Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1884-12-21 / 51. szám

Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) : továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Yogler irodájában Bécsben, Prágában ós Budapesten, valamint Németország és Sveiez fővárosaiban is. Dorn & Coinp által Hamburgban. 1884- -dMinfaí ~ (SZABOLCSI HIRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer- vasárnapon. Előfizetési feltételek : poitán vagy helyben háahoz hordva: Egé.i évre 4 f

r

t. Félévre » Negyedévre j > A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Érleli kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. száin) intézendók. A lap szellouil részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében,minden egyes hirdetés utáu 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. 51. swta Társadalmi életünk háttere. 1. A „Nylrvidék" 49-ik számában „Meunykő" aláírással egy czikk jelent meg, melynek végén a szerző egy kitűnő vidéki lapuak közös erővel való létrehozását óhajta. Óhaj a azt hiszem, Nyíregyháza ós e nemes megye értelmiségénél kellő viszhaugra talált. Mily uton, mely eszközökkel lehetne egy kitűnő vidéki lapot létrehozni ?! Mielőtt e fontos kérdés megoldásához fognék, legyen szabad jelenünket s társadalmi életünket kissé jellemeznem. Lássuk mindannyian, mily téves czélu utakon haladunk; hogy az auyagiasság hajszája, a realismus, az elhanyagolt kedély mennyi bajnak okozója; hogy a munkásság, a kedély óvása, ápolása mily fontos tényező a megelégedés és boldogság eléréséhez, megtartásához. • Boldog ki nem ösmeri még E romlott világot, Ki életében mindég Caak jót s nemest látott l< Mindenek felett tisztelem, becsülöm, szeretem az öregeket, kik azt méltán meg is érdemlik. Életem boldog órái közzé tartozik az, melyet nagyrabecsült körükbeu tölthetek; mert ennek tartalmát bölcs oktatás, jó indulatu tauács és minden jóra vezérlő eszmecsere fűszerezi. Hányszor és hány tisztes agg ajkairól baliám e panaszt: „Hejh! . . . nem ugy volt ez a mi fiataloskodásunk idejében! Rosszak vagytok ti fiatalok mindnyájan!" E közben arczukra lopódzott a méla büskomorság, ajkaikról egy jobb múltnak sóhaja rebbent el. Valóban van-e egyetlen éltes egyén, ki magasztos hévvel ne dicsőítené a multat; aki ue adná keble érzelmeinek rosszaló kifejezését a jelenről?! Miért dicsőbb, tiszteltebb, jobb a mult? Miért emlegeti ezt millió ajk, mint elhaló jót, s miért a jelent, mint sokszor annyi nyomor bölcsőjét?! Huzzuk félre egy kissé a függönyt, pillantsunk életünk színpadára; fájdalommal kell meggyőződnünk, A „NYlRVIDÉr TÁRCZA JA. A legitimácziő tartama alatt. (Episod az erdélyi hadjáratból.) V. hogy kedves öregeinknek okuk, alapos okuk van a panaszra. Büszkén valljuk magunkat a felvilágosodott jelen fiainak; mindannyian tudományosak, magasan müveitek vagyunk. Egyikőnk oktalan fényt űz, bogy gazdagnak tessék; a másik eldicsekszik, hogy éjfélekig görnyed könyvei mellett, csakhogy tudósuak tartassék; a harmadik ungot-berket befutkos, hogy jó hazafinak látszassák. Tulajdonképen pedig míudenikőnk háta mögött ott vigyorog a kaján képű vastag önzés. Külső látszatnak élünk. Elfeledjük, hogy szivünk is van; legtöbbjeiuk csak annyiban tudnak lételéről, hogy dobog. Felvilágosodott jelenünkben mindennemű szórakozásról gondoskodva van; csak a kedély, sziv ápolásának jogai vannak a feledés sötét hátterében. De miért is, hogy is kellene ápolni a szivet!? A tudoináuyos ifjak fölleugós elméjűek, lelkük magasan röpkéd. A sziv ? Óh az nem ily magasan szárnyaló lelkűkhez méltó érzelgést szül! Elhagytuk az iskolákat, — legnagyobb rész üres fejjel, de legalább nem romlott szivvel. Bevégeztük pályánkat; czélt értünk. Teljesültek ifjú álmaink netovábbjai. Beléptünk az életbe, tme legtanulságosabb, leguehezebb