Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-12 / 46. szám

V T I B V I D É K.« — Alma és körte esztendeig eláll épen, ha a következőleg rakjuk el. Frissen égetett meszet vizzcl megnedvesítünk, melybe előbb pár Ciepp creosotot, vegyítettünk, a levegőn hagyjuk a meszet, míg szétporlad. E mészporból híntüuk egy ládába 2 cm. magasságnyira, beterítjük vastag papírral, s a jól megtörölt gyümölcsöt erre rakjuk. A gyümölcire ismét papirost, a papirosra mészport, a mószporra papirost s erre gyümölcsöt rakunk, mig a láda megtelik, mikor is a tetejét rászögezzük. — Jókai Magyar Nábobjáuak illusztrált kiadásából a 16. (utolsóelőtti) füzet jeleut meg az Athenaeum nál egy színes aquareil és számos szövegkeppel. A füzet ára 40 kr. — Az Athenaeum Képes Irodalomtörténetéből (szerk. Beöthy Zsolt) megjelent a 12 ik füzet. Nagyobb részét Szechy Károly, a kolozsvári egyetemen a magyar irodalomtörténet tanarauak dolgozata foglalja el Zrínyi Miklósról, a XVII. szazad e uagy alakjáról, ki mint hadvezér es politikus, költö ós hadtudoinanyi iró egyaránt kivált kortársai közül. Széchy tanulmánya felöleli egész működését, oly széleskörű tudással s oly melyreható Ítélettel méltatván azt, hogy e dolgozat mindenkor számot fog tenni a Zriuyi irodalomban. A füzet második czik kében Rupp Kornél: Gyöngyösi és Listius Líszló czim alatt móg csak Gyöngyösi eletéről szól, összegezvén a kutatások eddigi eredményeit. A füzetet számos szövegillusztráczió disziti, u. m. Esterházy Miklós nádor arczképe, a C«áktornyai vár, a Szigeti veszedelem czímképe. Szigetvár a XVI. században, a híres eszéki hid és erődítmény, melynek elfoglalásához Zrínyinek oly nagy dicsősége fűződik, Uj-Zrin vára, meiyet a költő épittetetett es a Zrínyi euiiek a kuzsaneczi (most Zrínyi-falvi) erdőben; a második czikkben eddig Gyöngyösi arczképe és aláírása. — Külön mellékletül: Geleji Katona híres Öreg Graduálja s Zrínyi Miklósnak egy nagyobb alakú remek arczképe van mellekelve a gr. Appouyi Sándorfele gyűjteményből. — E szép vállalatból minden füzet ára 40 kr. Kapható miuden könyvkereskedésben. A közönség köréből.*) Néhány szó a Székely—Erdélyi ügyhöz. Mottó: >Aki szelet vet, vihart arat.® E lapok f. évi 44. számában nyilt támadás intéztetett Székely Bsnedek ür által egy községi jegyző, Erdélyi Imre ür ellen azért, mert utóbbi (jegyezzük meg : hivatalos minőség és ügyben) rendeletet adott előbbinek (Borzasztó!) Vártam a viszonválaszra s ez f. hó 2 ik kelettel ugyanezen lapok 45. számában megjelent. De mert e válasz nem elégített ki minket, Erdélyi űr collegáit, legyen szabad az egész kellemetlen ügyhöz néhány szót elmondani. Előre bocsátom, hogy sem Székely Benedek urat, sem Erdélyi Imre urat, fájdalom I ösmerni nincs szerencsém. Tehát személyes érdek a tárgyilagosságtól eltérni nem késztet. Korára való hivatkozásból következtetem, hogy Székely Bmedek úr, a támadó, öreg ember, 1848—49. évek szabadságharczának kapitánya, mint mondja, nagy birtokos! volt törvényszéki biró! Mindmegannyi tiszteletre méltó charge! Szinte eszébe jut az embernek, hogy tovább is kérdezze: hát még mi ? De hát szerintem, ha igazsága van valaki, nem szükséges ahoz felsorolni, még ha a fehér elefánt rend tulajdonosa is, hogy őt milyen gólya költötte . . . Elég az, ha