Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-04-16 / 16. szám

I B V I D É IÍ.' n A NYÍRVIDÉK TÁRCZÁJ A." sabbau megjelenhet a tflzuél, de azonnal elhelyezheti és felszerelheti ott a tűzoltó gépeket, ugy, hogy mire az önkéntes tűzoltók a város különböző részeiből oda érkeznek, ké'sedelem nélkül hozzá lehet fogni az oltáshoz Ez a néhány percznyi időnverés igen nagy jelentőségű s csak is igy lehetséges, mert ama különben is terhes szolgálatok mellett, melyeket ünkéntes tűzoltóink magukra vállaltak és teljesen önzetlenül, sőt még a maguk anyagi megterheltetésével végeznek, nem csak hogy meg nem kívánható, de el se lenne fogadható tőlük, hogy az éjjeli tüz-őrség létszámának megnagyobbítása az ő soraikból eszközöltessék; hisz igy is minden hónapban egy-egy éjszakát kell az önk. tűzoltó egyesület tagjainak az őrtanyáu eltol teniök. Szükség van továbbá arra, hogy a tűzoltói szertár egy úgynevezett toló-létrával kiegészitessék. Az emeletes épületek száma Nyiregyházán folyton szaporodik, s a szakértők állítása szerint, ha véletlenül egy ilyen emeletes épület padiásán támadna tüz, a tűzoltóság — híjával lévén az említett toló-létrának — tehetetlen lenne a veszedelemmel szemben. A főparancsnok tavaly tett már e gépezet beszerzésére nézve kérő előterjesztést a költségvetés tárgyalása alkalmával, de akkor nem szavazták meg. Ugy halljuk azonbau, hogy az idén már a polgármester, illetőleg a tanács kezdeményezéséből fog a szükséges, — mintegy 1000 —1200 frtnyi költség a költségvetési javaslatba fölvétetni. Egyebekben az önk. tűzoltók szertára — a szükség szerint — teljesnek mondható. A lefolyt hét gyakori tűzesetei s a száraz, szélviharos napok, melyek a tűzveszedelem állandó félelmében tartják a lakosságot, kézzel foghatólag figyelmeztetnek bennünket arra, hogy tűzoltói szervezetünket a szükséges gondoskodásban részesítsük S foglalkozván e kérdéssel, nem tehetjük ezt a nélkül, hogy tolmácsolói ne legyünk az elismerésnek derék tűzoltóink és főparancsnokuk ir.íu . Villamos világítás. Lesz tehát mégis világítás, — rendezés alá, napirendre kerül ezen fölötte égető kérdés. Nem marad meg a mai világítás, mely még abból a korból való, a mikor nem akartak nagyobb világítást, nehogy a — zsiványok jobban lássanak, — a mikor még a város tisztes polgáraitól elváratott, hogy ki-kiesti kilencz órakor otthon legyen, — éSj igy feleslegesnek látszott világításra költekezni is. Ma már érvelni sem kell a mai világítás tarthatatlansága és a rendezés sürgős szüksége mellett, — és igy csak örülhetünk, hogy városunk előkelő és befolyásos tagjai maguk ragadják kezükbe az ügyet, és igyekeznek azt mielőbb sikerre is juttatni. Ez volt ugyanis programmja a folyó hó 9-én tartott, Somogyi' Gyula kir. közjegyző által összehívott értekezletnek, a hol általános helyeslés közt lett elfogadva azon eszme, hogy villamos világítás effektuálása czéljából városunkban részvénytársaság alakíttassák, — a melynek létesülését annál jogosabban remélhetni, mert az értekezlet hiszi hogy Nyíregyháza város maga is fog részvényeket jegyezni, —• mert tudja, hogy a helybeli három pénzintézet nagyobb mérvben vesz részt az alapításban Almok, álmok. Repültem. Keresztül az ozondus aether régióin, a Sinus felé haladt kiszabadult lelkem. Éreztem, hogy szemeim lecsukódnak, kezeim