Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-08-14 / 33. szám

Melléklet a „IVyirvidék" 1892. 33-ik számához. latának eléggé meg nem hálálható bizonyítékát adta és adja folytonosan]; kimondotta továbbá az értekezlet — egyertelmüleg azt: hogy a nyíregyházi ipar- és kereskedelmi banknak mint a mely eddig több mint két évtizeden át fontos és hasznos szolgálatokat tett a közérdeknek. fentartását és további üdvös müköeésének biztosítását a legmelegebben óhajtja s ennél fogva az értekezletnek minden egyes tagja erkölcsi kötelességének tartja minden lehetőt megtenni arra nézve: hogy a felmerült válság békés, magán uton elintéztessék és ezen pénzintézet teljesen helyre állittassék. Elhatározta végre az értekezlet, hogy a saját kebeléből kiküldendő 3 tagu bizottság s ez által felkérendő teljesen idegen, minden tekintetben legilletékesebb és legjobban megbízható szakértő által a folyó évi szeptember 7-ik napjára egybehívott közgyűlésnek a nyíregyházi ipar- és kereskedelmi bank jelenbeni vagyoni állásáról és az 1892-ik évi junius hó 30-án felvett mérleg összes tételeiről és ezeknek adatairól lehető legalaposabb biztos tájékoztatást kiván szolgáltatni. Ezen bizottság tagjaiul egyél telmüleg megválasztatott Somogyi Gyula Propper Sámuel és Fest László. Több intézkedést tenni az értekezlet ez idő szerint feleslegesnek mondván ki, a tanácskozás berekesztetett. Somogyi Gyula értekezleti elnök, Sütő József értekezleti jegyző. Meghitelesitettük: Nyíregyházán, 1892. augusztus 12-én. Bodnár István, Martinyi József, dr. Heuman Ignácz. A szegény ügy. llogy társadalmunkban a szegény ügy nem kis je Ieutőségü helyet foglal el, mutatja többek közt az is, hogy sűrű beszéd ós hírlapi czikkezés tárgya. Nem olyan nagy. eminens veszedelem ugyan, miut pl a fillo xera a szolokon, habár hasonló ahhoz, mindazáltal oly érezhető nyomás, a mi miatt társadalmunk szüuteleu feszeleg' ~ A szegény ügyre voutkozó eljárást illetőleg egyöutestü<ógről szó sincs a községek között; az egyik igy, a másik amúgy jár el a szegényekkel szemben : mind egyik segit magán, a mint tud, mert végre sem lehet azokat lezárui, mert szegények vannak és lesznek min dig közöttüuk. Ha a kormány gondoskodását és tevékenységét más sürgős reformok nem igénylenék, valószínű, hogy törvéuyhozásilag iutézkedett volua már ezen, habár megszokott, de mégis kellemetlen terhéről a társadalomnak. Mig ez meg nem történik, addig az eddigi módon, vagyis alamizsna nyújtás által tartjuk feuu a sze gényeket, a kiknek ha másként nem lehet, legalább koldulásból éluiök kell. Fentartjuk őket, az az hogy inkább igyekszünk nyakunkról lerázni, nem sokat goadolváu vele, méltó-e rá vagy sem, oda uyujtuuk neki egy krajezárt v*gy többet s nem törődüuk vele: elisza e vagy keuyeret vesz rajta. Ismételjük, megszoktuk már e terhet s azért nem érzük nyomását, pedig maguuk és szegéuyeiuk iráuti tekintetből is ugy kellene lenui, hogy e kérdés több fejtörést okozzon nekünk. Mig a szegények házról házra koldulnak, az jele auuak, hogy a szegény ügy nincs reudbeu, hogy pedig rendezzük, ez nemcsak ön maguuk iráuti, hauem a cziviüzáczió kövbieiméuyei iránti kötelességünk. Nemcsak a nyugoti országok, müveit népe inéi, hauem hazánk uagyobb városaiban is rendezve van már a szegény ügy annyira, hogy a házról való koldulás, mely a mily dísztelen és kolleinetlen a városra és lakóira nézve, epen oly lealacsonyító elkölcsileg a koldusokra nézve. Vannak városok és — sajnos — ezek közé tartozik a mi Nyíregyházánk is, ahol szinte nevelik a koldusokat, megengedvéu uekik, hogy a hót bizonyos napjáu csapatoukéut járjanak házról házra, zsebre rakváu a kikoldult krajezárokat. Az ilyen városokban a szegény ügy még uugyou rossz lábon áll. Azou városokban, ahol a kellő érzék már kifejlett e dolog iránt, ott nem tűrik már a koldulást, pedig nizonuyára ott is vannak szegények — mert hiszen ezek mindeuütt vaunak, — ott is nyujtauak segélyt, alamizsnát, de cs,:k az arra méltókuak s De br. Wesselényi Miklós, középszolnoki főispán is segítséget kért Szabolcsmegyetől, s mert Máramaros már ejegeudő véderővel rendelkezett, a „Szabad-csapat* i< Erdélybe reudeltetett. Péterffy Endre, máram uosi öruagy november 4 iki napi parauc-ábau magasztalólag szólt a szabad-csapatról s Borsáról kivonulva, 9-éu a páratlan buzgalmu Mihályi kormánybiztos vendégszere'.ő házánál Szigeten töltött éj után, Erdély fe.é indultunk. Katona Miklós őrnagy, a kővárvidéki hadseregek fóparaucsnoka rendeletéből a Deés felé előnyomuló had test balszárny a egy részét képeztük. Útközben a szatmári nemzetőrök majd minden falubau fogtak el oláh lázadókat s azokat elémbe állították; kih illgatva őket, megkeltett győződnöm arról, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Fogalmuk sem volt arról, hogy minő jogokat, szabadságot nyertek s hogy saját érdekeik ellen használják fel őket az izgatók s ők csak eszközöket A szánandó teremtéseket, kettő kivételével, szaba don bocsátottam. Deést Wardener császári tábornok tartotta megszállva Urbán Szamosujvárt foglalta el. Dimbuly oláh négyezeruyi táborával különböző helyeken portyázott. Katona rendkívül uagy, de csak névleges erővel nyomult Deés felé, Pongrácz László, Újhelyi Audris, Tádé őrnagyok, S/.atmáry Király, Jeney Dániel századosok, Eötvös Mihály kormán)biztos szatmári, ugocsai, hevesi 32 nemzetőri és két öukéntes századot, a szatmári és zempléui lovascsapatokat, a bécsi akadémiai légiót s egy üteg ágyút vezényeltek. Alattam két nemzetőrt \ század s a szabad-csapat állott. Nagy erő, uagy le-iajaono^ minden összetartó ka poca nélkül. • A legkisebb cs- 'enctorseg m,

ok

a is egy-egy hadvezérnek képzelte r . t működésnek semmi nvoini' Aztán ol

jal

á'- S'abó 13(1

1'"'.etörség, részint rossz lőfegyverekkel, koler

a '"'ndeu Izsákkal egy fegyela kérdést akként oldják meg, hogy a szegényeket városrészenként nyilvántartják, egyleteket szervezuek és megbízható egyének közreműködésével, esetleg pedig híva talos uton látják el a szegényeket. Igy kellene már lenui a mi váromnkban is Iliszeu — hogy löbbet ne említsünk ezen dolog kellemetlenségei közül — mennyire megütközésre méltó dolog az, midőn egészséges, sőt még tisztességesen öltözött embereket láluuk ajtónkon kopogta'ni alamizsnáért, Helyzetünk mily kiuos vele szemben, a kinek nem merünk egy két krajezárt adui, de akit elutasítani is restellünk, s a kitől végre is csak egy-két hatos árán szabadulhatunk meg. Igen alkalmas auyag az ilyen jelenet felett való elmélkedésünkre, hogy mennyire sülyedhet az ember a rendetlen viszonyok s a társadalom hibás felfogása folytán; hogy ruhája által tisztességesnek látszó, tagjaiban pedig teljesen ép ember szemérmetleu koldulásra vetemedhet ik. Pedig ily szemérraetleD koldus számtalan van Egész szakirodalom kelelkezett ugyau már a szegéuy ügy mikénti rendezése felett és legtöbben azt tartják, s ebben igázok is van, hogy a leghelyesebb eljárás a szegények segítésében: azoknak állandó n unkával való ellátása. Oda kell nevelni a szegényeket, hogy magukon segíthessenek; hogy azou segély, a melyet mi uyujiuuk neki, csak pillanatnyi legyen. Ez által erkölcsi önérzetét neveljük az embernek, mert ügy tekinti a dolgot, mintha élelmét önmaga, minden hozzájárulás nélkül kereste volua meg. Ezáltal végzett munkája által egyszersmind hasznára is válik a társadalomnak. Mig, ha segélylyel tartjuk fenn, mennél több és mennél gyakoribb e segély, annálinkábbb elöljük benne az erkölcsi erőt, elfojtjuk benne az önfentartási ösztönt, őt magát semmivé tesszük, magunkra pedig örökös nyűgöt veszünk. Tagadhatlau, h 'gy a szegény ügy szervezése minden tetszetős tautótelek mellett is egyike a lognehezebbeu megoldható kérdéseknek. Államférfiak és társada'mi bölcselők sokáig fogják ínég fejőket törni e felett Egy dolog azonbau már eddig is világosnak látszik : hogy sem a törvényhozás egymagában, sem a társadalom nem oldhatja meg teljesen és kielégitőleg e kérdést. A törvéuy hozásuak és a társadalomnak karöltve kelt közreműködnie. Svaiczbau ez a mód bizonyult a legjobbnak. A többek közt a svaiczi Elberfeld szegény ügyét igen czélszerűnek tartja. A mig azonban a törvényhozás a maga intézkedését megtenué, a társadalomnak kell az egész terhet magára veuie, a minthogy törvényhozási iutézkedés mellett is a foutosabbik tényező a szegény ügynél a társadalom Ezt azonban ismét nem akként értjük, hogy tisztáu, miuden hatósági közbelépés nélkül vállalkozzék arra a társadalom. A hatóság tekintélyénél fogva sokat tehet a szegéuy ügyért, de valóban a szegény ügyet uem lehetue megoldani a községi szervezeten kívül, enne'.; hozzájárulása nélkül. A dalárda zászló íölszentelése. Augusztus 7. Igazán szép volt és egyes momentumaiban lélek euielő az az ünnepély, amelylyel a nyiregyházai dalárda zászlaját a nagyközöuség fölavatta. Ez a nap Nyiregyháza város kőzöuségéaek igazi ünnepi napja volt, melynek hangulatából kivette a maga részét egész társadalmuuk. Biztató és sokat ígérő jelenség ez a dalegyletre uézve, mely éveken keresztül sínylette az érdeklődés hiányát és most erőteljes tényezőjekén társadalmi orgauizmusuukuak, egyszerre miut hatalmas testület jelent meg a nagyközönség előtt, az érdeklődésnek amaz impo záus nyilvánulása által épen, melyet a közönség a zászlófölszeutelő ünnepély iránt tanúsított. Óriási közöuség gyűlt össze a városháztéren, hol zöld galyakkal és zászló..kai díszített tribun volt felállítva, melynek sátorszerüleg borított s szőnyegezett egyik részében a zá-zlómya, a védnök, a koszorús leámezetlen hadtestben, kellő számú rendes katona uélkül, már magában is csapás s előre látható vereség volt. November 19 én Deés alá jutottunk. Az ágyuüteg alkonyatkor egész a Szamos-partig nyomult előre a fölszedett híd közelébe. Csapatommal az ágyuk fedezésére voltam kirendelve. Az első ágyú eldördüléséie megkezdték a császá riak a Szamos balpartján a sűrű puskatüzet. Természetesen a tüzérség és mi voltunk a czéltábla; de a nagy közelségnél fogva a legtöbb golyó fejünk fölött repült el, csak a folytonos sivitás és fütyülésben gyönyörköd hettüuk. Ha valamivel magasabb ponton s távolabb álluuk . Szabolcs szine java, oszlopos ferfiai miud egy lábig ott maradnak. De a cserepárok mindinkább jobban irányoztak s midőn már nagyon alkalmatlankodókká lettek a mind sű • íűbben röpkedó ólommadárkák, csapatom egyik embere a második sorban leguggolt. És lőn általános megbotránkozás. Én ugyanis a tüzelés megkezdése előtt figyelmez tettem csapatomat, hogy letérdelhetnek s ha kedvük tartja a földre ülhetnek; de mert éu az arezvoual előtt állva maradtam, ők is ezt cselekedték. Másnak kijeleu tették előttem, hogy azzal a bizonyos „leguggolóval" nem szolgálnak és csak nagyuehezen győzhettem meg őket, hogy az nem kövelett el semmi kárhoztatandót. Lelkemet öröm (öltötte be, hogy ez a csapat hősiesen, ügyszólván vidámau kiállotta az első lűzpróbát. Támadni kartácstűz között, a lelkesedós hevébeu, szuronyt szegezve rohanni könnyű dolog, de golyózápor alatt ágyufedezeten tétlenül órákig állani: legbiztosabb próbája az idegzet erejének. Midőn két tüzér megsebesült, Kitoni beszüntette az ágyúzást, amelyet csak azért indított meg, hogy lássa: van e ágyuja az ellenségnek ? Visszavonultunk az ./-"állásra. Öt napig vollu

4

1!' Kf

l

l,

a

y

K^,

U w i- A n

aPI

>al

i' e

jj

eli riadók egymást érték

udo

r- J^abfalvi - nyugtalauyok, Dessewffy Marienne grófnő s a többi meghívott előkelőségek foglaltak helyet. Sajnos, hogy az ünnepélyeken a zászlóanya Kállay Andrásné őméltósága, általunk ismert és teljesen méltányolt családi indokoknál fogva jelen uem lehetett. Helyettesítését Borovits Károlyné őnagysága volt szíves elvállalni. Az ünnepély kevéssel 11 óra utáu a dalárda énekével vette kezdetét. Ezután Bogár Lajos dalegyesületi alelnök tartott, beszédet, melyből a következő szép részletet közöljük: Tisztelt ünneplő közönség! Az ember természetében rejlik, hogy benső világát külsőleg is kifejezui törekszik. Ezen lélektani igazság folyománya, bogy azou ideált, melyet maguuknak megalkotunk, azon eszmét, mely gondolatuuk megvilágítja, külső képek, vagy külső jelekben magát az ideált, magát az eszmét látjuk megtestesedve, azon ideált, azon eszmét, melynek szolgálunk, melyért küzdünk, harczoíunk s mely bennünket lelkesít s dicső tettekre buzdít. A nyiregyházai dalegylet is, hódolni kiván a dal eszméjének, melynek szolgálatábau áll s mely tagjait elválaszthatlan kapocscsal tartja össze, a külső jel uj öltönyével járul a dal szelid muzsájanak oltárához. E jelvény azon zászló, melyet felavatni nekem adatott meg a kiváló szerencse. Ebben az üuuepélyes pillanatban mély megilletődés sel állok itt, még uem is tudom, nem is sejtem, váljon fog-e teremni babér, mely a dalok versenyein megkoszorúzza, diadalról-diadalra vezesse e zászlót, nem is tudom, nem is sejtem, hogy kellő fényben bir-e megállani azokon a csatamezőkön, hol más társai auuyi ineg meg auuyi dicsőséget arattak. Tüujetek el ti tétovázó gondalatok, hisz az uem lehet, hogy azou lelkes sereg, mely már 7 éven kérésziül jelvéuy uélkül is kitartással harczolta a szent ügyet, előre törő vágyainak és lelkesedésének eme szent jelvényét elesni engedje s mint hitvány auyagot dobja a feledékenység posványába. Lelkemben él a hit, hogy ezen zászló a dalversenyek mezején égő lelkesedéssel fog meg meglobogtatni s hogy a dicsőséget még kereső s hírnévre vágyó zászlónk kibontottszárnyai nem fognak dicstelenül, szárnyaszegetten aláhullani, — hitem az, hogy ezen zászló, melynek hivatása leend a békés napok babértermő versenyein szerepelni, foszlányokra szakadhat ugyan, de meghajolni nem fog soha! És hogy ezen bitem ne legyen csalóka ábráud, melyet goudolataim csaltak ajkaimra, legszorosabb összetartás fűzze össze egyletünket, bátor kitartással sorakozva lobogónk alá, csüggedetleuül haladjuuk dicső eszményünk, kitűzött czélunk felé. A fáradság, melyet áldozunk ezerszereseu megtermi nemes gyümölcsét s hitem meggyőződésem, hogy a kitartás zászlónkra babért terem ! Vezessen minket uj jelvényünk előre, mint a tengeri hajóst a világító torony, vezessen előre diadalra, miut hajdan Oiaszhonbau Constautin seregét Maxeutius ellen a nap fölött keresztalakbau megjelent ama fénytüuemény, melyre ez volt lángbetükkel felírva: „E jelben fogsz győzni!" Ez üuuepélyes pillanatban tegyetek fogadást, hogy ez lesz a jelvény, melynek szinei alatt küzdeni fogtok szeut elvetekért, ez lesz a jelvény, mely aiatt dalt zengtek az édes hazáról, dalt a barátságról, dalt az örök szeretetről, dalt a szép természetről, dalt mindenről, a mi szép, a mi magasztos: „dalt, mely dicsőit eget és hazát, mely zeng szerelmet, bölcső lágy dalát, mely zengi visszhang hű zenéjeként: a sziv verését, ezt az örök zenét," tegyetek fogadást, hogy ez lesz a jelvény, melyre a nyíregyházi dalegylet mindeu tagja szivének azon érzetével gondol: E jelben fogsz győzni! Legyen e mai uap szerénymultu egyletünk reményteljes jövőjének alapvető napja, legyen egy szebb, egy jobb korszaknak éltető emléke. Most pedig egyleti jelvényünket azou kéréssel nyújtjuk át Nagyságodnak, hogy azt miuden szépért és jóért lelkesülő érzetével áldja meg s egyletünk szent jelvényévé avassa fel. uitoUák az örökös előőrsi puskázások, mig végre nov. 25-éu Szamosujvár és Naszód felől két, oldalról intéztek ellenünk támadást a császáriak. A főparancsnokság fejét vesztette. Kozárvárnál visszanyomták a Vilmos-huszárok a támadókat, míg a Szamosujvár felé előtolt csapatok Urbáu hadai előtt csakhamar hátrálni kezdtek annak daczára, hogy az ugocsai nemzetőrök Sziutay és Lator György alatt, ügysziute Jeney és Marótby János századaik, meg a bécsi légió erősen tartották magukat. Csapatom elébb Kozárvár felé nyomult utóbb a hídnál a csapatok visszavonulását fedezte, mely csakhamar futássá fajult. E csapat mentette meg az ágyukat is, az ugocsai nemzetőrökkel, a Vilmos huszárokkal hátvédül szolgálván miudvégig Két nappal később Katonától, mint a „Nagy-bányai tábor főparancsnokától" rendeletet kaptam, hogy a szabadcsapatot, melynek hat heti kötelezettsége különben is lejárt, bocsássam haza s én térjek vissza honvódeimhez. Elbúcsúztam a tiszteletreméltó, bátor, férfias, lovagias bajtársaktól. Kalapot emeltem előttük akkor; teszem azt emiékezetök előtt most is: 44 év után ! El nem felejtlek. — Elbeszélés. — eével szerkesztette : Heléne. Enyészet lebegett feletted, kedves természet! Csendes szél letépett leveleket ejtett mellém . . . Felettem ezer fecske szelte sebesen kék égteogerét. Messze tévedezett, képzeletem mereugve keresett egy helyet, melyeu enyhet lelhetne. Meglelte rég lepergett édes pírczek emlékezetében. S elfelejtém e mellettem enyészetbe lépett természetet, életet lehelt lelkembe kedves emlékem. * * * Lelkem szemével szemléllek benneteket, Teréz és Elemér! Egy éve . . .