Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-15 / 11. szám
Melléklet a „Itfyirvidék" 1891. 11-ik sxámáhox. átruházott jogokat a természetes tulajdonosnak: a nemzet polgárainak kezeibe visszaszolgáltassa. A törvény-javaslatnak ebből a szempontból van a legnagy obb jelentősége Nálunk,ahol idegen nemzeti törekvésekről egyálta Iában nem lehet szó, a vármegye közönsége, ha alkalma és ideje lesz rá, hogy véleményt mondjon, bizonyos politikai szempontból fogja megbírálni e javaslatot és másodszor, ami igen üdvÖ3 dolog lenne, az élet, a gyakorlat szempontjából. Ami a javaslatnak — törvény nyé v lva, politikai jelentőségét illeti, arról sok szót lehet elmondani, a legilletékesebb helyen azonban az országházban. Annál inkább indokolt azonban és bizonyára számithat a meghallgatásra minden megjegyzés, kritika, mely e javaslat rendelkezéseivel szemben — a gyakorlati élet szempontjából — a vármegye közgyűlési termében kimondatik. A vármegye közönsége az első volt a vármegyei törvényhatóságok között, a vármegyei közigazgatás államosításának ellenzésében. Felirt a kép viselőházhoz e törekvés ellen s hasonló akcióra nagy eredménynyel szólitá föl a társ-törvényhatóságokat. Ez azonban nem akadály arra, hogy — ha e tiltakozást fenntartja is a vármegye közönsége — egy positiv törvényjavaslat rendelkezéseivel szemben észrevételeit megtegye. Ugy az a képviselőházi bizottság, mely a törvényjavaslatot előzetesen tárgyalja, mint maga a törvényhozás sok hasznát veeiidi, ha a törvényhatóságok praktikus észrevételeiket hozzájok eljuttatjak. A vármegye rendkívüli közgyűlése. Nagy érdeklődés mellett, tartatott meg e hó 9-én a vármegye rendkívüli közgyűlése. A nagyterem csaknem egészen megtelt az egybegyűlt bizottmáuyi tagokkal. Legiukább két fontos kérdés — a vármegyei székház építésének s az épités költségei beszerzésének a kérdése és a nyíregyháza—polgári vasút segélyezésének ügye h zta össze egy rendkívüli közgyűlésen ezt a nagy érdeklődést. A közgyűlést márczius 9-én d. e. 10 órakor Kállay András főispán, éljeuzések között nyitotta meg Tárgyalás alá vétetett a vármegyei uj székház építési és berendezési költségeinek fedezete iránt hozott közgyűlési határozatra lekü'dött m. kir. belügyniiu'szteri leirat, melyszerint a Szabolcsvármegye árvapéuztárától felvenni szándékolt kölcsönügylet jóvá nem hagyaván, a közöuség más pénzforrás igénybevételére utasittatik, s ezzel egyidejűleg tárgyaltatott a pesti hazai első takarékyénztár kölcsön ajíulata, valamint az ezeu kö csp.i biztosítása és törlesztése végeit szükséges vá megyei pótadó megszavazására vonatkozó alispáni jelentés. A miniszteri leirat tudomá ul vétetvéu, azon kérdés eldöntése végett, hogy az állandó választmány javaslata elfogadtatik e, s hogy a székház építési és berendezési költségeinek fedezete végett felveendő kölcsön törlesztésére a vármegyei alispán által j ivaslatba hozott, s az állaudó választmány részéről is elfogad isra ajánlott 3%-os vármegyei pótadó megszavaztatik-e, névszerinti szavazás rendeltetvén el, az igennel szavazók szavazatának bevételére Bodnár István elnöklete alatt Szikszay Pál t. főügyész, Lukács Ödön bizotts. tag s Vidovich László I. aljegyző; a nemmel szavazók szavazatának bevételére pedig Ibráuyi Zigmond elnöklete alatt Fejér Imre t.. alügyész, l'.opper Sámuel bizotts. tag ésMikecz Dezső II. aljegyző kiküldettek. A szavazás alkalmával jelen volt 113 bizottsági tag közül 80 szavazattal 27 szavazat ellenebe,t elhatároztatott, hogy a vármegyei uj székház 232317 frt 20 krl bármint rajongjon is ő érted, eljő az idő, midőn közö uyösek lesztek egymás iránt. Az a boldog szerelem, mely nek vége csak a sírnál vau, az csak álom; feltalálhatod regényekben, de az életbon millió lélek közül legfeljebb csak egynek jut az a szerencse, hogy elmoudhitji magáról : meg vagyok értve, boldog vagyok. Netn egyszer mondtam már neked, dobd felre előszeretettel ápolt áb rándj üdat, mert majd később az élet fogja ezeket, a dédelgetett álomképeket kíméletlen kezekkel széttépni és ez fájni, — tapasztalásból mondom — nagyon fog fájni szivednek Úgy a nőben, legyeu az bármily kedves és szeretetreméltó, mint a férfiben, legyeu bár okos, n mes szívű és szellemes, egyiránt megvan a hiba, hogy nem tud sokáig, igazán, mélyeu szeretni. Az egyideig egymást szerető lelkek egymásban) a lélek szépségeit, rejtett kin cseít kutatják ős valamint arauybányákbau igeu gyakran nem nemes érczekie is bukkauuak, ügy ők is oly gyöngeségekre akadnak, melyek a helyett, hogy kölcsönös elnézésben részesülnének, elidegenítik őket egymás'ól. Az elidegenülést azután csakhamar ellenszenv követi, azéde; mosoly mindig ritkább lesz, a vonzalom gyengülni fog és végre is az egymás lelkébeu kutató érzelem-bányász arra virad fel: hogy a mámor elszált, az álom eltűnt, beköszöntött a rideg való, egymás közeiében a perczek óráknak tetszenek, megkezdődik a keserves hangulat, nemritkán a kölcsönös szemrehányás, napról napra sűrűbben hull a szép szemekből a fájó csalódás könye és lassankint azt veszik észre, hogy a remélt éden helyett boldogtalanságba jutottak és irigylik az egyszerű uefelets életét, mely boldogan simul kis kék fejecskéjével társának keblére. . . . Kik ezelőtt három-négy évvel a sz fürdőben jártak, bizonyára emlékezni fognak egy feltűnő szépségű, fiatal nőre és egy nagyon beteg, nyuláuk férfiúra, kik már kora reggel a íelső-kútnál levő köp.idou ültek A fűidéi közöuség részint részvétből, részint, puszta kíváncsiságból roppant szerette volna tudni a ti ital pár kilétét, de nevökuél egyebet kitudni nem sikerült. A férfi arczá-igénylő építési költségeinek, az Alpár I>náczczal kötött szerződésben fizetni kötzlezett 0500 frtuak, a kölcsön megkötésével és feivételevel járó jelentékeny kiadásoknak, s végül az uj székház hivatalos helyiségeinek berendez íse végett szükséges összegnek fedezetére, a pesti hazai első takarékpénztár egyesülettől, 15 év alatt, 11936 frt 58 kros félévenkénti előleges törlesztési részletek mellett visszafizetendő 250000 frt kölcsöu felvétetik ; ezeu kö'csönösszeg fedezetére és törlesztésének biztosítása végett 1891. év január hó 1 tői számítandó 15 évi időtartamra 3 szíza'ékos, semmi ints cz Ira nem f rditható vármegyei pótadó megszavaztatott. Felo va^tato t gróf Andrássy Manó és érdektársainak a nyíregyháza—polgári heíyierdekü vasú* letesiteséuek erkölcsi és anyagi támogatása iránti kérvényé s ezzel egyidejűleg Mtudel Gyula mérnöknek e vasút iránya, megközelítő költségvetése és általános létesítési viszonyai tárgyában beadott jelentése. A közgyűlés a polgár—a íregyházai vasút, vonal irányát Nyíregyházi kiindulási állomástól a m. kir. államvasutak királytelki állomásáig, inuen az úgynevezett Fóldházhoz, azután a löd és szentmihályi határban, tovább a dadai EdeLheim tanyán át a t.-dob: Reje tanyához s végül a Tikos érintésével a polgári vasúti állomásra állapította meg, s azon esetre, ha e va.^ut vonal létesítése már biztosítottnak tekinthető lesz, a közmunka péuztár terhére 250,000 forint erejéig törzsrészvények vásárlását és aláj ;gyzését elhatározta. Minthogy pedig e vasút létesítése törvényhatóságunk érdekei szempoutj ihol kiváló fontossággal bir, Miklós László alispánt megbízta a közgyűlés, hogy az érdekelt vidék u igyubb birtoko ait személy énként keresse meg s azokat lehetőleg jdeutékeny számú törzsrészvények alájeg/zésére hívja föl. A dadai alsó járás főszolgabirája is utasíttatott, hogy az érdekelt községek képviseleteivel, sajít elnöklete alatt gyűléseket tartván, óket anyagi viszonyaikhoz és érdekeltségük terjedelméhez mért támo gatására liívjík föl. Az utibiztosok és utkaparók szolgálatai viszonyaira voua'kozó szabályrendelet elkészítésével megbízott küldöttség munkálatával elkészülvén és azt bemutatván, a közgyűlés a javaslatot visszaadatni rendelte a küldöttségnek azzal az utasítással, hogy azt a kereskedelmi miniszter által leküldött minta-szabályrendelettel hasonlítsa össze, s annak alapján tegyen a legközelebbi közgyűlés elé jelentést A körállatorvosi állomások rendszeresítése tekintetében szabályrendelet alkotása, minthogy a j írási állatorvosi állomások állami rendezése folyamatban van, a uapiieudről levétetett. A teuyész apa álla ok megvizsgálására hivatott járási küldöttségek választás utján következőleg alakíttattak meg: a dadai alsó járásban elnök Kálmán János, tagok Kozelka Alajos, S'.oinjas László, Exiuger Fereucz; a dadai felső járásban elnök gróf Dossewlfy Dmes, tagok Fábry Károly, Horváth József és D.irvas István; a bogdányi járásban eluök B írbéiy Gá<plr, ta^ok Mikecz Ferenc/, Sza'ánczy Fereucz, Sárák Géza; a kisvárdai járásban eluök Liptay Bila, tagok Harsányi Menyhért, Erőss György, Schuszter Fereucz; a tiszai járásban eluök gróf Forgácli László, tagok Jármy Miklós, Jánny Imre, Sztnrecsáuyi Elek ; a nyírbátori járásban elnök Buday Gyula, tagok Újlaki Gyula, Váradi István, Gargelyft'y János; a uagykállói járásban eluök ifj Szunyoghy Ber talau, tagok G 'uc -y Sámuel, Ujfalussy B :1a, B'euer Béla; Nyíregyháza városában elnök BJIICÍ László, tigok Kerekréthy Miklós, Ma-sa!kó G za, Nádassy Mihály. A küldöttségek elnökeit és egy egy tagjit a főispán nevezte ki. A közgyű'és utasította a küldöttségeket, hogy a felülvizsgálatot haladéktalanul kezdjék meg. Miklós László alispin a közigazgatási bizittság egy határozata alapján előterjesztést tevén az iránt, hogy dr. Jósa András főorvosnak, a dr. Koch l'éle gyógymód tanulmányozása alkalmával felmerült költségei megtéríttessenek, a közgyűlés e czélra 500 frtot szavazott meg. Harsányi Menyhért indítványt terjesztett a közgyűlés elé, hogy a vármegyei közmunka alap terhére, a helyi ról a szenvedés beszélt és gyakori makacs köhögése bizonyította, hogy mellbeteg. Viruló szépségű neje mindig mellette volt, odaadólag ápolta és iá'szott egész valójíu, hogy mig f'rjj testben, addig ő lélekben szenved. A szép asszony oly meleg érzéssel függött férjén, hogy a vend gek szemeibe önkénytelenül könyek tolultak és ismeret lenül is rajongó tisztelettel tekintettek a nemes szivre, mely úgy látszott: együtt érzett, összefort beteg férje lelkével. D tezára azonban a legönfeláldozóbb ápolásnak: a férfi kimerült és kénytelen volt az ágyat őrizni Szinte rosszul esett, hogy a kis kőpad reggeleukiut üres volt. Kezdtek érdeklődni a beieg állapota iránt. DJ a fürdőorvos kijelentette, hogy szemben a beteg makacs köhögésével, nem bi/.ik az orvosi tudományban Szép délutáu volt; egyike azon kellemes nyári délutá