Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-08 / 32. szám

N Y í R V I D É K" Mi a valódi műveltség? Világosság a gondolkozásban, melegség az érzésben, lelkesültség a cselekvésben. A tiszta igazság napjának kell azt bevilágítani és átmelegíteni, hogy eloszlassa gondolkozásunk homályát, lángra gyulaszsza szivünk legszebb. legnemesebb érzelmeit, erényekké növeszsze akaratunk elhatározásait. A tiszta igazság napjának világa és melege alatt alakulhatnak ki a legnemesebb jellemek, ennek hatása polgárosíthatja csak az embereket és nemzeteket! Az ily értelemben vett műveltségtől várhatjuk csupán az ész és szív helyes irányú fejlesztésével az erkölcsök legigazabb nemesítését. Hiszen ha korunk társadalma az emberi szellemhez méltó elvek szerint fejti ki fáradozásait az igaz, szép és hasznos körül: akkor a társadalmi életnek arányt kellene tartani a gyakorlati téren is, a valódi haladás vívmányaival. Mert csak ugy nevezhető a kor műveltnek, ha tudománya az igazat keresi, művészete a szépet testesiti meg, és ha az ember maga a családok s ezek összessége a társadalom, az igazi életnek, az erkölcsi jónak kifejezései. , S kérdem: összhangzásban van-e napjainkban a tudomány az észszel, a művészet a kedélylyel, a jó a szivvel? Nézünk csak szét társadalmi életünkben! Honnan a csüggesztő elégületleuség, az idétlen, beteges szenvelgés, melyben tespedünk?! Honnan a mélakóros lehangoltság, zsibbadtság az ifjúságon, melynek pedig, fiatal koránál fogva, az iideség zománczával kellene bírnia! A szív nemesebb érzelmei, melyek a honfit hazájához, a házastársat élete párjához, a szülőt gyermekéhez fűzik: a regényes, szenvelgő, lázas érzelgések tömkelegében bolyongnak s nem találják fel azt az irányt, mely szerint saját és mások igazi boldogitására hatniok lehetne és kellene. Néha egy a múltból feltámasztott emléken, vagy egy indítványba hozott uj eszmén pillanatnyi lelkesedésben tör ki a nagy tömeg; inig sokszor ott, hol minden áron cselekedni kellene, hideg közönynyel vágja zsebre kezeit. Tilos kedvtöltéseket hajhászó, vagy elbetegesült kedélyű ifjakkal van telve a társadalom. Olvassuk csak a hírlapokat! A rendetlenség, pazarlás, kicsapongás elszomorító tényei; az állniinanismus mázába bujt gavallér-csínyek: sikkasztás, rablás, gyilkolás, a modern társadalom nyomorai napi renden folynak. Nézzük csak a vastag önzést, melylyel napjainkban a tág lelkiismeretűség terén uton-utfélen találkozunk. Megrendül lelkünk a naponkint ismétlődő öngyilkosság elkövetői fölött; kik miután az élvezet, a gyönyör lánghullámu szenve- : délyekkel telt serlegét kiürítették: a küzdéssel járó becsületes munkálkodás helyett a gyilkot mártják szívökbe s kioltják azt az életet, melynek megsemmisítéséhez nem volt joguk. Haladunk! Halad népűnk sebes rohammal; de nem helyes irányban. S habár látjuk az elszomorító ék gyászos példákat a botlások sikamlós útján: azért még sem okulunk. Pedig eszünkbe juthatnának az írás szavai: Látják, hogy azon az ösvényen sokan megsebesíttettek, megölettek, és mégis bátorkodnak azon elindulni; látják a barlangba vezető nyomokat, de kifelé egyet sem; és mégis bátorkodnak abba alászállani. Vágyainknak az üres ragyogvány, hiú pompa, fényűzés s egyéb léha csábok adnak irányt; melyek mitsem akarván tudni a takarékosságról: gazdaságunkat napról napra felemésztik, sok szegényt meg egyetlen kincsüktől, az ártatlanságtól fosztanak meg. Óh a mindennapi tapasztalat elég szomorúan igazolja, hogy a fény és pompa csábjaitól elkábított, de anyagilag azok igényeit ki nem elégíthető szende leány szeméről miként rabolja a szűzi szemérmet, az átkozott fényűzés, — midőn ártatlanságát kész odavetni az üres divat csillogó öltönyéért ! Bizony, bizony fáj nekünk, hogy kénytelenek vagyunk elzengeni a költővel: >Kórjeleit az időnek Látni ugy fáj a költőnek, Százszorosan vérzik szíve Ha honának igaz híve, A népet vesztére törvén Fenyegeti tágas örvény . . . Ki van a mi szemünk sírva, S dalunk való könynyel irva. Veszni kezd a nép erkölcse, Papolunk, de nincs gyümölcse; Nincs orvosság a baj ellen, Gyérül a nyilt, tiszta jellem, Hideg a nép; hűség, hála, Kegyelet már ritka nála. . . . Ki van a mi szemünk sírva. Dalunk omló könynyel irva.« Az ivóvíz fontossága az egészségre nézve. II. E lapok multi számában elmondám, hogy ivóvizeink roszasága onnan van, miszerint azoknak eredeti tisztaságát, |ó izét a bennök feloldódott ásványok, különféle törmelékek, földalatti utakon beleszivárgott tisztátlan nedvek, kutjaink gondoztatlansága stb. okozza. Most pe dig rá fogok mutatni arra, hogy miként lehet az ivóvizet salakos tartalmától, az egészséget nagyban veszélyeztető baktériumoktól, a tisztátalanság, megfertőzés mi att előállt rosz izétől megmenteni. Legelső kötelességünk az, hogy a forrásból, folyóból, kútból vagy bárhonan merített ivóvizet oly edényben tartsuk, amely tiszta és könnyen tisztitható legyen. Nem szabad a vizet különösen oly edényben tartani, amely könnyen oszlik, hamar avúl és rothad; sem olyanban nem, amely ha viz, vagy más nedvesség érinti, rozsdát kap. talán méreg tartalma vau, mmt p Idául a rézedény-féléknek. Minden értelmes ember, már természetéből kifolyólag is, azon igyekszik, hogy szomját kellő tisztaságú víz zel oltsa. Az asztalára hozott üvegedény és poharak a tisztaságtól csillognak; de valyou kiterjed-e figyjlme az liletőnek arra is, miszerint a kristálytiszta palaczkban levő viz rodhadt szemét baktériumos leve, amelyet a lelkiismeretlen cselédség, kiknek nagy részét méltán nevezik a gazda fizetett ellenségének, a zavaros vizből lerakodott iszap ágyou, penészes mérges edényben tart, mitsem törődve azzal, hogy e miatt a családot gyógyithatlau betegség, lassú mérgezés emészti. Ha a jobb modu, tanultabb embereknél is megtörténik ily visszás dolog, akkor az alsóbb osztályú, értelmetlen köznéptől miként várhatnánk hogy az ivóvizet tartó edény olyan legyen, amely annak tisztaságát ne szennyezze, izét ne rontsa. Mit várhatunk azon köznép uagyrészétől, amely miudenuek ami uj, legyen bármily hasznos és üdvös, ellensége: amely mindnyájunknak kö zös javát czélozza. Gyanús bizalmatlansággal illet a rusticus pór minden oly jelest, ki a gyógyítást tökéletesiti, a fenyegető veszélyt előrelátó óvintézkedésekkel igyek szik megakadályozni; olyannak tekiuti az ilyen tudományos, társai közzül kimagasló embert, mint aki merészen A „NYIRVIDÉK

4

4 TARCZÁJA. j A tökély hona.*) Irta : Maquet Károly. — Fordította Nyiri J. A kiiályfi hirét sem hallotta annak az országnak, ahová most indulandó volt; sőt igen valószínű, hogy még maga a király sem tudott annak létezéséről; különben, ha tud róla, egyenesen oda utasítja vala fiát. A fiatal herczeg aggodalommal telve követte Saihot, egyszersmind mély gondolatokba merülve ezen nem mindennapi kaland fölött, egyik csodálkozásból a má> sikba esett. Nem csoda. A szolgának különös járása ; a bűvös delejtü, amely az emberi sziv titkait tárja föl ; az ismeretlen ország, ahol lehetőleg még több meglepetések is várnak reá: mindezek az ifjúi képzelet által kiszínezve, kétségkívül nagy befolyást gyakorolhattak reá. De mert erősen el volt határozva arra, hogy czélját elérje: szilárd léptekkel haladt kifelé a titokzatos barlang tekervényes utain. Egyszerre aíouban lábait a talajhoz érzé tapadni ; amidőn ugyanis felbukkant előtte a borzas haj, majd e?y fej, végre az egész test. Ez az ajtó-őr volt, aki éppen szokott sétáit tette. E sajátságos egyéniség vissza nyervén eredeti alakját, köszönt a berezegnek és folytatta útját, távozása alatt folytonosan fogyva; mig nem végre az egész egyén eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Végre Saib egy ajtót tárt fel, amely a szabadba vezetett, ahol már egy két-lovas zárt fogat várt reájuk ; és alig hogy abban elhelyezkedtek, a lovak víllámgyorsisággal ragadták őket tova III. A királyfi és Saib szóváltás nélkül haladtak városokon, erdőségeken és síkságokon keresztül. Egyszerre azonban, amint egy dombról lefelé haladta -, a rudas ló *) I.ásd a 29-dik számot. elesik és a rud egy recscseuéssel ketté törik. Mit volt tenniök, bementek a legközelebb fekvő városba ; ahol a királyfi azon óhajtásának adott kifejezést, hogy amennyiben még az napon semmit sem evett, nem venné rosz néven, ha a kocsi rud elkészültéig, ebéddel kináltatnék meg Ez azonban nem ment olyan könnyen, mint a királyfi gondolta. Először is arra a szomorú tapasztalatra kellett jönniök, hogy az egyetlen kerékgyártónak, amely 11 városban lakott, semmi féle szerfája sem volt készletben, amely az eltörött rudat pótolta volna. — Csak ez a baj! — monda Saib. — Ha vau közelében erdő, akkor nincs okunk aggodalomra. A kerékgyártó nagy szemeket meresztett Saibra s önkénytelenül egy közeli szálas erdőre mulatott; ahova Saib azonnal elindult s oda érve, nagy figyelemmel meregette szemeivel a fiatal sugárnövésű fákat; keresvs a leghosszabbat és legszebbet. A kerékgyártó bámulva kisérte Saib miuden mozdulatát. Dí nem csak egyedül ő volt kíváncsi a történendőkre. A város foglalkozás nélküli utczai közönsége, sőt maga a herczeg is feszitett figyelemmel csüngtek Saibon. Ez pedig erős karjaival körül ölelve egy fiatal tölgyet, ugy rántotta azt ki tövestül; hogy ;.z azzal kiemelt föld és kavics esőképpen hullott a körülállókra; sőt azokat, akik közel merészkedtek Saibhoz állani, a megingatott talaj föl is buktatta ugy, hogy alig bírták magukat összeszedni. E csudával hitáros tettnél nyilvánult ember-fölötti erő tisztelettel és félelemmel tölté el a jelen volttakat Saib iránt. A királyfi p^dig, aki biztos távolból nézte Saib eljárását, teljesen átértette a varázslónak ama szavait, amelyeket az elváláskor ho'.zá intézett volt, t. i. »E vezetőre bátran rábízhatod életedet*; mert látta és tudta, hogy Saib maga felér egy kis hadsereggel. Saib azonban mitsem ügyelve sem a tömeg bámulatára, sem a zavarra amit hős tette okozott, a kitépett fát a földre fektette, és hozzá fogott annak a avatkozik kísérleteivel az istenség tulajdonát képező jogokba. Vagy nem népünk ronda szokását igazolja-e az, hogy ivó vizet a kútból elzárt korgóban hordja, s azt anél kül, hogy átlátszó pohárba töltené előbb, látatlanul iszsza meg minden moszatostól. Az a nép teszi ezt, amely az undor legkisebb érzete nélkül iszsza meg a rét csúszómászó állataitól lakott, azoknak petéitől sűrített mocsár vizét is, lia arra kényszerülve van ; pedig az igy bevett petékből sokszor fejlődött már ki oly állatocska, mely a belrészekben való élése u iatt sokféle, nehezen gyógyítható betegséget okozott. Legyen bármily tiszta is a víztartó edény, mégis meg van a víznek salakos, baktériumos tartalma, melytől elválasztani a hosszas nyugalom sem képes teljesen. Már pedig a vízben feloldódott földnemek és más tisztátalanságok, ha a testbe vitetnek, különféle ragály, veszélyes betegség csiráit képezik ott. Képzeljük el csak a folyók vize milyen , zavaros különösen őszi és tavaszi áradások alkalmával, az ezt ivó nép gyomrát mennyire megfekszi annak sártartalma, mi által a rendes emésztés akadályozva lesz, a, gyomor nem végezteti rendes munkásságát, az egész testszervezet összműködése megbénul, előáll a betegeskedés, mit a köznép nehéz munkája végzésének tulajdonit. Az egészség fentartása czéljából kívánatos dolog, hogy az ivó- és az ételkészítéshez használondó viz meg szüressék, mi által annak iszapja és minden más szenyje visszatartassék. Gondolom, hogy soraim olvasásánál, annak fontos1 ságát az értelmesebb olvasók elismerik; de látni vélem a gúnyos mosolyt a tudákosak és tudatlanok ajakán, kik semmisnek tartják azt, mit jeleseink hosszas kutatás, fáradozás után felfedeztek és nekünk — ami javunkra — jóakarólag elmondanak. Innen vau, hogy ők megvetnek minden egészségtani szabályt, óvintézkedést. Ha azután eljött a rettegett kolera vagy más ragály hozzájok : sűrűen szed. közzülök áldozatait a halál. Állitásom igazolására példát hozok fel. Spanyolország fővárosának, Madridnak 400,000 lakosa van, mely számból az 1865. évi kolera járványkor naponkint 690 — 1200 ember halt el. Nevezett város egészségügyi viszonyait rendezték, különösen az ivóviz tisztaságára fektettek nagy súlyt. Ennek köszönhető, hogy az 1885. évi kolerás időben öt hónapjn keresztül a halottak naponkénti átlaga alig ment tizre. Ajániatos, hogy ivóvizeinket miudenkor megszűrjük. Most pedig elmulaszthatlanul indítson beuuüuket erre a kolerának felénk való közeledése. Ezt boldog és szegény egyaránt megteheti, kiki auyagi helyzetének megfelelő eszközökkel. Vannak oly kövek, melyek a vizet tisztán bocsátják át magukon, alkalmas erre a szivacs, finom sürü szövésű festetlen kelme, miuden olyan tárgy, amely a víz jóságát nem veszélyezteti, annak salakját átmenni nem engedi. Miudeu ilyen szűrés nem eléggé tökéletes, sokkal jobb azonban, mintha a vizet természetes vegyülékével iszszuk. Szakemberek sokat gondolkodtak oly eszköz feltalálásán, amelyen a víz ha átszűretik, visszamaradjon annak salakos, baktériumos tartalma. Ilyeu eszközt sikerült feltalálni Pasteur tudós fraueziának, kinek eszköze segélyével teljesen baktériummentes, kristály tisztavizet ihatunk. Közegészségi ügyünk érdekében siessenek városaink, tehetősebb közs'geiuk, jobb módú birtokosaink, hazánk fővárosának példáját követve, a »Chamberland — Pasteur* féle szűrő készüléket, mielőbb megszerezni. Minden liter vízből 100,000-nyi baktériát választ el eme jeles készülék. Az ivóviz tisztaságát előmozdíthatjuk annak megfőzése által is, melyet thea. vagy kávé hozzáadásával tehetünk izletesebbé. Vegyíthetjük ezt, ha meghűlt, egy késhegynyi ketted szénsavas nátrounal s ugyanannyi borsavval, ennyi két liter viz javítására elegendő, beszerzési ára oly csekély, hogy a legszegényebb ember is megteheti. El kell ismernünk, hogy a természet által adott és az emberektől készített öszszes italok között legelső, (Folytatás a melléit leteu.) szükséges czélra való előkészítéséhez. Először is a fának szükségtelen részét térdének segélyével letörte ; ágait és gyökereit egymás után távolitá el a derékról éppeu ugy, mint amikor a gyermekek a pálezának szánt vesszőt a lombjaitól szoktak megfosztani. A fasudar egyszerre tiszta és sima lett. Saib az igy megtisztított fát kezébe vette és elvitte a kerékgyártó lakására a királyfi kíséretében, hogy annak a szükséges alak megadassék és a kocsiba illesztessék. Ezután a királyfi éhségének enyhítéséhez fogtak. Elmentek a vendéglőbe, hogy ebédet rendeljenek. Mily nagy lett azonban meglepetésük, amidőn azt voltak kénytelenek hallaui, hogy néhány nap óta egészen élelmi szer nélkül van a város. Egy bika ugyan is, amely levága tásra volt szánva, — beszéli a fogadós, — mintha csak sejtette volna sorsát, megölte őrzőjét és megugrott ! Most pedig bőszült ordítása a legbátrabbakat is félelem mel tölt el. A hús különben is ritkaság ezen a vidéken — tevé hozzá a fogadós — és most uem akad ember, aki e felbőszült állattal megbirkózni merészelne; kénytelenek vagyunk tehát főzelékkel élni. — És hol van most ez a bika? Kérdé Saib nyugodtan a fogadóstol, — Nem messze tőlünk. Szerencsére egy kőfallal kerített udvarba menekült, amelynek kijáratát azután erősen eltorlaszoltuk ; hogy legalább éhhalálra kényszeritsük, bár addig nagyon megsoványodhatik. Siib, ezeket hallva, többé nem szólott semmit; hanem megindult a jelzett udvar felé, kisértetve előbbi hős tettének tanúi által; akikhez még a fogadós emberei és a herczeg nézésére összesereglett kíváncsi tömeg is csatlakozott. A királyfi maga is tanuja kívánván lenni vezetője ujabb hősi tettének: mindeuütt nyomában volt. Siib egy lábtót hozatott és annak segélyével a kőfal tetejére érvén fel, szétnézett. Egyszerre rettentő ordítás hallatszott. Saib, két felé vetett lábakkal, a fal tetejére, ült; ahová a herczeg is követte, és nézték miként káuyja föl a megvadult szörny izmos első lábaival