Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-04-09 / 15. szám

IN v t IÍ v I I> t: K." A városi nagyvendéglö. Városunk eme legújabb s közvetlenül a megvalósulás előtt álló középi tkezésének ügye sok minden fele körülmények miatt élénk érdeklődőinek a tárgya, a mélyről nem esik a város zo.dasztalánál, de mindenütt, magán körökben is szívesen és igen sokat beszélnek. Ennek az általános érdeklőd ísuek igen sok oka van s bizonyára nem egyedüli forrása az, hogy a városnak egy közel 200,000 forintos vállalkozásáról, tehát egy ig-n nagyon főfontossagu közügyről van szó. Már maga az a retorta, a melyen ennek az építkezésnek a dolga, idáig való kifejlésében keresztül ment, érthetővé teszi, hogy a közvelemeny, a legtágasabb értelemben véve, szinte a tulsagig érdeklődik ez ügy iránt; mert feltűnő dolog bizonyára, hogy Nyiregyházán, ahol a város rövid néhány esztendő alatt olyan sok és nagyszabasu középitkezést foganatosított, a hol tehát közdolgaink intézésének minden faktorai az ilyen vállalatok keresztül vitelének módozatai iránt teljes tájékozottsággal vannak s ismerik annak, hogy u;y mondjuk chablonjait, most ennél a legújabb építkezési vállala'nál, mintha nem próbált mesterségünk lenne, szinte ujoncz-módra jártuuk el. Február 1-sején járt le a pályázó tervek beadására kitűzött határidő és — habár azóta csaknem harmadfél hónapnyi idő eltelt s bár a képviselet által is sürgősnek nyilvánított s mindenki által olyannak ismert s még ez évben foganatosítandó építkezésről van szó: mégis ott állunk ez ügygyei, ahol voltunk februír 1-én. Hogy közben mi történt, az ismeretes. Az a bizottság, melyet a képviselet a beérkezett tervrajzok megbirálására kiküldött, egyhangú megállapodásra nem tudott jutni az iránt, hogy melyik tervet ajánlja — mint leginkább megfelelőt — a képviseletnek. É — ámbár az egyhangú megállapodás hiánya egyáltalában nem szolgált volna akadályul arra nézve, hogy a képviselet a bizottság többségének véleménye fölött döntsön, — felküldték az összes terveket az országos mérnök és épitész-egyesületliez, hogy adjon ez véleményt felőlük. Ennek a nagytekin télyü testületnek azonbau derogált az az eshetőség, hogy az ő bírálatát a nyíregyházai kép viselet talán nem fogja akceptálni s mikor már a tervrajzok majd egy hóuapig ott hevertek, vindikálta magának a tervek fölött való döntést. Ezt a jogot azonban a képviselet — egy előző határozatával már — magának tartotta fönn

) de egyébként is néhány hónapra terjedő idő kellett volna; hozzá, hogy a város a bírálás eredményéhez ilyen u on hozzájuthasson. A tervek tehát visszakerültek s a képviseleti kiadta azokat újra a már előbb megbízott küldöttségnek, hogy adjon véleményt. E procedúra közben egy másik nehézség is merült föl. Nevezetesen kifogás tétetett az ellen, hogy a pályázati feltételek meghirdetésénél figyelmen kivül hagyatott a képviselet ama h itározata, mely szerint a nagy vendéglő esetleg egy „pírisi utcza" nyitásával lenne megépítendő. Ezt az utcza-nyitást a megbízott küldöttség ejtette el, a tervpályázat föltételeinek megállaA NYÍR VIDÉK TÁRCZÁJA." A liarag. — Jelenet. — ... Pedig én semmit, de semmit sem csináltam 1 . . . Igazán nem ... És mégis, jaj I de félek . . . Brr, de hideg van, ugy fázom . . . reszketek . . . Jaj . . . csak a mama ne jöune, mert tudom, óh! észreveszi . . . meglátja . . . akkor — na, akkor . . . Oda áll a nagy tükör elé s parányi kezeit görcsö sen kulcsolja össze, mintha imádkozni akarna. Aztán odatapasztja hófehér kezét forró ajkához, kicsi göndörfürtü fejecskéjét félrefordítja s nézi-uézi rózsás arczit, azt a kirivó, piros foltot, csak akkora foltocskát mint egy . . • na! — egy ezukroskép, milyet a szalonczukerliről leszedett, de olyan forró . . . ugy égeti! . . . — Isteuem, a mama meg fogja látni! . . . Pedig ő igazán ueiu az oka. Nem ő. Leül az ablakfüggöny mögé ugy, hogy a mama ha bejön, ue lássa azt az áruló piros foltocskát az arczáu. — Nem bánom, de soha többé nem nézek rá. Nem én . . . Hiragulni fog )k nagyon — uagyon . . . Nem békülök ki vele soha, de sohi! Hi délután eljön, nem megyek be, itt maradok és bezárom az ajtót. — Moud tam neki, hogy nem szabad s ő mégis megtette . . . Igen, meg . . . pedig megmondtam, hogy a mama de nagyon, de nagyon meg haragszik érte, ha megtudja . . . De ő azt mondta, hogy azt a mamának nem kell tudni; és meg ... na, megcsókolt itt ni! ép itt a jobb orczámon! . . Odalép ismét a tükör elé. kétségbeesetten sóhajtva föl. Szép szemei elhomályosulnak s a sürü pillákon csil logó köny rezeg, majd lehull kicsiny, rózsás arczára, miként az üde harmat a halványpiros rózsára. Ijedten törli le. Na még csak az kellene, hogy a mama sírni lássa! — Mit is mondjon neki, ha majd megkérdezi? — Mindjárt . . . nem, egy félóra múlva ebédhez hívják; akkor mit mondjon? . . . Hazudjon? Nem pitásánál. Volt-e joga hozzá," vagy nem, a felett meddő dolog volna vitatkozni, mert annyi bizonyos, hogy a képviseletnek erre vonatkozó határozata hijjával van annak a precizitásnak, a mely biztos bázisul szolgálhatna arra nézve, hogy volt-e fölhatalmazása ennek a küldöttségnek a tekintetben, hogy ezt az „esetleges" utcza-nyitást a pályázati feltételek kiírásánál figyelmen kivül hagyja, t. i.hogy ő bírálja meg: lehetséges, szükséges-e az, vagy sem. Ez a bizottság kimondta hogy nem, s hiba — hogy azok, kik ellenkező véleményben vannak, a pályázati feltételek nyilvánossá tétele után azonnal nem tettek lépéseket arra nézve, hogy a képviselet magyarázza meg határozatát. Mert igy a meghirdetett pílyázat, ha a képviselet jónak tartotta volna, minden idővesztés nélkül módosítható lett volna. Igy azonban mi történt. A tervek megbirálásával megbízott küldöttség összeülvén újra, olyan határozatot hozott, hogy adassék ki az 1000 frtos dij, s bízassák meg a pályanyertes terv készítője: Alpír Ignácz ur, hogy ő adjon véleményt az iránt: jó lesz-e ez az utczanyitás s ha ő annak találja, akkor terv-rajzát ilyen módon alakítsa át. Mi lenne a konzekvenciája ennek a határozatnak ? Az, hogy most már nem is egy nyilvános pályázat eredménye, hanem egyetlen egy ember döntse el ezt a kérdést. Mert ha Alpár Ignácz mű pitész ur azt fogná mondani, hogy erre az utcz i-nyitásra, nincs szükség, hogy azt sem szépészeti, sem jövedelmezőségi tekintetek nem indokolják: a képviseletnek — miután az 1000 frtos dijat mír kiadta — ezt a véleményt el kellene fogadnia. H i pedig a műépítész urnák más vélem Jnye lenne, t. i. az, hogy arra az utcza-nyitásra szükség van, h >gy az emelni fogja az épület szépészeti értékét s a befektetendő tőke kihasználásának mértékét — s ehhez kép.-st az uj tervet elkészíti, akkor a képviseletnek nem lett volna módjában, hogy ezt a kérdést, t. i. hogy nyitassék-e utcza vagy sem, több — igy készült terv rajz tanulságai alapján bírálja meg, hanem csakis egyetlen egy olyan terv-rajznak az alapján, amelynek mír az 1000 forintos dijit egyébként is kiadta. Ha csík az a körülmény, t. i. hogy az 1000 és a 300 forintos dijakat már kiadta s az a másik hogy az építkezés igy egy esztendőre lulasztást szenvedne, nem zsenirozta volna abban, hogy uj ptlyá zat meghirdétéSét határozza "el oly mód m, hogy annak eredménye szerint ennek az u'cza-nyitásnak a kérdése is eldönthető legyen. A vendéglő-ápités kérdésének ez illusztrációjából nyilvánvaló, hogy a képviselet ebben az ügybea igen kényes helyzetbe jutott. A pénteken tartott képviseleti gyű'és hozott határozatával, az adott körülmények között az egyedül lehetséges utat követte. K mondotta ujyanis, hogy elejti a! u'cza-nyitás tervit. E határozat értékét azonban uagyon illuzóriusá teszi az, hogy a képviselet annak meghozatalánál kéuyszer-helyzetben volt és semmi esetben sem volt abban a helyzetben, hogy az utcza-nyitás előnyös vagy nem elő íyös volta fölött minden megkötöttség nélkül határoz hasson. azt ne'rn teszi! Megmondja az igazat ? . . Akkor meg a mama haragszik. Oh az a kiállhatatlan! mennyi bajt is csinált neki. Hallkan kopognak az ajtón s ő ijedten rezzen föl. Sebtében visszasimítja göndör, kusza fürtjeit, szépen rendbe szedi csipkés köténye ránczait s aztán várja a — mamát. De nem a mama jön, hanem — Jimő ... Mit is akar megint? ... De ni! karján a korcsolya, nyakán az Irénkének annyira tetsző kék nyakravaló; lakkos czipője is van, sárga keztyüje, mee — zöld kabátja De miköze neki mind ehhez? . . . Ő haragszik r«á uagyon — nagyon . . . C eudesen visszafordítja fejét: parányi eperajkait fölbigyesztve, nézi köténye apró fodrait; de a keze ugy reszket — óh! mert ő nagyon fizik . . . Jenő odilép, egész mellé s nem szól semmit, épen semmit . . . Irénke nyugtalauul néz ki az ablakon, majd ismét lesüti szemeit . . . Jenő kaczagni kezd. — Mi baja Irénke? — ... Igen haragszom! — É'i nem. LUji, magáért jöttem, hogy elmenjünk egjütt a jégre. A inamáékkal találkoztam, ők kértek meg, hogy mag!5rt jöjjek, mert ma nagyin szép idő van. Jöjjön öltözködjék, aztán menjünk, mert a mamáék várják — Nem megyek! — mondja Irénke d.iczosan. — De az Istenért! ... a mima mondta! — Nem bánom . . . azaz ... de magával nem megyek többé! — Velem nem . . . többé . . . miért? . . Miért haragszik rám? — szólt Jmő megsimítva göndör fürtjeit. — Ne bántson . . . menjen innen . .én — én haragszom magára . . . Jenő nem megy, sőt kétségbe sem esik. — Nem hiszem, hogy maga h ir.igszik, hogy komo lyan haragszik . . . nem hihetem. — Nem hiszi?! . . . P^dig elhiheti — pattan föl Irenke, — mert én gyűlölöm magát, tudja, épen ugy Mert ugyan milyeu következményei lettek volna annak, ha a képviselet ezt a kérdést — elhatározási szabadságának teljes megőrzésével, nem korlátozva az előzmények által, akarta volna eldönteni, úgy ahogy azt a szakbizottság ajánlotta. Vegyük sorra a lehetőségeket. Ha Alpár azt mondja, hogy ő az utcza-nyitást nem tartja czélszerünek, meríthetett volna-e a képviselet ebből az egy — bármennyire komp 'tens, de végre is egyéni véleményből biztos meggyőződést a kérdés eldöntéséhez akkor, mikor a maga szak-küldöttségének véleménye után is szükségesnek tartotta e kérdés fölvetését. A mi véleményünk szerint, ha hiba követtetett el az által, hogy a pályázati föltételek közül az utcza-nyitás dolga kimaradt, ezt a hibát ezen módon korrigálni nem lehet. Mert igaz ugyan, hogy az egyedül sima utja-módja a kényes helyzetből való szabadulásnak az, ha a képviselet úgy határoz, hogy az utcza-nyitást nem akarja, de épen az a körülmény, hogy a képviselet ilyen helyzetbe jutott, amely csaknem kényszer-helyzet, nagyon illuzóriussá teszi magának a határozatnak értékét. Mert vegyünk egy másik eshetőséget. Pjidíul, ha Alpár azt mondja, hogy nemcsak lehetséges ez az u'cza-nyitás. hanem szépészeti és jövedelmezőségi tekintetekből szükséges is. Í3 ha a képviselet ezt a véleményt fogadja el, akkor készült volna egy uj terv, még pedig nem nyilvános pályázat, de megbízatás utján. S e tervezet megbirálásáuál a képviselet nélkülözte volna határozatának meghozatalában a nyilvános pályázat garanciáit, pedig erre szükség vau, mert h i bár csak egy már elfogadott terv módosításáról lett volna is szó, az épitési költségeknek mily mértékben való emelkedése függ attól, hogy ez a változtatás a tervrajzon hogy és miként kontemp'áltatik Ennek az egész épitési ügynek a dolgát különben csak annak az illusztrációjául mondtuk el, hogy milyen bonyodalmak származhatnak és származuak abból, ha a képviselet a maga határozatait nemcsak tartalmi, de formai tekintetekben is nem a legszigorúbb precizitással hozza meg. Az adott esetben például, ha az illető kép iseleti határozatban, minden ellenkező magyarázatot kizáró módon ki lett volna mondva az, hogy a pályázati föltételek közzé vétessék föl, miszerint a pályázó terveknek az utc/a nyitás esetére is ki kell terjeszkedniük: nem lett volna a képviselet most ilyeu kényes kényszerhelyzetben s magának az építésnek ügye is nem szenvedett volna ilyen halasztást. E precizitás eléréséhez szükséges lenne, hogy — legalább az ilyen nagyfontosságú kérdéseknél — az elfogadásra ajánlott vélemény határozati javaslat alakjában terjesztetnék a képviselet elé oly módon, hogy az, az esetleg tett módosítások azonnal való keresztülvitelével, ha elfogadtatik, már szövegezett s e szövegében elfogadott határozata lenne a képviseletnek s ugy lenue a gyűlés jegyzőkönyvébe beigtatandó. A közvélemény, mely e kérdéssel igen élénk érdeklődéssel foglalkozik, a pinteken hozott képviseleti h itározatból nem m>rithet megnyugvást arra nézve, hogy az eredetileg kontemplált utczamint . . . Piutót, ha siro3 p itáit odanyomja ruhám fodrára . . . — Gyűlöl . . . engem . . . Irén! . . . Éu szeretem magát, magától — higyje meg — még a gyűlölet is édes nekem, avval is megemlékszem. — Maga kiállhatatlan! — Maga angyal! Ugy . . . ugy, csak haragudjék, szedje ráuezba piczi homlokát ... Igy ni! Most még ezerszer szebb! — Kiállhatatlan! . . . — N-m b.ij Irénke! Sokszor mondta ezt már maga nekem, de azért ón nem haragszom magára, sót azért sem, hogy engem Plútóval, avval a bozontos farkú, csúf — Piutóval, minden rangkülönbözet tekintetbevétele nélkül — egysorba helyez. Nem hiszem! Ugy-e nem igaz ? Jenő megfogja parányi kezét! Irénke mosolyog és hallgat ... — Mondji, kiállhatatlan vagyok? Látja Irón, én ugy szeretem magát! Mndja, miért talál kiállhatatlannak ? Irénke hallgat . . . — Nem válaszol? Jó, hát megyek . . . nem jövök soha, soha vissza . . . nem fog látni többé, — s az ajtó felé tart. Iréuke utána szalad, átfő íja nyakát piczi kezeivel, aztán könnyes szemmel mondja: — Ne menjen ... én is megyek! Jenő mosolyogva fordul meg. — Tudtam, hisz' tudtam! csak próbára akartam tenni magát ... kis angyal! — aztán forrón megcsókolja mind a két orczáját . . . parányi eperajkait. Es I éuke nem ellenkezik, nem is haragszik, csak mikor a korcsolya figyelmeztetőleg csörömpöl Jenő karján, mondja kérő hangon: — Ugy-e édes Jenő, maga uem mondja . .. Ugy e uem mondja meg a — mamának. (íizella. Folytatása a metléUleten