Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-07 / 45. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 45-ik számához. (Folytatása i( tőlupuak.) a hőst vakmerőnek, ki kisded csapatával rohan a sokkal nagyobb számú ellenségre, mely ellenében a legnagyobb valószínűség szerint vereséget szenvedhet? Föltéve hogy egyebet választania nem lehetett, mint vagy szégyenteljesen megadui magát és ez által megvonni erőit oly ügytől melyre kötelezve van; vagy az említett lépést tennie: akkor bizonyára uem cselekszik vakmerő en, sőt ellenkezőleg a legtiszteletreméltóbb bátorsággal. Mert a valószínűség még uem bizonyosság, és ily esetben az emberi tettek egészen más kimenetelűek lehetnek, mint különben várnánk. Vanuak czéljaiuk, melyek oly fenségesek, bogy még akkor is kell tennünk azokéit, midón a szerencsés eredmény csakuem valószínűtlen és reménytelen. Bizonyára senki sem fogja vakmerőnek modani — ha csak a dicső iránti érzés szikrája ki uem aludott lelkében — a nemes szívű férfiút, aki a zajló bősz hullámok közé veti magát, hogy az azok között halállal kétségbe esve küzdő szerencsétleneket inigmentss; habár a veszély nagysága mellett semmit hizonyosalibuak nem tarthat, mint saját halálát. Igen, vannak kötelességeink, melyek oly szent kötelességek, bogy azok teljesítése mellett a veszély nagysága szóba sem jöhet. De hogy is képzelhetnénk ilyet a magasztos érzület mellett, mely a bátorsággal teljes és kötelesség érzetétől áthalott férfiút lelkesíti. A hős tett nem vakmerő. És aki azt kárhoztatná, annak el kellene ítélnie mindent, ami nagy csak történt az emberek között. Vagy ugyan hát mi lesz jutalomra méltó az emberek között, ha még azt sem méltányolják, smit a pusztító rombolással való egyeulőtlon barczban dicsőségteljeseu kivivluuk? Nem is törhet pálczát a hős tett fölött senki más, mint legfölebb a szűkkeblű eszélyeskedő, aki az ő egyszerűségében nem képes a nagy és dicső tett gondolatára emelkedni, és az önző, a ki romlott érzetét minden nemes és hősi telt által megszégyenítve látja. Az egyensúlyt való cselekvés túlhaladó valószínűség ellenére, c

jak akkor nevezhető vakmerőségnek, ha annak czélja nem méltó. Igaz ugyan, hogy a czcl méltóságát pótolhatja & valószínűség hiánya. A vakmerőnél azonban sem uz egyik sem a másik eset uem fordul elő. Mivel őt csak meggondolatlansága és szenvedélye vezérli. A gőgős kevélység, mely meghajolni nem akar, és a boszúvágy, mely k'elégités után liheg, mindent meg saját énjét is feledteti vele. Még az igazán métló czélok mellett sem e czélok lelkesítik őt, hauem tomboló szenvedélyeinek vihara, nait lelkében mm az érintett czélok, hanem más körülmények támasztottak. A hős férfiú szivében is hullámzanak az érzelmek; de a kötelesség, a jog, az igazság és nagyság irán i ti'zta lelkesedéstől in dittatva ; és e mellett nem veszti el józanságát sem. A vakmerőség csak ritkán maradandó tulajdona — csaknem mindig gyorsan elrohanó s elenyésző vihara a léleknek. Körülmények szükségesek arra, hogy újra meg újra feltámadjon. A hősi bátorság ellenb.-n minden pillauatbau készen áll a uagy tettekre; mert erejét mind.g önmagából meríti. A valódi bátorságot nagy mérvben növeli a nemes önérzet. Ugyan volna e olyan férfiú, aki nem lelkesülne midőu igy szól önmagához: Te több vagy mint az, ami itt veszélyben forog, több mint a nyers és durva erőszak,mely téged fenyeget; te mint gondolkozó érző, akiró, erényekre képes teremtmény oly méltósággal bírsz, mely téged mindazok fölé emel, melyek ellened törnek; semmi sem kényszeríthet téged arra, hogy hűtlen légy tenmagadhoz, ha csak te magad nem adod beleegyezésedet; a természet kínozhat s gyötörhet, de meg nem terheli, meg nem semmisítheti lelkedet; a sors megfoszthat téged mindentől, de meg nem szegyenithet; érzéki, földi életednek véget vethet, de téged el nem pusztíthat; nem szabad vissza vonulnod és kitérned, midőu győzelmet arathatsz; és ha te lennél a vesztes fél, még akkor is fényes és dicsőségtoljes lesz veszteséged, ha előbb n.-m hagysz fel és nem engedsz, mig testi erőd kimerültsége fel nem mondja a szolgálatot; ellenben tenszabadségodat tagadod meg, ha félénken visszavonulsz; viseld magadat méltóságodhoz illően, akkor semmit sem veszíthetsz el, ami kipótolható nem lenne. Még hatásosabban működik az önérzet, ha az egyúttal személyi értékünknek érzete, helyes akaratunk es e hidegség, mondhatni gyűlölet ? Miért ne lehetnénk mi ismét a régiek?! Kolty Kálmán hidegen, minden benső megindulás nélkül hallgatta végig Vil na betanult mondókáját. Majd ő is szót emelt. — Nekem is sok mondani valóm volna, de hallgatok. Feledjük a multat Vilma nagysád, amely ugy is csak gyermekkori álom volt. Ne gördítsünk akadályokat a jelen elé. Az én szivem már ugy sem szabad. Putnoky Ilonka birja azt, akinek kezét csak az imént kértem meg nagysád mamájától — És anyám? — Vágott közbe hévvel Vilma. — Édes mamája kegyes volt beleegyezését adni. — No . . . igen . . . természetesen . . . ő nem is tehetett egyebet, amikor önök oly igen szeretik egymást. — Szólt csaknem egészen zavarttan Vilma. — Minden bizonynyal kisasszony! — Nyugtatá meg Kolty Vilmát, nem éppen czélzás nélkül. Kolty e három szóval szivén találta Vilmát. Csaknem megsemmisülve érozte migát Kolty előtt. Azonban volt annyi lelki ereje, hogy lehetőleg palástolja Kolty előtt nagy felindulását. Kálmán azért mindent látott és tudott. Nem akart Vilma lelki küzdelmének tanuja lenni. Udvariasan távozott. Midőn Bélteky Vilma magára maradt, szabad folyást engedett fájdalmas dühének. A gyönyörű arcz elborult; majd sírt és tombolt; össze-vissza hányt szobájában mindent; mig végre kimerülten dőlt ismét pamlagára. Majd ismét felugrott s a csöngetésre belépő nőcselédet Altmann Gyuls utáu küldé kéretve, hogy szireskedjék hozzá fáradni Altmann Gyula ami katona tiszt, akivel elbeszélésünk, elején Béltekyeknél már találkoztunk s aki azóta folyvást a kastély vendége. (Folyt, köv ) tiszta törekvésünk üníudata. A hiba zav írttá és aggályossá tesz, a rosz lelkiismeret mindenben saját rémképeit látja; ha nem a tiszta erkölcs képezi érzjlemvilágunk alapját. A saját szerencsénkben való gőgös, rajougó önbizalom, és a siker megszokása foglalja el gyakran a bűnösben a bizonyosság helyét; ami aztán őt vakmerő tettskre ragadja. Csaknem a szerencse szeszélyei közé látszik tartozui igeu sokszor, hogy az a vakmerő bü.ióst huzamosan kegyeli. D> nem uyujtja az neki a jó lelki ismeret nyugalmát, nem annak csendes, szaiid és boldog reményét. Gyakran még ott is, ahol se.nmi veszély nincs kínzó gyötrelemmel és remegéssel tölti el a goudolat, bogy vakmerően cselekedett és csak a nyughatatlan s lázas tevekenység képes benne fentartaui a bátorságot. Nem szilárdulhat meg jotiban s üdvösehbau a bátorság senkiben másban mint, abbau, kit szive nem kárhoztat s nem itél el ; aki nem kerülgeti s nem csavarja el a jogost és igazságost; nem törekszik a hibákat és ferdet,égeket kétértelmű kifejezések és kétes cselekmények által takargatui; aki c.ak oly czélok felé törekszik, melyek miatt semmit sem vetbot önmagának szemére, sőt tiszteletet szereznek számára, ha egyúttal jó és helyes eszközöket alkalmaznak azok elérésére. Az ilyen önérzet bizalmat nyújt lelkünknek, mely még a kételyt is a sorsban vetett hit által győzi le. És e hit nem tévedés, mert uem a vak eset vagy véletlen képezi annak alapját. Vallási biztonság az, hogy a jóuak győznie kell, habár nem is oly módon és azon órában, ahogyan és amidőn az ember óhajtani; bizonyosság az, hogy aki az igazságot akarja és azért dolgozik, az egyszersmind a mindenható védelme alatt áll, aki épeu akkor nem vonja meg lőle segélyét, midőu öt külsőleg elhagyni látszik. Az élénk vallásos érzület, nz igazi bátorság összes eszközei között, a leghatásosabb. Ez emeli az embert leghatalmassabban a világ, annak javai és fájdalmai fölé. Ez szakítja el szivünket attól, amitől az önmagára hagyatva soha meg nein válthatna. Fölvbz a boldogság magaslatára, a honnan mélyen sülyedve látja magi alatt mindazt, amit utálnia s gyűlölnie kell. Megtanítja a férfiút tűrni ts ha kell szenvedni, ami különtieu az olyannak. kinek vallási érzülete elz

3ibbadt, tőrszúrásként hat szivére. Ez ad gondolataink s érzelmeinknek fenséget, mi által azok gyakran önkénytelenül is a bátorság érzetébe mennek át. Ez által leez szent előttünk a czél is, melyre törekszünk és gyújtja a lelkesedés legmagasabb jángjár.a lelkünk s szivünk tüzét. Végre egyedül a vallásos ember képes közöuynyel nézni a halál szemébe; vallásos ér/Ulet nélkül pedig nem tekinthetne abba félelmetlenül. Nem tölti el borzadálylyal az eem, ba a veszélyek rémségebeu zúgó árjában kell sir ját találnia. Mert bisz egy fensőbb akarat hívta el őt. Mert jól tudja, hogy h ilhatatlau, s épen ezért örömmel borul át e sivár földi létből az örök szeretet boldogító karjai közé. A százaskör tanításának módszere. Simkó Endre felolvasása a szabolcsmegyei általános tanítói egylet nyíregyházai járáskörének 1886. szeptemberhó 18 án tartott gyűlésén. Tisztelt Kartársak ! Vannak értekezések, melyek czimüknél fogva köznapiak; mivel közuapiak, kevéssé érdekesek. A czim meglátása elég arra nézve, hogy az olvasó könnyedén keresztül síkoljék az említett értekezéseken. Éppeu ezért az ily értekezésekkel, felolvasásokkal kevesen foglalkoznak; még kevesebbeu gondolkoznak felettök. Pedig bebizonyított tény, hogy éppeu az ilynemii felolvasások közzül sokan, igen sokan felettébb fontosak. Ilynemüek a számtani értekezések is, különöseu a számtani elemekről, 1 — 100-ig terjedő számkör tanításának módszere mindennapi dolog ! Ki is törődnék az ilyesmivel! Hiszen ezt minden tanító tudja! Ilyen s ha sonnemü megjegyzések s gondolatok kíséretében maradnak elolvasatlanul a legtöbb számtani értekezések. Tisztelt Kartársak! Ezen csekély kitérésárt becses eluézésöket kérvé, mielőtt a dolog lényegére áttérnék, legyen pzabad elmondanom az okot is, mely jelenlegi felolvasásomra alkalmul szolgált. Hét év lefolyása alatt tapasztaltam azt, hogy kartársaim legnagyobb része egász&u más alapon ismerteti az 1-100-ig terjedő szamkört, mint én. Tapasztalva azt, hogy az én (nem saját feliedezésü) módszerem minden tekintetben a kivánt sikert eredményezi, még pedig könnyebb és természetesebb uton, elhatároztam tehát, bogy e/.eu módszertani eljárásról, a tisztelt járáskör, mint illetékes bíráló testület előtt, felolvasást tartok s is?y a b-jljessége, vagy helytelensége körüli eszmék tisztázására alkalmat nyújtok. Tapasztalataim szerént sokan így kezelik a számtaut a kezdeten. Megösmertetik az 1 et; először tárgyszámolás alapján mulatják he ezt, m'isodszor oiegueve zett tárgyakkal számolnak, harmadszor elvont alapra vezetik a fejtegetés további menetét, negyedszer az l-nek írásbeli jegyét veszik elő. Az egynél óraint töltenek. A második lépés a 0 (semmi) megismertetése; lelkiismeretesen megtartva itt is a né;y fokozatot. A harmadik lépés a (meg), negyedik a — (ki vonva), ötödik a X (szorozva), hatodik az (osztva), hetedik az = (annyi mint), nyolczadik a 2 számnál szintén pedáns lelkiismerettel be és kitartva a négy fokozatot. Mikor ennyire jutott a tanitó, egészen boldoggá lett. Előveszi bonczkését; miud a négy alapműveletet végig taglalja, számjegyekkel táblán is végezteti a négy müveletet, az eddigi számjegy alakoknak miuden lehető variatióját végig rajzoltatja a gyermekekkel (mert hiszen ezt nem is vehetem sz imolásnak, hanam rajzolás gyakorlásnak); csendes foglalkozásokat, házi feladatokat ad nyakra-főre; sőt bogy még lelkiismeretesebuen eljárjon tanitói tisztében, ajtóküszöbre, ajtószárnyra, ablakrámákra, szekrényekre irja fel a variatiókat, nehogy fáradságos tanításának eme erőszakosan érlelt gyümölcsei, kincsei a növendékek szeme előtt csak eív pillanatra is látatlanok legyenek! De ez sem elég. Vannak oly tanitók is, — tisztelet a kivételeknek — kik fali olvasótáblákra írják e műveleteket s egy hangos torkú vezérgyerek előolvasása utáu ugyancsak aiagoltatják l + l=2-őt stb. Ugyan hol van ezen eljárásban a gondolkozó tehetségek fejlesztése! ? A 2 után jő a fél (',/

2) ismertetése az említettem módon, ezutáu a 3, '/a, 4, '/

4 5, 6, 7 stb, természetesen mindenütt betartva, még pedig lelkiismeretesen betartva a c.égy fokozatot. Ha a tauito 20—30—50 ig jutott, a szó szoros értelmében a négy alapműveletre lordltja minden idejut. Hogy mit tesz összeadni, kivonni, szorozni, osztani stb, ugyancsak tudja, helyesebben mondva fogja a kis tanuló ; sőt még pótlás által is tud kivonui és osztaui. Csodálatos, hogy nem tanulja . mindjárt a számtani előnyöket is. El nyíre feltüntetve a módszeres eljárást, azt hiszem áttérhetek a dolog ellenkező tárgyalására; azaz ismertetve előadandó módszeremet — a hasonlítások megtételére. A tanítást ezen módszer szerént is az 1 ismertetésével kezdem. Első fokozat a tárgyszámolás, tehát az ügynek, mint mennyiséget jelentő fogalomuak, megismertetése, azután megnevezett tárgyakkal, tiizta számokkali fejtegetés. A negyedik fokozat teljesen elmarad, tehát a mire súlyt fektetek, nem ósmertetem meg az l-nek irás beli alakját. Azután átmegyek a semmi fogalmának megismertetésére, de az alak megismertetésétől itt is óvakodom. Ezután a 2-őt ismertetem meg, természetesen jegyét figyelemre sem méltatom. Az 1 és 2 között van a + — X : = jelek ismertetése; én erre seaiini súlyt sem fektetek, mintha nem is létezuéuek a számtanban. A 2-nél megállapodom, az 1 2 között hasonlításokat teszek, folytonosan szemléltetve állításaimat, tehát tételről tételre bdbizonjitom azt, amit mondok. A megnevezett s tiszta számokra is áttérek, de tanításom e fokán miuden írásbeli foglalkozást mellőzök. Lássuk most e két eljárást közelebbről. Ha éu az 1 et ismertetejn, alakját, kepét is meg*mutatom, már kétféle nehézséget is gördítettem növendékeim elé, először mennyiségtani fogalmát, megértését, másodszor alakbeli felfogást, képét. Már pedig a tanítás kezdetén nagyon elég, ha egy oidalról veszszük igény be a növendék gjudolkozó tehetségét. Hogy e kettő közzül melyik lontosabb, mindenki elösineri, bogy az 1 mint mennyiség értékes, nem mint kép. A gyermek ezt nem tudja, uoifl is tudhatja. A szokásos eljárás azerént az 1 nem mint mennyiség kelti a képet, hanem megfordítva, a kép, az alak ébreszti fel a mennyiséget. A gyermek tehát nem a fognloainak, hanem a képnek ad elsőbbséget, mihelyt azt hallja, bogy egy, nem a fogalom, hauem annak a fogaloaiuak a képe leueg lelki szemei dlőit. Az egygyel müveleteket végeztetni, habár fejben is, tévesztett dolognak vélem; mort hiszen lehet-e annak tiszta fogalma az egyről mint mennyiségről, ki csak az egyet ismeri. A szokásos módszernél az 1 után jő a 0, +, —, X, :, = megismertetése. Ez utóbbi négy jelnél természetesen az alak a fő; itt éppen ugy, inint az irva olvasásnál, az a czél, bogy a látott kép a megfelelő hang kiejtásére ingerelje a hangszervezetet. A gyermek az 1 u áu, órákon át alakokkai — száraz, a tanítás e fokán semmi jelentőséggel nem biró alakokkal — gyötörtetik ugyancsak pedáns lelkiismeretességgel. Ezen eljárás mellett megint csak azt a tudatot érleltetjük a gyermekben, hogy a számtauitásuál mennyire fontos az alak, a kép. Ez után mégis uerteli a tanitó a kettőt, gondosan vele jegyét is. Must? Most jó a bábeli zavar! 1 + 1 = 2, 2 — 1 = 1, 2— 0=2, 2—2=0, 1X1 = 1, 2X1 = 2, 1X2 = 2, 2:2=1, 2:1 = 2 stb. stb. A gyermek látja ezt u sok variátlót, látja felírva táblára, ajtóra, szekrényre, csendes foglalkozásokon ezeken kell törnie magát, haza megy ismét csak ezekkel kell foglalkoznia; sőt még azt is látja, hogy mint az i l-t faliolvasó tábláról, — de legtöbb esetben a nagy tábláról többekkel együtt erősen kell tanulnia. Ily eljárás gyökeresen megérleli a gyermekbon azt a felfogást, hogy a 2 nem azért fontos, mert minden tárgyból 2-őt jelent, hanem azért, mert már annak más alakja van, mint az 1, +, —, X, =,0 nak. És csakugyan roppant fontos dolognak kell annak leuui, amit a tanitó ur heteken át tanit folytonosan, mindenhová felírja. 1000-szer is elmondatja. A gyermek igy gondolkozik; az ily eljárás mellett nagyon helyes következetességgel! Mi eunek a következménye! A gyermek lelkébe annyira b"vésődaek ez- n variatiók, hogy az 1 + 1 = 2-őt stb. nem is tudja másként elképzelni, miut ugy, amint azt leirva látta. Mihelyt azt hallja 1 + 1 . . ., vagy 2 — 1 . . . Btb. lelke ott a táblán, ajtón, szekrényen, ott látják lelki szemei azt a képet, mely meg mutatja, hogy 1 + 1 = 2, vagy 2 — l et = 1. Számtanitás-e cz ! illetőleg helyes számtanitás-e ez! Fejleszti-e az ilyen eljárás a gondolkozást; ami fi, terem -e önállóságot?! Nem ! Megöli csirájában azt. Ped.g öuállóság nélkül a számtan nem tudomány, nem bir semmi becacsel! Hatha még meggondoljuk, hogy ez°k h. száraz individiunaok mennyire untalják a gyermek lelkét, mennyire ölik meg csirajában a számolás iránti hajlamot. Igazán csudál kőznünk kell, hogy a számtauitás e neme mai napság is dívik. De hiszen hogy lehetne ez eljárás rosz. — érvelnek sokan, — hiszen az írva-olvasásnal sem megyünk addig tovább, inig a tárgyalt hangnak képét meg nem ismertetjük. Nagyon helyes érv! De gondoljuk meg a két tantárgy czélját. Az irva-olvasásnál a hang, a betű mint fogalom nem szerepelhet; ebbeli fontossága épsn semmi, itt a czél az, hogy minden kép megfelelő hangot keltsen. De a számtannál a 2 — 3 nem mint han;? fontos, hf.nem mint mennyiség. A kettő közt óriási különbség van. Az a gyermek, kinek a 6 hallásánál előbb a hatnak képe jő lelki szemei elé, nem az alatta értendő 6 pgység, soha jó számoló nem les/, soha sem f.'g önnállósi.gofc tanúsítani a tudoaián; ban. Tekiutsü ik szét iskoláinkban, u?y a gymnasiumokban, mint az elemi iskolákban; tekintsünk szét az életben': bátran elmondhatjuk, hogy 100 egyén közül 3 jár öntudatosan saját lábáu a számtanban. Mi ennek az oka? A kezdet tisztelt Kartársak ; a rosz számtani alap. Ha az alapou hozzászokuuk az írónhoz, ha itt nem gondolkozunk önállóan (nagyon kevés kivétellel), vége o tárgybaui önállóságunknak! Pedig a számtan egy cseppel sem nehezebb ludimáuy mint mis, nam is száraz az, mint hisz-