Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-29 / 39. szám

Melléklet a „IMyírvidék" 39-ik számához. mily csúf ilyenkor a legcsinosabb arczocska is. A támadás pillanataiban a szem félelmesen szikrázni kezd, az arcz piros lesz vagy sápadt a belső izgatottságtól. a kis orrocska túlságosan kihegyesedik, az állkapocs előre tolul, az ajkak fortélyos formára húzódnak, szóval az arcz egész kifejezése azt a sajnálatos kinyomatot veszi föl, amely belső viharokat jelez, vagy épen valóságos fergeteget, villámlással és menydörgéssel. amelynél aztán a menykő nem egy embertársunk jóhirnevébe csap be irgal inatlanul. Hogy a nőknek ezt a gyengéjét végkép száműzhessük a társaságból, az senkinek se jut eszébe; de már az is kiszámitliatlan elönynyel járna, ha a megszólás az ő emberbaráti, világjavitó törekvését csakis az „ismeretlenekre" terjesztené ki és a kedves „ismerősöket és barátokat" legalább szenteknek és sérthetetleneknek tekintené. Az arab embernek az ő vendége, a ki a sót vele együtt élvezte, szent és sérthetlen. A müveit európai- a műveletlen ázsiai által nem érezué megszégyenítve magát, s uem igyekeznék azt felülmúlni? És nem mutat-e az a szellem és a mulattató képesség hiányára, ha semmi másról uem tudunk beszélni, miut a mások hibájáról, gyengeségéről. Hogy kívánhatjuk azt, hogy embertársaink szeretetreméltóan bánjanak velünk, ha mi csak az ő hibáikat, kisebb tökéletlenségeiket látjuk, melyből bizony minden embernek jutott valami. Mert annak, akin — szorgalmasan megvizsgálva — semmi kivetni való nem lenne, bizony még ezután kell születnie! Még a leghibátlanabb jellem, a legkifejezettebb erényesség sem ment külső függelékektől, amelyek olykor-olykor csufolódásra alkalmat adhatnak. De hát annak a kritikának okvetlenül szívtelennek kell lenni? És olyannak, amiben a legrutabb önzés rejtőzik. „Én egészen más ember" vagy „én egészen más asszony vagyok" hiszi magáról mind annyi rágalmazó es mások hibáit csak azért sorolja föl, hogy saját érdemeit annál kellemesebb világításba helyezze. Bizonyára az a kedves jóság szívesen elrejtőzik az erkölcsi szigor mögé, mert embertársainknak minden néven nevezendő megrovásában benne van a rejtett öndicséret magva is. Másoknak szigorú megbirálasa legtöbbnyire eltitkolt vagy sértett önszeretet, mások hibáinak és gyengeségeinek feltüntetése pedig általános utalás a saját előnyökre és érdemekre. Az olyan nő, akinek hajlama van a fösvénységre, s aki magát természetesen utánzásra méltó gazdasszonynak tartja, leghamarabb hajlandó lesz másoknak pocsékolását és pompa-vágyát föltüntetni; mig egy másik, aki a tudós és olvasott nőt játsza, örökösen azon fog lovagolni, hogy az ő női ismerősei mennyire „hiányos ismeretüek." Épen igy van a saját testi előnyökkel is, amelyeknek föltüntetésére mások hiányai használtatnak föl Abban a tudatban, hogy kifogástalan fogai vannak, elárulja az egyik szomszédjának valamenynyi hamis fogát, mig a másik, aki két hosszú hajfonatnak van birtokában, barátnőit folyton arra teszi figyelmessé, mennyire kártékony az egészségre a mesterséges hajdisz viselése. A gyermekek erkölcsi érzékére is veszedelmes befolyást gyakorolnak a rágalmazás példái. A roszakarat magva — mint mi iden dudva — buján tenyészik és gyökeret ver az árta.tlan gyermek szívében is. Kisdedeink pusztulása. Az országos kisdednevelósi kiállításban van egy sarok, a mely színesre rajzolt térképekkel vau beragasztva. Magyarországnak térképei ezok, a m«lyeken a megyék hol világosabb, hol sötétebb színűek, aszerint, amint ben nük a kisdedeknek halálozása kisebb vagy p°dig nagyobb. Közelről nézve leolvashatjuk róluk, hogy akár hány megyénk van, a hol száz halott közül több mint hatvan a kisded, s a hol száz születésre ötven gyermekhalál esik. De még sokkal tanulságosabb képet nyeiünk, h* o térképet néhány lépSsnyi távolságból nézzük, mert akkor az egyes megyék hitéral elmosódnak szemüuk előtt, s csak az egész Magyarország képét látjuk. Ilyen módon ama szomorú benyomást szerezzük, Magyarország szive a legsötétebb szint mutatja, hogy a Duna és Tisza között, a Tisza-Maros szögben és a Duna mindkét partján legnagyobb a kisdedeknek pusztulása. Mi az oka e jelenségnek, ho^y épsu az országot föntartó legmagyarabb vidéken hal el a legtöbb gyermek? Weszelowszky már rég fólh vta a nemzet figyelmét arra, hogy a legáldotabb húsz magyar megyébeu, a melynek lakossága 45 százaléka az ország népességé uek, a meg halt gyermokek száma 52 S'.á/.alékár tezzi ki az országban összesen elhunyt gyermekeknek ! Csecsemőhalandóságunk a mult éviizedben 9, gyermekhalandóságunk pedig 5 százalékkal voltroiszab, miut átlag egész Európában. Nem, azt nem lehet ujugodtan tűrni, hogy hazánkb i.n évenkét több mint negyed millió gyermek pnsztu

1 el 625,000 születéssel s/.ombeu, tehát a gycrmeghal »ndóság 40 százalék ! S ha eme halandóságnak az okát keressük, akkor alig találjuk meg a hivatalos kimutatásokban. Hegy a difteritis, a skarlát és egyéb ragadós betegségek sok kisdedet ölnek meg, az ott van a hivatalos számok közölt — de a hivatalból kimutatott pár ezer ragadós b íjban elhslt gyermekeknek száma csekélység az >/

4 millióhoz képest, p d'g enn/i gyermek hal el évről-évre h zánkban. Tehát nem marad más hátra, mit hogy magyarázatul az ormosok tapasztalatát hallgatjuk meg, a kik egybehangzóan az mondjak, bogy a népnek jóléte uiucs olyan nagy befolyással a kisdedek halálozására — hiszen épen a leggazdagabb megyékben hal meg a legtöbb gyermek! — mint a szélszerü és a gondatlan kisdedápolás. S itt vau a dolog bibéje. Valljuk be ős/intéu hogy a magyar nép jobban törődik a szar . asm irhájával, miut a gyermekével, amannak ha baja van rögtöu hí vatja az állatorvost — másrészt pedig hivatalosau van kon statálva, hogy körülbelől 100,OoO gyermek halt el, a nélkül, hogy orvos gyógyította volna. Szinte kotaiku-, hogy a paraszt haldokló gyermekihez igen gyakran ciak azért hivat orvost és irat vele reczeptet, hegy ezt * halottkémnek fölmutathassa, ós ne fizessen bírságot a törvény értelmében, a mely mindenkit kötelez a beteg gyermek orvosi kezeltetésére. A gyomornak é3 a bélnek bajai visznek legtöbb kisdedet a halálba, mert a szülők minden válogatás nélkül etetik a zsenge gyermekeket olyan ételekkel, a mehek nem nekik valók. Burgonyával, kásával, kenyérrel tömik meg gyeug gyomrukat, a bogy az etetési idő közbeu ue kiabáljanak, rongyba kötve dugják szájukba ezeket. Szóljak-e még más száz okról, a melyek a kisdedek élete elleu törnek ? A lultömött, p szkos lakások, a nyirkos padló, a bűzös levegő nem C9ak a ragadós betegségeknek legtöbb terjesztői, de egyszersmiud a tüdőbajokuak, a görvélyekuek okozói. Télen a hóban, nyáron a pocsolyában fetreng a gyermek teljeseu magára hagyatva, s akár hány eset fordul elő, hogy a gyermekeket éget meg a kemencze tüze, a száraz malom összetör, sőt disznók szertetépnek ! Mind ezeken a bajokon nem s>git a törvénynek száraz betűje, pedig a mt közegészségi törvényeink kitűnőek, de 10 év óta vajmi kevés ercdtnénynyel vaunak. Mert ily hasznos inteneziók elérésére olyan közegek kellenek, a kik a törvény megtartását ellenőrzik. é» oly nép, a mely azokat megcselekszi. Hogy pedig ez megtörténj k, csak egy mód van, s ez a népet nevelni. Minél szélesebb körben elterjeszteni a helyes kisdedápolásnak szabályait, ember. Oly nagyuriasan vágja magát bele a hintóba, hogy ha csak a szeméből ki nem látszanék már a hoiizas praxis folytán, senki sem mondaná róla, hogy fiskális.; Aztán meg poros aktákat sem rak maga mellé, még a kissé öreges ténBasszonyt sem ülteti oda, hanem maga jár-kél a oly urason száll ki egyik-másik nagyobb városi színház előtt az előadás kezdetén, hogy megbámulják, az öreg portás is hajlandó intézkedni, hogy még a ruhatár ban is a legnagyobb előzékonységgel vegyék el kezeiből a pálczát. Szóval egy valódi nagy ur lett. Azóta fodrász jár a házhoz, hogy elrendezze azt a még meglevő néhány hajfürtöt, s intézkedjék a felöl, hogy a szerencse hajszálak nagyon irigyekké ne tegyék Tolladi úrra az embereket, ruháit is mindig a legújabb divat szerint készítette el a legelőkelőbb budapesti szabó. Egészen ur volt, a kit az égési környék irigyelni kezdett. Hanem a milyen jó kedvű volt a házon kivül, épen olyan komor volt odahaza. A szegény ténsassiony hiába járt mindenképen a kedvébe, bogy vigye «1 néha őt is sétakocsizásra, vagy pedig valamelyik nzinbázb*, mindig hideg >nem« volt rá a felelet B ha a szegény asszony kesergett, panaszkodott a férje legujabbkori bánásmódja ellen, szemrehányásaira is ctak az lett mondva: — Édei lelketu, te ahoz nem értesz. O.y ügyetlenül helyezkedel el a hintóba, oly idegen vagy az előkelőkkel körül vett páholyban, hogy magad átláthatod, hogy nem vihetlek, ha csak pirulni nem akarok miattad. Egy néhány sóhajtás, egy pár titkon eltörölt könny volt ezentúl szegény asszony vigasza, időtöltése pedig a folytonos aggodalom, hogy mi lesz mindebből. Mi lesz az eddig összeszerzett vagyonból, ha férje többé mit sem gondol az irodával, ha folytonosan színházba járással, sétakocsizással tölti idejét. S mi lesz ő vele, ha férje eg^s-en elidegenedik tőle, ha férje azégyeuelni fogja azt a sz'mt köteléket, mely őt hozzá köti. De hát hiába volt minden aggodalom, meri Tolladi fiskális ur másképen gondolkozott. Meg van már a hintó, a négy szép ló, az uti kényelem, a divatos ruhák, a fény, a pompa, de ha mindebbe uem illik bele az a jóravaló és becsületes — de hát mégis olyan közönségessé vált feleség. Mennyivel szebben táuczoltak ezek a lovak, mennyivel jobban nézett ki az egész mindenség, mikor azok a finom kacsok fogták a gyeplőt, mikor anuak a két kis piros ajknak kaczagása hallott le a hintóból, mikor azt a szép kis táuczoímőt Halmosi Irmát vitte az a négy ló mint a szélvész. Nem tebetné-e meg ugyanazt ő is? Ig z. hogy a Sziléry vagyon is annak lett az. áldozata, de hát ő okosabb ember is mint Sziléry, aztán ő nem is pusztulhatna el, mert hiszen neki van keresetmódja nem ugy mint Szilérynek. Csak egy a baj, hogy neki felesége is van, a mi Szilérynek nem volt. És sz a bökkenő. Hogy vigyen ő egy másik nőt a házhoz, midőn ahoz a házhoz lizárólagos joga van a feleségének. De hát mire való is az ügyvédi tudomány s aztán a szíuházban, az erkölcsnemesités e templomában is azt mondják, hogy: » Váljunk el !c Meg van oldva a gordíusi csomó. El kell válni, hisz olyan könnyű kimondani az évek hosszú során biv feleiégre azt a pár szót: »engesztelhetetlen gyűlölet!* Aztán a többi a törvény dolga. * * * A négy ló ismét elevenebben tánczol, újra a kis fehér kacsok tartják a gyeplőt, újra a kis piros ajkak vidám kaczagása hangzik le a kocsiról. A Tolladi fiskális ur lakása is uj fénybo öltözik. Az ,roda meg naradt ugyan a regi formájában, hanem a megtanítani a népet arra, a mi a gyermekeknek javára válik s elszoktatui a babonától, kuruzsláató). síóvaj mind azoktó., a melyek a kisdedeknek kárára vaunak. 8 az »em a legutolsó töladat, fölébreizteni a sz.ülői szeretetet ott, a hol, az meglazult, s beoltani a népbe a tudatot, hogy a családnak legértekeaebb kiDC e a gyermek, a kit goi.dozni és megóvni minden bajtól a szülőknek szent kötelessége. Ezer módja van az e czélokért való küzdelemnek. Hírlapok, röpiratok, könyvek kitűnő eszközék, de a legjobbak mégis azok, a melyek direkt szemléltetés éi tauitás által hatuak a népre. E végett rendeztük az országos kisdednevelési kiállítást, a hol a csillogó, mulattató, keretben megvannak eredetiben a kisdedápolásnak mii den eszköze és módja, a hol játszva lehet megtanulni a zsenge korú gyermekek nevelésének minden csiuját hiúját. S ezt » hatást most uiég előadásokkal is fokozzuk, erre hivalott szakemberek minden oldalról megvilágítják a kisdedeknek életét, egészségét és nevelését, hogy pedig az egésznek maradandó haszna is legyen, azért e fólolvi.sások olcsó füzetkék alakjában fognak megjelenni. Az első már meg is vau dr. Bókai Jánostól: >A kisded ápolása az első életévben.* Ára 5 krajczár. A kiállításnak már is u.igy hasxna mutatkozik egy másik irányban. Kisdedeinknek nyomorult állapotta napirendre került, s nemcsak a közvélemény foglalkozik veie, de intéző köreink is benatósn tanulmányozzák, a mi sok szép reményre jogosít föl a közel jövőben. Gróf Teleki belügyminiszter nagy goiddal nézte át a kiállítást. S az ott tett megjegjzéiei annak a következtetésére jogo itanak föl, hogy ő nemcsak s/ívén viseli a kisd-dek sorsát, de nemsokára hathatós eszközökkel lép sorompóba a gyermekek érdekében. Bizouy, bizony már itt ii az ideje, hogy ha/afias kesergések helyett komolyan cselekedjünk kisdedeink életének, egészségének és uevelésének javára. Dr. Faragó Gyula. Egy régész levele. Tisztelt Szerkesztő ur ! Mintegy 20 éve mult, hogy Szál olcsvármegyének töriéuelem előtti emlékei iránt érdeklődöm, s gyűjtöm azon adatokat, melyek idővel okmánytárrá nőhetik ki magukat, melyuek segélyevei megyenknek eddig teljesen sötét őstörtéuelmébe némileg bevilágíthatunk. ígéretet tettem, hogy e téren f-zerzett osekély ösmeretemet és tapasztalataimat az akadémia kiadványában