lankadtan hanyatlanak le a papírról, melyre valami érzelmes történetet akartam írni; hallottam a toll koppanását — azután csendes lett minden. Kiszélesült a látkör. A halvány csillagok miriárdjaí vettek körül és én gyönyörködtem az isteni látványban. Körülöttem sejtelmes zsongás, zizegés, bugás, apró szi porkák röppentek szerteszét egyik csillagtól a másikhoz, egyik naptól a másikhoz. Láttam a földet, mint fehér fénygolyót tovaszáguldani az alaktalan űrben, valami megnevezhetlen érzés fogott el. Vissza! vissza, oda, a honnan jöttél. Éreztem a csillagok sáppadt fényét, az a sejtelmes zsongás megremegtetett, de azért mentem előre. Bucsucsókot intettem a földnek, mely lassanként tűnt el a csillagos éjszakában, Meg volt törve a varázs; éreztem mint hull le egymásutáu a földi érzelem, bilincseitói megszabadított lelkemről. Keresztültörtem a bűvös légkört, tuljutottam a föld határán. Kellemes melegség vett körül és szinte éreztem, miut burkolódzik körém valami illatos fátyol, mely követett légi utamon. Fénylő napok, sappadt holdak, rózsaszinlángban é^ó c állagok, bíborpiros üstökösök és szédületes gyorsasággal forgó égitestek egymásután maradoztak el. A messze távolban kéklett a tündéri fény, mely felé törekedtem. Ez a kékes pirosság óriási fénynyel világított be a sziugazdag éjszakába. Lelkem remeget a gyönyörtől, a mint terjeszkedni láttam magam előtt a mérhetlen nagyságú sugárlegyezőt, melyet a Sirius lövellt ki. Szemeimet majdnem megvakitá a túlvilági féuy. Bódító kéjérzet fogott el; és én érez tem, hogy elértem a Sirius légkörét. Még egy utolsó pillantás az elhagyott föld felé . . . azután valami megnevezhetlen erő ellenállhatatlanul ragadott magával a sugárzó fény kellő közepébe . . és mert szükség esetére a pesti magyar kereskedelmi bank szívesen ígért közreműködése is igénybe vehető. Ha ily szereplők állanak egy vállalat élén, annak, mint vállalatnak, egészségesnek kell lennie. Az értekezlet nyomban kiküldött egy előkészítő bizottságot, melynek tagjai lettek: Somogyi Gyula, Martinyi József, Flegmán Lipót, Stern Jenő, Szohor Pál, dr. Meskó László, dr. Ferlicska Kálmán és Májerszky Barnabás. E bizottság következő feladatokra vállalkozott. 1. Elkéri az összes terveket, a melyek városhoz érkeztek a villamos világítás tárgyában. 2. Megtudakolja, hogy a város mennyit hajlandó a közvilágításért fizetni évenként? 3. Mennyi részvényt hajlandó jegyezni a város? 4. Felküldi a terveket egy fővárosi szakértő bizottsághoz után számítás, és a rendszer inegbirálása végett. 5. Részvény aláírásra felhívást bocsát ki. Ily alapból és ilyen uton indalva azonban az előkészítő bizottság czélt nem érhet. Ugy látszik, hogy a vérmes remények akadályozzák a higgadt gondolkozást. Mindenekelőtt a város, a hozzá beérkezett ajánlatokat és terveket ki nem adhatja mert azok a benyújtók szellemi magán tulajdonát képezik, azokkal a város a tervezetek készítőinek beleegyezése nélkül nem rendelkezhetik. De nem nyilatkozhatik a város arra sem, hogy mit áldoz őa közvilágításért? Nem nyilatkozhatik először egy még mm létező társaság nevében tett kérdésre, de különösen azért, mert a város szempontjából az alakítandó részvénytársaság ép oly ajánlattevő, mint a többi, s vele a város csak akkor szerződhet, ha ajánlata a többieknél jobb és előnyösebb. Ezért