Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-04 / 31. szám

„IV Y í R V I D É K.« Azt hisszük, hogy a tanári testületnek emez igen életrevaló és aktuális intézkedése a nagy közönség meleg érdeklődésével fog találkozni s mi tiszta szívből kívánunk teljes sikert a szép czélu vállalatnak. Hol van itt a mulasztás? Mióta Dr. Jósa András urat, Szabolcsmegye kitűnő tudományosságu és páratlan lelkiismeretességű főorvosát — jól esik leírnom, szeretett barátomat — ismerem, mindig örömmel kerestem fel az alkalmat, hogy az ő szellemes társaságában lehessek; és mégis a legutóbbi időben egy véletlen körülmény olyan helyzetbe juttatót épen az ő társaságában és egyenesen ő általa, hogy jobban szerettem volna — természetesen az esemény után — vele együtt nem lenni! De nehogy félre értsen első helyen maga a főorvos ur, azután pedig a tisztelt olvasó, sietek kijelenteni, hogy kettőnk között semmi differencia e találkozás alkalmával sem állt elő, sem összekoczczanás meg nem lazította a köztünk fennálló őszinte barátság kötelékét; hiszen ezt lehetetlennek tartom olyan emberrel szemben, kinek megyeszerte ismeretes a bizalmas összejöveteleknél használt azon jelszava; „Béküljünk ki!" A reám nézve nyomasztó hatású eset a következő : F. évi julius hó 16-kán tanártársaimmal felkerekedtünk, hogy a Tokaj melletti ódon, tiszai faliid helyet most épülő uj lúd alapzatának lerakását megszemléljük; mely munkálat a magasra emelkedett technikai tudományok dicsőségét és emberiség-boldogító vívmányait fényesen hirdeti, s nem a laikust — mint én magam — de a szakértőket is indokolt bámulatra ragadja. Az uj vashíd négy oszlopzatának felépítésére vállalkozó Gregerson testvérek egyike, Ödön mérnök ritka készséggel igyekezett száz meg száz hozzá intézett kérdésünkre tudvágyunkat kielégíteni s ha e nap folyamán semmi egyébb fel nem merül, ugy azt mondhatom, hogy e napot, hasznos ismeretek szerzésével igen jól töltöttem el! Tőrtént azonban, hogy épen ezen nap délelőttjén küldetett ki dr. Jósa Audrás főorvos ur is T.-Eszlár községbe az alispáni hivatal által egy szerencsétlen elmebeteg megszemlélésére. A főorvos ur sürgősnek találván a kiküldetést, azonnal kocsira ült s mi a véletlen által nyújtott alkalmat felhasználva, hozzá csatlakoztunk. En azon óhajtásomnak adtam kifejezést előtte, hogy a szerencsétlent szintén szeretném látni s az ő bánásmódjának és hivatalos eljárásának szemtanuja lenni. Megengedte azon feltétel alatt, ha őt ténykedésében háborgatni nem fogom s ha a beteg állapota ugy hozza magával, onnan egy intésre eltávozom. Megígértem. Fogataink T.-Eszlár község házába térve, siralmas látvány tárult szemünk elé ! A bejárattól jobbra nyiló tágas szoba közepén, egy földre teritett bundán, kíméletesen összehurkolt kezekkel és lábakkal ült a szerencsétlen elmebeteg: Kic/.berger Nándor. Szép, intelligens arczkifejezésü 23 éves nyúlánk termetű, jól öltözött, fekete kis bajuszu és szakállú ifjú rommá lenni Kínálásra helyet foglaltam az asztalnál, s az egyszerű de ízletes estelit vidám csevegés között fogyasztottuk el. E kis lugasban találkoztunk aztán minden nap az esti órákban. Ismerettségem a jó öreg úrral mindig bensőbbé vált, a síép Flórát azonban felettébb szomorúnak, lehangoltnak találtam. Ha én jöttem, a kedves teremtés ki-kisiklott a lugasból, hogy tarka-barka virágaival cseveghessen, hogy ujjaival téphesse az ákácz leveleit. Éd es, kellemes időtöltés ez a fiatal