toknak, melyeket az ember csak itt találhat fel a fény vesék közt. Szó nélkül halad uak, kiki a maga gondolataival foglalkozott. Néha megálltunk, hogy a beteg pihe ijeu. Csakhamar egy kis kápolna tűnt fel előttünk. Kicsinyke épület volt, egyszerű, mint erdei templomhoz illik. Ben- az egyatleu oltáron illatos virágok voitak elhelyezi 0, vallásos hivek ajáudékai. Két piros bájsouy • nyal bevont imazsámoly, nehlny szent kép, ennyiből állt az e^ész berendezés. A fiatal pár és én beléptüuk a temp'omba. Ingatag léptekkel meut a beteg az egyik imazsámolyhoz, letérdelt arra és imádkozni kezdett. Htlvány arc.U megvilágító ta az ablakon átszűrődő napsugár. Látszó t, hogy szive ott repkedett Isten közelében Csakhunar neje is mellé térdelt, mig én a teinp'om bitterében kértem Istent, hogy adja vissza e beteg embernek egészségét. Midőn pár perez mu va kiléptünk a kápolnából, mind a hárman egy-egy könyet törültünk le szemünkről. Ez idötöl kezdve a beteg emb T javult. Az önfeláldozó ápolás, a szeretetteljes vigasztalás, a fi italság le győzte a kór romboló erejit. A hü nő u ip.-öl-uapr.i vidorabb lett: a ni v mértékben férje erősödött, oly mértékben fokozódott a szép asszony öröme is. Tanuja voltam, midőn Int hét tnulva az orvos örömmel jelenté. vasutak létesítéséhez szükséges anyagi támogatás czélííból egy 500,000 frtos, 50 éves törlesztésű 5«/o-os kő esőn vétessék föl s abból a t. polgár—nyiregvhá-ai, valamint a Nyíregyházi—Kótaj— Ibrány— Halász— Domb rád—Kanyár—Kékese—Kisvárdai egyenkiut 175.000 forinttal, a Kisvárda—Nagykárolyi helvi érdekű vasú' pedig loO.OOO forinttal törzsrészvények vásárlása által se"é lycztessék. Minthogy pedig a közgyűlés már cz alkalommal a nyíregyházi—polgári vasútra 250,000 frtot megszavazott, Harsányi oda módosította indítványát, hogy a másik két vonalrész segélyezésére 300,000 frt vétessék fol. A közgyü és, minthogy ez az ü;y még uiacs annyira előkészítve, hogy az iránt, már m >st érdemleges határozatot hozni lehetne, az alispán elnöklete alatt Mikecz János, Szikszay Pál, Ifoczok László. Harsányi Menyhért. Oko icsáuyi Lajos, Buday Gyu'a, dr. M tskó L-isz'ó, Somogyi Gyula es Vidovich Lász ó biz. tagokból álló' kai- * döttségnek adta ki az indítványt, hogy azt tanulmányozva, a közgyűlésnek j-ílentest tegyen. A kutya tartás megadóztatására vonatkozó szabályrendelet szövegét a közgyü és megállapítván, a kutyaadó, minden kivétel nélkül, minden egyes danb után Nyiregyhá'a város belterületén 1 fr , Nyire-yaázán a város külterületén, a községekben, valamint a tanyákon 50 krbau á ap itatott meg. S/.opis kutyák u á i niin kell fizetni. Mivclötlési mozgalmak u vidéken. Nem lehat eléggé dicsérni, némely tevékeny.jegyző és tanító uraknak azon szokását, hogy községük életében, a művelődés, vagy közigazgatás körében felmerült nevezetesebb mozzauatokat, cvi jelentés czitn alatt, a megyei hivatalos lap u'jáu, nyilvánosságra hozzák. Az ily jelentések, míg egyrészről buzdító hatásúak más községek tevékenységére nézve, addig másrészről bepillantást engedvén a községi élet egy és más ügyeibe, több oly előli iladási tényezőket vetnek fel, melyek, mint mustármag, észrevétlenül is elhullhatnak másfele is s bizonyára mégterinik jó gyümölcseiket. Mert hát bármit csinálnak is odafent a vezető férfiak: a nemzeti élet szivó gyökerei a községi élet talajában vannak elhelyezve! s nem annyira a magas politika titkos csatornáin száll alá és szét az áldás, nemzeti erő, mint inkább azon feltűués nélküli, tevékeny községi elöljárók, értelmi és erkölcsi vezérlő egyének zajtalan inuukássága által, mely munkásság a nép nagy zömének anyagi és erkölcsi emelkedését eredményezi. Azért éu mindenkor nagy lelki örömmel olvastam a fáradhatlau tevékenységű napkori és orosi jegyzőnek áldásos működéséről; a napkori derék tanítók s elöljtrók közművelődési téuyeiről s más jóravaló községek üdvös mozgalmairól; — míg ellenkezőleg uagy busulására vagyon az éa lelkemnek, ha a mihaszna gyámoltalauság, vagy roszakarat utjábau áll a uép tenneszetes fej ődésének, vagy megakasztja azt, mint azokat a szerencsétlen szigetbeli községeket, (Kenézlő, Vis, Zilkod) melyek évek óta nyavajognak, sóhajtoznak a kiboutakozás után! Ezerszer elmoudott igazság, hogy minden nagyobbszerü eredménynek kicsiay a kezdete. A ki mélyebben tekint az eredmények okaiba, ezeket a csekélynek látszó okokat is kellő méltánylással veszi, sőt tul tjdouképpea ezeken fordul meg minden. Ilyen kicsiny mustármagokról einlekezem éu cz alkalommal, mely mustármagok el is veszhetnek, ha hiányzaui fo; tovább a kifejlésökre megkívántató k dvező körülmények soroz ita, ellenben felnőhetnek, gazdagon gyümö csözhetuek jó alkalmak adtán. Itt a szomszéd községekben ének-karok szerveződnek egyszetü gubás emberekből, kik a téli estéken összejönnek — nem a korcsmán, nem a kártya asztalok körül, hanem az iskolábau, hasznos beszélgetesre, zengzetes énekek es dalok megtauu'ására. Egy ideális gondolkodású ifjú ev. ref. káplán, gyönyörről áldozván a ililok hazájábau Sárospatakon a .dalban levő Istenségünk," szinte bogara lett a szép dal hogy a veszély elmúlt, a férj mentve van. Nem lehet, leírni azt a szent örömet, mely a szép asszonyt elfogta, kaczagott, mint a gyermek, majd sírt, ezerszer megc ókolta férjit ... két -év óta akkor volt holdig először. Nem sok idő múlva Felleghy Bella hazautazott í rjével: Berkeszy Bélával. * * * Ismét két év mult el. Berkeszy Béla nyaralójában vagyuuk, kicsiny svájc.i ház, ellátva minden kényelem inel, amit csak gazdagság és jó ízlés nyújthat. A tágas vereudáu élénk társaság vau összegyü ve. C-up i f ufiak, kii kedvtelve szürcsölik a háziúr pompás borait. I'aj'.áii nevetés, majd egy egy dal hangzik le a kertbe, hol nincs egyéb nesz az ezü tuyárfa leveleinek susogásáuá 1, ki uem ismeri a viszonyokat, azt hinné, boldogság lakik e ház bin, p;dig nem ú.jy vau, két év óta niiud.-n megváltozott, di különösen a halál torkából inegmeuekült Ber keszy Béla. Az egykor komoly ember víg czimbora lett, a könnyezni tudó férjből zsarnok vált és szegény neje, ki minden áron boldog akart lenni, egy nap arra a szomorú tudatra ébredt, hogy Bila nem szereti többé. Napnál fenyesebb, de az ő szivére éjnél sötétebb bizonvitekok voltak kezebeu arra uezve, ho-y Béla hüteleu" lett hozzá. De erős volt lelke, bízott, hogy iniudeu meg fog változui. Nem tett Bíláuak sohasem sz-inrehányást, A jó asszony félt, hogy bár igaza vau, megtalálja sérteni férjét. Bila napról-napra hidegebb lett hozzá. Megfeledkezett arról, ho,'y oagyrészbeü nejének köszönheti életben maradását. Talán, ha ludta volua HZ m titkos köny uyeket, melyeket betegsége alatt éjjelenkint elsírt B'lla, uein lett volna hozzá ily ke-yetleu. Bda az egész éjeleket a bor és kártya mellett töltö'te, otth in unta magát, szesz ilyes volt, majd késő .b goroaibi uejehez, ugy auy nyira, hogy a szegény asszony, ki boldog akart lenni, lassanként észrevette, hogy f 'i'je nemcsak nem szereti, hanem gyűlöli is őt. . . . (Folyt, kőv.j;