Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-31 / 22. szám

VI. évfolyam. 16. szám. Nyiregyháza, 1885. április 89. ZABOL 081 HÍRLAP.) TARSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. _____ E*^ iVlegjelenils: lietenlzint egyszer vasárnapon, -ae Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 írt. Félévre 2 » Negyedévre 1 » A községi jegyző és tanitó uruknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s u lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások .Jóba Eltelt kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, u szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek gadtatnak el. esak ismertt kezektől follirdetési illjiik : Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdíj lejében, minden egyes hirdetés után SO kr fizettetik. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető | A nyilttör

i közlemények dija soronkint 1 kültséirér.: küldetnek krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk rászére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: tíoldborger A. V. által líadapestou. Haaseastein és Vogler ___ irodájában Bécsben. Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Ooru & Comp által Hamburgban. A hitelezés korlátozása. I. Németországban kiadták a jelszót, a hitelezés megszüntetése tárgyában. A mozgalom már meg is indult ez irányban; amelynek zászlójára ez van irva: ,,A hitelezés megszüntetése a köz forgalomban!" Kemény, pogány szavak, amelyek a mai pénzviszonyok közt egy-hamar aligha válnak testté. Megszüntetni a hitelezést a közforgalomban; megtagadni a hitel-nyujtást az időlegesen megszorult gazdától, iparostól, munkástól és hivatalnoktól: egy volna az éhenhalással! Pedig e hihetetlennek látszó theoriával, e halva született eszmével nagyon is komolyan kezdenek foglalkozni az államgazdák és tudósok; és amely korántsem oly veszélyes, mint első tekintetre látszik, ha kissé behatóbban foglalkozunk vele. Nézzük kicsiben e theoriát. Ott van nálunk például a korcsmai hitelt megszüntető törvény. A magyar törvényhozás régen alkotott oly gyakorlati becsű törvényt, mint a korcsmai hitelről szóló. Nagy szükség volt ez intézkedésre, amely ha nem egészben is, de részben mindenesetre hivatva van megszüntetni ama mármár elviseltetlenné vált nyomorúságot, amelynek nem csak egyes családok, hanem egész községek is áldozatul estek. Az uj törvény kimoudta, hogy a korcsmai hitel csak két forintig terjedhet; az azon túlhitelezett összeget nem itéli meg abiróság. Igaz, hogy a törvénynek emez intézkedése egyenesen az egyéni szabadságot, az önrendelkezési jogot támadja meg. De hát általában a törvények nem az egyéni szabadság korlátozásául hozattak és hozatnak-e?! Aki társadalomban kíván élni, annak egyéni jogaiból áldozni kell a köz érdekre való tekintetből. Ha azonban meggondoljuk, hogy egy-egy szegény sorsú főldmives gazdának, csak 40—50 krajczáros napi hitelnyújtás mellett is, utoljára összes vagyona a korcsmai hitel áldozata lett; a nagyon is széles keterjedést vett korcsmai hitelt okvetlen meg kellett rendszabályozni. És e rendszabályozás, a korcsmai hitel korlátozása, meg is termé üdvös gyümölcseit; habár egyes furfangos korcsmárosnak azért még ma is sikerül egy-két korlátozottabb látkörü és könnyelmű atyafit jégre vinni. Ez azonban 111a már mindritkábban fordul elő. Ha tehát a korcsmai hitel megszorítása, az adósság csinálásnak e nemét annyim-mennyire megnehezítette; mennyivel kívánatosabb volna a hitelt más téren is, pl. az ugyuevezett bolti vásárlásoknál is megszorítani; bizonyos minimumra szállitván azt le. Hány becsületes hivatalnok, iparos, földmíves és munkás lenne megmentve a végelpusztulástól, amit legtöbb esetben a bolti hitel idéz elő?! Nem tapasztalni-e naponkint, hogy még a vagyonosabb családok is mily gyakran igénybe veszik a mindennapi hitelt; könyvekre eszközölvén