Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-24 / 47. szám

I. évfolyam. 47. szám. Nyiregyháza, 1889. november 24. r JSfYÍRYIDEK. f VEGYES TARTALMÚ HETI LAP. SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETENEK KÖZLÖNYE. g^r Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán ragy helybon házhoz hordva : Iféai ir

r, 4 forint. fél érre 2 begyed írre 1 " A köt«égi jegjtö és tanitó uraknak egész érre eiak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza Y kéziratok csak világos kivánatra 1551. szám) iutézeudők. j illető költségére küldetnek vissza. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmeutetlen levelei csak ismert kezektől fogadtatnak el. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábbzott petit sor egyszer közlése 5 kr.; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr. fizettetik. A nyilt-téri közlemények dija soronkint 15 kr Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére a kiadó-hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) ; továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseusteiu és Yogler irodájában Bécsbeu, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is Doni & Comp. által Hamburgban. Bontsuk le társadalmunk választó-faluit. Ha van nemzetiség, melynek létjogához tartozik elválliatatlanul a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméjének érvényesítése az élet minden viszonyaiban, az mi vagyunk magyar nemzetiség Hogy államunknak egy második ezredévet tudjunk biztosítani a jövőben, még pedig dicsőbbet mint a már múló ezredév: kell, hogy őszintén és derekassan hozzáfogjunk békés uton a válasz-falak lebontogatásához, melyek valóban külön kasztokra osztják társadalmunkat, ellentétes érdekeket ápolván, mintha mindannyian ellenséges táborok volnánk. És mennyi sok kaszt van ilyen, boldog Isten, társadalmi életünkben! A lefele dölyfös bürokráciának számtalan lépcsőfokait nem is emlitve, már csak az úgynevezett „földes urak" között is mennyi valasztófal létezik. A nagybirtokos lenézi a közép birtokos nemest; a közép birtokos elégtételül lenézi a kisbirtokost. A gróf kicsinyli magához a bárót. A köznemes fumigálja a parasztot. Es ezek mindannyian megvetik a zsidót (már ha t i. nem szorulnak reá), már pedig p. o. az a paraszt sokszor több, igazibb becsértékkel dicsekedhetik annál a dölyfös nemesnél, kinek legfeljebb társalgási míveltsége van, — no néhány ezer hold földje—teli adóssággal és a „czim". És ez a „czim", meg kell adui, már magában véve nagy névleges értékkel bir nálunk Magyarországban. Kész utalvány ez: magasabb, még hozzá gyakran „sine cura" hivatalos állások betöltésére; ez utalvány agioja azonban a legutóbbi időben nagyinérvben csökkent, a jövő meg épen nem kecsegtető e tekintetben — noha visszaesések még mindég észlelhetők. Hogy aztán azok a kétes értékű javak is, csak a véletlenség adományai, vagy épen az alábbvalóság érdemdijazása: az nem jő tekintetbe. A „NYÍRVIDÉK" TÁROZÁJA. Jolán. (Vége.) I gondolat egész lelkét eltölti, nem lát maga körül mást, mint örömet sugárzó tárgyakat, melyek az 6 határtalan boldogságának tauu\ És nem veszi észre szép menyasszonyának rózsás ajkairól a néha-néha előtünc-dező néma sóhajt, mely * kebel igaz érzetéből fakad, s oly igen sokat tudua jelenteni neki, talán korlátlanul csapongó boldogságának egy jelentékeny részétől fosztaná őt meg, ha aserelemtől megbénult lelke észrevenné azt. Nem veszi észre menyasszonya kipirult arczán a fel-fel cfillanő fanyar mosolyt, mely akaratlanul jő bár, de oly sokat tudna magyarázni szívének rejtett titkaiból. Béla sokkal inkább el van mélyedve rózsaszínben látott jövőjének szOk látkörü szemléletébe, semhogy ily pillanatnyi jelenségeket menyasszonya arczán észreveuni, mérlegelni, s azokból következtetni tudna. Ó boldognak érzi magát, s azt hiszi mindenki boldog körülte, tehát menyasszonya is az, annak kell lenni, hiszen ha nem szeretné őt, nem mondta volna ki e szót . . . igen I Erre nem kénjweritette senki, határozhatott szívének sugallata szerint. Tehát szeretni kell őt! És helyesen gondolkodik, csak azt nem méltatta figyelemre, hogy a nők határozásainál gyakran a mellék tekintetek döntenek, bár az érzelem feláldozásának érán is. De ki követelhetne egy boldog vőlegénytől mindent hátra vető bágyadt gondolkodást? A szerelem szülte boldoga&g oly erős érzelem, mely teljesen betölti a szívet a az észt és útját szegi a logikus tiszta gondolkodásnak még oly kérdésekben is, melyek ez érzelemmel semmi összefüggésben nincsenek. Ne bolygassuk tovább az ifjú pár szíve titkait, az idő fogja majd megmutatni, lesznek-e oly boldogok, mint És még hagyján, ha csak efajta választó-falakkal lenne baja hazánknak. Hiszen azok minden államban kisebb-nagyobb mértékben fejtalálhatók. De nekünk még ezekenkivül az különféle vallásfelekezetek és nemzetiségek emelte válasz-falakkal is küzdenünk kell. És mennyire merevek e válasz-falak, a vésznek még mindég mennyi gyuanyagját tartalmazzák, ezt csak a tudja, kinek alkalma volt bepillanthatni a színfalak mögé! Nem jól van ez igy. Közeledjünk egymáshoz, a humanismus érzelmeivel. K ressék az alkalmat a társadalmi osztályok és nemzetiségek, hogy barátságosan, nem szeszélyből nagy uriason leereszkedőleg, de eniberszeretettől áthatva felemelő irányban, mint egy ugyanazon közös-érdek, az egyetemes közjóllét illetékes osztályossai, minél többet érintkezhessenek egymással. Tapasztalás szerint ugyanis: a gyakori érintkezés, eszmecsere, egyesek mint népek között barátságot, egyetértést eredményez. Természetesen az egyetértés sikerülése mindég bizonyos fokát az értelmi felvilágosodásnak, a míveltségnek feltételezi. Egészen míveletlen emberrel ép ugy mint néppel nem lehet e tekintetben zöldágra vergődni. A míveletlen népek olyanok, mint a gyermekek: a magok javát se tudják; nem a józan ész, a mi nállok nincs kifejlődve, hanem jó részt állati ösztöneik által vezéreltetnek, mely őket mint lidérczfény gyakran mocsárba, az anyagi miut szellemi elsülyedés mocsarába vezeti. Az emberiség legnagyobb hálájára érdemes azért, aki az egyetemes felvilágosodás fáklyáját meggyújtván, nem véka alá rejti azt, hanem felviszi a magos béreztetőkre, honnan akadálytalanul szórhatja szét áldást osztó sugárait az emberiség felett. Innen van az, hogy az éjszak-amerikai nagy köztársaságban az államok, mondhatni, ingyen nyujta milyenről Bála felhevült agya álmokat sző. Jolán nem alkot magának képzeletében oly boldog jövőt, csak sejti azt. Hiszen ő nem szereti Bélát ugy, mint szeretnie kellene, de még szívének érzelme Béla javára változhat meg. Enélkül ptdig aligha lehet jövőjük verőfényes, mert vannak határozott jellemű nők, kik ha vesztenek egyben, kipótolják másban e veszteséget. S Jolán egy ilyen a kevés közül! * * * Csapongó jókedv uralkodik tehát a kii társaságban. Felköszöutő felköszöntőt ér, éltetik sorra a szép menyasszonyt, s az ifjú vőlegényt, majd a szellem csapkodó szikrái foglalják el a tért, B víg nevetés, hangos kacza gással vidul fel az ünnepélyt látott terem. De íme kopogtatás hallatszik, s ai eljegyzést ülők e szokatlan és talán alkalmatlan időben jövő látogatónak várakozásteljes megütközéssel kiáltják oda a szokásos >szab*dc ot. Még nagyobb fokra hágott e feszült várakozás, midőn az ajtón a távirat kihordó lépett be, Béla után tudakozódva, kinek egy nevére szóló táviratot nyújtott át. Béla némi balsejtelmektől reszkető kézzel nyúlt a távirat utáu, s látható zavarral bontá azt föl. De amint olvasni kezdé, arcza kiderült, majd hangos nevetősben tört ki, s olvasás végett leendő apósának uyujtá át, ki miután Béla kaczagása az egész társaságot kíváncsivá tette, hangosan olvasá föl! A sürgöny tartalma kővetkező volt: »Alólirottak legmélyebb fájdalommal jelentik felejthetetlen kedves barátjoknak, Bélának, folyó hó 30-án, legény élte 25-ik évében, hosszú víg élet után az arany szabad életből történt gyászos kihunytát. Papucs lebegjen a korán kihunyt élő bár, de akarat nélküli teteme fölött. Különben fogadd üdvözletünket. Aláírva. Béla buda pesti bar&tai által.< A távirat az egész társaságra ngyanazt a hatást gyakorolta, mint Bélára, s a külöuben is derült hangulatot a pajzán jókedv tetőfokára emelte. Mindenki tett rá ják a népnek a közmívelődés feltételeit. Meglévén győződve, hogy a jól felszerelt, könnyen hozzáférhető iskolák által fejlesztett szellemi míveltség, az általános egyetértés, annak természetes szülötte, a népszabadság (demokratia) legbiztosabb támasza. Nem is tudnak ott semmit osztály, vallás vagy nemzeti gyűlölködésről. Pedig mennyi, alig megszámlálható ott a különféle nemzetiség, mennyi ott a különféle vallásfelekezet! Vagyonosság tekintetében is, jóllehet az állampolgárok egyetemes jóllétnek örvendenek — és ez sokat magyaráz meg — mi roppant kűlömbségek észlelhetők! De hát nálunk az államkasszájából alig jut valami a népnevelésre, a hadsereg tartás, e telhetetlen moloch miatt! És hogy egymás szeretetét kiérdemeljük, ne mindég a gyarlóságokat keressük egymásban, sokkal inkább a jó tulajdonokat. Hiszen minden emberben van, ha csak nincs egészen elsülyedve, becsülni való. Minden emberben van gyengeség. Hiszen: „ha nem volnának bennünk gyengeségek, megszűnnénk emberek lenni". Ne kívánjunk azért sokat az emberektől. Fedezzük be egymásnak gyengéit, nem mondom bűneit, az emberszeretet érzelmeivel. Fogjutik egymással kezet, tekintet nélkül, a nemzetiség, a vallás, az anyagi jóllét, a születés és a míveltségre. Emelkedjünk fel még a különféle politikai pártok különleges érdekein is. Hogy tudjuk tisztelni egymásnak a meggyőződését, mely politikai meggyőződés lehet következményeiben veszélyes eyyéni vélemény szerint a közjóra nézve, de tiszta forrásáért mindenesetre türelmet parancsol, mely a személyeskedést feltétlenül kizárja A máskép gondolkodóknál ne keressünk mindjárt önző érdekek ápolását, mindenekfelett igazán a közjó, a közős haza érdekei lebegjenek szemeink, mint a haza polgárainak szemei előtt, megtagadva egyéni, önző érdekeinket. És e tekintetben tartsunk magunk felett szigorú bírálatot, nehogy az önámitás egy-egy megjegyzést, aminek az lett az eredménye, hogy az eljegyzést ülők késő éjjelig vidám hangulatban maradtak együtt. Chak a menyasszouy arcza öltött magára kevés komorságot, de csak egy pillanatra, mert a következő perezben az ő nevetése volt a legintenzívebb, fel-fel kiáltva: az a távirat, az a távirat. Eljött, el is mult a menyegző, s megbozá magával Bélának, az oly epedve várt jövőt. Béla boldogságának tetőpontját éré el! És e boldogság oly zavartalan volt, mint a milyen Béla képzeletében fellegvár gyanánt alkotott. Jolán még mindég csak a régi maradt, rokonszenvezett ugyan Bélával, de s benső szerelem hevítő lángja nem gyúlt meg szívében. Épen azért Jolán sokkal több önállóságot tanúsított, s magatartásában több erélyt és határozottságot, mint a mennyi megillethette őt. De hát melyik boldog fiatal férj ne tenne meg mindent, amit a szép ifjú nő kiván? Béla is teljesítő ueje minden óhaját, ennek aztán az lelt természetes következménye, hogy mindég kevesebb korlátot érzett gyakran túlzott követeléseinél is. Egyszer csak azt vette észre Béla, hogy imádásig szeretett "neje túlságos hatalmat kezd fölötte gyakorolni. Elhatározta tehát magában, hogyha lehet, erőteljesen fog szembe szállni neje kívánságaival, ez azonban megtört Jolán makacs ellenállásán. S midőn kérdőre róná ét, Jolán azt felelte: — Emlékszel-e Béla arra a táviratra, mit eljegyzésüuk alkalmával budapesti barátaidtól kaptál ? — Nos ha emlékszem? — No hát nagyon megtetazett nekem e távirat vége ! mondá Jolán fölkaczagva. És ezóta Béla csendes lemondással tűri a kifejlődött papucs uralmat, s átkozza magában a távirat küldőit, kik téves véleménye szerint okozói az ő alárendelt szerepének. Mert nem ösmeri nejét. Prok Gynla. Mai számunkhoz a községek részére fél ív hivatalos melléklet van csatolva.