Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1888-03-25 / 13. szám
Melléklet a „Nyirvidék" 13-ik számához. tanácsban Nagy Lajos elnöklete alatt, Bige Sándor és Fehér Barna vettek részt. A vádhatóságot Hrabovszky Aurél kir. alügyész képviselte, a védelmet pedig dr. Meskó László vitte. A gyilkossággal vádolt Rizsák a végtárgyaláson is teljes beismerésben volt, még az előre megfontolt szándékra nézve is. Hrabovszky Aurél kir. alügyész ennek folytán, minthogy Rizsák tettét maga is beismerte s miután maga bevallotta, hogy előre megfontolt szándékkal és elhatározással ölte mog Richtert azért, hogy pénzét elrabolja, s abból magát kielégitse, sőt még azt is beösmerte, hogy mikor Richtert az úton jönni meglátta, a fejszét azért dobta el magától, nehogy a sáfár azt nála észrevéve s szándékát ez által megismerve, talyigáján elhajtasson : mind ez inditó okoknál fogva Rizsák Mihályt gyilkosságban és rablásban kérte bűnösnek kimondatni, s ezért kötél által való halálra elitélni. Dr. Meskó László védő, erős fölindulásban elkövetett emberölésiek kérte a büntettet minősíttetni, mert a vádlott beösmerés«vel szemben is, az előre megfontolt szándékot igazoltnak nem látja, hiányozván Rizsáknál az elhatározás folytonossága. A törvényszék visszavonulván, két órai tanácskozás után az elnök kihirdette az Ítéletet, mely szerint Rizsák Mihály szándékos emberölésben mondatott ki bűnösnek s ezért életfogytiglan való fegyházra ítéltetett. Hornyák János egy évet, Hornyák Jáuosné pedig kilencz hónapot kapott orgazdaság és bünpalástoláscrt. — Nyilvános nyugtázás. Tek. Jóna László úr készítendő uj harangunkra 15 forint 30 krajczárt, mint gyűjtött összeget adott át a következő adakozoktól: Dórits Ambrus 2 frt, Tahy Miksa 2 frt, Kristóffy Dezső 1 frt, Jóna Elek 1 frt, Szopkó Alfréd 1 frt, Csapkay Jenő 1 frt, Andié Gyula 1 frt, Mayer Ede 1 frt, Kovács P. Pál 1 frt, Pápay András 20 kr, Benedekty Tivadar 50 kr, Gyurcsány Ferencz 1 frt, Marsalkó Károlyné 1 frt, Kubassy Gusztáv 60 kr, Magyar László 1 frt. Fogadják szives adományukért hálás köszönetünket. Nyíregyháza 1888. márczius 18. Deák József, az ev. ref. egyház gondnoka. — Tűzoltóink az árvíznél. Sztárek Ferencz, a nyíregyházai önk. tűzoltó-testület főparancsnoka, a vármegye területén beállott árvlz-veszélylyel szemben, a nyíregyházai önk. tűzoltók szolgálatát Zoltán János alispánnak fölajánlotta, ki azt, az esetleges szükséghez képest köszönettel elfogadta. — A dalárda ápril 7-diki hangversenyének egyik érdekessége lesz minden esetre az is, hogy a dalárda ez alkalommal tisztán magyar zenedarabok előadásával fog szerepelni, demonstrálni lávánva ez által azt is, hogy fő czélja a magyar zene kultiválása. A mulatságra szóló belépő jegyek, a meghívón kitett helyeken e hó 25-dikétöl kezdve válthatók. — Tánczpróba T.-Polgáron. Polgári levelezőnk írja : Klein Henrik táncztanitó 6 héttel ezelőtt T.-Polgáron t&nczfolyamot nyitván, e hó 17-én rendezett tánczpróbáján mutatta be tanítványai hbladását és tanításának eredményét. A négyest több mint 30 pár tánczolta, mi tekintve Polgár társadalmi viszonyait, figyelemre méltó. A tanitó maga a román tánczot mutatta be eredeti öltözetben, s általános tetszést aratott. A körmagyart, udvari négyest gyönyörűen tánczolták. A mulatságban résztvett hölgyek névsora a következő: Keppich S-né, Bródyné, Virányi Jánosné, Erdős Endréné, dr. Grossmau Samuné, Rudáné, Harthné, Klein Jakabné, Auszterlitz Dávidné, Lékáné, Mannó Mártonué, Boronkovichné, Hevérné, Ebnet Jánosné, Horák Hugóné, Guttmanné. Leányok: Ebnet Gabriella, Grossmann Gizella, Klein nővérek, Hevér Erzsike, Guttmann nővérek, Auszterlitz Ida, Suhajda Etelka, Kupferstein nővérek, Harth Bsrtha, Mannó Erzsike, Ebnet Erzsike, Ruda Magda s Ilonka, Bródy Cecil s többen. — Holttest a kútban. Királytelken, egy fölhagyott kútban, mely az egész télen át be volt fagyva és hóval befújva, egy újszülött gyermek már feloszlásnak indult holttestét találták. A gyermek minden esetre még a fagy előtt került a kútba. A vizsgálatot megindították. — Gyásziovat. Idősb Vay István, a nyirbáthori járás nyugalmazott főszolgabirája, e hó 17-dikén meghalt. Elhunytáról a következő gyászjelentés adta ki családja: Vay István és Vay Anna a maguk és számos rokonaik nevében, mély fájdalommal jelentik, forrón szeretett s felejthetetlen édes apjuk, vajai idősb Vay Istvánnak, Szabolcsvármegye nyírbátori járás nyugalmazott föszolgabirájának, élte 65-ik évében, f. évi márcziushó 17-én délelőtt 11 órakor, végelgyengülésben történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hűlt tetemei 1888 ik év márczius 18 án fognak Nyírbátorból Vajára szállíttatni, s márczius 19-én d. e. 11 órakor a vajai sírkertben örök nyugalomra tétetni. Nyírbátor, 1888. márczius 17, Béke és áldás hamvaira ! A boldogultnak temetése 19-dikén nagy részvét mellett ment végbe Vaján. — Igaz Györgyné, szül. Gűldan Izabella, Igaz György nagykállói ügyvéd neje, e hó 19 dikén, élete 37-dik évében, e hó 21-dikén elhunyt. — A következő gyászjelentést vettük: Bikki Janthó János mint apa, Kálmáuczhey Márton mint férj, Borbála, Juliánná, Gyula, Lila, Vilma, Ignácz, Emma gyermekeikkel, fájdalomtól megtört szívvel tudatják, a szeretett leánynak, nőnek és anyának: Bikki Janthó Veronikának, a folyó évi márcziushó 19-én éjjeli 11 órakor, életének 43-ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült tetemei folyó márcziushó 21 én délután 3 órakor fogDak, a ref. hitvallás szertartása szerint, az ujfehértói sírkertben örök nyugalomra tétetni. Ujfehértó, 1888. évi márczius 20. Béke lengjen porai felett) — Lóvásárlás. A m. kir. 5-ik honvéd huszár ezred pót-lovazó bizottsága által f. évi április hó 28 án Nyíregyházán a honvéd, huszár laktanyában pótlovak fognak vásároltatni. A lovaknak tökéletesen egészségesnek kell lenni, magasságuk 155-160 czeutiméter, 4 és 8 évi közül legyen ; lovak, melyek ezen követelményeknek meg nem felelnek, nem fogadtatnak el. Az ár a ló minőségéhez képest alku szerint 200 egész 300 forintban állapittatik meg, s a kialkudott összeg — a ló levél előmutatása után a helyszínén fog kifizettetni. Felhivatnak a lótenyésztők és lótulajdonosok, miután ezen pótlovazásnál lovaikat sokkal jobban értékesíthetik mint bármely más alkalommal, ennél fogva eladó lovaiknak minél tömegesebb előálllitására saját érdekükben iparkodjanak. Kassán, 1888. évi márczius havában. Forster Béla s. k. őrnagy, ezred parancsnok és a m. k. 5. honvéd huszár ezred pótlovazó bizottság elnöke. — Alföldy Károly, ismert táncztanitó, ki ez idő szerint Fejértón működ,k, az ünnepek után Nyíregyházára jön s megkezdi itt tánczóráit. Ajánljuk őt előre is az érdekelt szülők figyelmébe. — Nyilatkozat. Hoffman Adolf helybili füszer-kereskedő lapunk utján kijelenti, hogy sétatéri üzletében pálinka elárusitás nincs, hanem csupán házi és ipari használatra szolgáló magas fokú szesz árusittatik el. * Kranzthor és Weinmann helybeli divat s vászon kereskedés czég egyik főnöke Kranzthor Soma bevásárlási útjáról megérkezvén, raktárukat a legdivatosabb női és férfi ruhakelmék, vászon