Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-10-15 / 42. szám

Melléklet a „Nyírvidék" 1893. 42-ik számához. Közdolgok. Az őszi közgyűlés három nap >n át tartott tanácskozása, a nyolczvan és egynehány pontból állott és végig tárgyalt közgyűlési sorrend révén, közdolgainkra tartozó igen sok kérdés nyilvános megbeszélését tenné kívánatossá. Szinte kínálkozik rá az alkalom, hogy e közgyűlés eseményeiről való referálás során az alispin jelentésének, a kisvárdai kórház átvételének, a tisztviselői nyugdíjra pótadó megajánlás kérdésének, a főorvosi jelentésnek, az adonyi, ábrányi és acsádi g. k. tanítók haza-ellenes üzelmeinek és a közgyűlésen elintézett még igen sok nevezetes ügynek külön-külön méltatására vállalkozzunk. Közdolgainknak e sok nevezetes kérdései között, ahogy jelentősségénél fogva első sorban kiemelkedik: az alispán jelentése bizony több figyelmet és érdeklődést igényelt volna. Sok gonddal készült ez a munka, olyan bő és őszinte részletességgel és annyi átlátszó tanulságokkal. hogy — — a vármegyei önkormányzat megnémult hivei erre a jelentésre, minden több más szó kimondásának fáradsága nélkül — hivatkozhattak volna. Mert csakugyan ok és alkalom volt rá, hogy Szabolcsvármegye közönsége — nem is emlegetve föl, hogy ugyan ez a vármegye volt az, mely annak idején az állami közigazgatás ellen tiltakozott — az alispán időszaki jelentésének teljes megnyugvást keltő fölvilágositásai utján, régebbi meggyőződésének alapjait megerősítse. És mi történt? Szabolcsvármegye közönsége egyhangúlag hozott határozatával fölírat fog intéztetni a kormányhoz, hogy a törvényhozás intézkedjék, miszerint a vármegyei tisztviselők mandátuma, a lejárat után is, a kinevezési rendszer törvényes életbelépéséig meghosszabbitassék. Készséggel elismerjük, hiszen mindannyian látjuk és érrezzük, hogy a mi mindennapi életünknek s annak minden vonatkozásaiba belenyúló közigazgatási szervezetnek a stabilitása csakugyan mindannyinak közös érdeke. Helyesnek, bölcsnek szívesen ösmerjük el azt az indítványt és a meghozolt határozatot, jggj} De, ahogy meghozatott, a részvétlenség semmivel sem törődésének szerencsétlen csalhatatlan szimptómái kőzött: az csakugyan nagyon de nagyon szomorú jelenség. Mert — ahogy majd Szabolcsvármegye közönségének ezt a határozatát magyarázni fogják — az előbb kifejezésre jutott állásponttal szemben mégis csak szükséges lett volna — ha csak a dekórum kedveért is — ehhez az éppen ellenkező irányban és megint kezdeményező felirathoz egy kis kommentár. Ez a kommentálás, ez a szükségesnek látszó magyarázat a határozatnak minden és egyetlen szó ellenvetése nélkül való meghozatalában benne van. A „jó közigazgatás" érdekei szempontjából örömmel üdvözöljük ezt a határozatot, a melylyel Szabolcsvármegye közönsége kezdeményezőül előljár, „A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁJA* Rossz posztó. „Hágnes! Hágnes!!" — szólott a főtisztelendő esperes ur a szakácsnőjéhez — add ide az esernyőmet, a fehérei, keresd elő; kimegyek a tagra, megnézni, érik-e már a kukoricza s miyen terméssel biztat?" . . . És kiballagott a főtisztelendő ur lassan — pipi méltósággal, hajlott korához, kövér hasához illően. — . .. „czélteszét a Józusz Tiisztusz!" köszengettek neki az utcza porában játszó, háiuizsebkendós ós pendelyes apró emberek, aztáu azon porosan, törületlen szájjal meg orral rohautak szép fehér kezének, hogy reá nyomot hagyó, czuppanós csókokat nyomjanak. „Mindörökké" — mondogatta fejét bólintgatva, kenetteljes hangon az esperes ur s mire kiért a faluból, éppen egy uegyedforintot osztott szét krajczárouként a gyermekek közt. — Kis idő múlva az ajándékkrajczárok nagy része Iczigboltos pénzesfiókjába került, külöuféle czukorkákórt. „Te Paji! — mondá a Csutoráék csókolnivalóau piszkos Jóskáji a Csitriék fésűtől iszonyodó, hirtelenszőke magzatáuak: hojnap medint ejinedet hoczczátot játczani, ejhivom a tejesztapimét Mtjczáját isz; majd medint ajja gyön a fótisztejendó ul, osztéd medint tapunt tlajcsájt." És másnap ismét lesték al esperes urat. A merre előtte való uap ment, ott miuden ház eleje hemzsegettt a földi piczinyektól. Játszottak, de az utczát is szemmel tartották. Némelyik közülök szinte az ötödik utczából került oda az esetleges prédára. Csakhogy nem mindig papsajt ám! Sajnos megtörtént, hogy az esperes urnák hetekig s

