok mellett a klimatikai viszonyok sem jobbak a mieinknél (mint pl. Poroszország, a német egységet tevő apróbb birodalmaival, nem is említve Tirolt, Schwjiczot, és Anglia jó részét) a kisdedek halálozási aránya 51—64»/o közt váltakozik — remélhetőleg nektlnk is sikerüleud az apadást jóval lesüllyeszteni. Mogvallom, hogy hosszú évi magánorvosi ós hivatalos megfigyelésemből nyert tapasztalatok nyomán akár egy kötetre menő czikksorozatot tehetnék közzé a közönség számára, s talán hatással és eredménynyel is, de a nyilvánosság előtt való fittogtatásra nem érzek magamban semmi ösztönt, és az egyöntetű csélirinyos közös munkásságból nagyobb eredményt várnék mint a czikkelyezésből, de különben is, a feladat sokkal szentebb, s ide nem személyi nagyzás, sem nyilvános fittogtatás, hanem közös akarat és közös tevékenység szükségeltetik, hogy egyöntetű munkássággal minél nagyobb hatást s minél nagyobb eredményt érhessünk el, s igy erre jobbnak és sokkal érdemesebbnek tartanám, nagyérdemű s a jó, a szép ós nemesért mindég lelkesedő nagy tudom ínyu megyei főorvost, dr. Jósa András urat, kit hivatalos állásából is megilleti az initiativa. Venne kezebe az ügy kezdemenyezését, és e fontos kérdés megtanácskoiására hívjon össze egyelőre {néhány jóhirben álló orvost — talán a járásorvosokat is — és ennek nyomán teremtsen egy hivatalos irányt egy kibőviteadő szaktestületnek, mely a „Viribus Uaitis* ezégje alatt az ügy sikeres megoldása felé lankadatlanul törekedjék. Lelkem azt sugalja, hogy eredményhez jutunk, s ht a siker révpartjához érve, majdan eszembe jutand, hogy a kezdeményezéshez a serkentő szózatot én emeltem fel, a legnagyobb jutalmat saját lelkiismeretemben fogom megtalálni, abban a tudatban, hogy megyémnek közvetlen s igy közvetve szeretett hazámnak szolgála* tot tettem. — Annak a nemes lelkű vezéremnek pedig, kihez ezen soraim által szerény szavamat emelem, ünnepélyesen ígérem, hogy közmunkásai közt engem ennek első sorában fog találni. Dr. Grln Zsigmond. mély hangja váltja íöl a Tóth Béláét. Kissé keserű az, amit mond, de egészséges mint az igazság. DJ ha ő komolynak csaknem komor, annál vígabb és pajkosabb Murai Károly, akinek történetei már ugy vannak megírva, hogy csaknem csábítanak az eljátszásra. Szakasztott ellentéte Justh Zúgmond, a ki arisztokratikus magaslatról nézi az életet, mig a nyomában járó Szomaházi István mint a méhecske [virágról virágra repdes és majd a régi aktából keres ki zamatos históriákat, majd meg a — L

:pótvárosaak teszi a szépet. Kozma Andor a tőzsde világból rajzol egy képet, amely tragikus kimenetelű ; de nehogy nagyon is elszomorodjunk, Rikoii Viktor, az örökké víg Sipulus kaczagtat meg egy iierelmi kalandjának elmondásával. Tábori Ríbert is a gyermekszobából regél, és története azt a benyomást teszi, mintha az elbeszélő miga átélte volna. Baniczkyné Bíjza Lenke, a nők kedvelt elbeszélője után, Herczeg Ferencz jön, a ki éles, csaknem miró gunynyal mutatja ki, hogy mily ellentét van elvek ós tények közt. Egy fi ital ügyvéd a hise, a ki drámát ir a pénz hatalma ellen ós esküvője napjin vissza akar lépni, mivel a kialkudo't hizomtnyból egy néhány ezer forint hiányzik Miutáu még Bikefi Antal, a törvényszéki históriák kitűnő irója ungold egy lélektani problemlt, Mikszáth Kílmin, a szívélyes hizigazda miniji el a maga mondókáját. Öfé volt az első szó, övé az utolsó is, s ugyanai a kedves hang, amely belépésre fölszólított, el is búcsúztat. . . . íme, kedves olvasó, az irodalmi szalon, — vagy ha jobban szeretik a mlr megszokott kifejezést: az Almanach 1891-re. Az ára díszes vászonkötósben 1 frt. íme adjuk Mikszáth gyönyörű előszavát. Bevezetés. E;y b irátunknál töltöttük a napot (én ós két irótársam) a buiai hegyek közt. Ebéd előtt egyet barangoltunk a villája környékén. Alattunk feküdt az óriás város, meglapult házfedeleivel, mintha aludnék s a fölszálló párák a lélekzete volnának.