Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-01 / 44. szám
I donképpeni Magyarország összesen csuppán 5 millió és 948,668 forintot fordíthat a vallás- és közoktatásügyi tárcza szükségleteire; akkor egyetlen főpap a primás egy millió forintot meghaladó jövedelemmel rendelkezik ?! Bizony, bizony e két adatnak szembe állítása is elegendő arra nézve, hogy minden hazáját és nemzetét szerető honpolgár komoly tárgyává tegye gondolkozásának a papi javakat; és hogy az állam a nemzet hatalmi, faj ős művelődési érdekeinek megfelelőleg rendelkezzék az egyházi vagyonnal. A főpapságnak már régen le kellett volna mondania eme javakról. Hol vannak az 1848-adiki főpapság hazafias alakjai? Hol vannak a Daróczy Zsigmondok? E főpap mint pécsi kanonok volt az, aki az 1848-diki országgyűlésen első állott fel a főpapok rendjéből és mondott le a papi tizedről ! Még nem késő. A hibát még mindig helyre lehet hozni. Még ma dicsőséggel válhatnak meg az eddig méltatlanul élvezett javaktól. Még ma sokat megmenthetnének ama javakból a papság részére is, meglehet hosszú nagyon hosszú időre. Holnap már minden nagylelkűsködés késő lehet. Én részemről erősen meg vagyok győződve, hogy nem lehet messze az idő, amikor eme fontos és úgy a hazai közművelődésre, mint az egységes Magyarország jövőjére nézve oly igen égető kérdés az országgyűlés elé fog kerülni. Ezt gyauittatja, a társadalom kebelében forrongó eszméken kivül, Trefort Ágoston Magyarország ez idő szerénti kultuszminiszterének közelebb a képviselő házban tett eme nyilatkozata is: „A kath. egyház igen nagy jelentőségét ismerem és elismerem. De az alsó klérus érdekeit is szivemen viselem. Igen is azok között sokan vaunak, akik mindennapi szükségleteiket sem képesek fedezni. Ezek sorsával komolyan foglalkozom, és azt hiszem, hogy e tekintetben módom lesz igen practikus javaslatot tenni. „ Szeretem hinni, hogy az „alsó klérus" alatt a más, törvényesen bevett vallás-felekezetek papjait is értette a fáradhatatlan s a közművelődés terén eddig is elévülhetlen érdemeket szerzett lelkes kultusz-miniszter ur. Mert különben csak félmunkát teljesítene. Szeretem hinni, hogy ha csakugyan rá teszi kezét a papi javakra, azok jövedelmét egyaránt megosztja mindazon vallásfelekezetekkel, amelyek az általános közművelődés és valláserkölcs terjesztésén eddig is buzgóau fáradoztak és fáradoznak folyvást! Én nem azért akarom elvétetni a papi javakat a főpapságtól, hogy az állami ügyekbe való befolyása és társadalmi hatalma csonkuljon; és hogy ennek következtében kevesebb ellentállási erőt fejthessen ki: mint „A Polgárháború Felé" czimű röpirat szerzője nagyon is gyakran hangoztatja. Sőt inkább a többi országos vallásfelekezet papjainak tekintélyét is magalapitani és biztosítani óhajtom a közművelődési, oktatási s más humanitárius czélokra rendeltetett papi javak jövedelmének arányos megosztása által. Nagyon alacsony fokán áll a művelődésnek és az erkölcsiségnek az az állam, az az ország, amelynek papjai oda vannak utalva, hogy kézi munkájuk s egyéb anyagi foglalkozás hasznával pótolják csekély, az élet fentartására sem elegendő jövedelmüket. Hasonló esetekkel pedig Magyarországban is találkozhatni; daczára annak, hogy a rom. kath. papság jövedelme milliókra megy évenkint. Azt mondja sok rövid látó politikus, hogy ha az állam a papi javakat szekulárizálná: a rom. kath. papA „NYÍRVIDÉK 4 4 TÁRCZÁJá. Egy helyi uj irodalmi termék. (Vége ) Különös megfigyelésre méltók továbbá szerzőnknek az Akadémia által kiadott »A Magyar Helyesírás Elvei ős Szabályai« czimű munkálatra vonatkozó uyelvkritikai észrevételei. Azt mondja ugyanis Msklári úr a reudezetlen és tájékozatlan állapotok bevilágositásául hogy: »Nem az a baj tehát hogy az elvek rendezetlenek, nyelvészek, irók, tájékozatlanok; hanem teljes szabadságot élvezünk, az akadémia tekintélyét nem akarjuk elismerni s a lehető legjobb szabályzathoz nem al kalmazkodunk.* En tisztelem az akadémia rendelkezését, mondja Kmethy csevegései közben, ha kötelezőnek kimondatik, követem is; de még ma elveit és szabályait csak a ,ban az esetben fogadhatom el, ha raeg vagyok győződve azoknak helyes és csalhatatlan voltáról. Engedjen meg Makiári ur, én az akadémia nyelvtudományi bizottság 1877 és 1884-dik évi munkálatának sok tételében nem találom, nem vagyok képes fel találni a határozott tájékozottságot és vas következetességet; amelyek nélkül pedig szabályokat fel állitani teljes lehetetlen. Különben maga Makiári ur is be vallja : »Hogy eme compromissum-féle munka nem tökéletes, bizonyos; de mindenesetre a lehető legjobb s nagyon kívánatos, hogy átalánosan kötelező erejűnek tekintessék ; bár az egyöntetűség teljesen még igy sem jöhetne létre, mert némely esetben két módis van felhagyva (talán fenhaeyva ! Hiszen felhagyni valamivel egészen más, mint fenhagyni valamit?!) a követésre, mint a közül, közzül, közé, közzé." íme Makiári ur sem tagadja, hogv igeu is van tájékozatlanság, még pedig magában az Akadémia ke„N Y í B V I D É K" . ság nem támogatná a kormányt. Ellenkezőleg, jobban támogatná. Hiszen ma a főpapság netn támogatja, hanem befolyásolja a kormányt; akadályokat gördít a liheralismus fejlődésének útjába. A papi javak megosztása esetében pedig vagy a kormányt támogatná föltétlenül, csakhogy régi befolyásának legalább roncsait megmenthesse ; vagy ellenzéket képezne és a democratikus elveknek állana szolgálatába. Bármelyik esetben több szolgá gálatot tenne a hazának, az államnak es a társadalomnak, mint ma; amikor sem a kormányt nem támogatja, sem a polgári szabad haladást nem mozdítja elő. Csak saját hatalmi állása mellet küzd, az ország közös vagyonának birtokában, az ország közös jóléte és haladása ellen. Ám tartsa bárki ez állapotot továbbra is fentarthatónak és talán még szükségesnek is az ország és a közművelődés érdekében, nem bánom ; de én határozottan elitélem. Ha a gyümölcs megérik : „Önként le hull az fájáról alá" ! Mondja Petőfi. A főpapi javak is megérnek nern sokára s vissza esnek igazi tulajdonosának ölébe Amig azonban ez megtörténik, a közművelődési egyletek által megkezdett munkát tovább kell folytatni társadalmi uton. A hírlapi hirdetésről. A hirlapi hirdetéstől, amelynek pedig határozottan meg van a maga haszna, a magyar iparos és kereskedői világ, különösen a vidéken, még mindig idegenkedik. A hirlapi hirdetés pedig eme két osztály érdekeire nézve, igen fontos és nagy horderejű. Csak meg kell ismerni, hogy meg is kedvelhessük. A folytonos hirdetés hatását egy párisi nagy kereskedő a következőleg elemezte. »Az első közlés ki kerüli a figyelmet. A második közlést már észre veszik. A harmadik közlést el is olvassák, azonban minden utógondolat nélkül. A negyedik közlésnél már az árak iránt érdeklődni kezd az olvasó. Az ötödik közlés elolvasása után, tanácskozás történik a családban. Mikor már hatodszor jelenik meg a hirdetés, kísérlet tétetik. A hetedik közlés után végre — megtörténi'* a megrendelés.