Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-18 / 3. szám

Y. évfolyam. 11. szám. Nyíregyháza, 1885. márczius 18. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TARSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. **' Megjelenik hetenkint egyszer- vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 frt. Félévre 2 » Negyedévre 1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre i inté/.endök. csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Jóba Elek kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektói fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési ilijuk : Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése ő kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij lejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija aoronkint lft krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapestem Haasensteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágábau és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. A múltról a jövőnek. in. A közművelődés terén történt üdvös mozgalmak közt, első helyen emliteudő Nyíregyháza város képviselő testületének azon örökre emlékezetes határozata, amelyben a nyíregyházai ág. evang. hitfelekezeti 6 osztályú gymuasiumnak 8 osztályúvá leendő fejlesztésére, a 147000 forint alapítványi tőke után járó 1%-i kamatból, a város javára 52000 forintra növekedett tartalék tőkéből, 35000 forintot és 740,000 darab téglát szavazott meg. Ily áldozat hozatal egy város részéről, a mai önző korban, valóban a ritkaságok közzé tartozik. Ez áldozatot különben a nevezett tanintézet meg is érdemli. A tanulók számának évenkinti szaporodása, kétségtelen jele a tanintézet és annak vezetői irányában nyilvánuló bizalom fokozódásának. Hasonló jellenségekkel találkozunk a uépoktatás terén is. Iskoláink és tanintézeteink nagy részben részónt a virágzás fokára emelkedtek, részént a legszebb irányú fejlődés stadiumába jutottak. Ila e tekintetben még is bizonyos hiányt és szükséget találunk, annak oka n«m az intézetben, sem azok vezetőiben, hanem a közönségben keresendő és található fel. A gymnasiumot a nyíregyházai őstermelő szülők gyermekei még mindig nem látogatják oly arányban, mint aminőben az általános művelődés szükséges volta megkívánná. Tavaly az összes tanulók száma 217-re rúgott. Ezek közt volt az intelligens osztályból 117, az őstermelők és bérlők osztályából 30, a kereskedői osztályból 32, az iparos osztályból 35, a személves szolgálatot tevők osztályából 3. E számok elég világosan igazolják fentebbi megjegyzésünk igaz voltát; hogy t i. a földmivelő osztály egyáltalában vonakodik gyermekeinek a népiskolai oktatásnál több, s a gyakorlati életben hasznosabb és gyümölcsözőbb kiképeztetést adui. Euuek pedig legfőbb oka az, hogy a nyíregyházai földmives nép első helyen tót lévén, a magyar közművelődés iránt sem érzékkel, sem előszeretettel nem bírhat; ős nem is fog birní mindaddig, ainig fel nem lesz világosítva a társadalmi műveltség szükséges voltáról épen azok által, akik ma a magyar közművelődés terjedésének ha nem is állanak útjában ; de nem is igyekeznek azt fejleszteni a köznépnél. Mindenesetre nagyobb volna az öröm, ha ezen, a város törzslakossága által alapított, fentartott és tovább fejlesztett középtauoda áldásaiban, a nép gyermekei is osztoznának a valóban szép számú idegenekkel! Éppen igy vagyunk a polgári felső leány iskolával is. Ezt is nagy áldozattal tartja fenn a város; a tanerők még is csaknem üres padok előtt tartják előadásaikat. A szülők inkább viszik leány-gyermekeiket a négy osztályú magán iskolákba, vulgó növeldékbe, mint a nyilvános polgári felső leány iskolába. Ha nem leányainkról, nem a leendő magyar nőkről és anyákról volna szó; egyszerűen elsiklanánk e tárgy fölött. De minthogy nagyon tudjuk és érezzük, hogy a magyar társadalom sorsa a nők kezébe van letéve; a mai leánynevelés pedig oly hiányos ós félszeg, hogy valóban kétségbe kell esnünk a jövő társadalom sorsa fölött: lehetetlen, hogy a baj tulajdonképeni okát elhallgassuk, s e tekintetben szerzett tapasztalatainknak kifejezést ne adjunk. Közoktatásunknak általában, kiválólag pedig a leányok oktatásának egyik igen jellemző vonása ma az, hogy nem egy forrásból meríti erejét; épen ezért nem is mutathat fel egységes jelleget. A közoktatás nagy munkája megoszlik az állani, a társadalom és a vallás felekezetek közt. Igen természetes, hogy nem mindegyik fejthetvén ki egyenlő erőt; az eredmény is csak különféle lehet. így vagyunk a helybeli ieáuyuöveldékkel is. Egyikben egy, másikban más saját intézeteikben is eléggé elfoglalva levő tanerők tanítanak kevesebb, több képzettséggel, tehát sikerrel is. A törvény meghatározza ugyan, hogy a négy elemi osztályt végzett leánynöveudékek, a további kiképeztetést a felső leányiskolákban nyerjék. De hogy a törvény minden 13, 14, 15 éves leánygyermek iskoláztatásánál pontosan megtartassák, arra senki sem ügyel fel. Akinek tetszik járatni 13—15 éves leányát a felső polgári leány iskolába, járatja ; akinek nem, az járatja a tulajdonképeni 4 osztályú magán leányiskolába,amely semmivel sem állhat feljebb a felekezeti 4 osztályú leányiskolánál. A magán leányiskolák tehát elvonják a felső polgári leányiskolától az azt jogosan megillető contingenst a nélkül, hogy azt pótolnák; meghiúsítják a törvény intenczióját és megbénítják az oktatás hatását a leánygyermekeknél. Valóban nagy szolgálatot tenne a tanfelügyelői intézmény, ha a köz költségen fenálló leáuyiskolák érdekében megóvná a szülőket a magán oktatás terheinek viselésétől, a vonatkozó törvény szigorú ellenőrzésével és tiszteletben tartatásával. E tekintetben különben az illető iskolaszék is erélyesebben felléphetne, mint aki a közoktatási törvényeknek szintén egyik végrehajtója. Engedje reméluünk e két faktor, t. i. a tanfelügyelőség és az iskolaszék, hogy a jövőben melegebb emberszeretettel és hazafisággal fognak eljárni a felső leányiskola-köteles gyermekek szülőivel és a magán természetű úgynevezett leáuyuöveldékkel szemben. Ezt elvárja tőlök nemcsak a törvény, hanem a haza is, a jövő nemzedék is! A közművelődés keretéből nem hagyhatjuk ki a helyi sajtót és annak termékeit sem; habár csak nagyon kevés jót és üdvöst jegyezhetünk fel róla. Tavaly 3 sajtó, 2 gyors és 1 kézi működött városunkban, mindegyik egy-egy társadalmi irányú heti lappal. Az év végén ínég egy negyedik sajtó is sorakozott a háromhoz. Kell-e Nyíregyházán 4 nyomda: azt a közel jövő meg lehet nagyon fájdalmasan fogja igazolni. Minden esetre nagy adag vakmerőség és isten-kisértés kellett a negyediknek felállításához. A három lap működéséről megyénk közművelődési történetének megirója kétségen kivül ki fogja mondani pártatlan véleményét. Arra tehát mi nem reflektálunk. Örömmel jelezhetjük azonban, hogy helyi könyvpiaczuuk a mult évben nem volt egészen meddő; habár a megjelent művek csak részben voltak teljesen helyi természetűek. Összesen ugyan is 1884-beu 4 említésre méltó mű jelent meg megyénk fővárosában, amelyek közzől 3 teljesen helybeli termék. Ezek: »Telekkönyvtár* Virág Aladártól, honáruló, vagy lehet-e Görgeyt rehabilitálni?« Gávay Sándortól, és > A magyar helyes irás rendszerének alapvonalai* Kinethy Istvántól lapunk belmuu.íatársától. A negyedik mű: »Ne bántsd a zsidót« Debreczeuben nyomatott ugyan; de megyénk veterán bajnokának Mezüssy Lászlónak tollából származván, ez is megyei sajtó termékül tekintendő. Közművelődési egyleteiuk, u. in. a Műkedvelő társulat és a. Dalárda, a mult évben is többször adott magáról életjelt s a jótékonyság oltárára több izben megvitte áldozatát. A Casinó és Polgári olvasó-egylet folyvást virágzó stádiumban van. Ezek után térjünk át a társadalmi téren észlelt mozgalmak registrálásához. A párbaj jogi természete társadalmunkban. Mindig voltak társadalmunknak koroakint bizonyos megrögzött bal felfogásai, amelyeket néha c?ak századok voltak képesek kiirtani az emberi szellem földéből. E tény nyilván mutatja az emberi értelem korlátoltságát, egyszersmind annak folytonos elóreh iladási képességében magasabb rendeltetését is. Ilyen előítélet volt pl. az állambölcsészet körében több századokon keresztül az a meggyőződés, hogy a népek vannak a királyokért és nem megfordítva ; továbbá, hogy aki gentry, az urnák született; tehát már csupán ennélfogva is hasonlitha'atlanul különb ember egy másik embernek a fiánál, aki történetesen polgári szülőktől származott. Nem lehet tagadni ugyan, miszerént az emberi méltóságot sértő e bal felfogástól még jelen korunk sem ment egészen. Az államok legtöbbje még mindig ha nyíltan nem is mer e felfogásnak érvényt szerezni; de leplezve még mindig szeret ez iráuy felé törni. Különösen pedig a társadalmi életben általában észlelhető, kivált nálunk magyaroknál ez aristokratikus világnézet. Mert még mindig számosan vannak közöttünk, akik nem rendelkezhetvén kellő lelkierővel, mint lidércznyomástól nem tudnak szabadulni attól a gőgös világnézettől. Vérükben van; mint a cserépedény hogy nehezen tudja elvesztenni a benne legelőször főzött ételszagot. Semmi kétség tehát, hogy korunknak is lehet sok téves felfogása. Hiszen >errare humánum est* ; tévedni az ember természetéhez hozzá van kötve. Igen! A jövő kor vagy megmosolyogja egyes nézeteinket, melyek előtt ez időszerént a legtöbb ember mint oltárkép előtt térdepel; vagy megvetéssel, vagy szánalommal fog megemlékezni rólunk. Csak az isteneszme, a tényleges igazság marad meg állandóau reánk emberekre nézve, kiolthatatlan fénynyel a századok viharában ! De ki mondja meg, hol van az az isteneszme, az a positiv igazság? Megmondja józan-eszünk, megmondja tiszta szivünk sugallata. Csak ne dugjuk be szándékosan füleinket szavai előtt. Igyekezzünk önállóságra vergődni a felfogás dolgában is. No azt nézzük, hogy mit mond más; még azt se nézzük olyan nagyon, hogy mit mond a közvélemény; hanem nézzük azt, mit mond józan-eszünk, mit suggal az emberszeretet szelleme. Es én meg vagyok győződve, ha csak egy szikra igazság-érzet lappang szivünk fenekén, felfogjuk találni lehetőleg megközelítve az élet minden viszonyaiban a valót, a feltétlen igazat, — az isteneszmét 1 . . . De térjünk közelebb felfogott tárgyunkhoz. Jelen társadalmi életünknek egyik kiválóan megrögzött eszméje, melynek erkölcsi hatalma ijesztő módon mindinkább nagyobb mérveket ölt, alig ismerve már korlátokat: a megsértett becsületnek úgynevezett lovagias xtion való visszaállításának erkölcsi szükségszerűsége. Én bizony, nem ringatom magamat távolról sem azon hiú reményben, mintha e tárgyra vonatkozó elmefuttatásaimmal gyökerében meg tudnám ingatni e balfelfogást, e sokszor átkot termő fát. Mert tudom azt, miszerént az oly mély gyökeret vert már modern társadalmunk földjében, hogy ilyesmit csakis a legnagyobb szellemektől lehetne várni. De szabadjon annyit még is csak reméDylenem, hogy talán gondolkodóba esnek némelyek érveim eszmelánczolata felett, s mintegy feleszmélnek az elfogultság, álmából; a kételkedés üde szellőjétől megérintetvén. Mindenekelőtt kijelentem, miszerént nem osztom St. Pierre idevonatkozó azon felfogását, hogy: »A párbajozókat egyenesen a bolondok házába kellene bezárni.* Mert a párbaj ma már nem Isten-itélet gyanánt szerepel, mint István korában; hanem egyszerűen mint legalkalmatosabb eszköz a személyes bosszuszoinj eloltására, mint e puszta állati ösztön legjobb kielégítési módozata. Sem Sonnenfelsnek nem helyeslem a tárgybani nézetét, aki a párbajvivókat egyenesen becstelennek akarja nyilváníttatni, hogy túlzott becsérzetükből igy kiábrándulnának. Mert hát az elégtétel e neménél, bár a vele elválhatatlan vérengzés brutalitas, megbecsteleniti is az emberi méltóság eszméjét; még sem lehet megtagadni a pár hajózóktól bizonyos erkölcsi jelleget; akik ha becsülésünket nem is, de szánalmunkat méltán kiérdemlik; amennyiben kétségkívül a párbajvivók, kivétel nélkül, alapjában becsületes emberek. Azt sem lehet tagadni, hogy néha az életben vannak körülmények, midőn a vett sérelemért nincs irott törvény, amely ez idő szerént, teljes elégtételt adna. Pedig mily kiolthatatlan némelyek szivében a bosszuszomj, és mily irtóztató tzeuvedés e szomját ki nem olthatni tudni I