Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-07-14 / 28. szám

Melléklet a „IMyirvidék" 28-ik számához. Állami adminisztráció a vármegyékben! A minden valószínűség szerint, nemsokára bekö vetkezendő állami megyei adminisztráció kérdéséhez hozzá szóllani, és a kérdést mindenoldalról megvilágosítva, azt behatóan fejtegetni a hírlapok hasábjain, a közvéleményt, felemelkedve a politikai pártok kicsinyes érdekein, egészséges irányba terelui e tekintetben, s az által némi erkölcsi pressiót gyakorolni az országgyűlésre, napjaink elodázhatlan szükségszerűsége. Szerény véleményem szerint e kérd s helyes, tárgyilagos megfejthetése azonban egy másik kérdés tis/.tába hozatalát feltételezi, t. i. ha váljon a népképviselet oly egészséges alapokon nyugszik-e hazánkban, hogy el lehet bátran mondani: miszerint az országgyűlési-többség mindenben igazi tűkre az értelmes, a jogai és kötelességei tudatára ébredt hazafias közvéleménynek! A kinek a lelkiismerete e kérdésre igennel tud felelni, az nem habozhat sokáig, az adott viszonyok között, az állami adminisztrációnak, a megyékbe is behozatala vagy be nem hozatala kérdésének elbírálásánál. Hisz akkor, maga a tisztikarnak a kormány részéről foganatosítandó kiuevezése is, nem volna egyébb, mint a nemzet-felség alvének egyik gyakorlati érvényesülése. De, mert az én meggyőződésem épen nem ezt mondja: én, már csak ennélfogva is, kívánom a megyei önkormányzatnak továbbra is leendő fenmaradását, sőt kibővitését. Hanem csak is akkor, ha a választó polgárok felemelkedve a közérdek magaslatára (a mire nézve nekem, fájdalom, alapos aggodalmaim vannak) kíméletlenül kihagyják a jelenlegi tisztikarból mindazon egyéneket, kik lehetnek eszes emberek, jó czimborák, vialis fiuk, jó atyafiak, u. n. jó családok sarjadékai, jó kortesvezérek, de munkaszeretet, szakavatottság, sőt még lelkiismeretesség dolgaban sem mindig ütik még a mértéket. — Mert rosz, alkalmatlan tisztviselők mellett maga az alkotmány tétetik illusioriussá, a legüdvösebb törvények is hatályon kivül maradnak. (Csak ezt a megdönthetlen igazságot ne tévesztenék el soha szem elől az illető vezérférfiak a választásoknál!) És én hiszem: miszerint ha az irányadó körök a küszöbön levő megyei választásoknál a közjólét érdekeinek ily nemes intencióitól vezéreltetnek: a jelen rendszer mellett is lesz jó közigazgatás és a mi leginkább ajánlja az önkormányzathozi ragaszkodásunkat, a megyei tisztikar még hozzá hazafiasabb, pártkülömbség nélkül valahogy nemzetiesebb színezetű is leend. Külöuben nagy igazsága lesz a ministeriumnak, (mert ismét csalódni fog ) ha egy szép reggelen behozza az állami administrációt a megyékbe is, és lesznek, akármit beszéljűuk is, valószínűleg alkalmasabb, de mint a központi hatalomnak puszta eszközei, alkotmányos beamterek a vármegyében is. (Mely hatalomnak, nevezze bármiként magát, közA „N YIR ViDÉK" TÁRCZ Á J A. Kossuth Lajoshoz. 1889. julius 7-ón. Nálad voltam én is ... de csak gondolatban, Azokkal, kik veled voltak pár nap előtt, S láttam képzeletben jóságos arczodat . ... Mely régen, oltár kép annyi magyar előtt. . . . Nálad voltam én is ... s áhítattal telve Lestem ajkaidról azt az édes hangot, A mely egykor itthon lelkesített, gyújtott S hallgatták mint imára hivó harangot. Ott voltam szivemmel, ott voltam lelkemmel, öleltem, csókoltam azt az áldott kezet, A mely nemzetemnek történet könyvébe Annyi felejthetlen, nagyot, dicsőt jegyzett. Ott voltam, ott jártam ón is mint zarándok . . . Szárnyain vitt hozzád a honfi kegyelet, A ki millióknak teremtél szép hazát . . . S a ki millióknak adtál hirt, és nevet. Igaz ! gyermek voltam, — midőn veled együtt Az imádott haza szebb jövőért hevült, A midőn felhangzott a szabadság szava . . . S neved hallatára sok ezer lelkesült. Óh! de már akkor is ajkamon volt neved És kis társaimmal éreztem a varázst, ^ Hogy az a szeretet, mely átölel téged, Az neked a legszebb, legékesebb palást. Az neked a legszebb, legékesebb