* íme a hirdetés eredménye. A hírlapi hirdetések uagy kiterjedést nyertek ugyan a lapok hasábjain; csak hogy eme, hirdetések legnsgvobb részben külföldiek Aki figyelemmel kiséri a bazai fővárosi és vidéki hirlapok hirdetéseit, kétségen kivül tapasztalni f >gja, hogy egyea budapesti ezé ek folytonosan hír dettetik magoka'. Azt kérdezem én attól a hirdetéstől m"g mindig tartózkodó vidéki iparostól és kereskedőtől, hogy mit uo idolnak, vulyon áldoznának azok a nagyobb kereskedői házak ezreket a hirlapi bírd' tésekre. ha hasznot non látnának belőle? Bizouyuyal nem. De mert lát ják a hirdetés hasznos eredményét, tehát folyvást hirdettetik magokat, illetőleg árúikat. Régen lejárt már az az idő, amikor a jó bor czégér nélkül is el kelt. Mióta a házalás m'jg lett szorítva, a hírlapi hirdetések valóságos szükséges dologgá váltak. A hirdetési rovat a hírlapok hasábjain lulajdouképpen nem egyéb, mint az összes iparágak minden napi börzéje; vagy jobban mondva állandó vására, ahova a kereskedőnek nem kell személyesen fáradnia, hanem elküldheti nyomtatott képviselőjét. A fogyasztó közönségnek sem kell a szükséges czikkek után futkározui. El hozza házához a lapkihordó, vagy megtalálja a kávéházakban és a borivókban. A hirlapi hirdetés ma már a társadalmi élet nélkülözhetlen tényezőjévé vált anjira;hogy minél virágzóbb lett valamely város kereskedelme és ipara; a hirlapi hirdetés annál szükségesebb lesz. Minthogy azonban nem minden kereskedő és iparos ért ahhoz, hogy miként kell hirdetéseit szerkeszteni: e tekintetben igen helyeseu cselekesznek, ha a következő tanácsokat figyelembe veszik. 1. Mindig tiszteségesen kell hirdetni, vag)is soha belében is. P.-dig ha Makiári ur az igazságot azért ismerné el, mert igazság; nem pedig azt keiesué, hogy ki mondja azt: munkámnak 33. § ában teljesen kielégítő és tájékoztató utmutatást találni. Az én különböztető sem szerént más a közül más a közzül; -alamint a közé és közzé is két fogalom. Vegyük kézbe például az 1877-edik évi bizottsági munkálatot E munkálat 1. § áb.ni ez áll: »A magyar helyesírásnak fóelve a kiejtés. írásunk lehetőleg hiven adja vissza a hangokat, ezeknek állandóan megfelelő jegyekkel. A kiejtés elve egyébiránt bí?.ouyos korlátok között működik; tért engedvén a szófejtés elvének. Némely esetben érvényre jut az irást könnyítő egyszerűsítés elve is.« Ez nem határozott szabály. Ha föelv a kiejtés, akor niuc^ szűkség a szófejtésre, tehát nyelvtanra sem. Ha Írásunk hiven adja visza a hangokat a megfelelő jegyekkel (betűkkel) ; a kiejtés pedig csak bizonyos korlátok között működik: akor meg a kiejtésre nincs szükség. E határozatlanságot és ingadozást külöuben a nyelvtudományi bizottság is erezhette: mert a 3. §-ban be ismeri, bog}' : »A phonetikának érvényesítését nem tartjuk helyesnek. Viszássága szembetűnő.* A 4. §-ban továbbá azt az elméletet állitja fel (az akadémia bizottság) a hang-hasonulásról, hogy : »Á1landó és lényeges a hang-változás ott, ahol az egyik mással-hangzó a másikkal egybeolvadván, a hasonulás törvényei szerént, másnemű han/ra változik át. Ez esetben a kiejtés határoz.* Szerény véleményem szerént nem :i kiejtés, hanem a ragozási szabály határoz. Nézzük száj-izelitőül a ja, je, birt. ragos hangok hasonulásának elméletét. Az akadémiai munkálat 4 § a :<zt mordja : „«S'as birt. raggal sas sa, az öcs öcs-cse ezek helyet' : sas ja, öcs je." De ekor mit vétett a vas, has, kas sa»., amelyek birt. raggal vas-a, has-a, kas-a iratnak V fíj ha az ócs birt. raggal öcs-cse: a becs-e, bölcs-e kecs-e sat. miért nem becs-cse, bölcs cse, kecs-cse? sem kell többet Ígérni, mint amenyit adni akarunk, illetőleg tudunk adni; mert amily célszerű a kívánt tárgyakat kellő világításba hozni, éppen oly ártalmas a túl hajtott reklám. 2. Csak a vagyoni álláshoz képest szabad hirdetni. A hirdetés oly tőkéül tekintendő, amely meghozza ugyan a kamatot, de c^ak idő multával. 3. Mindig kellő időben kell hirdetni. Minden kereskedő tudja ugyan azt, hogy mikor áll be czikkeinek keleudőségi ideje ; mindazonáltal számolnia kell a napi eseményekre, a helyi viszonyokra; mint amelyektől a hirdetésnek sikere föltételezve van. 4. Tekintetbe kell venni a hirdettetőnek azt is, hogy melyik lap olvasói szükségleteinek felel meg a hirdetés tárgyát képező czikk, és hogy az a lap menyire van elterjedve. 5. Nagy súlyt kell fektetni végre még a hirdetés nagyságára, alakjára és szövegezésére; hogy a jó és szép ízlés és tisztesség kívánalmainak elég legyen téve. Némely hirdetés, különösen a kereskedő világé, még a tőváro iakat sem véve ki, oly pongyola, inkorrekt és magyartalan, hogy a jóízlésű magyar ember a tized-zeri közlésnél sem méltatja arra, hogi végig elolvassa. Igen természetes az után, hogy az ily hirdetés nyom nélkül vesz el. Igaz ugyan, hogy a bizarr hirdetés, a nagy hangú reklám néha-néha sikerül; de a legtöbb esetben többet árt, miut használ. Nyíregyháza város kereskedelme és ipara is hovatovább emelkedik és fejlődik. Az idegenek naponkint nagyobb számban fordulnak meg, mint ez előtt. Ezeknek pedig szükségük van a hirlapi hirdetésekre; már c-iuk a tájékozásra való tekintetből is. Szakítsanak tehát kereskedőink és iparosaink eddigi előítéleteikkel. Forduljanak bizalommal a hírlapi hirdetéshez, mint oly eszközhöz, amelylyel maguknak hirtnevet,áru-czikkeiknek keresletet legkönyebben szerezhetnek. Vau még a hirlapi hirdetésnek egy neme, amelyre mtr nem a kereskedők é^ iparosok, hanem a királyi és municzipális tisztviselők figyelmét hívom fel különösen. Ez az úgynevezett „hivatalos hirdetések", n.int aminők; a birói árverési, a csödbirósági, az árlejtési, a pályázati és több más hivatalos természetű hirdetések. Ezeknél legfőbb » lelkiiimeretesség. Az ily hirdetések kizárólag a/ oly hírlapokban teendők közzé, amelyek legtöbb kézen forogván, legtöbb olvasóval bírnak. Különösen szükséges e körültekintés és figyelem az árverési hirdetéseknél. Az a hivatalnok vagy tisztviselő, aki az árverési hirdetéseket oly hírlapba adja be közlés végett, amelynek nem csak hoi;y olvasó