tehát a részvénytársaságnak kell nyilatkoznia, híjy mmnyiért szolg Utat ja a közvilágítást ? Határozottan rosszalnók, In a város részvények jegyzésére köteleztetnék, mert ok nélkül kettős risikót vállalna. Mint nagy részvényesnek, az egész részvénytársaság érdekében, mely pedig a helybeli egész piaczot is érinti, szükség esetén el kúlene.nizníe, ha a közvilágítás rosz. Ha a világítás rosz, ily esetben kellő erélylyel fel nem léphetne, mert ezzel a saját, ily részvényekbe fektetett vagyonit veszélyeztetné, de még a részvénytársaságnak s vele a participáló pénzintézetek helyzetét felette sulyosbbitaná. Ha a város nem részvényes, akkor — szükség esetén a magán fogyasztók panaszait is erélyes fellépéssel orvosolhatja, — ha pedig részvényes, a közvilágítás bajait is elnézni kényszerül a saját és a helybeli piacz érdekében. Ily dilemmába a város nem sodorható. Igaz csupán az, hogy a vállalat sikerül és kifogástalan, a részvények után eső nyereséggel olcsóbb lesz a közvilágítás és hogy a nyereség a városban oszlik el. Azonban erre sokkal biztosabb mód is kínálkozik; mert mig az alapitók elfeledik, hogy a kezdet — már újdonságánál fogva is — felette sok nehézségbe ütközik, hogy a közönséggel csak évek múlva a létesítés után lehet megkedveltetni az uj világítási naódot, hogy ekként az első évek vesztességgel is z áródhatn Í£: addig eszébe juttatjuk, hogy az ezen kérdést már megoldás elé vitt világítási bizottság oly szegődési tervezetet fogadott el, mely szerint a városnak joga van a telepet felépítés után azonnal és fakturaszerüleg és azontúl is bármikor az egész vállalatot átvenni. Mi következik ebből? Hogy mig először a vállalkozónak, súlyos felelőssége miatt, kell, — több: muszáj jó világítást és erre helyes módot nyújtani, úgy másrészről, ha a város meggyőződik a vállalat nyereséges voltáról, akkor, ha tetszik, maga, ha akarja egy részvénytársaság utján átveszi az egész telepet. És ezenkívül a kezdet szokatlan nehészségeit áthárítja a vállalkozóra. A részvénytársaság azt tűzte feladatául, hogy a vállalat nyeresége a városban osztassák tél; ennek elérése czéljából azonban az általa kezdeményezettnél sokkal czélszerübb mód az, hogy a városhoz beérkezett tervekre vonatkozólag a városi képviselet által fogadtassa el a világítási bizottság javaslatát és szerződés tervezetét, és a vállalat létesülése után megalakulva vegye át a kész telepet — a városnak szerződésileg biztosított jogán. Vagy ha a tervezetek, különösen a világítási módszer különfélesége okoz aggályt, — a város biráltassa azokat meg a fővárosi műegyetem tanári kara által, az általa legbiztosabbnak és legczélszerübbnek talált tervet fogadja el, és azonnal kösse íaaeg a szerződést. Fennhagyva az átvétel jogát, és e jog átruházását. Ajánljuk ezeket megszívlelésre. - hm. — A külsőségek kultusza. Van e hát fitogtatás nélküli igaz, őszinte humauiz mus most, midőn az emberbarátok oly tüutetőleg szeretik cselekedni a jót? Van-e igaz, bensőségteljes fájdalom, midőn a részvétet hirl.ipilag köszönik meg, s a kedves halott u'áu a repülő fátyoi hosszúsága szerint fejezik ki a nők szomorkodásukat? Nem törekszenek-e az emberek egyenkint és nagy tömegekben többnek látszani, mint a mennyit szellemi és vagyoni tőkéjük utáu jogosan igényelhetnek? E kérdések legmélyebben érintik