Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-08-20 / 34. szám

Melléklet a „IVyírvidék" 1893. 34-ik számához. Az 1894. évi városi költségelőirányzat. (P.) Lapun'í mult számába.i támidást intéztünk az 1892. évi zárszámadás aina uagy különbözete ellen, mely az előirányzott költségvetés keretén tul a bevételnél 165479 frt, a kiadásnál pedig 162358 frt többletet tüntet föl. Ebből folyólag indokolt volt ama feltevésünk, hogy a város költségvetése nem valami nagy realitással alkottatik meg, s hogy jelentősége sokat vészit, sőt csaknem alig van, feltűnő hiányai miatt. Nem csodáihozhatunk többé azon, ha a minden fórumon keresztül ment, s kellően jóváhagyott költségelőirányzat csak olybá tekintetnék, mint amelyhez szorosan ragaszkodni fölösleges, attól a felmerült konstellatiók mérvéhez képest az alkotmányos érzék minden jelentkezése nélkül eltérni — nem is olyan nagy baj, mely felelősséget involválhatna. Az 1886. évi XX.II. t. cz. minden községtől költségelőirányzatot követel. Hát itt van! Van-e benne köszönet, legalább megközeliti-e azt a czélt, melyet a törvény intentiója kitűí? oly érdektelen kérdések, mikre még csak kitérő választ sem nyújt bizonyára az ország egyetlen nagyobb városának költségvetése sem. Ezen hnpressió hatása alatt va'óban haszontalan munkát vélünk végezni Nyiregyháza városának az 1894-ik évre összeállított, s ez idő szerint bárki által megtekinthető költségelőirányzata ismertetésével. A városi budget előbb indokolt értékcsökkenése mig egyrészt az ad>fi:ető polgárokat menti fel a köteles bizalomtól, addig a ténylegesitésre hivatott hatósági közegeket kétséges helyzetbe juttatja. Való ugyanis, hogy a legtöbb kiadási tételnél következetes eljárással találkozunk, amely szigorúm kiváiija megtartani az előirányzat keretét. A bevételi források e tekintetben csak igen kevés befolyást engednem. De váljon fog-e hasonló jelenségek ismételt előfordulása esetén azon törekvés komolyságában bízni valaki? Alig hiszszülí, annál is inkább, amennyiben elég csak egyszer is végig hallgatni a költségvetés tárgyalását a képviseleti közgyűlésen, hogy az ott tapasztalt fe'ületesség, tárgyismeret hiány, elvi kérdésekben való markans tévedés, s gyakran fel-fel csillámló komikum, mindenek felett pedig aprólékos kicsiuykedés tönkre tegye a városi ügyek menetére döntő befolyással biró költségvetés hivatásában, jelentőségében és értékében vetett komoly hitet. Szinte várjuk, hogy mielőbb télou ckan hivatalos oldalról az ellenérv bizonyított állításainkra. „A képviseleti közgyű'és gyomra nem bírja meg a nagy numerusokat, apródonként, megosztva kell neki beadui a kissé kemény eledelt, máskülönben fellázad s átkozni fogja ... a magistrátussal együtt a kaputos embereket!" Sajnos, a képviselet '/« ed részére vonatkozik ez. Da kikerülni a tudatlanság ártatlan errupczióját lehet, óvatos politikának elég jó, ezzel azonban nem lehet elfogadhatóvá tenni a költségelőirányzat gyengeségeit. E^y ember, a ki mindig siet. „Hejh, anyjuk! Rinczold meg már azt a gatyát szaporau. Tudod, hogy sietuem keil a paphoz, a házassági sorban, kihirdettetni Drugár Ádám komát Bodor Esztivel. Most elengedem a száz ráucznak felét; csak ötveuet vess rá, de szilajon — majd addig borotválkozom." Mindezeket Karamankó György telkes gazda, egy vasárnapon, jókor reggel a konyhábau sepregető életepárjának, az alma gömbölyüsógü Julis asszonynak mondotta. És. Karamankó uram csakugyan felemelkedék fektéből. Az ágyszólóre ült, két lábát lelógatá, mi alatt nagy harsogással vakargatta hüsos hátát és oldalait. Nyomtatás-ideje lévén, hihetőleg a szérű pora csipte. Majd csendesen lelépet a földre s egy megtépett kacsa ügyetlea lépéseivel ballagott az almáriom felé. Annak tete jéről levette a porotvát, szappanos csuprot; habot vert, a borotvát kissé megfente azután az ablakhoz ült, képét, állát beszapauozván, egy kis, kopott tükörrel bal kezében, jókora serczegéssel inditá neki a jobbjában tartott műszert az egy hetes szakáltarlónak. Nem hiába volt a borotva kemény aczél: szikrázott is tőle Karamankó uramnak mind a két szeme! Mikorra készen lett, felesége is bevitte neki a jól megmángorolt tisztát. Előbb megmosdott, azután ö tözzék tisztába. Hajit hátul két oldalra, elől a homlokára simitá. Mig a csizmáját felhúzta, lemorzsolta a reggeli könyörgést, a derékravalójának végig gombolása alatt pedig az uri imádságot susogta el. Éppen a legalsó, kileuczedik ólompitykére esett az „Ámen." — Rágyújtott. Csakis azután kefélte le a komótládából elővett, ünnepjő ujjisát és lézcsatós pörge kalapját. Julis asszony kereste volna az igazi ruhakefét, de férje azt moudta neki: .Soh'se törd magad utána, anyjuk, hanem kiált; minek a', itt a jó kefe, ni!" és kérges tmyerébe köpvén, végig simogatta vele a mánd lija elejét és üjjait. Vásárnapon különben sem szokott früstökölui, mert — szerinte — a jó keresztyén üres hassal dicséri az Urat a templomban; ugy lehet a hetedik égig hatón énekelni falrengetó zsoltárokat, szépséges dicséreteket; most pedig már csak azért sem kiváut enni, mert hiszen az elmúlt éjjeli kézfogéban rakott asztalnál lakmároztak csaknem hajnalpirkadásig. Mikor mindennel készen volt, a mi az ünnepi öltözködéshez tartozott: hatás kedveért még a bajuszát is kipederte. Mert az 1894. évre összeállított költségvetés is ugyanazon hiányokat tünteti fel, mint a zárszámadás tanúságaként az 1892. évi, s minden valószínűség szerint nyilvánvalóvá teend az idei is. Hiába keressük ebben is azt a tiszta képet, melyet nyújtani kötelessége. Hiába óhajtanok belőle látni a változott vagy változandó viszonyok szerinti idomulást, hiába várjuk, hogy közgazdasági életűnk fázisaihoz közelebb fog simulni, hogy annak állapotával számot vett, s ebből következőleg némi tájékozást nyújtson közgazdasági viszonyainkra is. íagyja ezt a zárszámadás feladatának, bár ezt is csak ugy mellékesen, elfáradva szokta érinteni. Hiába reménykedtünk, hogy a jövő 1894, év mármár szabatosan megállapított fontosabb eseményeit is felöleli. Feleletet nem nyújt semmire. És bizony-bizony több szolgálatot tenne az a íöltségelőirányzat, ha ezen kérdésekre igyekeznék megfelelni, mint a merő sablon szerint készült adathalmazával, melyek az előbbi évek hasonfaju téteeitől sem érdemben, sem numerice nem különböznek lényegesen. Mert az mégis csak megbocsáthatlan, hogy közgazdasági viszonyainkat, melyeknek jó, vagy rosszabbra fordulásával van szerves egységben a városi jövedelmek legjelentősebb része, mi — kik közvetlen szemlélői vagyunk — ismerjük legkevésbé. Az Andromeda deltájának elyptikus elhajlását inkább tudjuk tudományosan pertraktálni, mint a nyíregyházai ipar, kereskedelem és földművelés — az előbbi kapcsolatábau igea nevezetes — jelenségeit, állapotát, változásait, fejlődését, avagy hanyatlását és financiális kiadóságát. A közköltséghátrány évről-évre rohamos emelkedést mutat, logice ebből az következik, hogy adófizetési képességütik visszafele fejlődik. Ellenben a szántóföldek bérlete 6465 frt többletet hozott az 1892. évben. Ezen körülmény pedig épen az ellenkezőt engedi levezetni, t. i. közgazdasági viszonyaink javulását, sőt ezt emeli ki a számvizsgáló bizottság mult számunkban érintett jelentése is, — melyet más hivatalos adat nélkülözése folytán el kell fogadnunk. Ugy, de e két eredmény irreleváns, s a való kiderítését hiába várjuk! Véleményünk szerint egy ilyen uagy város költségelőirányzata nem csupin arra való, hogy a bűró számára több-kevesebb harmóniával kottát készítsen, melynek alig kötelezett betartása ékteleu disharmoniát szül az év végén, hanem tulajdonképeni jelentősége ott kezdődnék, hogy kétségtelen adatok alapján a közgazdasági élet minden tényezőjét legalább tájékoztatva tangálja, azoknak alapján készüljön, azoknak konfiguratióját kövesse, s útbaigazítást nyújtson a jövedelmi források végokának természetéről, ^minőségéről, valamint a kiadások hasonló tételeinek alapjairól is. Ennek az üdvös eredménynek eléréséhez meg kívántató adatok beszerzése nem kerülne herkulesi munkába. Hanem ebből egyre mindenesetre szük ség" volna!! Dohányzacskójit, kezkenőjét mándlija zsebébe dugván, a sarokba támasztott tórülmetszett tolgyfapllczája (csáthi bot) után nyúlva, indult ktfelé. Felesége kikiserte a konyhaajtóig; figyolmeztetéhogy a tiszteletes urnái akuratosan, nyomon beszéljen. Hitvesi, gondos szemmel bírálta férje ruháját, ha mindene rendben vau e? ... A nyakán háromszor körülcsavart selyemkeudő csokrát egyenesre igazította, jobb keze megnyálazott hüvelyk és mutatóujával még két nagy polyhet csípett le a máudli hátuljlról, a csizmáját egy szőrehigyott kefével uehányszor körülkefélte s csak miután ura alakján mindent apróra megvizsgált: bocsátá őt utjlra, isten hírével. Megy hát már Karamankó, násznagyi minőségében, fontos képpel, kavargó füstfellegeket hagyva maga után, Az egyik csizmája uyiszorgott, a másik makogott . . . Útközben több ismerőssel találkozók. Mindegyiknek azt mondta, hogy uagyon siet, de azért terjedelmesen elbeszélte, — egyik szavát a mtsikba öltögetve, — hogy milyeu fontos ügyben megy ő most a parocbiára. Egyikkel a,koleráról, az idei termésről, másikkal a szőllő permetezéséről, a rózsa-krump'i romlásáról diskurálgatott roppaut uagy bőbeszédű ióggel. Utoljára még is elért a paplakra. Módosan bekopogtatott. A pap éppen akkor gyújtott rá a pipájára; az izmos szopóka mellett a kifeletóduló füsttől alig birt kivergődui száján a szokásos .szabad" szó DJ azért Karauiaukó elértette s nagy csoszogások közt nyuá be az aj ót. — Bajuszát két felé sodmntotta, köhentett vagy hár.nat, azután megszólalt: „Szerencsés, jó reggelt kivánik Tiszteletes uramnak! Az éjszakai nyugodalmat szolgáltassa az isteu kedves egészségére!" .Köszönöm, Karamanko iram, tessék leülni. Mi járatban vau kigyelmed?" kérdé a pap. „Hit biz' ón" — válaszolt Kira mankó — .házassági állapotban fáradozom. Tetszik ismerui Drugár Ádám komámat! Már hogy ne ismerné tiszteletes uram!? Még jivában való ember, ki még mind ekkorig akálháuy legényt odább lök a köblös zsák tói, hogy segítség nélkül maga felvegye ós már uégy felesége nyugszik a temetőben. Módja is van a világban, olyan, hogy másnak sincs külüub a faluban. Presbyter, törvenybiró, tehát a tisztességnek sincs híjával, száz szóuak is egy a vége: szerencséjs van mindenhez^ | világon, csak az asszonyhoz nincs. Már azt is mondta Hasonlóképeu vagyunk a jövő évre elhatározott nagyobb munkálatokkal is. A villamos világítás kérdése annyira előhaladt már, hogy a pályázat is kihirdettetett a telep és berendezés felállításához, joggal és minden optimismus nélkül remélhetjük tehát, hogy a dologban valami kiadással járó fordulat beáll. A költségvetés hallgatag mellőzése azonban még csak nem is sejteti, váljon villamos világítás iránti mozgalom egyáltalán létezik! A nagyvendéglő építése iránt a már jóváhagyott műszaki terv szerint szintén nem sokára lejár már a pályázat, mely a vállalkozót kötelezi a munkálatnak 1894. évi február 1-én leendő megkezdésére, hanem a költségvetésben ennek sincs nyoma. Pedig nagyon csekély eltéréssel bizton előre látható, hogy a munkálat mennyi kiadással fog járni a jövő év terhére, s kétségtelen az is, hogy ezen rendkívüli kiadás nem a város folyó pénztára által fog fedeztetni. Körülbelől nyilvánvaló a fedezeti alap, s épen azért annak annyira helye vau a jóváhagyandó költségelőirányzatban, hogy még utólagos bevétele is alig engedhető meg. Távolról sem akarunk mi bárkit is felelőssé tenni, vagy recriminálni. A rendszerben vau a hiba, mely a milyen stabil, ép oly hiányos. Ilanem a „miért" nagy kérdőjellel ott van csaknem minden bevételi és kiadási tétel után. Különben az elkészített költségelőirányzat alig tér el, amint már említettük is, a folyó évitől. Végeredménye az, hogy 353061 frt bevétellel szemben 386830 frt rendes és 15316 frt rendkívüli, összesen 402146 frt kiadás áll, közköltséggel tehát 49085 frt hiány lesz fedezendő, ami körülbelől 46 — 48% közköltségnek felel meg. A bevétel a mult évi költségelőirányzatot 9345 frt többlettel, a kiadás pedig 13827 forint többlettel múlja felül, a folyó évihez képest tehát az 1894-dik évi költségvetés 3582 frttal kedvezőtlenebb. A városok közigazgatásátlak reformja.*) A közigazgatást, mint a belügyminiszter ur igen helyesen igérte, alapjából fölfelé kellene újólag szervezni vagyis a községeken kezdeni. Ez helyes. De a városokat külön kellene tárgyalni, egészen külön, hogy elősegítsük a polgárosodást, a városok fejlődését az által, hogy valahára a városok megfelelő figyelemben részesüljenek s ne legyen törvényhozásunk is annak az ósdi felfogásnak a rabja, a mely csak vármegyéket és községeket ismert, azaz nemeseket és parasztokat. De különbeu is a városi közigazg t:ás reformja mellett a törvényhozásnak még arra is ki kell terjesztenie figyelmét, hogy uj törvényeivel mintegy megtanítsa a nemzetet arra, hogy miként alkosson városokat, miként alkosson sártenger övezte járvány-fóBzkeibőlj lakható városokat és lakóiból derék magyar polgárokat. De hiszen ez nem a törvényhozás feladata, ez nem tartozik a törvényalkotás czóljii közé — mondják sokan. Éa pedig azt felelem rá, hogy igenis éppen ez a bölcs törvényhozó feladita: oktatni nemzetét. Mert csupán az a valódi törvény, amely ily ideális czélt kepes *) Mutató Hollósy István dr. ily ciimil alkalmi füzetéből. elbusultában. nem házasodik meg többet. .Minek . . . hogy egygyel többen legyenek a temetőben! ? ... szokta mondani, De isten ő szent felsége másképpen rendelte. Csak hallgassa már meg — édes tiszteletes uram — kérem szeretetei; mi történt az éu kedves komámmal! Hát — hogy az esetet elejéről kezdjem — a mult ny . . . i vásárra, ez előtt egy hónappal, bement az én komám is. Csakugyan ott voltam én is, két szekérkereket, meg egy pár istrángott vettem. D i nagyon drága volt, eb az ingét .... Még talán Tiszteletes uramat is láttam, ha emlékezetem nem csai? . . • A pap a fejével bólintott, jóizüen szíva pipiját. ,Búzát vitt a komám, még tavalyit, nyolcz mázsát, meg még kiló is volt hozzá, nem tudom, monnyi. . . . Hírotn ló volt a szekerébe fogva: a nagy, szürke lóva volt nyeregtől fogva, a három éves, hóka csikój i lógón, a rudast, a fekete kanczát ugy sem ismeri Tiszteletes uram. Hejh, jó csikókat nevel az a kancza! De hát könnyű a komámnak, mikor most is negyven köböl zibja termett a „kutyaugró dűlőben", a kurátor uram földjének az innenső vógeben. Hogy a dolog sorára térjek, mondom: hogy elindult az én komám a vásárra még vásár előtt való nap, egy magában. Ugy jó ozsonnatájon indult — a miut beszéli — innen hazulról, s már szinte leszállott a nap, mikor az ország uton utolér jegy fehércselédet,csinos, tiszta öltözetben, fehér vászou abrosz volt a vállán körülkötve, karján kosár, lábán harisnya és fűiős czipó. „Te vagy az Eszti hu^om* ? kérdé a komim. M:rt miuduyárt megismerte, hogy az Bodor Eszter. Tetszik ismjrui azt a szein/evaló fiatal menyecskét a „Kutyatartó zugban", kinek férjét tavaly nyáron agyonyomta a Wassermiu bérlő széna kazla. M-ndössze cssk három hétig éltek együtt. ,Éi vagyok, Ádám bácsi", mondá a menyecske. .Megyek a vásárra, de későn indultam, már bánom is. Különben csak amott tanyáig szándékozom ma menni, ott jó ismerősöm lakik, kinél meghállhatok, honnan aztán jókor reggel közelebb érem a váro3t.„ .Soh'se hálj meg, édes hngom, elviszlek én szívesen be a városbi, én is a vásárra ungyek" — mondá neki a komám, és felvette Esztit; magi mellé ültette, hogy jibban beszélgethessenek. Azt mondja a komám, hogy Eszter nagyon ki volt pirulva a sebes gyaloglástól s m'kor gömbölyű válla, karja övét érté, olyan forró volt, mint a tűi.