Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1886-08-08 / 32. szám
Nyilt-tér*) Felhívás. Alólirt tudouiásárii hozza a n. é. közönségnek, hogy mint eddig — 22 év óta, — ugy a jövő iskolai évben is felvesz gymnasiális tanulókat, kik rendes oktatást ve endenek az osztálybeli tudományokban és különüsen a német nyelvben. A gyengébb tehetségű fiuk okszerűen vezetve és nevelve, váratlan eredményre tehetnek szert. Az ez ügyben tett szülői nyilatkozatok — melyeket alól irt bir — eléggé bizonyítják e tényt. Alólirt már 22 év óta foglalkozik magántanitással s az óta 152 fiút nevelt, s készített elő a gymnasiumi tudományokra. Az illető 7 évig volt gymn. tanár. Vizsgát teend az illető egy nyil*) A7. e rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerk. „IV Y I R V I r> É K." vános gymnasiumnál, az ő akaratja, vagy a szülék rendelkezése szerint. Fölvétetik a tanuló, segély ellátás és magántanitással együtt, 300 o. é. frt. fizetés mellett. Lehet tanulni zongorát és zenét külöu dij mellett, valamint a frauczia nyelvet is. A vizsgálati dij a szüléket illeti, valamint a vizsgálatoknál történendő egyéb kiadások is, melyek körül-belül 40 frtba (maximo calculo) jönnek; de lehet, hogy kevesebbe is, a körülményekhez képest. Az illető szülék, akik fiaikat magánintézetbe szándékuk adni, forduljanak levél utján az alólirotlkoz. Stoósz (postahely) 1886. augusztus 2. Sztehló Andor, (217—1— 1) evang. lelkész. Felelős szerkesztő: JANCSÓ GÉZA. Kiadótulajdonos : JÖBA ELEK. U1 o Ö tt. l.gfliztibb tfrinpt SMMm-^ŐT legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gyomor- és hólyaghurutnál. Mattoni Henrik, Karlsbad és Budapest, Árverési hirdetmény. Id. gróf Dessewffy Miklós urnák Stomf György elleni 1200 frtos ügyében, a 2099/866 sz. t.-löki járásbirósági végzés meghagyásához mérten, a t eszlári határhoz tartozó túl-a-tiszáni Erdőtanya nevü területen, e. f. évi aug. hó 9-kén délelőtt 10 Órakor tartandó árverésen, mintegy 105 méter mázsa buza és 65 mmázsa rozs árverésileg el fogadatni . Kelt Nyiregyházán 1886 augusztushó 7-én. Sztárek Ferencz, (219—1—1) urad. ügyész. Számos bizonyítvány legelső orvosi tekintélyektől, llarniiiirz éven át Érdem érmek különböző kiállításokról, jónak bizonyult. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx X X X X X X Anatherin száj- és fog-viz X X X l)r. POPP J. (x.-töl cs. ltir. 11< 1 v. fogorvos Bécsben, I. Boguergasse 2A legkitűnőbb szer csűzos fogfájdalmakban, gyulladásoknál, a foghűs daganatai- és sebeinél; fölolvasztja a létező fogkövet és megakadályozza aunak új képződését: az iugó fogakat a foghűs erősítése által szilárdítja; s midőn a fogakat és foghust miudeu ártalmas anyagtól megtisztítja, a szájnak kellemes frisseséget kölcsönös és már rövid használat után eltávolítja a kalleme'.leu szagot. Jónak bizonyult öblögető viz az idült torokbajokuál és dyphteritisnel ; megkönnyíti a fogjövést gyermekeknél és nélkülözhetleu az ásványvíz, ivóknak. Egy nagy palaczk 1 frt 40 kr., egy közép 1 frt és egy kicsi 50 kr. Dr, F*opp-fóle növény-fogpora rövid használat után a fogakat vakitó fehérré teszi anélkül, hogy azok ártalmára volna. Ára dobozoukiut 63 kr. Dr. .Popp-féle Ann tbt'i'iriíogpasztája űveg-szelenczékbeu 1 fit 22 krral. E szer a légzés üdeségét s tisztaságát fönntartja, s azonkívül arra szolgál, hogy a fogak fehérségét és zománczát épségben tartsa, a fogakat a megromlástól óvja s a foghúst erősítse. Dr. IPopp-féle illatos fogpasztája- Rövid haszuálat után vakitó fehér fogak, a fogak (természetes és műfogak) ápolására és a fogfájás megszüntetésére. Darabja 35 kr. Dr. Popp-féle fog-ólom igeu gyakorlati s a legbiztosabb szer a lyukas fogaknak öuólmozására. Ára dobozoukint 1 frt. A dr. POPP (133—4—2) orvosi noveny-szappan kitűnő pipereszer sömör, küteg, a niájfolt és szeplő ellen, a tiszta üde arczbőr előmozdítás-' és fenntartásán, az at a, pörsenés, tisztátalan arczbőr, kelések ellen. Darabja 30 kr. D^- A t. cz. közönség felkéretik, világosau Popp cs. kir. udv. fogorvos-féle készítményeket kérni s csak az olyakat fogadni el melyek saját védjegyemmel vanuak ellátva. Bécsben, Budapest- és Iusbruckban legutóbb is több utánzó és elárusító igen érzékeny pénzbirságra lett a törvény által elitélve. §5^- Raktáron kapható Nyíregyházán : Korányi Imre, Léderer Ignácz, Szopkó Alfréd gyógyszerészeknél és Ferenczy Mór kereskedésében Nagy-Kálióban Urszinyi, T.-Lökön Rab A., Uj fehér tón Trou A., Szeut-Mihályon Lukács Ferencz, Nyír-Bátorban Vozáry R. Bogdányban Kelemen Sz., Nánáson Kovács A. Tokajbau Rainer D , Czigáuyi B., Kisvárdán Somogyi R., Pataky Á., Dorogon Kovács L. Csapon Speck S., Máudokon Tampas E., Szent-Mártonban Szathmáry Géza gyógyszerészeknél. A sxlatvini savanyú-viz ""W3 <T> fD\ xzr P Sí Í»" EL o <I> CQ <I>N <l> M <!»>. CQ P9 mint első képviselője valamennyi európai kettedszénsavas lithion tartalmú ásványvíznek specificum gyanánt kitűnő sikerrel alkalmaztatik mindazon betegségeknél, melyek húgysavas kórhajlamon alapulnak : köszvény, húgyfövény, epe-, vese- és húgyhólyag-kövek. Nagymennyiségű szénsava és annak vegyületei, valamint a többi alkatrésze ajánlják (mint Viclii, Selters, Ems) étvágyhiánynál, idült gyomor, bél, torok, gége és tüdő, húgyhólyag és epevezeték huzatos bántalmainál; vizkór, alhasi vértódulás és pangás, aranyér, sárgaság, sáp- és görvélykórnál. Tisztán vagy borral használva a legegészségesebb ital. Kapható: PÉTER LÁSZLÓ úrnál NYÍREGYHÁZÁN. Ugyanott a legkitűnőbb fajú leüvegeit fehér és vörösborok kaphatók, előkelő bortermelők pinczéjéből. co6—10—2) Hirdetmény. A n ,-kállói kir. jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Nagy György és neje pilissi lakosoknak özvegy Petróván Pálné szül, Bsrecskei Anna elleni 60 frt tőke, ennek 1873 évi februárhó 5-től számítandó 8% kamata', 23 frt 50 kr eddig megállapított összes költség követelése behijtása iránt folyó végrehajtási ügyében a tkvi hatóság területén fekvő a Pilisi 127 sz. tjkv. A I. 1—3 5. 6 sor, 163 268. 189. 323 és 545 hrsz. alatti ingatlanoknak Berecskei Anna Ojv. Petrován Páluét illető egy negyed ('/ 4) része 156 frt beciértékben az 1886 évi Augusztushó 24-ik napján d e. 10 órakor Pilis község házánál megtartandó nyilvános árverésen Incsároa alul ia elfognak adatni. Kikiáltási ár a feutebb kitett becsár. Bánompénz a becsár 10%-ja A kir. jbiróság mint tkvi hatóság. N-Kállóban 1886 évi márczius 24-én. (215 l — l) Szentiványi, kir jbiró. Hirdetmény, Buj község királyi kisebb haszonvétele, e f. 1886-ik év szeptemberhó 29-ik uapjátöl számítandó egymás utáu következő hat évre, ugyancsak e f. év augusztushó 26-Ik napján délelőtti 10 órakor Bujon, a község házáná tartandó nyilváuos árverésen haszonbérbe fog adatni mely határidőbeni megjelenésre, ugy a t. cz. érdekel birtokossági tagok, mint a bérleni szándékozók tisztelettel meghivatnak. Az árverés feltételeialólirottnál előlegesen is megtekinthetők. Báuom péuz 200 foriut. Kelt Bujon, 1886-ik- év juliushó 26-án. Héczey László, (207—4—2) közbirtokossági megbízott HERCZ és MAJERSZKY MEZŐGAZDA SÁG! GÉPEK RAKTÁRA, KAZÁN és GÉPGYÁRA NYÍREGYHÁZÁN. Az 1885. Budapesti országos kiállítási nagy érem. x X X X X X X X X X X X X X X X X X M X X X Gözinozgonyok. Gözcséplögépek 2'/ 2-12 lóerőig. Járgány cséplőkés/.letek tisztítóművel és anélkül. Szónagyüjtök. Konkolyválasztók. Backer-rosták. Lóhere magfejtök. 1 -2 és 3 vasú ekék. Boronák. Fecskendők. Gőzmalom < s olajgyár berendezések. Dobsinek. Gépszi.j.jak és legfinomabb gépolaj raktáron tartatuak. Részletes árjegyzékekkel s mindennemű felvilágosítással szívesen szolgálunk. Kisebb tárgyak 3 havi. Gőz cséplőgépek 3 cséplés. Járgány cséplőgépek 2 cséplésre terjedő határidőre. (i59-?-io) Clayton & Shuttleworth gépgyárosok képviselősége. mxxkxxxxxxxmxxxxxxxxxxmxxxxxxxxxxxx X X X X X X X X X X X X xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx X X x n x X X X X X X X X X X X X X X X Van szerencsém a kegyeletes n. é. közönség becses tudomására hozni, miszerint a nagy vendéglővel szemben Crliick-t'elc házban SÍRKŐ raktárt -^PI NYITOTTAM. A sírköveket a legelső forrásból szereztem be, mely körülmény által azon helyzetbe jutottam, hogy mindenféle alakú és minőségű köveket, u m.: fekete és szürke gránit, sycnit, vörös, fehér és kékes márvány fajokból, nagy választékban igen jutányos árban szolgálhatok. Nemkülönben felvállalok helyben és vidéken síremlékek felállítását, régi sír követ renoválását, sír szegélyhez kőszegélyzetett es vasrácsozatöt a legmérsékeltebb árban — Magamat a helybeli mint vidéki n. é. közönség becses figyelmébe ajáulva, maradtam Nyiregyháza, 1886. augusztushó 6. Tisztelettel (218-4-1) Schwarczer Simon. X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX