Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

„ÍN Y t K V I D É K." kiízött, s előidézte azt, hogy ha miuden polgár lsatona, a katona viszont kel), hogy polgár legyen, — hogy katona ős polgár egymást megértve, egymást támogatva, egymás érdemét elismerve, a haza alkotmányát és törvényes intézményeit kölcsönösen tiszteletben tartva: teljesítse a maga kötelességét s együtt munkálkodjék a haza üdvére. S lehct-é ez másként ott, a hol a honvédelem joga és kötelessége * törvény rendelkezése szerint a nép joga és kötelessége, — hol a nép képezi a honvédelem alapját és forrását, s küldi évről-évre liai színét-virágát a hadsereg soraiba! Csak természetes tehát, hogy a hadsereg azon tagjai között egy részt, kik a katonai pályát választák hivatásukul, s azok között más részt, kik törvényes honvédelmi kötelezettségüket teljesítve, a honpolgárok sorából időnként válnak a hadsereg tagjaivá: az egész társadalomra, az egész népre kiterjedő benső, szívélyes, testvéri viszonynak kell kifejlődnie, mely legbiztosabb alapja az egyetértés nélkülözhetlen szellemének s legkiválóbb biztositéka veszély esetén a sikernek. Hisz a katona ma uem könnyen élő, kiváltságos tagja többé az államnak, a ki gond nélkül éli napjait, s csak üres külsőségekben keresi hivatását, a katona s főleg az, a ki egész életét a hadi pályának szenteli, mai nemzetközi viszonyaink között ép oly hasznos tagja a társadalomnak s szükséges szerve az áliamuak, iniut az állami élet más terén működő bármely honpolgár, mert hisz a hivatásos katona képezi ki polgártársait, a haza védelmére, tanítja meg a fegyver forgatásra, s velük együtt ő védi meg külellenség ellen a hazát, s oltalmazza meg a béke gyümölcseit! Épen ezért: katona ós polgár egymásra vaunak utalva, s közöttük választófalnak uem szabad emelkednie ! A ki hivatásánál fogva bármely perczben életét, vérét ontja királyért és hazáért, az hű fia, áldozatkész polgára a hazáuak, a kit a haza, a kit mindnyájunk szeretete, tisztelete ős nagyrabecsülése joggal megillet. A városi közönség részéről biztosithatom önöket, vitéz katonák, hogy a mi kebleinkben az ezred mindeu tagja iránt ily érzelmek honolnak, s jövő magatartásuukban ezek fognak vezérelni. Hiszszük, hogy rokonszenvünk és előzékenységünk, önöknél, a vitéz és lovagias katonáknál viszhaugra fognak találni. Legyenek meggyőződve arról, hogy Nyíregyháza polgárai miudig tisztelettel és elismeréssel adóztak s fog nak adózni azoknak, a kik a haza szolgálatábau nehéz kötelességet teljesítenek, s épeu ezért a leguagyobb örömmel ós lelkesedéssel ölelik szivükre e huszárezredet is, mely Szabolcs, Ung és Zemplén vármegyék szemen szedett fiaiból alakul. E huszárezredre mi mindazt a szeretetet, mindazt a beusőseget rá pazaroljuk, a melyet a magyar nemzet a magyar huszárt, a világ első katonáját — méltáu — kitüutetni szokta, azt a magyar huszárt, ki megtestesülése a magyar faj tulajdonságai és sajátságainak, ki a magyar nemzeti jelleget, a magyar uerazeti geuiust a leghívebben juttatja kifejezésre, s ki méltó utóda a honfoglaló ősökuek, Árpád vitézeiuek, kik lóháton foglalták el e szeretett hazát. A magyar uemzet hadi történelmének legdíszesebb lapjai huszárok hőstetteiről regélnek, készakarva használom e szót, mert a mi ott a huszárok hősiességéről, nagylelkűségeik, kitartásuk és önfeláldozásukról elmondva vau: a legmerészebb képze letet is messze felülmúlja s a regék hónába látszik tartozni. Az ujabb harczmodor a lovasság feladatát azóta más térre terelte ugyan, de azt uem vonhatja kétségbe senki, hogy e hivatás szinvoualán álló lovasság ma is egyik főtényezője a sikernek. Katonákhoz szólva, katonásan rövidre szabom beszédemet. Nyíregyháza városának saját ezrede olyan, mely kizárólag az ő fiaiból alakulna nincs, s lakói számánál fogva nem is lehet. De hogy e város mindenkor igaz rokonszenvvel s kiváló szeretettel viseltetett a hadsereg iráut, s uem riadt vissza az elhelyezéssel járó áldozatok meghozatalától, megmutatta azzal, hogy mindaddig nem nyugodott, mig örökbefogadás utjáu nem tett szert egy külön ezredre. Ezen ezred, melyet mától fogva a magunkénak, a mi ezredünknek vallunk, im itt áll előttüuk, bevonulni készen a diszes laktanyába, melyet a béke emelt a harczuak, a polgári munka, a polgári áldozatban két kézzel marczaugolt egy szegény lekváros palacsintát. Majd az asztalt elszedték, a leáuyok a konyhai munkához láttak, auyjok pedig kötését vevé kezébe, az ablakhoz ült, hogy jobban lásson. Már akorra üyuszi is tul esett az ebéden, jól látszott, hogy a palacsintát megette, de lekvárja majd miud kiumaradt a két pufók arczácskájáu, honnan sehogy sem tudta leszopkodui. Kapott is érte nyomban mosdatást mamájától olyat, hogy sirás lett a vége. E közben Vöcsök pipára gyújtva, a divánra heveredik ; mert a hájasodásra hajló has uem sokat törődik azzal, hogy miképpen egyezik ki a fej a földi bajokkal. Néhány szippantás után Morpheussal kezde ölelkezui. Alvásközbeu előbb ugy tett, mintha forró kását fűna, majd mintha száraz bőrt húztak volna a fagyon. Egyszer csak olyat horkantott, hogy maga meghallotta, ijedt képpel ülő helyzetben termett egyszeribe s álma tagon bámult körül a szobában. Csettintett nyelvével vagy hármat, a fal mellé támasztott pipája után nyúlt, azt meggyújtván, bodor füstöket kezde eregetni, miközben bajuszát sodoriutgatta jobbra és balra. Én úgy gondolom, hogy egy 8 gyermekes szegény hivatalnok, ha van elég sütni valója, akkor legboldogabb, mikor alszik. Talán még akkor is övéi jövőjéu jár az esze, arról álmodik. Azt szokták mondani, hogy a ki álmát elbeszéli: Bohó Misi; a ki meghallgatja: Bolond Istók. Ez alkalommal Vöcsök tultevé magát a közmondáson. Csakhamar elkezdte felesőgének mondani, hogy ő most, ott a divánou fektében, hogy' kitánczolta magát a legnagyobbik leánya lakodalmában Ha véletlenül fel nem ébred : halálra ugrálja magát komaasszonyával, a főmolnáruéval. Sziute pihegett a vélt fáradtság miatt, mintha valóban szélmalmos, mártogatós és riszálós táuczot járt volna. — Ugyan-ugyau te Ábris, mondá neki pirougató hangon a felesége, még kedved volna tánczolui?! De készség emelt kényelmes otthonul a fegyver forgató polgártársaknak. Ezen ezred minden tagját édes fiának tekintendi szeretetért szeretetet váró és reméuylő városunk, melyuek nevében ismételve mondom: Isten hozta a vitéz 14-ik huszárezredet körünkbe, érezze magát itthon közöttünk! A hosszan felhangzó éljenzés megszűntével Lenk Albert ezredes, messze elhangzó hangon következőleg válaszolt: Mélyen tisztelt uraim! Ezen üdvözlő szavakra felelve, az ezredem és a tiszti kara nevében örömteljes és szívélyes köszönetet mondok azon barátságos elfogad tatásért, amelyben részesültünk és a melyben szívesség ós barátságos közeledés az alaphangot képezik. S ha én a szívélyes fogadtatásunkért örömteljes köszöuetet moudok, ugy legyen az katonás rövidséggel e szavakba foglalva: Isten tartsa, Isten áldja, Isten fejleszsze mindörökre Nyíregyháza városát! Hatalmas éljenzés követte szavait s a parancsnokuk köré gyülekezett tisztikar, kardjaikat mindauuyiszor felemelve, háromszoros éljennel kisérte az ezredes utolsó szavát. Az ezred ezután, az előbbi rendben, a városház