leánykáknál, találgatni az egyes levelek leszakításáuál, hogy a szív, mely a szerelsm tavaszát érzi, mely ábrándosan szeret, viszont szerettetik-e »szí?ből<, »szsrelemből«, »fájdalommal< vagy egy »cseppst se<, találgatni a levelek t.epegetésével, miként szerettetik az ártatlan szív azon ifjú által, kihez a megmo7dult szív minden dobbanásával olyan forrón ragasztod k, kit ep'dve várnak a fénylő szemek, látni csak e:y perezre, csak távolból is azt, a ki akaratlanul lopta meg lelkének nyugalmát. Boldog aranykor! édes ébredése a legszebb tavasznak, mely igazán csak egyszer éled az ifjú szívben, a mikor a gondolat sebes szárnyán vándorol lelkünk a mesék országába ; felejthetlen tavasz, melynek szépvirágai ábránd . . . bit, remény veszik körül lelkünket. A ki nem élt át ilyen tavaszt, az nem tudhatja, mi az az ábrándos szerelem. Édes, fa jó és mégis boldogító érzelem az, mely éltet, mely pyö'.ör, a melyet ugy szomjúhoz az ifjú szív mint a virág a harmatot, és hu birja, hí be telik lelke ez érzelemmel, alkot magának oljau boldogságot, mely felemel az egekbe. Csodás írzelem, mely nayygyá, erőssé teszi a lelkeUt, munkára, kitartásra ösztönöz, de a mely ölni ie lud, ha készülő alakja ült előttünk. Épen a község derék jegyzője, Gúnya S. által fogadott öreg anyóka étette térdeplő helyzetben, balkezében tányért, jobbjában a kanalat tartva. A beteg mohón kapkodta be a kanalat s rágás nélkül nyelte a nyújtott falatokat! Szánalmas látvány! Körülötte az őrizetére kirendelt községi lakosok könnybe lábadt szemekkel ültek a fal hosszában elnyúló kemény padokon. A szerencsétlen üldözési mániában szenved s ez az oka, hogy a belépő főorvost a félelem és megszabadítás érzetét egyszerre kifejező téveteg tekintettel fogadta s zavaros szemeit nagyra nyitva meresztette feléje; ülő helyzetéből kissé hátra dűlt és várakozott, megkötött kezeit mereven nyújtva ki a hozzá közeledő felé. Bizalomgerjesztő nyájas hangon intézte hozzá a főorvos kérdéseit, melyekre a szege.iy ifjú értelmesen, de kissé szünetet tartva s roppant fennhangon kiáltva válaszolt; felismerte környezetének minden tagját, fel őt magát, a főorvost, sőt az egyház jelenlévő lelkipásztorát is; majd kimerültséget mutatva hanyatlott hátra a bundán, mire a főorvos ur hozzá leült, őt felsegítette s mellette ülve maradva figyelte meg üterét, fejalkotását, ziháló mellét és szemeit s ezt mind oly tapintatosan, oly gyöngéden, hogy az orvos hirtelen mozgó kezeinek járásában az éber szemlélő is inkább a jóakaratú emberbarátot, mint a fürkésző hivatalos közeget láthatta. A vizsgálat végén végkimerülés vett erőt a szerencsétlenen, s nyilt nagy szemekkel merően nézve nyúlt el fekhelyén. Nem maradt szem szárazon! A legbensőbb részvét néma csendet varázsolt a környezetben s elfojtott lélekzettel lépSQnk ki az élő'ialott siralomházából ! Erre a község elöljárósága azt a kérdést intézte a vizsgálatot teljesítő főorvos úrhoz, bogy mikor lehet a beteget innen elszállítani ? Mert a környezetre nézve is kimerítő, de meg őt — a jegyzőt — gátolja hivatalos teendőinek teljesítésében és a közbiztonságot is erősen veszélyezteti, a mennyiben ha a dühöngés rá jön, 3 ember is kevés a megfékezésére, s ha a rostély nélküli községházból kiszabadul, kérdés milyen ujabb szerencsétlenségnek lehet okozója. Azt pedig nézni egészséges és ily látványhoz nem szokott embernek borzasztó dolog, gyengébb idegzetűre nézve valóságos veszedelemmel jár. A főorvos