Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-14 / 42. szám

,N Y I R V I D É K". (törvényszéki birák, járásbirák, aljárásbirák, törvényszéki jegyzők stb.) vagy az illető törvényszékek fel vannak jogosítva, ennél fogva ezeknek erre vonatkozó, közvetlen hozzájuk intézett hivatalos Írásbeli vagy távirati megkereséseit a m. kir. posta és távírda hivatalok, nem különben a m. kir. posta és távírda igazgatóságok teljesíteni tartoznak. Más hivatal, vagv hivatali személy, p o. rendőr kapitány, főszolgabíró, csendőr parancsnok stb. ellenben nincs fel jogositva arra, hogy postai küldeményeket vagy táviratokat a tovább küldés, vagy kézbesítés előtt a posta és távírda hivatalban lefoglaljon, illetve hogy korábbi időben kezelt távirat eredetijének kiszolgáltatását igénybe vegye. 2 Posta küldemények és táviratok eladására, vagy kézbesítésére vonatkozó adatok hivatalos közlését, azt tudni illik, hogy bizonyos személy mily postai küldeményeket vagy táviratokat adott fel, vagy számára milyenek érkeztek, (mely adatok táviratoknál a feladási hely és feladó nevének, illetve a rend, hely és a czimzett nevének közlésén tul nem terjedhetnek,) a büntettek és a királyi törvényszékének hatásköréhez utalt vétségek nyomozása közben nemcsak az előbbi pont szerint eljáró királyi ügyészek, vizsgáló birák és törvényszékek, hanem az állami rendőrség főnöke, illetve a helyhatóság azon hivatalnoka is kívánhatja, kit a rendőrségi ügyek vezetese illet (vármegyékben a főszolgabíró, szab kir. városokban és rendezett tanáesu városokban a városi rendőrség főnöke, város kapitány.) Az erre vonatkozó megkeresésnek hivatalos uton kell intéztetnie akár közvetlenül a posta és távírda hivatalokhoz, akár az illető posta és távírda igazgatósághoz. 3. Ugyanazon hatóságok és közegek a m. kir. posta és távirda hivatalokhoz közvetlen intézhető hivatalos megkereséssel igényelhetik, hogy általuk Írásban kijelölt bizonyos postaküldemények vagy táviratok 24 óráig viszszatartassanak, illetve ne kézbesittessenek. Ha a megkereső ezen időközben nem eszközöl ki, illetve uem mutat fel bírósági intézkedést, a küldeményt vagy táviratot további késedelem nélkül és a kellő megjegyzéssel ellátva rendesen kell kezelni. 4. Csőd esetén, ha csődbíróság az 1881. évi XVII. t. cz. (csődtörvény) 91. § a értelmében a csődnyitási végzés egy eredeti példányát azon posta és távirda hivatalnak, melynek kézbesítési kerületében a közadós lakik, megküldi; a posta és távirda hivatal tartozik ezen végzés vételétől kezdve mindaddig, mig hozzá megszüntető végzés nem intéztetik, a közadósnak szóló postai küldeményeket és táviratokat a végzésben megnevezett, csődtömeg gondnoknak szolgáltatni ki. 5. Polgári perekben a táviratok eredetijét a bíróság megkeresésére a m. kir. posta és tavirda igazgatóságok, valamint a m. kir. posta és távirda hivatalok akkor adhatják ki, ha a perben álló azou fél, a ki az eredeti táviratot bizonyítékul használni akarja, annak hiteles másolatát a periratokhoz mellékelte vagy a bíróság előtt felmutatta és a bíróság megkereséséhez a fél által bemutatott hiteles másolatnak egyszerű másolatát csatolta. 6. Ha a fentebbi pontokban elősorolt esetek valamelyikére vonatkozó megkeresés illetve végzés közvetlenül a posta és távirda hivatalhoz volt intézve, ez a megkeresés teljesítése után annak valamint válaszának másolatát s a mennyiben az igazgatósághoz már beküldött eredeti távirat megküldésre kívántatnék, intézkedés végett az eredeti megkeresést, az előttes posta és távirda igazgatósághoz felterjeszteni köteles. A posta és távirda igazgatóságok pedig tartoznak ugy az alantos posta és távirda hivataloktól beérkezett, mint a közvetlenül hozzájuk intézett ily megkeresésekről, illetve az azokra vonatkozó elintézésekről hozzám havonkényt együttes jelentés tenni. 7. A tilos dohány vagy szivar küldeményeket továbbra is az 1887. évi janur hó 31-én 3376. szám alatt (Postai Rendeletek Tára 1887. évi 6. sz.) és az 1888. A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA, Balgatag, ki . . . Balgatag, ki csalódástól félve Nem mer hinni és remélleni, Mint ki, mert főfájás jó az élvre, A bor gyönyöreit megveti. Itt is, ott is, ha a szenvedélynek Fékét biztos karral megfogod, Nincs mit akkor a jövőtói félned, Nem lesz bánni a gyönyört okod. S ha valóvá mégse lesz reményed, És hitedben megcsalatkozol, Ügy sem vagy vesztese a cserének, Hisz könyűd gyönyör fejébe' foly. Mert nem csupán a fogható valóság Ami az embernek élvet ád, Bárha le nem törheted a rózsát, Beszívhatod mégis illatát. Azt az álmot, melyet csöndes éjjel Üdvről, boldogságról álmodol, Azt a reményt, mely a küzködésben Fentart, biztat, hogy nem buibatol: Legyen bár mind csillogó igéret, Mit a szellő elfúj szerteszét, A valónál mért kevésbre nézned, Ha valóul érzéd gyönyörét. I. L. A lantos. Gaszton Rancolva gróf már sok évvel túl volt a harminczon és ennek alapján házasságra is lépett és már régóta családapa, fiatal korában azon becsvággyal bírt, hogy valóságos naplopónak tartassék. Kereste és szerette 11 1 ' ' ' «» « m 1 »1 i . • v. -r-v évi január hó 24 én 1215. sz. a. (Posta és Távirda Rendeletek Tára 1888. évi 5. sz.), a tilos külföldi sorsjegyeket vagy Ígérvényeket tartalmazó küldeményeket pedig az 1877. évi deczember 30-án 22479. sz. a. (Posta Rendeletek Tára 1878. 3. 1) kelt rendeletek értelmében kell kezelni. 8. A Horvát-Szlavon országok területén fennálló magyar királyi posta és távirda hivatalokra, illetve magyar királyi posta és távirda igazgatíságra nézve folyó évi április" hó 18-án 16529. szám alatt kelt rendeletem továbbra is érvénybe marad. Budapesten, 1888. évi aug. hó 29 én. Barois, s. k. A másolat hiteléül: Baltay főigazgató.; 11,500. K

. Szabolcsvár megye alispánjától. 1888. A járási föszolgabirákuak, Nyíregyháza város polgármesterének. Tudomás vétel végett értesítem a tek. urakat, hogy Petneháza község egy „Községi bíróság pecsétje" köriratu uj pecsétnyomót készíttetett. Nyíregyházán, 1888. október 8. Zoltán János, alispán. 11,506. K. 0 , , , r s Szabolcsvarmegye alispanjatol. 1888. A járási fószolgabiráknak, Nyiregyhá/.a város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A nyíregyházai kir. törvényszék 6744/88. számú hirdetményét másolatban alantjegyezve közhírré tétel végett közlöm. Nyíregyházán, 1888. évi október 9-én. Zoltán János alispán. (Másolat.) 6744/88. b. szám. Hirdetmény. A nyíregyházai kir. törvényszék részéről közhírré tétetik, miszerint nyírbátori illetőségű Dankó István 6744/88. P. számú ítélet által az 1877. XX. t. czikk 28. §-ának a) pontja értelmében gondnokság alá helyeztetett. Kelt Nyíregyházán a kir. törvényszéknél, 1888. évi szeptember 14 én. Megyery Géza, elnök, Somlyódy István, t. jegyző. 11,374. K. „ Szabolcsvármegye alispanjatol. 1 OOO A járási fószolgabiráknak és Nyiregyháza vároí polgármesterének. Sopron vármegye alispáni hivatalának 12123/1888. számú átiratát másolatban alant jegyezve megtelő eljárás s 30 nap alatti jelentés tétel végett kiküldőm. Nyíregyházán, 1888. évi október 9-én. Zoltán Jáuos, alispán. (Másolat.) Sopronvármegye alispánjától 12123/a. II1888. Valamennyi törvényhatóságnak. Angeló Bertolatti 19 éves, rkath., nőtlen, olaszországi sanfiore conellioni kerületbeli illetőségű, gypsz-mintákkali bázaló, Sopron városi lakos, a csornai szolgabírói hivatal által házalási kihágás miatt 25 frtra büutettetett, rajta azonban ezen összeg, mert Sopronból időközben ismeretlen helyre eltávozott, teljesen behajtható nem volt. Ennélfogva van szerencsém hivatalos tisztelettel felkérni a tekintetes társhatóságot, hogy nevezettnek hatósága területén leendő köröztetését elrendelni s tőle a fenti összegből még hiányzó 22 frt 20 krt beszedetni és hozzám mielőbb megküldeni szíveskedjék. Sopron, 1888. szeptember 12-én. Simon. A megyei lóálloinány. Régen satnyulásnak indult ivadékaiban az a nemes mén, melynek hátán Szabolcs vezér honfoglalási útját megtevé. A dicső ős nevéről elnevezett vármegyének lóállománya oly silány, hogy bármelyik zordon éghajlatú felvidéki megyebelivel sem mérkőzhetik. rette az egyszerű és simákat, hanem bonyolultakat, kimenetelökben bizonytalanokat és ez, legalább az én nézetem szerint, határozottan helytelen volt. Mert a szerelmi és konyhai dolgokban az egyszerű mindeukor a legjobb és olyan, amit legkésőbben szoktunk megunni. Nem álmodozott másról, mint cselszövényekről, álöltözködúsről és titokteljes kalandokról. Egyik napon, gazdag reggeli után, melyet ép oly joggal lehetne vacsorának is nevezni, miután a leáldozó nap is tanuja volt a végének, Gtszton gróf, miután jelentékeny számú pezsgő üveg tartalmát kiürítették, fogadott, hogy még esti hat óra előtt — és az óramutató már a négy órát mutatta — mint >lautos* legkevesebb három frankot fog összekoldulni. Husz perez múlva egy gyanús kinézésű, rongyos egyéniség távozott a hires restaurációból és eltűnt az átellenes ház kapujában. Gaszton volt, kinek szerepe kiviteléhez, legalább ruháját tekintve, mi sem hiányzott. Egy óra múlva ismét barátai köréhen voit az elegáns teremben. >Nos, itt van*, mondá és az asztalra egy fényes 20 frankos pénzdarabot és egy — jó nagy csomagot tett. — A fogadást megnyertem és két házas fél közt a viszály magvát elhintettem. »Ily rövid idő alatt?* kérdé barátainak egyike. »DJ mit hozasz magaddal, ez tán a íérj feje?* »Még nem,« viszonzá Gaszton »egyelőre még csak az ő »kimondhatatlana«, de diskreciot kérek, mert egy hölgy jó hírneve forog kérdésben, ki a jobb körökhöz tartozik. A víg társaság hiábao iparkolott a dologról többet megtudni. Gaszton, bár a sok bortól fel volt villanyozva, néma maradt, akár a hal. Éa azonban, kit semmiféle diskréczió nem kötelez, az egész esetet el fogom mondani. Azon pillanatbaa, midőn Rmcelva a 75. sz. alatti ház udvarába lépett — mely a Via duc Ponté utczában feküdt — Pompiguon báróné ép az általa lakott első o„„;i, oKUbinSt &iintt.. Kedvencz kutyájának ug. Aki tudni akarja, hogy minők a lovak akkor, midőn a legrosszabb stádiumban vannak, az sétáljon hetivásárkor Nyíregyházának valamely élénkebb forgalmú közlekedési utján, melyen jó falusi gazdáink fogataikon haladnak, s látni fog lépten-nyomon oly desperátus kinézésű lovakat, melyeket bármely jóhirü állatbarát az állatorvosi klinikára küldene. Senki sem tagadhatja, hogy az urasági s a nyíregyházi úgynevezett tirpik lovakat kivéve, megyebeli ló-állományunkkal nem dicsekedhetünk, mert a kisebb gazdáink által tenyésztett s használt lovak alig méltók arra, hogy lovaknak neveztessenek s egy kis sopliistikával könnyű lenne bebizonyítani, hogy azon szánalmas külsejű négylábú állatkák nem is lovak, hanem a mamuthok és mastodonok korszakából itt maradt óriási macskák. De hát mi annak oka, hogy tősgyökeres s a ló iránt állítólag rokonszenvet tanúsító magyar gazdának ily silány minőségű s a legszelídebb kritikát sem kiálló lovai vaunak? A megyei lóállomány gyarlóságainak főoka, hogy a szabolcsi gazda liive a czélnélküli vásárlátogatásnak s ezen oktalan passzióját kielégítendő, lovakat tart akkor is, midőn csekély földbirtoka a lótartás részére nem nyújt megfelelő alapot. Ily kisbirtokból aztán lovait okszerűen és humánusan takarmányozni nem birván, azok rövid időn ugy elcsenevészednek, hogy csak az ostor és a vasvillanyéltől való félelem, nem pedig a természetükben rejlő ösztönnél fogva ügetnek. Csodálatos, hogy az ily veszteséges ferde gazdálkodásnak káros voltát belátni nem akarják, pedig annyi kézzelfogható indok szól eme rosz szokás ellen, hogy az ember szinte megdöbben, ha látja gazdáinknak ahhoz való csökönyös ragaszkodásukat. A szabolcsi kisebb gazdának lovat tartani általában véve felesleges luxus, csakis a megye oly vidékein van indokolva a lótartás, hol gazdáinknak a fuvarozás biztos jövedelmet szolgáltat, de ez esetben is csak ugy, ha elszánja magát s képes arra, hogy elegendő takarmányt termesztend s lovait nem csak életben tartó, de erőgyarapitó táplálkozásban részesitendi. Mert nem a ló abrakolásánál, hanem egyebütt kell takarékoskodni, ne tartson lovat olyan gazda, aki saját Ínyétől semmit meg nem tagad, de lovától sovány szecskán s a suliogó'j kivül minden egyebet sajnál. A ló táplálkozási igényei nem olyanok, mint a türelmes szamáréi, mert inig emez a haszontalan dudvát is édesdeden fogyasztja, addig amaz a tápszegény szalmához csak életfentartási ösztönénél fogva nyúl; eféléket csak akkor eszik szívesen, ha már abrakkal jóllakott. Ahol a földek már tagositva vannak, egy birtoktestet alkotnak s a lakóhelytől nem nagy távolságban feküsznek, ott a kis gazdák legokosabbau cselekesznek, ha igavonásra szarvasmarhát használnak, ennek a takarmány iránti igényei is kisebbek s amellett különböző czélokra alkalmas, mig a ló ha egyszer megsántul, a bőre áránál többet alig ér, ez pedig nem több 5 forintnál. A csak néhány holdnyi területen serénykedő gazda akkor adja praktikusságának meggyőző tanújelét, ha szántáshoz, boronáláshoz, kevés számú rándozásain mulatta magát, mely szintén az udvaron volt, mindenesetre nem azon szándékkal, hegy énekeljen. Sőt jogos azon feltevés, hogy ezen kutya sem művészi, sem zenei érzékkel nem bírt, mert azon pillanatban, amelyben az ál koldus balladáját elkezdé, és — hogy a gyakorlatból ki ne jöjjön, tüzes pillantásokat vetett a szép asszonyra — >Phőbut>* tökéleteseu elfeledé az okot, mely őt a szabadba vezérelte, és hevesen megtámadta a szerencsétlen lantos legkevésbé védett részét, fogait belemélyesztve annak hála Isten eléggé vastag nadrágjába. A báróné hangosan felsikoltott és Gaszton, ki bevételét már kérdésessé lenni látta és a fogadást féligmeddig elvesztettnek vélte, szerencsétlensége feletti boszszuságában ép távozni akart nadrágját kijavitatandó — a midőn a legravasszabb komornák egyike megszólitá. »Hallja, muzsikus, itt kiild önnek a báróné husz frankot megelégszik vele?* »Csak lassan* mondá Rancolva, ki a sértett félt kitűnően játszotta, »ily könnyen nem alkudunk meg. Egyenesen elmegyek a rendőrségre és feljelentem a kuvaszt.* »No már ki lenne oly együgyű — viszonzá a szobaleány, »jöjjön fel a bárónéhoz, ő oly jó és kedves, ön bizonyára ki fog vele egyezkedni.* Felórával később az élhetetlen Gaszton távozott a bárónétól, nemcsak a husz frankkal, hanem a báró egy már használt, de jókarban levő nadrásjával és egy utalványnyal az utczaszögleten levő gyógyszertárhoz. Azonban a ravasz koldusnak uem volt szüksége semmiféle tapaszra vagy kenőcsre, mert mint már emiitők, »Pnőbus« támadását igen felületesen végezte. Még ugyan annak a napnak esetéjén Gaszton a bárónénak, ki őt minden esetre megbűvölte, egy gyönyörű virágcsokrot küldött. Másnap ismét a báróné ablaka alá ment énekelni, és pedig a báró ur nadrágjában, ami bizonyára igen gyengéd figyelemre mutatott. Pompignon asszony ismét mogjelent az ablaknál is a lantosnak egy frankot dobott alá oly mosoly kíséretében. melyet ez utóbbi sokkal többre becsült száz czentiménél.