Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-08 / 23. szám

Melléklet a „lUyirvidók" 189Q, 23-ik számához. 1887-röl hátrányban ran : Takta-Keuéz egész év 4 frt. K. Apáthi , . 4 „ B. Aranyos „ » 4 „ Cs.-Kenéz , „ 4 , 1888-ról hátrányban van: Téth egész év 4 frt. Tukta-Keuéz Berezel Laskod K -Apáthi B.-Aranyos Cs.-Kenéz Eperjeske Mogyorós T. Szt.-Márton Zsurk 1889-rOl hátrányban van : Kótaj egész év 4 frt. Keék , „ 4 , Téth , „ 4 „ Székely „ „ 4 „ T. Kenéz , , 4 , Tisza-Ladány „ „ 4 „ Tardos „ „ 4 „ Berezel , , 4 „ Karász „ , 4 „ Kis Várda Laskod Papp Jéke üntelek Nyir-Adony Apagy Uj Fehértó Nagy-Kállö Mártoufalva Sz. Gy.-Ábiáuy Buda-Ábrány Hugyaj Kis Kálló Mada T.-Pálcza K.-Apáthi B.-Aranyos Cs.-Kenéz Őrladáuy Beuk Lövő-Petri Kis-Báka Bezdéd Thuzsér Eperjeske Mogyorós T.-Sz.-Mártou Zsurk egész év 4 » , 4 » » 4 . . 4 , „ 4 . „ 4 . , 4 . , 4 , » 4 - , 4 . 4 . 4 . 4 , 4 . 4 , 4 » 4 . 4 . 4 . 4 , 4 . 4 » 4 . 4 n 4 . 4 . 4 , 4 , 4 frt. A munkás-kérdés. Jelizó; »A szegények osztályrésze a gazdagoknál van letéve.< Biblia. A munkás kérdés, melynek megoldása más országokban már évtizedek óta kisértett, hazánkban is kezd immár előtérbe lépni, sőt idővel nálunk is égető kérdéssé válhatik az. Hazánk jól felfogott érdekűben áll azért, hogy e kérdéssel eleve és behatóan foglalkozzunk. Mert tőlünk, illetőleg a társadalom intéző köreitől fog függeni, hogy a munkás mozgalmak, miut jótékony fergeteg vonuljanak-é el a mivelt emberiség lakta föld felett, üde friss életet hagyva maga után, megtisztítva a miasmák mérges csiráitól az erkölcsi-világ légkörét, vagy olyan legyen az, mint Afrikának siroccoja, mely felperzsel mindent, oázok zöld pázsit szőnyegét, eltemetve minden életet, mi útjában áll. Igen, — vihar készül nagy Ítélet, melynek maradandólag gátot vetni nem, csak kellő korlátok közzé szorítani, ha el nem késünk vele, igen is lehet. A ki társadalmunk viszonyait alaposan ismeri s azt megbírálni képes, lehetetlen általánosságban véve, a munkás-kérdéshez hozzáuőtt jogalapot el nem ismernie. Kinek szive, meg esze van, lehetetlen eltagadnia társadalmunk egyenes erkölcsi romlottságát. lehetetlen be nem ismernie, hogy jelen társadalmi rendünk sok tekintetben már-már tarthatatlan. Lehetetlen be nem látuia, hogy a nagy szegénység, ép ugy, mint a nagy gazdagsag, mik természetes kinövései jelen társadalmi viszonyainknak, egyformán kárára vannak a szellemi, mint az anyagi-élet egészséges fejlődésének, sőt lehetetlenné teszik azt, végkövetkezményeiben egy ugyanazon eredményre vezetnek: nyomorult életfejlődésre, mely bizony nincsen Istentől, mely semmiképeu uem illik bele a Gondviselés, az isteni-háztartás keretébe. Ennek be nem ismerése, magában merénylet az isteni-akarat elleu, mely pedig összezúz mindent, A „NY1KVIDÉK" TÁRCZÁJA. A világ. Ha elhagy minden itt e nagy világlian, És nem találod többé Üdvödet: Felhők tolulnak élted bús egére, Senki nem érti fájó könyedet: Tekints az égre s kérd az irgalomnak ós kútfejétől megnyugvásodat, Hidd meg, azt oála bizton feltalálod, Ó majd megérti mély fájdalmadat. Kiömlő könyed felhat majd az égbe, A megnyugvás meg bús leik' dre száll; És mit e földön hasztalan kerestél : Üdvöt és beket szíved itt talál Mosolygni fogsz még akkor is szelíden, Midőn arezodra jő a hervadás, A bús haláltól s< m fogsz megriadni, Bár életednek mély sírgödröt ás. Mert tudd meg ember, hogy e szép világnak Ctak addig tetszel, mig kedvébe jársz, S ha elhagyod őt, önmagádban bízva, Nála részvétet többé nem találsz. Ma felmagasztal, holnap sárral dob meg, Ma iBtenit és holnap kiuevet, Titkolt kacz&jjal nézi veszteséged, És megmosolygja fájó könyedet. Érjen szerencse, milliók környeznek; Boldog, ki nálad egy jé szóra lel, 8 álnok híved egy üdkivánntára A lok torok mind éljennel felel. Földig hajolnak, égig felemelnek É» ünnepelnek diszszel, fényelen, A boldogságot veled együtt érzi Az érted égő sok hitvány kebel. Elmúlik minden! múlik boldogságod, Multadból már csak bús emlék maradt, 8z«geojny« lettél, ezer bajok értek Él najd leroikadiz a csapás alatt. Hol vannak ók ? a kik boldog napodnak Fénysugarában ültek ciend len 1 Itt hagytak moiUn lebzeti kebeleddel, Sót Boioljognak szenvedéseden. ki ellent áll, midőn eljő az idők teljessége, és mely isteni akarat realizálása uem lehet inás, mint az emberiség egyetemes jólléte. Dehogy valamely bajt meg tudjunk orvosolni: kell ismernünk tüzetesen annak okait, másod sorban annak gyógyszereit s alkalmazásának módozatait. En átalában a munkások immár tűrhetetlen elégületlenségénok az okát Europaszerte, egyszerűen a telhetetlenségre viszem vissza. Az önzés, a más érdekeinek a telhetetlenségig menő fel sem vevése, a társadalom minden rétegét annyira áthatotta, hogy az ember még a jót, magában véve a jó cselekedetet is, elég szemérmetlen az önző haszonlesés edényében feltalálni a világnak. Hasonlók az uj-testamentom farizeusaihoz, kik alamizsnát osztogatván, az utczák szegletein ácsororogtak, hogy látassanak. Igen, — ha megnyitják is néha szükmarkulag kövér erszényeiket a szívtelen gazdagok, teszik, nemhogy az öntudatban keressenek jutalmat (ők ezt a bolondot el nem követik), hanem hogy népszerűségre, hatalomra, befolyásra tegyenek szert, önös czéljaik esetleges megvalósítására. És nincs bennök annyi hit, mint egy mustármag, hit az eszményi jó mindenhatóságában. Nem bánjak máskülönben, ha az ördög elviszi a szegény embert. Nem fáj a szivök, ha didereg előttök az inség, ha keserves, szivrepesztő jajjaival verdesi füleiket. Csak általánosságban szólok. Mert nem lehet tagadni, hogy nagyjaink, hatalmasaink között immár szép számmal vannak, kik megértvén a kor intő szózatát, jókedvvel áldoznak a jótékonyság oltárán, büszke örömmel kötözgetik a szenvedő emberiség sebeit. Hanem a betegség már oly nurveket öltött, h"gy azt rendes eszközökkel meggyógyítani többé nem lehet. Föltétlenül kell az államhatalomnak magának közbelépni. Más oldalról, munkásaink, csak valjuk be a/, igazat, szinte a tellietetlensegig mennek követeléseikkel. Nem eléggé méltanyosbk munkaadóikkal szemközt. Sőt itt ott (nem mondom épen hazánkban) uem átalják az ádáz, az engesztelhetle ngyülőiség tüzét is odadobni a küzdtérre. Kétségét nem szenved, van joguk követelni a társadalomtól, hogy megkapják a tiszteséges megélhetés felteteleit (a mivel bizony nem mindég bírnak), hogy megszabaduljanak a piszkos szegénységtől, de mozgolódásaikban immár nyilvánuló igényeikkel határozottan túllépik a mérséklés határait, nem is említve az anarhikus törekvéseket (mely törekvés tulajdoképpen nem is tartoznék a munkás-kérdés megfejtéséhez.) Majdnem mindegyikőjük urat szeretne játszani. Mintha az urjátszhatás és boldogság ikertestvérek volnának! Ha kiválóan jól megy a dolguk, a helyett, hogy gondolnának a uem szeretem