Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-31 / 13. szám

A törvényjavaslat nem kevésbé fontos intézkedése az is, hogy „a községi faiskola kezelése ott, hol külön e czélra alkalmazott közeg nincs, méltányos dijazás és az eladott csemeték után osztalék mellett a néptanítóra bízandó; még pedig, hol több néptanító van, elsősorban az állami, vagy községi, ilyeunek hiányában azon felekezeti iskola tanitója bízandó meg, kit a községi képviselő testület választ". Bár a legnagyobb elismeréssel vagyunk a tanitó-testület tagjainak hivatásszerű gondolkodása iránt, mégis azt hisszük, hogy legtöbb esetben a tanitó nem éri be „erkölcsi fizetéssel", hanem oly foglalkozás után vágyik, mely a konyhára is hozna valamit. A javaslatnak ez az intézkedése talán egy kis buzgóságra fogja serkenteni tanítóinkat. • Lesznek ezentúl faiskola-felügyelők is, kiket — szükséghez képest — az alispán nevez ki, és kik tartoznak évenként kétszer a felügyeletök alatt álló faiskolákat meglátogatni, napdijaikat az illető községek (legfeljebb azonban 4 frt) fedezik, egyébként fizetésök nem leend. Minket már e törvényjavaslat is ugy elragad, hogy homokos vidékünknek sok helyütt sivár tájait már is szép zöld rámába foglalva képzeljük. Utjai nem lesznek többé oly hontalanok, mert két oldalt zöld fasorok szegélyezik, s legalább tanúskodnak májd a mellett, hogy azok még sem gazdátlanok; mert, mint a törvényjavaslat előirja „minden község 6 év alatt köteles közutakat, mezei dűlő utakat gyümölcsfákkal ültetni be." A törvényjavaslatnak különösen ezen részét a legmelegebben üdvözölhetjük, mert reméljük, hogy e törvényjavaslatot — majdan mint törvényt — minden egyes honpolgár igyekezend tőle telhetőleg előmozdítani. Ez nemcsak közös érdek, hanem kinek-kinek a saját ügye is. Kászoni és jakabfalvi ANDRÁSSY JENŐ m. kir. állami főreálisk. tanár. 1854-1889. Ha százados tölgyet látunk kidőlni és koronáját porba hajlani, megsajnáljuk a nemes halottat, de vigasztalódunk csakhamar, mert eszünkbe jut, hogy hisz.' egy századon át élt örömére annak, aki ültette, gondozta s végre is az enyészet martalékának kellett lennie; de ha egy fiatal, erőteljes, nemes fát C9avar ki a vihar, ha egy letört szép virág ötlik szemünkbe, fájó érzés járja át szívünket, mely azt mondja, azt parancsolja: élhettek volna még, hisz' az egyik még alig hozta meg virágait, • a másik gyümölcseit. Jóllehet, tudjuk a mindennapi tapasztalásból, hogy kikerülhetetlen végzetünk a halál, mégis megrendülünk mindannyiszor, valahányszor egy kihűlt fiatal szívre hullanak a göröngyök, s olyat temetnek el, ki még használhatott volna fényes tehetségével a hazának, tudománynak, emberiségnek, társadalomnak. Egy ily jeles tehetséget döntött sirba a halál vihara e hó 20-án Andrássy Jenő főreáliskolai tanár személyében. Férfikora delén szólította őt magához az ég Ura és ő szép terveivel együtt sírba szállt. A boldogult Maros-Ujváron született 1854. február 16-án jómódú székely szülőktől. Mig a családfő hivatalában fáradozott, a ház angyala gyermekei közt foglalatoskodott. Korán belecsepegtette gyermekei lelkébe az Isten és a »kis haza* iránt való szeretetet, mely vallásos kedély és Erdélyországhoz való ragaszkodás a boldogultnak egyik főjellemvonása volt. Alsó iskoláit születése helyén, majd Tordán ás Maros-Portuson végezte. A gouA „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. A dandy. Klakk, frakk, lakk : és övé az éjjel! Tánciolva hódit szerte-széjjel . . . Pedig Hirsch a megmondhatója : Hogy áll az óra mutatéja. Sürög-forog, bókol halálig ; Ajkán a szó dallamra válik, — A szende lányka is epedve Pillant a csinos, feseli gyerekre. S mig lobban a láng szép, szemében, Arczán pirúl a szűz szemérem : Ó egy fanyar mosolyt negélyei, Sivár szívében mitsem érez. S ha megszokott a bál zajában Mozogni, élni nagy kevélyen : Keserves lesz hideg szobában Rágódni a — száraz kenyéren. M—ai. Pista szerelme. — Humoreszk. — Felolvastatott a „Szabolcsmegyei kör" 1889. márczius 10-ilci estélyen. (Vége.) — Hát képzeld csak! jaj Istenem. . . . milyen vak voltam én . . . képzeld csak . . . görbe . . . görbe sarkú . . . czipője volt. — Nyögé naRyaehezeo. — Csámpás volt a kicsike. — Mondom magamban. — S tudod, hogy az ilyen lányokat én ki nem állhatom ... sőt gyűlölöm. — És ezért hagytnd volna ott? Pista, Pista, sejtek valamit, te most nem mondottál igazat. Isteni szépÍN * 1 K V 1 lí ü H." dos szülők felismervén iparkodó gyermekükben a tehetséget, Nagy-Szebenbe küldték, hol a gymnasialis osztályokat kitűnő eredménynyel el is végezte, mely után egy évig jogász volt ugyanitt. Mint a boldogult maga is emiitette, nem volt semmi kedfe a törvénytanuláshoz, s épen azért nagy öröme volt. midőn a csiksomlyói r. k. gymnasiumhoz próbatanárn>k hivatott meg. Görögöt és latint tanított a 18 éves ifjú, évi 600 forint fizetésért. Ámde ó még tanulni akart s azért már 1872 végáu Budapesten találjuk, hol önkéntesi évét szolgálja, azonkívül nevelő, egyetemi hallgató és h

;rlapokban dolgozik. Letévén a tanári vizsgálatot, rövid ideig nev«lő<*kö dött a gróf C-táky Sándor házánál Abauj-Szántón. Fényes tehetségével, alkalmazkodni tudó rnodorávHl annyira megnyerte az intéző körök kegyét, bogy 1870-ban kineveztetett a budapesti minta gymnasiumhoz segédtanárnak. Itt azonban csak néhány hónapot töltött, mert 1876. szeptember 29-én a közoktatási miuisterium kinevezte a pozsonyi kir. kath. főgymnasíumhoz a magyar és német nyelv-irodalmi tanszékére helyettes tanárnak, majd rövid idő múlva rendes tanárrá lőn. Bár tanárjelölt korában is sokat irt, mégis irodalmi munkássága ez időtől kezdődik. Dolgozott lázasan, olvasott, elmélkedett és tanúit folytonosan. Választékos és finom ízléséről tesz tanúságot az általa egybeállított »Remek költemények* (Anthologia) illustrált kiadása, mig »Német Olvasókönyv«-e oly szakértelemmel van szerkesztve, melyről legnagyobb aestheticu^unk b. e. Greguss Ágost is elismerőleg nyilatkozott. Ez időben végezte be Thomas: »Die deukwiirdigsteu Erfinduueen* czimü munka magyar fordítását. Irt ezenkívül az »Oes terreichiscbe Rundschau «-ban nagy olvasottságról tanúskodó értekezéseket. (Briefe an Stitter stb.) budapesti és vidéki lapokban verseket, elbeszéléseket, rajzokat. A Po zsonyban megjelenő: »Westlicb uugaritche Grenzbote* nak éveken át volt főmunkatársa, a »Pozsonyvidéki Lapok* pedig minta elbeszéléseket közöltek tollából Ez utóbbi lapoknak szinte munkatársa volt a egyideig a szerkesztőt is helyettesítette. Legnagyobb érdeme pozsonyi tartózkodásának a magyar állameszmének társadalmi uton való terjesztése, s a magyarosítás érdekében kifejtett buzgalma. Pozsony ifjú nemzedéke magyar, s ebben a dicséretes eredményben nem kis része van a boldogultnak. Németajkú iparosok részére ingyenes magyar tanfolyamot nyitott, hol gyermekek és felnőttek vetélkedve siettek eltanulni a magyar szót, édes hazánk zengzetes nyelvét. A magyarosítás érdekében kifejtett tevékenységének jutalmául a pozson>i nagy fontosságú és gyönyörű mis s;óval bíró »Toldy köre alelnökévé választotta. Az ő keze meglátszott a kör föllendülésén, újított, javított, biztatott, bátorított, ő maga is dolgozott, irt, munkálkodott, járt-kelt, hogy az eszmének megnyerje a magyar nyelvtől idegenkedőket, egyszóval lelke, mozgató ereje volt minden hazafias ügynek. 1878-ban megnősült, nőül vévén a 82é.es tudomá nyáról, műveltségéről, és nemes síkéről általánosan ismert Wiedermann Károly kir. tanácsos és főigazgató 'Z*llemes leányát: Annát. E nem egészen szerencsés házasságtól két gyermek született, örökölve atyjok eszét és édes anyjok szellemét A pozsonyi főgymnasiumnál 1886/7. tanév végéig működött, amidőn is saját kérésére a nagykállói állami főreáliskolához helyeztetett át. Kálló és vidéke csakhamar megszerette a boldogultat. Társadalmi téren ugyszólváu nélkülözhetetlen volt, nem volt mozgalom, melynek élére ne állt volna. Mint tanár kitűnő tehetségével és fioom modorával lelkiismeretes nevelő-barátja volt tanítványainak, a szegény tauulókat segélyezte s hogy mennyit tett érdekökben csak azok tudják, kik őt nagyon közelről ismerték. A nagykállói kaszinóban tartott szellemes felolvasássi mindig a leg szebb társaságot gyüjiötték össze, mely kiváló n)eleségnek tartotta, valuháuyszor hallhatta Andrássy nagy olvasottságról tanúskodó és szellemmel irt értekezéseit. A magyar, némot és fracczia irodalom kisujjában volt, tudott latinul, görögül s nem jött fel oly tárgy, melyhez ne lett volna képes alaposan szólni. ség . . görbe sarok, uiilói Vémis termet . . . csámpás láb, ez sehogy sem fér össze a plaszticzitássa

1. Egyszóval te nem vallottad be az igazat. — Igazán mondom, hogy ez az ok és nem más. — Feleié komoran. — Nem hiszem, hiszen az első nap is te kötötted fel korcsolyáját és azutáu is többször, és nem láttad? Pista! . . . Gyanús a dolog. — Igazán h dd el, hogy nem láttam. — Láttad, okvetlen láttad. — Jó hát láttam, de nem vettem észre. — No ez meg már phisikai lehetetlenség, valamit látni és észre nem venni. — Hát észre vettem, de nem tünt fel. — Ez az előbbi állításoddal sehogysem egyeztet hető össze. Ez sem áll. — De mondom! . . . — Tamás vagyok benne Pista. — Pedig igazán igy van. — Pista, — mondom neki gúnyosan — dalold csak el: Vak vagy óh szerelem, Hájog van szemeden I (Szegény még a »Szeretnék szántani«-t sem tudja tisztességesen elfütyölni.) — Most pedig csak annyit tanácsolok neked: hagyj fel a szerelemmel, nem pbilosopternek való a7. Jobban értenek ahhoz . . . kétségtelenül, ... a jogászok. — De azért még sem hiszem elbeszélésed végét. Most már teljes bizonyossággal állítom, hogy nem mondtál igazat, különben azt a szomorúságot, mit rajtad észre veszek, nem lenne szabad tapasztalnom. Te még mindég szerelmes vagy. — Hát az vagyok. — Tehát még sem igaz. — Nem ! Az utóbbi időkben gyakran gyöngélkedett, de azért senki sem hitte, hogy az erőteljes ember életfáján a halál férge rágódik. Elgyöngülve, o hó 12 én ágyba feküdt s csakhamar elvesztvén eszméletét, márczius 10-án hajnalban elhuuyt a tudománynak nagy veszteségére és mindnyájunk bánatára, őt hűu ápoló öcscsének karjai között. Halálának leverő híre még éj jel elterjedt a városban, s mindenütt őszinte gyászt keltett. A szeretet, melylyel elhalmozták életében, nem szűnt meg halálával bem. Alig tették ravatalra, szebbnél szebb koszorúk érkeztek : a főreálukolai tanári testülettől, a főreáliskolai ifjúságtól, a főreáliskola Y-ik osztályától, valamint egyesektől. A nagykállói nemes érzésű és finom kedélyű fiatal leányok, — mint akiknek társaságában oly sok jó órát töltött a boldogult — pompás koszorút tettek koporsójára e felirattal: »Isten veled.* Temetésén egész Kálló intelligenciája megjelent, mig a nyíregyházai ág. ev. főgymnasiumot Porubszky Pál és Szlabóczky Imre tanár urak képviselték, megadván a korán elhunyt kirtársnak a végső tiszteletet. A sírnál Barabás Domonkos főreáliskolai tanár tartott megható gyászbeszédet. Minden szem könyezett, midőn megindultságtól reszkető hangon megemlékezett az elhunytról. Méltatta a boldogultban a tudományok művelőjét, a kötelességtudó tanárt, a jó embert s nemes szívű barátot. S midőn búcsúbeszéde végén igy szólt: >Isten veled, légy boldogabb, mint itt valáU, mindenki zokogott, s a gyász eme könnyei értékesek voltak, mert a szív mélyéből fakadtak. Fájdalom'ól megtörve láttuk a boldogultnak nyolez közül egyedül élő testvérét, ki félév alatt két bátyját temette el és a most elhunytban nem pusztán a jó testvért, hanem