nemzetünk jelen állapotát, vagy jövő boldogulását. Mert hiába igyekszik az iskola az erős jellem, az egyszerűség és igazság erényeit beoltani az ifjú nemzedékbe, ha a szülők, a tár-adalom ezzel ellenkező példát nyújtanak, más szokásokat oltanak be a kifejletlen jellemű csemetékbe illuzoriussá teszik a jó igyekezetet. Kétségeu kivül vau jogo ul'sága annak, hogy amenynyit valaki ér, aunyiuak mutassa raigát s az emberek részéről is ig izságosan annyira becsülte sék. De téuy az is, hogy az értelmi kifejlettség, a szemek, a tekintet ama fenséges nyilatkozásában, mely a tehetségest a bornirtól, a műveltet a műveletlentől megkülönbözteti, a figyelemnek erre való külön s tolakodó felhívása nélkül is meglátszik s feltéve e mellett a j 'llemes ós hasznos polgár buzgó munkálkodását, bizouyára megfogja az ember polgártársai részéről a kellő lüéltáuylatot nyerni. Kétségen kivül az emberi szív legszeDb tulajdonsága a jó tettek gyakorlása s most midőn a vagyon mind inkább egyesek kezébe ha'mozódik össze, midőn a mun kások milliói alig képesek nyomorult exizteuciájukat biztositaui, midőn a verseny szédületes gyorsasággal emel, de ugyauoly arányban pusztít is az emberek anyagi jólétén s ez okok hatása folytáu immár uj s a világ régi küzdelmeinél veszedelmesebbekké válható tár sadalmi problémák keletkeztek: jót tenni, a nyomor könnyeit felszárítani s az emberi alkotás tökéletlenségében rejlő igaztalanságok élét tapintani nemcsak felebaráti, de társadalmi kötelesség s e kötelesség gyakorlása miudeuesetre erényszámba mehet, de ennek jutalma bizonyára megvan a jóltevők ör.tud itábau, a társadalom békéjének előmozdításában ! Kétségen kívül a szeretet, a mindent átöleló, még a holtakra is kite.jedő szeretet legszebb jellemvonása hölgyeinknek. És ha ezt bármi módou kicsinyelni akarnók, vétkeznénk az emberi sziv méltósága ellen. De a valódi szeretet nem az utcza számára létezik, a valódi bánatnak fáj a kiváucsi tömeg bírálgató tekiutete s a nemetek szép közmondása, hogy „Getheílter Schmerz, h:ilber. Schmerz," nem azt jelenti, hogy a tömeggel b.ámultassuk fájdalmunkat, mert azt osztani csakis a velünk legszeretetteljesebb, legbizalmasabb egyének képesek. És ne értsen bennünket senki félre, nem szólunk mi az emberi társadalom szerencsétlenetek azon nagy jóltevőiről, kik százezreik és millióik feleslegeivel egész néposztályok könnyeit szárítják fel; nem szólunk a nemCsiilouó világosság ömlött szerteszét, megaranyozva a mezők minden fűszálát, az erdők minden lombjait, minden levelét. H íjnalodott. Lilasziíiü fény boritotott be minden • A lá'határ óriási pereme fautastikus alakokat rajzolt elém, melyeket, elragadtatással szemléltem. A meghaló csendet apró bogárkák züinögése szakította meg; a lilasziuü sugarak megfüródtek a csörgedező pttak csillámló habj libán. A levegő olyau bóditó, olyan éles volt, hogy kéjérzettel szívtam magamba. A természet p izar pompája annyira meghatott, hogy órák hoszszáu át néztem a messzeségben kéklő hegyeket, a hosszuu elterülő erdőket, a meszsze távolban e/.üst szalagként csillogó patakokat, folyókat. És mindehhez a misztikus kékes féuy, melytől Cíodálatos szinben ragyogott minden. Uj volt ez lelkem nek ós akiratlanul hódolt a természet csodás hatalmá nak. Bódultan hunytam be szememet. De néhány perez mu va akaritlanul, önkéuytelenül uyitottam ki; látni akartam, élvezni akartam ezt, a csodás szépséget. Ezalatt mindinkább világossabb lett Kerestem, kutattam, néztem mindenfelé, hol találhatnám e sajátságos fénynek, e misztikus villágosságnak forrását. Csak az óriás aráiayu láthatárt ős annak p

