Nyírvidék, 1887 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

Melléklet a „lUyírvidék" 37-ik számához. nulságos, de haszonnal járó is leszen. Végtelen hosszú volna elősorolni minden egyes kiállítható tárgyat s igy csak arra utalok még, hogy sok oly tárgy van pl. koaáríűzvessző, nád (stuckatoar készítéshez), czirok (nagyrészét Stiriából importáljuk !) gipsz, mész, czement stb. mik a termelőnek alig, vagy éppen nem jövedelmeznek a helyi körülmények miatt, holott ha kiállittatik a venni szándékozó értePülhet, honnan, mily mennyiségben, mily árban kaphatja azokat. — A gazdának jelen súlyos helyzetében meg kell ragadni minden eszközt ami boldogulásához vezethet! Azt hiszem felesleges a K. Muzeum hasznos voltát bővebben fejtegetni: a fentebbiek alapján kiki belátja, hogy saját érdekében cselekszik, ha a K. Múzeumban kiállít s ha azt minél gyakrabban látogatja. Miután némely termeivények romlaudóságuk miatt nem képezhetik tárgyait az álltndó kiállításnak, a K. Muzeum által különféle időleges kiállítások rendeztetnek évenkint, Ilyen leszen a f. é. október hó eső napjaiban megnyitandó >Idöleges Gyümülcskiállitás (Gyümölcsvásár)«, mely ugyan e hó 31-én fog bezáratni. A kiállításra csupán oly gyümölcs küldendő be, mely minőségénél, vagy a termelés mennyiségénél fogva nagyban eladásra és kivitelre alkalmas. A legkisebb mennyiség, mely beküldhető: almától, körtéből, birsalmából 100 darab, a többi gyümölcsfajokból 10 kilo. Az igazgatóság további feszólitásáig az első küldemény amazoknál ne haladja meg az 5000 darabot, az utóbbiaknál a 100 kilót. Kivételt képeznek oly gyümölcspéldányok, melyek hazai gyümölcsfa-tenyésztők által a gyümölcsfákat venni óhajtó közönségnek bemutattatni szándékoltatnak és a melyekből egyes példányok is mintakép beküldhetők. Ez esetben az eladó gyümölcsfacsemeték száma közlendő. A bejelentés bejelentési ív mellett f. évi szeptember hó 20-áig eszközleudő. A bejelentett gyümölcs legkésőbb f. évi szeptember hó 26-éig beküldendő. A gyümölcs kosarakban vagy hordókban szállítandó. Minden kosárba vagy hordóba a kiállító nevét, a gyümölcsfaj elnevezését és a darabszámot vagy súlyt magában foglaló jegyzék csatolandó. A kiállítók vasúti igazolványt nyernek, melynek alapján a vasúti szállítási díj 50%-nak elengedésére tarthatnak igényt. Térdij nem fiízetendő; a szükséges állványokat és asztalokat a muzeum igazgatósága díjtalanul szolgáltatja; hasonlókép a gyümölcs kiállítására szolgáló tányérok is ingyen bocsáttatnak a kiállító rendelkezésére. A muzeum által eszközölt eladások és megreude' lések után 10% jutalék fizetendő. Mindennemű felvilágosítást, ugy ezen időleges gyümölcskiállitás, mint a folyton fenálló állandó kiállitás tekintetében készséggel megad, s kívánságra »bejelentési ivetc azonnal küld alulírott, mint a Szabolcsvármegye területére kinevezett mezőgazdasági csoportok képviselője. Kelt Napkoron. 1887 szept. 