neműek, női tavaszi felöltők, s számos más e szakba vágó czikkekel, oly dúsan s ízlésesen szerelte fel, h)gy a helybeli s vidéki n. é. vevő közönségnek, mint legelőnyösebb bevásárlási forrást, őszin tén ajánlhatjuk. Fölhívjuk egyszersmind olvasóink figyelmét e divatárú czég lapunk mai számában levő hirdetésére. — Borvásár, bor, szőlő, borászati eszközök kiállítása lesz Miskolcion, fol)ó évi szeptember hó első felé ben. A kiállítás rendezésére vonatkozólag közöljük a következőket: Kiállítható: a tiszáninneni (III) borkerületbeu (ide tartoznak az egri, visontai, miskolczi, torna, abauj, gömör, tokaj-hegyalja, felső-zemplén, ung-ugocsai és beregi borvidékek) termett, bármely éfi, fehér, vörös, asztali és csemegeborok és szőlő; cognac, bortörkölyből készült szeszes italok; az osztrák-magyar monarcbiaban előállított borászati és szőlőszeti eszközök és szerszámok. A bejelentések határideje: 1888. évi május 1-én. A bíráló bizottság tagjait szakértők sorából a miskolczi kereskedelmi s iparkamara közös ülése nevezi ki. A kiállító tartozik minden borfajból, melyet bírálat alá bocsátani kiván, 2—2 üveget »a jury számára* felirattal, a kiállítási tárgyakkal egyidejűleg beküldeni. A biráló bizottság disz-, arany-, ezüst- és bronz-érmekről szóló oklevolekkel fogja a kiállítókat kitüntetni. A kiállított borok minta szerinti eladása a kiállítás területén meg lesz engedve. A kiállító tartozik a képviselőt, kire utánvásárait bízni kivánja, a kiállítási bizottságnak" bejelenteni. Minden, a kiállításra vonatkozó egyéb fölvilágosítást, részletezést igénylő kérdés a rendező bizottsághoz intézendő — A „Pesti Hírlap" szerkesztősége közli velünk, hogy az ápril 1-ével kezdődő uj évnegyedben eredeti társadalmi regényt közöl ünnepelt írónk Csiky Gergely tollából s ezt megelőzőleg hosszabb elbeszélést Reviczky Gyulától. Ezzel azonban még nem lesz kimeritvo regényközleményeinek sora, mert a szerkesztőség súlyt fetet arra, hogy egy negyedév alatt 3—4 regényt nyújtson a lap olvasóközönségének. Ezt a körülményt s a mai válságos időket ezámbavéve, — midőn művelt ember alig nélkülözheti egy ily bőtartalmú lap járatását, mely teljes tá jékozást nyújt a világ eseményeiről — jó szívvel ajánlhatjuk t. olvasóinknak a »Pesti Hírlapot*, mely ma különben is úgy pártatlan irányánál, mint a többi lapokénál jelentékenyen gazdagabb s élénkebb tartalmáuál fogva mondhatni legkedveltebb lapja a magyar újságolvasó közönségnek. Előfizetési ára negyedévre csak 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr., mely a kiadóhivatalhoz (Budapest. Nádor-utcza 7. sz.) küldendő. Onnan egy levelezőlapon kifejezett óhajra egy hétig ingyen mutatványszámokat is küldenek. Gyilkos asszony. Férj-gyilkossággal vádolt nő áll a törvényszék előtt. A legrettenetesebb büu, melyet nő elkövethet! Aki elmondta, hogy holtodiglan I S a maga kezével készíti elő a szörnyű végzetet! Rajth Istvánné; igy hívják az asszonyt. A nyirbáthori járásbíróság fogház-felügyelőjének volt a felesége. 39 éves most, s 36 éves volt akkor, mikor az a rettenetes tragédia lejátszódott a nyirbáthori fogház udvarán. Amikor a Rijth István holttestét kihúzták a fogházi kútból. Két sebbel a testén, egyik a szivét, másik a máját szúrta át, s halálos volt mind a kettő. Ki a gyilkos ? Az elnök megnyitja a tárgyalást s szuronyos börtönőr kiséri be az asszonyt. Alacsony, vézna alak; — talán a hosszú vizsgálati fogság viselte meg. De a szemeinek szúró fényök van, s mély gödreikből sok erős elhatározottság sugárzik. És még több ravaszság a magas ívű szemöldökök alól. Az egyik tulajdonságát megőrzi a következetes tagadással: hogy ő uem gyilkosa a férjének, a máf-ik által meg ügyesen hárítja el feje felől a veszedelmet, mikor a terhelő tanuk súlyos vallomása által már már sarokba sz iritva, ügyesin kitér. A vád ez: 1886. deczember 2-án hajnali 3 órakor Rajth Istvánné, a nyirbáthori járásbirósági fogház felügyelőjének felesége kinyitotta az egyik czella kukucskálóját s beszólt !.z ott elzárt rabokhoz: Alu-.znak-e még, emberek? — Fölébredtünk már, volt a válasz. Rajthné visszatolja a fatáblát s bemegy a házba. Felóra múlva megint megjelenik a kis ablak előtt, s jajveszékelve panaszolja: Elveszett az én férjem, s talán elemésztette magát! Két rab előjön, s kezdik keresni Rajth Istvánt. Lámpást gyújtanak s összekutatják az udvar minden zugát. Előhívják a k.sbirót is a keresesbez. Bevilágítanak a kútba, de a lámpa pislogó világa nem dérit fényt rejtelmeibe. *— De hát hogy tűnt el a maga ura Rajthné aszszoiiy, — kérdi az egyik ember. — Ejfélután 2 órakor orvosságot adtam be neki, azutáu csak ú^y félkönyökre dűlve, elaludtam az ágy tornyos végiben. Mire fölébredtem, nem volt a férjem a szobában. A kutatásnak nincs eredménye. Az asszony, a két rab és a kisbíró bemennek a szobába. A küszöbön vér, vér az ágy előtt, a szoba közepén, s erős lábnyomok a vértócsákban. Beuéznek még az ágy alá is, hátha oda rejtőzött el Rajth István. »Mert nem volt annak rendén az elméje, mondja az asszony , a doktor tegnap is mondta nekem, hogy minden ártalmas szerszámot, fegyvert, késeket tegyek el a szeme elől, mert másban vagy magán kárt tehetne. A kisbíró elmegy, a két rab ott maradt a szobában, melegedni, a frissen gerjesztett tűz mellett. Megszólal az asszony : hallják csak kegyelmetek, ha törvény elébe kerül a dolog, ne úgy moudják, hogy én aludtam s akkor tünt el a férjem, hanem ha kérdezik kendteket, hát ugy adják elő, hogy én azt mondtam, hogy dulakodott velem az uram, s félrelökve engem, kifutott a szobából. Rabságban vannak kegyelmetek, nem kell rá megesküdni. — De hát ez a vértócja, Rajthné asszouy, mit jelent ez ? — Viszkető seb volt az uram lábán, oda dörgölte az ágy lába élihez, abból folyt a vére. Ez alatt megvirradt. A rabok visszamentek cellájukba, s megélénkült a fogház udvara. Rijthoé sem tudott nyugodni. Idegesen járt föl s alá az udvaron s visszavisszatért a kúthoz. — Elveszett az uram az éjjel, — mondogatta a kérdezősködőknek. Egyszer csak észreveszi valaki, hogy véres nyomok vannak a kút káváján. Ott kell keresni Rajth Istvánt I Hosszú rudat nyomnak le a kútba, megzavarják vele a vizét, s felbukkan a sápadt fejű holttest. Szigonyt kötnek a rud végire, 8 kihúzzák Rajth Istvánt — halva. Az asszony ezt már nem tudta nézni, bemenekült a szobájába, s ott várta így sarokba húzódva, hogy mi fog történui. A holttestet behozzák a szobába, kiterítik az ágyra s megjelenik a vizsgálóbíró. Egy holttest a kútban, két mély seb a testén, felmosott vérnyomok a szobában és az ágy lepedőjén: ez gyilkosság! Ki a gyilkos? Az asszony ! Ezen a nyomon indul el a vizsgálat. S előkerülnek a bizonyítékok, felderülnek a mellékes körülmények. Mind terhelők az asszony ellen. Rajth Istvánt leszúrták, kérik tehát a késeket, hátha rajtuk van még az áruló vérnyom. Az asszony előadja a késeket, amik a háznál vannak, de egy vékony, hegyes pengéjű kés csak később kerül elő. S ez a kés épen beleillik az áldozat sebeibe. Ezzel ölték meg Rajth Istvánt! Felbontják a holttestet. Az orvosok azt mondják, hogy mire Rajth István a kútba került, halva volt már. Ezt egész bizonyossággal tudja megállapítani az orvosi tudomány. Da nem is mehetett a maga lábán a kutig, két mély sebével, hisz halálos volt mind a kettő. S nincs is az udvaron semmi vérnyom. Rajth Istvánt vitték a kúthoz, s beledobták. Nem lehetett öngyilkos. De hát miért ölte volna meg a felesége ? Mert rosszul éltek együtt ? Részegesek voltak mind a ketten, a az ura mindég verte, szidalmazta ? Ezért ? De hiszen máskép is szabadulhaiott volna tőle. Gyermekök, mely a szeretet kapesát pótolta volna köztük, nem volt. Nincs az elválásnak semmi akadálya. Azután meg a férj az asszony kenyér keresője volt, egyedüli támasza a világon. S tiltott szerelemről nem szól a vizsgálat. És mégis ugy kell lenni, hogy ez az asszony megölte a férjét. A dolog sok torturán megy keresztül. Be kell várni az orvosi vizsgálat felűlbirálatát a legnagyobb szaktekintélyek által. Mert ez a döntő ebben a dologban. S mikor az meg jön, a legsúlyosabb vád az az asszony ellen. Ha nem is egyeneson elleue, de a gyilkos ellen, mert egész határozottsággal kimondja, hogy Rajth István nem a maga keze által halt meg; gyilkos kéz ölte meg. Hogy ki a gyilkos, az asszony-e vagy más ? azt a bíróságnak kell kideríteni! Igy jelenik meg özv. Rajth Istvánné bírái előtt. Vagy busz tanú vall ellene és esküszik rá a törvényszék előtt. De Rajth Istvánnét ez nem indítja meg. Tagad kérlelhetlenül. Hiába mutat rá az elnök ellenmondásaírs, ügyes feleletekkel siklik ki a kelepczéből. A tanuk között van a vádlott nő kis leánya is, a megölt Rajth István mostoha hánya. Mikor bevezetik, az elnök a szomszéd szobába kisérteti az anyát, kíméletből az ártatlan gyermek iránt. A kis lány nem köteles vallani édes anyja ellen, ez alól felmenti a törvény. Da annyit mégis elmond, hogy látta, mikor az anyja felmosta a vérfoltokat a szobában. Pedig tudna talán egyebet is. Vagy talán a gyermeki fautázia rémlátásai azok, amiket a gyermek kis barátnőinek apja szörnyű halála után el-elmesélgetett. Hogy látta, mikor az anyja bedöfte a kést a mostohája szivébe, hogy hallotta könyörgéseit, hogy ne bántsa. Ezek a kis lányok is megjelenuek a törényszék előtt, s értelmesen felelnek az elnök kérdéseire, nem is sejtve talán, hogy milyen rettenetes dolgok azok, amikről olyan öntudatlan ártatlansággal a olyan nyugodtan beszélnek. A tanuk egy része egy tolvaj bandából került. A vásári tolvajság mesterségét űzték, s egy csinos magyar menyecske közülök kisasszonynak öltözve járt czimboráival a vásárokra, s ő volt az elkövetett lopásoknak a fő majsztere. Ezért kerültek a nyírbátori járásbíróság fogházába abban az időben, mikor a gyilkosság történt, s ezen a réven hallgattattak ki mint tanuk. Es érdekes, hogy mig a vizsgálóbíró előtt, meg az ez ügyben tartott első végtárgya, láskor sok mindent tudtak elbeszélni arról, hogy Rajth és a felesége milyen rossz családi életet éltek, most már nem akarnak tudni semmit, s ezt olyan betanult egyformasággal adják elő, mint a karikacsapás. A rabélet titka ez, s a mi börtön viszonyaink mizériája. A rettenetenetes tűn sötétébe világot vet az a vallomás is, melyet egy vén zsidó asszony tesz a törvényszék előtt. Rajthné az ő legjobb kuutsaftja volt — pálinkára. Ivott is sokat, az urával együtt; másfél liter volt a napi adagjuk, s Rijihné nap nap mellett ittas volt. A véres tett elkövetésének inditó okára szolgál ez a vallomás magyarázattal. Délután 4 órakor be van fejezve a bizonyító eljárás. Elmoudatik a vád és a védelem. Az egyik kötél, a másik fölmentés.