az élelmi és ruházati czikkek bevásárlását. Ismerek családokat Nyíregyházán, ahol csak a divatárú czikkek utáni kontó 100—200 forintra rug. Önként értetik, hogy a hitelezésnek e könynyelmil neme mily észrevételnül sodorja egyik-másik könnyen gondolkozó családapát és családanyát a bukás örvénye felé; amelyből az után csak nagyon kevésnek sikerül kiszabadulni. A hitel élvezete a kevésbé számító családok tagjait annyira elszédíti, hogy észre sem veszik, amidőn tehetségükön túl terjeszkedtek. Az üzletek és iparosok által nyújtott hitelnek az adósság csináláson kivül, még egy más rosz oldala is van. Az ily hitelt élvezők ugyanis a legszükségesebb czikkeket hitelre vásárolják, illetőleg hordatják; készpénzüket pedig (mert hiszen a hitelezők mindennap nein zaklathatják vevőiket; és mert egynémelyik hitelező nagyon is hosszúra ereszti a hitel fonalát) egyéb fényűzési és fölösleges czikkekre fecsérlik el; amelyekre, a nélküiözhetlen czikkeknek készpénz mellett való beszerzése esetében, igen természetesen nem jutna pénz s ekkor meg lenne mentve a család, ugy a hitelezők zaklatásától, mint a szükségtelen kiadásoktól, szóval a tönkig nyúló hitelezésektől. Igy azonban a nyújtott hitel meggondolatlan igénybevétele mellett, egyszer csak a szabó, czipész, fűszeres, mészáros, vászonkereskedő, divatárus kontója ugy meg nő, hogy a soll a habén-1 messze túl szárnyalja. Ennek az után az a szomorú következménye lesz, hogy ha a családapa becsületes ember akar maradni; magától és családjától, sokszor igen hosszú időre, a legszükségesebbeket is meg kell vonnia, hogy tartozását törleszthesse Holott ha a hitel korlátozva volna, mindez nem következhetnék be ; legalább oly veszélyes mérvben nem. A községi illetőség. Némely községre valóságos átokként nehezedik az a körülmény, hogy az egyik-másik községben városban megélni nem tudó elzüllött egyének sáskaként rohanják meg; és ha egynek kedvez a szerencse az uj otthonban, valóságos Amerikává válik ama község, s a települők egész raja lepi meg. Megtörténik az után, hogy az uj betelepülők, a megszállott község lakosságán mint herék élődnek; lassanként kipusztítva azokat vagyonaikból. Ez azonban nem általános és nem állandó baj. A betelepülő iparosok és kereskedők kétségen kivül nagyobb forgalmat és élénkséget idéznek elő a községben Nem általánosságban szólok tehát, hanem csak egyes esetekre vonatkozólag; de azért igen is c.iélszerü volna, ha az illetőségi törvény ruganyosságán kissé segítene a törvényhozás, s valamivel szűkebb korlátok közzé szoríttatnék a betelepülési szabadság. A törvénynek az az intézkedése, hogy: »minden polgárnak joga van más községbe települni*, ezen tul is megmaradhat. E jognak megszorítása egyenlő volna a jobbágyság behozatalával. Da más réezről kívánatos, hogy a községeknek is adassék ineg az a jog, hogy az egye3 polgároknak eme korlátlan jogát némileg megrendszabályozhassák. Az 1876. évi V. törv. czikk ugyan is körül-belül ennyit mond : a települő ezen betelepülési szándékát azon községnek, melyben megtelepedni akar, bejelenteni köteles, s a község a települést csak azon esetben tagadhatja meg: a) ha a települő ellen bebizonyittatik, hogy bűnvádi kereset alatt áll; b) ha a község terhelése nélkül magát fentartani nem képes. Ez intézkedés igen tág körű, többféle képp magyarázható, és mindig nyújt kibúvó lyukat az azt igénybe vevők részére. Nem egyszer megtörténik az, hogy az illető betelepült évek után sein jelenti magát a községi elüljáróságnál, s igy a hatóság a betelepülésről hivatalos tudomással nem bírván; az illető uj lakost kellően nem ellenőrizheti. Megtörténik az után, hogy az ily bevándoroltat pár év múlva mint tolonczot kisérik vissza a község nyakára, amelyben tulajdonképp illetőséget sem nyert. S/.ükséges tehát, hogy minden betelepülő köteles legyen e száudékát azon községnek, amelyben letelepülni akar, a községbe érkezésétől számított 15 nap alatt bejelenteni. Ellenkező esetbeu, a községi elüljáróság által, 5 —tői 20 forintig terjedhető pénzbírsággal lenne megbüntetendő. A községi elüljáróság pedig a betelepülét-t csak is abban az esetben engedheti meg, ha az illető betelepedő előbbi lakhelyének hatóságától elbocsátó okmányt tud felinutatui. Ily elbocsátó okmány igen természetesen csakis oly egyénnek lenne kiadható, aki abban a községben, amelyből távozni akar, és amelyben már korábbau illetőséget nyert, erkölcsileg magát kifogástalanul viselte és semmi féle állami s községi adóval tartozásban nem maradt. Ha azonban a betelepülő som elbocsátási okmányt nem tud felmutatni, sem előbbi becsületes életmódját nem képes igazolni; az illető község elüljáióságának ad issék jog arra nézve, hogy az ily egyéntől a betelepülési szabadságot megvonja s utóbbi tartózkodási helyébe utasítsa vissza. Joga legyen továbbá a községi elűljáróságnak a betelepülést megakadályozni akkor is, ha az illetőnek életmódja, iparüzlete vagy keiusete, előreláthatólag, a község egyes lakosainak ártalmára lenne. Az ily hitározat az után, az elutasított fél által esetleg R községi képviselő testülethez, ettől p^dig a járás szolgabirájához volna fölebbezhető. Törvényileg lenue megállapítandó az is, hogy egyes községnek jogában álljon a betelepülést bizonyos illeték befizetéséhez szabni; amely települési díj különféle lehetne, a betelepülő polgári és vagyoni állásához képest. Ez irányban már több hazai község alkotott szabályrendeletet ; de amely felsőbb helyen azért nem hagyatott helyben, mert az illetőségi törvényben a községeknek erre jog nem adatott. A népesedési törzskönyvnek vezetése szintén jó szolgálatot tehetne e tekintetben a községeknek. A törzskönyvben minden egyes család ak külön lapot lehetne nyitni; amelyben a születési, halálozási, be- és kiköltözködési esetek nyilván tartatnának. A tapasztalás igazolja, hogy az illetőség megállapítása körül felmerülhető vitás kérdések megoldása sok esetben nagy nehézségekbe ütközik annyira, hogy a határozathozatalra hivatott forumok azon helyzetbe jutnak, hogy hiányos adatokra támaszkodva, kénytelenek az ügyet egyik vagy másik község hátrányára eldönteni. E bajokon csak az illetőségi törvény szabályozása által lehetne segíteni. Ki lehetne mondani azt is, hogy az állami, egyházi, községi hivatalnok, aki valamely községbe kineveztetik vagy megválasztatik, már a kinevezés vngy választás által illetőséget nyert. A törvényes vagy törvényesített gyermekek atyjuknak illetőségét, a törvénytelenek pedig anyjuknak illetőségét csakis nagykorúságukig követik ; azon túl, ha eredeti lakkelyükröl távoznak, kötelesek abban a köz ségben, ahol letelepedtek, illetőséget szerezni. A kóborló czigányok, mig állandó lakhelyekhez kötve nem lesznek, igen természetesen egyik község kötelékébe sem tartozhutnak. Megtörténik azonban, hogy az ily czigányok azon községbe tolonczoltatnak, amelyeknek határában születtek; noha azon község anyakönyvében bejegyezve nincsenek. Mindezen elősorolt körülmények tehát hangosan követelik, hogy az illetőségi törvény mielőbb szabályoztassék. Köz ügyek. (A lelkészek) a kereseti adó IV. osztályába tartozó lelkészi jövedelmeik után, ez 1871 évi XVIII. tön.czik l*4.§.-a értelmében, a tanitók pedig az 1875 evi XXIA törv. czik 27. § ának rendelkezése szerént, községi pótadó fizetésére nem kötelezhetők. (A szesz tartalmú italok bolti eladása) körül, az erdélyi részekben előfordult visszaélések meggátlása tárgyában, a belügyminiszter a következő körrendeletet bocsátotta ki: »Az erdélyi gazdasági egylet, a kereskedésekben gyakorolt alkoholtartalmú édesített italok eladásánál tapasztalható visszaélések meggátlása czéljából, folyó évi márcziuebó 29-én 554. szám alatt hozzám intézett feliratában kijelentést kiván tétetni az iránt, hogy