napokra, elurhatnámoskodják a keresetet, ezzel megkóstolják a tiltott gyümölcsöt. Vágyak támaduak bennök, minőről az előtt jóformán fogalmuk nem volt. S mert nem volt fogalmuk, mert reájuk nuzve nem is léteztek azok; a csábító kígyó, a telhetetlen szükség meg se környékezhette őket. Mint megkörnyékezi 111a, hogy kiűzze a szerencsétleneket a csendes megelégedés paradicsomából E jellemvonás leginkább a városi muukásnépre illik, mely fajta munkásosztály elégedetlenkedik tulajdonkép. Lehetnek azonban, sőt Egy édes érzés kél megtört szívedben, Te érzed azt, bogy mélyen, hún szeretsz, Lemondasz ismét minden nyugalomról, A mult fajdalmát, mindent elfelejtsz. Előtted áll egy lény, kiuek szerelme Majd üdvözíti — véled — lelked t, S midőn már mindent oda adtál érte, Rutul elhagy és csalfán kinevet. És elvonulsz a nagy világ zajától, Könyes szemekkel sírva multadon. És hordod élted fájdalmas igáját Addig mig nem zeng dal a sírodon. De t'an még ott se lesz csöndes nyugalmad, Mert holtakat Bem kímél a világ, Sírodra szórja dühös indulattal A rágalomnak mérgezett nyilát. Ki tudja mennyi titkolt könyed omlott, A melyről senki, csak szíved beszél. S a melyre gyígyírt itt e szép világban, Bármint kerested, sohasem leiéi. Ahhoz fohászkodj', ki a szenvedőnek Könyit letörli s a hit szárnyain — A magas égre felemelve mondja : • Nyugodjál meg a lét fájdalmain.* Koncz Ákos. Királyi átogató parasztok. (Egy régi falusi mese.) (Vége.) Irigyelték Ács uramékat az utjukért. S irigység földjében a pletyka is megterem. Ej haj, még sem illő, hogy oly hites, előkelő ember, mint Ács Mihály uram, együtt utazgasson egy csábító szép asszony személylyel ! Ács uram is hallotta, restelte, de csak még jobban restelte volna a komraauzáczió

f, ha rátennék a lánczot az irtványra. Elindullak hát felkészülve, a pénzt harisnyába tették s a harisnyát kebelébe csúsztatta Tóth Erzse. (hozzá ne nyúljon k-nd valahogy ahoz a pén/.hezl tréíálózék Ácacsal az öreg biró) instáncziát begöngyölgették egy selyem keszkenőbe, az a tarisznyába vándorolt, mely teliden tele vannak közülök külországokban mindenesetre, kiket a könnyelműek közzé épen nem lehet sorozni és mégis igazán nyomorognak. Tömegesem nyomorognak az önző, a szívtelen tőke nyomasztó súlya alatt. Bizony, bizony, pedig nem kell sok az anyagiakból a boldogságra, csak szoktassuk magunkat a kevéssel való megelégedéshez, mire Isten megsegít mindenkit, ha igazán akarja. De hiszen a mikor az ember, a vakmerőségig gőgös ember magát az Istent sem akarja ismerni, hogy kérne hát tőle segítséget?! Pedig visszatérünk, vissza kell, hogy térjünk, nagyoknak és kicsinyeknek, a mi Atyánk, a mi Istenünk meggyalázott házának felszentelt küszöbeihez, melynek fundamentoma e mber teremtése óta a józan ész, és tiszta lelkiismeret földjébe örökidőkre letéve Hogy beteges társadalmunk megszabaduljon a katasztrófától, mely feje felett damokles kardjaként lebeg, szerény véleményem szerint, mindenekelőtt organikus összeköttetésbe kell lépni egymással a társadalom minden rétegének, hogy mi egynek fáj, fájjon a másiknak is, a mi egynek örömet okoz, okozzon múlhatatlanul örömet a másiknak is. Hogy pedig ez megtörténhessék, határozottan rá kell állani szegénynek, boldognak, a kereszténység azon hitalap elvére „Egy a ini Atyánk, mi pedig mindnyájan testvérek vagyunk." És ez elv minden következményeit a vallás erkölcsi-élet fejlesztésére társadalomnak, mint