és szarvas utczáu át kivonult a kaszárnyába. A gyönyörű menetet a város négylovas diszhintaja nyitotta ineg az alispánnal s polgármesterrel. Azután hosszű vagy 60 kocsiból álló kocsisor következett. A laktanyábau a belső uagy téreu állott fel az ezred. Az arczvoual előtt középen az ezredes, a magához reudelt tisztikarral fogadta Benvs László polgármester üdvözletét, ki az ezredet uj otthouábau a következő szép beszéddel üdvözölte: Méltóságos ezredes úr! Hazafiúi tiszteletnek, muukáuak és szorgalmas tevékenységnek üljük ma az ünnepét. Üunep ez a mai nemcsak Nyíregyháza város közöuségéuek, hanem a 14-ik huszárezrednek is. Üunepe Nyíregyháza városának azért, mert 11 évi muukájáuak, valamint áldozatkészségének is eredményét látja. Ünnepe a 14 ik huszárezrednek azért, mert Nyíregyháza város ezen intézményébeu uj otthonát találja. Méltóságos ezredes ür! Igen tisztelt tiszti kar! Otthon! Nagy és fontos jelentősége van ennek a szónak: otthon. Az Isteni gondviselés minden élő teremtméoye dolgozik, fárad és küzd az otthonáért. S hány ember, hány százezer ember áldozta fel vagyonát, családját és életét az otthouért. S a midőn uekem jutott azon megtisztelő szerencse, hogy Nyíregyháza város közönsége nevében önöknek városunk ezen uj kiegészítő részét magyar ősziuteséggel uj otthouul ezennel felajánlom, amidőn a/t szivem egész melegével ezennel átadom, arra kérem, szíveskedjenek azt tőlünk ugyauoly ősziuteséggel elfogadni. Egyet kérek önöktől csak uraim! azt: miszerint ösmerjék el, hogy a katona és a polgár működése és óletczélja egv és ugvaiiaz, becsülettel dolgozui, küzdeni és ha kell, a hazáért és a királyért meghalni. Üdvözlöm önöket egyenkéut és összesen, kívánom, hogy a magyarok Istene a 14-ik huszárezredet és hozzájok tartozókat sokáig, igen sokáig éltesse. Bencs László polgármester beszédére Lenk ezredes a következőleg válaszolt: Igen tisztelt polgármester ur! Örömmel átveszem kezeiből a város által épített lovaslaktanyát. Különös szerencsének tartom, hogy én vagyok az első, akinek parancsnoksága alatt c nagyszerű épület benépesül és magasztos czéljának átadatik. De egyszersmind öntudattal is vagyok a felett, mily nehéz kötelességek háramlauak az által reám. Azért Ön is, — igen tisztelt polgármester ur, felkérem, tartsa meg a jövőben úgy, mint eddig is, az uj építménynek és az első lakosainak jóságos gondosko dását ós hathatós támogatását. S ezzel kívánom, hogy Nyíregyháza város mélyen tisztelt polgármestere, Bencs László ur, éljeu! A háromszoros éljeuzéssel befejezott beszéddel az ünnepély e része véget ért. A legéuység bevonult a pavillonokba s a közönség visszakocsizott a városba. Megjegyezzük még, hogy a rendőrség ügy a városháztéren, mint a laktanyába való bevonulásnál, hol Sztárek hiszen, uem tudom: mikor tánczolsz te a leányod lakodalmában! A mely szegény omber mai világbau a leányát férjhez akarja adni s nem engedi, hogy fia foltozó varga legyen, az ne szívjon britauuikát, sót páros cubat is csak piros betűs usipokou; meg aztán ne igyék ügy, miut a dézsa vizbe lökött szivacsdarab! Éjfélekig olvasgatni az ördög bibliáját, erősen kivilágított fejjel botorkálni haza hajnalfelé: nem ilyen korú és állapotú emberhez illik. Gondold meg, hogy te a kileuczedik Vöcsök vagy a háznál, alig férünk a fészekben. Vigyázz, mert igy még állásodat is eljátszhatod, akkor aztán, akár verklit akaszthatsz a nyakadba. — Hauem hát Ábris'sem volt ára azaz ember, ki, a feleségétől dorgáltatván, „meaculpara" fakadt volna. Most is felfortyant beune a férfiúi szuvereu önérzet, levén még pinczéjőben egy bortőke bor: lopót, poharat véve rohant Gileadba, balzsamért sajgó sebére. Ebéd alkalmával megivott ugyan egy félliterkőt, deliát olyan a bor, miut a galamb, csábítja, vonja egymást. A megivott félliterke sem szerette odabeuu a szállást, félt maga a sötétben, s erősen capacitálá Ábrist, hogy látogassák meg a piuczében lakó rokouságot. És Ábris, mint, jó szivü ember, megsajnálta a siránkozó félliterkét, engedett a kérelemnek, azaz: nem rugódozott az ösztön ellen. Felesége élénk tudatával bírt aunak, hogy, ha Ábris bosszasau időzik a piuczében, akkor neki mindenütt jó leuni, csak otthon nem. El is távozók azonnal egyik barátnéjához, de mig az utczaajtóig ért, egy kicsit megpörgette nyelvecskójét olyanforma tónusból, hogy Ábris dobhártyája a föld alatt is észrevegye. No, mert adjuk meg. hogy a jó járású nyelv nem akadozik, hauem csörögcsattog, mint a szövőszék, mikor beune izmos takács legény kapálódzik. Az el nem mondott mondóka fúrja a fehércseléd oldalát. Azután sorsára bizta Ábrist, hadd menjen át a borszeretők mind a négy raetamorfosisan. Legyen bárány, oroszlán stb., csak ő ue legyen kénytelen látni a különféle stádiumokat, s tűrni a válogatott gorombaságokat. Ferencz rendőr-kapitáuy szintén személyesen dirigált, a legnagyobb pontossággal tartotta fenn a rendet, ügy, hogy az egy pillanatra sem zavartatott meg. A bankett. Délután 2 ólára fényes katonai egyenruhákkal s fe kete kabátos civilekkel telt meg az Európa szálloda étterme és kiürített kávéházi helyisége. A főasztal ez utóbbi helyen volt terítve. Közepén ült az ezredes, mellette az alispán, és más notabilitások. A szomszédos kisteremben Benczy zenekara játszott. Az első felköszöntőt Bencs László polgármester mondta a királyra és az ural • kodó ház tagjaira. Ezután dr. Meskó László a 14. ezred ezredesét, tisztikarát és legénységét élteté. Lenk Albert ezredes Nyíregyháza város közönségére ürítette poharát, engedelmet kérve, hogy németül beszélhessen. Beszédét, magyar fordításban a következőkben közöljük : Uraim! Engedjék meg, hogy egy néhány szót intézzek Önökhöz ős pedig német nyelven, hogy érzelmeimnek jobban adhassak kifejezést. Üraim! Már Nyíregyháza városa határának átlépésekor e város egyik képviselője előtt azon óhajtásomnak adtam kifejezést, miszerint az első lépést, melyet ügy én, mint ezredem e város területén megtettünk, kisérje öröm, szerencse és áldás. A rövid uton a város határától a város központjáig, t. i. a városházáig, óhajtásom már nagy részben megvalósult. Örömöt és szerencsét már találtunk. Az őszinte és rokonszenves fogadtatás örömét és a szerencsét, hogy körükbe jutottunk. Szívből fakadó őszinte köszönetet mondok Önöknek a szívélyes fogadtatásért. Azon erős hitemuek adok kifejezést, hogy harmadik óhajtásunk is teljesülni fog, t. i. az, hogy bevonulásunkat áldás is fogja kisérni, hogy a mi bevonulásunkkal állandó hajlékhoz jutunk, a mely a mi becsületes munkánk és hü kötelesség teljesítésünk által meg fogja nyerni az áldást. Az én fáradhatlan, tevékeny ós a legszentebb kötelességórzettől áthatott tisztikarom velem együtt a neküuk átadott laktanyát arra a czélra akarja fölhasználni, amelynek szentelve van. Kívánom, hogy ez a laktauya lakóinak nemcsak barátságos, kedves, jó ós kényelmes otthont nyújtson, hanem abban ezredünket úgy akarjuk kiképezni, hogy az összes lovasságnak gyöngye legyen. És ha majdan a harezok harsonája messze harezmezőre fog szólítani, akkor az ősi dicsőséget, mely Európa minden harczterein magyar vérrel van fölírva, — a régi magyar huszárok dicsőségét ujabban megszerezni fogja. Ha a harezok szerencséje babérokkal fogja övezni homlokunkat, akkor e babér tápláló talaja Nyíregyháza homokja leend ; a nyíregyháziak huszárjaikkal megelégedve, reájok büszkék lesznek és majd csak azután lesz örömük igaz és teljes újonnan épült laktanyájokban. Emelem poharam a laktanya létesítőinek jóvoltára: Nyíregyháza város nagyrabecsült polgáraira. Zoltán Aurél a honvédség tisztikarát s a parancsuokot grf. Bouibelles századost éltette, Miklós Lástló alispán Szabolcsvármegye nevében Nyíregyháza város áldozatkész közönségéért ivott. Jósa András az ezred tisztikarának nejeit élteté, grf. Pottgrácz Jenő a hivatalos teendői által a megjelenésben akadályozott Kállay András főispánt élteté, Lázár Kálmán Bencs László polgármestert, dr. Meskó László Somogyi Gyulát, mint a laktanya ügy egyik buzgó harezosát, Májerseky Béla a honvédekért ivott, Somogyi Gyula Meskó Lászlóra ürítette poharát, Bogár Lajos az ezredet, dr. Trajtler Soma B)dnár Istvánt élteté. A bankett a késő esteli órákig tartott, a legjobb hangulatban. * * * Jól mulatott kint a laktanyában a város által megvendégelt legénység is. Délbe 12 órakor volt az ebéd, mely gulvásos húsból, galuskából és egy liter borból állott. Az altisztek ezenkívül még pecsenyét is kaptak s minden ember egy darab Virginia szivart. Kacsari bandája húzta s a jókedvű huszárok csakhamar tánezra kerekedtek. Másnap délelőtt Füzeséry hadnagy vezetése alatt egy altisztekből álló deputáczió tisztelgett Bencs László polgármesternél, megköszönni a legőuység megvendégelését. A küldöttség szónoka talpraesett beszédben fejezte ki az ezred legénységének háláját. Irgalomuak nagy istene! beh különös bűvital is az a bor. Menuyire kiforgatja az embert normális állapotából! Az egyik, ha bort iszik: szopja-nyalja gyermekeit, tenyerén szeretné hordani feleségét; kivágja szive mellől bUfiyellárísát, azt a bugyellárist, melyet éjszaka vánkosa alá szokott rejteni s azt mondja nejének: vásároljon, a mit akar, vegyeu piros szoknyát, három fodorral, a kis Pistukának meg ezukrot, egy zsebbel. És ez az ember egyébkor sivárlelkü, reszket egy krajezárórt. A másik, bort iván, komor, könnyen sérthető, czivakodó, affectans. Mindazon sérelmeket, melyeket az előző időkben netáu szenvedett, egymásra temetett, fenekestől felforgatja s ha ellenfele nem enged: öklével argumentál. Es ez az ember máskülönben angyal, a légynek sem vét. Van olyan is, ki a bortól kleptomaniaba esik, képes a más szénaboglyáját meghuzgálni: a ki pedig reude9 állapotában a puritán becsületesség mintaképe. Igaza van annak az aphorizmanak, mely azt mondja, hogy: a társadalom egy nagyszerű épület, melynek hazugság a vakolata; hánt9d le a vakolatot, meglátod, mennyi hitvány anyag van benne. Vöcsök Ábris is egy mikroskopikus atomja volt a társadalomnak: erényeivel és bűneivel együtt. Ó is köpönyegben járt, s azt néha meg is fordította a bortól. Most is e;őseu féltévé magában, hogy ha felesége hazajön, fütyöl ueki egy szép nótát. Az asszony haza is jött, de midőn Vöcsök éppen haragjának villámait készült volna megezikáztatni, hirtelen betoppant, a kis Gyuszi azzal a hírrel, hogy a szomszédbácsi bujóskát játszik a feleségével. A néni a padlásra bujt, a bácsi meg keresi, de egy kötéldarab van kezében. Vöcsökök haragban voltak a szomszédban lakó csizmadiával. Mindjárt tudták, hányat ütött oda át az óra. Vöcsök viharos kebele elcsillapula egymásra nevettek, s kiültek az ambitusra, honnan a szomszéd udvarra lehetett látni. Hiába, csak gyarló az ember ős önös. Szereti a látványosságot, mégha aestetika ellen van is, kivált mikor ellensége producalja. Szabó Kálmán.