Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-30 / 53. szám

M elléklet a „Nyirvidék" 53-ik s xám áhox. Tekintetes szerkesztő úr szívességéből néhány a dologra vonatkozó eszmét vetettem papim NeháVy esz met, melyet a gondolkozás és az H vágy kolt aAmbér­alln'ak f T ÍW' ^ ^ködfsüokÍek u "ábao állnak s melyeknek elhárítását kötelességünk nnllett még erdekeink is parancsolják, mielőbb megszűnjenek ' Térjünk át a tárgyra? Mik az akadályai a népiskolai nevelés támlásnak ? s lelki H í 1 1 \ B Il J,t t68 Z' m' Qt a «y ermek öí9Ze s t" 8" • leik. erőtt s tehetségeit fejleszteni, hogy tudatában Ívház Ué. a Zr, kÖt 8J eí etU é« ekD6 k' állam, az y^L a társadalom reá ró, s hogy megismerk.djék a maga jogával mely őt az említettekhez való v;szon,á. ban megilleti. Igy tehát mindaz, miáltal a gyermek lAl y0 ZJ a,: an ,M h0gy eze n j°« okka l • kötelezettségekkel megismerkedhessek, mindaz, miáltal a gyermekben szuny­uyadozo tehetsegek, (értelem, érzelem stb.) oly iránVt nevelÍnVk 1 összeütközésbe hozza, akadálya a A nevelésre befolynak: első sorban a tervszerüleg nevelő vagyis tanitó, kinek működését megelő/.i a család, aztán azok az életviszonyok, melyeknek hatása alatt a gyermek telnő. Az iskolai életre kiható családi nevelés abban különbözik a tanító működésétől hogy mig emez tervsze­rülsg jár el a növendék kiképzésében vagy legalább ugy kellene eljárnia, amaz többnyire a viszonyoktól tétetik függővé, melybeu a szülék a társadalmi helyzettel, a műveltséggel vagy eunek ellentétjével, a kötelességérzettel, melylyel gyermekeik irányában tartoznak, állanak. A zsenge gyermekkori benyomások a legtartósabbak, ezért a családi nevelés ferdeségei nemcsak az iskolai életre, hanem általában az életre is kihatnak. »A családi befolyás ereje elsőségi jogánál fogva igen nagy az érze­lemre é» észre.< *) A társadalomnak, az egyháznak, az államnak kötelessége tehát a rendelkezése alatt álló esz­közökkel odahatni, hogy a szülők nem hogy akadályokat gördítsenek a neveléstanitás elé, hanem őket annak a tudatára ébreszteni, hogy a tervszerű vagyis iskolai ne­veléssel vagyis ennek intézőivel karöltve járjanak. Ezt saját érdekük kivánja, miután »a társalom értékét a család értéke határozza meg* **) a társadalom, a haza, az emberiség érdeke is. A családnak a nevalés-tanitás elé gördített aka­dályokat, miután ezeknek elhárítása a tanítón kivül a társadalomnak is kötelessége, csak röviden érintve, térjünk át az iskolai nevelésre. Kutassuk mely okok szülték azon csekély eredményt melyet a nevelés-tanításban felmutathatunk. Az itkola lelke a tanitó. A milyen a tanitó, olyan az iskolája. Működésének akadályait két osztályba sorol­hatjuk : 1.) olyanokba, a melyeknek elhárítása nem tartozik hatáskörébe, de melyek megbénítják működését; 2.) olyanokba, melyek egyenesen működésében el­követett hibákból, mulasztásokból erednek. Piszker Lajos. *) L. Vessist. De l'educ&tion a l'école. **) Ugyauae. A nemzethez. Kolozsvár sz. kir. város legnevezetesebb történelmi emlékű épülete, az óvárban az az óaonszerü polgári ház, melyben Magyarország dicső királya Mátyás született, majdnem öt század viszontagságai által megviselve, oly roskatag állapotban van, hogy fönnmaradása csak idő, legfelljebb egy-két évtized kérdése. Az emléktábla, melylyel a város közönsége, dicső­séseten uralkodó apostoli királyunk I. Ferencz József Ö Felsége adománya s lelkesítő példája által buzdittatva ez ódon házat diszesitni elhatározta, megfogja ugyan jelölni a helyet, hol a nagy király bölcsője ringott, de maga a romladozott ház csak alapjából leendő stylszerü újjáépítés által lehetne a jövendő nemzedék kegyelete tárgyául fönntartható. Ez a körülmény hozta létre azt az óhajtást, hogy Kolozsvár városa legnagyobb szülöttjének, a magyar nemzeti jellem legigazabb képviselőjének, legnépszerűbb magyar királynak emlékét falai közt a késő szazadokra Vonul n század. Jönnek a huszárok! A széles országútnak gyepes porondján ügy meg-megtánczolnak a tü^es paripák, s a ragyogó napsugár ügy- meg-megcsillan a czifra szerszá­mokon Jönuek a huszárok! Magasan szárnyalva repes a mélabús dal, s a távoli viszhang halk morajjal ven vissza: .Kossuth Lajos azt izente!" A kis pacsirta is kirebbeu árnyas rejtekéből, csicseregve repdes az üde légben; az akáczok lágyan susognak s a szellő fuvalmára aláhullatják picziny, fehér szirmaikat, mintha üdvözölni, mintha virágesővel elborítani akarnák a várva-vártakat. Felharsan a trombita, mintha vidáman kiáltaná: itt vagyunk! És mikor odaérnek ahoz a kis városhoz, melynek csendjéből távozni kellett a zord vidékre hol oly nagyon idegeu volt a szegény huszár, hevesebben dobog a szív, lüktet a piros vér. Lebeg a zsebkendő, zokog a leányuép, de uem bánatába. Minden arcz úgy örül, oly édesen mosolyg: csak Virág Józsi a szép deli őrmester sóhajt büsau, fájón. Mikor a hazától távol idegenbe élte le napjait, nem volt olv idegen, mint most szülőföldje viruló határán. Hisz ha a bánatnak fekete hollója mardosta a szivét s nehéz fájdalmában repesve vergődött, nevét susogta el, felvidult az arcza. És most szertefoszlott a csábos tünde kép olv sok édes álom, elótte áll pusztán a rideg valóság! M6» a hű kutya is csahol s nyihogva fut a gazdája elé, a pari. i is nyerít, ha hallja a régen ismert kedves hangot és a „hü szerető," ki fogadta egykor hogy örökre szeret, szeret szívből, tisztán, nem jo köszönni a visszatérőnek, nem! csak ő nem, nem jő! ... un ezt ki hitte volna? Felsóhajt szomorúan, tántorogva lépdes, neki indúl búsan a kicsi városnak, ó se tudja morre? Megven is megörökíteni törekedjék s kegyeletét és háláját a szülő városát jótéteményekkel elhalmozott dicső király emlékezste iránt az ő nagyságához méltóan fejezze ki. Igy született meg a város közterét díszesitendő Mátyás király szobrának eszméje. A lelkesedéssel fogadott eszme megtestesitésére Kolozsvár sz. kir. város törvényhatósági bizottságának kozgyülé e megtette a legelső lépést, midőn e ozélra 5000 forintot szavazott meg s kebeléből bizottságot ala­kított, mely a város értelmiségének kiváló tagjaival együtt a czél kivitelére Bzolgáló eszközökről tanácskozzék s a végrehajtás terén » kellő intézkedéseket megtegye. A bizottság azt az elvet tartva szeme előtt, hogy a tervezett Mátyás szobornak a nemzeti közérzelem megtestesült kifejezésének ée igy országos műemléknek kell lenni, abban állapodott meg, hogy az egész magyar hazában gyűjtést indít meg a szobor költségének elő­teremtésére. Abban a hitben és reményben, hogy felhívásunk mindenütt, hol magyar él, viszhangra fog találni, biza­lommal fordulunk hazánk hü fiaihoz és leáuyaihoz, hogy adományaikkal, a gazdagok forintjaikkal, a szegények filléreikkel, e nemzeti emlék minél elébb leendő felállítását lehetővé tenni szíveskedjenek. Az erdélyrészi megfogyott, de lélekben meg nem tört magyarság, melynek ősei a nagy király és diciő atyja, a keresztyénség középkori legnagyobb hőse, zászlai alatt mindig hiven küzdöttek a magyar állam és az európai polgárisultság védelméért vívott nehéz barezokban, melynek fiai és leányai a legnehezebb időkben is mindig minden nemzeti közczélra lelkesülten meghozták áldoza taikat, joggal vél arra számithatni, hogy az erdélyi ré­szek legmagyarabb s legtr íveltebb városában fölállítandó nemzeti emlék eszméjét, — mely hivatva van a dicső mu't iránti kegyeletet ápolni s nemzeti műveltségünk fensőségi hatalmát hirdetni, — a hazafi érzelem kész lesz s a nemzet közakarata erős lesz megvalósítani. Szives adományok nagytiszteletü N^gy Lajos uni­tárius esperes és főgymnasiuuoi tanár úrhoz, mint a szobor-bizottság pénztárnokához (Kolozsvár hossxu-utcza 5. szám.) küldendők. Kolozsvár sz. kir. város törvény­hatósági bizottsága nevében, 1888. deczember 1-én : Hegedűs Sándor elnök, Sigmond Dezső működő al­elnök, Albach Géza alelnök, dr. Szabó Károly alelnök, dr. Hegedűs ístván titkár, dr. Szabó Gyula jegyző. Nagy Lajos pénztárnok, br. Bánffy György, gr. Bánffy György, gr. Béldi Ákos, Benigni Sámuel, Dobál Antal, gr. Estei házy Kálmán, dr. Ferenczi Zoltán, Gámán Zsig­mond, dr. Groisz Gusztáv, Gyarmathy Miklós, br. Jósika Sámuel, Köváry László, Gr. Kuun Géza, Sándor József E. M. K. E. titkár dr. Szász Béla, dr. Török István, Weisz Mór, a végrehajtó bizottság tagjai. Lapunk olvasóihoz! Lapunk e száma utolsó az esztendőben, mely kilenczedik volt immár e lap fennállása óta. E kilencz esztendő alatt a „Nyirvidék" meg­izmosodva, kiterjeszkedve, azzal a reménynyel nyitja meg tizedik évfolyamát, hogy megszerzett erőivel, szellemi és anyagi gyarapodott eszközeivel még szélesebb körben fog lehetni a vármegye és e város intelligens közönségének egyik szerény sajtó-orga­uuma, s hogy befolyását, melyet közügyeink elő­mozdításában, nemes és hasznos törekvések előre­segitésében, a n. é. közönség nagyrabecsült párt­fogása által megszerzett, épen e pártfogás reménylett nagyobb mértéke által még fokozottabban és szé­lesebb körben lesz képes a közjó érdekében érvé­nyesíteni. Vidéki lap, mint amilyen a „Nyirvidék" is, lételének jogosultságát csak az által bizonyíthatja be, ha világra szóló eseményeknek, magas politikai kérdéseknek egy szerény vidéki lapban nevetséges feszegetésétől tartózkodva, minden erejét annak a vidéknek érdekei támogatására szenteli, melynek öukéntelen, odavonzza szive, a nélkül, hogy tudná, a futó csermelyhez, hol fülébe súgta egykor a hűtelen : szeretlek örökre. Itt minden a régi! Akkor is kékeit a a uefelejts a parton, akkor is dalolt a kis inadár az ágou ; reszketett a virág a szellő csókjától, épen úgy, mint mostan. Csobog a kis patak, csörgtdezve halad, sikamló habjával csókdossa a partot. Illatos virágok kelyhöket förösztik langyos hűs vizében; fürge, piczi halak játsza­dozva úsznak ide s tova gyorsan, fel-felpattan egy-egy, s ezüstszín pikkelyén megtörik a napnak ragyogó sugára. A vén hárs is halkan bólingat fejével, hullatja alá hófehér levelét, mit sodorva viszen tova a sebes ár; gyökeri benyülnak a locsogó habba, s libegnek-lebegnek, miut kis vízi kígyók. Ide jött el Józsi! Leült a fatörzsre. Csüggedten hajtá le fejét, s Igy susogott: — Ki hitte volu' róla? miut Ígérte nekem, hogy sze retni fog és el nem taszit soha. S másnak adta kezét, jegy-gyűrű az ujjtn — Így beszélték nekem — vagy tán nem is igaz ? ... Óh de akkor mért nem jő el megnyug­tatni, hisz én uem mehetek: ejh! csapodár ó is, miut minden szép leAny. Pedig, hogy szerettem! Itt e parton ültüuk, s itt súgtam fülébe édes vallomásom: ha látsz búgó gerlét, a mely párja után bánatosau eped, jussak az eszedbe! ha látsz sárgúlt levélt, mit a zúgó vihar gyorsan tovasodor, gondolj majd én reám! ha fülemile dalol az árnyas csalitban, szerelemről 9usog; ha a szellő leugedez, édes hangon regél a tarka virágnak forró sze­relmünkről. Esküvel fogadta, csókkal pecsételte, hogy gondolni fog ráin és megérti szavát a kicsi madárnak, susogó szellőnek. És mégis elhagyott. Ki hitte voln' róla?" Rábólint a vén hárs, miutha azt mondaná: ki hitte volu' róla? ki hitte voln' róla? támogatásától létele függ, s melynek sajtó-orgauu­mává lenni vállalkozott. Ebből a szempo.itból ítélve meg egy vidéki hirlap hivatását, uem vétetik talán szerénytelenség­nek tőlünk, ha visszanézve arra a kilencz eszten­dőre, melyet a „Nyirvidék" immáron megfutott, rá­niutatuuk arra a tényre, hogy e kilencz esztendő alatt vármegyénk és benne városunk életébeu aligha merült föl valami olyas jelentősebb mozzanat, me­lyet a „Nyirvidék" ne méltatott volna, s ne segítette volna elő, ha általa nemesnek vagy hasznosnak itélt törekvést kellett elősegítenie. Lapunk ,,tárcza" és „csarnok" rovatában min­dég irodalmi színvonalon álló közleményeket igye­keztünk nyújtani olvasóinknak, s e fő szempontnak megtartásával arra is törekedüuk, hogy téri nyújt­sunk a kifejlődésre mind azokuak, kik a megyéből vagy városunkból kedvet és telietséget éreznek hozzá, hogy szépirodalmi dolgozatok megírásával foglalkozzanak. Közgazdasági rovatunk szerkesztésénél is min­dég fő törekvésünk volt, hogy az e rovatban köz­lött czikkek helyi érdeknek legyenek, s e tekiutet­ben csak azokra a sok okos dolgokat tartalmazó szép czikkekre utalunk, melyeket lapunk e rovatá­ban munkatársunk ifj. Meskó Pál úr, a nagyszent­miklósi gazdasági iskola egyik tanára s városunk szülötte közölt, s melyek szélesebb körben is föl­keltették a megérdemlett méltánylást. Végre ami hír-rovatunkat illeti, e rovatban mindég hű és kimerítő krónikásai akartunk és aka­runk lenni mindazoknak az eseményeknek, melyek vármegyénk és városunk társadalmi és közéletében, közigazgatási és törvénykezési viszonyaiban föl­merültek. Szórakoztató történetkék, komolyabb je­lentőségű események, a törvényszéki nevezetesebb és érdekesebb ügyek képezik e rovat tartalmát, s a „Nyirvidék" a hír-rovat e hivatásának mindég a legteljesebb mértékben fog igyekezni megfelelui. A „Nyirvidék", miut egyszersmind hivatalos közlönye is a vármegyének, e mandátum megnye­rése által is nagyban gyarapodott erkölcsi erővel kezdi meg feuállásának X-dik évfolyamát. S midőn e számmal bezárjuk az évet, hogy megkezdjük az ujat, bizalommal fordulunk a vármegye és Nyir­egyháza város n. é. közönségéhez, hogy ne vonja meg tőlünk azt a támogatást, melynek segítségével, ha szerény körben is, Szép és hasznos hivatást teljesíteni vagyunk hivatva. A „Nyirvidék" szerkesztősége és kiadóhivatala. ÚJDONSÁGOK. — Boldog Újévet kivánuuk lapunk t. olvasói­nak, munkatársainak és jóbarátaiukuak. — Vármegyei közgyűlés. Szubolcsvármegye törvény­hatósági bizottsága a jövő hó 8 dikán, kedden d. e. 10 órakor rendkívüli közgjülést tart. A közgyűlés tárgyso­rozata, melyet lapuuk élén, a hivatalos részben közlünk, 16 pontból 411. — Áthelyezés. Gratfl Jóssefíiup in dr. Ltövei Elek közigazgatási gyakornokot a kisvárdai főszolgabírói hiva­talból, hasonló minőségben az alispáni hivatalhoz osztotta be. — Uj vármegyei közkórház. A kisvárdai közbirto­kosság néhány évvel ezelőtt, 24000 forint költséggel díszes és nagy kényelemmel berendezett közkórházat épitatt, vagyonosabb betegek számára. E kórhátat azonban a közönség nem igeu vette igénybe, ennélfogva a közbirto­Ah! de mi az ottan. Megzörren a csalit, ketté haj­lik a lomb, elrebben a madár: ott az „italánál,* kanya­rulatánál a csorgó pataknak, ott áll Szabó Lidi. Csillognak szemei, piheg hókebele, fekete hajfürti vállára omolnak, s mint a kis őzike, kit megriasztott a vadász hajtó ebe, remegve tekint szét. Meglátja őt Józsi. Felpattan helyé­ről és kitárt karokkal megy, rohan eléje. „Oh mily balga voltim! hittem az irigyek hazudó szavának. Csakhogy itt vagy végre, édes, jó angyalom, gyönyörű Lidikém!" — örömtől ittasan Igy kiált fel Józsi. Ölelni akarja, szomjazó ajkának kínjait oltani a csók tengeréből: s Lidike reszketve, mint a nyárfalevél, el­siklik előle. „Nem! Óh ! nem, nem szabad!" — susogja Lidike — „azóta sok történt . . .* „Ügy? hát mégis igaz? Te hűtlen, csalfa lány ver­jen meg az Isten!" — tör ki a fájdalom elgyőtrött szívó­ból és távozni készül. „Ne! óh ne távozzék!" — eseng a leányka — .átkát ne szórja rám, nem én vagyok oka Hisz' ón úgy sze­rettem! Ablakom előtt, ha fülemile dalolt, vagv a gerle búgott: magára gondoltam; ha láttam elsárgúlt levél;, mit a zord szél egymagába sodort, kebelembe rejtém s eszembe jutott, hogy minket is Így dob, háuy a keserű végzet. Hisz' én úgy szerettem! A sors kényszeritett. Mikor maga elment, beteg lett jó apára, én reám nehe­zült a háztartás gondja. Súlyos nagy teher ez: kenyeret seinraiból nem könnvü teremtni. Éjjel is, nappal is dol­goztam éu folyton, csakhogy testvérkéim ue éhezzenek. Apám betegebb lett, a sok éjjelezés engem is azzá tett; uem volt pénz gyógyszerre, sem élelmiszerre, s testvérim kiálták: „kenyeret! kenyeret!* Ekkor jött el Csapó Gyuri édes anyja, Ígért, a mit kérek; letérdelt előttem,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents