Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-07-16 / 29. szám

Melléklet a „Nyirvidék" 1899. 29-ik számához. „Az ág. evangélikusok magyarsága." Nyiregyházaa város magyarosodásának kérdéseit a helyi sajtó ilyen czim alatt nem tárgyalta még soha. Mi is, akik ez ügygyei már többször foglalkoztunk, és laptársaink is, mikor erről a kérdésről irtak, olyan megnevezéssel bocsátottuk az illető hírlapi czikkeket nyomda-festék alá, hogy abból magából helyes irányt nyert — ha ki elolvasta — iróik intenciójának megítélésére. Ez alkalommal is, hogy e lap legutóbbi számában „Opportunista" aláírással megjelent czikkre, az előre bejelentett választ kötelességszerűen megadjuk, szigorúan ragaszkodni fogunk ahhoz az idáig következetesen megtartott álláspontunkhoz, hogy erről a kérdésről — okosan és a viszonyok ösmerete szerint csakis kulturális, t i. magyar nemzeti kulturális haladásunk érdekei szempontjából lehet és kell beszélni. Egyébbről még csak szó sem lehet. Nyiregyháza város magyarosodásának ügye nem nemzetiségi kérdés. Mert lehet ugyan, hogy akad még egy-két olyan vén ember — nyíregyházi polgár — aki nem tud magyarul, de, ki szive-lelke szerint más lenne mint magyar, nyíregyházi ember nincs közöttünk. Épen azért, hogy tudniillik minden félremagyarázásnak elejét vegyük, konstatálnunk kell, hogy „Az ág. evangélikusok magyarsága" czíme alatt Nyiregyháza város magyarosodásának kérdéseiről írni nem szabad, mert — igy fölvetve a kérdés — egészen mást jelent. Hogy mégis e czimet használjuk, azért történik, mert e czim alatt megjelent czikkre reflektálunk. Mert tulni való dolog, hogy egy újság ezrekre menő olvasói között sok olyan akad, aki a lap egy-egy czikkének csak czímét olvassa el; s nem szabad elfeledni azt sem, hogy az olvasót, mikor egy ujság-czikket olvas, ez ujság-czikk czíme előre befolyásolja s igen gyakran félrevezeti. Már pedig, aki Nyiregyháza város magyarosodásának dolgait „az ág. evangélikusok magyarságának" az általános mértékével méregeti, az — ha e hírlapi czikk czíme után indult el — alaposan félrevezettetett. * * * Az a hírlapi czikk, amelyre itt most reflektálunk, Íratott vala pedig abból az alkalomból, hogy a „Nyírvidék" mint az „Opportunista" aláirású czikk írója mondja—- „erélyes hangon és erőteljes logikával tette bírálat tárgyává" a nyiradonyi oláh népiskola haza-ellenes üzelmeit. E hírlapi czikkben, ugyanis, demonstráltatván az a nevezetes eredmény, melyet Nyiradonybau egy fanatikus oláh pap és két tanítója az iskolás növendékek fokozatos eloláhositásában elértek, a kővetkező sorok is foglaltattak: „Nézzetek ott széjjel s követeljétek a ti egyházatoktól, hogy folytassa és fejezze be munkátokat, tegye rá a koronát. Kárpátoktól az Adriáig — ahogy mondani szokták: — a magyar nemzeti géniusz termékenyítő ereje kell, hogy" segítse a ti munkátokat" Hát, ami ezekből a sorokból — túlhajtott patriotizmus és emberi hiúságok gyöngeségei nél„A NYIRVIÜÉK TÁRCZÁJA* Különös elbocsátó-levél. Csabak Demeter jó módú parasztgazda egyik tiszamenti, kies faluban. Hat ökör jár ki udvarából, fajlovaival a gazdakörök állat-kiállításain rendesen aranyakat nyer; jó karban tartott kövér rétjei nagy bőségben termik a selyemfogásu, illatos széuát, szántóföldjei ontják a sötétpiros aczélos búzát, akkor is — mikor sok, más gazdának babéja, vadrepczéje s konkolya terem nagy mértékben. Ha a királyt, papot, kondást kifizette: nem tartó zik embernek mással, c°ak jószóval. És ehhez az áldott módhoz, melyet egy ősjogoncz sem birna egy könnyen megingatni, az ég csak egyetlen leány-gyermekkel áldotta őt meg. Ezért gyakorta busul auuyira, hogy majdnem a feje füstje megy. tudva azt, miszerint hunytával ezen az ágon kihal a Csabak-familia. Valósággal irigyli, hogy Daru Kis Illés komájának négy legény fia is vau. Bár igen szereti egyetlen leányát, de — ha ugy egy láthatatlan hatalom egy szép reggelre fiúvá változtathatná: bajosau adná fél telek első osztályú földért. Sokat vigasztalja pedig felesége, az eleven mozgású Sira asszony. „Soh' se busulj, apjuk"! — szokta neki mondani, — nyugodjál meg az isten bölcs rendelésén. Ha ó igy látta jónak: mi úgyis hasztalan zugolódunk, meg nem másíthatjuk a jó Atya végzését. Sőt iukább hálával tartozunk az egek urának, hogy olyan ép, egészséges, szép gyermeket adott. Mert kell-e — édes apjok — szemrevalóbb leány a mi Marc3ánknál? Hiszen olyan szép teremtés, a lelkem, hogy a rosz szemnek kir ránézni. Hidd el, ha napszámos ember leánya volna is: rést törnének érte a legények minden éjjel a sövényen! Igy pedig — majd megütöd — maholnap egyik leánykérő a másiknak adja házunknál a kilincset. Megunjunk a vendéglátást. kül kiolvasható: az régeben is már meg volt írva a „Nyirvidék"-ben. Nevezetesen az, hogy Nyíregyházán az ide s tova 20 esztendő óta teljesen magyarrá tett népiskola, a legteljesebb eredménynyel bevégezte a maga feladatait. Mi ez a „teljes eredmény?" Az, hogy: „Most az iskolai év elején statisztikai adatokat lehet még gyüjteui a tekintetben, hogy az elemi iskola első osztályába lepő gyermekek nagyon kevés kivétellel már tuduak magyarul. S ez sokat jelent és mindent bizonyít; mert ezt a magyarul tudást azok a gyermekek a családi tűzhely mellől hozták magokkal, demostrálva ezzel a legteljesebb eredményt, melyet a magyarrá tett iskolák elértek, hogy t. i. a magyar nyelv otthonos már a mi népünk családi fészkeiben is s hogy az nem idegen, betanult nyelv többé. Tegye rá müvére a koronát az egyház, az istenitisztelet nyelvének fokozatos megmagyarositása által. Az idő elérkezett!" („Nyirvidék" 1892. 43. száma.) Nem hinném, hogy akadjon valaki, aki ezt kétségbe vonja, hacsak Potemkin-féle mesterfogásnak nem akarja bélyegezni azt az épen a magyar nyelv nagy térhódításának diadalát jelentő eredményt, mely pld. egy tanyai iskola téli vizsgáján őméltóságát a főispíu urat valóságos extázisba hozta. Nyir-Adonyban egy pap és két tanitó — igy volt ez megirva a „Nyirvidék"-ben — pár esztendő alatt tiszta magyar ajkúnak született generációt eloláhositanak. Pedig — amiben hinnünk kell — a magyar géniusz nem termékenyíti éltető meleg sugarával az ő munkásságukat. Sőt ellenkezőleg! Minden amiben élnek: a levegő, a fű

; a fa, ami nő közöttük, növekszik, csupa tiltakozás ! Es még is! Nyiradonyban a tiszta magyar apák és anyák megtanulnak és eltanulnak oláhul beszélni a gyermekeiktől ! Nálunk meg a népiskolában teljesen magyarrá lett fiuk és leányok, a családi tűzhelyhez visszatérve, elszoknak a magyar nyelv rendes használatától s visszatérnek a tótra. Lehet talán fölötte vitatkozni, de nekünk az a meggyőződésünk, hogy egy minden kifogáson fölöl jó magyar érzelmű népnél, melynek egymásra fejlődő generációi husz esztendő óta tiszta magyar nevelésben részesülnek az iskolákban, s mely megélhetésenek mindenféle viszonyai szerint a magyar nyelv használatára van utalva: az isteni-tisztelet nyelvének fokozatos megmagyarositása nem „merénylet" számba megy. Az emlegetett czikk irója, bár mennyire hivatkozik is arra hogy „a népek pszihologiáját érdemes megfigyelés tárgyává tenni," ő maga az első, aki nem él ezzel a jó tanácscsal. Ez a bizonyos „népek pszihologiája" igen szépen hangzik, de bizony csak frázis az, azokkal a tényekkel szembe állítva, melyek itt, a mi szemeink előtt megtörténtek. Azt a szerény indítványt, mely „a magyar uyelv kicsi térhódítása" lett volna az isteni-tiszteletnél," az egyház felügyelője a presbytérium egyhangúlag hozott határozatával terjesztette a közgyűlés elé. Mi is volt ez az indítvány? „1. Húsvét, pünköst és karácsonykor, a második ünnepnapon kizárólag magyar nyelvű istenitisztelet tartassák. 2. Szerdán és szombaton magyar nyelvű istenitisztelet legyen. 3. A konfirmációra való előkészítés tisztán magyar nyelven eszközöltessék." Es ön erről az indítványról azt mondja, hogy „merész ugrás" akart lenni, s hogy „politikai érettségükről és kiváló tapintatukról tettek tanúságot azok a férfiak, akik ezt — a merész ugrást — lehetetlenitették." Hát a „népek pszihologiájának ismerete" engem arra tauit, hogy : Először is ez az igazán szerény (husz esztendővel a teljesen magyarrá lett népnevelés után tett) indítvány a Beniczky—Meskó-féle képviselő választás előtt szó nélkül elfogadtatott volna; s másodszor, hogy —- ebből következőleg — e szerény indítvány lehetetlenné tételéhez „a népet utolsó kincsétől, megnyugvása ellenére kímélet nélkül megfosztani" — nem igaz kommentár. „Követeljétek a ti egyházatoktól — ez volt a zokon vett passusa a czikknek — hogy tegye föl a ti (tauitók) munkátokra a koronát" ! A nyiradonyi tanítók 2—3 év alatt — pedig nem segít nekik a magyar géniusz mindenütt élő és munkáló ereje — mindenféle hatóságoknak beavatkozása daczára, eloláhositják tiszta magyar szülők, magyar vérből cseppentett gyermekeit. S nálunk, 20 esztendős multu tiszta magyar népneveles után s népünk kifogástalan jó hajlamai és hajlandóságai daczára azt a piczi kis és nagyon szerény indítványt „merényletnek" uevezzük! * * * Kerülni kivánom azonban ezt a pathetikus hangot s be is végzem. A mi álláspontunk — s ettől hogy eltérjünk nem győzettünk meg, az: hogy elérkezett az ideje annak, hogy Nyíregyházán az isteni tisztelet nyelve magyarrá tétessék. Ehhez a czélhoz az az emiitett lehetetlenné tett indítvány okosan, bölcs mérsékléssel tette volna meg az — utolsó előtti lépést. Nemzeti nőnevelés. Mikor a középkor a maga hűbérrendszeróvel, s az egyház tűlhatalmával megdőlt, helyét Európa-szerte a fejedelmi absolutismus foglalta el; ezt megbuktatta a franczia forradalom, de a mely újból zsarnok urat adott Eur.pinik Napoleonbau. A Napoleon elleu vívott harczokban látjuk először szerepelni a történelemben a nemzetiségi eszmét a spanyol, a német és a tiroli szabadjághirczokban. Ezen eszme a „szent szövetség" megalakulása után, midőn Napoleon buktával az európai monarchiák ismét az absolutismust akarták érvényre juttatni, csak erősbödött, s bátrau elmondhatjuk, hogy jelen századunknak ez az uralkodó eszméje. A nemzetiségi eszmének már is két egymást meglehetősen parallizáló hatását észlelhetjük, míg ugyanis Ugy válogatunk a vőnekvalókban, mint juhász a pergőben. Binja a kakuk, egy ilyen leányért mindig adnak fiút, a minőt épm akarunk!" — Annyi igaz, hogy Mircsa szemrevaló egy leány. A ki ránéz : nem hagyja egy tekintetre. Magas, karcsú termetével, egyanesen kifu