aremén a fantasztikus alakokat láttam. Megindultam a patak partján. A patak zö'deskek hibjai csobjgva haladtak a virágok között. Kt kicsapódlak a partra, megcsókolva a parti rózsákit. melyek játszva csilogattak tova. Keresztül a mezőn, folyton a patak futá sár, követve, beértem az erdőbe. Óriási szálfák, törpe bokrok szeszélyes egymásutánban váltakoztak Embermagasságú bozót között haladtam tova és daczára az erdő sürü ségőuek, uem hogy sötét, de még homályos sem volt. Az a rejtelmes kékes féuy ide is behatol t és meg világította a parány i tisz tásokat, melyeket nyomról nyomra láttam. Megdöbbentő csend volt e "ürüségbeu. Az a zizegés melyet kün a mezon hillottain, elmaradt. Ejy lomb sem rez^eut meg, egy fűszál sem ingott ineg e sűrűségben. A lilasziuü világosság csodálatos szint varázsolt a levelekre: különös vegyüléke volt e szin az aranynak és ezüstnek. Egyszerre csak kiszélesült előttem a', erdó. Nagy kiterjedésű tisztáson találtam mtgauatt, melyet az erdí fái köritettek. Közepén a tóvászélesült patak zöldes kék felszíne csillogott. Elszórva, itt-ott levágott fák törzsei hevertek, melyek körül csodalatos alakú virágok díszelegtek. A talaj fi lom, puha homok volt; leültem az egyik fttörzsre. Itt a tisztáson csendes szellő fújdogált, s a szellő aud alító melódiákat hozott magával. Túlvilági hangokat hallottam, malyek miud közelebb, közelebb er ek. E haugok oly ismeiósek voltak, mintha már hallót t.iin volna valahol. Csodálatos érzés lepett meg egyszerre. Arczomat lágyau susogó szellő csókdosta és oly ismerős la ingókat hallottam. Ugy éreztem, mintha beszélnének hozzám. Akaratlanul is körülnéztem. Nem lattam semmit, de később észrevettem, hogy sejtelmes árnyak suhognak el előttem Éreztem lebbenésüket; a szellő néha néha erősebben simította végig arczomat ós azt a bűbájos zenét egészen közelemben hallottam. Egyszerre elcsendesült minden. Láttam, a mint egy fehér árny leül mellém. Annyi különös dolog támadta meg lelkemet, hogy ez már fel sem tűnt. Szinte vártam, hogy megszólítson. De midőn meghallottam a hangot, mely hozzám volt intézve, mégis megdöbbentem. — Hogy kerülsz ide földi ember? — A lelkek szárnyául felelém. Ez a hang! ez a hiug oly ismerős! gondoltam magamban. — Ismerős a hangom? Nem ismersz meg? kósza lélek? — Lelkemben olvasol?! Ki vagy? kérdém remegve. — Fáj, hogy nem ismered fel e hangot. Pedig én rám gondolva repültél keresztül az aether regióin ós én reám gondolva jutottál ez ismeretlen világba. — „Te!* volnál? — Igen! Éu vagyok, a kit olyan régen, olyan nagyon rógen temettek el. Éo segittetelek légi utadon, mert éreztem, hogy engem keresel, hogy én utánam törsz. Segítettelek, mert többet mint földi lény nem látsz. Egy forró csókot éreztem ajkamon. Ez a csók egész zaját idézte fel emlékeimnek. Ez a csók emlékeztetett mindenre. * * * A serdülő ifjú vágya, a fiatal lelkeknek mézédes gyönyöre, fajdalmas és mígis boldogító, gyermekábránd, napfé

nyes t

avasznak illatozó ibolyája: első szerelem! Folytatása li me II éhleten