Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1888-09-16 / 38. szám
NYÍBV1DÉ K" mélyre ható kérdésben lehet-e jogosultsága, az más kérdés; de az bizonyos, hogy annak a törvényhozásnak uem volt egyetlen egy tagja sem, aki arra gondolt volna, hogy a törvény e rendelkezése folytán meg fog történhetni Magyarországon az az oset, hogy magyar fiatal embereket az érettségi vizsgán a német nyelvből megbuktassanak, nemcsak, de megakadályozzák a pályájukon való előbbre haladásban akkor is, mikor az egyetlen egy tantárgyból, a német nyelvből megbukva, pótvizsgára mennek B ott újra elbuktatják őket. Nem csuda aztán, ha a német nyelv kultuszát átviszik a közéletbe is, s annak súlyát hivatali tekintélylyel is öregbíteni igyekeznek. Csak egy példát hozzunk föl: az egyéves önkéntesi intézményt a hadseregben. Mikor ezt az intézményt életre hozták, az akkori közös hadügyminiszternek nem volt még bátorsága ahhoz, hogy az egyéves önkéntesek tiszti vizsgájára nyíltan kimondja, hogy azt csak olyan fiatal ember teheti le, aki németül tud. Azóta húsz esztendő telt el, s ime a mostani hadügyminiszter már elérkezettnek látja az időt arra, hogy a német nyelv tudásának föltételét hirdesse, és pedig olyan súlyos körülmények között, mikor a véderő törvénynek kilátásba levő módosítása szerint, a tiszti vizsga le nem tevése nagyon érezhető terheket fog ráróni a müveit fiatalságra. Ez irány feléledésének mozgató oka — bigyjék el Önök családanyák s tanintézeteink vezetői — ott van a magyar nevelés németes irányzatában. Önök védekeznek vele, hogy a német nyelv — s ami vele együtt jár -a német műveltség kultuszát az élet teszi nálunk közszükséggé, pedig épen megfordítva áll a dolog: ebben a német kultuszban van eredő pontja annak, hogy a német nyelv nálunk még most is, Bőt némely irányban mind inkább hatalmasabban — közszükséglet. ÚJDONSÁGOK. — A vármegye rendkívüli közgyűlése e hó 10-én délelőtt 10 órakor igen gyorsan véget ért. A tárgysoro zitba felvett ügyek, az állandó választmánynak, lapunkban már közölt véleményei változatlan elfogadásával intéztettek el. — Szabolcsvármegye székházának megépítését nagyon sürgeti a belügyminiszter. A legutóbbi napokban megint felhívta ugyanis az alispánt, hogy az uj megyei székház építése és a nagykállói régi megyeház eladása iránt létrejött megállapodásokat tüzetes jelentés kíséretében terjeszsze föl. E miniszteri rendelet folytán az alis pán tudatta a belügyminiszterrel, hogy ez Ugy megoldása érdokében ez ideig micsoda lépések történtek, s összehivatta egyszersmind a vármegyének a székház építése kérdésében megbízott küldöttségét e hó 19 dikére tanácskozásra. — Kinevezés. Az igazságügy miniszter Fekete Gedeon szatmár németi-i kir. törvényszéki aljegyzőt a nyíregyházi kir. törvényszékhez törvényszéki jegyzővé nevezte ki. — Lefoglalt közköltség. A nyíregyházai kir. adófelügyelőség, hogy a végrehajtási költség téritményekhez hozzájuthasson, a vármegye több községében lefoglalta a közköltség pénzeket. Az illető községek ennek folytán nagy zavarba jutottak, mert nem tudták fedezni rendes házi kiadásaikat. A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésében foglalkozván ez ügygyei, utasította a kir. adófelügyelőt, hogy hasonló eljárástól a jövőben óvakodjék, mert a közköltség czimén befolyó pénzek, költségvetésileg megállapított rendeltetéssel bírván, le nem foglalhatók. — A gyermek menedékház felállításáról legújabbban Berencs község alkotott szabályrendeletet. A szabályrendelet