közönsége nincs, de még a legprimitívebb nyomdai és hírlapíród Jmi kivánamakuak sem felel meg: valóságos bűnt követ el az ellen a végrehajtást szenvedő egyén tllen. Mert az így közhírré tett hirdetményből a nagy közönség nem értesülhetvén az árverésről, a bíróilag lefoglalt tárgyak egyes haszonlesők martalékául esnek. Bizonj-bizony nem ártana, ha az illető király i és municzipális úsztviselő urak figyelemmel lennének legalább az árverési hirdetések hirlapi közlésénél arra, hogy melyik helyi hírlapnak van nagyobb közönsége s melyik felel meg a mai fejlettebb nyomdai és irodalmi kívánalmaknak. Elvárja ezt ugy a nagy közönség, mint a becsületes szellemi és anyagi munka egyaránt. Labor. Köz ügyek. (A kataszteri levéltárakban elhelyezve lévő adótelekkonyvek lemásolásának szükséges volta, a községek életében többször előfordulván,helyén való dolognak találjuk aze tekintetben kiadott pénzügyminiszteri utasítást megismertetni a községek ügyeinek élén álló jegyző urakkal. A m. kir. pénzügyminiszter által, a földadókataszter nyilvántartásáról szóló 1885 évi XXII. t. cz. végrehajtása tárgyában f. é. julius 5-én és 18-án kiadott utasításnak ide vonatkozó §§.-ai következőleg hangzanak: 168 §. A földadó sorozati (kataszteri) levéltárban elhelyezeti munka-részekről, a birtokvázlatok kivételével, a községek vagy egyesek kérelmére, a kir. adfifelügyelő engedélye alapjáu, az alább Az ahhoz, ehhez ragos mutató névmásokról ugyancsak a 4. §. azt az elméletet állitja fel, hogy: »egy /i-val írva fához, ehez)nem helyes; mert a magyar nyelvben a h elég erős hang arra, hogy kettősen is ki lehessen ejteni; tehát (helyesebb) ahhoz, ehhez." Ez a meghatározás sem szabatos. Mert itt nem az az irányadó, hogy a h-t kettősen is ki lehet ejteni; hanem az az mutatónévmá8nak ragozási törvénye, amely szerént a mutató névmások ragozásánál a z betű a rag első betűjévé hasonul. Pl. az-tól helyett attól, az-zá, helyett avvá, az-hoz, helyett ahhoz sat! (Lásd: cA magyar Helyesírás Reudszeréuek Alapvonalai* 18. §-át.) De nem akarok eme munkálat részletes bírálatába bocsátkozni. El ismerem, hogy nálamnál nagyobb nyelvészek készítették. Az eme munkál-tra tett pár észrevét llel csak azt akartam be bizonyítani Makiári úrnak, hogy bizony-bizony nem állítottam valótlan dolgott avval, hogy a tájékozatlanság vádját kimondtam íróinkra és nyelvészeinkre ; mert íme maga az akadémia sem meutes e hibától. És ez nem is lehet máskéut. Hiszen az Akadémia is csak gyarló és tévedésre hajlandó emberekből álló testület I Majd párhuzamot von szerző a kiejtéséi a szófejtés közt. Makláry M., szerzőnek helyesírási elveire vonatkozólag, Szarvas G tbor e tárgyü nézetei alapján, azt mondja bírálatában, hogy a helyesírás a szófejtésen azért nem alapszik, mert akkor a, fogtam, adtam, szabtam, azt, azonban foktam nak, attam-m\k, szaptam-na,\s. aszt nak, és azomban-uak kellene irni.« Ez állításra nézve azt mondja Kmethy : svalyon lehet-e egész biztossággal állitani, hogy a fogtam kiejtésénél a k vagy a g, — az adtam kiejtésénél a t, nem pedig, a b, stb. hangzík-e lulajdonképen ? A kiejtésnél, folytatja érveléseit szerzőnk, a fők rdés az, hogy ezt vagy azt a szót, igy vagy amúgy képes-e kiejteni, a magyar ember? Ha mindkétféle képp