az állam közegeinek, őszintén minden utógond'dat nélkül el kell fogadni, felülemelkedve mindenesetre a felekezetek szűkkeblű felfogásain, de egyszersmind nem sértve, a mennyire a jól felfogott állainczél megvalósításának érdeke csak megengedi, a vallásfelekezetek erkölcsi tekintélyét. Ez alapelvből kifolyólag, ha lehet társadalmi utou, csupán erkölcsi, ez volna a^legjobb — de ha nem lehet, anyagi kényszerrel is, az államhatalom közvetítésével, kiki már t. i. a kinek módjában vau (valakinek módosságát pedig egyszerűen a tisztajövedelem egy bizonyos maximuma állapítaná meg) tehetségéhez képest, még pedig progreszivit ássál, megnyitná erszényét egy, mindenesetre milliókra menő, országos köz-szegény munkás-alap megteremtésére, mely közalap az alkotmányos allam kezelése alatt állana, a melyből az állam, a munkások meghallgatása mellett, a munkás osztály szegényeit, kit-kit érdeme szerint, különböző szükséglet-czimekeu, osztalékkal látna el. A kiutalványozott összeg azonban idővel visszaadandó lenne a közalapnak. Erre minden segélyezendett polgári becsületére köteleztetnek. Sőt felhatalmaztatuék az állam e tekintetben a munkások, azok képviselői meghallgatása mellett, magának az anyagi biztosítékot is megszerezhetni. Persze „ott a hol nincs, ne keress"! Az állam, illetve a társadalom ebbeli, kegyéből azouban a törvény áthágói, a fenyelgők, a könnyelműek i'peu nem részesülhetnek. Ennél a javaslatnál, hathatósabb eszközt nem tudok elképzelni a munkás mozgalmaknak gyökeres megrendszabályozására. Azt hiszem, sokat érne e tekintetben, ha az állam kényszer eszközöket is használva, mindenütt *) Ha telnek milliárdok ember-irtó eszközökre, néhány millió ciak telhetik a társadalom vérző sebeinek bekötözéssre? Szegény keresztyén civilizáció I volt dióval, a nagy diófáról szemen szedegetve a király gyermekeinek. Hauem t> mint felértek Budára, nagy agodalomba eséuek. Hogy a királyt keresi* ? Jaj lelkem a király nem lakik itt? Hogy gondoihattak azt! Ritkán van az itthon, de akkor is nehéz hozzá bejutni. Már épen a hazamenetelt latolgatták, mikor egy szóké úrral jöttek össze, a ki útba igizitotta őket, hogy j.z Isten áldja meg a jó szivéért. — Igaz, szólt, mikor a dolgukat elmondták, — a király csakugyan nincs most itthon, de ma estére haza jön. Hozzá vezetem. — Hát ösmeri az ur? Ne mondja? selypített této vázó örömmel Tóth Erzae. — Hogyue ösmerném? Magam is udvari ember vagyok. — No Erzse, súgta Ács uram. Kacsints rá fiacskám édesdeden. Ugy ni. Jó volt. No még egyszer. Tudod a falu végett. Este eljött értük mint ígérte. Már beszélt a királylyal, az monda minden rendben van, csak jöjjenek. Ács uram az ünneplő dolmányát húzta fel, a slingelt patyolat inget alulra, a csizmájára pedig még otthon a kovácscsal veretett sarkantyút. Hát móg Erzse ? Azt már jobb ha el sem mondom, mert olyat a király is ma fog elöször látni. Sok utczán keresztül mentek, mendegéltek egy nagy házhoz érvén, melynek valamennyi ablakú ki volt világítva. Mikor beléptek, kevés híja. hogy meg nem vakultak a szemkápráztató fénytől, ragyogástól. Istenem, milyen szoba volt az! Osak kalitka otthon ahhoz képest az istenháza ! Alig mertek szétnézni a tündér helyen. Tolt ott tán eier ember is. Márvány asztaloknál ültek köröskörül herczegek, grófok, ezüst ibrikekből idogálva miudenfele italokat. A szoba legközepén volt a trónus. Benne ült maga a királyné I