palást Mely ma ékesebben ragyog mint valaha, A soha nem muló honfi szeretet az, A mely olyan fénylő . . . drága gyémánt rajta. Ki soha nem látott, és a ki lát egyszer, Jóságos arczodat el nem feledheti, A ki hallott rólad, s olvassa életed, Boldog, hogy ha neved imába veheti. Oh jer 1 oh jer vissza ... a kedves hazába . . . Légy itthon a mienk, hogy itthon szeressünk, Milliók várnak rád, mint egy apostolra . . . Te légy a csillag, mely vezérli életünk. Oh jer! oh jer vissza, hadd lássanak azok, A kiknek felőled mesélnek az anyák, Hadd tegye fejedre a szerető nemzet A legszebb jutalmat ... a hála glóriát. x . • y. tudomás szerint már természetében rejlik inkább mindég az abszolutizmus mint a szabadelvüség felé hajlani, mint a mágnestűnek hogy észak felé hajlik)*) Bizony nem lesznek ők, (a megyei tisztikar) azután nemzeti gárda, a nemzet napszámosai, mint voltak különösen 1849. előtt. Midőn a megyei hivatal nem kenyér kereset, urasson megélhetési módozat, hanem az önmegtagadás, a polgári erények iskolája vala Nem fognák érezni magokat ugy or ganikus összeköttetésben lenni a nemzet-testtel. Minden hazafiságuk mellett is (mert nagy elfogultság lenne megtagadni a hazafiságot az állam embereitől) hiányozni fogna rajtok valami abból az eszményi szent hazaszeretetből, mint hiányzik a virágon az üde, szűzies szin, a ragyogó himpor, mint hiányzik a gyümölcsöu a hamv, ha durva kéz leszakítja (Hogy ez való igaz, csak fel kell az embernek egy kicsit nyitni a szemét ) Persze a közép birtokos osztálynak, melyből leginkább szoktak még mindig kikerülni a megyei tisztviselők, általános elszegényedése, a főispáni omnipotencia, a materialisztikus világ nézetnek az élet minden viszonyaiban túlsúlyra vergődése: annak a független nemes hazaszeretetnek már félig meddig úgyis betétette az ajtót, — annak a fenkölt hazaszeretetnek, mely rajongó szeuvedélylyel csüng még akkor is hazáján, mint jó gyermek az édes anyán, midőn az már neki nem adhat semmit — csak csalóka reményt és tövis koronát! Kétséget nem szenved azonban, a magyar állameszme megerősödésének érdeke (a némely rosz indulatu nemzetiségek között) az állami administratio mellett harc-col. De „est modus iu rebus". Mire való a foisp íni mindenhatóság. (Igen, —- mint minden rosznak, ennek is vau jó oldala.) Azt is megengedem: hogy kinevezés mellett is akad szórványosan, de csak is szórványosan, alkalmatlan, rossz tisztviselő, illetve hivatalnok: csakhogy az ilyen aztán vagy kiszokott dob.itni, vagy legalább mellőztetni a használhatóság fokozatához képest a központi hatalom által: nem ugy mint a megyéken, hogy gyakran épen az ellenkezője történik meg annak, atyafiság, czimboraság jussán. Számtalan példákat lehetne erre felhozni! Noha protekció volt mindég és lesz minden viszonyok köpött kissebb s nagyobb mért'kbeu. *) Hogy valamely politika-rendszer mennyire megváltoztatja az ember gondolkodását, érzületét: eklatans példa rá a következő igaz történet: A birói szervezés után én. D., akkor még járásbirónak. egy kérvényt adtam át, melyre a megkereső végzést szintén én fogalmaztam, még mindig a szervezés előtti állapot élénk benyomása alatt állván, a járásbiró neve eleibe ezt találtam mélázásból irni : „Honfiúi üdvözlettel." Mire a járásbiró, hogy a nevét alá akarta volna irni, azt a megjegyzést tette : „Jaj kérem, mi nem vagyunk honfiak, mi beamterek vagyunk." Enyelegve mondta e szavakat, de látszott rajta azért, hogy félig-meddig komolyan beszél. Ezt a megkereső végzést azután az illető járásbirónak magam személyesen vivén el, ki pedig szintén, máskülönben jó hazafi, derék magyar ember vala, ez meg már azon, noha formahiba történt, egészen megbotránkozott. Mi ez ? mondá ő, honfiúi üdvözlettel ? Ezt nem érteni. — Hanem ón értettem. „Más idők, más emberek 1" Szerző. A Kállayak. - Kállay Béni. — (Vége.) Teljes másfél évig foglalkozott a görög nyelvvel, minden délután háromtól ötig, még vasárnap és ünnepnapokon is, oly