pirulva szegezte földre szemeit s bár belátta a borzasztó helyzet tarthatatlan voltát, mégis nem volt képes egyebet vigasztalásnál n}ujtaui. Mert mindaddig, mig a felsőbb hatóság hivatalos uton nem intézkedik a beteg elszállítása felői, sem ő, sem a megye hatósága más intézkedést nem tehet! Ebbe pedig a leggyorsabb eljárás mellett is beletelik 7—8 nap, addig tessék a falu bolondját őrizni ! Uraim, ez igy nem maradhat! Egy nagy népességű vármegyében nem ritka eset, hogy az isten egy vagy más embert megfoszt eszétől. Sőt — a mint biztosan tudom — még más két eset is van ma Szabolcsmegyében, oda is ki van küldve a főorvos; ott is pirulva fogja elmondani azt, a mit Eszláron kénytelen volt. Hol van itt a mulasztást Méltán kérdezem és kérdezheti minden emberbarát! Kit vádoljon ilyen körülmények között a szerencsétlen község, De vissza térek elbeszélésemhez. . . . Egy esti órában vidám társaságot találtam a kis lugasban. A kölcsönös bemutatás után éu is a társaságba vegyültem. Házigazdám szomszédságában ült B . . . szeszgyár tulajdonosának neje, egy tisztes uiatrona, galamb ősz hajával, mellette bogár szemű, holló fürtű leánya Edith, ki a szép Flórát átkarolva ölelte magához. A pad szélén ült . . . Ervin, Edith unokabátyja, egy 6ugár termetű ilju, villogó (-ötét szemekkel, sokat kifejező magcs homlokkal, a ki jobb karját hinyagul az asztal szélére támasztva, ujjaival gazdag fekete haját borzolgatta. A társalgás alatt tudtam meg, hogy Flóra és Edith gyermek kori barátn.k, 8 hogy nem régiben p r hóig Edithuek volt vendége a szép Flóra, kinél oly kellemesen időzött a kedves gyermek. De nyomára jöttem annak ÍR, hogy Flóra nem idegen Ervin iránt, hogy egész lelkével csügg a d^li külsejű fiatal emberen. Oly sokat beszélt az a gyönyörű nefelejts szem-pár, ugy elárulta, az a resíketŐ haug, hogy az ártatlan szív rabja a szerelemnek : el árultak azok a halavány rózsák az arezokou : hogy lelkének minden gondolatát, szí'ének minden dobbanását azon ilju birja, kinek gyuj'0 tekintete alatt meg remeg miut a nyárfa levél, és a ki felett mégis lelke egész odaadásával ugy c^ügg, mint szent sárhoz zárandokoló kereszty én a megváltó kereszten. A szép Flóra szerette Ervint ábrándos szerelemmel; de hogy Ervin, a nagy világfi hasonló érzelemmel viseltetett volna Fióra iránt, azt alig merem mondani, sőt miudiukább arról győződtem meg, hogy Ervin hiuságmelynek osztályrészül jut és juthat egy-egy bolond ápolása és gondozása? Nem vádolhatj i bizonyára a megye élén álló derék tisztikart és éberen kormányzó alispánt: a legjobb reménynyel nézhet humánus lelkű és magas miveltségü főispánunk ő méltóságának a megye jólétét előmozdítani törekvő buz^olkodása felé, abban ugyan gátot nem fog találni senki sem, ha a megye érdekeinek előbbreviteléről és egy humánus intézmény létesítéséről van szó, hanem vádoljuk önön magunkat, vádolják a községek önmagukat akkor, midőn ilyen intézmények létesítése pium dezidériummá válik! Létesítsünk a megye területén legalább két, de mindenesetre egy elmebeteg megfigyelő osztályt a kórházban vagy azon kivül. Kívánatos volna, hogyne lenne rá szükség, de ha szükség van rá, nélkülözhetlen! Enyhítsünk az által is szerencsétlen embertársaink nyomorán, hogy a borzasztó helyzetet elviselhetőbbé igyekszünk részere tenni. Bocsásson meg a t. főorvos ur, ha az ő fachjában kontárkodom, de a lelkem még most is fáj, valahányszor a Kiczberger alakja jelenik meg előttem; azért voltam bátor felszólalni. Uzsok (Uug megye), 1889. jul. 23. Hazafiúi üdvözlettel Leffler Sámuel, fógymn. tenlr, megyeb. tag. Mik az akadályai a nevelés-tanitásuak ? — Dicséretet nyert pályamű. — Irta : Werner Gyula, ág. hitv. ev. tanitd. Mint minden teremtménynek, az emb r.iek is bi ouyos létczélja van e földön. Czélja, hivatása a , ho^y saját egyéni jólétének munkálása, elérése mellett és által mások (család, felebarát, haza, összes emberiség) boldogulását előmozdítsa, eszközölje, azaz hogy megfeleljen a család, a társadalom, az egyház iránti kötelezettségének. Ezeu czél megvalósithatása végett eszközökre, képességekre van szüksége. Igaz ugyan, hogy már a természettől is, mint természeti lény, fel van ruházva t izouyos tehetségekkel, csak hogy ezen tehetségek csiszolást, kiművelést igényeluek, mely csiszolást, kiművelést a nevelés-tanitás, vagyis az érzelmi és értelmi képzés, a szív és ész ösizhangzatos nevelése eszközli. A nevelés-tanításra már legrégibb korbau is kiváló súlyt fektettek, tudva azt, hogy a helyesen vezetett nevelés legfontosabb talapzata a társadalmi életnek, nemzeti fennállásnak. (Cicero: >Talem fore esse rempublioam, quales cives ei educaverimus<). A haladó korral a minden téren nyilváuuló tökéletesedés a nevelés tanítás mikéntjére is kiterjedt; tudjuk, mennyire tökéletesbűlt a paedagogiai tudomány, módszer, anyag és alak tekintetében csak az utolsó 100 év al tt is. A nevelés tanítási faktorok a legnagyobb buzgalommal igyekeznek a gyakorlati téren érvényesíteni az emberiség jólétét, szívükön hordozó nagy piedagogiai elmék theoriáját; nevelők, tanítók kutatuak, figyelnek, vizsgálódnak, keresik a jobbnál jobbat, czélszerünél czélszerübbet, s mégis — bár fájdalommal! — be kell vallanunk: az eredmény nem felel meg a várakozásnak. Mik önnek akadályai? E kérdésre felelni s egyszersmind a lehető orvosságra mutatni szándéka a következő soruknak. Értekezésem folyamán igyekezni fogok feltüntetni azon akadályokat, melyek A) az iskolán kivül és melyek B) az iskolán belül találhatók. AJ Az iskolán kivül eső akadály legnagyobb és legfzokottabbja; 1. A hanyag iskoláztatás. A népoktatási törvény — a miut azt mindnyájan tudjak — 1868 ik évi XXXVIII. Folytatás tt mellékleten. ból közeledik a kedves gyermekhez. A nagy világfinak hízelgett az a tudat, hogy a gyönyörű leánykát rabjává tehesse. Ervin tanult, szellemes, de könnyelmű fiatal ember volt, nyilatkozatai, elejtett szavai elárulták, hogy ismeri a nagy világi életet; hogy a perczek embere, hogy a jelennek s nem a jövőnek él. Nem tudom okát adni, de én aggódni kezdtem a szép Flóra sorsa miatt. Egy órai társalgás után az öregek magán ügyeik elintézése végett a ház erkélyére vonultak, az ifjak a kertbe távoztak egy kis sétára, én pedig magamban maradtam, A . . . e gyönyörű költeményeinek lapozgatásában merültem el. A nálam lévő költemény tüzért a szép Flórától kölcsönöztem el pár napra. A „boldog szerelem" czimü költeményt kezdtem olvasni, melyet a költő oly magasztos hangon ir le. A szép költemény mellett egy papir szeletke volt, rajta e sorok : Csodás a változás, Mely át ment lelkemsn, Nincs erőm küzdeni Egy érzelem ellen; Mely égi, nem földi : Mely szívem, lelkemet Egészen betölti. A papir szeletke alsó részébe egy „balta-czim" virág volt tűzve. A virág nyelvben e virág azt beszéli »tied szívem minden dobbanása*. E^y nyolez soros kis vers és mily nagy szerelmet árult el. (Folyt, köv.)