egyszerű, tárgyilagosan feltálalja baját a publicumnak. Hiszen uram fia! eljutottunk tán már odáig, a huszadik vén század végén, hogy ne azt kérdezzük: kit bántottak? de azt, hogy miért bántották? s legyen az bárki, ha jogtalanság követtetik el vele, joga van ahoz, hogy szólaljon fel ott, úgy, akkor, a hol, a hogyan és a mikor neki tetszik. De kérem szépen, Székely Benedek úr, az annyiféle jogorvoslat módja helyett nyomdafestékhez fordulni oltalomért egy szegény jegyző, az annyi felettes hatóság áltftl eltiporható községi jegyzővel szemben, ez, kérem, ha nem egyéb: könnyelmű meghúzása a vészharangnak! És miért? Mily borzasztó büu lett elkövetve? Mert Székely Benedek úr lakterságra kirendeltetett ? Hát hiszen, ha nem méltóztat baktert fogadui Bogdánybau pénzért,kell ezt a hivatást teljesíteni ingyért. Azt pedig, a kinek az Isten nagy birtokot adott, tudnia kell, hogy a jegy • ző, — „bármily műveltség hiányában szenvedő" ember, bármilyen könnyen bántalmazható vogelfráj is — nem lehet maga bakter is, jegyző is egy személybeu. A közteher viselés elvéből kifolyólag bölcsen van tehát elrendelve Magyarországon az, hogy miudenki, a kinek házáuál 16 évet meghaladott családtag, vagy ferficselód van, ilyen közszolgálatot teljesíteni (— persze vagy maga, vagy cselédjének személye által —) köteles, még ha maga volna a . . . chiuai Maudariu is. Itt hibáztatom aztán Erdélyi Imre urat, hogy az idevágó kirendeléseket ó teltesiti. De tzautül hiszem, hogy ha ő gyürei körjegyző volna, nem érne erre rá. Elvégezhetné azonban ő nála is ezt a rendőrség feje: a községi biró, akkor legalább most nem ő volna a lében, de a községi főbiró úr, ki talán a kirendelósi baletába móg azt is odairta volna, hogy Tekintetes vagy pláne: Nagyságos. (Legyeu vele boldog, a ki megéhezi!) De ha már az ón kollegámnak szemébe mondom a hibáját, engedje meg Székely Benedek úr, hogy neki is szemébe merjem moudani a magáét,, még ha 1848/9. éves kapitány s még ha törvényszéki biró volt is és még ha nagy adófizető is. Ez az, hogy általánosságban szólani egy testület tagjairól nincs joga becsmérőleg. Az a „tisztelet a kivételeknek" mézes madzag, nekünk nem elég édes. És mi, a uagy munka kis emberei megköveteljük maguuknak Nagyságos Székely Benedek uram, hogy ne méltóztassék minket a Bach és Schmerling korszik huszár. *) E rovat alatt közérdekű felszólalásokat díjtalanul közlünk a beküldő felelőssége mslljtt , Szc rk. jaival összehasonlítani, — ne méltóztassék minket általánosságban „zsarnok, önkényü, törvénytelen eljárású" hivatalnokoknak nevezni, hanem méltóztassék a saját jegyzőjével, ha baji van leszámolni, miuket pedig általánosságban méltóztassék tiszteletben tartani, mert különben ... no hát mert külöuben mi sem tartjuk önt tiszteletben, -daczára annak hogy 1848/9 -es kapitány, nagybirtokos, és volt törvényszéki birónak méltóztatik lenni. Ez olyan természetes kölcsönösség, mint a milyen következetlenség egy „uevelesi hiáuy" t emlegető művelt uri embertől azt a ,véres-verejtékünkön megkeresett jövedelemből való fizetést emlegetni. Mert hát bizony ha Ö Felsége czivillisztájától kezdve a miniszterekan, táborLokokon, mindenféle birói és tisztviselői állásokon keresztül le, egészen a bogdányi megszületetlen bakter állásával járó fizetésig miuden garas adóból gyül ösze, — minden, akár kinevezett akár választott önérzetes tisztviselőnek tiltakoznia kell az ily szemrehányások ellen; mert az a fizetés nem kegyelemből adódik, hanem becsülettel megérdemelt szorgalom és muuka dijja fejében. S kérdem, hova vezetne az, ha minden adózó azért az ő garasáért viszontszivesség fejében elnézést, részrehajlást, közterhek s örveuyes kötelezettségek alóli felmentést, osztályos megkülömböztetóst kivánua cserébe? És — méltóztassék elhinni, — minden tisztességes hivatalnok őrizkedik attól, hogy „gorombáskodni" ne gorombáskodjék senkivel, annyival Kevésbbó oly tisztes korú s állású uri emberrel, a ki arra hivatkozhatik, hogy ő „1848/9 es százados, volt biró, nagy adófizető és ügyvéd. Eieket akartam megtámadott testületünk érdekében — tek. szerkesztő ur becses szívességéből — e helyen elmondani kérve Sz. B. urat hogy felszólamlásomat ne méltóztassék „gorombaság"nak tekinteni. Gyüre, 1893. uov. 7. tisztelettel, Tóth József, körjegyző. Csarnok. írói recept. Ad notam : Poétái recept. LUóhatár, évad, járóka, szélhámos, Lesóhely, útvesztő, ünuepség, pénztáros Mérnök helyett méró . . . ki mind egybevészed : Jó magyar nyelven írsz, dicsőség a résied. Mintegy ráadásul: hordár helyett hordó ; Ne czifrázz rendjellel, ott a regi ordó. Mit tanár? Professor. Mt jellem? Karakter. Csak ezt érti meg az igaz magyar ember. De azért ne hódolj latinnak vagy fráusznak, Írd csak magyarosan nunance-ot nüáusznak, A quasi-t kvázinak, codex-et kodeksznek: Ez uz Írásmódja az uj régieknek. Szedj ki régi könyvből mindent, mi kissé nyers, Megtűri a próza, hl nem túri a vers; Tanuld el a néptil falun, mi betyáros, Mívelődjé'i tőle elkorcsosult vJros. Keresd, halmozd mindezt, légy réginél régibb, Magyarnál magyarabb, a népnél népibb; Pödörd ki jól bajszod, szedte-vettézí nagyon, Nemzeti géniusz hadd csókoljon agyon 1 Gyulai Pál. A palacsinta históriája. — Palócz népmese. — Jó étel a palacsinta. Ki szereti? Ugy hiszem mindenki, főkép ha tejfellel leöntve párolog előttünk. De kevesen tudják, hogy ezt az Isten áldotta tésztás eledelt a palóezok fundálták ki, Körtvélyes Pál gazduram pedig mesét faragott belőle. Halljuk im Körvélyes gazduram mesebeszédjót. „Nem is olyan világ van most már, mint azelőtt, — kezdé az öreg, szokása szerint a pipa parazsán egyet nyomva". — mert az azelőtti világ nem volt olyan gonosz, mint a mostani. Épen azért váczi Burgundia utcza szélén lakó kedves atyámfiai! az Ur Isten is jobban szerette az embereket, hébe-hóba, lelátogatott az ő trónusának zsámolyához a földre, hogy örömét lelje a boldogok sorsán, és segítsen a boldogtalanokon. Volt ez pedig a pilóczkalendárium szerint a dinnyeérés után és a szilvaórés előtt, midőn Krisztus urunk útnak indult, magával vive Pétert ós Pált is. Ment-mendegélt, miglen Kanaán földjén, Gillileán, Mesopotámiáu, Bizauczián, Rumánián, Polákországon, Trencséneu, Losonczon át a palóezok országába jutott. Mikorra a legközelebbi palócz falu szélére — Ri raóczra — érkezett, a nap már másodszor volt áldozó félben.*) Péter a tarisznyában lévő étel-maradók után kotorázott. Nem sok maradt benne, alig volt elég egy jóllakásra; elhatározták tehát, higy a legközelebbi házba bemennek vacsorát kérni. Szegény özvegyasszony volt a ház gazdája. Szívesen fogadta a fáradt utasokat, azután az étel készítéséhez fogott. Szegénységében nem sokra telt. Egy kis maradék liszt, kevéske zsír ós egy fejős tehén volt minden vagyona. Fejtörést okozott özvegyünknek a vacsora elkészítése, mert kevésből jót és elegendőt készíteni nem könnyű dolog. Dó addig addig fundálkodott, mig mégis kifundált valamit. Sü3törgött a vasserpenyőben a zsír, ez alatt a gazdaasszony a fazékba öntött liszt ós tejből keveréket habart. Elterült a serpsuyóben a tejfeles lisztpép, és folyvást süstörögve szép barnára kezdett sülui. Teringette, de jó szaga vau, még a szobában is megérezték. ») Rimócz Nógrádmegye keleti részén fekszik, s arról nevezetes, hogy ott kétszer nyugszik le a uap Egysz;r 6 órakor az egyik hegy háta.megett, másodszor a másik h;gyen tu! buní ei . J Krisztus urunk ezalatt oktatást adott két tanítványának. Mint a méz folytanak szavai, az Isten szent igéjét, a felebaráti szeretetet hirdetve. Péter türelemmel hallgatta az Isten-ember szavát. Pál orrát azonban csiklándozta a konyhából jövő jó illat. Addig-addig fészkelődött, mig valahogy a konyha közelébe érve, kiosont azon. .Hívatlan szakácsnak kuczkóban a helye, főzőkanál a kezébe, fatányér az ölébe", mondja a közmondás. Pál barátuuk sem tett jobban. Kuczkóba ült s addig mesterkélt, míg észrevétlenül egy barnára sült szilvaízes tésztás eledelt le nem nyelt. Aztán mint az olyan, a ki jól végezte dolgát, visszasompolygott a házba. A ki zsírosat eszik, annak a szája széle zsiros. Észre is vette Krisztus urunk Pál komán, hogy nem hiában járt a konyhában, hanem azért nem sióit semmit. Bejött a gazdasszony, s vörös sávos asztalterítővel felteritette az asztalt, aztán fényei czintányórral, kőkorsóval és mázas cserép-pohárral rakta meg, aztán „Isten áldja meg a kigyelmetek étvágyát, minden ember dicsérje az Urat azért, a mit adott' kívánt. Már ez igy szokás palóezföldön. Persze az urak csak jó ápetitust kívánnak, de aztán azt sem bánják, ha minden kifordul is a vendégből. A gazdasszony feltalálja a lisztes pépből készített eledelt, s elmondatik az asztali áldás, a mi nélkül a jó keresztény egy falathoz sem nyul. Az áldás után Krisztus urunk maga elé álliti az asszonyt és imigy szólította meg: „Asszony, hány tésztás eledel van a tálon?" „Kettőt csináltam neked, kettőt Péternek, kettőt Pálnak, egyet pedig nekem — tehát hétnek kell lenni — felelt az asszony. „De nem ugy van — mondá az Űr — mert csak hat van. Oszd szét! És csakugyan hat volt. Térdre borult az asszony Krisztus urunk lábait könnyeivel áztatva, bocsánatot kért valótlan állításáért. — Kelj fel! — szólt az Ur. — Te nem vagy hibás. Halljad ime szavaimat: Hajléktalanul jöttem hozzád, hajlékot adtál; éheztem, enni adtál; szomjaztam, felüdítettél Isten gzent igéje szerint cselekedtél, fogadd tehát jutalmadat. Férjed szegénységben hagyott hátra, kevés az, a mi utána maradt, de én azt a keveset is megáldom. Mennyi porszem liszt maradt a kamrában, annyi zsákkal legyen ezután, zsiros fazekad sohase fogyjon ki, tehened teje pedig sohase apadjon meg. „Te pedig Pál", — szólt ezután Krisztus urunk, Pál felé fordulva — „azért mert ezt a szegény amonyt zavarba hoztad, vedd méltó büntetésed. Élőször is nem kapsz vacsorát, azután emlékéül annak, hogy a hiányzó tésztás eledelt elcsented, annak ezután Pál csente legyen a neve." A „Pál csentó"-ből aztán a palóezok „Palacseutát" *) csináltak, ezt jó étvágygyal eszi pedig mindenki, de még az is, a ki a „palaesenta" keletkezéséről eddig mit sem tudott. KÖZGAZDASÁG. A homoki borok karakterisztikus egyöntetűségének jövő fontossága. A filloxernvósz ellen irányuló védekezési módozatok hegyi bortermelésünk kulturális jövőjének oly uj irányokat nyitnak és szaának meg, melyekben a hasonszőlőszet folytathatása szőlőmivelósünkben eddig szokatlan rendkívüli miveletek ismeretétől és tervszerű alkalmazásától függ s melyek a tőke nagy befektetését, a szakismeret magasabb nívóját veszik igénybe. Sikerül-e legalább részben hirnevezebb hegyi borainkat a világkereskedelemnek visszaadni, az ma még a jövő titka. Annál inkább fontosságot kölcsönöz homokterületeinknek tudvalevőleg a talaj természettani ós vegytani tulajdonságain alapuló azon körülmény, hogy benne a fiiloxera uem tudván megélni, a gzőlőtenyésztésre sem hathat pusztitólag. Az ujabb eredetű homoki szőlőkkel immár országszerte elért eredmények annyit minden kétséget kizárólag beigazoltak, hogy a szőlőfajok helyes megválasztás* esetén, illetve czélszerü beültetése és mivelés mellett, szemben a homoki szólók igen kevés és silány minőségű hozamával, oly minden tekintetben kifogástalan nyers anyag nyerhető, melyet még csak okszerű borkészitési és kezelési miveleteken kell átvezetni, hogy a hegyi borok jellegét úgy zamatban, mint erőben (szesztartalomban) megközelítő borokat produkálhassunk. Sőt vannak homokterületek, melyek csaknem hegyi jeleggel birnak, s melyek, ha nem nagyon soványok, alkalmas fekvésben a jó szólőtalajok összes előnyeit egyesitik magukban. Ily viszonyok közt, miként a közeli tapasztalatok igazolják is, sikerrel lehet versenyképes pecsenyeborokat előállítani. Mindazonáltal, tekintve, hogy a homoktalajok legnagyobb része sikot vagy szelíden hullámos területet képez s hogy itt nincsennek meg oly arányban ama kedvezó talaj-, fekvés-, éghajlati s különösen melegségi viszonyok, melyek a hegyi szőlőknek oly kitűnő tenyészetet biztosítottak; a homokterületek általában a nagy fogyasztásra való asztali boroknak képezik forrását. Az asztali borok jelentőségét a világkereskedelemben a csemegeborok mellett nem lehet elvittaini, ha meggondoljuk, hogy mig ez utóbbiak élvezete korlátoltabb, addig amazok az emberiség legtöbb rétegében, annak életmódjában folyton fokozódó naponkénti nélkülözhetetlen szükségletet képeznek. Indokolva van tehát az a mozgalom, mely az immúnis homokterületeken országszerte ily asztali borok termelését tűzte ki elsó ós legsürgősebb feladatául. Itt azon kérdést tehetné valaki, a ki bortermelési viszoayaink múltja felől nem eléggé tájékozott, hogy ha már az immúnis homoktalajokban is megfelelő szőlófajokból ily, a várakozást csaknem felülhaladó minőségű és mennyiségű borok nyerhetők, miért nem jöttünk erre rá már évtizedek előtt, holott eme területek mezőgazdasági jelentősége akkor is csak oly alárendelt szerepű volt, mint most. Ezen kérdésre borkereskedelmi viszonyaink múltjában találjuk meg a tanulságos választ. Magyarország összes szőlőterülete az s?

a*)3Pált palócsfőldöa »Palá«-nak mondják.