Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-04-22 / 16. szám
16. szám. IV. évfolyam. Nyíregyháza, 1883. áprilishó 22. TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. g^~ Meg-jelenik hetenUint egyszer vasárnapon, "jglg Előfizetési föltételek: postán vagy heyben házhoz hordva: Egész évre...................................................; 4 frt. Félévre...........................................................2 „ Negyedévre ..................................................1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Piriugor János es Jóba Elek kiadótulajdonosok köny vnyomdájáboz (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdíj fejében, minden egyes hirdo- tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkiut 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (uagy-debreczeui utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsbeu, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. A korcsmái hitel. Az 1883. XV. törvéuyczikk, vagyis az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló törvényjavaslat, megengedte a hazai törvényhatóságoknak, hogy a bírói utón behajtható korcsmái adósság maximumát, a maguk területére és hatáskörében, határozzák meg; amely összeg azonban 2 forintnál kevesebb és 8 forintnál több nem lehet Szabolcsmegye törvényhatósága, folyó áprilhó 11-edikén tartott rendkívüli közgyűlésében, figyelve a törvény intenczióira, saját területén a vendéglőkben, korcsmákban és bármely más italmérési helyiségben (ide értve azon kereskedéseket is, amelyek a szeszes italoknak kicsinyben való eladására joggal bírnak) kiszolgáltatott szeszes italok ára iránti követelések fejében, biróilag megítélhető ösz- szeget két forintban állapította meg. Az ország legtöbb törvényhatósága, hasonlóan járt el; sőt a főváros, Budapest is hét forintban állapította meg. A miniszteri leirat szeréut volt még egy másik kérdés, amely a korcsmái adósság maximumának meghatározásával egyidejűleg, szintén el volt dön- tendő. E kérdés az, hogy mikép lehetne a törvény kijátszását megakadályozni oly helyütt, ahol több korcsma van ? Szabolcsmegye törvényhatósága e kérdést ak- képen oldotta meg, miszerint a korcsmái hitelt szabályozó törvényjavaslatot azon megjegyzéssel terjesztette fel a magyar kir. belügyminisztériumhoz, hogy „oly helyen, ahol több italmérési helyiség van, a megbatározott legnagyobb hitelnek, egyesek részéről, több helyütt való igénybe vétele, véleményünk szerént, a gyakorlati életben nem korlátolható.“ A fővárosi regále adó-kivető bizottság szintén e véleményben van; e kérdésre egyhangúlag azt felelvén, hogy „Budapesten, ahol tömérdek korcsma van, ennek megakadályozása, ha a korcsmáros maga nem óvatos, hatóságilag lehetetlen.“ Megengedem, hogy úgy Szabolcsmegye törvény- hatósága, mint Budapest regaleadókivető bizottsága jóhiszemüleg és akaratúlag járt el, amidőn a több korcsmái helyiségben való hitelezés korlátozását gyakorlatiatlannak, tehát kivihetetlennek véleményezvén, e tekintetben nem hozott javaslatot. Ha azonban az 1883. XV. törv czikk inten- czióját tekintjük, e kérdés semmivel sem jelentéktelenebb magánál a maximum meghatározásánál. Eme törvényjavaslat ugyanis azt tételezte fel, hogy sokan igénybe veszik, minden korcsmában, a törvényes utón behajtható adósság maximumát. Ezt tehát a törvényhozás megelőzni, meghiúsítani akarja, amidőn a miniszteri leirat azt a kérdést intézi a törvényhatóságokhoz, hogy: „mikép lehetne oly helyen, ahol több Korcsma van, a törvény kijátszását megakadályozni?“ Megvallom, mikép nem tudtam volna előlege- sen feltenni, sem Szabolcsmegye törvényhatóságáról sem a fővárosi regale-adókivető bizottságról, hogy e kérdést még csak arra sem találja érdemesnek, hogy legalább vita tárgyát képezte volna az illető tanácskozó testületekben. Szabolcsmegye törvényhatóságának gyűlésében hallottam ugyan egy szeretetteljes hangot emelkedni, amely azt javasolta, hogy a cselédektől egyáltalában vonassák meg a korcsmái hitel élvezetének joga; de biz az elhangzott nyom nélkül. Pedig ez igen fontos kérdés. Igaz, hogy a cselédségnek e jogbóli kizárása, egyenesen az egyéni szabadságot támadná meg. De más tekintetben, erkölcsi szempontból, igen szükséges és üdvösintézkedés lett volna, ha legalább a napszámosok s cselédekre nézve, egy forintban állapitatott volna meg a korcsmái hitel maximuma; mert épen a napszámosok és cselédek azok, akik legtöbb helyütt fordulván meg, legtöbb korcsmái helyiségben vehetik igénybe, a korcsmái hitelt. De én még egy más módot is tudok, amelynek segélyével, különösen a fővárosban és nagyobb városokban, nagy mérvben meg lehetne akadályozni a törvény kijátszását, a több helyenni hitelezést illetőleg. E tekintetben ugyanis ott vannak a rendőri közegek. Ezeknek eddig is kötelességükben állott és áll a korcsmái helyiségek látogatása. Eme törvény életbeléptetésével pedig, még szigorúbb felügyeletre lennének kötelezhetők. Az oly egyén, aki a korcsmái hitelt több helyütt igénybe veszi, nem rendes, nem szolid, hanem nevezzük nevén, korhely ember. Az ily korhely embereket a rendőri közegek igy is ismerik. Nem lenne tehát nehéz az ily egyének korcsmái hitelezésének ellenőrzése. Magától értetik, hogy ez esetben, nagyobb városokban, a rendőri közegeknek váltakozva kellene bejárniok az italmérési helyeket, hogy embereikkel miudenütt találkozhassanak. Az 1883 XV. törvény czikk praeventiv nemes intenczióját mindenesetre nagyobb szeretettel és figyelemmel kellett volna a törvényhatóságoknak felkarolni. Nem lehetlen azonban, hogy e javaslat még visszakerülhet Szabolcsmegye törvényhatóságának zöldasztalára is; amikor talán nem lesznek e jóakaratu sorok egészen fölöslegesek. (y.) Ne menjünk külföldi fürdőkre! Minden nemzetnek meg vannak a maga sajátságai, a magyarnak is, s minden kornak meg vannak a maga kór- és kor eszméi. Mindezeket a történelem logicája bizonyítja. A magyar nemzet egyik kiváló sajátságai közzé tartozik, rég időktől fogva az, hogy, osztályonként és A „NYÍRVIDÉK“ TÁROZÁJA. Adalék a pangermanizálás történetéhez. Irta: Kiss Rezső. Vége. A pargemanizálás ügyét szépen mozdították elő magyarjaink, kikre bátran lehetett volna alkalmazni a költő szavait: hogy az akkori magyar rut szibarita váz, mert elvetette, sutba dobta a szép nemzeti öltözetét és rut idegent cserélt. Gyönyörű példányokat mutat be Gvadányink az országháza előtt és — az Ur házában ! »Oly nagyon fájt szivem, bánatban reszketett. Mivel kevés mágnás volt magyar ruhában. Az is már öreg volt ki volt ily gúnyában; Legtöbben valának mind német nadrágban Nem magok hajukkal, hanem parókában.« Az ifjúságon végig tekintettem, francziák, anglusok, ezek én azt véltem, Mind idegen nyelven szóltak — jól Ítéltem, Tarkák, tán (igy !) bolondok ily gonddal is éltem. Estve bevezetett a komédiába, Itten urak, dámák voltak oly ruhába, Mint a kik játszottak s táu- czoltak scenába, Gondoltam testvérek lévén egy gúnyába. Másnap barátoknak mentünk templomába. Úgy tetszett, hogy most is a komédiába Vagyok, mert itten is voltak oly ruhába, Mint a komédián ; tollasba tarkába. Mint ott nevetkeztek, itt szint úgy nevettek, Com- plemeutirozást egymás között tettek; nem oltárra, hanem hátra