rendszeresen, mint a minők a hangjegypapir vonalai. Három hónap múlva meglehetős folyékonyan beszélt görögül, másik három hónap múlva lefordította magyarra Vasziliadész »Gdlathéán»-ját, és ma, Kállay született görögök előtt is egyike azoknak a keveseknek, a kik a görög nyelvet szuverén könnyedséggel kezelik, a minek B'csbeu Dumba Miklós is klasszikus tanuja. Általános az a vélemény, hogy az az álláspont, melyet Kállay Bjsznia okkupácziójával szemben elfoglalt, s melynek a lapok hasábjain is védelmére keit, elválasztotta a:', útját Smnyeytől. Dí ez csak részben áll, mert a valódi ok másutt, sokkal mélyebben feküdt. Sennyey konzervativizmusa, melynél épen ugy, miut az Apponyiénál, távolról sem s/abad egy, Magyarországban már eleve képzelhetetlen »hold világo9 bűvös éjszaká«-ra eiondoluuuk, tartósan nem felelt meg Kállay ízlésének. Ő ugy fogta fel a konzervativizmust, hogy a létezőt fenn kell tartani, de uj életet kell beléje önteni. Mint nagyfokú alkalmazkodási képességgel megáldott és első sorban praktikus természet, aki a politikát annak veszi, a uii: a >lehető tudományátnak, SeuDyey makacs tagadásával és egyszer elfoglalt álláspontjához való szívós ragaszkodásával nem érhette be. Kállaynak az a felfogása, hogy az államférfi nem szobatudós, a ki életét egy eszme következetes keresztülvitelének szenteli, s hogy magánembernek sem szabad lennie, a kí bizonyos nézetekhez és elvekhiz minden körülmények közt kell, hogy ragaszkodjék — ez a felfogás és az ő, erre vonatkozólag táplált reformeszméi a pártban nem találkoztak az általa várt helyesléssel, a mi őt nagyou lehangolta. Ehez járult még egy másik ok is. Tiszával szemben elfoglalt álláspontja is lényeges változáson ment keresztül. A nevezett erők tömörülése, Magyarország fennálló viszonyainak a magyar állam eszméitől való áthatottsága, a dualizmus megszilárdulása, Magyarország és Európa kulturállamai közt az erkölcsi szolidaritás megállapítása — mindez Kállay szivének sugallata szerint volt s ő mindezeket a vívmányokat annak az államférfiunak tulajdodonitotta, a ki még ma is Magyarország ügyeiuek az élén áll. Kevéssel ezután, 1879-ben Kállay istenhozzádot monDe azért csak a mondó vagyok, maradjon meg, hacsak lehet, hacsak a választó polgárság tudatlansága, lelkiismeretlensége könnyelműsége azt a jövőre egyáltalában lehetetlenné nem teszi, megyei önkormányzatunk, még pedig a közszabadság érdekeinek irikább megfelelően lehetőleg kibővítve. — Igen tisztelt választó polgártársak, szerintem önöktől, a választások, a korteskedéseknél tanusitandott magoktartásától függ leginkább a megyei önkormányzat jövőjének biztosítása. Ez az én szerény nézetem, ez az én óhajtásom e fontos kérdésben. Videant Consules. Kálmánczhelyi János. Nyilt levél Jósa András főorvoshoz. Édes öcsém, András! Méltóbban senkihez sem irhatok én innét a gyógvHerkules fürdőből levelet, mint hozzád, hiszen Te° küldtél ide, hogy november végén kezdődött kínos, ishiásnak nevezett lábfájásomból kigyógyuljak. A makacs baj múlik, de nehezen; juliusban vagyunk, arat a világ, maholnap ismét novembert mutat a naptár, s éu°'mó<ns hónalj mankóval járhatok, vagyis inkább nehezen bukdácsolok, a debreczeni zene banda hangjai mellett ha nem esik — minden nap a séta téteu lézengő, sok czifra oláh és szerb menyecske közt. De itt édes Andrásom, a mankó nem szégyen, kinek két mankója van, mintha két érdemrend csillogna mellén, a kusztozzai, vagy a königgráci csatákból, még feljebb hordja a fejét, °mint én, ki csak egy mankón bukdosom. A szó szoros' értelmében, az itt időző vendégek apraja nagyja — vagyunk vagy kétezeren, kileucz tized része láb, kéz, derék, fej, máj, fogfájdalmakban szenved. Isliiás, podágra, csuz, kirágca, köszvény itt az uralkodó jelszó;jaj itt az egészséges veudégnek, itt lené^ük őkeméket, gaudium est miseris socios habuisse malorum. A mulatni akaró menjen Tátrafüredre, menjen a Balaton parthoz, vagy a nyíregyházi sóstóra főispáni barátságos ebédet enni, bár én is inkább ott lehettem volna vélletek, hol a Szabolcsban rendesen mindég szép főispánnéért én is ittam volna e^y szives pohár köszöntőt, mit Szoboszlay Jóska öreg gavallér pajtásom most szokása ellenére másra bizott; s akkor eu aztán az uj főispánért ittam volna, halván tőle azon derék férfias nyilatkozatot, hogy ő munkás főispánja lesz a kormánynak — de kortese nem, — mely nyilatkozatát Kállay Andrásnak az ország főispánjainak legalább fele, — jel-mondatául választhatná. — De majd sok is lesz a politikából, hagyjuk el. Mehádia és Karlsbad igen sokban hasonlítanak egymáshoz, fekvése mindkettőnek óriás magas hegyekközti szük völgy, végig zúgja ezt a Cserna, amazt egy másik nem tudom már hogy hívják, talán az Éger folyó, mint az Ungh, mint a Laborcza, mint a Poprád oiyan forma sebes kis viz; két partján a rendezett folyócskának áll itt a két, — Karslbadban a számos, egymás háta megett, a bevágott hegy oldalakon feljebb feljebb emelkedett, — házsor. Itt a két hegy oldal oly meredek, hogy nem képzelhetők soha egymás fölébe épült utczák. Hanem azután ez a Herkules fürdőbeli harmincznégy épület, melyek közzül legalább is husz többe került és nagyobb a nyíregyházi megyeháznál, fel ér kétszáz karlsbadi polgár magány-épületeivel, a Ferencz József, Rudolf udvarok, és a Szapáry fürdő milliókba kerültek. Tisztaság itt is, ott is van, de az a vadregényes szépség, ami itt meg lep, azt Karlsbadban ne keresd. Királyunk itt mu latásának emlékét egy fekete szőke márvány tábla tartja dott a parlamenti életűek, mert kinevezték osztályfőnökké a külügyi minisztériumba. A közös pénzügyminisztérium, melynek vezetésével később Kállay megbízták és Bosznia és Herczegovina kormányzása képezi tudvalevőleg államférfiúi működésének fénypontját. A két tartomány sorsát ügyesen kezeli és szervező tehetsége is pompásan bevált. »Szeretném, ha a monarchia öjszes tartományait ily kitűnően igazgatnák*, mondá az elhunyt Rudolf trónörökös mult évi boszniai szemleutja alkalmával. Rövid pár év lefolyása alatt Kállay a lakosság zömét bizalo umal és hajlandósággal tudta eltölteni az uj régime iránt, s bele tudta önteni a nepbe azt a uieggyöződest, hogy sikerben és kudarcában, örömben és bajban, a Habsburgok régi birodalmához van csatolva. A legapróbb részleteket is szem előtt tartva jár el hivatalában, semmi sem kerüli ki messzire ellátó síemét; a legtávolabbit ép ugy meglátja mint a legközelebbit, a legnagyobbat ugy miut a legkisebbet. A boszniai iskolásgyerek, at a-b-c-vel s a sylabizálással folytatott küzdelmeiben is értelmes támogatóra talál Kállaybau, kinek gondoskodása még erre is kiterjed. Egyik ismerősöm, Kónyi Manó, a magyar országgyűlési gyorsiroda volt főnöke, egy délután találkozott Kállayval az István-téren. »Jöjjön velem, kisérjen el a hivatalba* — mondá neki a roppant elfoglaltságu miniszter. — »De hiszen csak zavarnám a munkájában.* — Oh nem!« — »Dj mit csinál exciellencziád délután öt órakor a hivatalban? — >Magam elé bocsátom a kisdedeket, mert Övék az a-b-c-könyv«, — mondá Kállay mosolyogva. >Kiaitarom javítani ma a Bosznia számára rendelt a-b-ckönyvek kefelevonatait.* Csodálatos hogy egy ilyen roppant elfoglaltságu ember, miut Kállay, mindenre ráér, a mi oak némiképeu is alkalmas arra, hogy czéljait el imozditsa. Eunok a titka abban a kitartásban és a gyorsaságban van, a melylyel minden munkát végez. Hegedűs Sándorról, a magyar parlament e kiváló fáradhatatlan természetű tágjáról Mikszáth Kálmán egyszer tréfásan azt mondta, hogy a teremtés muukáját, aa rábízták voina, fél annyi idó allatt véghezvitte volna, mint a biblia vén és kissé kényelmes Jehovája, a ki tudva lévőleg minden estétől egész reggelig pihent. Kállay Béni épen ilyen auyagból van gyúrva. Kállaynak a tudósnak, az államférfinak, az adminisztrátornak a képe nélkülözné a teljességet, ha néhány gyors vonássil uem vázolnám Kállayt a szónokot is. Alkotmányos országokban az államférfi tehetségeit első