a törvényhatósági bizottsági közgyűlés elé való előkészítés czéljából az alispánnak adatott ki. őstől való származást kimutathatni Ujabb időben a lovagrendek szabályai is enyhültek. l<968-b>m a két rend főmestere érvényen kivül helyezé a szigorú szabályzatot, ugy hogy Andrássy Gyula gróf is fölvétethette magát a Johannita rendbe »ad honores bailly«-nak. Udvarképessé a Habsburg-ház szabályai szerint polgári származású férfi i« válhatik, de csak két módon. Egyik az,Jha elnyeri a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot, mely esetben az udvarképesség a nőre is kiterjed. A második, a mi az udvarképességet megadja, a katonatiszti bojt. S itt aztán nincs e tekintetben személyvagy rangkülönbség. A ki haduagy, ép ugy megjelenhet a király udvarában, leülhet asztalához, tánczolhat az udvari bálban, miut akár a legidősebb tábornok. Sőt a legutóbbit még inkább teheti. Az osztrákoknál az aranvkulcsos, vagy kamarási méltóság elnyeréséhez is tizenhat, illetőleg két ágon harmiuczkét nemes előd kimutatása kell. Mária Terézia összeolvasztó politikájának nagyon erős akadály volt ez az útjában. Miért is a magyar udvari kanczellária a királynő elé terjesztvén a töröktatár világban elpusztult magyar nemeii levéltárak körülményét s az egyházi lajstromok hiányos voltát, a királynő beleegyezett, hogy a magyar nemestől, ha kamarás akar lenni, elég nyolcz, két ágon tizenhat, nemes őst kimutatnia. Ugyanebben az előnyben részesité ama magyar hölgyeket is, kik az általa alapított csillagkeresztes hölgyrend vagy a MáriaSchulban fönnálló nemesi hölgy alapítvány tagjai kívántak lenni. E méltóságok elnyerésénél tehát nem a személye érdem a jogczim, mint a rendjeleknél, hanem a kifogástalan előélet mellett a tiszta nemesi származás az egyedüli, a mi arra jogosít. Itt »Ahnen probe«, az ősök bizonyos száma nemesi származásának okmányszerü beigazolása kell, melynek föltételein nagyon kivételes esetekben segit a királyi kegy. De az utóbbi időkben még is volt már rá eset, hogy az állandó udvarképesség elnyerésére felényi ős kimutatása is elegendőnek találtatott, — Izraelita tankötelesek. Gégényben nincs az izraelita tanköteleseknek iskolája. A református iskolába akartak hát beiratkozni, de ez ellen meg kifogást tett az ottani ref. lelkész, az osztó igazság elve szerint abból indulva ki, hogy az izr. hitközség is gondoskodbatik rendes iskoláról. A vármegye közigazgatási bizottsági is foglalkozott e kérdéssel, s a fenforgó körülmények tekintetbe vételével utasitandónak határozta az illető lelkészt, hogy az izraelita tanköteleseket, amennyiben az iskolában elférnek, fogadja be. — Öngyilkosság. Recsky Bandi, volt vármegyei Ci udbiztos, az ország szerete híres nevozeteeségü Recsky Audrás_ fia, a »Tóbik* tanyán, Heves megyében, föbelőtte magát. Öngyilkosságának közelebbi körülményedről nincsenek értesüléseink. Zilált és zaklatott életén kivül, melyet családi bajai is súlyosbítottak, úgy látszik valami családi betegség vitte az öngyilkosságra, mert tudvalevőleg atyja s testvér batyja Miklós és öngyilkos módon végezték életüket. — A szabolcsvármagyei községi és körjegyzők egyesülete e hó 15-dikén tartotta meg rendes évi közgyűlését, Nagy Kálmán uj fehértói jegyző elnöklete alatt, a vármegyeház nagytermében, igen gyér részvét mel'ett. A közgyűlés legnevezetesebb tárgya az elnökválasztás volt. Nagy Kálmán elnök ugyanis leköszönvén, az ő he lyét kellett választás utján betölteni. Megválasztatott el nőkké Lányi Antal orosi jegyző, egyleti jegyzővé Nagy Sándor k.