tekingettek, Dámák, gavallérok egymásra intettek. Gavallért pajzányan szolga öltöztette, Dáma magát fehér s pirosba festette. Sok közülök ezfcet bölcsen cse- lekedte: Múmiát mutatott volna máskép teste. Monda: »Földim! többet én nem mutathatok, Mind télben, mind nyárban ez a ruházatok; így vannak befestve minden ábrázatok; Legyenek öregek bár iffiak azok. Ugye-bár jól adja elő? Nincs is derekabb ember a magyar fába beojtott olaszból legnagyobb magyarrá izmosodott, derék Gvadányi József lovas gyengerális- nál. Valóban Horatius ridendo dicere verum ától Juvenalis pattogtató korbácsáig mindent, de mindent tartalmaz e derék szerző említett munkája. De halljuk. »Feltettem, hogy ratjok én csúfságot tenni Fogok, ha egyenként, fogok velek lenni; A hidra sétálni ha találok menni; De urait elsőbb fogom elüvenni. Módom egyszer lévén, a hídon megálltam, Egy deli il'fiut jönni felém láttam, Talpától tetőig ötét hogy vizsgáltam, Maskara köntösét felette csodáltam. Fordított kapáju saru volt a lábáu, Hátról csat,rávarrva mindkettőnek szárán. Mint két ujj, oly széles sarkantyú bokáján, Elül volt basadék gombokkal plundráján. Kurta vala az ő alsó bacukája. Kövid rojt volt körül felvarrva reája. Melléu ki volt vonyva ingének taréja, Egy kis csat volt ezen ánglusnak munkája. Felső ruhájának egy araszszal alja Hosszabb volt és ránezos; Tarka volt mint tarka a béusznak málja, Szűk volt szorítását, láttam alig állja Vert Dragon szin posztó Marseelbe szövetett, Sok veres pontokkal vala pettyegetett. Két sorral aczól gomb voltráhelykez- tetett, Párisba ez fraknak megkereszteltotett. Mint malomkő, oly nagy kalap volt a fején, Tarkabarkatoliból bokréta tetején, Karimája volt majd hátának közepén, De szélbe nem tudom, hogy állott meg helyén. Csigásán a haja volt felfodoritva. Egy font hajpor vala copfjába szorítva, Mely kis pántlikával vala beszorítva. ügy tetszett szalám vau hátára hagyitva. Megesküdtem volna, hogy vagyon golyvája. Ha ez nem: lesz IW" Mai számunkhoz egy föl ív melléket van csatolva. mégis valami hibája, Gondoltam: torkának tán van auginája, Vagy keléssel tele van nyaka csigája. Mely szélesen szokott zsidó rabinernek Gallérja állani, szint úgy állott ennek, Négy ujjnyira felül gallérja ingének; Szép volt ez, mint örve a juhász ebének. Olyan, mint szakácskés függőt az oldalán. Egy horgon akasztva felül bugyogóján, Ez fegyvernek neve becsülettel mondván — Kutó és próbálni lehetne ezt békán. Hozzám érvén ötét Bzépen köszöntöttem, És meg hajtott fővel ötét üdvözöltem. Csodáltam, hogy az ő feleletét vettem, Mert viszont magyarul tőle tiszteltettem. Mondám neki: »Uram! szabad-e ezóllani, Talán nem hibázom, ha fogom mondani: Hogy az úr kötélen fel s alá ugrálni, Theatrumon szokott drótokon járkálni. Mert tudom : a két csat csak azért van lábán, Hogy két szíj ezekről nyúljék lába száráu, Lábait kötélhez csatolják szaporán, Szent Istvány tornyán is táuczolbat azutáo. Kalapja széle is tudom hogy segíti: A levegőégbe nagyon emeliti; Köntöse ugrásban meg nem melegíti, Mert elég basgatott, sőt inkább hűsíti. Ha eltalálja is az ur törni lábát, Azt tudom, hogy soha ki nem töri nyakát, Mivel óly vastagon a nyakra- valóját, Kötötte, mint kötik gyermekek pólyáját.« Ilyenek voltak a pangeroianizálás következményei; de a fajunktól elrugaszkodtak eltűntek, úgy tűntek el a déli pontra felvergődő hazaszeretet napja elől, mint az árnyék s igy (s ez a legcsipősebb szatíra 1) árnyoldalaikról sem Írhatunk. Hequiescant in pice — t. i. bolondos szokásaik in aeternum. Minden ember legyen ember és magyar, Akit e föld hord s egével eltakar!
