Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

„IN Y t 11 V I D fc K"' baktai választó kerületben a választás elrendeltetik, annak határidejéül folyó év május hó l-je Nyir-Baktára kitüzetik, a választás vezetésére elnökül Péchy Béla, helyettes elnökül Sereghy János kiküldetnek, a választó kerülethez tartozó községek országgyűlési képviselő választóinak az | 1891 -ik évre érvényes névjegyzéke a kiküldött elnöknek rendelkezésére bocsáttatik, a vármegye alispánja pedig megbizatik, hogy a választás határidejét kellő módon közhírré tegye. Miről Miklós László alispán, Vay István főszolgabíró, Péchy Béla választási elnök a ny.-baktai választó kerülethez tartozó országgyűlési képviselő választók 1891 -ik évre hiteles névjegyzékével, Sereghy János h. elnök és végül a „Nyírvidék szerkesztősége, közlés végett, jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. K. m. f. Kiadta: Mikecz Dezső, aljegyző. 250,000 X 2 = 500,000. Ez excentrikus czitn alatt ismerős kézből egy czikket kaptunk a napokban, hogy azt a „Nyírvidék"ben közzétegyük. A czikk írója azt állítja, hogy a vármegye közönsége legutóbbi rendkívüli közgyűlésén hozott az a két határozata, hogy a vármegyei székház építésére s a polgár—nyíregyházi vasút segélyezésére egyenkint 250,000, tehát összesen 500,000 forintot szavazott meg az „adózó közönség terhére", széles körökben nagy megütközést keltett. „Mert — így írja a czikk szerzője — hal latlan dolog az, hogy mikor valakit kidobolnak ősi örökéből, hát akkor az illető belenyúljon a zsebébe, s palotát építsen az uj gazdának, közvetlen az elkerülhetetlen licitáció előtt. És még hallatlanabb az, hogy ezt a csodálatos példát épen Szabolcsvármegye nyújtja a világnak, a mely vármegye legelső volt, mely az államosítás — t. i. a licitáció — ellen tiltakozott. Hogy fér ez össze." Ez lenne az egyik dolog, a mely a czikk írója szerint ,,széles körben" keltett feltűnést. Épen ezért — elfogadva t. i. azt az állítást, hogy sokan érdeklődnek e kérdés iránt — nem árt, ha azzal tisztába jövünk. Tudjuk, hogy a vármegyei székház építésének kérdése régi idő óta vajúdik már küldöttségek és közgyűlések tanácskozásaiban Amikor a vármegyei székház építésének a/, ügye először került az elintézendő kerdések napireudjére, akkor még a messze jövő bizonytalan homályából kisértett csak a varmegyei adminiszt ráció államosítása. Mint a ki magának hazat építeni akar, úgy beszéltünk akkor erről a dologról s épen ezért mindég csak arra tértünk vissza, — a mit minden jó gazda megcselekedne — hogy a régi fészket, t. i. ennek az értéket, használjuk föl az uj fészekrakásnál. Tudjuk, hogy ez nem sikerült. Nagykálló, a vármegye régi székhelye fóltartózhatlau hanyatlásában megőrzi talán a regi vármegye emlékét a régi falak által, de túlszárnyaltatva, elmaradva, arra uiár nem volt kepcs, hogy a régi székház hatalmas pilótáját, a fölajáulott potom 40,000 forintért valamelyes állami intézmény elhelyezésére elfogadtassa. A vármegyei székház építésének történetében — a létező és élő rekriminációkkal szemben — e tény konstatálás* szükséges. És szükségesnek látjuk annak konstatálását is, hogy sok feliratok utáu, melyekkel a vármegye közönsége a székház építését sürgető kormányt a a kallói vármegyeház igen olcsón felajánlott fölhasználására kérte — sikertelenül, született meg — a viszonyok nyomása alatt — és érett meg a megvalósulásra a terv, hogy a nagykállói régi székház értékesítésének a kérdésétől eltekintve is, a varmegye székhelyén, Nyíregyházán székházat kell építeni a vármegyének. Amikor ezzel a kérdéssel idáig eljutottunk s a mikor már az épités költéségeinek fedezéséről is gondoskodtunk s a belügyminiszter föloldotta a közgyűlésnek e tekintetben hozott ama határozatát, hogy a szükséges pénzt az árva-pénztárból vegyük kölcsöu. e nehéz körülmények között összehivatott a márczius 9 diki rendkívüli vármegyei közgyűlés, hogy az épitéii költség más beszerzési módjáról gondoskodjék S ugyan ekkor egy töivéyj^javaslat positiv rendelkezései alakjában közzététetett és köztudomásra jutott a kormány szándéka a vármegye jövendő sorsa felől. A közgyűlés a 3%-os pótadót mégis újra megszavazta. Ez idáig a székház épités története. A hozzánk küldött czikk irója a székház-épités kérdésének ilyen körülmények kőzött ilyen módon való elintézése által helyén valónak látta a hasonlatot, abszurdumul állítva föl a példát, hogy az ósi örökéből kilicitalt birtokos palotat építsen az őt kilicitáló uj gazdának. Pedig hát ez a felfogása a kérdésnek nagyon egyoldalú s lényeges hijjával van az igazságnak Miért? Megmondjuk röviden és — őszintén ! Először is azért, mert az uj rendezés és átalakítás terve a regi keretet, t. i. a vármegyét fenntartja. Es másodszor, mert a közönségnek egyformán érdeke az, hogy a vármegye akár választott, akár kinevezett tisztviselőinek hivatali helyiségeket adjon. És ebből következik az is, hogy a vármegye közönsége nem jött öuiuagavó! ellentétbe akkor, mikor — az allainositás ellen tiltakozó határozata mellett az állami kinevezéssel adminisztrálandó közigazgatás rendelkezésére szolgáló uj székhíz építési költségére a 3%-os pótadót megszavazta. Es uein lenne következetlen a vármegye kőzöusége még akkor sem. ha — e határozat mellet és e határozat meghozatala után is, esetleg tiltakozni fog és felírni a közigazgatás allamositasa ellen. A másik 250.00D forint inegszivazásit meg már csakugyan nagyon erőszakos okoskodással húzta egy k ilap alá az államosítás kérdésével a beküldött czikk irója „Az állami mindenhatóság — igy van megírva e ezikkben — gyamsága alá veszi lassankiut a társadalmi tevékenység összes erő-forrásait. Ami légen polgári kötelesség teljesítése volt és dignitás. az átváltozott a tizetett hivatalnok kötelességévé; ea a hivatalnok is azonban a vármegyénél idáig mint a közönségnek a közügyek intézésében való megbízottja szerepelt; ez után ez az összeköttetés megszakad s ezzel együtt megszűnik az az egészséges közfelfogás is, hogy a megválasztott tisztviselő személyében a közönség a maga közdolgait önmaga intézi. Az állami igazgatás e legbensőbb ügyeiben is tehát a kormány, mintlu csak különvált része lenne az állam-testnek, kiszakítja és a maga mesterségesen alkotott hatalmi körébe vonj* a vármegyei tisztviselőket, akik idáig egy természetszerűen kifejlett gyakorlat szerint közdolgaink intézésének választott és megbízott emberei voltak." Elfogadjuk és akceptáljuk, hogy a közigazgatási tisztviselők kinevezése az állampolgárok jogait csorbítja, s amit ott elvesz, azzal növeli a korona hatalmi körét. I)e nem követhetjük az elméleti diskussziók terén a czikk íróját s egyáltalán nem tudjuk belátni azt, hogy a majdan államosított vármegye közönsége a társadalmi tevékenységnek kötelessége alól — az államosítás következtében — annyira fölmentve érezze magát, hogy anyagi érdekeinek minden gondját a kormányra bizza s érdekei megvalósulásának minden terhét e kormány elhatározásaként rakassa vállaira. Nagyon erőtlen, beteges gondolkodással juthatui csak ilyen következtetésre. Az egészséges, agiHs magyar közszellem épen az ellenkezőjét fogja cselekedni. Az öukorm uiyzati eleinek közreműködése, ahogy az a törvényjavaslatban kontemplálva és biztosítva van, habár megszorított hatáskörrel is, de épen annál fogva, hogy közdolgaink intézése kinevezett tisztviselők kezébe lesz letéve: a legéberebb ellenőrködésben kell hogy nyilvánuljon. A magyar fajt, ezt a nemzetet nem kell félteni attól, hogy valamelyes mesterségesen növelt hatalmat nyakára nőni engedjen. A közigazgatás államosításának szükségessége is természetes folyománya a mi különböző viszonyainknak A kormány kezében centralizált közigazgatásnak nagy nemzeti feladatai vannak. A legelső feladat az, hogy ez ország területén magyar nemzeti állam legyen. Leuioiiduuk természetes jogainkról, hogy a magunk dolgait mi magunk intézzük, s azt az erőt, melyet külön-kfllőn képviselünk, egy központi hatalom kezeiben egyesitjük, hogy ez a mindnyájunk erőit igy magában egyesítő hatalom a magyar nemzeti erő annál hatalmasabb es demonstratívebb képviselője lehessen Erőnket és hatalmunkat ideje már, hogy észrevegyék. Erdély olahjai, lentit a ráczság s pánszláv maszlaggal elbolouditott népe a felvidéknek kell, hogy eszére téríttessék. Es igen nagyon szükséges dolog, hogy mi magunk-is, uiikor egy nagy nemzeti czél érdekében Folytait <4. Mit u mellékleten. A „NYÍRVIDÉK TÁRCZÁJA." A ki boldog akarl Lenni. Elbeszélés. Irta: Konoz Ákos. (Folyt, és vége.) Szegény asszouy! boldog akart lenni és hitte, hogy a boldogságot el is fogja érni. Csalódott ó is, miut aunyi ezer más. És e fájó csalódás annál rosszabbul esett szivének, minél inkább érezte saját értékét. Mert vannak nők, kik csak mutatják, hogy szenvednek, de sokkal könnyelműbbek, hogysem képesek volnának valóban szenvedni. Szenvedni csak uemes sziv tud És mivel több nemes szivet találhatni a nők között, épeu azért köztük több is az igazán szeuvedő. A nő hasonlít a virághoz, melyet ha nem ér jótékony napsugár, előbb elveszti illatát, azután üdeségét és végre elhal. Igy vau a nő is. Szüksége van a szerelem sugarára, ha ettől ! meg vau fosztva, lassankint a fájdalom és szenvedés leszedi arczárói a rózsákat, kedélye elvész és elhanyagol tatva, elfelejtve lassankint elhervad És hány leáuy óhajt boldog leuuií ép úgy, mint Bella. Reinel a boldogságban még akkor is, midőn már miuden elveszett, midőn már a reménységnek utolsó sugára is eltüut A csalódás mindig fáj és bár a női sziv mindent meg tud bocsátaui, mindent elfelejteni, de ha nem értik meg: megtörik. Igaz, hogy sok nő önmaga oka szenvedésének, de mondhatjuk-e ezt Belláról? ki mindent eltűrt, mindeut elvi telt, csak hogy boldog lehessen. Bélát ínég akkor is sze- 1 rette, mikor ez már tőle elfordult és annyira el tudta titkolni fájdalmát, hogy ha társaságban megjelent, mo solygó arczárói inindeuki azt olvasta le, hogy végtelen boldog. . . . Ilyen az élet édes leányom! Ne várj attól állandó boldogságot, állandó szerelmet. De minek is volna ezV Hidd meg, hogy szereleni nélkül még talán elégedettebb lehetsz a földön, mert legalább mentve leszesz a uagy fájdalmaktól. Aki nagyon szeret, az nagyou sokat is csalódik, aki sokat remél, az sok könnyet hullat később reményei rom ján. Kia csalódást csak elvisel a lélek, de nagy fájdalmak, fájdalmas csalódások örökre boldogtalanuá tehetik. Onzetleu, tiszta, ideális szerelmet ue keress mostan senkinél, önzésen alapszik most miuden. Szerelmet vallanak ma előtted, mert szép és szellemes vagy, de neháuy év múlva a szépség rózsái lehullnak arczodról., szellemednek üdeségét elveszi az élet fájdalma, a család gondja, lassankint észreveszed, hogy kóuuyeu nélkülözhető vagy és ez a tudat, ha jó vagy, féltékenyuyé tesz. A féltékenység pedig egy vampyr, mely előbb utóbb kiszívja mindeu csepp véredet és lassankiut megássa sírodat. Azért sze ress, hisz' miuden nő arra született, de szeress okosan, iukább észszel, miut szívvel, mert az érzelemdus sziv olyan, miut az üvegházi virág, hamar semmivé lesz, mig a szerelemben is okosan számító ész büszke tölgykéut erősen fog állani az élet zivatarai közepett. — Ismerem e tekintetben gondolkozásodat édes anyám — feleié Bella — s azért uem is akarlak niegczáfolui, de te is tudod, hisz' sokszor mondtad, hogy nézeteimben hajthatatlan vagyok. Éu jobbnak ismerem, vagy ha nem ismerem, de jobbnak képzelem a világot. É i azt hiszem, hogy van még önzetlenül szerető sziv a földön. . . . De ha nem találnék is ilyet: megnyugszom, hiszen itt vagy te édes jó anyám, ón beérem a te szere teteddel, én uem kívánok édesebb szeretetet, mint a tied, ilyet úgy sem tudnék találni sehol és sohasem. . . . Ez utolsó szavakat a jó leány már könyek között mondta el édes anyja kebelén. . . . Ugy látszott, hogy Bella még édesen remélt, mig Felleghyné keserüeu csalódott. . . . De talán uem is volna jó, ha a boldgságból egyformán jutna ki mindenkinek. Akkor nem is vágyódnánk utána, mert megszoknánk . . . azután meg U" feledjük, hogy a fájdalomban is vau gyöuyör ép úgy, mint gyógyszer a méregben. E lelki bajon kívül Bella már a fürdőben észrevette testi egészségének hanyatlását. A folytonos gond. az erejét meghaladó virrasztás rombolólag hatott az ő egészségére is De olyan erős tudott lenni, a milyen erős csak egy nő lehet. Nem árulta el, hogy- nem csak lelkileg, hanem testben is szenved. Lassankint észrevette, hogy a mellbetegség őt rohanta meg, de nem akarta még akkor beteg férjét niegs2;omoritn,ni. Vigan hordta keblében a halál csiráját, midőn pedig rövid idő múlva azt tapasz talta, hogy Béla elhidegült iráuta, akkor meg meg jobbau titkolta betegségét. Sokszor elgondolkodott azon, hogy miuek is él? Edes anyját már ultemette, gyermekük nein volt, ferje nem szereti e. De még mindig remélt. A/.t hitte a boldogtalan, hogy hervadáv.i, ha nem is gyu lasztja fel ismét Bála szerelmét, de legalább szánalmat fog annak lelkében előidézni Csalódott. Bela unta magát neje kö lében, zajos szórakozásokat keresett és sokszor hetekig távol volt. Ila hazajött, reudeseu magával hozta barátait is. A szegény asszonynak ilyenkor betegen is ott kellett lenni a férfiak közt ós mosolyogni akkor is, midőn szive csordultig volt a fájdalommal. Egy ilyen alkalommal a beteg asszouy elájult, alig birták a legerősebb szerekkel életre ébresztem. Béla barátai távozni akartak, de a házi urnák most lett csak igazán jó kedve. „Fiuk — kiáltott fel rekedten — igyuk meg e poharat jövendő boldogságomra. Ne törődjünk a betegekkel. Nincs közöttetek egy sem, ki az elhervadt rózsát dédelgetné? dőreség volna egy beteg asszonyért megzavarni mulatságunkat. Azért fel a pohárral és igyunk uj kedvesemnek, — a vadviráguak — Erzsikének az egészségére." E pillanatban egy velőtrázó sikoltás ballotszott a mellékszobából. A megsebzett, női méltóságában megsértett Bella sikoltása volt ez. Meghallotta férjének utolsó szavait. Boldog akart leuui ós mire jutott? Mikor újra életre hozták a boldogtalant, zavartan tekintett maga körül. Halvány kezeit izzó hom'okára szorította, kisírt szemei a Béla faliképén pihentek ineg, majd felugrott és görcsös nevetés vette eló oly mértékben, hogy az ott levők ereiben majd megfagyott a vér a rémülettől. — Béla! Béla! — szólt görcsös nevetéssel — ez lett tehát jutalma szerelmemnek? Ezért szerettelek lá/a san, epedően, úgy mint virág a harmatot, növény a nap sugárt ? Mivé tettél? mi lett belőlem? Van e lelked, bogy igy elgyötörtél egy szivet, msly téged szeretett? Hahaha — kaczagott fel — jól mondta anyám, hogy a férfi c-ak