em látták szinét azou az utczán, a káplánját meg hiába látták, az nem adott nekik semmi ajándékot. No, de aztán az igaz, ők sem köszöntek neki Visszaadták a kölcsönt. A szegény káplánra csak a kutyák ugattak. Hja, ilyen a világ ós benne a szegény ember állapota. de ez egyhangúlag hozott határozat következetlenségében egy szomorú diagnózisát látjuk közéletünknek. E szomorú diagnózis szerint a mi vármegyei közigazgatásunk legfőbb fóruma: a közgyűlés, elvi jelentőségű kerdések eldöntésével (mert, ha személyekről van szó, vanuak tanácsadók) teljesen tájékozatlan és tanácstalan még olyan esetben is, miut ahogy most történt, midőn ő méltósága a főispán úr az emlitetc indítványt egy nappal előbb előterjesztve és különösen is hangsúlyozva fontosságát, ajánlá a közgyűlés figyelmébe. Tegyük még hozzá a jogos éi méltán kifakadt megrovásnak ama kijelentését, amelylyel őnagyméltósága a közgyűlés szine előtt kötelesség mu'asztással vádolá azokat, kik a közönség bizalmából külö iböző bizottságok tagjaiul megválasztatván, a közbecsülés e tisztességét elfogadták, de a vele járó kötelességnek nem tesznek eleget. A főispán úr — ezt a történeti hűség kedvéért jegyezzük föl — uagy álmélkodással s talán ne n csalódunk, — legalább úgy láttuk — bizonyos szomorúsággal látta, hogy minden szó ellenvetése nélkül fogadja el az ő indítványát ugyanaz a közgyűlés, mely a vármegye önkormányzati közigazgatásának elve mellett a kardot elsőnek kirántotta. E határozat nemcsak tartalma, hanem meghozatalának körülményei szerin

f, figyelembe véve még azt is, hogy a vármegyénkben nagy tulsulylyal domináló függetlenségi p irt a fölött, még miut indítvány fölött, előzetesen tanácskozott, nagy s bizonyára országos jelentőségű. S a motívumok: a főispán urnák erőteljes figyelmeztetése a kötelesség vállalás teljesítése iránt s magának az indítványnak minden ellenvetés nélkül való elfogadása: nagy jele az időnek és hatalmas argumentum, ha majd a törvényhozásban rá kerül a sor erre a kérdésre, hogy a közigazgatást csakugyan államosítani kell. De az a nagy fordulat, amit ez a határozat jelent, ugy, ahogy történt, minden magyarázat, minden hozzászólás nélkül: nagyon szomorú jelensége a közszellem, a közdolgok iránt való érdeklődés hanyatlásának. Váljon számithat-e erre a közszellemre, a közdolgok iránt való emez érdeklődésre közigazgatási dolgaink kontemplált rendezésének uj rendje, mely megvonja a hivatott közönségtől az érdeklődésnek utolsó ingerét is, hogy például egy-egy szolgabiróválasztás sorrendjét bevárva, korteskedj n és szavazzon ! Erről szóljanak az okosabbak. A vármegye őszi közgyűlése. Három napon át tartott tanácskozással tárgyaltatott végig az e hó 10 dikóre összehívott vármegyei közgyűlés a 83 pontból álló tárgysorozatot. Az első, sőt szokatlanul még a második közgyűlési napon is elég érdeklődést tanúsítottak a törvényhatósági bizottmány tagjai a tanácskozás iránt. Főispán úr őnagyméltósága a közgyűlést kedden d. e. 10 órakor, a bizottmány tagjainak üdvözlésével nyitotta meg. Vagy pedig, ha megesett is, ahogy megesett, hogy az e-peres ur nagy sokára arra vetődött, nem ért semmit, hintóból viszouzá a kis egoisták üldözését. Akkor aztán sehol annyi remény meg nem szégyenült, annyi illúzió szerte nem foszlott, mint azokon a bizonyos utczákon. Kiérvén az esperes ur a falu alá, nem sokáig kellett mennie, már a tagjához ért. Gyöayörü verőfényes őszi délután levén, daczára annak, hogy az ut melletti ákáczfákról itt-ott egy két sárga levél már a földre perdült, azért ákáczfavirágot is lehetett látni. Igy kerül szomszédságba az élet a halállal . . . S'.ép az a másod virágzás növénynél, embernél. Azt mondják, késői telet jelent. A tiszta légben rezgett az arany napsüjár, úszott nesztelenül, simán az ökörnyár, a Iákon daloltak a madarak, az apró rovarkák miihói táuczollak fáradhatatlanul az ember szeme előtt, szóval őszi sziue, illata volt a természetnek, de látszott, hogy élvez minden élő valóság, siet élni, mert talán tudja, vagy legalább sejti, mi szerint napjai meg vannak számlálva. Okadatolt hát e lázas utóélet a virágok s piczi állatkák életében, mert hiszen ugy lehel, egy óra múlva zord, északi szél seper végig a földön, mely nekik halotti énekök le3z . . . Gyöuyörüséggol legelteté szemeit az esperes ur a dus termést igérő kukoriczáján Szép tábla kukoriczás is volt, azt meg kell adni Aztán a mi fő, két-három cső volt a legtöbb száron, olyan hosszúak, mint egy fináuczpingaret. A tábla szélét körül napraforgó ékesité, melynek izmos kóróin csaknem szita nagyságú bugák lógtak, tele olajos magvakkal. A mint az esperes ur beleereszkedett a táblába, hogy belebb is megvizsgálja a termést, egyszer csak topp: egy gugoló menyecskére bukkant. M»jl hanyat eseit ijedtében. Nem is csudi. Mert hogy az ember előtt uagy hirtelen nyul pattan ki, vagy fogoly röppen fel váratlan robbajjal, már ilyenekhez még is szikra van valamennyire; de —hogy menyecskére bukkanjon egy nigy tábla sűrűségében, már ez nem mindennapi dolog. Sokan szeretnék,

msokan meg nem. A főispán úr őméltósága bejelentő ezután a közgyűlésnek, hogy ó felsége a király a mult hó folyamán vármegyénk területén keresztül utazott s bár a késő éjjeli ido folytán a törvényhatóság részóról üdvözlés nem történhetett, a tapasztalt rend és csend felett nem mulasztotta el a Nyíregyháza városi rendőr-kapitány irányában elismerését kifejezni. Jelentést tett ezután a főispán úr Miklós Ödön földmivelésügyi államtitkár tanulmány útjáról, a tiszti karban tortént változásokról, az utibiztosok kinevezéséről s szókhelyeik megállapításairól, mely bejelentések tudomásul vétettek. A főispán őméltóságának fölhívására a vármegye kezelése alatt levó pénztárak megvizsgálására, dr. Meskó László elnöklete alatt, Hirsányi Menyhért, Szesztay Károly, Fejér I nre és Mikecz Gyula küldettek ki. Ezután a főispán úr iniciativájára a közgyűlés elismerő hálás köszönetét fejeste ki Hyeronimi Károly belügyminiszter úr őnagyméltósága iránt, a kolera járvány alkalmából is kifejtett nagy tövókenységeórt s ugyancsak elismerést szavarott Miklós László alispán, dr. Jósa Audrás vármegyei főorvos, S pos Béla II od aljegyző, a járási főszolgabirák, Vay, 0 chváry és Lövey Miklós szolgabirák, a didai alsó, bogdányi, kisvárdai ős tiszai járá3-orvosok irányában a kolera járvány alatt kifejtett közhasznú tevékenységükért. Tárgyalás alá vétetett ezután az alispán időszaki jelentése s ennek során a közgyűlés elismerő köszönetét fejezte ki Desséwffy Alajos gróf. a lótenyésztési bizottság elnöke iránt azon áldozitkészségeórt, melylyel lótenyésztésünk érdekeit előmozdítja. Fólhivta továbbá a közgyűlés az alispánt, hogy a kolerajárvány folytán előfordult kiadások megtérítését országos alapbői szorgalmazza. A főrendiház reformálása kérdésében a közgyűlés ugy határozott, hogy a nevezetes ügyet, előzetes tanácskozás végett, küldöttségnek adta ki. Ezután a vármegyei tisztviselői nyugdijalap javára két év tartamára megajánlandó 1%,-os pótadó kérdése fölött döntött a közgyű ós. — Beaditott összeseu 107 szavazat, ebből a megajánlás mellett 63, ellene 44. Minthogy pedig törvényhatósági pétadó megszavazásához a szavazatok 2/

3 többsége szükséges, a szavazás ez eredménye szerint a tisztviselői nyugdij alap javára beszedni szokott 1% os vármegyei pótadó 1891. január 1-tól beszüntettetik. Főispán úr őnagyméltósága ezután, tekintettel arra miszerint a tisztviselői nyugdij-alap anyagi támogatásának megtagadása iránt hozott határozat indokát főleg azon bizonytalanságban találja, melybea a közönség a közigazgatás államosításának bekövetkezte kórdósében tájékozatlanul vau s melynek folytán a sajátjául csak bizonytalan ideig tekinthető tisztviselői kar érdekében auyagi áldozatokat hozni nem hajlandó, s tekintettel azon körülményre, miszerint ha az államosítás az általános tisztújítás előtt be nem következnék, a közszolgálat, de a tisztviselői kar érdekeit is veszélyeztető zavarok keletkeznének s a tisztikar is csak bizonytalan rövid időre lenne megújítható: indítványt terjeszt elő, hogy írjon föl a belügyminiszterhez a közgyűlés, miszerint törvényhozási uton rendeltessék el, hogy a szolgálatban levő tisztviselői kar hivatalos állását az államosításról szóló 1891. XXXIII. t. cz. végrehajtásáig tartsa meg. Ez indítványának tárgyalását a következő napi közgyűlésre kívánta kitűzetni a főispán ur, amikor is az indítvány egész terjedelmében egyhangúlag elfogadtatott. A kisvárdai közbirtokossági kórház átvétele ügyébev a közgyűlés megalakította a kórházi választmányt s a fölszerelés foganatosítására az alispánt utasította. A kórház megnyitásának a határidejét a közgyűlés 1894, január 1 re határozta meg. Nyíregyháza város képviselőtestületének a Sóstó fürdő átalakítása iránt hozott határozata felülvizsgálat alá vétetvén, a közgyűlés a határozatot mogsemmisitette, A menyecske a tengerit dézsmálta, azért húzódott le, hogy a pip meg ne lássa, de biz az, szerencsétlenségére egyenesen ráment. A menyecske felállott, mikor az esperes eléje toppant. „Hát te mit csinálsz itt?" — kérdé tőle az esperes szigorúan, de még mindig pihegve az ijjedtségtől s fáradtságtólA menyecske nem felelt; lesütött szemekkel nézte a pap csizmáját, az'án mindig feljebb-fejebb emelte szemeit, jó idóbe került, mig szeme közzé mert nézni a szent atyának. Akkor aztán mosolygott is, azokkal a bűvös ragyogású, kék szemekkel, gránátpiros ajkát néhányszor megnyalta, mintha szégyelné magát s félénken mondá: egy kis kukoriczát vinnék haza a ludaimnak, mert nekem nem terem. Özvegy vagyok, az alvégen lakom. S mig ezeket mondá, egy kedvüen igazgatta a derekára kötött, fehér abroszba rakott kukoriczacsöveket. — ,No hát többet ide ne jöjj lopni, külömben rosszul jársz velem!' — mondá neki az esperes ur. — Mire a menyecske térdre esett előtte s ily szókra nyilának ajkai: „Óh jaj! főtisztelendő ur! tudom, hogy lopni nagy vétek s már meg is bántam, szabjon reám bárminő büutetóst, elviselem, alávetem magamat, csak oldozzon fel! . . — Távozzál tőlem sátán! Te angyal arczu ördög, még meg akarsz engem öreg, ősz papot kisórtoni?! Anynyit mondok, hogy most tüstént takarodjál innen s ugy vigyázz, hogy ezután a tisztelendő káplán úr fog utánad lesni, mert látom, azzal a gézengúz csőszszel egy húron kell pendülnötök — s ha az ő kezébe kerülsz, tudom megkeserülöd 1 Emberedre akadsz! Az esperes úr elvárta, mig a menyecske kisompolygott a közeli kocsiutra, azután ő maga is elindult hazafelé. Útközben, a faluból jőve, szemben találkozók a kerülővel; elmondá neki az esetet, mire a kerülő ugyancsak fogadkozók, hogy ne féljen a főtisztelendő úr tengerijéből egy cső sem vesz el, a minthogy eddig sem veszeti. (Pedig dehogy nem veszett, minden nap fogyott az ő tudtával.) O.thon az esperes úr elbeszélte káplánjának, milyen szép madarat fogott a kukoricásban. Leírta, hogy