fó, széles vállaival, dotnboru mellével huszárnak illenék. Hosszú pillái, sötét szama égeti a legény lelkét: eperajkának lágy muzsika hangját hallva, azt sem tudja: örüljön-e, vagy busuljoa? Járása könnyű, miat a susogó szellőé; dus, fekete hajfonatát irigyli ós magáénak szeretné valamennyi leánya, meg meuyecskéja van a falunak; nem lehetetleu, hogy az öreg asszonyok is kívánnák. Hiszen hiu az ember a koporsó-szegig. Kivált, ha az ember asszony! Marcsa szép testében lélek is szép lakik. Jóllehet: csak a falusi iskolát járta ki, de azt aztán hat év alatt el is végzé alaposan. Szive, esze kimüvelódött annyira, a mennyire egy polgái-leányuál az kívánatos. Balsőhiztartásban gazdisági teeadőkben egyaránt használható, de ügyes. Hl a szükség kívánja: neki a főzőkanál éppen olyan fegyvere, mint a kapanyél. Jól tudja, hogy például tíz kaszás tótnak hány liter lisztből kell túrós csuszát készíteni, hogy a derék jól hajoljon a kasza után; de viszont az sem ismeretlen előtte: hány liter vetőmig kell egy hold földbe a búzából, repczéből, mákból stb, csikó borjunavelésben csakúgy otthon van, mint a fehér-ruha varasban, pulykaköltetésban. Szóval; jobb kazi ó apjtnik is, anyjának is. „Az alma nem messze esik fájltól." Azt mondja a példabeszéd és legtöbbször igaza van. — Síra asszony, mint hád nő, szintén ritkítja a pírját. Még most is — ugy nevezett „vórbélü" menyecske, ki mág amilyen-amolyan árkon nem viteti át magát senkivel. Nyelve, keze csak éjszaka pihen. Da, hogy melyik dolgozik többet egész nap: bajos volna megmondani . . . Egy óra alatt kimos három személyrevaló fehéríuhát; másfél óra alatt megfőz három-négyféle ételből álló ebédet. Este kovászt tesz s már hajnalban ropogós héjú, ruganyos bélü, puha kenyér illatozik a dologramenő cselédek tarisznyájában. Az ilyenfajta gazdaszonyok mellett — ugy tartják — nem tud a gazda elpusztulni, bármint akarná is. Legyen henye, korcsmis, kártyás: egy hold földje sem bánja meg, mert az aszszony talpon van s helyt áll mindenütt, ós kiköszörüli a csorbát. — Az ilyen nő a kidült-bedült fald házat rövid idő alatt egy maga lakályossá teszi, belé hívogató kellemet, csint varázsol; vele a uyomoruság, a kiáltó szükség egy fedél alatt meg nem lakhatik. Hejh! bizony uagy is az ilyen asszony értéke. Már bölcs Salamon azt mondja: „Balcs, serény asszonyt kicsoda találhat! Annak ára felülmúlja a karbunkulosokat." Egy jó régi népdal szerint meg: „Boldog, kinek vagyon egy jó felesége! Annak van e világban gyönyörűsége; kapa,, kasza feltöri bár a teuyerét; Mégis jóízűen eszi a kenyerét." Csabak Demeter, alacsony, zömök termetű ember, jellegzetes kálvinista nyakkal. Szapora beszédjét sűrű „ebadtá"-val fűszerezi, Nem pipázik: mégis gyakorta köp. Egészben véve, éppen uem mondható rosz benyomást keltő alaknak, noha van beune egy, a mi a jóizléssel határozottan ellenkezik: t. i. nagyon zsíros a ruhája, főkképan padig elől csillog irgalmatlanul. Falesége, leánya semmi módon rá nem tudják kapatni, hogy az asztalnál meghajolva egyék s tányért használjon. A világért sem, — ő — more patrio — oly egyenesen ül ai asztal mellett, mintha csak nyársat nyelt volna. Hasztalan viszi bal tenyerét — mentő ponyva gyanánt — a táltól a szájig folyton a tele kanál alatt: kikerülhetetlen, hogy a levesfóle ételektől ruháját megóvja. Neje is rosteli, Marcsa pedig pláne szégyenli a dolgot, de segíteni nem képesek, apjuk makacsságán a legjobb igyekezetök megtörik. Külömbea