5. Kállay Leopold. Fiume. II. A Cattarón. Augusztus bó 22-én reggel felszálltunk a Zichy mólón ránk váró Cattaró hajóra, roppant tolakodás és lárma közt, mihez még a városi zenekar is hozzájárult. Ciotta podesta feljött a hajóra s néhány szóban búcsút vett tőlünk. Kevéssel rá, a nélkül, hogy még mindnyájan a fedélzeten lettünk volna, hirtelen felvonták a hidat s 50—55 kéjutazó a pirton maradt, egy sem lévén kinek már a hajón ne lett volna valakije . . . A dolog magyarázata az, hogy a hajó csak 500 emberre volt berendezve s valószínű, hogy Schwimmer mind az 571 kéjutazót át akarta »usztatni« egy hajón, mely szándéka azonban hajótörést szenvedett a kapitány éberségén. Igy is 516-an szorultunk fel a hajóra. A Clarisse szülei meg mindennap eljártak a Jenőékhez és majd vigasztalás, majd szwmrehányás által igyekeztek könnyíteni nagy fájdalmukon. — Bizony csak maguk az okai mindennek 1 — Hej dehogy vagyunk, dehogy vagyunk 1 — Mi mindjárt mondtuk, hogy ne bocsássuk el a fiatalokat. — De mikor azok nem akartak ithon maradni 1 — Már most itt van. Az olasz brigentik vakmerők, az egyik bizonyosan mogszöktette Clarisset. Szegény Jenő, kétségbeesésében bizonyosan főbe lőtte magát. Nem ugy lett az. Az olasz nők szenvedélyesek, az egyik elcsábította Jenőt és szegény Clarisse bizonyosan az adriai tengerbe ugrott. A helyzet mind válságosabbá kezdett lenni. Az öregek már arra is gondoltak, hogy közösen kivégzik magukat, mikor egy szép este egyszerre csak betoppant az elveszetnek hitt és megsiratott ifjú pár. A menyecsko majd ki csattant a nagy egészségtől, olyan jól nézett ki. A férj szemeiből pedig a legtisztább boldogság sugárzott elő. Természetes, hogy a nagy öröm elnémitá a vád vagy szemrehányás szavát és vidám vacsora egyeeité a boldog családot. Vacsora közben aztán az öreg megkérdő Jenőt ; — No fiam, már most kiutaztátok magatokat. Beszéljetek hát valamit Velencéről! — Oh apám, látni, érezni, átélni kell. . . . Eh, vén vagyok én már ahhoz. . . . — Az igaz, hanem az a Velence olyan szép, hogy azt elbeszélni nem lehet. Ugy-e Clarisse? A fiatal menyecske mélyen elpirulva süté le szemeit f-a ebből az elpirulásból mindnyájan megértették, hogy az a Velence csakugyan nagyon, de nagyon szép lehat! Sok 'kinyilatkoztatást, szaladgálás, időtöltés után vegre megindultunk, búcsút intve Fiumének és az ott maradt bajtársaknak, kik délben voltak u ánnunk indulandók más hajóval. A Cattaró kapitányának ezen 'illetlensége* Schwimmernek 700 forintjába került; nekünk már kevés különbségét tett volna kissé jobban is összepréselve lenni. A Cattaró maga elég jól épült és még fiatal gözös valami 800—1000 tonnás, czélszerü berendezéssel, 100— 150 utas számára igen kényelmes; de 516 utas csak azon szerencsés véletlen következtében találhatta magát némileg jól, mivel a tenger, az ég, a levegő — mind három közös erővel — minden kegyeivel elárasztott. Elég legyen erre nézve annyit felhoznom, hogy az összes utasok közül egyetlen egy sem kapta meg a tengeri betegséget, mi pedig oly hajón, mely tisztaság tekintetében annyi kivánui valót mutat fel, igen könnyen megtörténhetik. Útközben csaknem mindig lehetett látni hol egy, hol másfelől száraz földet. Folytonosan és fokozatos érdeklődéssel nézegettük a meg-megujuló hegyes partokat, itt-ott kikivillanó helységeket, tornyokat, egy-egy velünk szemközt vagy keresztben haladó hajót, a pólai világító tornyot, a Pólából hajónkról látható részeket, ismét kopár sziklák és erdővel borított hegyek. Egy a vízből felverődő delfin egész mozgalmat idézett elő a hajón, az első, ki meglátta, a meglepetés, öröm és bámulat hangján kiáltotta el: »czethal!c nem is tételezvén fel, hogy a tengerben más bal is lehessen, mint minőt czethal név alatt ítkolás könyveink gyarló illusztráczióiban látott, vagy a meglepetés és ismeretség hiány miatt, ha egy létező még nagyobb halról hall vala, feltehető, hogy annak nevét kiáltja el. Ez után az általános figyelem a tengerre irányult, még voltak, kik látták, de csak pillanatra ós részben felvetődő delfint, mi az izgatottságot annjira fokozta, hogy midőn egy bajtársunk azt kiáltotta, »ni egy nyúlc ! sokkal több érdeklődést keltett, mint akár egy létező nyúl, vagy nem létező delfin igényelhet. A hajón kitűnően ebédeltünk, százanként beosztva foglaltuk el az asztalokat. Az étkezés 11 órakor kezdődött s 5 órakor ért véget, általánosan dicsérvén a Cattaró konyháját. Napszállatkor élveztük a látvány szépségét, midőn a távolból feltűnt a hét szigetre épült Velencze, világító tornya messze vetve fénysugarait a sík tengerre. Ettől kezdve hajónk a legnagyobb óvatossággal haladt előre, a zátonyok közt teljes figyelemre volt szükség; mindazáltal mind közelebb nyomultunk s elértük a lagúnák városát, a tenger leányát, a bájos Velenczét de még csak uszálya szélét; az est sötétje mind job>an ránk borult, a nap már rég lehanyatlott, csuk a szelid telő hold enyhítette kellemesen az est sötétjét. Igy baladván lassan előre, egy sötét tömeget láttunk felónk közelíteni, egy bárkát, mely bárka velünk, hajónkkal egy vonalba érve, hirtelen nemzeti szinü fénybe borul s száz torok kiáltja egyszerre: Evviva pompieri ungarici! Evvivaü! Szűnni nem akaró Éljen! vólt rá a felelet, az úgyis jól hangolt társaság roppant fellelkesült, kalapokat sapkát kendőt lobogtattunk s annyira egyoldalábu. futottunk a hajónak hogy a fél-lapátos-kerék (állítólag) nem érhetvén a vizet, nem lehetett előre mennünk ; nagy nehezen szét osztatván a hajón újra megindultunk folytonos Evviva és Éljen kiáltások között. Az olaszok kifogyhatatlanok voltak az öröm nyilvánításban; külö nősen feltűnt közöttök kettő, kik a többiektől elütőleg nem sisakkal, hanem vörös sapkával voltak ellátva s legfeltűnőbb helyen állottak kiabálván, lelkesedvén és lelkesítvén. Mikor szemünk némileg megszokta és már kissé gyengült a bengáli fény egyikünk megismerte a két vitéz veressapkás »taliánt,« előttünk egy nappal előre utazott két nyíregyházi tűzoltó személyében. Lassan helyünkhöz értünk, s mival a horgouyvetés és kiszállás közt még jó időnk volt, szemléltük a körüllevő partokat, megmegujuló nemzeti szinü bengáli tüzével. Végre megkezdődött a kiszállás, még pedig szállodánként elosztva mintegy 12 szállodába lettünk elszálásolva ; legutolsónak maradtak azok, kik egy szállóba legtöbben jutottak. Érezvén, hogy rövid időn partra szállunk, a mindenkivel közös vágy, a szárazföldért ennak kö-elében többeket még arra is ragadott hogy dalolni kezdettek de egy figyelmeztetés folytán: »Urak; Most már itt Olasz földön vagyunk, az olasz zeneértő, ne compromitáljuk énekléssel maguukatlc abba hagyták, csupán egy gondolán hajónkat elhagyó társaság zendítette rá: Ne sirj kis leány olyan keservesen! da a hajóról lekiáltott egy hang : Jobb ha az urak nem ordítanak olyan keservesen, s ez továbbra is elvette a társaság daloló hangulatát. Szállónkban szives fogadtatásra és jó ellátásra, kitűnő szobákra s ágyra találtunk, bár nehezen esett egy Ü76g szóda vizért 1 Lírát (50 kr. fizetnünk). Ezt csak mellesleg említem meg neui mintha szóda viznél egyebet is nem ittunk volna, mindazáltal kevés idő múlva minden törődésünket fáradságunkat feledtük, Morpheus karjai között, kivéve néhányakat, kik még akkor mindjárt vacsora után 11 órakor kimeatek a Szent-Marit térre s nagy elragadtatással beszéltek szépségéről miből ugyan 10 perez alatt édes keveset láthattak. Legközelebbi ébredésünk már Velenczeé ez az »egy éj Veleuczében* legyen a pihenésnek szentelve. A nevelés tanításban való tervszerűségről. A kik valaha nevelés tanítással foglalkoztak, vagy ' jelenben is foglalkoznak, nagyon jól tudják, hogy az — különösen az alsó fokon — vajmi keserű kenyér ott, hol a gyermekbérben kapott rozs, rostaalj lévén, tele van »secule cornutummaU, babóval, és konkollyal ; savanyu kenyér ott, hol a dászkál szalona helyett vadalmát, vagy vörös hagymát früstököl málé kenyérrel és siralmas ott hol az ember keserves fizetése félévig az állam kaszában hever, kamat nélkül. Bizony-bizony nehéz kenyér mikor nincs kenyér ! Ezt a szolganótát, bogy: »Édes volt az anyám teje, stb.* országszerte minden tanítónak tudnia kellene. A dohányos, féderes talyigáu, a gulyás zöldre festett ko csín a juhász csacsin jár akkor, mikor a néptanító csak az apostolok loíain poroszkál. Ha elvétve akad is,hogy némelyiknek természetes, négy lábú lova tűnik fel a láthatáron, isten ments! meglátni; olyan a háta mintha hat tanítót nyerítene gazdájának ; ha ráülsz, akárcsak a »aóbajok hídján* mennél. Ne is törd te magadat, édes paedagógusum! természetes »uyihehó* bírása után, miuek az neked ? hiszen apostolok lovával jösz a világra is melyeket, ha gyakorlatra találnának behívni, ott a Szentmihály lon», mely soha meg nem vakul. Da hát ne mókkázunk tovább hanem ütögessük meg egy cseppet azt a kévét, melyet paedagógiai tervszerűségnek neveznek; hátha ad csak néhány szemet is, jó lesz isten dicsőségére. Valamely dolognak kivitali módozata, tervnek (plánum) neveztetik. Minden muuka mely előre megállapított eszközök segítségével éretik el, tervszerűen hajtatik végre. Ha az építész házat akar építeni, előre elkészíti annak tervét papiroson, vagy észben ; a földmives munkájában tervszerűséget látunk, midőn trágyáz, és ugarol az elvetendő magszámára, a szabó, szem előtt tartva eme közmondást: »Kétszer mérj, egyszer vágj* előre kikrétázza a ruha formát, csak azutáu szabja ki, ergó : ő is tervszerű munkát végez. Bár merre tekintünk, tervszerűen végzik az emberek dolgaikat, hát csak mi népnevelők volnánk »Hübele Balázsok*?! Oh nem, sőt, mindazok, kik valaha nevelés-tanítással komolyan foglalkoztak, tudva, vagy tudatlanul határozott terv szerint jártak el. Általában véve a dolgot, a tervszerű neveléstanitás abban áll, hogy a tanitó a gyermek szellemi-, és testi erejét fajieszti, műveli, lehetetlenségéből, korlátoltságából kiemeli, s megmutatja neki az utat, melyen járjon, ha az életben boldogulni óhajt. Mármost hogy oldhatná meg ezt a tanitó az emberi képességek fejlődési törvényeinek ismerete, s a gyermekre való bizonyos tervszerű hatás nélkül?! I*az, bogy a mint már építettek állandó épületeket terv nélkül, fonák, szerte kalandozó nevelői hatás alatt is fejlődlek szilárd jellemű, tanult, nevelt férfiak, de mivé fejlődtek volna ezek más körülmények között! Ellenben van rá eset, hogy tervszerűen épített házak összeomlanak, nemkülönben tervszerű neveléctanitásnak alig van valami eredménye; igen, mert oly rontó tényezők folytak be a tanitó munkájába, melyeket az el nem mozdíthatott. Szóval : a nevelő munkáját is gyakorta csakúgy tönkre teszi az aszály, elveri a jég, mint a földmivesét. Az iskola elemi csapásai a járvány, liba, borjú és a szegénység. Talán mondani is fölösleges, hogy a ki tervszerűen akar tanítani, az a naponkénti előkészülettől ne idegenkedjék. Bár a növelés a tanítással össze van forrva, azért egymástól megkülönböztethetők. A nevelés a gyermek szunyadó szellemét felébreszti, irányítja, a tanítás pedig anyagot, tápot ad a lelki működéshez. A neveléssel egyesitett tanítást képzésnek hívjuk. Ne feledjük, hogy a példa és a szoktatás fontos nevelési téoyezők. A tanítás alaki czélját, mely nem egyéb a szellem fejlesztéséné], soha se helyezzük alá a tárgyi czélnak, mely egyenlő az ismeretek nyújtásával. Az elemi iskolában tulajdonképpen a nevelés legyen a czél, a tanítás eszköz. Kicsi becse van az oly tanításnak, mely csak közli az ismereteket, mig a szellem fejlesztéssel mit sem goadol, az ilyea tanítás inkább tompit, mint képez, az alóla kikerült, magoláshoz szokott gyermek képtelen a tovább tanulásra. Az életben nem az a fő, ki mennyit taDult, hanem, mennyit tud, mire képes. Mit ér a temérdek ismeret, ha nincs ízlés, ítélet, és kifejezésbeni szabatosság. Azt mondja Plátó: a tudatlanságnál sokkal rosszabb a megnem emésztett ismeretek sokasága. Tehát keveset, de jól; kevésből sokat, és ne viszont, akkor megszüuik a túlterheltség, és nem lesz annyi fiatal törz9ön öreg fej. Nem vindikálom magamnak, hogy ujat mondok, de különösen ez uj iskolai év elején opportunusnak tartom emlékezetbe hozni, hogy tekintettel a népiskolai föltétlenül szükséges tantárgyakra, milyenek a vallás, nyelv s számtan, olvasás, ének, történelem, földrajz, az évi tananyag ktlíő tanfokozatokban, az előzményeknek a következendőkkel való szerves Összefüggésébe felosztandó ér félév, hó, hét, nap, óra és félóra számra. A tananyagnak ilyeténképpen való repartiálása, melynek feldolgozását a nyilvántartási napló bármikor megmutatja főképp ott szükséges múlhatatlanul, hol több tanerő működik egy tanteremben, (gyakorló isk.) mert külömben a külön tanerők, egy iskolai közös czélra egyetértően nem törekedhetnének ; de szükséges ez — tekintve a tervszerűség és ellenőrzés csekélyebb erővel való keresztül vitelét = az osztott iskolákban is ; már az osztatlanokban, elhiszem, nagy i lő rablással járna; a kellő felszerelés itt is szükséges, de mivel a ki hat vékás szőlőt kapál, nem lisztogathatj i annyit a kapáját, mint a ki csak egyet kapál, a naplóba való beírás, szerintem el is maradhat. Szabó Kálmán. ÚJDONSÁGOK. IW Tisztelettel felkér ük ugy hátralékban levő előfizetőinket, valamint a községek elöljáróit is, hogy előfizetési dijaikat lapunk kiadóhivatalának mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Különösen a községek elöljáróinak ajánljuk figyelmébe jelen felhívásunkat, mert mig egyrészt az előfizetési hátralékok eddigelé máris nagyon felszaporodtak s ezekről az utolsó negyed elején, azaz októberhóban jelentést vagyunk kénytelenek tenni a teK. alispáni hivatalnak, másrészt ebben a hónapban esik legkünyebben tartozásaiknak eleget tenni, mert az adófizető polgárok szeptember havában rójják le többnyire kötelezettségeiket.