megjelenő „Archeológiai értesítő"-ben közzé teszem. Di miutáu főczélom az, bogy megyénkben az ősrégészet iránti érdek lődés felkeltessék, erre pedig az Arcbeologiai értesítő, melyet nálunk alig olvas valaki, nem alkalmas eszköz: igen kérem tisztelt szerkesztő urat, legyen szíves ezeu törekvésemben támogatni és aunak idejében — ugy sem igen terjedelmedre tervezett — köaleménj emnek becses lapjában tért engedni. Ez alkalommal csak egy speciális kérésem van: a következő sorok közzététele. Megyénkben számos ősdomb létezik, melyeknek mindegyike az eddig hazánkban és máiutt szerzett tapasztalatok szerint egy-egy ős ár. Eddig nálunk hat halom lett át kutatva. Gesztercden öt egymás mellett fekvő úgynevezett ,,Kun-halom", melyek azonban hun-halmokuak bizonyultak; és at eszlári határban fekvő „Potg-halom", mely a kőkorszaknak a bronzkorszakba való átmeneti időszakában készült. Ezenkívül kiváló figyelmet érdemel a gava—berezeli ut mellett a „Kató-halom", mely 40 méter átmérőjű es mintegy 4—5 méter magas és melynek alja mintegy 2 méter szélességben tiszai védgát omeléBére elhordatott. Ezeu csekély hordalékból eddig 8 — részben igen díszes — ősedény került napfényre, melyeknek egyike kis csumát ábrázol. Régi falképek és a velenczei Szt.-Marc templomban levő mozaik kép szerint ilyeneket hordtak a thrák nők, dákok és a keresztény vallásra térő seythik, de lehet, bogy má» népek is. Ezen edények közt egy IV-ik izázadbeli, valószínűleg nagy Constantin idejéből származó érem is találtatott, a mely tehát a halomuak korát meghatározza, de nem nyújt felvilágosítást arra nézve, hogy miféle nép lakta vidékünket azon idóben. Lehet, hogy a halomból még ezutáu előkerülhető tárgyak nyomra fognak bennünket v zetui. régi tanulatlan egyszerű Írnokok helyett ügyes, eleven eszű, fiatal, csinos joggyakornokok vaunak s elegáns uri családok ifjú sarjai keresik az irodát, a melybe a priuezipilis ur be sem igen tekint s a melyben legtöbb kilátás van at ismeretség szerzésre s a gyakorlati ügyesség kifejtésére is. Tolladi ur is egész megifjodott az ifjak között. Mig eddig az életnek csaknem minden örömét megvonta magától, most oly élvezettel ürité az, örömek habzó kelyhét, hixzen hogyne — olyan szép kis fehér kezek nyújtják azt felé, oly édes-piros ajkak kínálják azt folytonosan. És oly édes az élvezetek mámorában az ő osókjától aludni el, még az álmok is sokkal édesebbek . . . Mintha a közvetlen közelben is szerelmes gérlek csókkolóznának . . . Talán csókolóznak is! ? . . . * * * A négy ló fölött újra megpördül a dob Most már az árendás tfidó is csak kettőre liozitál köxülök, a másik kettőt a temetkezési intézet tulajdonosa vette meg. Az árendás z«idó midőn elibe akasztotta a két lovat a szintén megvásárolt hintónak, hamiskás alázatossággal kérdi meg a azép Halmosi Irmától, hogy hát most nem ülne e bele a hintóba? Bizony a szép kis aranyos pillangónak kétszer sem kellett mondani. Hát Tolladi fiskális úrral mi lett? (3 a mátik két lovon haladt ki — ügyvéd társai s előbbi írnokainak összehozott pénzéből váiárolt koporsóban, szét lőtt faj jel a temetőbe. Kevesen kisérték azok közül, a kikkel legboldogabb napjait töltötte, — azok is mosolyogtak sorsán. Ctak az elűzött szegény feleség sírt keservesen. Bom-Bei-Deaux.