gyámját, nevelő atyját gyászolja. Isten vei d ! Szenvedés az élet iskolája, te elmondhattad, mert sok osztályt jártál benne megboldogult barátunk. A szenvedés végre megtört s bármily nagy és erős volt is lelked, elfáradtál a küzdelemben és elmen tél pihenni. Boldog talán nem voltál soha, mi annál nehezebben esett jó szívednek, mert sejtetted, hogy e föld neked megelégedést és boldogságot nem adhat soha. Lten veled! Szerettünk mindnyájan mint embert, mint jó barátot. Meghajoltuuk tehetséged és szellemed előtt, mert megérdemelted. Nemes lélek, arany szív valál, s mivel mindenkit szerettél, te is kedvencze voltál mindnyájunknak. Szerettünk mig éltél, szeretünk halálodban is. Amannak a szeretetnek oka az öröm, emennek a halálod felett érzett fájdalom. Isten veled! »A búcsúzónak minden emlék drága, egy száraz lomb, egy hervadt ibolya, egy moh, egy kis kavics, de nekünk ezeknél drágább emlékünk van: a rád való vbszaeinlékezes érzete.* Isten veled! Njugodjál békében! Tarjáni. A k.-semjéni községi iskola ügye. K.-Semjén községben a földbirtokos osztály a szépemlékű Kállay Ödön indítványára az 1866. évi tagositási egyesség szerént felekezet nélküli közös iskolai czélra ajándékozott 30 hold földet oly határozott kikötés mellett, hogy mindaddig, mig ezen iskola felállíttatik, az alap jövedelme tókésittessék. 23 év mult el majdnem azóta s a közös iskola még ma sem áll fenn, pedig K.-Semjén községben, daczára annak, hogy az egyes felekezetek a törvénynek megfelelő iskola felállításáról nem gondoskodtak, daczára a törvény világos rendeletének, mely ily esetben a községet kötelezi a népnevelésről gondoskodni, évenként 200—300 tanköteles gyermek nyert oktatást a liba-őrzés és tilalom-rontásban, ugy hogy a községben nincs 3 ember a nép közt, aki írni olvasni tudjon. A község egy pár értelmesebb tagja már több ízben szorgalmazta a községi iskola felállítását, de eredménytelenül. A mult évben már odáig fejlődtek a körülmények, hogy a népnevelés érdekében minden lehetőt meg kellett tenui, én egy indítványt adtam be egy községi közös iskola felállítása tárgyában, ugyanakkor Ferenczy Bertalau nagykállói esperes-plebános úr, mint a kállósemjéni r. kath. egyház filialis lelkésze ós Kót Folytatás u II, mvllékl*t«m. — Pista! Pista! — Mi bajod vau velem ! Szeretném tudni van-e neked jogod engem ilyen kemény faggatás alá venni. — Ne olyan tüzesen, a tanügy terén szerzett érdemekben megőszülendő barátom. Hiszen — csacsi — a te érdekedben járok el, midőn arra kényszeritlek, hogy a valót tárd föl. — No már erre aligha fogsz kényszeríteni. — Ugyan kérlek, hagyj fel ezzel a sületlen makacssággal, sehogy sem illik az a te bajuszban szűkölködő fejedhez. — De meg ha el is mondanám — feleié a megadás elpalástolliatatlan jelével arczán — mit segítene az rajtam, könnyebbségemre aligha, sőt inkább fájdalmamat növelné. — Tévedsz barátom. A reménytelen, vagy csalódott szerelem felére törpül bizalmas közlés által. A szív csak addig érzi e szerelem emésztő terhét, mig egyedüli titka, de ha e titok megoszlik, ugy hatalmas erejéből többet vészit mint gondolnád. — Tudo m, csakhogy nekem e közlés nagy fájdalmat okoz. — Igen, mig hozzá nem kezdesz, midőn azonban a kezdet nehézségein szerencsésen tul jutottál, ugy nincs hatalom, mely beszédedben meggátolni tudna. Ezt befogom neked bizonyítani. — Jól van, nem bánom, de caak azon feltétel alatt, ha megígéred, hogy ezt sohasem fogod elmondani senkinek. Másképen nem huzasz ki belőlem egyetlen szót sem. — Ezt már megelőzőleg is megígértem neked. Különben is mi czélom volna vele, regényíró pedig nem vagyok, tehát nincs mitől félned. (Most az egyszer azonban szerencsétlenségére kicsiben az vagyok. S ezért őt itt a guta környékezi.) — Hiszek neked. Halld tehát. — Nem a városligetbe ismerkedtem meg vele, hanem . . . hanem . . .