iskolába. Elmúlik egy két év Minő változás! Legtöbbjeiuk már meg vannak mételyezve a jelen társadalmi élet ocsmány gőgje által. Mert anyagi javaink nincsenek, vagy csekélyebbek ; mert társadalmi állásunk alacsonyabb: nem ismernek. Mint felfuvalkodott dendik haladnak el mellettünk, magasra szegzett fővel, egy-egy szánakozó mosolylyal arczukon. A visszaemlékezés az iskola szűzies falai közzé, undort kelt lelkükben. Honnau e ferde vonás ?! Ott van alapja a rút anyagiasság fertőjében, az ápolatlan megromlott kedélyban, szívben. Száraz, halmazra gyűjtött anyag legtöbbjének érdeke, ennek lettek rabjai, ez után nyújtják milliók lázas reszketegséggel kezeiket. A legszentebb érzelmeiknek is anyagi érdek a rugója. Auyagi javaikból kényelmesen t"U Mondauom sem kell, hogy a táncz-terem fényerben úszott. A megjelent szász hölgyek öltözéke a legnagyobb udvariasságot árulta el; amenyiben a magyar tricolor egyetlen hölgy öltözékéről sem hiányzott. Mint később megtudtam, a nemzeti szinü szalagok anyira keresettek és ritkák voltak a pipere-üzletekben, hogy a három szinü szalagokat egyes piros, fehér és zöld szalagokból kellett Dagy részben összeállítani. Ei igen természetes volt ugy, hogy egyátalában semmi fel üuést sem keltett. Ami a kedvet illeti, az csak lassanként támadt és vett melegebb terjedelmet; mignem végtére általánossá vált. Málczavt szintéu ott láttán) az estélyen de feltűnően kedvetlenül. Másokuak talán feltűnt, ón cseppet sem ütköztem meg rajta. V. báróné nem volt jelen. Ami engem kissé boszantott, és találgatásokra szolgáltatott okot, az Málczaynak velem szemben tai ásított hidegsége'volt; amit sehogy sem tudtam magamnak megmagyarázni.' Midőn a bejáratnál találkoztam vele, egyszerűen jó estét kivánt és tovább ment. En később két volt tanuló társammal ekkor haduagygyal tnlálkozván, az étkezőbe mentünk, vacsoráztunk, az után csendesen söröztünk. Málczayval tehát nem sokat törődtem. A 'zünidő bekövetkeztével az étterem egyszerre megnépesült A tánczközben megismerkedett párok egymás után foglalták el a kínálkozó helyeket a felterített asztaloknál. A mi asztalunk közelében egy éltesebb és egy csinos *) Láad • 48-ik számot. fiatal hölgy foglalt helyet. A két hölgy köze német nyelven folyt a társalgás, amelyből én, részint a távolság, részint a német nyelvben való járatlanságom miatt, csak keveset érthettem. Két név emlitése azonban figyelmemet feléjük irányozta és egészen lekötötte. — Nelli néni látta Málczavt a bálban?! — Kérdé a fiatal a korosabbtól. — Tizen egy óráig láttam; de azon túl uem vettem észre. — Ugy van, Málczay 11 óra utáu egyszerre eltűnt. Én folyvást szemmel tartottam. — Nagyon lehangoltnak látszott. — No hiszen az igen természetes néni, hogy kedvetlen volt. Vagy nem tudja talán, hogy Málczay — — — V. bárónőnek ud'arol. Ezt h allottam suttogni, de én nem adtam neki hitelt. — Pedig elhiheti; mert az komoly valóság. A báróné halálosan s/ereimes Málczayba. E tekintetben igen jól vagyok értesülve. — Valósziuüleg Málczay is, nem de ? — Oly szép nőt, mint a báróné, lehetetlen nem szeretni. Ebben én semmi csudálkozui valót sem látok. Fogadni mernék, hogy Málczay most — — — — Csak nem ! — Én százat mernék tenni egyre, hogy most együtt vannak.; Málczay ezért nincs itt. — No ez nem volna szép a bárónétól. Férje távol létében ilyesmire vetemedni — — — Csúnya dolog biz' a néni. De hát Málczay ritka szép férfi. Az után tudhatja néni, hogy a báróné mindig kaczér volt. E perezben egy éltes férfi lépett a beszélgető hölgyekhez, bizaluihgau sugváu nekik valamit; mire a két hölgy pinozért szólított, fizettek ég a tánezterem felé tartva eltávoztak. Az érdekes párbeszédnek tehát vége szakadt. FeLapuuk mai számához a „Franklin-társulat" előfizetési felhív kielégíthető érzelmi élet ferde útjára térnek; állatias elsőségnél undorítóbb erkölcstelen posványba merülve, egész lánczolatát idézik elő az ezer mezbe öltöztetett kéjelgéseknek. Elfeledik hogy Isten legnemesebb teremtvényei—emberek; minden maradandóbb létesítése nélkül hagyják lefolyni derekát életüknek. Ez erkölcstelen posványba merült állapot sem tarthat sokáig. Az érzelmi idegek túlfeszültségét természetesen nagymérvű tespedés követi. A nemtelen mulatságokban elfárad a lélek, silányul e test, gyengül a léterő s beáll a közöny. Ekkor a föllengős lelkű férfiak lehetetlen bábokká válnak. Hiában látják a természet legmegragadóbb nyilatkozatait; hiában szárnyal valamely nemesebb czél utáni törekvés eszméje hazánkban; lehet felölök eszményi, művészeti: rájok hatással nem bir. Elcsigázott lelkük és testük, legjobb akarat mellett sem ébreszthető fel természetes tespedéséből; világkerülőkké lesznek, gyűlölnek mindent, átkozzák a sorsot, mely szeréntök lépten-nyomon hatalmas elemi s más'faju csapásokat mér rájok. Átkos helyzetük szomorú következménye kihat alantasabb közegeikre, lábra kap az élegületlenség; a nyomor napról-napra nő, türhetlenné lesz e földöni lét. E lelki kinok okozzák azután azt, hogy annyian szánandó sóhajok közt óhajtják a halált; hogy millió ajk dicsőíti, mint elhaló jót, a multat, s átkozza a jelent. Innen a hallatlan közöny minden nemesebb iránt, innen hogy a művészet, irodalom oly pártolatlan. íme az anyagiasság és az elhanyagolt nevelésű kedély mellett, ferde útra tér s az erkölcstelenségben elsülyedve bukik el Isten legnemesebb teremtménye, — az ember. Néhány szó a dohány helyes kezeléséről. E czim alatt az »Egyetértés« aug. 10-iki számáb^nBernácsky Jánostól szakértelemmel irt czikk jelent meg. Egyes pontjaira pár megjegyzést kívánok tenni. Czikkiró azt állítja, hogy a sok és rosz dohány termesztésének egyik oka abban rejlik, hogy a beváltó-hijem azonban folyvást zugott-búgott a hallottaktól ugy, hogy hadnagy pajtásaim nem hagyhatták szó nélkül. — Talán bizony megzavarta fejfdet az a hamis tekintetű szász menyecsko; hogy egyszerre ugy elgondolkodtál?! — Tevé fel a kérdést egyik hadnagy barátom. — Megvallva az igazat, — válaszoltam a hozzám intézett kérdésre, — kissé megzavarta fejemet az a menyecske; de nem szépségével, ami ellen semmi kifogásom, hanem inkább nyelvecskéjével. Oly dolgokat beszélt ez a nő össze-vissza most, hogy ha ti ismernétek azt a történetet, amiről beszélt, csuppet sem csudálkoznátok elfogultságomon és szórakozottságomon. No de nem fáj az nekünk; azért ne is gondoljunk rá. Ezek az asszonyok mindig többet beszélnek, mint kellene. Az után meg irigyek is egymásra. No persze, hogy irigyek egymásra ! Ugy-e bár fiuk ? ! Azért tehát igyunk egy nagyot a szép és kaczér hölgyekért! Éljenek a szép nők! — No nézze meg az ember ! Ez a tacskó bizonyosan szerelmes. E'.ek a nők most talán épen arról beszélgettek, aki ezt a fiút érdekli; és ez az oka hirtelen töriént átalakulásának és morloudirozásáuak. — Szólt a másik hndnagy pajtás. — Pedzed usyan a dolgot egy kissé pajtás; de koránt sem vagyuuli annyira, mint gondolod. — Mondám én. Csak nagy nehezen sikerült más tárgyra terelnem figyelmet és a beszélgetést. E/, után még egy rö»id óráig] ürítgettük a sörös poharakat; az után mind hárman haza felé ballagtuuk. Ut közben folyvást a báli két hölgy közt folyt párbeszéd tártalmával foglalkoztam. Sehogy sem tudtam kiverni fejemből. Hátha igazat mondott az a fecsegő szász menyecske a bárónéra és Málczayra vonatkozólag?! De hátha nem igaz; csak mende-monda ! ? Szünetlenül e két kérdés kergette egymást agya mban. Végre haza értem. Az öreg szásztemplom órája, éppen 3 órát ütött, amidőu szálláso n kapuja előtt meg. állottam és keresgélni kezdtem a kapukulcsot zsebeimben ása van (mellékelve.