-semjóni jegyző s titkárrá Simák István nap kori jegyzőt. — Az állategészségügyi törvények és rendeletek végrehajtásának ellenőrzése czéljából, Vidovich László vármegyei aljegyző a mult hó második felében körutat tett a vármegye területen, s tett tapasztalatai alapján jelentést tévén az alispánnak, a konstatált mulasztások megtartása iránt a szükséges lépések megtétettek. — Rab-statisztika. A nyíregyházai kir. törvényszék fogházában augusztus hó végén le volt tartóztatva 199 férfi és 22 nő, összesen 221 egyén; a nagykállói járásbirósági fogházban 21 férfi, 7 nő, a t. löki járáss bírósági fogházban 5 férfi, 1 nő, Nyírbátorban 4 férfi, s Kisvárdában 9 férfi, 1 nő. — Megerősítés. A nyíregyházai iskolaszék Werner László felső leányiskolái igazgatót állásábau véglegesítette. — Egy jegyző bünügye. Dankó Károly vasmegyeri jegyző sikkasztási bűnügyében e hó 12 én tartotta meg a helybeli kir. törvényszék a végtárgyalást. Dankó Károlynak az volt a bűne, hogy 1882-től számítva mostanig, tehát hat egész éven át 6 frt azaz hat forint 19 krajczár hiányt fedeztek föl nála az adókezelésnél. Ez a hiány pedig igen könnyen megmagyarázható módon ugy keletkezett,'hogy az adószedési napló tételei nem vágtak öszsze az adófőkönyv lerovási tételeivel. A végtárgyaláson megjelent a kir. adófelügyelő is, s előadta, hogy ő annak idején jelentést tett a törvényszéknek ez ügyben, mely jolentéa a vádolt jegyzőt már annak idején teljesei tisztázta volna, de ezt a jelentését hivatalában keresztül húzták s igy az nem jutott a törvényszék elé. Elmondta továbbá a végtárgyalásoa a jegyzőre vouatkozó teljesen mentő körülményeket, melyek folytán a kir. ügyészség is elejtette Dankó Károly ellen a vádat s a kir. törvényszék is teljesen felmentette őt. — A vármegyei jegyzői nyugdíj választmány e hó ll-dikén Zoltán János alispán elnöklete alatt tartott ülésén megtette a lapunkban már jelzett változtatást a jegyzői nyugdij szabályzat 16. § án,"s Apagyi Zachariás pazzabi jegyzőt, saját kérelmére, nyugdíjazta. Több rendbeli özvegyi segélydij megszavazása után a választmány utasitandónak határozta a főszolgabírókat és Nyíregyháza város polgármesterét a hátralékok szigorú behajtására. — Furfangos csalás. Városunk egyik előkelő hölgyéhez beállított a uapokbau egy cselédleáoy, g a kisasszony egyik barátnője nevében elkért egy díszes felöltőt, hogy arról az illető kisasszony mintát vehessen. Meg is kapta a felöltőt, s hogy csaló volt, csak másnap sült ki, mikor is az illető úrhölgy kérdezősködött barátnőjétől a felöltőjéről, s az arról semmit sem tudott. de mindig azzal a clausulával, hogy ez csak különös kegyelemképen történik s praecedensül nem tekinthető a jövőben. Az udvari etiquette még mindig a fönnálló szabályokhoz ragaszkodik s az ezektől való minden legkisebb eltérés egész esemény jelentőségével bir az udvari körökben. Igy például 1868-ban a bájoa Erdődy gróf kisasszonyok voltak a bécsi arisztokrata körök kedvenciei. Egyiket gróf Széchenyi Béla, másikat gróf Károlyi Alajos vette nőül. Hanna grófnőt Gölöllőn a királyasszonynak is bemutatták, a ki igen megszerette a gyönyörű, szende hölgyet. De a grófnőnek egy nagy bűne volt, nem lehetett udvarképes, mert édes anyja, egy igen derék kitűnő nő, de hit polgárleány, egy bécsi bérkocsis leánya volt. A királyasszony mindannak diczára egy udvari estélyre, de csak arra az egyre, meghívót küldetett neki. A fiatal grófnő hódoló tisztelettel ugyan, de határozottan mellőzte a meghívást, m;lp csak alkalomra szólt. A király aztán elrendelte, hogy a túlságos szigorú szokástól térjenek el s a'grófnőt állandó udvarképssségre emelte, igy törvén rést a király szabadelvüsége egy feudális s a mai korszellemmel nehezm egyeztethető, rideg hagyó ninyon. Do hogy a királyi kegyelem nem mindig hajlandó tul tenni magát a századok óta megciontosodott udvari szabályokon, azt még magok a királyi ház tagjai közül is többen voltak kénytelenek tap isztalni. Marcziáuyi idézi Jánoi főherc.eg példáját, ki a meráni postamester leányát vette feleségül s neje számára c*sk hosszú idő multán nyerhette el az udvarképességet. Henrik főherczeg pedig, ki a gyönyörű hangjáról híressé vált linczi művésznővel, Hoffnann kisasszonynyal lépett morganatikus házasságra, maga is hosszú ideig száműzve volt az udvartól. A főherczeg akkor lemondott még altábornagyi rangjáról s a 12-ik gyalogezred tulajdonon jogát is elvesztette 8 noha a királyi kegy később visszaadta neki hazáját és katonai rangját, najét pedig botzeni grófnőnek nevezte ki: a főherczegasszony még ma sem jelenhetik meg az udvarnál. Ha lenne valami nyom rá, hogy a ctaló ki volt, akkor egyszersmind azt is jelenthetnénk, hogy „a rendőrség nyomozza a tettest." — Értesítés. A »sz<abolcsmegyei általános tanítóegyesületi központi választmánya 1888 ik év, szept. hó 19 én d. e, 10 órakor a rom. Kath iskola helyiségben rendes gyű ést tart miről a helybeli és vidéki választmányi tagok tisztelettel értesíttetnek. Tárgysorozat. 1. et 1888ik év julius hó 14-én tartott XlI-ik közgyűlés jegyzökönyvének hitelesítése 1 abból kifolyólag a központi választmányra bízott ügyek elintezése 2, et f. évi aug, 20 án Badapesten tartott » Eötvös* alap központi osztálybizottsági gyűlés esedménynek tudomásúl vétele 3. Tárgyalható indítványok. Nyíregyháza 1888 ik évi szeptt. 13 áa Miklós László, egyesületi elnök. — Interpelláció. »Van e tudomása a tanfelügyelő urnák arról, hogy egyes egyházi hatóságok, ignorálva a közigazgatási bizottság előző határozatát, iskolákat építenek a nélkül, hogy az épület tervezetét, az emiitetthatározat értelme szerint, a vármegyei m. kir. állam építészeti hivatalnak, a főorvos és kir. tanfelügyelő közbenjöttével leendő megvizsgálás czéljából bemutatnák.* Ezt az interpellációt dr. Jósa András vármegyei főorvos ur iutézte a közigazgatási bizottság legujabbi ülésén Velkey Pál kir. tanfelügyelő úrhoz, előadván megokolásul azt, hogy Nagykállóban a r. katholikus egyház, a tervek felülvizsgálásának ilyen mellőzésével építette föl uj iskoláját. A közigazgatási bizottság utasította a tanfelügyelőt, hogy az ügyet vizsgálja meg. — Garázdálkodó adóvégrehajló. Nagymáté Albert kislétai ev. ref. lelkész jelentést tett az alispánnál, hogy a Kislétára kiküldött adóvégrehajtó a lelkészi hivatalos helyiséget megsértve, ott közbotrányt okozva, eljárásában oly tettekre vetemedett, melyekért a följelentést ellene meg kellett tennie. E botrányos magaviseletét még tetézte azzal is, hogy a — följelentés szavai szerint — »a holtak nyugalmát sem tisztelve,* még nagyobb botrányokat követett el. Enuek folytán Nagymáté Albert lelkész úr az illető adóvégrehajtó azonnal való fölfüggesztését kérelmezte az adófelügyelőnél. — Az egészségügyi viszonyok a vármegye területén megint rosszabbra fordultak a mult hónapban. Minden 1000 ember közül 3.43 halt meg augusztushó folyamán, s ami nagyon szomorú, az összes elhaltaknak 71°/ 0-a hét éven aluli gyermek volt, akik közül megint 46% nem részesült gyógykezelésben. — A vármegyei árvaszék működése a mult hó folyamén a következő volt: juliushóról elintézetlenül átjött 2026 ügydarab, ehhez augusztushó folyamán érkezett 1332, elintézendő volt tehát 3357 ügydarab. Feldolgoztatott ebből 940 darab, maradt hátralék 2417 darab. — Megbírságolt jegyzők. Lapunk egy előző számában megemlékeztünk róla, hogy a kisvárdai járás főszolgabirája, a járás összes községi és körjegyzőit 5 — 5 forint pénzbirsággal büntette meg azért, mert a községek f. évi költségvetését késedelmesen terjesztették be. E büntetés és bírságpénz megfizetése alól az alispán, Majos Ferencz thassi jegyzőt indokolt kérelmére fölmentette. — Ördöngös tanító s ördóg üző pap. A nyir-acsádi g. kath. tanitó a mult hónap egyik napján egyszer úgy be talált rúgni hogy rajta elmezavar jelei mutatkoztak, miro a falusi oláh eredetű népség Bzájról-szájra sulttgni kezdte, hogy a tanitó urba belebujt az ördög. Meghallván ezt az ottani g. katholikus pap, azonnal a tanítónál termett s azt a népség szeme láttára vallásos czeremóniák közt megfüstölte, mire a tanitó állítólag azonnal jobban lett, sőt a jelen voltak látni vélték a lólábu és kecskeszarvu ördögöt, amint a megzavarodott tanitó porhüvelyét sajnálattal — odahagyta. — Ez a kis történet egy nemrégen egy helyi laptársunk által szellőztetett NyirAdonyi esetet juttatja eszünkbe hol a tanitó a kutyáját temette el énekszó mellett, mi alatt felesége a pitvar ajtóban egy juh kongót rázott, utáuozva a harangozást. Ugy látszik, azon a vidéken merik az ördögöt a falra festeni s nem félnek, hogy — megjelenik, holott egy kis feneőbb hatósági ördög üzés úgy látszik nagyon elkelne. Az udvarképességgel szoros kapcsolatban áll a jog megjelenhetni az udvarnál tartatni szokott bálokon és estélyeken. Az osztrák udvarnál a legutóbbi időkig a tánczmulatságnak csak két neme volt divatban : a Kammerball és a Hofball. A Kammerball izigoruan zártkörű, melyen rendesen csak a', uralkodóház tagjai, mis fejedelmi pzemélyek és udvari méltóságok szoktak részt venni csuk kivételes esetben más udvarképes személyek is. Az udvari bálon megjelenhetésre azonban igényt tarthat minden egyén, a ki udvarképesnek kijelentetett, ha az udvar székhelyén való idézését kellő időben bejelenté az udvari főszertartási hivatalnál; továbbá a közöz hadsereg és honvédség tisztikara, a miniszterek, külföldi követek nejeikkel együtt és a főpapság. Hogy királyunk, hódolva a korszellem kívánalmának, mely az osztályo'c közötti válaszfalak merev föntartását nem szíveli, egy harmadik mulatságot is behozott, a >bált az uivarnil* s hogy ez nem azonos az >udvari bállal*, ezt volt alkalmunk jelezni. A >bilon az udvarnál* minden tisztességes állampolgár, rang, vallás, osztály és nemzetiségi különbség nélkül, képviselő, iró, magasabb állami hivatalnok, pupliczista, művész, kőltó, kereskedő stb. kaphat meghívót, mely őt az udfarnil megjelenésre jogosítja. Noha még ez is jelentékenyen távol áll attól a demokratikus szellemtől, m>ly a magyar nemzeti királyok udvartartásit jellemezte, még is el kell ezt is vívmánynak ismernünk, meggondolva, hogy a merev formákhoz kötött ó spanyol etiquette sehol sem uralkodott korlátlanabbul, mint a Habsburgok udvarában. S elismeréssel kell följegyeznünk, hogy a mi királyunk és királynénk voltak az első e házbeli uralkodók, kik a polgáriasabb igényekkel föllépő korszellemnek saját társas termeik szélesebb körök előtt való megnyitásával is érvényt szereztek.